Kishajókikötőt alakítottak ki a Tiszán Szegednél

2020.09.02.
Nagy Sándor a létesítmény átadásán úgy fogalmazott, ahhoz, hogy a Tisza valóban Szeged főutcájává váljon, szükség van arra, hogy a folyó megközelíthető legyen, ott élményekkel szolgáló attrakciók várják a helybélieket és a turistákat. A Partfürdőt uniós támogatással megvalósuló programban fejlesztették. - Az önkormányzat saját forrásaiból bővítette a terület villamosenergia-ellátását is - közölte az alpolgármester. A 300 millió forintos fejlesztés utolsó beruházása a város központjában, a Belvedere palotával szemben, a Tisza újszegedi oldalán, a szegedi Mahart Tisza Yacht Kft. által épített kishajókikötő. Az úszómű a pihenni vágyók mellett kiszolgálja a vízi sportok kedvelőit, a vízitúrázókat, horgászokat is. Az úszóművet 15 méteres bejáró kapcsolja össze a parttal. Központi, több mint 300 négyzetméteres mólója elsődlegesen vízi pihenőhelyként működik. Ehhez az egységhez 96 méteres kikötőmóló kapcsolódik, melynél 48 hajó helyezhető el.  

Teljes útzár az M3-ason - felborult egy kamion

2020.09.02.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést. A helyszínelést a rendőrök teljes útlezárás mellett végzik, kerülni Ludas irányába tudnak az arra közlekedők. Torlódás várható! Kérjük a gépjárművezetők fokozott óvatosságát és türelmét.

Még az idén visszatérne a tavalyi horrorbaleset után Juan Manuel Correa

2020.09.02.
A 21 éves pilóta a 2021-es szezonban versenyezne ismét, de ha az orvosok hozzájárulnak, már idén decemberben újra autóba ülhet. - Hátravan még néhány műtét, de az év végéig az összes fémrögzítőt kiveszik a lábamból - mondta a napokban az ecuadori születésű pilóta. - Eleinte az életemért küzdöttem, aztán a jobb lábamért, de a szenvedély továbbra is megvan bennem - tette hozzá. A Spában rendezett futamon Hubert a második körben nekicsapódott a gumifalnak, majd szerencsétlenségére a pályára visszasodródó autójába 218 kilométer/órás sebességgel belerohant Correa. Az ütközés következtében Hubert kocsija kettétört, a versenyzőt kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. Correának mindkét lába eltört, a gerincvelője is megsérült, és három hétig mesterséges kómában tartották. 

Leállíthatja V8-asainak fejlesztését a Toyota

2020.09.02.
Ismeretlen források szerint, hogy a Toyota befejezheti V8 motorjainak fejlesztését. Mindez többek között a koronavírusnak köszönhető, aminek hatására a Toyota is átértékelheti modell kínálatát, és persze megszabadulhat a kevésbé profitábilis komponensektől. Állítólag mostantól inkább a turbós V6 motorokra, és persze a villanyos hajtásokra koncentrálnának inkább a mérnök csapatok, ahelyett, hogy tovább reszelnék a jó öreg nyolchengeres motorjaikat. Az persze még nem tisztázott, hogy csak a fejleszést függesztik fel, vagy a nyolchengeresek teljesen kiesnének a kínálatból. Utóbbi azt is jelentené, hogy a Lexus LC következő generációja a már bejelentett, és köztudottan semmihez sem hasonlíthatóan éneklő biturbó V8 helyett, egy másik erőforrással érkezne, de a nagyobb terepjáró modelljeiket, mint a Land Cruiser is érintené a változás. Azonban a Közel-Keleten kevésbé lenne elképzelhető az élet V8-asok nélkül, így inkább az tűnik reálisnak, hogy a fejlesztéseket függesztik fel, illetve a költségesebb sportmotorok tervezését félbehagyják. Hamarosan kiderül.

Megújult a Mercedes-Benz E-osztály

2020.09.01.
A második világháború óta a középkategóriájú „üzletember autó” a stuttgartiak legfontosabb típusa. Nem mindig hívták így, mégis úgy számítják, hogy összesen több, mint 14 millió talált belőle gazdára, és 2016 óta már a tízedik generáció fut, jelenleg 1,2 milliós sorozatnagyságnál. A „vashoz” nem nagyon nyúltak a mostani modellfrissítéssel, annál nagyobbat emeltek a belső berendezés, illetve a vezetőtámogatás színvonalán. Ahogy korunkban általános, a hivatalos gyári tájékoztatás elsőként a dizájn és a színválaszték frissítésén ömleng, nyilván nem véletlenül, hiszen sikerült elhitetni az emberekkel, hogy ez a legfontosabb. Például, hogy megnőtt, és a hűtőmaszkra került a Csillag. Természetesen számít egy kocsi külleme, tessék megnézni a fényképen, és térjünk át a kívülről nem látható, de annál lényegesebb újdonságokra. Ilyen, hogy az adaptív vezetőülés automatikusan felveszi a vezető testméretének ideális elhelyezkedést, amennyiben azt megadják a központi rendszeren, hogy utána már csak finomhangolni kelljen. A maximális kényelemhez komoly támogatás járul. Eddig kis kormányerőket kellett kifejteni, hogy érzékelje a kocsi a sofőr aktív jelenlétét, de az új E-osztályban már elegendő, ha egyszerűen csak ráteszi az ember a kezét a volánra, amely kapacitív alapon „veszi észre”, hogy részben önvezető üzemmódra támaszkodunk. Ha viszont úgy észleli a rendszer, hogy nem fogja a kormánykereket a vezető, először figyelmeztet, végül pedig aktiválja az Aktív vészmegállító asszisztenst. A szériában beépített aktív fékasszisztens a többi közlekedőt és a gyalogosokat felismerve számos esetben magától képes fékezni, olyankor is, ha balra kanyarodáskor karambol fenyegetne egy egyenesen szembe jövő járművel. Az opcionális Vezetői Segédrendszerek csomag számos Intelligent Drive funkciója közé tartozik a térkép és a táblafelismerés adataira támaszkodó adaptív sebességtartás. Nemcsak fáradt vagy elbambult autósra gondoltak a tervezők, hanem afféle szituációkra is, amelyek meglephetik a legélénkebben figyelő pilótát is, például egy torlódás az autópálya beláthatatlan kanyarja után. Ilyenkor ér aranyat az opcionális DISTRONIC aktív távköztartó asszisztens, amely a valós idejű forgalomfigyelés alapján automatikusan mérsékli a sebességet, hogy ne kelljen vészfékezni. Dugóban a Stop-and-Go asszisztens a sávban tartja a járművet, miközben 60 km/óráig tartja a biztonságos távolságot. Az sem fog ki rajta, ha nincs sávfelfestés, az E-osztály rajintelligenciája másik, előrébb haladó járművektől szerzi be a megfelelő sávtartási adatokat, automatikusan követi a többieket. Az aktív holttérfigyelő leparkolást követően a visszapillantó tükörben megjelenő vizuális jellel, és ha mégis meghúznák az ajtókilincset, hangjelzéssel is figyelmezteti a kiszállni akarókat, a hátulról érkező másik járműre vagy kerékpárosra. Ez a gyújtás lekapcsolását követően három percig él. A PARKTRONIC és a 360 fokos kamerarendszer mindent automatikusan elintéz a parkolóhely-kereséstől a beállásig, majd annak elhagyásáig, a járdával párhuzamosan és merőlegesen is. Kitolatáskor figyelmeztet közlekedőkre, sőt, szükség esetén lefékezi a járművet. A műszercsoport és a központi kijelzők funkcióit az eddigi optikai helyett kapacitív felületérzékeny kapcsolókkal lehet vezérelni. Itt most címszavakban sem sorolhatnám, mi mindennel alkalmazkodik, segít az új E-osztály, még a vezető hangulatát, lelki állapotát is felmérve. Mindemellett tovább bővül a hajtóművek elektromos kiegészítése. Hét modell érhető el konnektoros hibridként (dízel és benzines, Limuzin és T-modell, hátsó- és összkerékhajtással). A benzinesek teljesítményskálája 156-tól 367 lóerőig terjed, a dízeleké 160-tól 330-ig. A négyhengeres benzinmotor második generációs indítógenerátora (ISG) plusz 20 lóerőt és 180 Nm nyomatékot képes kifejteni, ehhez 48 voltos fedélzeti elektromos rendszer tartozik. A turbólyukat kettős megfúvású feltöltő küszöböli ki, kiegészítő elektromos kompresszorral együtt. Kapható soros hathengeres benzin- és dízelmotor is. A továbbfejlesztett 9G-TRONIC váltóautomata helyet ad az elektromos rásegítő ISG rendszer második generációjának: az elektromotor, a teljesítmény-elektronika és a váltóhűtő is a váltóházba került. Így, helyet és súlyt spórolva, el lehet hagyni a kiegészítő kábeleket. Egy ennyire komplex gépjármű akárcsak felületes megismerésére is sokkal hosszabb idő kellene, mint amennyit a menetpróba megengedett. Ha csak futólag is szerettem volna kitapasztalni az új E-osztály valamennyi érdekes, izgalmas funkcióját, sokszorosan túlléptem volna a kiszabott időt. Annyit azonban megállapítottam, hogy egyik segítő, biztonságfokozó eszköz sem tolakodóan avatkozik be, hanem szinte észrevehetetlenül. Az a legjobb bennük, hogy a háttérben maradnak, mégis egyfolytában vigyáznak, és ha kell, megakadályozzák a bajt. Valamennyinek a kitanulása komoly munkát kívánna, de szerencsére minden olyan ösztönösen kezelhető, hogy először beleülve semmi szükségét sem éreztem, hogy elindulás előtt végigböngésszem a használati útmutatót. Ez pedig a legjobb, amit elmondhatok az új E-osztályról.

Kissé javult az üzleti hangulat augusztusban a német autóiparban

2020.09.01.
Az összességében kissé javuló helyzetmegítélés elsősorban a megrendelésállomány növekedésére vezethető vissza Klaus Wohlrabe, az ifo felmérésének a vezetője szerint. A vonatkozó mutató 37,9 pontra emelkedett a júliusi 25,9 pontról.      Autógyártás maszkban. Fotó: BMW A keresleti mutató a járványügyi zárlat során elhalasztott vásárlások pótlásának és az áfacsökkentésnek köszönhetően változatlanul magas Wohlrabe elmondása szerint, bár augusztusra vonatkozóan a júliusihoz képest kissé csökkent. A keresleti mutató augusztusra 62,3 ponton áll a júliusi 69,5 pont után. A viszonylag élénk keresletet elsősorban a felhalmozott készletekből elégíti ki az autóipar, a készletei így augusztusban jelentősen csökkentek - mutatott rá. Az autóiparban némileg visszafogták optimista várakozásaikat a vállalkozások az üzlet jövőbeni alakulását illetően, a mutató így 37,4 pontra csökkent a júliusi 40,9 pontról. Az export várható alakulását tükröző index 31,3 pontra csökkent a júliusi 39,9 pontról, a termelési tervek állását tükröző mutató pedig 48,4 pontra csökkent 49,4 pontról. A foglalkoztatási mutató változatlanul negatív, vagyis az ágazatban továbbra is létszámcsökkentést terveznek, de már kisebb mértékűt, mint korábban. A mutató augusztusra mínusz 48,3 pontra javult a júliusi mínusz 51,7 pontról.  MTI
Címkék: 

A miniszterelnök biztonsági autójába csapódott egy Seat

2020.09.01.
A Zöld párti politikus hivatalosan úton járt, Widdernből tartott Stuttgartba, amikor az A81-es autópályán a baleset bekövetkezett. A Mercdes S-osztályú szolgálati kocsija a vizes úton megcsúszott és az autópálya palánkjának vágódott. A kocsiban sem a politikus, sem sofőrje, sem pedig biztonsági embere nem sérült meg. A mögöttük haladó biztonsági autó látva a balesetet lefékezett és biztosította a helyszínt. Ugyanazon a helyen, ahol Winfried Kretschmann autója megcsúszott, egy másik autó is hasonló sorsara jutott. Egy Seat típusú jármű előbb megpördült a pályán, majd az álló biztonsági autónak csapódott. A Seatban ülők közül egy 33 éves férfi és egy 1 éves kislány súlyosan megsérült, őket mentőhelikopterrel vitték kórházba. Az anyósülésen helyet foglaló hölgy könnyebben sérült. Ugyancsak könnyű sérülést szenvedett a biztonsági autó egyik utasa. A baleset idején a környéken heves esőzés volt, az első feltételezések szerint mindkét jármű egy vízátfolyáson csúszhatott meg. A tartományi miniszterelnök aggódását fejezte a sérülteknek és bízik felépülésükben. Hivatalos programjait egyelőre lemondta – írja a bild.de A balesetrők készült fotóket ITT, a bild.de oldalán nézheti meg.

A SEAT MÓ beindítja motorkerékpár megosztó szolgáltatását Barcelonában

2020.09.01.
Az „alacsony kibocsátású zóna” (LEC) év eleji barcelonai megvalósítása után a SEAT most teljesen elektromos robogókkal motorkerékpár megosztó és előfizetési szolgáltatást kínál a városban. Ennek célja, hogy mindenki számára biztosítsa az egyéni mobilitást, még azokon a napokon is, amikor a forgalomkorlátozások vannak érvényben.  A mozgékony, nulla kibocsátású járműveivel a SEAT MÓ azt célozza meg, hogy hozzájáruljon a környezeti szennyezés csökkentéséhez, és javítsa a városi mobilitást Barcelonában, a SEAT otthonában. Lucas Casasnovas, a SEAT MÓ vezetője kifejtette: „Ennek a szolgáltatásnak a beindítása megerősíti elkötelezettségünket az új városi mobilitás iránt, és további lépést jelent azon célunk megvalósításában, hogy segítsünk jobb, élhetőbb városokat létrehozni, illetve a mobilitást elérhetőbbé és megfizethetőbbé tegyük a lakosság, és különösen a fiatalok számára. Célunk az, hogy a 125 cm3-es teljesítménynek megfelelő elektromos robogókkal a legjobb terméket és a legjobb szolgáltatást kínáljuk, beleértve a COVID-19 elleni kiegészítő biztonsági és higiéniai intézkedéseket. Szeretnénk olyan igazi szövetségessé válni, akire a városoknak szükségük van, és aki hozzájárul a városok biztonságosabbá, fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tételéhez.” A mobil alkalmazást és a felhő mobilitási platformot a vállalat SEAT: CODE szoftverfejlesztő központja a SEAT MÓ-val együttműködve fejlesztette ki. A felhasználóknak csak le kell tölteniük az alkalmazást okostelefonjukra, és meg kell keresniük a térképen a tartózkodási helyük közelében leparkolt SEAT MÓ motorkerékpárt, és csak ki kell nyitniuk a motorkerékpár zárját. Az eScooter csomagtartójában két bukósisak található, a vezető és az utas számára, valamint a COVID-19 elleni biztonsági intézkedésként vannak eldobható higiénikus sapkák és fertőtlenítő törlőkendők. Mindezen túl a SEAT elektromos robogói egy eddig még nem alkalmazott kezelést kapnak felületükön a Liquid Guard® oldattal, ami egy nanotechnológiával készült bevonat, és a járműveket a lehetséges vírusok, mikrobák, baktériumok és gombák eltávolításával védi. Az előfizetési modell: a testreszabott mobilitás választása A SEAT MÓ teljeskörű szolgáltatást tartalmazó előfizetést is kínál, amely a felhasználók számára hetekig vagy hónapokig hozzáférést biztosít egy elektromos robogóhoz, és az előfizetés tartalmazza a jármű biztosítását, a karbantartását, a bukósisakot és a heti akkumulátorcserét. Ezt a szolgáltatást mindenféle időbeli elkötelezettség nélkül kínálják. Az előfizetés egy hétre 75 euróba kerül; egy hónapra 200 euró, negyedéves bérlés esetén pedig havi 150 euró. Az előfizetéses modell egy felhasználóra és egy további személyre, például egy családtagra érvényes. A vállalat a két elektromos SEAT kick-Scooterhez is kínál egy heti és egy havi előfizetési lehetőséget. Az előfizetés az eKickscooter25 robogóra heti 15, vagy havi 40 euró, míg az új eKickscooter 65 heti 25 euróért, vagy havi 75 euróért bérelhető. Ezzel kapcsolatban Lucas Casasnovas azt hangsúlyozta, hogy „a fogyasztói szokások napjainkban a ténylegesen igénybe vett szolgáltatásokért való fizetések irányába mozdulnak el. Az új előfizetési modell lehetővé teszi, hogy a jármű állandóan a felhasználó rendelkezésére álljon, de az ehhez kapcsolódó további kiegészítő költségek nélkül, például amibe a parkolás, a biztosítás vagy a karbantartás kerülne.  És a legfontosabb dolog: mindez a maximális egészségügyi biztonság mellett, mivel az előfizetési időszak alatt a szolgáltatásra szerződött felhasználó a szerződés időtartama alatt egyedül használja a SEAT MÓ motorkerékpárt és a kickScooter robogót.” Úttörő jellegű higiéniai megoldás A SEAT MÓ barcelonai elektromos motor flottája Spanyolországban elsőként rendelkezik egy úttörő jellegű higiéniai megoldással. Ez a megoldás egy európai kutatási projekt része és célja, hogy biztosítsa a járművek biztonságát és higiéniáját. A CAMS (COVID Alkalmazott Motorkerékpár Megosztó szolgáltatás) nevű projekt vezető vállalatai a SEAT, az Elisava, a barcelonai Egyetem Tervező és Mérnöki Iskolája és a a Liquid Guard® termék gyártója a Nano-Care voltak, és azt az  Európai Innovációs és  Technológiai Intézet (EIT)  városi mobilitási programja (www.eiturbanmobility.eu) finanszírozta. A projekt abból áll, hogy valamennyi flottára, beleértve a tartozékokat is, alkalmazzák az újító jellegű Liquid Guard® megoldást. Ez egy nanotechnológiai rendszer, amely a felhasználókat tartósan megvédi a vírusoktól és baktériumoktól. A Liquid Guard® 100% -ban környezetkímélő termék, amely képes eltávolítani a vírusok, mikrobák, baktériumok és gombák 99,9% -át. A SEAT MÓ az első üzemeltető Spanyolországban, amely a következő néhány hónapban teszteli a szolgáltatást Barcelona városában.  Ennek köszönhetően a motorkerékpár megosztó szolgáltatást kiváló higiéniai feltételekkel tudják kínálni. A CAMS projekt része a városi mobilitással foglalkozó európai EIT-kezdeményezésnek, amelynek a SEAT is tagja, és amelynek célja a városi mobilitás terén az innovációk fejlesztése az Európai Unióban annak érdekében, hogy mobilitás javítsa az üzleti innovációt és a közterek átalakítását.                              
Címkék: 

Audi: egy hónapon belül a harmadik bombát hatástalanították

2020.09.01.
Ezúttal egy 70 kilogrammos, amerikai bombát találtak az Audi tulajdonát képező területen. A hatóságok ezúttal is szigorú biztonsági intézkedéseket hoztak. 650 embernek kellett elhagynia a gyárat, a környező lakásokat és üzleteket. Az ingolstadti központ. Fotó: Audi Összesen 115 hatósági személy biztosította a helyszínt. 85 tűzoltó, 18 rendőr, és 12 vöröskeresztes munkatárs volt jelen, amíg a tűzszerészek dolgoztak. Negyed óra leforgása alatt a szakemberek hatástalanították a II. világháborús amerikai bombát, s azt biztonságos helyre szállították – írja az ingolstadti napilap online kiadása.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója