Hajléktalanokat és virágládákat vetnek be az elkanászodott biciklisták ellen

2020.10.25.
Amszterdam ugyan büszke arra, hogy a világ egyik leginkább biciklibarát városa, megvannak a maga korlátai. Az önkormányzat arra panaszkodott, hogy a várost átszövő festői csatornák a hidakról már alig látszanak, a járókelők kénytelenek az úttesten haladni, hogy kikerüljék a hídkorlátokhoz láncolt kerékpárokat - olvasható a The Guardian brit napilap online kiadásában. Az önkormányzat elhatározta, hogy a legforgalmasabb hidak korlátjaira virágládákat helyeznek el, hogy rávegyék a bicikliseket, találjanak máshol parkolóhelyet. A virágládákat a város hajléktalanszállóinak látogatói fogják rendben tartani. A csatornákhoz közeli autóparkolókban további biciklitárolókat alakítanak ki, hogy ne kelljen a kerékpárokat a hídkorlátokhoz láncolni. Amszterdamban több a bicikli, mint a lakos, a városnak 767 kilométernyi kerékpárútja van. A világjárvány idején még népszerűbb lett a kerekezés. A tömegközlekedést a járvány miatt elkerülők 37 százaléka váltott kerékpárra, és úgy vélik, akkor sem hagyják abba a biciklizést, ha a megszorító intézkedéseknek vége lesz.

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Bringán, rolleren és gyalog is veszélyes a mobilozás

2020.10.25.
A mobiltelefon az egyik legfontosabb eszközzé vált a mindennapokban, már egyáltalán nem csak telefonálunk és SMS-ezünk rajta, hanem internetezünk, a közösségi oldalakon lógunk, videókat nézünk, zenét hallgatunk, és különféle applikációkat használunk a navigációtól kezdve a digitális vízmértékig. Egyre nagyobb rabjai lettünk az okostelefonoknak, és ami még nagyobb baj, hogy sokan közlekedés közben sem bírják ki, hogy ne vegyék elő a mobilt.  Tudjuk, hogy veszélyes, mégis mobilozunk Annak ellenére hogy az emberek 85 százaléka maga is úgy gondolja, hogy a forgalomban haladva veszélyes telefonozni, sokan mégis előveszik a mobiljukat. Magyarországon minden második ember használ kerékpárt, rollert vagy más „mikromobilitási” közlekedési eszközt. Közülük minden ötödik szokott telefonozni közlekedés közben, ami a teljes lakosság 10 százaléka – derült ki az Opinio által az Aegon megbízásából készített reprezentatív kutatásból.  Inkább álljunk meg a rollerrel, ha valamit meg szeretnénk nézni a mobilon Gyaloglás közben pedig szinte mindenki nyomogatja az okostelefonját, a legtöbben zenét hallgatnak, csetelnek vagy telefonálnak. A bringával, rollerrel és hasonló eszközzel közlekedőknél a mobilhasználat az esetek kétharmadában telefonon történő beszélgetést jelent. Ám közülük csak minden második ember használ headsetet. Sokan zenét hallgatnak menet közben, de gyakori még a térképalkalmazás használata és a csetelés is.  További érdekességek A bringások és a rolleresek között minden második emberrel előfordult már, hogy okostelefonozott menet közben.  Harminc százalék fölötti azok aránya, akik rendszeresen vagy néha használják a telefonjukat biciklizés vagy rollerezés közben.  Három kerékpárosból egy gurulás közben is felelőtlenül használja a telefonját: headset nélkül beszél, chatel vagy közösségi oldalakon lóg.  A kerékpárosok és rolleresek 42 százaléka soha nem használja a telefonját, miközben közlekedik.  A gyalogosok háromnegyede elteszi az éppen használt okostelefonját, ha gyalogátkelőhöz ér.  A felmérés bemutatásával egyidőben az Aegon és az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság figyelemfelhívó kampány indított a menet közbeni mobilozás visszaszorítása érdekében. A jelenség ugyanis nemcsak az autósokra, hanem szinte minden közlekedőre jellemző. Kovács András Péter és Janklovics Péter humoristák szereplésével vicces videók készültek arról, milyen veszélyekkel jár, ha nem a közlekedésre, hanem a mobilunkra figyelünk.  Nem csak az a fontos, mit mond a KRESZ Járművezetés közben a mobilozás általában szabálytalan, de minden esetben balesetveszélyes, hiszen elvonja a vezető figyelmét a forgalomról. A KRESZ szerint az autó vezetője menet közben nem használhat kézben tartott telefont, legfeljebb kihangosítóval telefonálhat. Viszont ha kapunk egy piros lámpát, vagy forgalmi okok – például dugó – miatt megállunk, lehet nyomkodni a mobilt. Ez a lehetőség viszont csak az autósokra érvényes, a motorosoknak és a kerékpárosoknak ez tilos!  Így facebookozni is sokkal jobb és biztonságosabb, mint menet közben Bonyolultabb a kérdés a rollerek, elektromos rollerek, hoverboardok és hasonló közlekedési eszköz esetében. Ezeket ugyanis nevesítve nem ismeri a KRESZ, így egyes vélemények szerint kerekes sporteszközöknek minősülnek, használójuk pedig gyalogosnak számít. Más értelmezés szerint viszont az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak számít. Mindez azért fontos, mert a meghatározás azt is befolyásolja, milyen szabályok vonatkoznak a telefon használatára.  Mi viszont azt tanácsoljuk, hogy jogszabályoktól és besorolástól függetlenül, mindegyik járművön mellőzzük a mobilozást, mert csak így közlekedhetünk biztonságban. Sőt, ha gyalogolunk, akkor zebrához, úttesthez, kereszteződéshez érve, valamint minden veszélyt hordozó helyzetben tegyük el az okostelefont, nehogy baleset legyen a vége.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Bérgyilkos végzett a Forma 1-es pilóta apjával

2020.10.25.
A 61 éves férfival a házához tartozó fürdő nyitott területén végeztek, a Viborg környéki Velikoje községben (Leningrád megye). A gyilkos a birtok melletti folyó túlpartjáról lőtte le a vállalkozót. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vasárnap közölte, hogy bérgyilkosság címen indított vizsgálatot, amelynek menetét Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke személyes ellenőrzése alá vonta. A versenyzőből versenybíróvá vált Vitalij Petrov helyét a F1 vasárnapi algarvei futamán a portugál Bruno Correia veszi át. Petrov bíró nemrég azzal keltett feltűnést, hogy egy interjúban bírálta azokat a versenyzőket, akik a rasszizmus ellen tiltakozva letérdelnek a futamok előtt. Mint mondta, Oroszországban csak a templomban és leánykéréskor szoktak letérdelni.

Nagy levegőt vettek ma hajnalban a MÁV-nál

2020.10.25.
Vasárnaptól új járatokat és sűrűbb indulásokat kínál a MÁV Piliscsaba és Rákos között, valamint az egri, a sátoraljaújhelyi illetve a Debrecen és Püspökladány közötti vonalon - közölte a vasúttársaság vasárnap az MTI-vel. Azt írták: tervezhetőbbé, olcsóbbá és vonzóbbá tették a vasúti közlekedést Észak-Magyarországon Eger, illetve Sátoraljaújhely és Budapest, valamint az Észak-Alföld térségében Püspökladány és Debrecen között. A budapesti külső körvasúton pedig tesztjelleggel új vonat közlekedik vasárnaptól a hétvégén Óbuda és Rákos, munkanapokon Piliscsaba és Rákos között. Eger és Budapest közt reggel 5 és este 8 óra között óránként indulnak interrégiós járatok alacsonypadlós FLIRT motorvonatokkal, melyek gyorsvonati pótjegy nélkül vehetők igénybe. Sátoraljaújhely és Budapest között napi egy új, közvetlen InterCity vonatpár közlekedik, csaknem egy órával csökkentve a korábbi leggyorsabb menetidőt. A sebesvonatok helyét a Füzesabony és Sátoraljaújhely közötti személyvonatok valamint az egri interrégiós járatok vették át. Püspökladány és Debrecen között sűrűbben, 15, illetve 30 percenként indulnak a vonatok a reggeli csúcsidőben. A budapesti külső körvasúton tesztjelleggel hétvégén óránként Óbuda és Rákos között, munkanapokon pedig félóránként Piliscsaba és Rákos között közlekednek modern, alacsonypadlós vonatok S76-os jelzéssel. A járatok megállnak az Újpalota elnevezéssel létesített megállóhelyen, a Drégelyvár utcai felüljáró közelében, ahonnan átszállási lehetőséget biztosítanak a 7, 7E, 8E, 108E, 133E, 277-es buszokra. Az S76-os vonat menetideje Piliscsaba és Rákos között 47 perc, Budapesten belül az Óbuda és Rákos közötti távot 17 perc, az Újpest és Újpalota közötti szakaszt 7 perc alatt teszik meg - tájékoztatott a vasúttársaság.
Címkék: 

Motorbalesetben halt meg az olimpiai bronzérmes magyar kajakozó

2020.10.25.
A MOB honlapjának vasárnapi gyászjelentése szerint a sportoló 43 éves korában, motorbalesetben vesztette életét szombaton, Dominikán - írja az MTI. Veréb Krisztián Miskolcon kezdett kajakozni, de kiemelkedő eredményeit a Csepel SC színeiben érte el, később pedig a Budapesti Honvéd versenyzője volt. A legjobb eredményeit csapathajóban érte el az 500 és 1000 méteres távokon. Legnagyobb sikereként 2000-ben a kajak párosok 1000 méteres számában Bártfai Krisztiánnal bronzérmet nyert a sydneyi olimpián. Két-két alkalommal állhatott a világbajnoki dobogó második és harmadik fokán, kontinensviadalokon háromszor lett második, és három világkupa-győzelme is volt. Az athéni ötkarikás játékokra derékfájdalmak miatt nem jutott ki. Veréb Krisztiánt a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

Különadót vetnek ki a városi terepjárókra

2020.10.25.
Az összes, 1800 kg-ot meghaladó tömegű, magas kerekű modellt - kivéve a „zöldeket” - 10 eurós plusz adóval sújthatják minden küszöbérték feletti kilóra kivetve  Franciaországban. A javaslatot Barbara Pompili ökológiai miniszter jelentette be a párizsi kormány döntése nyomán. A kabinet az elkövetkező években új környezetvédelmi intézkedéseket vezet be. Ha a törvényhozás is elfogadja a javaslatot, akkor az új adó része lehet annak az új pénzügyi csomagnak, amelyet Franciaország 2021-ben vezet be. Az új gépjármű-tömegadó ötletét a World Wide Fund for Nature (WWF) és a Citizens Convention for Climate nevű francia civil szervezet javasolta. Ez utóbbi 150 francia állampolgárból áll, akiket véletlenszerűen választottak ki a lakosság köréből. Az Emmanuel Macron államfő által 2019-ben létrehozott tanács célja, hogy javaslatokat terjesszen a kormány elé a szennyező kibocsátások csökkentésének elősegítése érdekében. Ezek magukban foglalják a "legszennyezőbb járművekre kivetett adók jelentős emelését, és a többletsúly-adó bevezetését is. A civilekből álló szervezet eredetileg az összes 1400 kg-nál nagyobb tömegű gépjármű adóztatását javasolta, de miután az indítványt átadták a kormánynak, a kabinet a küszöböt 1800 kg-ra emelte, hogy az ne terjedjen ki a legnépszerűbb és legelterjedtebb modellekre. Az Elysée-palotában úgy döntöttek, hogy az elektromos és hibridek mellett mentesülnek a plusz adótehertől a családi modellek és a kisbuszok. Jelenleg a francia piacon az évente eladott új modellek 38 százaléka városi terepjáró, de természetesen nem minden magas kerekű autónak kell fizetnie ezt az adót. Az 1800 kg-os küszöb meghatározásával a kormány nemcsak minden kompakt és népszerű modellt mentesített a plusz tehertől, hanem gyakorlatilag minden francia márkájú autót is. Az egyetlen hazai gyártmány, amelyre az új adót alkalmazni lehetne, valójában csak a Renault Koleos csúcskategóriás változata lenne. A 190 LE-es Blue dCi 4x4 tömege 1845 kg, ami után további 450 euró adót kellene fizetnie a tulajdonosának. A kiterjesztett súlyhatár miatt mentesülnének az új adófajtától további francia érdekeltségű cégek modelljei is. Például a PSA-csopothoz tartozó Opel egyetlen modellje sem kerülne a malus-csoportba, míg a Nissan-Renault-Mitsubishi konglomerátum gyártmányai közül az egyetlen SUV-it adóztatnának meg. Ez az X-Trail dCi 150 4WD-vel, amelyért csupán 50 eurót kellene befizetni az államkasszába, mivel a kocsi tömege üzemkész állapotban 1805 kg. Az új adózás több tucat modellt érintene, köztük széles körben elterjedteket is. BMW X3 xDrive30d - 950 euró Audi Q5 35 TDI (1450 a V6 45 TDI) - 450 euró Volvo XC60 D4 AWD – 200 euró Mercedes GLC 200d – 350 euró 4Matic 350 euró a 400d hathengeres esetében (1000 euró) Ford Edge 2.0 EcoBlue AWD - 3160 euró Hyundai Santa Fe - 950 euró Jeep Cherokee 2,2 Mjt AWD - 1530 euró Még néhány csúcskategóriás olasz is az új adó hatálya alá esne: ezek a Maserati Levante (már a V6-nál is 3840 euró adóról beszélnek), a Lamborghini Urus (4750 euró) és az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio (1050 euró). Az új gépkocsiadó bejelentésével párhuzamosan a francia kormány új ösztönzőket is bejelentett az elektromos autók elterjedése érdekében. A potenciális vásárlók körének bővítése érdekében 1000 eurós állami hozzájárulás kapnak azok, akik használtan vesznek elektromos gépkocsit.

Halálos gázolással zárult a szombat

2020.10.25.
Sebestyén Mária elmondta, hogy a Székesfehérvár-Komárom között menetrend szerint közlekedő vonat a Bakony utcai átjárótól száz méterre gázolt el a gyalogost. A 46 éves férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a műszaki mentést a megyeszékhely hivatásos tűzoltói végezték.

100 százalékban elektromossá válik Moszkva tömegközlekedése 2030-ra

2020.10.24.
A járművet az orosz főváros vezetése vásárolta meg a Földfelszíni Közlekedés Megújítási Programjának keretében. A buszt a Kamaz leányvállalatának, a Nefaznak az összeszerelő üzemében készült.   Az első orosz gyártmányú elektromos autóbuszok két évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében jelentek meg a főváros útjain. Számuk a 2018-19-es időszakban elérte a 300-at, majd 2020-ban további 200 elektromos járművel bővítettek a flottát. „Ennek eredményeként a moszkvai elektromos autóbusz-állomány lett a legnagyobb az Európai városok között” - olvasható az orosz főváros polgármesterének hivatalos honlapján. Moszkva továbbra is vezető szerepre tör az elektromos közlekedés fejlesztése terén. A tervek szerint a következő hónapokban további 400 darabbal bővül az elektromos flotta, és 2023 végéig 2300-ra növelik a moszkvai utakon közlekedő elektromos buszok számát. Ha ez megvalósul, akkor - a villamosokat is beleértve - Moszkva földfelszíni közlekedési rendszerének csaknem 40 százalékát  villanyüzemű lesz. 2030-ra pedig azt tervezik, hogy a Moszkvai Közlekedési Vállalat, a Moszgortransz valamennyi járműve „zöld” meghajtású lesz.  

Itthon otthon: Esztergomi kalandozások

2020.10.24.
A frissen kapott Opel Astra GS Line tesztautóval (ITT olvashatsz róla bővebben) az egyik hétvégén Esztergom felé vettem az irányt, ahova Dobogókő érintésével egy jó 40 perces élményutazás után meg is érkeztem. Itt jegyezném meg, hogy a hegyekben az utak elég csúszósak és ráadásul szerpentinesek is, ezért megfelelő sebességgel vegyük be a kanyarokat és nem árt, ha a gumik is kellőképp tapadnak az aszfalthoz. Ám ez a cikk most nem a műszaki részletekre szorítkozik, hanem hogy miért érdemes Esztergomba kirándulást tenni, úgyhogy következzenek is a városból a kedvenceim. Esztergomi Bazilika Az ország legmagasabb egyházi építménye 100 méterrel magasodik a Várhegy felé. A bazilika elődjét Szent István király alapította a keresztény vallás megszilárdításaként és a mai napig a katolikus egyház központjának számít. Maga az épület ingyenesen látogatható, azonban érdemes a kupolaterembe külön jegyet váltani, ahova 400 lépcsőfok megtételével juthatunk fel. A sportértékkel bíró lépcsőzésért fentről olyan panorámában lehet részünk, amelyet egyhamar nem fogunk elfelejteni. Ráláthatunk Esztergom teljes belvárosára, a várra, a Mária Valéria hídra. Sőt, a Duna másik oldalán Párkány is feltűnik a látómezőnkben, így ha rövid időre is, de egy kis külföldi levegőt is szívhatunk magunkba az Esztergomi Bazilika tetejéről. Ha már a Bazilikában járunk, ne hagyjuk ki az altemplomot, a kriptát és a kincstárat sem, ahol olyan különlegességek várnak a látogatókra, mint egy 870-ben készített hegyikristály, a magyar királyok koronázási ékszerei, a híres Bakócz-kápolna, ami a reneszánsz építészet legszebb hazai emléke, vagy pedig a miseruhák, amelyek elkészítéséhez a legfinomabb minőségű selymet használták. Szenttamás A kálvária hegy és a tetején magasodó kis kápolna külön figyelmet érdemel az esztergomi látnivalók sorában. Egyrészt innen nyílik az egyik legszebb és legteljesebb kilátás a Bazilikára a Mária Valéria híd után, másrészt a domborműves stációk és a domb oldalában kialakított napóra külön turisztikai attrakciónak számítanak. A Szenttamás hegy lábánál egykor egy termálforrások által táplált, meleg vizű tó állt, amelyre az ország első közfürdője is építették. Ma ez a fürdő már nem létezik, ellenben az Aquasziget egész évben wellness-és élményprogramokkal várja Esztergomban a pihenésre és kikapcsolódásra vágyókat. Belvárosi látnivalók Esztergom hangulatos, macskaköves utcáin jól esik csak úgy sétálgatni és rácsodálkozni a színes, apró házakra, amelyek között igazi ritkaságok rejlenek. A város számos kiállításnak ad otthont, úgy mint a Keresztény Múzeum, amely hazánk leggazdagabb egyházi kincstárát rejti. Vagy a Duna Múzeum, ahol a gyerekek legnagyobb örömére minden a vízről szól. Akit érdekel a történelem és a kultúra, annak érdemes látogatást tennie a 400 éves Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámiban, amely a török korszakot idézi, illetve a mellette lévő Veprech-toronyra is pillantsunk rá, amelynek alapjai az 1200-es évekre nyúlnak vissza. Ha pedig már történelem, a felújított Macskalépcsőn menjünk fel a Várhegy tetejére és keressük fel a következő, ikonikus látnivalóját a városnak. Esztergomi vár A vár elődje Szent István korában épült és mindig is központi szerepet töltött be az Árpád-házi királyok életében mind uralkodói, mind pedig stratégiai szempontból is. A meredek sziklafal szélén álló épületből belátni az egész környéket, így az ellenség közeledtét is jóval előre lehetett jelezni. Sajnos a vár a török támadásának nem tudott ellenállni, és az ostroma alatt vesztette életét a vár falánál híres költőnk, Balassi Bálint is. Ma a vár a Magyar Nemzeti Múzeum részeként egy várszínháznak, panoptikumnak és számos kiállításnak ad helyet. Az épületegyüttes 2008-ban a Bazilikával együtt Európa örökség helyszín címet nyert és az UNESCO világörökségek javaslati listájára is felkerült. A vár környékén járva érdemes egy kis kitérőt tenni a Lipót-terasz felé, ahonnan utoljára vegyük szemügyre a lenyűgöző, dunai panorámát, a vár alatt magasodó Szent István emlékművel együtt. Megkoronázva a napi élményeket keressük fel a híres Prímás Pincét, amelynek 3000 négyzetméteres pincerendszerében nemcsak a gasztronómia, hanem és borok szerelmesei is garantáltan megtalálják a kedvükre való fogásokat. Ha további útibeszámolókra vagy kíváncsi, látogass el a www.traveladdict.hu oldalra!

Balesetet okozott, de talán az volt a legkisebb baj

2020.10.24.
A rendőrségre 2020. október 23-án 18 óra 58 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Szarvasgede belterületén anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az 57 éves férfi 19 óra körül a településen egy parkoló gépjárműnek ütközött, és azt a mögötte álló járműnek lökte. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. A nyilvántartás adatai alapján a Pásztói Rendőrkapitányság a férfit 2020. október 30-ig a járművezetéstől eltiltotta. A rendőrök a jobbágyi lakost elfogták, előállították, járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója