Tulajdonosa támogatja az AutoWallis növekedési terveit

2021.10.09.
Kiemelték: a sikeres tranzakció, valamint az azt követő tőzsdei folyamatok támogatása érdekében a WAM megállapodást kötött az AutoWallis Nyrt.-vel, hogy nem csökkenti a vállalat tulajdonában lévő AutoWallis részvények számát egy esetleges nyilvános, lakossági részvénykibocsátás jegyzési időszakának kezdetétől számított egy éven belül. A WAM emellett azt tervezi, hogy a nyilvános részvénykibocsátás során maga is jegyez új AutoWallis részvényeket. A közlemény ismerteti: a fő tulajdonosa támogatja a társaság növekedési terveit, amelynek célja, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) autós vállalata az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója legyen. Emlékeztetnek arra, hogy az AutoWallis az elmúlt két évben több lépésben és különböző konstrukciókban csaknem 6 milliárd forint értékben vont be tőkét, továbbá összesen 9,69 milliárd forint értékben bocsátott ki hosszú lejáratú kötvényeket, ami azt mutatja, hogy a befektetők széles köre szavazott bizalmat a társaságnak. Az AutoWallis szeptemberben jelentette be, hogy további növekedési terveinek finanszírozásához 6-8 milliárd forintos nyilvános intézményi és lakossági forrásbevonást tervez az idei év hátralevő részében. A tranzakció lebonyolításához szükséges előkészítő lépéseket a társaság már megtette. A forrásbevonáshoz a Magyar Nemzeti Bank által jóváhagyott tájékoztatóra van szükség, az ezzel kapcsolatos eljárás folyamatban van - jelezték a közleményben. Az AutoWallis részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A részvények pénteken 126 forinton zártak. Egy éven belül a legmagasabb értékük 135 forint, a legalacsonyabb 76 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Beazonosíthatatlan – Mercedes-Benz GLB 180 d teszt

2021.10.09.
Olykor bevállalja a Mercedes-Benz hazai képviselete, hogy egy alapmodellt állít be a tesztparkba, és szerintem a kollégáim nevében is állíthatom, hogy hálásak vagyunk ezért. Így mutatja meg valódi arcát, alapvető technikai felkészültségét egy adott autó, anélkül, hogy a szokásos sallang elterelné a figyelmünket a valódi tudásról. Szerencsére ezt idén is volt esélyünk megtapasztalni, ugyanis GLB 180 d tesztautójuk az egyik legolcsóbb változat jelenleg a beazonosíthatatlan kategóriájú öszvér kínálatában, és a feláras opciókat is mértékkel adagolták. Érdekes módon beülés után mégis elkapott az ismerős érzés: igen, egy Mercedes még akkor is Mercedes, ha az a kínálat legérdektelenebb autója. Ez most durván hangzik, de számomra a GLB karakterét volt a legnehezebb megfogni, megérteni. Közvetlen elődje ugyan nincs, tehát ez az első GLB-osztály, mégis az ősi W168 A-osztályt juttatta eszembe, ami egy kompakt és egy egyterű furcsa keresztezéséből született, a recept mégis működött. Ugyanígy a kor szellemében a GLB valahol egy SUV és egy egyterű között van fél úton. Persze nem kell minden autónak izgalmasnak, karakteresnek lenni, néha elég, ha pratikusak. És a GLB pontosan ebben lesz verhetetlen, ugyanis a németek MFA moduláris, könnyen alakítható padlólemezére épül, amire a jelenlegi A-osztály is, mégis három üléssort rejt magában. Mindezt úgy tudták elérni, hogy a GLB rendkívül széles, és persze növeltek a tengelytávon is. 4634 mm hosszúságával mindössze 21 mm-rel rövidebb egy GLC-nél. Elkerülhetetlen volt tehát, hogy egy nem túl esztétikus, de annál pratikusabb dobozos formát rajzoljanak rá, ami kicsit tesze-tosza még AMG-ként is, de legalább a harmadik üléssorban is marad emberes hely. Őszintén meglepődtem, de még én is elfértem leghátul a 185 centimmel, és nyúlánk lábaimmal. Kellemes hely marad a lábfejnek is a tologatható második üléssor alatt. Középen pohártartók, két oldalt pedig telefontartók kaptak helyet, dedikált USB-C csatlakozókkal. Egyedül a kiszállás nehézkes, kissé szűk a folyosó a második üléssor mellett, de tény, hogy a kisebb ablakfelületek ellenére ez valóban egy élhető tér hátul. Ha mégse lenne szükség a két extra ülésre, egy könnyed mozdulattal a padlóba süllyeszthetőek, így máris 570 liternyi, síkpadlós csomagtér áll rendelkezésünkre. Még szerencse, hogy egy viszonylag alapváltozatot kaptunk a GLB-ből, így a praktikussággal könnyedén megindokolható a 14 millió forintos listaár. Sőt, még a felextrázott 15,6 milliós tesztautó költség is emészthetőnek mondható egy hétüléses, dízel, prémium SUV esetében. Sok szempontból viszont megkérdőjelezhető a prémium jelző, ugyanis az ajtók nehezen csukódnak, ráadásul a műanyag fogantyújukat pont ott illesztették össze, ahol érezzük a vágást. Eleve furcsa helyen van az ajtónyitó, és a csomagtartó zárógombja is olyan, mint egy 20 éves Toyotában. Másik oldalról viszont kapunk egy nagyszerű futóművet, ami a 17-colos felnikkel legtöbbször lágyan lendít át Budapest kátyútengerén, illetve egy halk kabint, benne minőségi felbontással dolgozó kijelzőkkel. Már alapból jár a digitális műszercsoport és az infotainment kijelző is, amiket élvezetes kezelni mind a középkonzolból kiálló, mind a kormányon lévő tapipaddal. Érdemes viszont a 10,25 colos, navigációs rendszert belerendelni, hogy eltűnjön a hatalmas zongoralakk felület, és legyen értelme az érintőpanelnek. Másképp elég korlátozott funkciókat tekintve. Ahogy legutóbbi dízel tesztemnél, most sem kellett tankolnom egyszer sem. Az első 100 kilométeren meg sem mozdult az üzemanyagszint-mérő. Könnyedén fogyasztott 6 liter alatt a 116 lóerős, 2,0 literes dízelmotor, és még sűrű városi forgalomban sem ment 6,8 liter/100 km fölé. Hiába rendelkezik a leglassabb, 11,3 másodperces 0-100-as gyorsulással a motorválasztékban a 180 d, így is kellően erős, nyomatékos, a hétköznapokban gondtalanul használható. Mindig lesz kellő erőtartalék. Már csak a 8-sebességes duplakuplungos automatának kellene felvenni a motor tempóját. Sűrű gyorsítások és lassítások során erősen érződött, hogy lomhán dolgozza fel a szituációkat, és néha indokolatlan váltásokkal lassítja tovább saját magát. Nem azt mondom, hogy visszasírom a hagyományos bolygóműves automatát, de abban a kilencfokozatúban volt legalább valami méltóság. Ezutóbbi tulajdonság sajnos teljesen hiányzik a GLB-ből. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lezárásokra kell számítani a hétvégén Budapesten, mutatjuk, hol

2021.10.09.
Szombaton időszakosan lezárják a budai alsó rakpart Dombóvári út és Üstökös utca közötti szakaszát, a Halász utcai felhajtótól a Bem rakpart-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca és az Alagút utca-Attila út-Apród utca-Ybl Miklós tér-Várkert rakpart útvonalat, továbbá a Műegyetem rakpartot. Vasárnap szintén időszakosan lezárják a budai alsó rakpartot, továbbá a pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Dráva utca között. Szintén lezárásra kell számítani a Bem rakpart-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Várkert rakpart útvonalon, az Alagút utca-Attila út-Apród utca útvonalon, valamint a Szent Gellért rakparton, a Műegyetem rakparton és a Dombóvári úton is. A forgalomkorlátozások a közösségi közlekedés járatait is érintik, ennek részletei a Budapesti Közlekedési Központ honlapján olvashatók. Több mint tízezer résztvevőt - köztük mintegy ezer külföldi vendéget - várnak a szombat-vasárnap tartandó 36. Spar Budapest Maraton futófesztiválra. A két napon 11 távot teljesíthetnek az érdeklődők, 400 métertől a maratoni távig. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ingyenes gokart roadshow Talmácsi Gáborral és a Széchenyi István Egyetemmel

2021.10.09.
Fotó: HUMDA Országos tehetségkutató programsorozatot indított a HUMDA, amelynek célja, hogy minél fiatalabb korban elkezdődjön a tehetséges autó- és motorversenyzők, a jövő Michelisz Norbertjeinek és Talmácsi Gáborainak felkutatása. Az ingyenesen látogatható roadshow hatodik állomása Győr, ahol az ETO Parkban a 6 és 14 éves gyerekek számára ezen a héten péntekig 10 és 18 óra között lehetőség nyílik a profi gokartszimulátorok kipróbálására. A legjobb időt elérők valódi elektromos gokartokon bizonyíthatják tudásukat szombaton, amikor a versenyek mellett az egész család találhat magának kedvére való programot. Kiállítóként jelen lesz – a Magyar Autóklub, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, Hoffer Zsolt (Hungarian Police Rally Team), a képességfejlesztési felkészítő tréningeket végző Fit4Race, a Magyar Gokart Szövetség, az M1RA Motorsport, a Volánbusz Zrt. és a Willisits Gokart Team mellett – a győri Széchenyi István Egyetem is. Minden bizonnyal sokan akarnak majd találkozni Talmácsi Gáborral is, aki máig felejthetetlen bravúrt végrehajtva 2007-ben világbajnoki címet szerzett a MotoGP 125 köbcentiméteres kategóriájában. Az egykori motorversenyző idén szerzett oklevelet a Széchenyi István Egyetem Közép-Európában egyedülálló versenymérnökképzésén. A műszaki képzésekben élen járó győri universitas a rendezvényen két hallgatói versenycsapatával, az elektromos motorokat fejlesztő SZEnergy Teammel, valamint az Arrabona Racing Teammel képviselteti magát, s az utóbbi legújabb fejlesztésű autóját is bemutatja az érdeklődőknek. Az intézmény Járműipari Kutatóközpontja emellett szoros együttműködést folytat a kiállítóként szintén szereplő Willisits Gokart Teammel is, amelynek hajtásláncfejlesztésében vesz részt. A Széchenyi István Egyetem tudatosan törekszik arra, hogy az általános és középiskolai korosztály számára népszerűsítse a műszaki tudományokat, hiszen belőlük lesznek a jövő mérnökei, akik nagymértékben hozzájárulhatnak Magyarország versenyképességének erősödéséhez. Ezt szolgálja a roadshow-n való részvétel is, csakúgy, mint a győri campus területén található Mobilis Természettudományos Élményközpont, ahol a gyerekek felszabadult játék közben fedezhetik fel a természet törvényszerűségeit és a legújabb technológiákat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mit keresett az M1-es autópályán halálra gázolt gyalogos?

2021.10.09.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópályán október 8-án 19 óra 54 perc körül a Győr felé vezető oldalon, a 86-os kilométerszelvénynél. A rendelkezésre álló adatok alapján egy román hatósági jelzésű személygépkocsi elütötte a külső forgalmi sávban gyalogosan közlekedő 33 éves román férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A rejtélyt csak fokozza, hogy román volt az áldozat is, a gázoló is. Amint a rejtélyre fény derül, informáljuk olvasóinkat. Addig marad a sok-sok kérdőjel... Illusztráció: police.hu

Németország bekeményít: sokat fizet, aki gyorsan hajt

2021.10.09.
A katalógus szerint a parkolási tilalom megszegése a korábbi 15 euró helyett 55 euróba kerül. Ha túl gyorsan hajt valaki városban, 6 és 20 km/h között túllépésért 35 euró helyett 70 eurót kell fizetnie. Aki a megengedett 50 km/h helyett 91 km / h sebességgel száguld a városban, annak a korábbi 200 euró helyett 400 eurós büntetés jár. A jogosulatlan parkolás a mozgássérültek számára kialakított parkolóban 55 euróba kerül a korábbi 35 euró helyett. A tűzoltóság vagy a mentőautók akadályozása 100 eurós bírságot von maga után. Először büntetik az elektromos autók parkolóiban való jogosulatlan parkolást is: aki ott parkol belső égésű mororral rendelkező autóval, vagy az autómegosztó járművek számára külön fenntartott parkolóhelyeken, 55 eurós bírságra kell számítania. Aki nem alakít ki autópályán vészhelyzeti sávot, vagy éppen azt használja, hogy gyorsabban közlekedjen az autóval, annak 200 és 320 euró közötti pénzbírságra és egy havi vezetési tilalomra kell számítania. A járdákon, kerékpárutakon történő parkolás a jövőben 25 euró helyett akár 100 euróba is kerül. Az autósoknak nagyobb büntetésekre kell számítaniuk, ha valaki felesleges zajt és elkerülhető kipufogógáz-kibocsátást okoz, a korábbi 20 euró helyett akár 100 eurót is fizetnie kell A közlekedési miniszterek konferenciájának elnöke, Maike Schaefer az új szabályokat és bírságokat egyértelmű jelzésnek tekinti az autósok számára.  A bírságok kidolgozásakor ésszerű kompromisszumok is születtek.  A zöldek eredetileg szigorúbb szabályokat akartak a vezetői engedélyek visszavonására, de ezen a ponton átugrottak árnyékukon. Cserébe Scheuer közlekedési miniszter kompromisszumkészséget mutatott a bírságok emelésével kapcsolatban – írja a Stern. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Két halálos gyalogosgázolás fél órán belül péntek este

2021.10.08.
A 24-es számú főúton - a Gyöngyössolymosi elágazó közelében - október 8-án  20 óra 15 perckor egy ezidáig ismeretlen gépjármű elütött egy, az úttesten gyalogosan közlekedő férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére teljes útlezárás van az érintett útszakaszon, a gépjárművezetők Gyöngyössolymos irányába kerülhetnek. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópályán 2021. október 8-án 19 óra 54 perc körül a Győr felé vezető oldalon, a 86-os kilométerszelvénynél. A rendelkezésre álló adatok alapján egy román hatósági jelzésű személygépkocsi elütötte a külső forgalmi sávban gyalogosan közlekedő 33 éves román férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszínelés idejére a külső- és a leállósávot lezárták, a forgalom a belső forgalmi sávon haladhat. Torlódásra lehet számítani, kérjük óvatosan vezessenek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Amikor pénzért sem adott Bondnak autót az Aston Martin

2021.10.08.
Volt idő megérnie a Nincs idő meghalni 007-es epizódbnak, mert nem a tervezett 2020 november 12-én, hanem csak idén ősszel sikerült a nagyközönség elé vinni. Közben sok mozi végleg bezárt, márpedig ezek nélkül nincs premier, ezzel negyedszer módosult a Daniel Craig főszereplésével utoljára forgatott és immár 25-ik James Bond-film bemutatásának időpontja. Bond autók      Forrás: JLR Craig is megsérült A csúszások már a forgatásokon is elkezdődtek, először a főgonoszt alakító Rami Malek maradt távol egyéb elfoglaltsága miatt, majd a titkosügynök Daniel Craig sérült meg, aztán mire a vágásokkal is elkészültek, beütött a világjárvány. Filmforgatásnál semmit sem bíznak a véletlenre, különösen a látványos autós üldözések miatt. Nincs ez másképpen a huszonötödik James Bond film esetében sem, melyhez több Aston Martint készítettek fel. Driffteléshez megteszi a replika is        Forrás: Sony Pictures Nem mindig törnek eredetit A flottában szerepel több DB5-ös replika, mert ugye kár lenne eredetieket összetörni, már csak azért is, mert drágák és nehezen pótolhatók. Valamivel könnyebben megszerezhetők a Vantage V8-asok. Igazi hipersportkocsi is feltűnik a filmben: az ezer lóerősnél nagyobb rendszerteljesítményű Valhalla hibridben a turbós V6-os benzines mellett villanymotor is dolgozik. Az első Bond autó, a Sunbeam Alpine          Forrás: LSBT Kevésbé nemes típus A 007-es ügynök immár fél évszázada hajtja, töri a patinás brit márka modelljeit, a történet azonban nehezen indult, mert az első filmhez még pénzért sem adott autót az Aston Martin. Az 1962-es Dr. No című moziban egy jóval szolidabb és kevéssé nemes származású, sőt, majdnem brit népautónak számító Sunbeam Alpine sportkocsi szerepelt. A második epizódban már Bentleyt vezetett Sean Conerry, aki csak az 1964-ben bemutatott Goldfingerben ülhetett ezüst színű Aston Martinba. Többszintes üldözés   Forrás: Sony Pictures Termékelhelyezés Akkoriban már nem volt újdonság a DB4-es sportkocsi, melyet akkor már hat éve gyártották, így szerepvállalása nem üzleti megfontolásból történt, mert még nem működött a napjaink produkcióinál nélkülözhetetlen szponzorált termékelhelyezés. Ma már az Aston Martin sem hagyhatja ki a fizetett reklámot, mely létkérdés a márka szempontjából. Nem csak a legújabb modellek piacra vezetésekor használják ki a filmből adódó népszerűséget, olykor régi darabokat is feltámasztanak. Klasszikusok       Forrás: Sony Pictures Jó üzlet a replika Tavaly például az 1958-as évjáratú DB5-ösből építettek 28 darabot: mindegyiket 3,7 literes és 240 lóerős teljesítményű benzinmotor hajt, de nem csak ettől érdekes a replika: van benne forgó rendszámtábla, korhű navigáció, kagylós telefon, ködgép és gumivágó, mindössze működő gépfegyvert nem kapott. Mindezt több mint egymilliárd forintnyi fontért, ami nem jelentett akadályt az értékesítésben, mert a limitált széria minden darabja elővételben elkelt. Mobil rendszám                   Forrás: LSBT Egykor technikai csodák voltak A Bond filmek különlegessége volt a víz alatt is úszó Lotus, a katapultáló üléses, vagy éppen láthatatlan karosszériás Aston Martin. Kevésbé volt attraktív a kommunikátorral távirányítható BMW limuzin ügynökautó, mely az 1997-ben bemutatott Holnap markában szerepelt. Több filmforgatáson vezethetett szigorúan titkolt premiermodellt James Bond: az 1995-ös Aranyszemben debütált az USA-ban gyártott BMW Z3-as, 1999-ben pedig a Z8-as sportkocsi. A 2006-os Casino Royale-ban csak néhány másodperces epizódszerepet kapott a Ford Mondeo. Kaszkadőr és Land Rover a tűzvonalban      Forrás: JLR Költségek egykor és ma Mozgalmasabb és drágább volt az a jelenetsor, amiben hatalmas repülés és több átfordulás után tört totálkárosra a százmillió fontos Aston Martin, melyből négyet készítettek a filmhez: ennyi pénzből forgatták 1962-ben az első James Bond filmet, a Dr. No-t. Igaz, a Casino Royale megérte a pénzét, mert a húsz korábbi 007-es film rekordjait megdöntve a premier utáni ötven nap alatt félmilliárd dollárnyi bevételt hozott a Sony Picturesnek. A költségek és bevételek mellett az autók teljesítménye is megnőtt: amíg az első brit szuperkémnek nyolcvan lóerős Sunbeam Alpine sportkocsi jutott, napjaink titkos ügynöke ezer lóerős teljesítményűt hajt. Nagy szerep egy kisautónak és nagy színésznek       Forrás: LSBT Made in UK Az autólistán sokáig a britek domináltak, de akadtak kivételek: az 1963-ban bemutatott Oroszországból szeretettel epizódban Bentley volt a főszereplő partnere. Az 1967-es Csak kétszer élsz moziban Toyota 2000-es GT-vel, az 1985-ös Halálvágtában Renault-val, az 1983-as Polipban Mercedesszel száguldott Őfelsége titkosügynöke. Az Aranyszem, a Holnap markában és a Világ nem elég című részekben már BMW autók és motorok uralták a terepet. A Cobra technikát takar a BMW ruha                      Forrás: BMW AG Elavult kütyük A 007-es járgányok fejlődéstörténetét jellemzik a mellékszereplők és a gonosz oldal járművei is, ezek jóval színesebbek, ahogy a különleges kütyük arzenálja, mely korát meghaladó technikát képviselt a film vetítésekor, de ma már egyáltalán nem különleges a lézerfegyver, a robotautó, és minden típushoz rendelhető műholdas navigáció, tolató kamera, a mobiltelefonról már nem is beszélve. Korabeli navigáció az 1964-ess Goldfinger epizódban       Forrás: LSBT Tájkép ábrázolás A 007-es jelenetek mindig szép tájakon, egzotikus helyszíneken játszódtak, olykor kráterben vagy víz alatt, ehhez igazították az ügynök autóit is, melyek nagyon gyorsak, és olykor tenger alatti közlekedésre is képesek, lásd Roger Moore Lotus Esprit sportkocsija az 1977-es The Spy who loved me epizódban. Az átalakított modellek rengeteg pénzbe kerültek, de a régebbi mozik költségei messze elmaradnak az újaktól: a legújabb epizódban (Spectre) szereplő Aston Martin árából anno két részt is leforgathattak volna. Apropó pénz: miközben az első Bond filmhez, az 1962-es Dr No-hoz még fizetés ellenében sem adott autót az Aston Martin, a legutolsókban már keményen fizetett azért, hogy filmre kerüljön és szerepét annyira komolyan vette a cég, hogy a DB10-esből csak tíz készült, és kifejezetten csak a Spectre stábjának. Lotus Esprit          Forrás: LSBT Amikor késett a 007 modell Ami biztos, hogy őfelsége szolgálatában többnyire brit autóban száguldott James Bond, ám ha egy német gyártó többet fizetett, zokszó nélkül törölték a stáblistáról az Aston Martint, mely több epizódból is kimaradt. Napjainkban mindig a megrendelő márka dönti el, hogy melyik autóját szerepeltetni a moziban, mert a termékelhelyezés kemény üzlet. Nem véletlenül került Pierce Brosnen alá mindig a legújabb BMW, amivel gond is akadt, mert olykor nem készült el időre a kiszemelt autó, aminek formáját titkolni kellett a piacra vezetés előtt. Előfordult, hogy a nullszériás darabok sem voltak teljes értékűek, ezért az 1999-es -A világ nem elég - epizódban szereplő Z8-as Roadster alatt egy széria AC Cobra lapult. Csak a Bond filmhez kreált Toyota 2000 Vágott kupé A film készítői többnyire a brit márkák felé nyitottak és inkább zárt kocsikat választottak: csak hét volt ponyvatetős, ezek közül az egyik ráadásul úgy született, hogy a Toyota 2000 Coupéba nem fért be a magas Sean Conerry, ezért levágták a fehér színű és ritka modell tetejét. (1965, You only live twice.) Népautó alig jutott főszerephez, ahogy francia is csak egyszer: az 1985-ös A view to a kill-ben kék Renault 11-est kapott Roger Moore, néhány jelentben pedig Kacsa is szerepelt, vagyis Citroën 2CV. Bond és a gonosz oldal is a sportkocsikat, luxusautókat és terepjárókat kedveli, de azért filmre kerültek különlegességek is. Három filmez amerikai gyártók is kedvet kaptak: a General Motors egy Chevrolet Impalát, az American Motors AMC Hornetet, a Ford Motor Co Lincoln Continentalt szerepeltetett, persze jó pénz fizetettek a termékelhelyezésért, amire egyszer a Mercedes, többször a BMW is rászánta magát. Megszokott jelenet     Forrás: Sony Pictures Birodalmi veszteségek Nagyot változott a világ, a brit autóbirodalom patinás darabjai amerikai, német, kuvaiti, kínai, indiai, vagy orosz tulajdonba kerültek, jónéhány megszűnt. Ma már csak veterántalálkozón vagy filmeken látni Sunbeam, Hillman, Humber, Jensen, Austin, Morris, Riley, Triumph, Rootes, Rover, Vanden Plas és Wolseley márkájú autókat. Támadó eszköz       Forrás: LSBT Fleming hőse A Bond figura kitalálója az 1964-ben elhunyt Ian Fleming a 007-es ügynökhöz hasonlóan nagy nőcsábász volt és a brit tengerészeti kémelhárításnál dolgozott, onnan adaptálta szereplőit. A háború után ismét újságíróskodó Fleming így nyilatkozott: „Bond magánkocsija mindig Bentley volt, az Aston Martin a brit titkosszolgálat, az MI6 autóparkjába tartozott” A sorozat íróját nem érdekelte, hogy éppen melyik márka szponzorálja filmjeit, a vagyonos családból származó Fleming egész életében Bentley-vel járt és szerinte Bond is szerelmi viszonyt folytatott autóival, melyeket olykor fontosabbnak tekintett, mint a meghódított nőket. Száguldás tűzön, vizen át       Forrás: LSBT Aukciós darab Befektetésnek is jó filmautót venni: az egyetlen megmaradt és James Bond filmben is szereplő Aston Martin tulajdonosa Jerry Lee amerikai rádiómágnás 1969-ben 12 ezer dollárért vett autója napjainkban százszorosát éri. A Spectre epizódra épített DB10-est egymilliárd forintnyi összegért árverezték el. Nem mindegyik modellért fizettek ennyit: James Bond víz alatt is közlekedő Lotus Espritjének árverésén harmincmillió forintnyi fontnál állt meg a licit. Ráadásul az aukcióhőst csak a szárazföldi jelenetekben vezette Roger Moore az 1977-ben bemutatott A kém, aki szeretett engem című James Bond-filmben. Bond autó, Lego módra        Forrás: Lego Ha csak kicsire futja Nem kell elkeserednie azoknak sem, akiknek nem futja igazira, mert jóval olcsóbban kapható a lego változat, igaz, ez sem két fillér, mert megjelenésekor ötvenezer forintba került a 1290 darabos készlet, amiből még össze kell rakni a Bond autót. A modell hossza 34 cm, szélessége 12 cm, magassága 10 cm. A kocsi az eredetihez hasonló ezüst nyír színű, és kialakításában idézi az Aston Martin DB5-öst, ahogy a vágott fényszórók, az öntött ezüstküllős keréktárcsák, az első és hátsó szárnyak, a felnyitható motorháztető alatti hathengeres motor, valamint az utastérbe épített radarkövető és az titkos ajtórekeszbe rejtett telefon. Annak ellenére, hogy a Corgy Toys tízmilliónál többet gyártott a kicsinyített DB5-ösből, napjainkban már minden darab a többszörösét éri, legyen az 1:18-as, ahogy az 1:43-as Minichamps változatok is. Akciós károsult Land Rover Defender      Forrás: JLR Film Év Autó Dr. No 1962 Sunbeam Alpine Oroszországból szeretettel 1963 Bentley Goldfinger 1964 Aston Martin DB5 Tűzgolyó 1965 Aston martin DB5 Csak kétszer élsz 1967 Bentley, Toyota 2000 GT Őfelsége titkosszolgálatában 1969 Aston Martin DBS Gyémántok az örökkévalóságnak 1971 Ford Mustang Mach 1, Moon Buggy Az aranypisztolyos férfi 1974 AMC Hornet Couopé, Roadmaster emeletes busz A kém, aki szeretett 1977 Lotus Esprit, Citroën 2CV Holdkelte Moonraker 1979 MG Roadster Szigorúan bizalmas 1981 Lotus Esprit Polipka 1983 Mercedes 250 SE, Tuk-Tuk motoros riksa Soha se mond, hogy soha 1983 Bentley Halálvágta 1985 Renault R11, Rolls-Royce Halálos rémületben 1987 Aston Martin DBS Vantage James Bond, a magyányos ügynök 1989 Kennworth kamion Aranyszem 1995 BMW Z3 Roadster, Aston Martin DBS, T52-es tank A holnap markában 1997 BMW 750 iL A világ nem elég 1999 BMW Z8 Halj meg máskor 2002 Aston Martin Vanquish, Ford Thunderbird, Jaguar XKR Casino Royale 2006 Aston Martin DBS, Bentley, Ford Mondeo, Land Rover A Quantum csendje 2008 Aston Martin, Alfa Romeo, Jaguar, Land Rover, Ford Ka és Explorer, VW Bogár 2012 Skyfall Aston Martin DB5 2015 Spetcre Aston Martin DB10 2021Nincs idő meghalni Aston Martin Speciális szett a speciális jelenetekhez      Forrás: BMW AG További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

A Ford ‘RoadSafe’ rendszere mutatja, hol leselkedik a veszély

2021.10.08.
A Ford kifejlesztette az új ‘RoadSafe’ koncepciót, ami figyelmezteti a vezetőt a kockázatosabb helyekre, és ezt az információt a helyi hatóságokkal is megosztja, hogy tehessenek valamit ellene. A Ford ‘RoadSafe’ technológiája egy intelligens algoritmus segítségével gyűjti a hálózatba kapcsolt járművekből és az utak mellé telepített érzékelőkből érkező anonim adatokat, illetve a baleseti jelentéseket, majd ezek alapján meghatározza, hol következhet be nagyobb eséllyel egy közlekedési baleset. Ez az információ megjelenik egy térképen, ahol a rendszer a veszély mértékét is meghatározza, és figyelmezteti erre az autósokat. - Minden városban vannak olyan helyek, ahol nagyobb a balesetek valószínűsége, például mert nem megfelelőek a közlekedési táblák, kátyús az út vagy mert a forgalom már rég meghaladta a kereszteződés áteresztő képességét. A Ford most meg tudja mutatni, hol találhatók ezek a helyek, hogy a vezetők itt fokozott figyelemmel haladjanak át, a hatóságok pedig tudomást szerezzenek a folyamatos balesetveszélyről,” mondta el Jon Scott, a Ford Mobility európai irodájának projektvezetője. A ‘RoadSafe’ digitális eszköz négy évnyi kutatás eredményeképpen született meg; a folyamat fontos része volt egy 20 hónapos kormányzati támogatású projekt, amelyben az Oxfordshire megyei önkormányzat mellett részt vettek a Loughborough Egyetem és a Vivacity Labs mesterségesintelligencia-szakértői, illetve a londoni tömegközlekedési vállalat és az Innovate UK szakemberei. A kutatás a londoni közlekedés elemzésével kezdődött, kijelölve a baleseti gócpontokat, és meghatározva, milyen lehetséges okok vezettek ott a közlekedésbiztonság romlásához. Az utolsó 15 hónapban a kutatást Oxfordshire-re is kiterjesztették, és ekkor már több mint 200, hálózatba kapcsolt személy- és haszongépjármű vett részt a kísérletben. A tőlük érkező adatok alapján készítette el a szakemberek csapata a ‘Kockázati besorolási térképet’, ami megmutatja a különösen veszélyes útszakaszokat. Ezen a felületen ugyanúgy megjelennek a régebbi baleseti adatok, mint a ‘veszély-előrejelző’ algoritmusnak az egyes útszakaszokra vonatkozó besorolásai, amelyeket egy fejlett adatelemző technológia számol ki1. Az ‘Útszakasz veszély előrejelzés’ színekkel jelzi azokat a helyeket, ahol nagyobb valószínűséggel következhetnek be balesetek; piros szín mutatja a legmagasabb szintű veszélyt, és sárga a legalacsonyabb szintű kockázatot. Az adatok összegyűjtéséhez a hálózatba kapcsolt járművek naplózzák a menet közben bekövetkezett eseményeket, többek közt a fékezéseket, a kormánymozdulatokat és a gyorsításokat, a Vivacity által az út mellé telepített érzékelők pedig követik a forgalom áramlását. A szenzorok a gépi tanulás algoritmusával érzékelik a veszélyhelyzeteket, miközben a kerékpárosok, gyalogosok és a hálózathoz nem kapcsolódó járművek mozgási mintáit is kielemzik. A szenzorok által továbbított adatok mind anonim információk, így az utak biztonságosabbá tétele nem sérti a személyiségi jogokat. A járművekből és szenzorokból nyert adatok alapján sokféle veszélyhelyzet meghatározható, például azonosíthatók azok a helyek, ahol az autók túl közel haladnak el a kerékpárosok mellett; a rosszul elhelyezett buszmegállók, amelyek torlódásokat okoznak; vagy éppen a nem megfelelően megtervezett, átláthatatlan vagy zavaros útkereszteződések. A vállalkozások és a flottaüzemeltetők számára a ‘RoadSafe’ algoritmus kifejezetten hasznos lehet, mert sofőrjeik így elkerülhetik a különösen problémás helyeket, vagy a rendszer figyelmezteti őket, ha veszélyes szakaszon autóznak, így kevésbé fenyegeti őket baleset, ami a fuvarozást is hatékonyabbá teszi. A nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt használható ‘RoadSafe’ jelentős mértékben csökkentheti a közúti balesetek számát. A jövőben az ilyen jellegű technológiák az önvezető autókban is fontos szerepet játszanak majd. A járművek beépített érzékelőivel kombinálva ezek a rendszerek még hatékonyabban segíthetnek előre meghatározni a balesettel fenyegető helyeket és helyzeteket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bemutatkoztak a BMW M3 és M4 Competition xDrive modellek

2021.10.08.
Az Esterházy család grófi ágának vadászbirtokán létrehozott arborétumi környezetű 18 szakaszos (par 70) bajnoki golfpálya adott otthont 2016 óta az első BMW Golf Cupnak. A társasági klubversenyen debütáltak hazánkban a nagyközönség előtt a BMW új prémium középkategóriás nagyteljesítményű sportautói, melyeket egy tesztvezetés erejéig a motoros és túraautósok között jól ismert és méltán közkedvelt héregi térségben próbálhattak ki az esemény résztvevői. A professzionális BMW instruktorok útmutatása mellett zajló tesztvezetésekhez BMW Individual fényezésű BMW M3 Competition M xDrive, BMW M4 Competition M xDrive Cabrio és BMW M4 Competition M xDrive Coupé modellekből, valamint egy BMW iX3-ból álló flotta sorakozott fel a Old Lake Golf Clubban. Az M xDrive intelligens összkerékhajtási rendszerrel szerelt BMW M3 és BMW M4 modellek még agilisabbá fejlesztett, Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú BMW M Steptronic automataváltóval szerelt Competition modellváltozatai 375 kW / 510 lóerő maximális teljesítményre képesek és a 100 km/órás sebességet 3,7 másodperc alatt érik el. A lenyűgöző BMW M modellek, a napsütéses őszi időjárás és a versenyt körbelengő remek hangulat mind hozzájárultak a golfkupa és a társasági esemény sikeréhez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója