Autós időutazás Szegeden: erőgépek, sportkocsik és legendák I. rész

2025.07.30.
A mai túlhajtott kibocsátási korlátok, a mesterségesen felgyorsított autó elektrifikáció, az akkumulátorcsomagok és a hatótávpara idejében jó volt visszamenni az autó hőskorába, amikor a gyáraknak nem arra kellett figyelni, hogy teljesíteni tudják az elvárt normákat. Nem kellett spórolni az üzemanyaggal, nem számított, hogy ezek a kocsik akár kétszer, háromszor annyi benzint is elégettek 100 kilométeren, mint a maiak. Jó volt látni, mennyire klasszikus és időtálló a 40-50 éves sportautók formája. Valószínűleg, hogy akkor még több idő volt megrajzolni a vonalakat, megtervezni a karosszériát, így azután valahogy szerethetőbb autók születtek, mint a mai, kicsit kapkodó világban. Amikor kijön egy merész formával valamelyik márka, azután nem viszi tovább. Nem sportautó, és nem is a közeli múlt, de jó példa erre a Honda űrcivicje, vagy a Nissan mára sokat szelídülő Yuke modellje. Jó, mondjuk az amerikai Dodge Dart régen sem volt szép autó. Érdekes, hogy pont ezzel az 1972-es évjáratú, Swinger változatú modellel kezdődik az autóbemutató. Maga a Dodge 1960-ban jelent meg a Dart tipussal, akkor még „full size” kivitelben. A második generációt már „mid-size” méretben gyártották, majd gyorsan jött a harmadik, ami a kisebb, „compakt” autók sorába tartozott. A negyedik generációs Dodge Dartra sem kellett sokat várni, 1967-től ’76-ig gyártották, és 9 különböző motorváltozattal is kínálták. Igaz az induló is már egy 2,8 literes soros hathengeres motor volt, a lehetőségeket pedig a 7 literes Hemi zárta. Ez utóbbi, 425 lóerőt tudott, 10 másodperc alatt teljesítette a 400 méteres távot – ez az opció azonban csak egészen rövid ideig, 1968-ban volt elérhető. Az Árkádban látható „rettenetes zöld” fényezésű autó elejébe egy 5,2 literes V8-as motor került a gyártószalagon. Az európai exportra szánt kivitelben mérföld helyett kilométer/órában skálázták a sebességmérőt, plusz gyári Recarno ülésekkel, napfénytetővel és vonóhoroggal szerelték. A vitatható külcsín nem ijesztette el a látogatókat, egy apa két fiával kifejezetten hosszan tanulmányozta a valóban időutazó autót. Volt idő, amikor megkérdőjeleződött a Dodge márka jövője, azóta kiderült, nem tűnik el a süllyesztőben a legendás izomautó-gyártó. És bár van már nekik villanyos kocsijuk is, az igazi azonban az USA rendőrei által is oly kedvelt V6-os. Az ikerturbóval ellátott gép 420, vagy akár 550 lóerős teljesítményre képes, a négy kereket pedig egy nyolcfokozatú automata sebességváltón keresztül pörgeti. Volt egy másik Dodge is Szegeden, mégpedig az igazi legenda az ikonnak számító Viper. Olyan keménynek született 1991-ben, hogy azóta csak „puhítottak” rajta a tervezők. Az első generáció volt a legradikálisabb, ahogy a kiállított 1993-as évjáratú SRI modell is, igazi zabolátlan izomautó V10-es motorral és szívdöglesztő hangorkánnal. És az igazi motor- és kipufogó hang volt, nem úgy, mint a mostani autók gyakran mesterséges, kívánság szerint állítható „zajkibocsátása”. Ez volt a ’90-es évek legvadabb amerikai autója, ami még a korabeli elektronikus extrákat, vezetéssegítő biztonsági berendezéseket is szándékosan nélkülözte. (Kezdő autós újságíró koromban volt alkalmam kipróbálni, de nekem egyszerűen vezethetetlennek bizonyult és néhány száz méter után, jóval a rám jutó idő előtt visszaadtam, nehogy „eldobjam a drága vasat”.) A 8 literes V10-motor brutális nyomatékkal dolgozott, a maximális 630 Nm-t 3600-as fordulattól tudta, teljesítménye pedig 400 lóerő volt. A kiállított Viper első magyarországi nyilvántartásba vétele 2023 szeptembere, az oldtimer minősítést kapó autó mérföldórájában akkor 16,5 ezer kilométer volt. Maga a Dodge márka közismert, de azt kevesen tudják, hogy a megteremtői a tragikus sorsú Dodge fivérek voltak. Kerékpárgyártással kezdték, majd a Ford beszállítói és 10 százalékban tulajdonosai is lettek. Első autójuk, a Dodge 30-35 hathengeres motorja 35 lóerős volt, az autóból a hadsereg is rendelt 150 darabot. Később Henry Forddal rendesen összevesztek, nem véletlenül maradt fent egy szurkáló idézet John Dodge után: "Gondoljunk csak az összes Ford tulajdonosra, akik egyszer majd szeretnének egy igazi autót". Ezzel a 20 lóerős T-modellre utalt, amivel azonban igazán nem tudtak versenyre kelni. A harmadik, egyben utolsó amerikai autó egy Chevrolet Corvette volt, amelynek története 1953-ban kezdődött, amikor a prototípust bemutatták a New York-i Autószalonon. A modell harmadik generációja a világ leghosszabb ideig gyártott sportautó típusa volt, 1968 és ’82 között készült. Ez idő alatt természetesen számos kisebb belső és külső változtatáson átesett, felszereltségben és motorteljesítményben is. Kétféle hengerűrtartalommal készült, 5,7 és 7,2 literesben, a teljesítményskála azonban sokkal szélesebb volt, a 185-től a 395 lóerőig. A kiállított 1978-as évjáratú modell különlegessége, hogy akkor volt 25 éves a típus, így rajta van ezt az egyedi jelvény is. Megkapta az akkor elérhető összes extrát, benne az üveg targatetőt és a könnyűfém felnit is. Egyébként ebben az évben volt először a Corvette felvezető autó az Indianapolis-i 500 mérföldes versenyen. Bő egy éve írtunk a világ feltehetően legkisebb futásteljesítményű harmadik generációs Corvette modelljéről. Megvették, hazavitték, majd 42 évig hagyták porosodni. Az autóipari „ásatagokra” vadászó WD Detailing csapata bukkant rá egy ohiói elhagyatott garázsban, s felfedezésük szemlátomást olyan hatással volt rájuk, mintha megtalálták volna a Szent Grált. Írásunk itt olvasható második részében további öt modellt mutatunk meg, ABC-sorrendben: Datsun, Ferrari, Jaguar, Mercedes és Porsche - ezek sem mindennapi autók! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Öt ember halt meg szomszédunkban egy közúti balesetben

2025.07.30.
Jasna Bozic, a celjei rendőrség közlekedési felügyelője elmondta: a balesetet gyorshajtás okozta. A furgon vezetője, egy ukrán állampolgár, a jármű elejével egy kamion pótkocsijának csapódott. "A helyszínelés még tart, a jelenlegi információk szerint 5 halálos áldozat van, a sofőr könnyebben, egy utas pedig súlyosan megsérült" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a furgon többi utasának pontos személyazonossága egyelőre ismeretlen. A gépjárműben heten utaztak. A baleset után újra megnyitották az autópályát Slovenska Bistrica és Slovenske Konjice csomópontok között Ljubljana irányába. Az előzési sávok azonban mindkét irányban zárva vannak, így továbbra is torlódások vannak. (MTI) Leadkép forrása: www.24ur.com  

Musk Teslája belép a vendéglátóiparba is

2025.07.30.
Elon Musk önéletrajzába már azt is beírhatja: vendéglős. A sokoldalú vállalkozó 2018-ban megfogalmazott álmát valósította meg a futurisztikus kényelemmel rendelkező Los Angeles-i Tesla Diner megnyitásával, ahol az 1950-es évek retró stílusa ötvöződik az új technológiával: Optimus robot szolgál fel az asztaloknál, a nagyméretű kivetítőkön filmek peregnek, és miközben a kulináris örömöknek hódolnak a vendégek, a parkolóban feltöltik elektromos autóikat. Az apró részletekig minden a megfogalmazott tematikát szolgálja, láthatóan azzal a kimondott céllal, hogy lenyűgözze a vendégeket. A hamburgert például egy Cybertruck alakú dobozban szolgálják fel, az óriáskivetítők a múlt század közepének autós mozijait idézi, a pattogatott kukoricát pedig egy Optimus robot osztogatja a vendégek között. Musk a hivatalos megnyitó előtt egy zártkörű rendezvényen mutatta be éttermét, amit Los Angeles egyik legmenőbb kulináris központjának nevezett. Természetesen a hely nagy médiafigyelmet kapott, a helyszínen kilométeres sorok kígyóztak, a helyszínen készített  videók és az eseménnyel kapcsolatos posztok elárasztották el a közösségi felületeket. Mindehhez hozzájárultak a YouTube-on közzétett első felvételek, amelyek egy drónos bejárás során készültek, közvetlen képet adva a Tesla Diner megtervezéséhez és megépítéséhez használt dizájnról és technológiáról. A kulináris aspektuson túl az étterem egyfajta új reklámkampány a Tesla számára, amelynek célja a márka imázsának erősítése az autóeladások visszaesésével kialakult kényes pillanatban. Musk jelenleg elégedett az eredménnyel, és kijelentette, hogy ha a formátum sikeres lesz, minden bizonnyal más amerikai városokban és a nagy autópályák mentén található autós központokban is hasonló éttermeket hoznak majd létre.
Címkék: 

Jön az RX Morizo RR, beszáll a sportterepjárók üzletébe a Lexus

2025.07.30.
Az IS F 2007-es bevezetése óta a nagy lökettérfogatú szívómotorok (főleg az ötliteres V8-as, de az LFA 4.8 V10-es erőforrásáról se feledkezzünk meg) testesítik meg a sportosság eszményét a Lexus kínálatában. Változást ebben a márka legkisebb modelljének, az LBX városi SUV-nak a sportváltozata hozott: az egy évvel ezelőtt bemutatott LBX Morizo RR soros háromhengeres turbómotorja minden konvencióval szakított, ugyanakkor azt is bizonyította, hogy megfelelő hangolással még egy ilyen szokatlan konfiguráció is képes kielégíteni – méghozzá nem is akárhogyan – egy prémium-sportautóval szemben támasztott elvárásokat. Az elmúlt egy évben arról találgatott a világ, hogy lesz-e folytatása a sportos Lexus LBX-nek, azaz ugyanúgy márkává válik a Morizo RR, mint annak idején a Lexus F, vagy a mérges városi modell megmarad egyszeri stílusgyakorlatnak. A legújabb értesülések szerint az előbbi szemlélet érvényesülhet: a japán Mag-X folyóirat beszámolója szerint ugyanis sportverziót kaphat az RX felső-középkategóriás szabadidőjármű, méghozzá hibridet! Ez elvileg nem újdonság, hiszen a Lexus RX-ből jelenleg is létezik sportos hangolású hibrid: az RX 500h F Sport Performance, amely 371 lóerővel és áthangolt futóművel örvendezteti vezetőjét. Ennél jóval erősebbnek ígérkezik azonban az RX Morizo RR, ahol várhatóan egy új generációs, kétliteres turbómotor köré épül majd fel a két villanymotoros, összkerékhajtású hibrid hajtáslánc. Ennek rendszerteljesítményét független források előzetesen 600 lóerő köré lövik be, és bár nem kizárt, hogy végül túlzónak bizonyul ez a becslés, az RX Morizo RR valamivel szerényebb paraméterekkel is veszélyes ellenfele lehet a német prémiummárkák felső-középkategóriás sport-SUV modelleinek. A kérdés már csak az, hogy mikor számíthatunk arra, hogy az RX lelöki a trónról az egykori LFA-t, mint a Lexus történetének legnagyobb teljesítményű típusa. Annak tükrében, hogy a hajtáslánc ma még csak koncepcionálisan létezik, alaptalan és felelőtlen ígérgetés volna 2028-nál korábbi bevezetésben gondolkodni. Ez a dátum egyébként a típus eddigi generációinak életciklusával is egybevág, tehát az a leginkább valószínű, hogy a következő, hatodik generációs Lexus RX bevezetésével érkezik meg a Morizo RR modellváltozat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Trump-kormányzat rögzítené, hogy az üvegházhatású gázok nem ártanak az embereknek

2025.07.30.
Klímaszakértők abszurdnak és rendkívül károsnak tartják a kezdeményezést, amely szerintük figyelmen kívül hagyja a nyilvánvaló tudományos tényeket. A jogszabálytervezet gyakorlatilag eltörölné az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) tizenhat évvel ezelőtti úgynevezett „veszélyeztetettségi állásfoglalását” (endangerment finding), amely kimondja, hogy a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok károsítják az amerikaiak egészségét. Az ilyen gázok közé sorolhatjuk az első helyen a gépkocsik által kibocsátott emissziós, vagyis kipufogógázokat. Ez 2009-es állásfoglalás vetette meg az alapját annak, hogy az Egyesült Államok kormánya a Clean Air Act – úgynevezett „tiszta levegő” törvény – alapján felléphessen a klímaváltozás ellen. Az amerikai kormány ezzel jogi felhatalmazást kapott az üvegházhatású gázok korlátozására a klímaválság kezelése érdekében.  Az állásfoglalást egy 2007-es legfelsőbb bírósági döntést követett, amely kimondta, hogy az üvegházhatású gázok szennyezőek, s ennek szabályozásával az EPA-nak foglalkoznia kell. Az ezt követő 210 oldalas EPA-jelentés dokumentálta a káros hatások egyre szaporodó bizonyítékait, a többi között a hőhullámokat, az erősödő viharokat, a vízkészletek túlterheltségét és a mezőgazdasági hozamokra gyakorolt hatásokat. A jogszabály felülvizsgálata megszüntetné a jelenlegi kibocsátási korlátozásokat, és megnehezítené a jövőbeli kormányok számára, hogy újra fellépjenek a klímaváltozás ellen. Jogászok szerint a lépés gyenge jogi lábakon áll, és valószínűleg hosszú bírósági eljárások követik majd. Környezetvédők szerint a döntés több tízezerre növelné az idő előtti elhalálozások számát az Egyesült Államokban. Jason Burnett, a megállapítás egyik kidolgozója, az EPA volt helyettes vezetője szerint már 2009-ben, a jogi aktus elfogadásakor is egyértelműek voltak a tudományos bizonyítékok arra, hogy az üvegházhatású gázok veszélyesek, és azóta ezt a növekvő hőmérséklet és katasztrófák ezt igazolták. „A tudomány és a hatások akkor is világosak voltak, és ma még világosabbak” – fogalmazott Burnett, aki példának hozta fel, hogy az emberek életét mennyire megkeserítették a texasi áradások, a kaliforniai tüzek vagy a floridai hurrikánok.   Az EPA-jelentés elkészítése, 2009 óta tudományos kutatások sokasága támasztotta alá a klímaválság okozta károkat, és a kutatók többször is megerősítették az akkori állásfoglalás indokoltságát. Azóta az USA történetének tíz legmelegebb évéből nyolc ebben az időszakban történt, és egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási események, 255 olyan katasztrófa történt, amely egyenként legalább egymilliárd dolláros kárra rúgott. Robert Howarth, a Cornell Egyetem szakértője azt mondta, hogy a mostani kormányzat lépése a bűnös hanyagság határát súrolja. Lena Moffitt, az Evergreen Action szervezet szakértője könyörtelennek és abszurdnak nevezte a tervet. Mint mondta: még ha bíróságon el is bukik, az időközben okozott károk visszafordíthatatlanok lehetnek. Az EPA új jelentésében várhatóan nem fogja nyíltan elvitatni a bolygót fűtő gázkibocsátás okozta károk bizonyítékait, hanem inkább azt állítja majd, hogy az ügynökségnek nincs felhatalmazása a „levegőtisztasági törvény” alapján arra, hogy átfogó megállapításokat tegyen különböző szennyező anyagokra. A terv része lesz állítólag Joe Biden adminisztrációja által bevezetett autós kibocsátási szabályok visszafordítása is, amelyek célja az USA legnagyobb szénszennyező szektorának, a közlekedésnek a kibocsátáscsökkentése volt.  
Címkék: 

Biztonsági folyosó a dugóban - életeket menthet!

2025.07.30.
Ez a gyakorlat nálunk is egyre inkább terjed, de nem árt átismételni, hogyan is kell kialakítani azt a biztonsági folyosót? A szabály nagyon egyszerű. A belső (bal szélső) sávban haladóknak balra, az összes többi sávban haladóknak pedig jobbra kell húzódniuk. És ilyen esetben igenis szabad belógni a szomszéd sávba, sőt kötelező is. Magyarországon egyébként 2012. szeptember elseje óta hatályos az a rendelkezés, amely a két, vagy több forgalmi sávval rendelkező autópályán, vagy autóúton biztonsági folyosó kialakítására kötelezi a közlekedőket, amennyiben ott torlódás keletkezik. A KRESZ előírása szerint a biztonsági folyosót kizárólag a megkülönböztető jelzéseit használó, a mentést végző, az útkarbantartási, úttisztítási feladatot végző, valamint a forgalomellenőrző járművek vehetik igénybe. Az így kialakított szabad folyosó akár 40 százalékkal is megnövelheti a súlyos balesetben megsérült személyek túlélési esélyeit, hiszen lehetőség nyílik a sürgősségi ellátás és az orvosi segítségnyújtás mielőbbi megkezdésére. Arról nem is beszélve, hogy ezáltal a forgalom újbóli megindulására is előbb nyílik lehetőség. Érdekes, hogy a jogszabály nem írja elő, hogy a torlódást látva kapcsoljuk be a vészvillogót, pedig az ember így tudja figyelmeztetni a mögötte jövőket, hogy bajt észlelt, így ők időben fékezhetnek, és nem futnak bele az előttük állókba. Márpedig minden évben előfordulnak ilyen balesetek. (A napokban a nagyvárosi dugókról is írtunk, cikkünket itt olvashatja.) Forrás: dasblog.hu  

Bejelentette főszponzorát az Audi Forma-1-es csapata

2025.07.30.
A 2026-os szezontól már hivatalosan is Audi néven fog versenyezni a Sauber-istálló. A csapatnak már a német autógyártó a többségi tulajdonosa, de a névváltásra még nem került sor. A felkészülés javában zajlik, és ennek jegyében jelentették be, hogy van egy új főszponzoruk, a Revolut. A brit központtal működő banki szolgáltatásokat kínáló cég több mint 60 millió ügyféllel rendelkezik, és az Audival egyesülve kihasználná a Forma–1 népszerűségét. Kiemelték, hogy a szponzorálás mellett a Revolut a csapat pénzügyi működésében is szerepet vállal. „Az Audi egyértelmű céllal lép a Forma–1-be: platformként használná technológiai és gazdaságilag fenntartható beruházásként az Audi márka számára. Hisszük, hogy a projektünk sikeres lesz, és realista szemléletmóddal közelítjük meg, miközben tudatosan próbálunk fejlődni. A Revoluttal találtunk egy partnert, amely osztozik ezen céljainkon és szemléletmódunkon. A Forma–1 nemzetközi színpada lehetőséget kínál számunkra egy új célközönség együttes eléréséhez, amivel felkelthetjük az érdeklődést a termékeink iránt” – nyilatkozta Gernot Döllner, az Audi ügyvezető igazgatója és a Sauber Motorsport AG elnöke. Nik Storonsky, a Revoult ügyvezetője hozzátette: „Ez egy monumentális együttműködés a Revoult és az Audi F1-es csapata között. Lassan százmillió felhasználónk lesz, és a Forma–1-be visszük őket egy, a sport számára meghatározó pillanatban. A Revolut továbbra is törekszik a status quóra a nemzetközi pénzügyi piacon, ahogy az Audi F1-es csapata is ugyanerre készül a motorsportban. Ez az együttműködés megmutatja, hogy mi érhető el a Forma–1-ben.” És ne feledjük, a hétvégén Magyarország rendezi a Forma-1 soron következő, nyári szünet előtti utolsó futamát! Forrás hirado.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Budapesten a Mercedes működőképes LEGO F1 autója

2025.07.30.
Meggyőződésem volt, hogy a Mercedes néhány évvel ezelőtti húzását, amikor élőben alkotott meg egy színes F1 art cart egy művész a Ritz-Carlton hotel előtt, ahol minden évben megszáll a csapat, nehéz lesz überelni. Erre most begurították az Allee Bevásárlóközpontba azt a működő, LEGO-ból készült Mercedes-AMG W15-ös Forma-1-es autót, amivel George Russell és Kimi Antonelli együtt röhögték könnyesre magukat minden idők legrendhagyóbb pilóta felvonulásán, a Miami Nagydíj előtt. Ki ne emlékezne Lewis Hamilton utánozhatatlan röhögésére, ahogy először óvatosan kezdtek el körözni a 20 km/h-s végsebességgel rendelkező, valós méretarányú LEGO Forma-1-es autókkal, majd pedig vérre menő csatákat vívtak egymással, aminek a nyomai a most kiállított autón is fellelhetőek. Épp ettől lesz borzasztóan menő ez a másfél tonnás, közel 400 000 db LEGO kockából álló tárgy: tényleg ezzel köröztek a pilóták Miamiban, és ennek a nyomait nem szégyelli magán hordani. Oké, azért nem egy Hypercar egy Le Mans-i 24 órás után, de azért így is volt miben elmerülni ezen a műalkotáson, amin még a szponzorlogók sem matricák, hanem kockákból készültek. Például a részletes kidolgozott kormányon, vagy a teljesen valódi felniken és abroncsokon, amik önmagukban is rendkívül sokat érhetnek. A jó hír, hogy a Magyar Nagydíj teljes hetében, tehát augusztus 3-ig megtekinthető az Allee-ban a LEGO Mercedes F1 autó, ahol történetes a város egyik legnagyobb és legjobb LEGO Store-ja is található, a különleges F1 esemény alatt pedig kedvezményekkel is lehet számolni. Ha ez nem lenne elég, a kocka F1 autó mellett egy sor másik építőkocka kötődésű programon is részt vehetünk. Reakció idő mérés, LEGO távirányítós autó vezetés, LEGO F1 autó építés, stb. Illetve egy olyan, kisebb LEGO F1 autóban is pózolhatunk, ami a most nagy sikerrel futó zsákbamacska F1-es autókat hivatott megidézni, csak Russell vagy Antonelli helyett mi velünk a kabinban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Félmillió kilométer probléma nélkül?

2025.07.30.
Minél alaposabb a karbantartás, annál megbízhatóbb az autó – nincs ebben semmi meglepő, mégis, ez volt az első jó tanács, amellyel a megkérdezett műszaki ellenőrök szolgáltak a francia Le Figaro napilap szerkesztőinek, akik arra voltak kiváncsiak, hogyan biztosíthatjuk, hogy mindig számíthassunk autónkra. A karbantartási periódusok betartása, a megfelelő kenőanyagok használata, a tudatos vezetési stílus olyan feltételek, amelyek hiányában az egyébként megbízható autóknak is romlanak az esélyei a gondtalan hosszú életre. Ezzel együtt a műszaki szakemberek tapasztalata azt mutatja – megint csak nem meglepő módon –, hogy vannak megbízhatóbb és kevésbé megbízható márkák. „Meg kell nézni, mit használnak a taxisok. Évente több tízezer kilométert tesznek meg, ide csak a rendkívül megbízható típusok felelnek meg. A párizsi taxisok főleg japán autókkal dolgoznak, azon belül is elsősorban Toyotákkal. Ez nem véletlen” – idézi a lap az egyik megkérdezett szakembert. „Több Toyotával is találkoztam, amelynek kutya baja sem volt félmillió kilométer után” – erősítette meg egy kollégája. „Más márkáknál eddigre rendszerint elfáradnak olyan fődarabok, mint a felfüggesztés – sőt, olyat is láttam, ami húszezret sem bírt ki.” Ezzel szemben például a Toyota Yaris „a józanság és a robusztusság” szobra, ezért különösen kedvelt azok körében, akik hivatásszerűen használják az autókat. A francia napilap által megszólaltatott szakemberek tapasztalata egybevág a nemzetközi véleményekkel. Évekre visszamenőleg a Toyota és a Lexus vezeti a megbízhatósági rangsort számos szaklap felmérésein. A brit Honest John és Auto Trader magazinok olvasói ugyanúgy erről számoltak be, mint a What Car? magazin kutatásán részt vevő tulajdonosok, akik szerint ráadásul nem csupán új korukban, hanem néhány évnyi használat után is a Toyota-csoport gyártmányaival akad a legkevesebb gond. Ugyanezt igazolják az amerikai piacelemző szervezetek, a Consumer Reports vagy a J.  D. Power kutatásai. A Toyoták gyártási minősége, a vezetőtámogató rendszerek konzervatív bevezetése (míg más márkák pl. tíz körömmel erőltetik a teljes önvezető technológiákat, a Toyota lassabban halad, ezért nagyságrendekkel megbízhatóbb terméket nyújthat át ügyfeleinek), és persze a minden helyzetben optimális hatásfokra, ezáltal visszafogott igénybevételre tervezett hibrid hajtásláncok, amelyek maguk is a világ legmegbízhatóbb választásának bizonyulnak, mind a japán gyár termékei mellett szólnak. Fotók: La Figaro, Ma Cuisine, TechGuru További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hamarosan letaszítja trónjáról a Boeing 737-est az Airbus A320-as

2025.07.30.
Az idei év június végéig az Airbus 12 097 példányt adott át az üzemeltetőknek az 1988-tól forgalomban lévő A320-as családból, míg amerikai riválisa 12 134 darabot szállított le a 737-esből a típus 1967-es bemutatkozása óta. Ez azt jelenti, hogy a Boeing előnye mindössze 37 példány volt az európai riválishoz képest az idei első félév végén. Airbus A320neo. Fotó: AIRportal.hu Tekintettel arra, hogy az A320 család gyártási üteme jelentősen meghaladja a 737-esét, amelyet minőségügyi problémák miatt hatósági utasításra visszafognak, az európai típus hónapokon belül átveheti a legnagyobb példányszámban gyártott keskenytörzsű sugárhajtású típus címét. Az A320-as család a megrendelések számát tekintve már jóval korábban megelőzte riválisát, az európai gyártó jelenleg 7179-re rendelkezik megrendeléssel, míg a Boeing 737-esből mindössze 4873-ra van jelenleg érvényes rendelése az amerikai gyártónak. A Boeing teljesítményére a 737 MAX két katasztrófája, valamint a típus hosszú hónapokig tartó, világszerte elrendelt repülési tilalma is rányomta a bélyegét, amit még tetéztek a típus minőségi és gyártási problémái, a tavaly év végi sztrájk, a MAX 7 és 10-es változatok tanúsításának csúszása, valamint az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-es gépének balesete. Az Airbus eközben jelentősen bővítette gyártási kapacitásait a hamburgi és toulouse-i üzemek mellett az USA-ban és Kínában is, a befogadóképessége és hatótávolsága miatt népszerű A321neo és megnövelt hatótávú változatai rendkívül népszerűek a légitársaságok és lízingcégek körében is. Ugyanakkor az ellátási lánc akadozása, illetve különösen az új generációs hajtóművek műszaki problémái és vártnál lassabb szállításai miatt az európai vállalat is nehezebben tudja felpörgetni a gyártást. Forrás: AIRportal.hu  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója