Nagyon levitték a megengedett legnagyobb sebességet az EU központjában

2021.01.02.
A Politico írta meg, hogy ezentúl a 30 km/h lesz a szabály, pedig korábban csak kivétel volt. A 30-as korlátozás alól csak a főutak jelentenek majd kivételt A brüsszeli régió közlekedéséért és mobilitásáért felelős minisztere, Elke Van den Brandt szerint a céljuk az, hogy Brüsszel egy biztonságosabb és barátságosabb hely legyen. A sebességkorlátozás csak egyike a számos lépésnek, melyekkel azt szeretnék elérni, hogy 2030-ra jelentősen visszaszorítsák az autós forgalmat a gyalogos és kerékpáros forgalom javára. A miniszter szerint a mostani korlátozás egyik konkrét hatását hamar érezni fogja mindenki, ugyanis számításaik szerint a 20 kilométer/órával csökkentett sebességlimit hatására felére csökkenhet az autóforgalom okozta zaj. A brüsszeli közterületek mintegy 70 százalékát az autós forgalomnak rendelik alá, ám az évtized végére ezeket jelentősen csökkenteni akarják. Brüsszelben a lezárások idején 40 kilométernyi szakasszal bővítették ki a város bicikliút-hálózatát, és ennek hatására 80 százalékkal nőtt meg a biciklisek száma. Ráadásul tudni azt is, hogy a brüsszeliek kétharmada egy átlagos napon kevesebb mint öt kilométeres távot tesz meg, azaz a gyaloglás és a bicikli reális alternatívája lehet az autózásnak. A kormány mobilitási tervének előrejelzése szerint 2030-ra 35 százalékkal kevesebb autó lesz a belga fővárosban.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Aprilia SR, Shiver, Dorsoduro,

2021.01.02.
Galéria képek: 

Aprilia eSR1

2021.01.02.
Galéria képek: 

Igen meglepő bejelentést tett az Audi vezérigazgatója

2021.01.02.
"Nem helyeslem az autóipar további támogatását" - fogalmazott az Audi vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjúban. "A koronavírus-válság megfosztott bennünket teljesen a nyereségünktől. Oké, rendben van. De ezt szinte minden vállalatunk - a gyártókat és a beszállítókat is beleértve - túl fogja élni" - mondta. Nem így viszont a vendéglátóiparban és a rendezvényszervezők esetében, ahol nagyon sok cég végleg kénytelen lesz lehúzni a rolót. "Ez nagyon bánt engem. Ez egyszerűen tragédia. Az, hogy mi elveszítjük forgalmunk tíz százalékát, az nem tragédia. Túltesszük magunkat rajta és minden megy tovább a régiben." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A hollandok körözték, a magyar rendőrök lefoglalták

2021.01.02.
Egy román férfi jelentkezett kilépésre 2021. január 1-jén 16 óra 45 perckor egy holland honosságú Volkswagen Golffal a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a jármű szerepel a körözési rendszerben, azt a holland hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a több mint félmillió forint értékű gépkocsit lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Idén kevesebb autót gyújtottak fel szilveszter éjjel, mint tavaly

2021.01.02.
Míg egy évvel ezelőtt szilveszterkor 1457 autót gyújtottak fel, az idén a belügyminisztérium újévi adatai szerint "csak" 861-et, ami 41 százalékos csökkenést jelent - olvasható szombaton az Europe 1 honlapján. Gérald Darmanin belügyminiszter a megyei vezetőkhöz intézett levelében kifejezetten kérte, hogy megyei adatokat ne hozzanak nyilvánosságra a "versengés" elkerülése érdekében. Az idei szilveszter rendhagyó volt az este nyolc órától érvényes kijárási tilalom és az utcákon járőröző százezer rendőr és csendőr miatt. Az ő feladatuk volt a kijárási tilalom betartatása, az illegális partik és utcai rendbontások megakadályozása. Különböző szabály- és törvénysértések, a maszkviselés mellőzése, a kijárási tilalom megsértése és nem engedélyezett tűzijáték miatt 6600 embert büntettek meg. Hatszázhatvankét embert előállítottak, közülük 407-et előzetes letartóztatásba helyeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Már itthon is kapható az a Jeep, amihez hasonlót 28 éve nem gyártott a márka

2021.01.02.
Az új Gladiator gazdag történelmi örökségre épít: a legidősebb rokonig egészen 1947-ig kell visszamennünk, amikor a Willys Overland bemutatkozott egytonnás teherbírású, négykerékhajtású haszonjárműként a CJ-2A alapjain. Ezt négy évtizeden át követték pickup modellek, mint például az FC-5150/170 (1957-1965), a Jeep Gladiator/J Series (1963-1987), a CJ-8 Scrambler (1981-1985) és a Jeep Comanche (1986-1992). Az ikonikus Wrangler alapjaira épül az új Gladiator pickup, amely akár ponyvatetővel, akár fekete vagy a karosszéria színére fényezett keménytetővel is kombinálható. A Sport alapfelszereltség 17 colos kerekekkel érkezik, míg a többi változat már 18 colos kerekeket kínál.  A Wrangler hétlamellás hűtőrácsa a Gladiatoron is megtalálható, de kisebb változásokkal és hátrafelé dőléssel az aerodinamika javítása érdekében. Az okos funkcionalitás és a sokoldalúság volt középpontban a Gladiator különösen strapabíró, 152 centiméteres platójának megalkotásánál. Rejtett megvilágítás, opcionális, vízálló külső áramforrás (230V), erős, integrált rögzítőfülek – minden adott a sokoldalú bevetéshez. Teljesen zárt kényelmet kínál az új Jeep a háromrészes keménytetővel, de lehet rajta ponyvatető vagy semmi is, így a kabrió élménybe is belekóstolhatunk vele. A plató is sokoldalú: a rolós, vagy a felhajtható puha vagy kemény platófedél szintén teljes sokoldalúságot kínál, legyen bármi a rakomány. A Gladiator funkcionalitását felhasználóbarát részletek fokozzák. Az előre néző kamera lehetővé teszi a szemben lévő akadályok könnyű észlelését, amely különösen terepjárás során jön jól. A hűtőrács közepén elhelyezett kamera a Jeep történelmében elsőként elérhető, öntisztító rendszere pedig lehetővé teszi, hogy terepjárás során is mindig használható lehessen. A különleges opciók sorát gyarapítja a 9-hangszórós Alpine audiorendszer hátsó mélynyomóval, amely 552 W-os teljesítményt, 12-csatornás erősítőt és hordozható, Bluetooth-os hangszórót is tartalmaz. Az ülések mögött található vezeték nélküli hangszórót a Gladiator menet közben tölti, teljesen víz- és porálló kialakítása pedig különösen sokoldalú használatot tesz lehetővé, főleg, hogy az USB portján keresztül más eszközöket, pl. mobiltelefont is tölthet. Fejlett dízelmotor A Gladiator európai kínálatának kizárólagos tagja a háromliteres, V6-os Multijet dízelmotor, amely szériában start-stop rendszerrel rendelkezik, és eleget tesz a végleges Euro 6D károsanyag-kibocsátási előírásoknak. Az FCA EMEA által fejlesztett és gyártott motor 264 lóerős csúcsteljesítményének, valamint 600 Nm maximális nyomatékának köszönhetően a tekintélyes méretű pickup csupán 8,6 másodperc alatt letudja a 0-100-as sprintet. Ez részben a nyolcfokozatú, bolygóműves automata váltó érdeme is, amely lágy kapcsolásokat, gyors reakciót és még jó terepképességeket biztosít. A modell WLTP szerinti vegyes fogyasztása változattól függően 9,5 és 9,8 l/100 km közötti. A Gladiator a márka legendás terepképességeit örökli, amely a szofisztikált Command-Trac 4x4 összkerékhajtási rendszernek köszönhető, amely 2,72:1-es áttételű felezővel és nagy teherbírású, harmadik generációs Dana 44 első és hátsó tengelyekkel rendelkezik. A felépítmény kiváló terepszögeket kínál, a hátsó önzáró differenciálmű fokozza a tapadást. Felszereltségi szintek és árak A vadonatúj Jeep Gladiator Magyarországon már nettó 16,45 millió forinttól elérhető. Az alapfelszereltség részét képezi a kulcs nélküli indítórendszer, a vontatmánystabilizáló, a részlegesen önzáró hátsó differenciálmű, a kétzónás automatikus klímaberendezés és az automatikusan sötétedő belső tükör – a listát pedig számos opcióval teljesíthetjük ki. A nettó 18,5 millió forinttól rendelhető Overland felszereltségi szint még gazdagabb felszereltséget és még több lehetőséget biztosít: többek között a karosszéria színére fényezett keménytető-rendszer, valamint az Alpine prémium audiorendszerrel felszerelt 8,4 colos navigációs rendszer is széria. A forgalmazás kezdetétől korlátozott darabszámban áll rendelkezésre a 80th Anniversary születésnapi kiadás és a Launch Edition, amelyek nettó 19,9 és 20,3 millió forintos árukkal közel teljes felszereltséget, valamint karakteres, személyre szabott részleteket is tartalmaznak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Teszt: ez a SUV-ok királya

2021.01.02.
A Volkswagen és Európa egyik legnépszerűbb szabadidő-autója 2020-ban megújult. Mielőtt még ID.4 néven megjelenne 2021-ben a teljesen elektromos Tiguan, a hagyományos változatot átszabták a megváltozott piaci igényeknek megfelelően. A jól ismert turbós, négyhengeres benzin és dízel, illetve lágy hibrid benzines változatok mellett hálózatból tölthető, konnektoros hibridként is elérhető a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Tiguan. Nálunk a 150 lovas TDI-vel szerelt összkerék-meghajtású változat járt R Line felszereltségben és téli, 17 hüvelykes kerekeken. Képeink egy része még nyáron készült, akkor egy balatoni túra során faggattuk az újdonságot. Hogy néz ki? Leginkább az új hűtőmaszk, a divatos lökhárító és a lámpák lágyabb formája jelzi Európa egyik legnépszerűbb szabadidő-autójának a megújulását. A motorháztető kompaktabb, az új LED-es fényszórókkal felszerelt hűtőrács szélesebb, az új Volkswagen jelvény elől középen helyezkedik el. Hátul a Tiguan felirat betűi központi helyet kaptak a VW jelvény alatt. Az utastér hangulata, minősége és szelleme a korábbihoz hasonló, tombol benne a visszafogott németes komorság, amit rengeteg technikai vívmánnyal tesznek elviselhetővé. Az érintőképernyő például 20,3 centis, két fizikai gombbal. Szerencsére a klímavezérlés külön kapcsolótáblát kapott, így nincs okunk vezetés közben bosszankodni, igaz, az is érintőfelület és nem a régen megszokott tekerő-gombos.  Az ergonómia és az összeszerelés minősége kiváló, a digitalizáltság foka magas szintű, az érintőfelületes kormány az ID.3-ban mutatkozott be, azóta minden új VW ezt kapja.  LED-mátrix fényszórói parádésan világítanak (oldalanként 24 fénydiódával), nagyban megkönnyítik az éjszakai vezetést (felára 160 ezer forint). A vezetősegédek terén is tud újat mutatni a Tiguan, az úgynevezett travel assist rendszerével a kompakt SUV most már képes a támogatott vezetésre 210 kilométer/óra sebességig (azaz, ha ideálisak a körülmények, különösen autópályán vagy jól karbantartott országúton alkalmas arra, hogy tartsa a sávot és a sebességet, figyelembe véve az előttünk haladó forgalomtól tartott távolságot is. A DSG dupla tengelykapcsolós váltóval kombinálva a vezető ráhagyatkozhat forgalmi dugó és akadozó forgalom esetén is.). A Tiguan az infotainment rendszerek legfrissebb generációját (MIB3) is megkapta, hogy az online alapú szolgáltatások és funkciók teljesen új sorozatát fedje fel. Az első ülések kényelmesek, de csak kézzel állíthatók, a magasabbra szerelt hátsó üléspadról is jó a kilátás. A combok oldaltámasztása elégséges, az ülőlap hossza megfelelő. A lábtér nagy. A második sorban a háttámla dőlésszöge állítható, az üléspad pedig 18 centis sínen tologatható. A változtatható magasságú padló és a síkba dönthető első utasülés az egyterűek magabiztos sokoldalúságát nyújtja.  A csomagtér alapesetben 520 liter, de a variálással 615 literre bővíthetjük, vagy a támlák ledöntésével 1655 literes poggyászteret kaphatunk. 730 milliméter magasra kell emelni a csomagokat, hogy behelyezhessük a Tiguan puttonyába. A cikk folytatása a Járműipar.hu autóipari portálon olvasható.   

Autót akart lopni a balek tolvaj, de elkergette a tulajdonos, aztán a kamerák buktatták le

2021.01.02.
A rendőrségre 2021. január 1-jén kora reggel érkezett bejelentés, miszerint egy ismeretlen férfi Kesztölcön megpróbált ellopni egy autót. Az elkövető beindította a személygépkocsi motorját, erre figyelt fel a tulajdonos, aki cselekménye közben megzavarta a férfit, így a tettes elmenekült. A kiérkező rendőrök megtekintették a rendelkezésre álló kamerafelvételeket, amelyen látszott, hogy a férfi a közelben több autót is megpróbált kinyitni.   Volt, amelyiket bezárt állapotban találta, de olyan is, amibe be tudott szállni, elindítania azonban nem sikerült. A felvételek alapján a dorogi rendőrök azonosították, és néhány órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akivel szemben az alkalmazott kábítószergyorsteszt pozitív lett. A 20 éves B. Dávid ellen lopás vétség kísérlet és kábítószer birtoklása vétség elkövetés emiatt indult eljárás. A férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Örülhetnek az öreg autók tulajdonosai: idén nem nő a biorészarány a hazai üzemanyagokban

2021.01.02.
Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg 6,1 százalék a benzin megújuló alapú bioetanol-aránya, amelyet a kormány - az uniós előírásoknak megfelelően - tavaly január elsejével határozott meg. Ezzel az addigi E5 után a termék elnevezése E10-re változott, jelezve, hogy ötről tíz százalékra nőtt a megújuló arány felső határa. Megjegyezték, hogy ez néhány régebbi autótípusnál már a motorhiba lehetőségét vetette fel. Grád Ottó, a legnagyobb hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára ugyanakkor a lappal azt közölte, hogy a bioetanol-arány múlt év eleji emelésére visszavezethető motorhiba ezidáig nem jutott a MÁSZ tudomására. Az összes üzemanyagra vonatkozó kötelező arány 8,2 százalékos mértéke szintén nem változik - ismertetik. A dízelek esetén a határérték 7 százalék marad. A kormányrendelet az úgynevezett fejlett bioösszetevők arányát ugyanakkor (a teljes közlekedési energiafogyasztásra vetítve) 2022-re 0,2, 2025-re egy, 2030-ra pedig 3,5 százalékban határozza meg. Az üzemanyagokon belüli első generációs bioösszetevők felső határát az Európai Unió 7 százalékban húzta meg, a második generációs anyagok aránya pedig 3 százalékot tehet ki. A kettő összege alapján az EU 2030-ra 10 százalékos megújuló részarányt tűzött ki célul. A MÁSZ főtitkára megerősítette, hogy a benzin és a gázolaj biorészaránya már csak fejlett, második generációs termékekkel emelhető.A fejlett összetevők kapcsán  már nem merül fel az autók meghibásodásának kérdése, mert azok belső szerkezete az úgynevezett hidrogénezés után lényegében megegyezik a kőolajalapúakéval. Igaz, bekeverésük a szabványos tulajdonságok megőrzése végett további műszaki lépéseket igényel a finomítóktól. Magyarországon ilyen, kereskedelmi célú feldolgozó egyelőre még nem üzemel. A rendelet ugyanakkor biztosítja, hogy az iparág 2021-ben felkészülhessen a fokozatos felfutásra - jelezte Grád Ottó. A fenntarthatósági átállás további irányait az olyan, új típusú üzemanyagok és hajtástípusok képviselik, mint például az elektromos, a hibrid, a metán vagy épp a hidrogén - írja a lap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója