Másképp vásárol autót a Z generáció

2022.07.10.
Friss tanulmányukban 1100 olyan vásárlót kérdeztek a vásárlás folyamatáról, akik mostanában vettek új autót. Mindenféle generációból válogattak a felmérés során, hogy teljesebb képet kapjanak a korkülönbségből adódó eltérésekről. Céljuk az volt, hogy hasznos információkkal segítsék az autókereskedések fennmaradását, kiemelve, hogy miben tudnának javulni, hogy jobbak legyenek. Kimutatásuk több szempontból ellent mond a sztereotípiáknak a legtöbb korosztály tekintetében, a legmeglepőbb eredményeket mégis a Z generáció autóvásárlási szokásai jelentik, amikkel nem is tudnék jobban egyetérteni. A tanulmány ugyanis rávilágított, hogy a Z generációs vásárlók, tehát a tágabb értelemben vett 1997 és 2012 között szülöttek sokkal több időt szánnak az előzetes kutatásra, és sokkal kevesebb időt akarnak eltölteni a szalonban. A Z generációsok 81%-a annyira megfontolt volt új autója vásárlása előtt, hogy minden létező opciót megvizsgált, mielőtt kiválasztotta a megfelelő példányt magának. Mindez igaz személyautó, haszonjármű vagy SUV vásárláskor is. Időben is sokkal többet szánnak az előzetes kutatásra, mint az idősebb generáció. Az Y generáció tagjai csak 73%-ban tartották top prioritásnak, hogy megvizsgáljanak minden létező kombinációt vagy típust, míg ez a szám az X generációnál már csak 60%, az úgynevezett Baby Boomereknél pedig csak 45%. A felmérés során arra is rájöttek, hogy a Z generációt frusztrálja a legjobban, hogy várni kell egy eladóra a kereskedésekben. Mi több, ez szerintük a legidegesítőbb része az autóvásárlásnak. Noha én 1995-ben születtem, eddig minden állítás totálisan igaz rám is: a várakozással ki lehet kergetni a világból, és még egy étterembe érkezés előtt is részletesen átkutatom a menüt online. Ugyanakkor annyi generációs különbség azért van köztem, és a Z generációsok között, hogy utóbbi csoport könnyebben rendel és fizet ki egy autót az interneten keresztül. Számomra, és gondolom sokak számára az autóval való személyes találkozás fontos szempont lehet vásárláskor, hiszen a valódi színárnyalatok és az anyagok valós minősége, tapintása is csak így ismerhető meg. Noha ezen része tényleg fontos része maradt a kereskedések feladatainak, magát a vásárlást már szívesebben intézik otthonról a fiatalabbak. Szintén érdekes tanulság, és emiatt gyakran szokás sznobnak nevezni a korosztályomat is, hogy a Z generációsoknak a legfontosabb a luxus és a kényelem egy új autó kiválasztásakor. A Z generációsok 39%-a vett prémium autót, ami 10%-kal több, mint az egyel idősebb korosztály esetében mért arány. Joe Tautges, a CDK Globaltól elmondta: „A mai könnyű és praktikus vásárlási módokkal az autóiparnak is tartania kell a tempót, amellett, hogy új termékeikkel a friss generációk különleges igényeit is ki kell elégíteniük. Érdemes lenne kevésbé bonyolulttá tenni a kereskedések vásárlási folyamatát, hogy az eladók hatékonyabban tudjanak dolgozni, és több minőségi időt tölthessen az ügyféllel, amely során részletesebben belemehetnének a termék adataiba a vásárlás során.” A kereskedések és szalonok feladatát egyébként tovább nehezíti az autóipart sújtó egyre elharapózó alkatrészhiány, amivel nehéz tartani a tempót, és az információ áramlás nem mindig engedi meg az eladóknak, hogy a legfrissebb adatokkal rendelkezzenek az elérhető autókkal kapcsolatban. Erősen korlátozott lett, hogy milyen kombinációk, és milyen extra szolgáltatások érhetőek el a frissen épített autókhoz, hiszen manapság nem ritka az infotainment vagy biztonsági rendszerek nélkül épített modellcsalád sem, például a chiphiány miatt. Az online konfigurátorok frissítése egyszerűbb folyamatnak tűnik, noha a legtöbb klasszikus autógyárnál nem az. Az online eszközök jó eséllyel mégis képesek hamarabb reagálni a változásokra, mint egy kereskedéshálózat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Vitorláshajó utasait segítették partra a balatoni vízirendőrök

2022.07.10.
A balatonfüredi vízirendőrök július 8-án délután, a II. fokú viharjelzés során a város előtti vízterületen járőröztek, amikor egy meghibásodott motor miatt mozgásképtelenné vált vitorlás utasai a segítségüket kérték. A viharos szélben nem tudtak volna biztonságban partra jutni, ezért az egység a mentést késedelem nélkül megkezdte, és a hajót - fedélzetén két bajba jutott gyermekkel és három felnőttel együtt - épségben a balatonfüredi kikötőbe vontatta. Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével). A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megjelentek a részben PET-palackokból készült Continental abroncsok

2022.07.10.
A Continental 2022 áprilisában kezdte meg az úgynevezett ContiRe.Tex technológiával készült abroncsok sorozatgyártását, amely teljes mértékben helyettesíti a hagyományos poliésztert az abroncsok vázában. A prémium gumiabroncsgyártó jelenleg három modellt kínál öt méretben, melyek mindegyike újrahasznosított PET-palackokból kinyert poliészterrel készült: a PremiumContact 6-ot, az EcoContact 6-ot és az AllSeasonContact négyévszakos gumiabroncsot. A Continental 2021 szeptemberében mutatta be először a speciálisan kifejlesztett ContiRe.Tex technológiáját, mely során poliészterfonalat alkalmaznak. Ezt használt PET-palackokból nyerik ki bármiféle közbenső kémiai lépés nélkül, ennek köszönhetően a technológia sokkal hatékonyabb, mint az egyéb módszerek, melyek során a PET-palackokat nagy teljesítményű poliészterfonalakká dolgozzák fel. A technológiához használt palackok kizárólag olyan régiókból származnak, ahol nem működik zárt rendszerű újrahasznosítás. Egy szabványos személygépkocsiabroncs-készlethez nagyjából 40 újrahasznosított PET-palack anyagát használják fel. A ContiRe.Tex technológiával készült gumiabroncsok oldalfalán egy speciális logó található („Újrahasznosított anyagot tartalmaz”). További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ittasan, jogsi nélkül ment az oszlopnak a tini sofőr

2022.07.10.
Orosházán, a Szélső utcában március 15-én hajnali háromnegyed 4 körül letért az útról és villanyoszlopnak ütközött egy kisteherautó. Egy 18 éves fiú vezette, de nincs jogosítványa, még nem is szerzett és ittas is volt, így az egyenes szakaszon sem tudta az úton tartani a járművet. A fiatal nem sérült meg, de kiderült, hogy a kisteherautó a nevelőapjáé, aki nem engedte meg neki, hogy használja, vezesse. Az Orosházi Rendőrkapitányság a fiú ellen az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárást indított. Az utóbbi eljárás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait július 8-án továbbították az ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A BMW megduplázta elektromos modelljei globális értékesítését

2022.07.10.
A BMW Group világszerte 75 891 darab tisztán elektromos meghajtású BMW és MINI modellt értékesített 2022 első felében – amellyel az előző esztendő megegyező időszakához viszonyítva több mint megduplázta zéró emissziójú modelljei eladási mutatóját (+110,3%). A BMW Group 2022 első felében képes volt tovább növelni piaci előnyét a prémium szegmensben. A január és június közötti hat hónapban a vállalatcsoport világszerte 1 160 443 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt értékesített, amely 13,3 százalékkal marad el a BMW Group eddigi legeredményesebb évének számító 2021 első felében produkált teljesítménytől. A Kelet-Európában kialakult geopolitikai helyzet, a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében bevezetett, időszakos kínai lezárások és a félvezető alkatrészek elérhetőségének tartós bizonytalansága idén továbbra is nagy hatással van az összes iparágra. A BMW márka az idei esztendő első felében világszerte 1 016 541 darab új autót adott el, amely 13,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A BMW 4-es sorozat modelljei kiváltképp jól teljesítettek, a tavalyi év tükrében több mint másfélszeres értékesítési mutatóval: az 58 805 darab eladott autó 52,1 százalékos növekedésnek felel meg. Októberben érkezik meg a márkakereskedésekbe az új BMW X1 – a modellsorozat történetében először tisztán elektromos meghajtással, BMW 8.0 operációs rendszerrel és BMW Ívelt Kijelzővel –, miközben az új BMW 7-es sorozat novemberi piaci bevezetése a luxusszegmensben fogja tovább élénkíteni a márka iránti keresletet. A müncheni központú vállalatcsoport célul tűzte ki, hogy 2022-ben több mint kétszer annyi tisztán elektromos meghajtású BMW és MINI modellt adjon el, mint 2021-ben. A január és június között eltelt hat hónap teljesítménye alapján kiváló úton halad efelé. A BMW Group zéró emissziójú, innovációs zászlóshajója iránt kimagasló ügyfélérdeklődés mutatkozik, amelyet a tisztán elektromos meghajtású BMW i4 előrendelései is igazolnak: a modellre csak Európában már több mint 34 000 rendelés érkezett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Mennyire környezetbarát az elektromos roller?

2022.07.10.
Töretlen az elektromos rollerek népszerűsége, jelenleg 30-40 ezer rollert használhatnak közlekedési eszközként Magyarországon a Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint. Egy-egy eszközzel általában 4-8 kilométert tesznek meg, a szövetség szerint a rollerek segítségével 30-40 perces autóutak, hosszan tartó parkolóhely-keresések 8-10 percre csökkenthetők. Akkumulátor és nem tiszta áram Sokan abban a hitben használják az elektromos rollereket, hogy egyértelműen környezetbarát közlekedési eszközök. Elvégre nem bocsátanak ki káros, üvegházhatású gázokat, sokkal kevesebb energiát használnak egy autóhoz képest, és nem dugul be miattuk a város, nem növelik a dugókat. Ám ennél árnyaltabb a kép, és nagyon úgy tűnik, hogy az elektromos roller korántsem annyira környezetbarát, mint hittük.  Helyben nincs károsanyag-kibocsátás, de attól még nem környezetbarát Maga a használat valóban nem környezetszennyező, ám a rollerek előállítása annál inkább, az akkumulátor miatt. Aztán ott van a töltés, az áram ugyanis többnyire valamilyen környezetkárosító erőműből érkezik. Ráadásul ha kölcsönözhető rollerről van szó, akkor további környezetterhelést jelent a rollerek autóval való összegyűjtése és szállítása. Nem mindegy, miről váltunk A német szövetségi környezetvédelmi hivatal tanulmánya szerint a legnagyobb bajt az jelenti, hogy az elektromos roller az esetek nagy többségében nem robbanómotoros járművet, autót vagy motorkerékpárt vált ki, hanem a belvárosi gyalogos és kerékpáros közlekedés helyettesítésére vált népszerű eszközzé. Ez viszont környezetkárosító megoldásnak számít. Egy Párizsban végzett felmérés szerint az emberek 47 százaléka gyalog indult volna el, ha nincs bérelhető elektromos roller, 29 százalékuk a tömegközlekedést vette volna igénybe, és 9 százalékuk ült volna biciklire. Csupán 8 százalék választotta autó vagy taxi helyett az e-rollert. A tanulmány szerint környezetvédelmi szempontból az lenne az egyedüli üdvös megoldás, ha az elektromos roller az autóról a tömegközlekedésre való átszállást könnyítené meg, vagyis a megtett út első és utolsó néhány kilométerében jutna szerephez. Bringa helyett e-rollerrel közlekedni nem környezetbarát Hasonló megállapításra jutott a svájci Szövetségi Műszaki Intézet (ETH) idén publikált kutatása is, amelyben 540 közlekedő több mint 65 ezer utazását vizsgálták egy három hónapos időszakban. Kiderült, hogy a megosztott e-rollerek és e-kerékpárok gyakran olyan fenntarthatóbb közlekedési módokat helyettesítenek, mint a tömegközlekedés, a kerékpározás vagy a gyaloglás. Ez azt jelenti, hogy az elektromos rollerek teljes élettartamuk alatt több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint az általuk helyettesített közlekedési eszközök.  „Jelenlegi használatukban a kölcsönözhető e-rollerek és e-kerékpárok többet ártanak az éghajlatnak, mint használnak” – jelentette ki a kutatás kapcsán Daniel Reck, a svájci Közlekedéstervezési Intézet munkatársa.  A tudósok megállapították azt is, hogy más a helyzet a saját tulajdonú elektromos rollerek esetében. Azok ugyanis nagyobb mértékben csökkentik az autóhasználatot, mint a kölcsönözhető rollerek, így kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járnak, mint az általuk helyettesített közlekedési eszköz.  Mikromobilitási pontok Budapesten Bár szigorúan véve nem tartozik a környezeti hatásokhoz, a szanaszét hagyott kölcsönzött rollerek afféle vizuális szennyezésként csúfítják az utcákat, rendezetlenné teszik a városképet, sok esetben pedig akadályt is jelentenek. Ezért nemrégiben 300 mikromobilitási pontot, új nevén Mobi-pontot alakítottak ki Budapest több belső kerületében a kölcsönzött kerékpárok és elektromos rollerek elhelyezésére. A Mobi-pontokat első körben az V., a VI., a VII., a VIII., és a IX. kerületben jelölték ki, az érintett kerületek bírságot szabhatnak majd ki a nem kijelölt helyeken parkoló mikromobilitási eszközök után. A Mobi-pontokat zöld felfestés és/vagy tábla jelöli, emellett a közlekedési eszközök számára kialakított támaszokról is felismerhetők – a három elem közül legalább az egyik mindegyik helyszínen megtalálható. A helyszínek egy-két perc sétára találhatók egymástól a belvárosban, azaz bárhonnan gyorsan elérhetők. A hátrahagyott rollerek problémáját talán megoldják a mikromobilitási pontok, viszont az elektromos rollerekkel való közlekedés még nincs egyértelműen szabályozva, a KRESZ módosítása még mindig várat magára.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Kiálltak mérni a rendőrök Óbudára, csak úgy repkedtek a sárga csekkek

2022.07.10.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága 2022. július 6-án közlekedési ellenőrzést tartott a kerület két kiemelkedően forgalmas útján. Az akció fő célja a gyorshajtók kiszűrése volt. Egy nap alatt, a két helyszínen, hat óra alatt 152 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax, ami átlagolva azt jelenti, hogy óránként 25-en nem tartották be az adott útszakaszon a megengedett sebességhatárt. A szabálytalankodó sofőrök közigazgatási bírságra számíthatnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos tömegszerencsétlenség a 42-es főúton

2022.07.10.
Közúti közlekedési baleset történt a 42-es számú főút 31. kilométerszelvényében 2022. július 10-én 4 óra 30 perc körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy kisbusz, egy mezőgazdasági vontató és egy kisteherautó. A balesetben ketten meghaltak, nyolcan megsérültek.   A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt az adott útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat Derecske és Hajdúszovát irányába terelik a rendőrök. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Megrohamozták az okmányirodákat új rendszámokért, a minisztérium elárulta, mennyi fogyott

2022.07.10.
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebookon árult el pár érdekes információt a július elseje óta érvényben lévő új rendszámokról. A NISZ Zrt. adatai szerint 8338 szett talált gazdára az első héten. Közel 6500 új rendszámot személyautókra szereltek fel. Majdnem ötszázat zöld alapszínnel a tisztán elektromos vagy plug-in hibrid járművekre. Az első héten közel félezer egyedi vagy egyénileg kiválasztott hatósági jelzésre érkezett be igény, négyszázat már ki is adtak közülük. A felfokozott érdeklődést jelzi, hogy ha egy teljes évig ebben az ütemben fogynának a táblák, több mint 430 ezer kelne el belőlük. Tavaly 313 ezer, tavalyelőtt 316 ezer gépjárművet helyeztek először forgalomba Magyarországon. A három betű, három számos változatból utolsóként legyártott tábla a THW-647-es volt. Fotó: TIM További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezek voltak a legizgalmasabb felfutások Goodwoodban

2022.07.10.
Nem véletlen, hogy vasárnap délutánra egy zsebkendőt nem lehetett leejteni Goodwoodban, annyi néző tolongott, hogy élőben láthassa minden idők legjobb autós rendezvényének a hegyi felfutásait. Ekkor rendezik ugyanis a híres Shootoutot, amikor mindenki a legjobban próbálja kihozni magából, és az autójából. Ilyenkor nem a showé a főszerep, itt bizony mindenki kinyomja az autójának a szemét, legyen az akármennyire idős, vagy akármilyen értékes. Idén persze elvitte a showt a McMurtry kétturbinás Batmobile-ja, ami megdöntötte a Volkswagen ID.R korábbi rekordját, de visszatért a hegyre az 1000 lóerős ausztrál Nissan Skyline, aminek a goodwoodi videó hatalmas nézettségnek örvendeztek eddig is. Anthony Reid újra Supertouring túraautóban üvöltötte tele az étert, és Jenson Button is visszatért, egy villanyos rallycross autó volánja mögött. James Dean ismét tökéletesen tudta, hogy merre van az előre, pedig keresztben tette meg a pályát, a legjobban mégis Travis Pastrana fején lehet mulatni, aki egy aktív aeroelemekkel felszerelt 80-as évekbeli Subaru kombival futott fel a hegyre. Teljesen elvetemült. Ahogy mindenki szerethetően őrült, aki képes ilyen autókkal felfutni Goodwoodban. https://www.youtube.com/watch?v=h7Ct8l1BQb0

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója