Kimagaslóan jó hónapot zárt júniusban a BMW Motorrad

2020.07.11.
„Nagyszerűen indítottuk az évet, egészen február végéig folyamatosan emelkedő értékesítési tendenciát produkáltunk, 12 százalékkal szárnyalva túl az előző esztendő hasonló időszakának teljesítményét” – mondta Dr. Markus Schramm, a BMW Motorrad igazgatója. „A koronavírus-járvány terjedésével párhuzamosan azonban a motorkerékpárok iránti kereslet is átmenetileg megcsappant, de már újra látjuk a fényt az alagút végén” – tette hozzá. A júniusi eladások 9,8 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbi eredményt A BMW Motorrad 20 021 darab robogót és motorkerékpárt értékesített 2020 júniusában, amellyel 9,8 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi esztendő ugyancsak kimagaslóan erős júniusi teljesítményét. A hatodik havi mutató az első féléves értékesítési eredmény tükrében kiváltképp kedvező: a koronavírus-járvány következtében gyengére sikerült márciusi, áprilisi és májusi hónapok ellenére a BMW Motorrad a január és június közötti hat hónapban világszerte összesen 76 707 darab kétkerekű járművet értékesített. Ez csupán 17,7 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest, amely egy világjárvány viszonylatában kiváló eredménynek számít és jól mutatja, hogy az emberek motorozás iránti rajongása töretlen. Magyarországon rekord félévet zárt a BMW Motorrad: a 392 darabos értékesítés közel 25 százalékkal múlja felül a tavalyi első féléves eredményét. Most is a boxer, túra-enduro R 1250 GS volt a legkelendőbb 154 darabbal, míg az új S 1000 XR-ből annak ellenére, hogy nemrég érkezett is 40 db kelt el. Figyelemre méltó még a szintén új F900 R és XR páros 34 darabos értékesítése is. A BMW Motorrad célja a 2020-as esztendő sikeres lezárása, még a kellőképpen nehéz piaci körülmények ellenére is „Rövidtávon az a célunk, hogy túljussunk a koronavírus-járványon. A BMW Motorrad teljes családja, nemzetközi márkakereskedői hálózatunk minden tagja azon dolgozik, hogy 2020 második felében a lehető legjobban reagáljunk ügyfeleink igényeire és szükségleteire, hogy még a kellőképpen nehéz piaci körülmények ellenére is sikeresen zárjuk az idei évet, még akkor is, ha 2019-hez képest jelentősen alacsonyabb értékesítési eredményt érünk el. A BMW R18 modellel a Cruiser szegmensbe is megérkezünk, amely fontos szerepet játszhat ebben” – nyilatkozta Timo Resch, a BMW Motorrad értékesítési- és marketingigazgatója.

Gondolatjel – A sebesség ára

2020.07.11.
Bejárta a hír a bulvársajtót: egy Ferrari 488 Pista idén márciusban 341 km/órával száguldott. Járatlanabbak kedvéért, a Pista itt nem az István beceneve, hanem olaszul pályát, versenypályát jelent; a „sima” Ferrari 488 pályára hangolt verziójáról van szó. Adatai elképesztők, 3,9 literes ikerturbós motor 720 lóereje katapultálja 2,8 másodperc alatt nullától százra, majd alig csökkenő gyorsulással tovább, a 200 eléréséhez is csak 7,6 szekundum kell. Ehhez, és a szó szerint lélegzetelállító vezetési élményhez képest ugyan bagatell, de abszolút értékben nézve azért csinos summa a szinte pontosan százmillió forintos vételár. Azt se felejtsük el, hogy Ferrarival bő tízezer forintba kerül az utasnak imponáló egy-egy gavallérstart –nemcsak a benzin és a gumi fogyása miatt, hanem mert a fedélzeti számítógép jóval visszaállítja a következő szerviz esedékességét. A határ a csillagos ég. Fotó: Ferrari 341 km/órához nem elég megvenni a kocsit, alkalmas pályáról („pista”) kell gondolkodni, mert még a német autópályák sebességlimit nélküli szakaszain sem igen lehet ilyen tempót elérni a gyakorlatban. Az elhíresült számadat egy próbapálya 4,4 kilométeres egyenesén jött össze – például a Hungaroring célegyenese messze nem elég hosszú ehhez. Tehát be kell kalkulálni a pályabérletet is Hányszor is gyorsabb ez a technikai műremek egy jó futónál? Érzésre azt képzelnénk, hogy százszor, de valójában tízszer sem: manapság az élvonalbeli sprinterek tíz másodpercen belül teljesítik a száz métert, Usain Bolt világrekordja 9,58, állórajtból, tehát pillanatokra túlléphette a negyven kilométer per órát. A Ferrari csak 8,5-szörösen múlja felül. Hogy megéri-e ez a különbség az árát, egyéni elbírálás kérdése, döntse el az olvasó. Egy efféle feltűnő eredmény inkább csak arra való, hogy megadjon az autó tehetős vásárlójának egy érzést, tudatot: képes lenne ő is háromnegyvennel hasítani. A Ferrarizás, a Ferrari-birtoklás csakugyan fantasztikus élményét fele ennyiért is meg lehet szerezni. Szóval valójában egy illúzióról, délibábról van szó – ötvenmillió forintért. Sebességellenőrzés Magyarországon. Fotó: police.hu Térjünk vissza a realitások világába. A német Autobahn helyi sebességkorlátozás nélküli darabjain kívül mindenütt 130 a limit. Ehhez képest kissé fura, hogy normál családi batárok közül is soknak több a csúcssebessége 200-nál. Az egész autót erre állítják be: karosszériája aerodinamikus (a fejtér, a komfort rovására), futóműve feszes (rázós), gumija peres (vizes, havas úton veszélyes), tehát a normál, mindennapi közlekedésben csupa hátrányt kapunk a borsos vételárért. Korábbi Gondolatjelemben felvetettem már, hogy kihozhatnának modellvariánsokat, elektronikus sebességhatárolással 130, vagy akár a bírságolási határt megközelítő 135 km/órára. Megmaradhatna a teljesítmény, élénk dinamikához, utánfutó vontatáshoz, tulajdonosi büszkeség csiklandozásához, de csökkenne egy-egy vaskos gyorshajtási bírság esélye. Hiszen mégiscsak furcsa, hogy miközben brutálisan szankcionálják, ha valaki arra használja a kocsiját, amire készült (mondjuk, 170-nel megy vele), ezeket az autókat bármiféle korlátozás, nehézség nélkül bárki megveheti, és akár friss jogosítvánnyal használhatja. Erős kísértésbe hozni embereket, és kasszához szólítani őket, ha vétenek a szabályok ellen – ez nem igazán tisztességes. Az egymással versengő autógyártók profitéhes felelőtlensége és a mindenféle politikai színezetű kormányok (ebben aztán egyöntetűek!) sarcolási mohósága sejlik fel mögötte. Mintha, útonállók módjára, szándékosan állítanának csapdát az arra járóknak. Ha tényleg olyan veszélyes a sebességtúllépés, megakadályozni volna korrekt (például az említett elektronikus határolással), ha pedig nem, akkor a büntetéseket lehetne mérsékelni. Illusztráció. police.hu Nézzük, mennyibe kerülhet napjainkban, ha valaki jobban odalép a gázpedálra a kelleténél. Már nemcsak VÉDA-kapukkal mérnek, hanem civilnek álcázott autókból is, és a bizonyító erejű videó után nincs menekvés. Napi hírekben rendszeresen jelennek meg radarcsapdába beleszaladt autósok és az elrettentőnek szánt bírságok: háromszázezer fölötti összegek mindennaposak, de előfordul félmilliós is, ráadásul hullanak a jogosítványvesztéssel fenyegető előéleti pontok. Hogy mennyire hat mindez visszatartóan azokra a tehetős emberekre, akiknek több tízmilliós kocsira telik, nem tudni, de átlagos autót tartó átlagembert már néhány tízezer forintos büntetés is nehéz helyzetbe hozhat, holott talán csak egy pillanatnyi figyelmetlenségért, vagy tök üres úton, egy kis jól eső, és teljesen biztonságos robogásért lakol meg. Nem kell különösebb éleslátás felismerni, hogy valami nagyon nincs rendben, valami nagyon nem korrekt. Emberek millióit tisztességtelen kísértésnek kitenni, és ha elcsábulnak, jól megsarcolni, erősen emlékeztet a tiltott gyümölcsből evő, és ezért a paradicsomból, valamennyi leszármazottjukkal együtt kiűzetett Ádám és Éva históriájára. Különös aktualitást ad a témának, hogy a gyalogos és kerékpáros közlekedés előmozdítására, illetve a balesetek számának visszaszorítására egészen komoly formában merül fel az ötlet, hogy Budapesten jelentősen csökkentsék a sebességlimitet, például fő útvonalakon 70-ről 50-re, és nagy 30-as zónákat létesítsenek. Ha ez rendben van, akkor ilyen gyors autókat gyártani és eladni nincs rendben, és viszont. Nem csoda, hogy mind többen fordítanak hátat az autózásnak, fiatalok már egyre kevésbé vágynak saját kocsira. Előfordulhat, hogy mindez visszaüt az autógyártókra, akik kénytelenek lesznek fordítani egyet a kormánykeréken.
Címkék: 

Máris elkészült az első versenyautó az új Golfból

2020.07.11.
A német gyártó korábban a négyajtós Jettával vett részt ebben a bajnokságban, de mivel a szedánból már nem készül jobbkormányos változat, ezért az új Golfra váltottak. A szénszálas karosszériaelemek alatt csővázas szerkezet található, a motor adatai egyelőre ismeretlenek. A GTC bajnokságban az autók egyforma padlólemezt, futóművet, motorvezérlést és gumikat használnak, hogy kiegyenlítettek legyenek az erőviszonyok. A Volkswagen Motorsport két darab Golf GTI-t indít a GTC 1 osztályban, az egyiket a tavalyi bajnok, Kaegan Masters fogja vezetni. A bajnokság a járványhelyzet miatt még nem indult el, az első futamot várhatóan augusztusban tartják majd Johannesburgban. Bár a Golf 8 GTI értékesítése Dél-Afrikában csak 2021-ben kezdődik, ki akartuk használni ezt a lehetőséget, hogy megmutassuk a kocsi teljesítménybeli jellemzőit a nagyközönség számára a piaci bevezetés előtt – nyilatkozta Martina Biene, a Volkswagen dél-afrikai részlegének igazgatója.
Címkék: 

Stájer Nagydíj – Hamilton a pole pozícióban

2020.07.11.
A 35 éves pilótának ez pályafutása 89. pole pozíciója, és az idei első. Hamilton mellől Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd vasárnap, míg a harmadik rajtkocka a spanyol Carlo Sainzé (McLaren) lett. Az egy héttel korábban rendezett idénynyitó Osztrák Nagydíjon győztes finn Valtteri Bottas (Mercedes) ezúttal a negyedik rajthelyet szerezte meg. Az időmérő edzést a heves esőzés miatt több mint 45 percet halasztották, a versenyzőknek pedig végig nagyon nehéz dolguk volt a pályán lévő nagy mennyiségű víz miatt. Kiváló időmérő edzést teljesített az ötödikként záró francia Esteban Ocon a Renault-val, míg a két Ferrari a 10-11. kockából startolhat Sebastian Vettel, Charles Leclerc sorrendben. A 71 körös Stájer Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik a spielbergi Red Bull Ringen. A teljes rajtsorrend: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Max Verstappen (holland, Red Bull) Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Esteban Ocon (francia, Renault) Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) Lando Norris (brit, McLaren) Sebastian Vettel (német, Ferrari) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) George Russell (brit, Williams) Lance Stroll (kanadai, Racing Point) Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) Kevin Magnussen (dán, Haas) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) Sergio Perez (mexikói, Racing Point) Nicholas Latifi (kanadai, Williams) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) Romain Grosjean (francia, Haas)

Gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen

2020.07.11.
Forrás: Volánbusz A tájékoztatás szerint az Iveco Crossway Low Entry City CNG típusú, 12 méteres, alacsony belépésű, 37 ülő és 52 álló utas szállítására alkalmas autóbusz július 13-ig közlekedik Zalaegerszeg vonzáskörzetében, valamint érinti Sümeget és Nagykanizsát is. Hangsúlyozzák, a tesztüzem alkalmat biztosít a Volánbusz szakembereinek a tapasztalatszerzésre, hiszen a vállalat járműmodernizációs programjának keretében tervei szerint a közeljövőben 114 gázüzemű autóbuszt is forgalomba állít. A Volánbusz 2019 és 2022 között összesen 3930 darab autóbusz beszerzését tervezi, így a vállalat teljes járműflottájának 60 százaléka lecserélődhet. A járműállomány fiatalítása része a fenntartható közösségi közlekedés elérése és Magyarország buszstratégiájának megvalósítása érdekében tett intézkedéseknek. A társaság tervei szerint 2022 végéig 8,99 évre, 2031 végéig pedig 5,73 évre szorítaná le járművei átlagéletkorát. A program keretében eddig 747 új és újszerű autóbuszt állított forgalomba a társaság - írják a közleményben. A 114 gázüzemű jármű mellett - a Zöld Magyarország Program keretében megfogalmazott célkitűzések teljesítése érdekében - hamarosan 10-20 elektromos autóbusz is szolgálja majd a környezetkímélő technológiákkal kapcsolatos tapasztalatszerzést és az utasok kényelmét - tájékoztatott a Volánbusz. MTI

Félrecsúszott driftelés: törtek a kocsik, repült a bírság

2020.07.11.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. július 10-én 19 óra 50 perckor arról, hogy Győrben, a Rónay Jácint utcán lévő körforgalomban anyagi káros baleset történt. A helyszínen a rendőröknek a szemtanúk elmondták, hogy a balesetet okozó BMW vezetője a körforgalomban gyors tempóban körözött egy másik gépkocsival. „Miközben nagy sebességgel haladtak, csikorgó gumikkal kifaroltatták a járműveiket.” – írta a rendőrség. A veszélyes manővert azonban a BMW sofőrje nem tudta végrehajtani, ezért mutatványa végén egy, a körforgalom kijáratánál – forgalmi okból – megálló gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az okozó jármű a vétlen autót egy harmadik, szintén álló gépkocsinak is nekilökte. A rendőrök a szemtanúk elmondása után megállapították, hogy a járművesztő szándékos magatartása miatt közúti veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja merült fel, ezért a felelőtlen sofőrt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították.

Újabb turbókörforgalmat adtak át

2020.07.11.
Forrás: bud.hu A kétsávos "turbókörforgalom" átadásával biztonságosabbá és gyorsabbá válik a repülőtér közúti megközelítése. A hétfőn elkészült és átadott körforgalmat úgy alakították ki, hogy hatékonyan kiszolgálja a 2. terminál növekvő utasforgalmát és a Cargo City felé lekanyarodó teherforgalmat. Az 1 milliárd forintba kerülő körforgalom építésének 85 százalékát az Európai Unió téríti meg utólagos támogatással, egy átfogó, földi oldali repülőtérfejlesztési projekt részeként. Ennek keretében elkészült többek között egy új transzformátorállomás és megépült a vasúti átrakó. Készül a Budapest Airport új főportája, és az ahhoz kapcsolódó szervízút felújítása, bővítése, amely csatlakozni fog a vecsési kettős körforgalomhoz. A projekt keretében kerékpárutat építenek a vecsési kettős körforgalomtól a Holiday parkolóig és az új főportáig. A teljes földi oldali repülőtérfejlesztés 6,2 milliárd forint, amelynek 85 százalékát az Európai Unió finanszírozza – közölte a Budapest Airport. MTI

Teszten az Év Autója - Peugeot 208 Active teszt

2020.07.11.
Többek között az teszi izgalmassá az autós újságírást, hogy percenként módosíthatnám az írásaimat, olyan gyorsan változnak a dolgok. Nagyszerű példa erre az új Peugeot 208, amit még éppen az Európa Év Autója választás előtt tesztelhettem, akkor még gyanútlanul. Na jó, azért legbelül sejtettem, hogy ő lesz az Év Autója, ha van némi esze a zsűritagoknak, ugyanis a Peugeot valami olyat gurított a kisautó szegmensbe, amit még senki. Kívül szexi, belül futurisztikus, miközben megtartották a kisautók klasszikus értékeit, ráadásul egyszerre érhető el benzines, dízel és elektromos hajtással. Bumm! Persze minden hiába, ha végül a való életben valahogy mégsem áll össze a kép, láttunk már ilyet eleget, de az a helyzet, hogy az új 208 valóban egy nagyszerű kisautó lett. Pedig leggyengébb szívómotorjával, szinte alap szintű felszereltségével próbáltam a legkisebb oroszlánt, de az alapvető értékeit így is sikerült felfedezni. Sőt, így sikerült csak igazán értékelni, hogy például könnyű maradt. Ez az alapmotoros változat mindössze 1003 kg a forgalmi szerint, amit manapság értékelni kell. Van múlt a Peugeot mögött, tudják jól az ősi receptet, amit most használtak is: minél könnyebb egy autó, annál jobb vezetni, annál barátságosabb vele együtt élni. Láss csodát, így lehet az, hogy 75 lóerő is tud dinamikusnak érződni, még egy 1,2 literes szívómotorból is. Kár, hogy a háromhengerességet nem sikerült leplezni. Egy ennyire modern és divatos autóban különösen furcsán hat a kormány- és pedálrázás, egyszerűen nem illik hozzá egy ennyire kulturálatlan motor. Ma már ennél sokkal diszkrétebb háromhengeresek vannak a szegmensben. Állítólag a turbós változatok már jobbak, kíváncsi leszek azokra is, noha kétlem, hogy azokból is sikerül majd 6,2 literes átlagfogyasztást kicsikarnom. Szintén az alacsony tömegnek tudható be, hogy egy ilyen egyszerű McPherson futómű is képes ennyire stabilan fogni az aszfaltot. A mai SUV őrületben, az emelt és ezáltal szénné feszített futóművek időszakában különösen jól esik, ha egy autó nem akar folyton leesni az útról, ráadásul viszonylag kényelmesen fut. A hangszigetelés is megfelel a mai elvárásoknak, még autópálya tempónál is, noha oda azért már kevés erő marad huligánkodni. Tehát mindenben éppen annyit teljesít, amennyi ma elvárt, és egy picivel sem többet. És tudod mit? Igaza van a Peugeot-nak! Egyszerűen zseniális a Peugeot jelenlegi stratégiája, ahol szinte ugyanazokkal az anyagokkal találkozunk egy 508 csúcsmodellben, mint ebben az aprócska 208-ban. Hiába gurulunk acél kereken, ha odabent ugyanaz a puha, matt tapintású műanyagból készül a műszerfal, ugyanazt az érintőképernyőt tapogatjuk, és ugyanazt az alul-felül lecsapott volánt forgatjuk – persze egy jóval olcsóbb borítással. Deréktól lefelé már egyszerűbbek az anyagok, de az alapvető minőségérzetre és az összeszerelésre nem lehet panasz. Az új 208 egy minőségi termék!   Egyébként ugyanez igaz a Peugeot új formavilágára, ami az egész palettán nagyszerűen tudott érvényesülni, és a 208 is elképesztően dögös lett. Már a bemutatója alatt az volt az érzésem, hogy ez a forma versenyautónak született, és nálam ez a dicséretek legmagasabb szintje – érkezett is belőle az R2 rali változat rövidesen. Mindenhol tekintetek követik, nem tudom elképzelni, hogy mit művelhetnek egy nagy felnis, rikító színű változattal. Mokány, kellően izmos, a macska védjegyeket pedig nagyon jól használták itt is. Azért egy fontos tényező mellett mégis elmentek, ez pedig a helykínálat. Elől hiába érződik tágasnak az utastér, hátul sajnos már korlátozott a lábtér, főleg a lábfej mozgása, és a csomagtér is szűkös, mindössze 265 literes. Ezzel egyébként még mindig nem az övé a legkisebb csomagtér a szegmensben, de nem is hiszem, hogy ez lett volna a céljuk. Továbbra is nehezemre esik megbékélni a Peugeot kéziváltóival is, az én ízlésemnek furcsa, ha egy váltót ennyire hosszú és ennyire laza úton kell mozgatni, de egyébként abszolút megszokható a kezelése, ráadásul az erősebb változatok már kérhetőek 8-fokozatú automatával is, ami szokatlan finomságot hozhat a szegmensbe. Ha ennyire hagyományos változatában vizsgáljuk, bizonyára van nála jobb – naná, például a Fiesta, vagy a Yaris, hogy mást ne említsek. Viszont erénye a logikus fejlesztésében és a sokoldalúságában rejlik majd. Ott költöttek rá, ahol kell, és ott spóroltak, ahol az nem fáj, igazából fel sem tűnik majd a célközönségnek. Cserébe van hozzá 3D műszercsoport, kérhetsz rá fekete kerékjárati íveket, és minden élethelyzethez kínálnak hajtásláncot. Ma erre van igény, hát erre reagáltak, miközben megőrizték az ősi kisautó értékeket is. Ésszerűen átgondolt, divatos és modern. Jogosan lett a 208 Európa Év Autója!  

A járvány ellenére is jól fogytak a tölthető BMW és MINI modellek

2020.07.11.
A BMW Group idejekorán megkezdte a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellek sorozatgyártását. A vállalatcsoport ma már az összes jelentős szegmensben kínál hálózatról tölthető gépkocsit ügyfeleinek, Németországban és a globális piacon nem egy kategóriában piacvezető gyártóként. Mint ilyen, a BMW Group teljes mellszélességgel üdvözli Németország gazdasági intézkedéseit, a hálózatról tölthető modellek vásárlását ösztönző csomagoktól pedig további értékesítési fellendülést vár. A tisztán elektromos meghajtású BMW iX3 tömegtermelése hamarosan megkezdődik, jövőre pedig a BMW i4 és a BMW iNEXT is piaci premierjét ünnepli. 2023-ra a BMW Group huszonöt tagúra fejleszti fel hálózatról tölthető modelljei portfólióját, amelynek több mint fele ráadásul károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedik majd. A MINI hálózatról tölthető stratégiája ugyancsak pozitív hatást gyakorol a vállalatcsoport globális értékesítési mutatóira: 2020 első felében világszerte 8 587 darab MINI Cooper SE és MINI Cooper SE Countryman ALL4 talált gazdára, amely az egy évvel ezelőtti teljesítmény tükrében 4,1 százalékos emelkedésnek felel meg. Január és június között a BMW Group 372 428 darab (-32,3%) új BMW és MINI modellt értékesített Európában. A hálózatról tölthető modellek ebből 10,9 százalékot, szám szerint 40 734 darabot tettek ki. Az első félév végére a régió összes márkakereskedése újra megnyitotta kapuit, néhány kivételtől eltekintve.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója