A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) által közzétett adatok szerint a 2020. naptári évben Magyarországon eladott új személygépkocsik és könnyű haszonjárművek jelentős részét (24,5%, illetve 21,2%) soha nem helyezték forgalomba az országban, vagy hat hónapon belül kivonták a forgalomból.
Ezek az autók (több mint 31 ezer személygépkocsi, illetve több mint 4600 könnyű haszonjármű) sem a hazai gépjármű-állomány fiatalodását nem szolgálják, sem a valós piaci keresletet, illetve fogyasztói preferenciát nem tükrözik, ezáltal torzítják a valós magyarországi gépjárműpiaci erőviszonyokról alkotott képet. Teljesen eltekinteni értelemszerűen nem lehet tőlük, ám az egyes márkák teljesítményét mérlegelve feltétlenül meg kell vizsgálni a kivonásoktól megtisztított, azaz csak a ténylegesen magyarországi használatba került járművek eladásait is.
Ezek szerint pedig a Toyota toronymagasan vezeti az eladásokat a személygépkocsik terén éppúgy, mint a személy- és a könnyű haszongépjárművek összesített piacán. A piacvezető márkák közül ráadásul a Toyota az egyetlen, amely mindkét szektorban növelni tudta eladásait, miközben több jelentős piaci szereplő is 40 százalékot meghaladó mértékben esett vissza.
Magyarországi újautó eladások 2020-ban Top10 személyautók (kivonások után)
Helyezés
Márka
2020.
jan.-dec.
2019.
jan.-dec.
változás%
1.
Toyota
12 259
10 537
16,3%
2.
Suzuki
9 940
17 880
-44,4%
3.
Škoda
9 169
11 536
-20,5%
4.
Dacia
7 926
8 645
-8,3%
5.
VW
7 270
7 869
-7,6%
6.
Kia
5 842
6 973
-16,2%
7.
Opel
4 921
9 620
-48,8%
8.
Ford
4 795
8 815
-45,6%
9.
Mercedes
4 285
4 435
-3,4%
10.
Renault
4 018
4 924
-18,4%
Magyarországi újautó eladások 2020-ban Top10 személyautók és kishaszonjárművek (kivonások után)
Helyezés
Márka
2020.
jan.-dec.
2019.
jan.-dec.
változás%
1.
Toyota
14 008
12 096
15,8%
2.
Suzuki
9 940
17 880
-44,4%
3.
Ford
9 411
14 365
-34,5%
4.
Škoda
9 169
11 536
-20,5%
5.
Dacia
9 030
10 193
-11,4%
6.
VW
8 472
10 284
-17,6%
7.
Opel
6 220
10 634
-41,5%
8.
Kia
5 842
6 973
-16,2%
9.
Renault
5 558
6 979
-20,4%
10.
Mercedes
4 959
5 101
-2,8%
Ami az egyes szegmenseket teljesítményét illeti, a Toyota hagyományaihoz híven elsősorban a privát vásárlók körében bizonyult abszolút favoritnak: a Toyota Aygo (26,8% piaci részesedéssel), a Yaris (27,3%) és a Corolla (25,7%) egyaránt a magánvásárlók abszolút kedvencei.
Ugyanakkor egyes szegmensekben a flottaeladásokban is jelentős előrelépések történtek: a Toyota RAV4 például hatalmas előnnyel, 28,7 százalékos piaci részesedéssel vezeti a középkategóriás szabadidőjárművek kivonásoktól megtisztított céges eladásait, ugyanúgy, ahogy az imént már említett Yaris (25,1%) és Corolla (23,8%) is.
Ezek után nem meglepő, hogy a Corolla (24,5% piacrész), a Yaris (19,3%) és a RAV4 (21,9%) az összesített listán is a piac legerősebb ajánlatának bizonyult. A rangsor nem lenne teljes a legendás Toyota Hilux nélkül, amely a pickup-ok mezőnyében rendíthetetlenül őrzi abszolút elsőségét a magánvásárlók (39,1% piaci részesedés) és a céges ügyfelek (38,3%) körében, és ebből következően a teljes piacon (38,5%) is.
Hab a tortán, hogy az Aygo és a C-HR egyaránt a második helyen tudott végezni a szegmensében. Szintén kiválóan teljesítettek, és szegmensük abszolút második helyén zárták az évet a Toyota buszlimuzinjai, a Proace Verso és a Proace City Verso. Ez utóbbiak három üléssoros változatai egyébként elképesztő növekedéshez segítették hozzá a Toyotát a nagycsaládos vásárlók számára izgalmas, legalább hétszemélyes járművek szegmensében: a márka egy év alatt 12-szeresére (!) növelte eladásait (73 helyett 949 db), és ezzel felzárkózott az ötödik helyre.
Aligha meglepő, hogy a Toyota a full hibridek piacán is egyeduralkodó: a rangsor élén öt típusa (Corolla, RAV4, C-HR, Yaris és Camry) áll, összesen 6083 eladott hibrid modellel, de az időközben kivezetett Auris (2 db) és Prius (130 db) modellek is hozzájárultak ahhoz, hogy a márka eladásai tegyék ki a hazai full hibrid piac 74,9 százalékát.
Fotó: Toyota
Adatok: Datahouse Kft.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!