Extrát kapnak a MÁV speciális járművei

2025.01.01.
Fotó: MÁV A közlemény szerint nemcsak fejlesztési, hanem jelentős gazdaságpolitikai előrelépést is jelent, hogy a MÁV műholdas nyomkövető egységeket szereltet a pályakarbantartási és -felújítási munkákat végző járműveibe. Eddig csak a személy- és teherszállításban használt járműveken, mozdonyokon működtek ilyen berendezések, amelyek lehetővé teszik többek között a szerelvények valós idejű helyzetének és sebességének térképen történő megjelenítését és az adatok folyamatos elemzését. Az i-Cell már meg is kezdte az eszközök beszerelését a 150 járműbe. A közlemény idézte Farkas Károlyt, az i-Cell operatív elnökét, aki elmondta, a jelentős járműpark jobb menedzselését szolgálja az a saját fejlesztésű szolgáltatás, amellyel az adatokat a MÁV saját térinformatikai platformjára tudja átemelni és ott elemezni. Így az üzemeltetésben résztvevő valamennyi jármű akár egyszerre is látható a MÁV szakemberei számára, sokkal tervezhetőbbé, átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá téve a szükséges munkálatokat, akár darut, akár munkagépet, gépláncot vagy éppen a karbantartókat kell egy adott helyre, adott időre szállítani - ismertette a szakember, hozzátéve, hogy mindez időben és pénzben is kifejezhető megtakarítást eredményez, hozzájárulva a MÁV gazdaságosabb, hatékonyabb működéséhez. Az i-Cell honlapján olvasható tájékoztató szerint a magyar tulajdonú vállalat a flottakövetés mellett a mobilfizetési technológiák terén is eredményes szakmai tevékenységet végez, 2013 óta pedig az elektronikus útdíjfizetés szolgáltatójaként is áll ügyfelei rendelkezésére. Több mint húszéves szakmai munkájuk egyik legjelentősebb eredménye a 2013-ban saját koncepció alapján fejlesztett és megvalósított használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer, a Hu-Go. Vevőik azok a magyar kis- és középvállalkozások, egyéni vállalkozók, akik járműflottájukat költséghatékonyan és átláthatóan kívánják használni. Partnereik között a klasszikus fuvarfeladatokat ellátó flottákon kívül nagy számban találhatóak közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok és munkagépek is. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elrajtolt a Dakarig tartó Africa Eco Race

2025.01.01.
Az első nap 755 kilométeres utat foglalt magában, beleértve egy 47 kilométeres speciális szakaszt. A különleges, teljes egészében homokos időmérő szektor a tengerparti dűnék mentén haladt. A rövid távolság ellenére a speciális szakasz kihívásokkal teli volt, nehéz navigációval és rendkívül puha homokkal. Az első szakaszt egy hosszú, két napos hajóút előzte meg. A rajtceremónia után a teljes mezőny Marseille felé vette az irányt, ahol felszálltak a La Méridionale Girolata nevű hajóra, amely átvitte az indulókat az afrikai kontinensre. Az út Tangerbe a verseny fontos része volt, lehetőséget adva a résztvevőknek, hogy mentálisan felkészüljenek az afrikai terep kihívásaira. A fedélzeten a szervezők stratégiai eligazításokat tartottak, bemutatták a következő szakaszokat, és hangsúlyozták a verseny elengedhetetlen biztonsági szabályait. A barátságos és együttműködő légkörben a pilóták, navigátorok és csapataik főként pihenésre használták az utazást. Ez a vihar előtti csend lehetőséget adott mindenkinek, hogy átgondolja stratégiáját, és teljesen átélje az Africa Eco Race szellemiségét. A Girolata december 31-én reggel kötött ki Tangerben, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a verseny afrikai szakasza. A résztvevők most egyedülálló kihívásokkal néznek szembe Marokkó, Mauritánia és Szenegál változatos és megterhelő tájain, melyek végül Dakarban, a célvonalnál érnek véget. Szalay Balázs elmondta, hogy a hajnal 5 órai érkezés ellenére nagyon jó hangulatban kezdődött kalandjuk. Csodálatos marokkói reggelivel fogadták őket és megízlelhették a helyiek vendégszeretetét is. Izgatottak voltak a 755 km-es szakasz miatt, ami egy 47 km-es erdős, nagyon szép résszel volt megfűszerezve. Ezt követően érkeztek meg az első táborhelyre, ahol az új esztendőt is köszöntötték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

1.000 futam, 1.000.000 versenykilométer

2025.01.01.
2024-ben a BMW M Motorsport ismét látványos futamgyőzelmeket, címeket és dobogós helyezéseket ünnepelt. A BMW M Hybrid V8, a BMW M4 GT3 és a BMW M4 GT4 versenyautók idén több mint 1 000 futamon álltak rajthoz és összesen több mint 1 000 000 versenykilométert tettek meg, 215 futamgyőzelmet ünnepelve. A BMW M Hybrid V8 versenyautóval a bajor prémiumgyártó a nemzetközi motorsport legkeményebb válfajában is megmérette magát. Az FIA World Endurance Championship (FIA WEC) debütáló szezonja és az IMSA WeatherTech SportsCar Championship (IMSA) sorozatban eltöltött második évad a mérnököket, a csapatokat és a pilótákat egyaránt jelentős kihívások elé állította. A kezdeti csalódásokat töretlen fejlődés követte: a BMW M RLL csapat megszerezte első dupla győzelmét az IMSA sorozatban, a BMW M WRT csapat pedig dobogós helyezést ünnepelt az FIA WEC mezőnyében. A kemény munka a számokban is megmutatkozott: a csapatok 460 óra alatt összesen 82 400 verseny- és tesztkilométert teljesítettek. Harmadik szezonjában a BMW M4 GT3 versenyautó félszáz futamgyőzelmet és tíz globális címet ünnepelt. A Német Túraautó Bajnokságban (DTM) a Schubert Motorsport, a Fanatec GT World Challenge Europe sorozatban pedig a BMW M WRT csapat hódította el a szezon győztes csapatának járó díjat. Az Intercontinental GT Challenge győztes pilótája a belga Charles Weerts lett. A BMW M4 GT3 versenyautó a Daytona-i, a nürburgringi, a Le Mans-i és a Spa-Francorchamps-i 24-órás futamokon is dobogós helyen végzett, noha a futamgyőzelem idén mindegyiken elmaradt. Az FIA GT World Cup makaói futamán a pályagép az időmérő első két helyét szerezte meg, a versenyt pedig végül a második és a harmadik helyen zárta. A BMW M4 GT3 versenyautó 2024-ben összesen több mint 380 000 kilométert versenyzett. Második szezonjában a BMW M4 GT4 versenyautó elhódította első SRO konstruktőr-bajnoki címét, amelyhez több mint 50 versenyhétvége összesen 95 futamán bizonyított Európától kezdve, Ázsián és Ausztrálián keresztül, egészen az Egyesült Államokig. 2024-ben a BMW M Motorsport privát színekben versenyző csapatai a BMW M4 GT4 versenyautót összesen 770 futamon állították rajthoz, amelyekből a pályagép 164-et megnyert. A bajor prémiumgyártó három aktuális versenyautója mellett a privát csapatok BMW M2 CS Racing, BMW M240i Racing és saját építésű BMW versenyautói is számos trófeát elhódítottak. A 2024-es szezon az e-sport kategóriában is abszolút sikert hozott a BMW M Motorsportnak: a BMW M Redline csapat a tekintélyes Esports World Cup és az ESL R1 versenysorozat szezonzárójának trófeáját is megnyerte, mindkét esetben a szlovén Kevin Siggy-vel és a legjobb csapatnak járó kitüntetéssel. Kevin csapattársa, a nagy-britanniai Sebastian Job a 2024-es Esports Awards díjátadón a „Sim Racer of the Year” elismerést is bezsebelte. „A BMW M Motorsport 2024-es számai önmagukért beszélnek, a motorsport megannyi területe iránt mutatott erős elköteleződésünket nyomatékosítva” – fogalmazott Andreas Roos, a BMW M Motorsport vezetője. „A prototípusok csúcskategóriájától kezdve, a profi GT3 sporton és a privát színekben versenyző csapatokon keresztül, egészen az e-sport kategóriáig, a BMW M Motorsport az egyik legnagyobb kihívó. Rendkívül elégedett vagyok ezzel a kimagasló teljesítménnyel, gratulálok minden csapatnak és minden pilótának a 2024-ben ünnepelt sikerekhez. Jövőre még feljebb lépünk a BMW M Hybrid V8 versenyautóval és GT versenyautóink továbbfejlesztett EVO modelljeivel, hogy a szezon főbb futamain a dobogó legfelső fokát hódítsuk meg” – tette hozzá. „Gratulálok és köszönöm a BMW M Motorsport privát színekben versenyző csapatainak az idei kiváló teljesítményt” – mondta Björn Lellmann, a BMW M Motorsport privát színekben versenyző ügyfeleket kiszolgáló részlegének vezetője. „A privát színekben versenyző csapatok támogatása évtizedek óta versenyprogramunk egyik meghatározó pillére, csapataink lojalitása és a versenypályákon aratott sikerek pedig egyértelműen alátámasztják azon elköteleződésünket, hogy ezt a hagyományt továbbra is teljes erőbedobással folytassuk. 2025-ben a BMW M4 GT3 EVO és a BMW M4 GT4 EVO versenyautók kapják a főszerepet, miközben új pályagépünk, a 2026-ban debütáló, belépő szintű BMW M2 Racing intenzív tesztelése is célegyenesbe érkezik. Már alig várom, hogy januárban megkezdjük az új szezont Dubaj és Daytona aszfaltcsíkjain” – nyilatkozta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Buszmegálló mellé csapódott egy megcsúszott autó

2025.01.01.
Buszmegálló melletti korlátnak csapódott egy gépkocsi a XXI. kerületi Ady Endre úton, a Védgát utca és a Szabó köz közötti szakaszon. A jármű a baleset következtében a buszmegálló üvegét is megrongálta. A helyszínre kiérkezett fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságot és a közösségi közlekedési társaság szakembereit is a balesethez kérték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Melyek az EU CO2 tervei 2025-re?

2025.01.01.
Hosszú évek óta fontos kérdés az Európai Unió ülésein a környezetszennyezés, valamint ehhez kapcsolódóan az autóipar és az elektromos modellek kérdése. 2025. január elsejétől ismét szigorítani tervez az EU, így összeszedtük, milyen új szabályozások várhatóak. A CO2 cél Január elsejével kezdődően minden egyes újonnan gyártott autó, amely az Unió valamelyik országában kerül forgalomba, meg kell, hogy feleljen a következő kvótának: az emisszió mértéke nem haladhatja meg a kilométerenkénti 93,6 grammot. Ez 19 százalékkal kevesebb, mint 2024-ben, mivel ebben az évben 116 g/km volt a felső határ. Minden egyes gyártó saját célt fog meghatározni magának, mivel az EU-s szabályozások a legyártott autók mennyiségét is figyelembe veszi, de ettől még a 93,6 g mindenkire vonatkozni fog. Így például a luxus márkáknak, vagy az olyan gyártóknak, akik kevesebb autót gyártanak egy évben, ez némi fejtörést fog okozni. Mik lesznek a bírságok? Minden egyes g/km, amellyel túllépik a fenti értéket, a gyártók 95 eurós bírságra számíthatnak. Lucas de Meo, a Renault vezérigazgatója és az Európai Autógyártók Szövetségének elnöke azt mondta a szabályozással kapcsolatban, hogy ez összességében akár 15 milliárd eurót is jelenthet az európai gyártóknak. A Stellantis európai részlegének elnöke, Jean-Philippe Imparato azt mondta el az olasz Milan Finanza újságnak, hogy az új szabályozás miatt 3 milliárd eurós bírságra számítanak a részlegnél. A legrosszabb helyzetben a Ford, a Mercedes-Benz és a Volkswagen Csoport van, mivel nekik sokkal nagyobb rést kell bezárniuk, míg a Stellantis, a BMW és a Renault valamivel jobban állnak. Elemzők szerint a Volkswagen 1,5 és 4,7 milliárd eurósra bírsággal számolhat 2025-ben, ami attól függ, milyen jól tudják majd betartani a szabályozást. Milyen megoldás van? És itt merül fel a kérdés. Van kiskapu? Persze, mindig van, de van jó megoldás is. A kevesebb EV-eladással rendelkező gyártóknak lehetősége van „összedobni” az emissziós számaikat más gyártókkal, ami annyit jelent, hogy emissziós krediteket vásárolhatnak más márkáktól annak érdekében, hogy a CO2-es átlagukat csökkentsék. A Suzuki például már alá is írt egy megállapodást a Volvóval, a Ford pedig korábban jelezte, hogy 3,8 milliárd dollár értékben vásárolt krediteket észak-amerikai és európai piacára. Egy másik hihető megoldás az, hogy a gyártók engedményeket tesznek majd elektromos modelljeikre. Emellett meg is emelhetik hagyományos, belső égésű motorral szerelt modelljeik árát, ezzel kevésbé hívogatóvá téve őket a vevők szemében. Ki nyer az új szabályozáson? Kérdés nélkül az egyik legtöbbet profitáló gyártó a Volvo, mivel ők állnak a legjobban az emissziós kérdésben. Legnagyobb részben már elektromos és plug-in modelleket gyártanak és adnak is el, így nekik nincs sok mindentől tartaniuk. A Tesla és a BYD is valószínűleg jól jár a szabályozás miatt, mivel el tudnak majd adni emissziós krediteket a rosszabbul teljesítőknek. Egy kredit nagyjából 20 euróba kerülhet majd a Barclays elemzőiroda szerint. El lehet napolni a CO2 célokat? A német gazdaságügyi miniszter, Robert Habeck felszólalt a kvóta ellen és azt ajánlotta, hogy felxibiliesebb célokat kellene kitűzni, például elengedni a büntetést a gyártóknak, ha 2026-ban tudják visszamenőleg teljesíteni a kvótát. Luca de Meo novemberben úgy nyilatkozott, hogy reméli, hogy a büntetések egy ötéves perióduson belül számolandók, azaz egészen 2030-ig. Több tagország, Ausztria, Bulgária, Csehország, Olaszország, Románia és Szlovákia is kérte az EU Tanácsot, hogy 2026-ra gondolják újra a szabályozást. Szerintük bizonyos gyártó számára akár már most más szabályozásokat kellene eszközölni. Nyitókép forrása: Bllomberg

Szilveszteri ittas vezetők: itt vannak a részadatok!

2025.01.01.
Magyarország területén 2024. december 31-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök egyetlen embert állítottak elő ittas vezetés gyanúja miatt. (Arról, hogy éjfél után, 2025 első óráiban is ilyen szabályos volt-e a többség, egyelőre nem közölt részleteket a rendőrség.) 2024. december 31-én 0 óra és 24 óra között 21 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek rendőrök, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 3 súlyos és 17 könnyű sérüléssel végződött. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

"Régóta vártuk ezt a percet" – történelmi pillanat a magyar-román határon

2025.01.01.
Fotó: Police.hu A magyar és román rendvédelmi vezetők találkoztak Románia schengeni övezethez való csatlakozásának alkalmából a csanádpalotai autópálya határátkelőhelyen - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n. Románia csaknem 40 határátkelőhelyén szűnik meg a rendszeres határellenőrzés január elsején Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, Balogh János rendőr altábornagy és a Román Határrendőr Főfelügyelőség vezetője, Cornel-Laurian Stoica főfelügyelő jelképesen, közösen nyitották meg a Magyarország és Románia között húzódó államhatárt. Az ünnepségen a Magyar Rendőrség Zenekara megszólaltatta a két ország és az Európai Unió himnuszát. A vezetők romániai idő szerint 2025. január 1-jén 0 órakor közösen nyitották fel a sorompót a csanádpalotai autópálya határátkelőhelyen. A magyar-román határszakasz további átkelőhelyein hasonló ünnepség keretében került sor a határnyitásra. Az ünnepségen Balogh János országos rendőrfőkapitány felemelő, történelmi pillanatnak nevezte, hogy a román-magyar határon megszűnik a határellenőrzés. Úgy fogalmazott, "régóta és nagyon vártuk ezt a percet". Az altábornagy emlékeztetett rá, Magyarország már az első soros elnöksége időszakában komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy Románia a schengeni térség tagja legyen. Ez akkor nem sikerült, de Magyarország nem adta föl, ahogy nem adták fel a románok és a bolgárok sem. A főkapitány hangsúlyozta, hosszú idő és kemény munka eredménye az, hogy ezt a rendkívüli eseményt ünnepelhetjük. Balogh János köszönetet mondott valamennyi román rendészeti szerv, így a határrendőrség, a rendőrség és a csendőrség munkájáért. Az altábornagy örömmel köszöntötte Romániát a schengeni tagállamok körében, és elmondta, örömmel fogadják valamennyi román állampolgárt és az onnan érkezőket. Éjféltől sokkal könnyebb lesz az átkelés a magyar-román határon – mondta a főkapitány. Ez reményei szerint élénkíti a kulturális és gazdasági kapcsolatokat, és ha lehet, még közelebb hozza egymáshoz a két országot – fűzte hozzá. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ha nyáron Mallorcára készül, ezt feltétlenül olvassa el

2025.01.01.
Az ADAC cikke. Képernyőfotó Mallorca következetesen lép fel a gyorshajtókkal szemben, és szigorítja az ellenőrzést a sebességtúllépések miatt. Azokat az utazókat is érinti, akik bérelt autóval utaznak. Miután a spanyol közlekedési hatóság, a DGT az elmúlt hetekben és hónapokban már négy új radarberendezést telepített Palma de Mallorca nagy részén, az év vége előtt további kettővel bővül. A rögzített sebességmérő kamerák helyei elsősorban a nyaralók által is gyakran használt, fontos útszakaszokon találhatók: Ma20: Palma körgyűrű Ma30 (Palma 2. körgyűrű): a repülőtértől északra vezet Ma13 (Palma – Alcudia útvonal): Marratxi közelében Ma6014: Megközelítés az Ma19-es repülőtéri autópályáról El Arenalba Ma15 (Palma – Manacor útvonal): Son Ferriol közelében Ma3011: Út Sineu felé A gyorshajtás súlyos közlekedési szabálysértésnek számít Spanyolországban. Ha akár 20 km/h-val  gyorsabban vezet, az általában 100 euróba kerül. A sebességkorlátozás további túllépése esetén az összeg akár 600 euróra is emelkedhet.  

Vicces közlekedési szabályok a nagyvilágból

2024.12.31.
Szerző: Bánffi Tibor Illusztrációk: Szűcs István Ausztrália: Tilos szénát szállítani az autó csomagtartójában, de taxival viheti az összes szénát, amit csak akar – ha belefér. Ha három méternél távolabb van a járműtől, a motort le kell állítani, az indítókulcsot ki kell venni, ablakot fel kell húzni és a kocsit biztonságosan be kell zárni. Ha nem ezt teszi akár 2200 dollárig terjedő csekkre számíthat. Ausztrália: Az ország minden államában tilos autóból kihajolni, vagy úgy utazni, hogy a test bármely része az ablakon vagy ajtón kívül van. Az egyetlen kivétel az, ha a vezető, és kézjelet ad a többi vezetőnek. Thaiföld: Tilos a felső levétele meleg időben, különösen vezetés közben. Ha rajtakapják, pénzbírságra számíthat. A konzervatív országban a csupasz bőr nyilvános bemutatása Buddhával szembeni tiszteletlenségnek is tekinthető. A félmeztelen vezetésért kiszabható büntetés jelképes összegű. Ittas vezetésért az elítélt sofőröknek holttesteket kell tisztítaniuk és szállítani annak érdekében, hogy átérezzék a fájdalmat, hogy felébresszék  lelkiismeretüket. Fülöp-szigetek: Ha a rendszáma 1-es vagy 2-es számjegyre végződik, akkor hétfőnként nem vezetheted az autódat. Kína: Nyilvános megszégyenítés forgalmas helyeken kitett LCD kivetítőkön. A szabálysértők egy része felvette a kapcsolatot a közlekedési rendőrséggel, és kérte, hogy távolítsák el fényképeit kijelzőkről jelentős pénzbírság ellenében. Japán: Nemcsak tilos az ittas vezetés, de a józan sofőrrel sem szabad részegen egy autóban utazni. A törvénysértőt büntetéssel sújtják. A 75 év feletti autótulajdonosnak jól látható figyelmeztető táblát kell elhelyezni az autón. A járművezetőknek korlátozniuk kell a sebességüket, hogy elkerüljék a gyalogosok vízzel, sárral, vagy más anyagokkal való fröcskölését. A szankció 200 dollárig terjedhet. Továbbá a vétkes köteles a ruhák és egyéb holmik tisztításának költségét rendezni. Észak-Korea: Szinte minden autó a tisztviselőké, melyek kizárólag állami tulajdonban vannak. Az utak rosszak, alig van forgalom és baleset. Csak Phenjanban van közlekedési lámpa, de nemrég kezdtek el működni. A forgalmat forgalomirányítók irányítják, akik kék egyenruhás férfiak fehér sapkában. Csak Phenjanban láthatunk karcsú és csinos lányokat. Őket kétóránként váltják. Minden kereszteződésben van egy kijelölt kör a számukra. Éjjel 2 óráig dolgoznak a lányok, utána férfiak helyettesítik őket. Annak érdekében, hogy a forgalomirányítók láthatóak legyenek a sötétben, villogó LED-eket varrtak az egyenruhára. A „nem phenjani lakosoknak” tilos belépniük a fővárosba. Katonák állomásoznak a bejáratoknál és ellenőrzik az engedélyeket. Ahhoz, hogy valaki rokonokhoz utazzon egy másik faluba, be kell szereznie valamilyen speciális igazolást. Ha elhaladsz Kim Ir Szen és Kim Dzsongun monumentális szobrai mellett, 30-km/órára kell lassítani ahol tábla írja elő. Bhután: Az egyetlen ország a világon, ahol nincs közlekedési lámpa. A lakosok előszeretettel beérik a közúti táblákkal és a forgalomirányítókkal. Még a bhutáni fővárosban, Thimphuban is, ahol meglehetősen nagy az autóforgalom, a rendőrség sikeresen szabályozza a forgalmat. 1995-ben próbáltak közlekedési lámpákat használni, de mindenki összezavarodott velük, és senki sem akarta betartani az új szabályokat. Ezért a forgalomirányítókat gyorsan visszaállították és helyreállt a „világ rendje”. USA: Oklahomában tilos képregényt olvasni vezetés közben. Alabamában tilos bekötött szemmel vezetni. Az arizonai Glendale-ben tilos hátrafelé vezetni az autót. Illionis állam Cicero városában az autóban vasárnaponként tilos fütyülni a nyilvános utcákon. San Franciscóban törvény tiltja az autótulajdonosoknak, hogy használt fehérneművel mossák a járműveiket. Nevadában, a törvény szerint, ha egy tevét lát áthaladni az úton, elsőbbséget kell adni. A szakállas szabály arra az időre nyúlik vissza, amikor a tevéket teherhordó állatként használták az Amerika nyugati részén. Tennessee államban a sofőrök nem lőhetnek állatra a járművükből a bálna kivételével. Nem hiszem, hogy volt példa a bálnavadásztra. Az állam ugyanis az USA közepén fekszik, tehát nyoma sincs tengernek. Alaszkában SMS írásért 10.000 dollárig terjedő büntetés jár, továbbá ismétlődésnél a vezető egy év börtönre is számíthat. Alaszkában tilos pórázon kutyát vinni az autó tetején. Feltesszük magunknak a kérdést, miért akarná ezt bárki is megtenni? Washingtont állam törvénye egyértelműen kimondja, hogy egy bűnözői szándékú autósnak meg kell állnia az állam határánál, és fel kell hívnia a rendőrfőkapitányt, hogy értesítse közelgő veszélyt. A Georgia állambeli Mariette-ben nem lehet köpködni a mozgó autóból, de van egy kiskapu, mert a kamionból megteheted. Ha Floridában egy elefántot a parkolóautomatához kötnek, a tulajdonosnak pénzt kell dobni a mérőórába. Nem szabad indokolatlanul dudálni. Ez a szokás 350 dolláros pénzbírsággal büntethető, de ismétlődés esetén a vétkes akár 90 napos börtönbüntetést is kaphat New Yorkban. Minnesota államban a gorillája csak az első utasülésen ülhet, a hátsó ülésen nem. Kaliforniában a nőknek tilos vezetni hosszú estélyi ruhában vagy magas sarkú cipőt viselve. Floridában a közlekedési törvények nem követelik meg, hogy bármilyen típusú motorkerékpár-biztosítást kössön, vagy még sisakot sem viseljen. A motorosoktól csak védőszemüveg viselése kötelező. A sofőrnek tilos alkoholt szállítani, még lezárt palackokban és dobozokban is az autó utasterében. Az alkoholos italokat el kell rejteni a csomagtartóban. Kanada: Jasper Gates-ben egy ostoba törvény tiltja, hogy a sofőrök gyorsabban menjenek, mint egy ló vagy lovaskocsi. Svájc: A csendszabály értelmében szigorúan tilos becsapni az autó ajtaját. Németország: ha autópályán kifogy a benzin az autódban, súlyos büntetésre számíthatsz. Ciprus: Törvény írja elő, hogy vezetés közben mindig két kézzel kell a kormányozni, ezért ha eszel, vagy iszol, le kell húzódni az útról és meg kell állni. Egyesült Királyság: tilos túl hangosan hallgatni a rádiót, vagy énekelni. A zavaró körülmények kizárása vezetés közben biztonsági kérdés. Man-sziget a Brit nemzetközösség tagja. Területe 572 km², ahol nincs sebességkorlátozás a településeken kívül. A rövid, 10-20 kilométeres szakaszok alkalmatlanok a féktelen száguldozásra. Spanyolország: Mindig ellenőrizze lábbelijét, mielőtt volán mögé ül, mivel a zokni nélküli vezetés nem biztonságos. Ide tartoznak a papucsok, mezítlábas cipők vagy akár zokni nélküli edzőcipők. A szabályt érdemes betartani, mert 200 eurós bírságra számíthat. Egyesült Arab Emírségek: Súlyos közlekedési kihágás esetén az autót elkobozzák és a vétkesnek Abu Dhabiban utcát kell söprögetni három hónapig. Dánia: A sofőrök kötelesek vezetés előtt ellenőrizni, hogy nincsenek-e esetleg ott alvó vagy rejtőzködő gyerekek. Nem jártam még Dániában, de nem hiszem, hogy gyakori látvány, amikor a a vezetők a kocsi alá néznek. Németország: Ha nudista vagy, akkor utazz Németországba. Itt az autó „magántérnek” számít, a szabadság szimbóluma, ezért lehet meztelenül vezetni. Csak az autóból kiszállva kell felöltözni, mert az már közterület, ott ruhátlanul lenni tilos. Franciaország: A sofőrök kötelesek magukkal vinni alkoholszondát, hogy teszteljék magukat vezetés előtt. A francia kormány ezzel a szabállyal reméli az ittas vezetés csökkenését. Olaszország: Autóban tilos csókolózni. A „la dolce vita hazájában” meglepő szabály. Az indok szerint elterelheti a vezető figyelmét és balesetet okozhat. Arról nem szól a fáma, hogy a szeretkezés ugyan tilos-e? Bosznia: 24 éven aluliak nem vezethetnek éjszaka, 23 óra és hajnali 5 óra között. A  hatóságok így próbálják megakadályozni az éjszaki részeg száguldozást. Izland: Teljes körű biztosítást kell kötni minden autóra, ami kiterjed az erős szél és vulkáni hamu okozta károkra. Norvégia: Tilos az autóban dohányozni, de csak városokon belül. Ha cigizni akarsz a kocsiban, hagyd el a települést. Oroszország: A vadon élő állatokkal kapcsolatos incidenseket a Természeti Erőforrások Minisztériuma figyeli. Az alábbi büntetésre lehet számítani: vemhes jávorszarvas: 200.000 rubel jávorszarvas baleset 40.000 rubel bölény: 90.000 rubel szarvas: 35.000 rubel medve: 20.000 rubel hiúz vagy őz: 15.000 rubel rozsomák vagy vaddisznó: 6.000 rubel borz, vidra, hód vagy mormota 3.000-5.000 rubel. (Egy rubel kb. 4 Forint) Létezik süniveszélyt jelző tábla is.  (forrás: https://dzen.ru/a/ZApMoyZBz1wX6vxD) Közlekedési tábla ellopásáért 10-15 napos elzárásra és 120 órás kényszer munkavégzésre lehet számítani. Az irkutszki lakosoknak törvényes lehetőségük van arra, hogy maguk is megbüntessék a szabálysértőket. Egy űrlapot kell kitölteni, amely minden részletet feltüntet a regionális közlekedési rendőrség honlapján. A beküldött információkat bizalmasan kezelik. Nálunk a csettegő volt példa a leleményességre. A hétköznapi emberek élete a modern orosz falvakban is ötletes megoldásokat szül. A helyi lakosok traktor vontatta kutricában utaznak. Láthatjuk, hogy a furcsaságok rangsorában az Egyesült Államoké az abszolút vezető szerep. Oka, hogy államonként eltérő szabályok léteznek. Azért a          

Bunyó, baleset, befékezés - ezek voltak a legjobb 2024-es videók a magyar autópályákról

2024.12.31.
Az év utolsó napján Szilveszterre, egy TOP 10-es válogatást hozott az MKIF, melyben azok a jelenetek szerepelnek, amelyek a leginkább megborították a közútkezelő követőtáborát (is).   Rengeteg baleset, sokszor felfoghatatlan és/vagy “csak szimplán” balesetveszélyes helyzet és a normál közlekedéshez képest abszolút rendkívüli eset történt 2024-ben is. Ezeket a “Megáll az ész” sorozatunkban osztja meg a gyorsforgalmi utakat kezelő MKIF hétről hétre. Ez a sorozat, arról szól, hogy a közlekedésbiztonság a hétköznapokban dől el. a felvételeket a rendőröknek mindig átadják az esetleges büntetésekről a rendőrök nyilatkozhatnak a sorozat célja az, hogy a való életből vett példákkal megmutassák, mit szabad és mit nem a gyorsforgalmi utakon, hogy mit lehetett vagy kellett volna tenni a KRESZ szabályaira is szeretnék felhívni a figyelmet, mert a közlekedési szabályok nem ajánlások, ahhoz, hogy mindenki haza érjen épségben, be kell tartani azokat a sorozat hétfőnként jelentkezik, a nézettségi adatokból azt látják, sokan követik, sőt várják is az újabb részeket További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója