Jön a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzése

2026.07.18.
Fotó: BKK A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzését készíti elő a BKV Zrt. bevonásával. A legalább 250 darab új e-busz beszerzését és a működtetésükhöz szükséges töltőinfrastruktúra kialakítását is magában foglaló fejlesztés Magyarország eddigi legnagyobb buszelektrifikációs projektje lehet. A fejlesztés jelentős lépést jelenthet a budapesti közösségi közlekedés elektrifikációjában: hozzájárulhat az elöregedett dízelbuszok fokozatos kiváltásához, a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez és a város zöldítéséhez. A beruházás a tervek szerint európai uniós forrás felhasználásával valósulhat meg. A tervek szerint a beszerzés több száz új, korszerű, alacsonypadlós elektromos buszra – köztük midi, szóló és csuklós járművekre – vonatkozik. Az új buszok fokozatosan válthatják ki a főváros elöregedett dízelbuszait. Jelenleg több mint 400 darab tíz évnél idősebb autóbusz közlekedik a fővárosban, és ez a szám flottamegújítás hiányában 2029-re 600 fölé is nőhet. Budapesten jelenleg is közlekednek elektromos autóbuszok: a BKK szolgáltatója, az ArrivaBus Kft. 54 tisztán elektromos járművet üzemeltet, és 2027-ig további 28 érkezésével összesen 82 – 58 szóló és 24 csuklós – elektromos autóbusz szolgálja majd az utasokat. Ezen kívül a BKV flottájában közlekedik bő egy évtizede néhány első generációs elektromos midibusz, elsősorban a Budai Vár térségének kiszolgálására.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   

Pajari egyelőre megállíthatatlan az Észt-ralin

2026.07.18.
Sami Pajari lehengerlő formában volt az első napon, mind a hét szakaszt megnyerte a Toyota GR Yaris Rally1-essel. Miután délelőtt mind a három szakaszon a leggyorsabb volt, Pajari 4,1 másodperces előnnyel hagyta el a Tehvandi városában található, szervizpontot helyettesítő kerékcsere-zónát. Ezt az előnyt a finn a nap hátralévő részében tovább növelte, további három szakaszgyőzelmet aratott, mielőtt teljesítette volna az aszfaltos szuperspeciált Elvában, ahol egy újabb legjobb idővel zárt, mindenki megrökönyödésére. Ő az első pilóta Kalle Rovanperä óta, aki a tavalyi Kanári-szigetek-rali óta megnyerte egy rali nyitó napjának összes gyorsasági szakaszát. Pajari egyetlen említésre méltó aggodalma az ötödik gyorsaságin adódott, amelyen „egy apró hibát vétett az egyik kanyarban”. Azonban olyan volt a tempója, hogy ezzel a kisebb megingással is megnyerte a szakaszt. „Nagyon boldog lehetek a nap végén. Az, hogy megnyertem minden szakaszt, és az élen állok, nagyon jó, és ami még fontosabb, a volán mögötti érzés is nagyszerű volt. Egészen természetesen jött a vezetés. Persze keményen nyomom a gázt, de nem érzem úgy, hogy nagy kockázatot vállalnék, szerintem kézben tartom a dolgokat. A délelőtt nagyon szoros volt a riválisainkkal, de délután sikerült egy kicsit nagyobb előnyt teremtenünk. De még csak péntek van. Még két hosszú nap van hátra, szóval még nincs lehetőségem pihenni, de várom a holnapot, és megpróbálom továbbra is élvezni a versenyt” – nyilatkozta Pajari a szervizparkban. Oliver Solberg, aki 12 hónappal ezelőtt pont Észtországban szerezte meg áttörést jelentő első WRC-győzelmét, péntek este a második helyen végzett a Toyotával, mindössze 1,8 másodperccel a harmadik helyezett Adrien Fourmaux (Hyundai) előtt. Míg Solberg panaszkodott az jó érzés hiányára az általa „egyértelműen nehéz, nagyon kiábrándító napnak” nevezett pénteken, Fourmaux úgy látta, hogy az első napon végig remek teljesítményt nyújtott. Miután a második szakaszon egy ugrató után kisodródott, és a Hyundai i20 N Rally1 elejébe beragadt egy kis fű, Fourmaux már nem hibázott, és a nap végére 7,5 másodperces előnnyel megelőzve csapattársát, a 2024-es világbajnok Thierry Neuville-t. A belga a nap folyamán többször is utalt az autó kiegyensúlyozatlanságára, végül 9,3 másodperces előnnyel zárt Sébastien Ogier előtt, aki 2021 óta először szerepel Észtországban. Kacuta Takamoto összesítésben a hatodik helyen állt, amikor beütött a baj a hatodik gyorsasági szakaszon. A bal első gumiabroncs sérülése miatt majdnem egy percet vesztett, ezért a vb-címre hajtó japán pilóta most azzal néz szembe, hogy szombaton, a rali leghosszabb napján neki kell elsőként rajtolnia és takarítania a pályákat, ami jelentős időveszteséget fog jelenteni számára. A privát Ford Puma Rally1-et vezető Mārtiṇš Sesks 20 másodperces büntetést kapott, mert az előírtnál két perccel később hagyta el a szervizt a shakedown után, az első napot mégis a hatodik helyen fejezte be, mert remek volt a tempója. A Hyundai harmadik számú pilótája, Esapekka Lappi a hetedik helyen áll, ami jó eredmény, tekintve, hogy márciusi Szafari-rali óta először indul a WRC-ben. Lappi a kilencedik volt a hatodik gyorsasági előtt, de a 17,43 km-es pályán a beállítási változtatások miatt olyan jól ment, hogy Josh McErleant és a bajnokságot vezető Elfyn Evanst is megelőzte az összetettben. A fordos Jon Armstrong csak a tizedik, miután az 1-es gyorsasági szakaszon 30 másodpercet veszített a bal első gumiabroncs sérülése miatt.   A szombat lesz a leghosszabb nap, a gyorsaságik össztávja 149,60 km. Az állás péntek este: 1. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) 49p43.5mp 2. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR YARIS Rally1) +14.7mp 3. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +16.5mp 4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +24.0mp 5. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +33.3mp 6. Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +44.7mp 7. Esapekka Lappi/Enni Mälkönen (Hyundai i20 N Rally1) +46.5mp 8. Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +46.6mp 9. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +49.8mp 10. Jon Armstrong/Shane Byrne (Ford Puma Rally1) +1p04.3mp 41. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +11p32.5mp   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A buszsáv nem gyorsítósáv – itt a nagy rendőrségi razzia eredménye

2026.07.18.
Fotó: police.hu Kedden és szerdán a BRFK kiemelt ellenőrzést végzett a főváros főbb közlekedési útjain – Hegyalja út, Szentendrei út, Andrássy út, Üllői út – a buszsávokban; a két napon összesen 89 esetben intézkedtek a rendőrök, amiből a buszsáv jogosulatlan használata miatt 75 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki. Egy járművezető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hiánya miatt, míg további hét autós többek között a gyalogos elsőbbségére vonatkozó szabályok megsértése, záróvonalon áthaladás, valamint a gyermekbiztonsági rendszer használatára vonatkozó szabályok megsértése miatt kapott helyszíni bírságot. Szabálysértési feljelentést két esetben tettek a rendőrök; egy emberrel szemben busz forgalmi sáv jogosulatlan használata és rendőri karjelzés figyelmen kívül hagyása, egy másik emberrel szemben gyalogos elsőbbségére vonatkozó szabályok és lejárt műszaki érvényesség miatt. Közigazgatási bírságot négy alkalommal szabtak ki; két fővel szemben tilos jelzésen áthaladás, míg két emberrel szemben biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Az akció során egy férfit engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő – írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     
Címkék: 

Nem kapunk a Dongfeng alapú Peugeot-kból

2026.07.18.
Úgy tűnik, hogy egyre szorosabbra fűződik a Dongfeng és a Stellantis együttműködése, ennek legalábbis egyértelmű jelét mutatják a Pekingi Autószalonon bemutatott koncepciók. Az egyik 508 inspirálta kombi, míg a másik egy hagyományos SUV. Érdekességük, hogy mindkettő jóval prémiumabb hatást kelt, mint az európai Peugeot termékek, ráadásul jóval nagyobbak is azoknál. Nem csoda, hogy hozzánk egyelőre nem is tervezik elhozni a sorozatgyártásra szánt változatokat sem, amik ráadásul Dongfeng technikai alapokra épülnek majd. A Peugeot egyébként elárulta az Autocarnak, hogy nem átjelvényezett Dongfeng típusokról van szó. A formavilágért és az ergonómiáért teljes mértékben a Peugeot felelt, akik már rég szeretnék megvetni a lábukat Kína hatalmas autópiacán, ami ráadásul folyamatos növekedésben van. Egyébként a Dongfeng nem rég kötött megállapodást a Stellantis-szal, hogy átvegye egy alul teljesítő gyártósorát Franciaországban, ahol a jövőben Voyah prémium kínai autókat szerelnének össze. Közben Európában a Peugeot mintegy 7 új modellt készült bevezetni 2030-ig az új STLA padlólemezen. Ezek között ott lesz az új elektromos 208 vagy a 308 hatchback is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hasznos (alap) szerszámok a garázsba

2026.07.17.
Minek a szerszám, ha úgysem lehet szerelni a mai autókat? Jogos a kérdés, viszont nem volt ez mindig így. Elég csak egy évtizedet visszaugrani az időben, amikor még általános volt, hogy egy izzócseréhez érdemes volt hozzálátni, mert valószínűleg megugrotta bárki különleges képesítés nélkül is. Ha még egy évtizedet ugrunk vissza akkor meg hétköznapi volt, hogy az autókat szerelni kellett. Számtalan fotó készült oldalára borított autókról, amik a panelházak parkolójában újultak meg, és nem levegőszűrő csere, hanem kuplungfelújítás, vagy akár motorgenerál is mindennapos javítási procedúra volt. Persze akkor sem volt mindenki autószerelő, de sokkal többen értettek a járműhöz, és sokszor nem szerelemből, hanem kényszerből javították az apró-cseprő hibákat. De legalább meg lehetett javítani mondanák sokan, és valljuk be, van is benne valami. Manapság viszont, amikor már az olajbetöltőt is keresni kell a motorban, és a fényszóró izzó cseréjéhez már hozzá sem kezdünk, tényleg kijelenthetjük, hogy megváltoztak a dolgok. Nem tudunk már otthon szerelgetni, mert az autókat olyan bonyolult számítógép vezérelt rendszerek működtetik, amikbe nem érdemes belenyúlni. Vagyis nekünk nem, minden másra pedig ott van a hivatalos márkaszerviz, vagy márkafüggetlen autójavító. De mégsem mondhatjuk, hogy mindenki maximum öt éves autóval járna, hiszen a hazai autópark nagy részének átlagéletkora 16-17 év. 2010 környékén pedig még voltak olyan autók, amiknek az alapvető karbantartási munkálatait, (pl. izzó, ablaktörlő lapátok, pollenszűrő cseréje) akár otthon is elvégezhettük. Nem biztos tehát, hogy azoknak, akik ilyen autóval járnak felesleges lenne beszerezni azt a néhány szerszámot, aminek segítségével ezt akár otthon is elvégezhetik. Persze fontos hozzátenni, hogy nem mindenki született műszaki vénával, akinek nincs hozzá affinitása, jobb, ha inkább szervizbe viszi autóját még akkor is, ha csak jelentéktelennek tűnő javítási munkával jelentkezik be. Szerszámok Nem kell kiépíteni egy komplett szervizet, elég csak néhány alap szerszám, aminek a hasznát majd akkor élvezzük, ha szükség lesz rá, és lesz hova nyúlni egy megoldandó probléma esetén. Nézzük csak az alapokat, hiszen az autókban különböző méretű, és kialakítású csavarfejek vannak. Léteznek a klasszikus lapos, vagy hatlapfejűek, de több gyártó például torx fejű csavarokat használ, ezekhez már speciális bitfejre lesz szükség, amivel meg is érkeztünk oda, hogy érdemes megvenni egy komplett készletet, mert abban az általános méretek biztosan benne lesznek. Egy ilyen készlet akár 5000 forint körül is beszerezhető, és sokan esküsznek a diszkont élelmiszerláncokban kapható szerszámokra. Itt sokan felhorkannak, és jogosan mondhatják, hogy kenyeret a pékségből, szerszámot meg olyantól vegyünk, aki ezzel foglalkozik.  Ettől függetlenül nálam is fut pár ilyen diszkont láncos üzletből vásárolt készlet, és ha nem mindennapi használatra kell, akkor kevés dolog veszi fel vele a versenyt. De élettartama, és anyagminősége meg sem közelíti egy nevesebb gyártó készletét. Tehát ha valaki egy életre tervez a dugókulcs készletével, akkor egyszer rá kell szánnia a pénzt, utána viszont valószínűleg kiszolgálja, sőt gyerekei, és akár unokái is szerelhetnek még vele. A kerékkulcs is jó barát lehet, igaz, a manapság kapható autókból eltűnt a teljes értékű pótkerék, és csak harmadukban találhatunk mankókereket. Tehát egy durrdefekt esetén megpróbálkozhatunk a helyszínen megoldani a problémát a defektjavító készlettel, amiben általában valami tömítőanyag, és egy szivargyújtóról üzemelő kompresszor található. Ha azonban túl nagy a lyuk, akkor marad az autómentő, és a hosszas várakozás a leálló sávban, vagy az út szélén. Egyiket sem szeretnénk átélni, tehát nem árt, ha megismerkedünk a mankókerékkel, a kerékkulccsal, és az emelővel. Kerékkulcsból érdemes betárazni valami jobb minőségű darabot, amivel nem okozunk kárt a tőcsavarokban, és magunkban sem. Választhatunk a klasszikus keresztkulcsból, vagy manapság népszerűbb teleszkópos modellt, aminek nagy előnye, hogy a kihúzható karral nagyobb erőkart kapunk, így kisebb erővel tudjuk meglazítani a kerékcsavarokat. Itt kifejezetten fontos megemlíteni, hogy mindenképpen ragaszkodjunk a minőségi szerszámhoz, mert azzal tudjuk garantálni, hogy menet közben nem történik olyan hiba (például sérül a szerszám, vagy a tőcsavar) amit aztán nem tudunk külső segítség nélkül megoldani. Tehát a kerékkulcs nem csak defekt, hanem akár egy gumicsere alkalmával is jól jöhet. De ha már van kerékkulcsunk, akkor meg is kell emelni az autót ahhoz, hogy lecserélhessük a kereket. Szinte minden autóban van gyári emelő, viszont ezek nem olyan minőségi, és jól kivitelezett eszközök, amikkel én nyugodt szívvel neki mernék állni egy útszéli kerékcseréhez. Ha pedig az is megfordul a fejünkben, hogy nem mindig a kedvenc gumisnál cseréltessük le a gumikat tavasszal, vagy ősszel, akkor jó segítség lehet a garázsban egy emelő. Na, de melyik lehet a jó választás? Általában kétféle emelőt találunk a piacon, a mindenki számára ismert krokodil emelőt, és az olajemelőt, vagy palackemelőt. Ez utóbbi kisebb helyen elfér, és ideális lehet egy kerékcseréhez. Kézzel működtethető, és nem igényel különösebb felkészültséget a használata. Hátránya, hogy kialakítása miatt nem a legstabilabb és nehezebb vele eltalálni az emelési pontot. Tehát sokkal kényelmesebb választás a krokodil, vagy békaemelő. Ilyennel már mindenki biztosan találkozott, hiszen minden műhelyben alapszerszám. Kialakításából adódóan sokkal stabilabb, illetve precízebben tudjuk illeszteni a küszöbhöz, és az ott kialakított gyári emelési pontokhoz. Hátránya, hogy nagyobb helyet foglal, a csomagtartóban körülményes szállítani, és nehéz. Tehát a választás nem egyszerű mert vagy a praktikumból, vagy a kényelemből kell majd engedi emelő beszerzésénél. Kiegészítők Milyen hasznos dolgokra lehet még szükségünk a garázsban? Az első, és legfontosabb az akkumulátor töltő. Ha gyakran használjuk rövid távra autónkat, akkor a generátor nem tudja annyira visszatölteni az akkumulátort, hogy meglegyen benne a megfelelő feszültség, így az hamarabb elromolhat. Ha viszont 1-2 havonta pár órára ráakasztjuk az akkumulátor töltőt, akkor csökkentjük az akku szulfátosodását, és növeljük az élettartamát. Tehát nem is kell tovább indokolni, miért jó, ha beszerzünk egy ilyen eszközt, hiszen már a csepptöltő funkcióval rendelkező akkutöltőket is megkaphatjuk 10.000 forint alatt. Végül nem hagyhatom ki az örök szentháromságot, hiszen tudjuk, hogy gyorskötegelővel, duck tape-el, és WD40-el a hibák 90%-a javítható. De ha van egy jó akkus lámpánk, az is nagy segítség lehet nem csak szerelésnél, hanem a háztartásban is. Ha a cikkben szereplő szerszámokra beruháznak, akkor sok váratlan helyzet megoldására alkalmas mini szerelő apparátust tarthatnak fenn, és higgyék el nekem, még a legapróbb hiba megoldása is felemelő érzés, ha azt mi, a saját kezünkkel tudjuk orvosolni.

A Duna extrém alacsony vízállása miatt egyes hajójáratok módosított útvonalon közlekednek

2026.07.17.
Azt írták: július 22-ig a Budapest nappali hop-on járat nem köt ki a Margitsziget Sportuszoda megállóban. Emellett nem közlekedik a Budapest-Szentendre, a Budapest-Visegrád valamint a Visegrád-Esztergom járat, továbbá a visegrádi hop-on járat, az esztergomi sétahajó és a szárnyashajó. A budapesti járatok továbbra is várják a hajózni vágyókat. Borítókép: Visegrád, 2026. július 14. A drónnal készült felvételen a Szentendrei sziget csúcsa az alacsony vízállású Dunán Nagymarosnál 2026. július 14-én. A csapadékhiány és az aszály miatt a folyó vízállása rendkívül alacsony. MTI/Máthé Zoltán  

Mi a bánat az andonzsinór?

2026.07.17.
Szerző: Bánffi Tibor A Toyota a legendás minőségéről híres. Számos gyártási eljárás szavatolja a kifogástalan végterméket. Ennek egyik módja az andonzsinór. Az egyszerű eszköz nem más, mint egy gyártási folyamatot megszakító zsinór, amely lehetővé teszi a gyártósor megállítását bármelyik munkafázisban, ha a munkás bármilyen minőségi problémát észlel. A hiba észlelésének időpontjában a munkatársak azonnal közreműködnek a rendellenesség elhárításában. A jidoka az „emberi érintésű automatizálás”, ahol az emberi bölcsesség hozzáadódik az automatizáláshoz. Az emberi bölcsesség azt jelenti, hogy amikor rendellenesség, például gép- vagy berendezéshiba, minőségi rendellenesség adódik, a gép vagy berendezés képes érzékelni a rendellenességet és automatikusan leállni, de a kezelő maga is leállítja gyártósort a zsinór meghúzásával. Ez a gyártási filozófia lehetővé teszi a hibás egységek kijavítását és ezzel a minőség beépítését a gyártási folyamatokba. Minden alkalmazott aktívan részt vesz a veszteségek azonosításában és kiküszöbölésében a folyamatok fejlesztése érdekében. Az emberi bölcsesség azt jelenti, hogy amikor rendellenesség, például gép- vagy berendezéshiba, minőségi rendellenesség vagy munkakésés történik, a gép vagy berendezés képes érzékelni a rendellenességet és automatikusan leállni, vagy a kezelő maga is leállíthatja a gyártósort a leállítózsinór meghúzásával. A zsinór végigfut a sor teljes hosszán. Ekkor a folyamatot kontrolláló tábla jelzi a kritikus munkafázist. A Toyota autók minőségét az 1950-es évek eleje óta alkalmazott több évtizedes finomra hangolt gyártási folyamat (TPS) garantálja.  A két koncepciót (TPS, jidoka) Taiichi Ono, a Toyota Motor Co., Ltd. korábbi ügyvezető alelnöke alkalmazta az autógyártásban. A szisztéma kiterjed Toyota csoport valamennyi vállalatára és beszállítókra is. A rendszer egy rendkívül átgondolt alapelvek összessége. Kiterjed a gyártási hulladék minimalizálására és a szállítási idők lerövidítése, annak érdekében, hogy a járműveket gyorsan, alacsony költséggel és kiváló minőségben jussanak el a vásárlóhoz. A makulátlan munkavégzéshez elengedhetetlen a híres japán lelkiismeret, és a mentalitás.   Az ábrát a ChatGPT szerkesztette.        

Fokozott figyelmet kér az utakon közlekedőktől az őzek párzási időszakában az agrárminiszter

2026.07.17.
Bóna Szabolcs figyelmeztetett, hogy ilyenkor az állatok sokkal aktívabbak, országszerte nappal is megjelenhetnek erdős, mezőgazdasági területek közelében, keresztezve a közutakat. Gyakran hirtelen, egymást követve rohanhatnak át az úttesten, amire nehéz előre felkészülniük az autóval közlekedőknek. Ezekben a hetekben tehát a szokásosnál is körültekintőbben kell közlekedni - hangsúlyozta a tárcavezető. MTI

„Kétféle motoros van: az, aki már esett, és az, aki majd fog”

2026.07.17.
Ürögi Iván, a dunaszerdahelyi DIGNUS autósiskola oktatója kiemelte, fontos, hogy mindenki a fizikumának megfelelő járművet válasszon magának. Egy nagyobb motorkerékpár ugyanis 200, de akár 400 kilogrammot is nyomhat, amit meg kell tudni tartani. Emellett a testmagasság is lényeges szempont, vagyis olyan járművet érdemes választani, amelyről a vezető lába biztonságosan leér a talajra. A fotó csak illusztráció. Forrás: Google Gemini MI Motorozás közben – a közlekedési szabályok és megengedett sebesség betartása mellett – az egyik legfontosabb az egyensúly megtartása. „Amint a jármű egy bizonyos súlyponton túl billen, a vezetője már nem tudja megtartani és elesik” – húzta alá az oktató. Hozzátette, alapszabály, hogy a motorosnak nemcsak látnia kell, de látszania is. A megfelelő védőruházat mellett ezért jól látható mellényt is érdemes viselni. Erre a legalkalmasabbak a neonsárga vagy neonzöld láthatósági mellények. „Nagyon fontos, hogy körültekintőek legyünk. A motorkerékpár keskeny, könnyen eltakarja egy oszlop, vagy bokor. Gyakran előfordul, hogy a motoros a főúton halad, a mellékútról érkező autós pedig elé hajt, mert egyszerűen nem látja.” Az oktató szerint a kezdő motorosok egyik legnagyobb hibája, hogy könnyen megijednek, hirtelen mozdulatokat tesznek, ami kizökkenti őket az egyensúlyból és emiatt elesnek. „Többször körül kell nézni még akkor is, ha főúton haladunk, és mindig fel kell készülni a váratlan helyzetekre. Ehhez rengeteg gyakorlás szükséges. Minél több tapasztalatot szerez valaki, annál kevésbé ijed meg egy-egy váratlan szituációban.” Hangsúlyozta, hogy a közlekedési szabályok ugyanúgy vonatkoznak a motorosokra, mint az autósokra, ugyanakkor a motorosoknak a szabályok betartásán túl számos egyéb körülményre is figyelniük kell. Ilyen például az út szélén lévő törmelék vagy kavics, amelyeken könnyen megcsúszhatnak. Ugyanilyen veszélyt jelentenek a kátyúk is, amelyek könnyen kibillenthetik a motorkerékpárt az egyensúlyából. Az útviszonyokból adódó balesetek fokozott figyelemmel és a sebesség megfelelő megválasztásával előzhetők meg. Külön kiemelte az előzés szabályait: csak belátható útszakaszon szabad előzni, és meg kell győződni arról, hogy a szemközti sávból nem érkezik jármű. „Hivatalosan nem szabad jobbról előzni, a motorosok mégis gyakran megteszik. Ezért az autósoknak mindig érdemes a jobb oldalukra is figyelniük, mert sosem tudhatják, mikor érkezik onnan egy motorkerékpár. Amit a törvény megenged, hogy kikerülés okán felmenjünk az útpadkára” – jegyezte meg. A motorvezetés nemcsak fizikailag, de mentálisan is megterhelő A kisudvarnoki Harsányi László 30 éve motorozik, legszívesebben hosszabb utakra indul kétkerekűjével. Tapasztalatai alapján a motorvezetés nemcsak fizikailag, de mentálisan is sokkal megterhelőbb, mint az autóvezetés. „Nagyobb koncentrációt igényel, sokkal több a külső befolyásoló tényező, mint például a zaj, a meleg vagy az eső” – fogalmazott. Véleménye szerint a balesetek leggyakoribb okai a figyelmetlenség, a közlekedési helyzetek alábecslése, a saját képességek túlértékelése, az útviszonyok hibás felmérése, a túlzott sebesség, valamint a pánikba esés. László szerint sokat segít, ha a motoros részt vesz különböző tanfolyamokon, ahol biztonságos közlekedési technikákat – például a helyes kanyarvételt – sajátíthatnak el. Éppen ezért legfőbb tanácsa motorostársainak, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel. Hozzátette, a legjobb, ha saját járművükkel vesznek részt a gyakorlati oktatáson. „Én magam is részt vettem ilyen tanfolyamon. Akkor már húsz éve vezettem motort, mégis az első oktatási nap után úgy éreztem, semmit sem tudok. Az a néhány nap rendkívül hasznos volt, rengeteg értékes tudással gazdagodtam” – mondta. Kiemelte azt is, hogy a védőfelszerelésen – a ruházaton, a cipőn, a kesztyűn és a sisakon – nem szabad spórolni. „Soha nem indulok útnak megfelelő védőfelszerelés nélkül, hiszen ezek adott esetben súlyos sérülésektől óvhatnak meg.” - írja a parameter.sk. „Kétféle motoros van: az, aki már esett és az, aki majd fog” A nagymegyeri Zajdó Gyula szintén több évtizede a motorozás szerelmese. Ő azonban a kevésbé szerencsések közé tartozik, ugyanis az évek során több balesetet is szenvedett. Beszélgetésünket azzal kezdte: „kétféle motoros van: az, aki már esett, és az, aki majd fog”, majd felidézte első balesetét, amely még 1982-ben történt. „Két biciklis ment egymás mellett, majd az egyikük lényegében elütött. Mindketten csúnyán elestünk. A hölgy koponyasérülést szenvedett, nekem pedig a térdem sérült meg” – emlékezett vissza. 2018-ban egy ennél jóval súlyosabb balesetet élt át, amit – saját bevallása szerint – ő maga okozott. „Ez az Alacsony-Tátrában történt. Gyorsan mentem, és amikor megláttam az előttem lévő kanyart, tudtam, hogy nem fogom tudni bevenni, ezért menekülőutat kerestem. Találtam is, letértem az útról, csakhogy későn vettem észre, hogy ott nemcsak gaz volt, hanem egy kivágott szalagkorlát is. Elengedtem a motort, a talaj azonban sziklás volt, azon csúsztam tovább. Nyolc bordám tizenkét helyen tört el, emellett a vállam is eltört. A tüdőm kezdett összeesni, de szerencsére az orvosok időben felismerték a problémát, és azonnal elláttak. Egy hónapot töltöttem kórházban” – mesélte. Egy másik alkalommal az autópályán motorozott egy társával, amikor előttük egy kamion hirtelen lefékezett, a másik sávban pedig személyautók haladtak. „Az illető, aki a másik motoron ült, még meg tudott állni, azonban nem hagyott helyet nekem. Nekimentem egy autónak és átrepültem fölötte. Méterekkel arrébb értem földet. Motorosruha volt rajtam és jól estem, viszont munkabakancsban voltam, ezért az egyik talpamban eltörtek a csontok.” Megtörtént vele az is, hogy lassú, nyugodt tempóban motorozott, s közben – mint mondta – „elbambult”. „Teljesen egyenes útszakaszon mentem, hogy el ne aludjak, elkezdtem cikkcakkosan haladni. Csakhogy az úton volt egy körülbelül öklömnyi betondarab, amit nem vettem észre. Az első kerékkel rámentem, abban pillanatban külön életre kelt a motorkerékpár és már csúsztam is. A szembejövő sávban viszont jött egy autó, aminek nekiütköztem.”    

Mindent az autó üvegezéséről

2026.07.17.
Szerző: Bánffi Tibor Pliniusz legendája szerint az üveget véletlenül fedezték fel. Időszámításunk előtt kb. 5000-ben néhány föníciai kereskedő a Belo folyó mellett tábortüzet raktak. A homok kvarcszemcséi a tűz melegétől megolvadva folyékony, átlátszó anyag keletkezett. Mezopotámiában agyagedényeket üvegmázzal tettek vízhatlanná, később már színezett üveg edények is készültek. Az első szélvédő üvegek 1904-től megjelentek az autóiparban. Oldsmobile 1904-es modell Az üveg tulajdonsága, hogy ütés hatására szilánkosra törik. Az autókhoz kezdetben közönséges üveget használtak. Az autók elterjedésével egy felpattanó kavics hatására, vagy ütközésnél az üveg borotvaéles szilánkokra tört, ami súlyos sérüléseket okozott. A megoldást a ragasztott és a laminált üveg jelentette. Feltalálása a véletlennek köszönhető. 1903-ban a francia vegyész, Édouard Bénédictus a laboratóriumában véletlenül leesett egy üveglombik. Ahelyett, hogy szilánkokra tört volna, megtartotta eredeti alakját. A lombik korábban cellulóz-nitrátot tartalmazott, amely megszáradt és egy láthatatlan belső filmréteget alakult ki, amely összetartotta a törött darabokat. Bénédictus felfigyelt egy újságcikkre, amelyben egy fiatal lányt súlyosan megsebesített egy szélvédő. Ez inspirálta arra, hogy 1912-ben kifejlessze az első laminált biztonsági üveget, amely  két üveglap közé ragasztott celluloidlap volt.  A siker ellenére a biztonsági üveget az I. világháborúban a gázálarcoknál jelenik meg először. Elsőként Henry Ford 1919-től minden járműben alkalmazta a laminált biztonsági üveget az A és T modelleken. A döntés azóta milliók életét mentette meg autóbalesetekben. Ford A és T modellek 1936-ban a cellulóz-nitrátot a polivinil-butirál (PVB) váltotta fel. Az így előállított kompozit az előnyös tulajdonságai miatt standard megoldássá vált.  Az üveg 250 Celsius fokra történt melegítésével hajlítható, ami az áramvonalasabb karosszériák tervezését segítette elő. Az első sorozatgyártású autó, az 1934-es Chrysler Imperial Airflow típus volt, melyet enyhén ívelt egyedi szélvédővel láttak el. Ha több réteg laminált üveget egyesítünk, golyóálló üveg jön létre. Golyóálló páncélozott üveg Ilyen rétegelt üveggel páncélozott autóknál találkozhatunk, melynek példája a  szovjet ZISZ 115 típus. A 40 milliméteres szegecselt, hegesztett acéllemezekhez borításhoz 75 mm vastag golyóálló üveget építettek be. ZISZ 115 A másik jelentős újítás volt az edzett üveg alkalmazása. Ez a találmány is  francia feltalálóhoz köthető. François Barthelemy Alfred Royer de la Bastie  francia vegyész alkotta meg 1874-ben. A forró üveget hirtelen hideg vízfürdőbe  merítette. Ez az eljárás megváltoztatta az üveg belső feszültségét. Az eredmény egy  sokkal erősebb és törésállóbb lett. Az eljárást továbbfejlesztetve az 1930-as évektől  vált jellemzővé az autóiparban. Az üveg ellenállóbb és nem utolsósorban az  előállítása gazdaságosabb. Edzett üveg A sötétített üveg az 1960-as évektől terjedt el az autóiparban. A módszer jelentősen csökkenti a belső terek felmelegedését, szűri a káros UV-sugarakat és megakadályozza, hogy a járókelők vagy a többi autós belásson az utastérbe. További előnye, hogy megóvja a belső kárpitokat, bőrüléseket a napfény okozta elhasználódástól. Kezdetben a hatást fóliázással érték el, de jellemzőek a gyárilag színezett üvegek is. A legújabb trend a gombnyomásra sötétedő vagy opálossá váló üvegfelület.   Autó sötétített üvegezése Napjaink autójában az üvegezés kombinációjával találkozhatunk. Az első szélvédő laminált, annak érdekében, hogy ütközés esetén megakadályozza az utas kizuhanását. Az oldalsó üvegek edzettek. Ütés hatására apró, tompa szélű darabokra hullik szét. Ezek a kis kockák nem okoznak súlyos sérüléseket. Főleg a diplomata autókon sötétített üveget használnak. 9. Ábra Korszerű autók üvegezése   A laminált és az edzett üveg időálló megoldásnak bizonyult, hiszen mintegy száz éve alkalmazza az autóipar.   Utóirat: A luxusautók rendkívül sötét ablakai zavarják az átláthatóságot. A hatóságok közlekedésbiztonsági okokból szabályozzák a megengedett fényáteresztő képességet. A fóliázás engedélyhez kötött és utólagosan csak a hátsó oldalablakoknál alkalmazható. Az ábrákat a Gemini AI generálta.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója