Az önvezető autók hosszú évtizedekre megragadhatnak a négyes szintnél

2025.04.02.
Az önvezető autók utasainak váratlan helyzetekre adott reakcióit vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel, eredményeikről a Nature-ben megjelent cikkükben számoltak be. Nem most kezdték a kutatást... Bár a teljesen autonóm járművek használata várhatóan gyökeresen megváltoztatja majd a mindennapi életet, a technológia a világ legtöbb részén még nem elérhető, így a szakemberek csak szórványos eredményekkel rendelkeznek az utasok reakcióiról. Arról is nagyon korlátozottak az ismeretek, hogyan reagálnak az utasok egy váratlan eseményre. Korábbi fiziológiai kutatások kimutatták, hogy az utasok szorongási szintje alacsonyabb egy ember által vezetett autóban, mint az önvezető járműben. Palatinus Zsolt, Lukovics Miklós, Volosin Márta, Dudás Zsolt, Prónay Szabolcs, Majó-Petri Zoltán (SZTE), valamint Szalay Zsolt és Lengyel Henrietta (BME) vizsgálatának célja az volt, hogy feltárják a valós utasélménybeli különbségeket egy váratlan közúti események esetén. A szakemberek 41 önkéntest vontak be a ZalaZone Járműipari Tesztpályán zajló vizsgálatokba. A mintegy háromperces, két kilométeres utat minden önkéntes kétszer tette meg, egyszer egy hivatásos sofőr vezetett, másik alkalommal pedig önvezető üzemmódban haladt a jármű. Ábra a Nature-ben megjelent cikkből – Az utasok reakcióit elektroenkefalográfiás (EEG) készülékkel, illetve a szemmozgásokat, fejmozgásokat és pislogási frekvenciát mérő speciális "szemüveggel" vizsgáltuk – mondta Lukovics Miklós. Az út során előre nem látható akadályokkal találkoztak: egy szarvast és egy gyereket jelképező bábú jelent meg az úton. A jármű maximális sebessége 60 km/h volt, a bábuk feltűnése olyan eseményt imitált, amely nem vészhelyzeti cselekvésre késztetett, hanem gyors útvonal-korrekciót igényelt. – Az EEG-elemzések legfigyelemreméltóbb eredménye az volt, hogy a résztvevők az önvezető móddal szemben előnyben részesítették azt a helyzetet, amikor a járművet ember irányította – hangsúlyozta Palatinus Zsolt. Az önvezető módban a szemmozgások és a fejmozgások szélesebb spektrumban jelentek meg, a pislogási frekvenciák pedig csökkentek a váratlan események során. Az emberi vezetést preferáló eltérések azonban kisebbek voltak, mint más korábbi vizsgálatok esetében, a kutatók szerint ennek oka lehet, hogy az önvezető jármű kormányzását, gyorsítását és lassítását nagyon szorosan az emberi vezetés után modellezték. Mérik a szem- és fejmozgást, a pislogást A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az új közlekedési módok széles körű elfogadtatását segítheti az utasok fiziológiai reakcióinak mérése, különösen olyan helyzetekben, amikor a fejlesztőknek ellenőrizniük kell, hogy a felhasználók elvárásai teljesülnek-e. Felvetettük a kutatóknak, hogy az átlagember megközelítésében önvezető autózás, mint projekt, megtorpanni látszik. Ezzel kapcsolatban sokan az úgynevezett Gartner-féle hype görbét hozzák fel példának. Amikor egy új technológia megjelenik, elkezdődnek a várakozások, hogy milyen nagyszerű lesz, és ezek szinte mindig túlzásokba csapnak át. Ez volt a 2017 körül, amikor sokan azt mondták, három év múlva már jogosítványra sem lesz szükség. A hype görbén a túlzó várakozások után jön a kijózanodás szakasza, ahol most vagyunk. A világ azzal szembesül, hogy nem olyan gyorsan haladnak a fejlesztések, bizony, történnek balesetek, vannak nehézségek. – Az önvezető járművek témája nagyon megosztó, sokan többféleképpen látják ugyanazokat a tényeket, és pont ezért nagyon izgalmas tudományos kutatási téma. Annak is igaza van, aki szerint nem torpant meg az önvezető járművek térhódítása, hiszen világszerte dinamikusan nő azon városok száma, ahol már az utcán is találkozhatunk önvezető járművekkel, és azon városok száma is, ahol üresen (biztonsági sofőr nélkül) érkezik a megrendelőért a robotaxi. A megtett tesztkilométerek száma is dinamikusan növekszik. Az ellentábornak is igaza van, mert Kaliforniában a legfrissebb adatok szerint 2819 önvezető jármű van az utcákon, ami az összes jármű számához viszonyítva nagyon kevés. Tény, hogy amikor 2019-ben először ültem az USA-ban önvezető autóban, akkor azt gondoltam, hogy 2025-ben magasabb arányban lesznek jelen az ilyen járművek az utakon – mondja Miklós A kibővült csapat ZalaZONE tesztpályán – Gyerekkorunkban azt gondoltuk, mire felnövünk, az élettereink tele lesznek hozzánk hasonlóan viselkedő emberszabású robotokkal. Az együttműködés azonban nem egyszerű mérnöki probléma. Ennek jó példája a közlekedésben a besorolás. Ha a robot észlel alkalmas méretű helyet, akkor oda besorol az önvezető autó, de ez gyakran nem pusztán észlelési, hanem társas helyzet is. Azt várjuk a többi járműtől, hogy be fognak engedni akkor is, ha momentán nincs észlelhető hely a számunkra. A közutakon van pofátlanság, rendreutasítás, önérvényesítés és udvariasság, akad aggresszív és óvatoskodó sofőr is. A mai önvezető rendszerek pedig társas szempontból még nagyon merevek, ezeket nem tudják kezelni – mondja Zsolt. Észre kell venni, hogy az önvezetés nem csak járműfejlesztési ügy, hanem a környezet megfelelő kialakítása is szükséges. Ott járnak előrébb, ahol egész ökoszisztémát fejlesztettek hozzá, ahol a komplex környezetet ki tudják alakítani. Például a kamionok a logisztikai központban belátható időn belül már önvezető módban mennek. – Lehet, hogy 50 évet is várni kell azokra az önvezető járművekre, amelyek mindazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, ami az emberben megvan. Utasnak lenni nem különbözik attól, hogy az állatok viszik a kicsinyeiket. Ebből okul is a kölyök, és először mindenki utas, mert gyerek, s csak később kezd el önállóan navigálni, vezetni. Elsőre idegennek érezhetjük az önvezető autót, de ha olyan irányban fejlesztenénk, hogy a jármű közelebb álljon ehhez a biológiai megközelítéshez, hatékonyabb lenne – hangsúlyozza Zsolt. Önvezető tesztautó, belülről Miklós azt emeli ki, hogy ők a műszaki dolgot adottságnak tekintik, azt nézik, kutatják, hogy az embereknek hol van itt a helye. – Akik tudják, hogy a járművek automatizációját ötös skálán mérik, joggal hihetik azt, hogy egy üresen közlekedő robotaxi a legmagasabb, ötös szintet képviseli. Látnunk kell ugyanakkor azt, hogy az USA nagyvárosaiban közlekedő robotaxik csak a település egy meghatározott részén tudnak közleked, emiatt „csak” négyes szintet érnek el. Az ötös szint az lesz, amikor semmilyen területi vagy időjárási vagy egyéb korlát nem lesz, és mindenhova el tud jutni az önvezető autó, ahova egy átlagos képességű ember el tud vezetni egy hagyományos járművet, pl. földúton egy tanyára is. Megítélésem szerint a négyes és ötös szint közötti technológiai ugrás olyan hatalmas, ami jelenleg nincs belátható időn belül. De nem is biztos, hogy szükséges – mondja Miklós. Azért gondolja ezt, mert regionális tudományokkal foglalkozik, és azt látja, hogy a városi mobilitás égető problémáinak – dugók, zaj, légszennyezettség – csökkentésében tudnának erőteljes segítséget nyújtani az önvezető autók, ahhoz pedig elegendő az, ha a városon belül közlekednek. De nem úgy, hogy mindenki lecseréli a hagyományos autóját egy önvezetőre, hanem úgy, hogy az emberek áttérnek az önvezető flotta használatára a városi mobilitásban. 2020 szeptemperében a szegedi reptéren Ehhez pedig kiemelten fontos kérdés, hogy az emberek hogyan vélekednek az önvezető autóról, mert nekik kell beleülniük. Miklós és Zsolt ezt kutatja. Van eszközrendszerük, amivel mérik a viselkedést és utána meg is kérdezik az önvezető autóba beültetett tesztalanyokat. Ahogy tették ezt már 2020 szeptemberében a szegedi repülőtéren. Az irányok még finomodhatnak, a cél azonban nem: a halálos balesetek 20-30 százaléka azért következik be, mert a sofőrök úgy vesztik el a kocsijuk feletti kontrollt, hogy az megfelelő járműirányítással elkerülhető lett volna. A balesetek közel 95 százalékáért a járművezetők a felelősek, csak a többi róható fel a gyalogosnak, az utasnak, illetve a műszaki hibának. Az Európai Uniónak és Magyarországnak is az a célja, hogy 2050-re eljussunk oda, hogy senki nem hal meg közlekedési balesetben. Ehhez pedig kell az önvezetés is. A témával korábban jogi megközelítésben is foglalkoztunk, de arról is írtunk már, hogy az évtized végén akár önvezető autókkal is mehetünk a magyar sztrádákon. A kutatás eredményei ingyenesen itt elérhetőek.  

„Dobogni kezd a debreceni gyár szíve”

2025.04.02.
„A rendkívül hatékony és ergonomikus összeszerelősorunk azonnal, minden probléma nélkül beindult” – mondta Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója. „Ezt a virtuális tervezésnek és teszteknek, valamint az új, rendkívül motivált debreceni munkatársaink és a BMW Group globális termelési hálózatán belüli szakértőink kiváló együttműködésének köszönhetően értük el.” Az összeszerelés során az egyes alkatrészeket és rendszereket építik be a fényezési folyamaton már átment karosszériába – a folyamat végén pedig egy menetkész autó gördül le a gyártósorról. A Neue Klasse innovatív járműarchitektúrája teljesen új lehetőségeket nyit meg az összeszerelés tekintetében: nagyobb hatékonyság a modularizációnak köszönhetően, alacsonyabb számú csatlakozóelem, valamint a kábelköteg egyszerűsített beépítése. Az innovatív, előre összeszerelt műszerfalmodul rendelkezésre állása szintén felgyorsítja a folyamatot. A BMW Group debreceni üzemében már most is készülnek a Neue Klasse első X modelljének, az új BMW iX3-nak a tesztjárművei. Ilyen módon az új üzem fokozatosan felkészül a sorozatgyártásra. A Neue Klasse egyszerű, gyors összeszerelési folyamatot tesz lehetővé A Neue Klasse számos jellemzője mindenki számára új terület. A korábbi modellekkel ellentétben a kábelköteg több részre van osztva, ami egyszerűbbé és ergonomikusabbá teszi a beépítést. A zónás kábelköteg-architektúra 600 méterrel kevesebb vezetéket igényel és 30 százalékkal könnyebb, mint az előző generáció. Másrészt egyes alkatrészek modulárisak, ahol egy modul sok kis egyedi alkatrészből áll össze. A Neue Klasse esetében a csatlakozóelemek variációja is radikálisan csökkent. Ez pedig csökkenti a különböző dugók, csavarok és kapcsok számát. Mindez jelentős mértékben egyszerűsíti az összeszerelés folyamatát. Továbbá a Neue Klasse segítségével a minőségellenőrzések széles köre digitálisan elvégezhető, még a gyártósoron. Ezt az eljárást a debreceni kezdeti alkalmazás után más telephelyeken is bevezetik: következőnek a BMW müncheni központi gyárában, amely 2026-tól a Neue Klasse limuzin modelljét fogja gyártani. Az innovatív, előre összeszerelt műszerfalmodul felgyorsítja a folyamatokat a debreceni gyárban. Ez az egyik legkompaktabb a BMW Group termelési hálózatában, mégis teljes rugalmasságot és változatosságot tesz lehetővé. A BMW Brilliance Automotive Kínában működő, lydiai üzeméhez hasonlóan az előre összeszerelt műszerfalmodult készítő részleg közvetlenül a fő gyártósor mellett található. Az elkészült műszerfalmodulokat közvetlenül a járműbe szerelik be, mindössze néhány méterrel arrébb. A BMW Group az új magyarországi gyártóüzem tervezésekor teljesen virtuális tervezési folyamatot alkalmazott. A BMW iFACTORY elveinek megfelelően gyakran alkalmazták a már meglévő üzemek bevált standardjait és csúcstechnológiai megoldásait. Például a kínai lydiai és a német lipcsei gyár számos ötlete és jól bevált struktúrája megtalálható a debreceni összeszerelőüzemben is. A lipcsei „ujjakra hasonlító struktúra” továbbfejlesztése Ezek közé tartozik az úgynevezett ujjakra hasonlító vagy más néven fésűs struktúra, amelyet a BMW Group kifejezetten a 2005-ben megnyitott lipcsei gyár számára fejlesztett ki. Ez a struktúra lehetővé teszi, hogy a beszállított alkatrészeket és az előre összeszerelt modulokat közvetlenül a szerelősorokhoz szállítsák. Debrecenben az alkatrészek rekordmennyiségű, akár 80%-os arányát tudják közvetlenül a szerelősorokig szállítani, mivel az ujjas struktúrában most először valósították meg a logisztikai ellátást mindkét oldalról. Ez a legmagasabb arány a BMW Group termelési hálózatában. Az ujjas struktúra lehetővé teszi a későbbi bővítést és további összeszerelési lépések integrálását, hiszen a rugalmasság a BMW Group termelésének egyik jellemzője. Gyártási folyamatok a lydiai gyár mintájára A 2022-ben megnyitott BMW Group Gyár Lydia szintén számos struktúra és folyamat számára szolgált inspirációval a debreceni összeszerelőüzemben. Ez volt a BMW Group első olyan gyára, amelynek a tervezése és szimulációja a kezdetektől fogva teljes egészében a virtuális térben történt. A debreceni összeszerelősor és a teljes szállítószalag-rendszer teljesen a Kínában működővel azonos módon lett kialakítva. Így a már kipróbált és bizonyított technológia gyorsan rendelkezésre állt, ami leegyszerűsítette egy teljesen új gyártósor üzembe helyezését. Az új BMW iX3 sorozatgyártása 2025 végén indul a BMW Group debreceni gyárában. A magyarországi üzemet kifejezetten a tisztán elektromos hajtású járművek gyártására tervezték. Mint minden új modell vagy új üzem beindításakor, a gyártási kapacitások a termelés beindítását követően fokozatosan emelkednek. A debreceni lesz a BMW Group első olyan autógyára, amely teljes egészében fosszilis tüzelőanyagok felhasználása nélkül működik majd normál gyártásmenetben. A debreceni gyárban mindenki szaktudása fontos értéket képvisel, egy biztonságos, tiszta munkakörnyezetben, stabil munkahelyen, a dolgozók megbecsülésén alapuló vállalati kultúrában, és munkába járást is biztosító, folyamatosan bővülő juttatásokkal a Neue Klasse megszületésén dolgozni egy kivételesen izgalmas karrierlehetőség a csapat minden tagjának. A vállalat pozíciói iránt érdeklődők a jelentkezésüket a Karrieroldalon nyújthatják be, ahol folyamatosan elérhetők a legfrissebb nyitott álláslehetőségek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nagyvárosban nyit újabb BYD-szalont az AutoWallis Csoport

2025.04.02.
A BYD, a New Energy Vehicle (NEV), azaz a konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hibrid autók világelső gyártója, mostantól Nyugat-Magyarországon, a BYD AutoWallis győri bemutatótermében is elérhető. Az AutoWallis Csoport piaci pozícióját tovább erősítve ezzel második BYD értékesítési pontját nyitotta meg, amely a cég első vidéki, AutoWallis márkanéven megnyíló egysége. A BYD autóihoz Győrben a szintén az AutoWallis Csoporthoz tartozó Iniciál Autóház nyújtja a szervizszolgáltatást. A több mint 30 éves múltra visszatekintő, a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója, az AutoWallis Csoport számára meghatározó cél a fenntartható mobilitás fejlesztése. Ennek fontos állomásaként nyílt meg Budapesten 2023-ban az AutoWallis Csoporthoz tartozó Wallis Motor Duna BYD márkakereskedés, majd 2025 április elején a győri AutoWallis BYD bemutatóterem. Innovatív fejlesztések gyorsítják a zöld mobilitást Az 1995-ben alapított BYD az elektronika, az autóipar, a megújuló energiák terén is jelentős szerepet játszik. A vállalat által alkalmazott innovatív akkumulátor-, padlólemez- és hibrid meghajtási technológiák elősegítik a fosszilis üzemanyaggal működő járművekről az elektromos autókra való gyorsabb áttérést. Modelljeikben a maximális erőt, hatótávolságot és élettartamot saját gyártmányú LFP akkumulátoruk, a BYD Blade Battery biztosítja. Több járművük a szintén saját gyártmányú e-Platform 3.0 alapjára épül, ami fokozza a jármű erejét, biztonságát és a vezetési élményt. A BYD 2022-ben, a Párizsi Autószalonon mutatkozott be az európai személyautó-piacon, 2023 októberében pedig Magyarországon is elindították az elektromos autók értékesítését. Az autógyártó 2024-ben már mintegy 4,27 millió új energiával működő személygépkocsit értékesítettek. Újabb BYD értékesítési ponttal bővül tovább az AutoWallis Csoport Az AutoWallis Csoport elkötelezett a fenntarthatóbb megoldások iránt, az elektromos autók jelentősen mérséklik a károsanyag-kibocsátást, csökkentett üzemeltetési és karbantartási költségek, valamint kevesebb zajszennyezés mellett működnek. „Első BYD márkakereskedésünket 2023-ban nyitottuk Budapesten, és azt tapasztaltuk, hogy a várakozásunknak megfelelően jelentős a kereslet a magas minőséget kínáló márka iránt” – mondta Antal Péter az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának igazgatója. „Az AutoWallis márkakereskedések által értékesített gépjárművek között egyre nagyobb arányban szerepelnek a konnektorról tölthető autók, és már a hazai utakat is közel 700 darab általunk eladott BYD modell rója. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a fenntartható működés, a zöld közlekedésre való átállás mellett és a vásárlók is egyre nyitottabbak az új technológiákra, ezért döntöttünk úgy, hogy tovább bővítjük jelenlétünket ebben a szegmensben is. Nyugat-Magyarország jelentős vásárlói potenciállal rendelkezik, és az elektromos járművek iránti kereslet is évről évre emelkedik a régióban. Ezen piaci trendek és gazdasági tényezők figyelembevételével esett a választásunk Győrre”. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hármas karambol az M7-esen, roncsok az úton, mentő a helyszínen

2025.04.02.
Három személyautó ütközött össze az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Törökbálint térségében, a 13-as kilométerszelvénynél. A balesethez a törökbálinti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom, torlódásra kell számítani. Az Útinform azt írta: a sérült járművek a belső sávot foglalják el, 4-5 kilométeres a torlódás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Amerikában behúzták a féket villanyautó téren

2025.04.02.
Sokan megjósolták, hogy a villanyautózással nehéz helyzetbe kerülhetnek a hagyományos autóipari beszállítók, azonban úgy tűnik, hogy Amerikában éppen a fordítottja látszik megvalósulni: a Dowlais, ami a GKN Automotive, elsősorban elektromos hajtáslánc alkatrészeket gyártó beszállító anyacége 6,4%-os bevétel csökkenést tapasztalt, amióta a Trump adminisztráció lépett a Biden kormány helyére. Ez rossz hír lehet azoknak a gyártóknak is, akik azzal számoltak, hogy majd az Egyesült Államok autópiaca is segíthet, hogy megtérjenek a vastag elektrifikációs befektetések. A „Március 12 törvények” végleg eltörölték a korábbi zöldítő rendelkezéseket, pedig az Egyesült Államok így Európa vagy Kína mögött jártak a károsanyag-kibocsátás korlátozásában. Korábban azt célozták elő, hogy 2030-ra az új autó eladások felének kell tisztán elektromosnak lenni, azonban ezt Trump eltörölte, erre reagálva pedig a legtöbb amerikai gyártó ismét a belsőégésű motorok vagy a hibrid hajtásláncok felé fordul – közölte a Dowlais. „Szignifikáns lassulást látunk új, tisztán elektromos padlólemez fejlesztés terén.” – tették hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Honosításkor nincs meg, eredetvizsgán megvan. Mi az?

2025.04.01.
Nemrég jelent meg egy cikkem egy W213-as Mercedes-Benz E220d 4matic All-Terrain vásárlás előtti állapotfelméréséről. Írás közben persze megnéztem a járműről elérhető adatokat és fotókat a Járműszolgáltatási Platformon. Böngészés közben érdekes dolgokat találtam, amik kérdéseket indukáltak bennem. Eltűnik a motorszám A vizsgált jármű egy 2018-as gyártású autó, amelyet 2024. októberében importáltak az országba. A nálunk még 7 évesen és 100 ezer kilométerrel is álomnak számító terepkombi 11 millió forintért van a piacon most is. Amikor bejött az országba kellett egy műszaki vizsga a honosításhoz. Mivel a külföldi okmányból a motorszám nem egyszerűen (vagy sehogy) nyerhető ki, ezért az elegánsan ki szokták hagyni, egyszerűen nem kínlódnak vele, hogy megkeressék és leolvassák. De mivel valamit írni kell hozzá, a záradékok között leggyakrabban az a bejegyzés tűnik fel, mint esetünkben is: „Motorszám természetes elhasználódás miatt olvashatatlan” A jármű műszaki adatlapjára ezért csak a motorkód kerül fel, esetünkben 654920. Részlet a JSZP-ből Három nappal később vitték az autót már a műszaki vizsga eredetiségvizsgálatra, ahol a vizsgáló kolléga vette a fáradságot és endoszkóppal vagy más eszközzel leküzdötte magát a motortér lejjebb lévő részére, megkereste és értékelhető módon le is fotózta a motorszámot. Még a JSZP nagyon szerény felbontású (640x480) képén is jól kivehetők a lézerrel vésett karakterek a blokk oldalán. Majdnem tökéletesen olvasható, a maszat alatt egy 4-es van Idő közben újra eljött a műszaki vizsga ideje. A motorszámmal ezúttal sem törődtek, ekkor került bele a természetes elhasználódásos szöveg. Mi értelme a motorszámnak? Magyarországon a 90-es években csúcsra jártak a járművekkel kapcsolatos visszaélések. A motorok egyedi azonosítójeleit itthon már korábban is nyilvántartották, pedig például a jármű témában (is) bezzeg-országnak számító Németországban ezt egyáltalán nem regisztrálják az okmányokban. Amikor az eredetiségvizsgálatot bevezették Magyarországon, az ellenőrzésnek részévé tették a motorszámok vizsgálatát. Az ok ugyanaz, mint az alvázszámok esetében. Az erőforrásokat ugyanúgy lehetett körözni, mint a járműveket. Akkor is fennakadás van, ha az alvázszám sérült, erről is készült nemrég egy írásom. Eredetiségvizsgálatok rendszere 1997-ben indult el hazánkban. Komoly oktatás és vizsga volt szükséges ahhoz (és remélem ma is így van), hogy valaki vizsgálóvá válhasson. Az azóta eltelt csaknem három évtizedben szerencsére sokat javult a járművekkel kapcsolatos visszaélések száma. Ettől függetlenül nem látom ma sem értelmetlennek az eredetiségvizsgálatot, biztosan manapság is akadnak fenn autók ezen a rostán. De a motorszámokkal kapcsolatban már vagyok ennyire meggyőződéses. Viszont amíg ez van a rendeletben, addig nem csak az eredetiségvizsgálóknak kutya kötelessége mindent megtenni azért, hogy ezek az azonosítók bekerüljenek a rendszerbe, hanem mindenkinek, akinek köze van például import járművek Magyarországra érkeztetésében.

Négy ukrán nő halt meg Ausztriában az autópályán

2025.04.01.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó A baleset 6 óra 20 perc körül történt az A2-es úton, Seebenstein (Neunkirchen kerület) közelében Bécs irányába. „Információim szerint egy nyerges teherautó valószínűleg egy parkolóhelyről hajtott ki a gyorsítósávba” – mondta Johann Baumschlager rendőrségi szóvivő a balesetet megelőző másodpercekről. Amikor a nyerges jármű már a Bécs felé tartó sávon haladt, a nyolc ukrán utassal közlekedő mikrobusz nekiütközhetett a teherautónak. A kisbusz nyolc utasa közül négyen meghaltak az ütközésben, a többiek súlyosan megsérültek, őket alsó-ausztriai és burgenlandi kórházakba szállították. Baumschlager szerint a kisbuszban ukrán állampolgárok, egy férfi sofőr és hét női utas tartózkodott. Baumschlager szerint a jármű ennyi ember számára volt regisztrálva, és nem tartózkodott gyerek a fedélzetén.    

Rollerrel ütött el egy idős nőt - elmenekült

2025.04.01.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a 01000/1086/2025. bűnügyi számon közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személy 2025. január 24-én 9 óra és 15 óra között Budapest X. kerületében, a Szent László téren elektromos rollerezés közben fellökött egy idős nőt, majd a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetőjével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.          

Sosem találná ki, hogy kik lesznek a Mercedes új alkalmazottai!

2025.04.01.
2030-ra jelentős változásokat fogunk látni. A mesterséges intelligencia, amely már beépült a személyes és szakmai életünkbe, további előrelépést tesz, rendkívüli módon terjeszkedik. Ezt tudjuk és most még nyilvánvalóbbá vált azon a berlini szakmai bemutatón, ahol a Mercedes prezentálta humanoid robotját. „A Mercedes logóval ellátott humanoid robot öt éven belül hivatalosan szolgálatba lép a német autógyárakban” - nyilatkozta Jörg Burzer, termelési igazgató. A nagyléptékű fejlődést demonstrálván, az előadás során az Apollo robot kézmozdulattal üdvözölte az újságírókat, majd egyszerű feladatokat hajtott végre képességeinek bemutatására. Egy-egy munkafolyamat után hüvelykujját felemelve jelezte, hogy befejezte a szükséges műveletet. Valójában minden Apollót most még egy ember irányít, majd a mesterséges intelligencia révén a robot megtanulja a folyamatot és egyre képzettebbé válik annak végrehajtására, mert a cél az, hogy önálló legyen. A Mercedes vezetői elmondták, hogy ezeket a robotokat a legnehezebb és legveszélyesebb munkák elvégzésére fogják használni az emberek helyett. „A mesterséges intelligencia azokat a feladatokat veszi át, amelyeket általában a legkevésbé szeretünk, így időt hagyunk arra, hogy az innovációra, a kreativitásra és a hozzáadott értéket képviselő tevékenységekre összpontosítsunk” - mondta Katrin Lehmann, a Mercedes információs igazgatója. „Egy dolog biztos, nem isznak kávét. Így kevesebb szünetet tartanak és mindig dolgozhatnak, akár éjszaka is, anélkül, hogy valaha is megbetegednének” - mondta Burzer. Egyszerűen fogalmazva, a jövő már itt van. Forrás: it.motor1.com    

A vadonaúj Mazda6e már előrendelhető Magyarországon, ennyibe kerül

2025.04.01.
A Takumi felszereltségű Mazda6e külső megjelenése kifinomult és látványos, amit a 19”-os könnyűfém keréktárcsák, a hővédő bevonattal ellátott panoráma napfénytető, a keret nélküli ajtók és az elektromosan működtetett, integrált kilincsek tesznek teljessé. Az automatikus fényszabályozással ellátott LED lámpák, a jellegzetes lámpadesign, valamint az elektromosan kiemelkedő hátsó légterelő modern és dinamikus megjelenést biztosít. A felszereltségi szinttől függetlenül a vásárlók nyolc különböző karosszériaszín közül választhatnak: Soul Red Crystal, Machine Gray, Polymetal Gray, Deep Crystal Blue, Jet Black, Crystal White Pearl, Melting Copper vagy Aero Gray. A részletekre irányuló kiemelt figyelem az utastérben is megjelenik. A 10,2”-os központi LCD kijelző, a három vezetési mód (Normal, Sport és Individual), valamint a 64 színben szabályozható hangulatvilágítás személyre szabható és funkcionális enteriőrt eredményez. A fűthető, szellőztethető és elektromosan állítható első ülések, az automata légkondicionáló rendszer, valamint a fűthető kormánykerék bármilyen időjárási körülmények között optimális kényelmet biztosítanak. A széleskörű biztonsági csomag olyan élvonalbeli csúcstechnológiákat kínál, mint a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő (RCTA), az első és hátsó ütközésre figyelmeztető rendszer (FCW és RCW), a sávtartó asszisztens (ELK), az adaptív sebességtartó automatika (MRCC), a követésitávolság-figyelmeztetés (FDM), a jelzőtáblafelismerő rendszer (TSR), valamint az átlátszó nézettel ellátott 360°-os kamerarendszer. A teljeskörű védelemről diszkréten beépített kilenc légzsák gondoskodik. Az információs és szórakoztató rendszer középpontjában egy 14,6”-os központi kijelző és egy 50”-os kiterjesztett valóság alapú head-up display áll, kiegészítve hangvezérléssel, gesztusvezérléssel és vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay kapcsolattal. A SONY PRO® prémium hangrendszer 14 hangszóróval és egy különálló hangmodullal biztosít lebilincselő hangzásélményt. Az új Mazda6e emellett okostelefonos alkalmazáson keresztül, távolról is vezérelhető, így számos funkció elérhető az applikáció segítségével. Takumi Plus – Exkluzív kifinomultság Azok számára, akik még nagyobb hangsúlyt fektetnek a luxusra, a Takumi Plus kivitel további exkluzív felszereltségekkel és magas színvonalú anyaghasználattal szolgál. A kárpitozás a prémium Tan Nappa bőrt velúrbőrrel ötvözi, míg a a kéttónusú bőrrel bevont kormánykerék és a velúr díszbetétek fokozzák a kifinomultság érzését. A különleges anyaghasználat – fekete szövet tetőkárpit, velúr középkonzol, Titan szellőzőrácsok – panoráma napfénytetővel és hozzá tartozó elektromos tetőárnyékolóval egészül ki, tovább fokozva a kényelmet és az utastér kifinomult eleganciáját. Az új Mazda6e kétféle hajtáslánccal érhető el, amelyek különböző vezetési igényeket elégítenek ki. A 68,8 kWh-s akkumulátorral felszerelt változat akár 479 kilométeres hatótávolságot is tud biztosítani. A 165 kW-os DC gyorstöltés lehetővé teszi, hogy az akkumulátor töltöttségi szintje 10%-ról 80%-ra mindössze 23 perc alatt növekedjen, míg 15 perc alatt akár 235 kilométer megtételéhez elegendő energiát is nyerhetünk. Az elektromos motor 190 kW (258 LE) teljesítményre képes. Azok számára, akik hosszabb távokat szeretnek megtenni gyakori megállás nélkül, a Mazda6e EV Long Range kivitel, 80 kWh-s akkumulátorral akár 552 kilométeres hatótávolságot is lehetővé tesz. Ez a változat 180 kW (245 LE) teljesítményt nyújt, miközben mindkét modell állandó 320 Nm nyomatékot biztosít. A Mazda6e kevesebb mint 8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, végsebessége pedig 175 km/h. A hátsókerék-meghajtású konstrukciónak köszönhetően a gyorsulás egyenletes, az irányíthatóság pedig rendkívül pontos. Új Mazda6e árak Mazda6e 5HB EV 68kW 1AT RWD Takumi                                         18.006.900 FT Mazda6e 5HB EV 68kW 1AT RWD Takumi Plus                                 18.758.200 FT Mazda6e 5HB EV 80kW Long Range 1AT RWD Takumi                    18.906.900 FT Mazda6e 5HB EV 80kW Long Range 1AT RWD Takumi Plus            19.658.200 FT  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója