Önvezető autók veszik birtokba az M86-os utat

2020.06.19.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és partnerei osztrák iparági szereplők közreműködésével június 24-27. között egyedülálló járműipari tesztmérést végez az M86-os út csornai elkerülő szakaszán. Az út csornai elkerülő szakaszán közforgalomtól elzárt területen tesztelik az önvezető autózás fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos 5G technológiára épülő intelligens infrastruktúra fejlesztéseket. A projekt informatikai, telekommunikációs és autóipari szempontból egyaránt kuriózumnak számít.  A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló “Központi rendszer architektúra fejlesztése autonóm jármű tesztek és működtetéshez kapcsolódó szolgáltatásokhoz (2019-2.1.14-ÖNVEZETŐ-2019-00001)” elnevezésű projekt célja inkubációs tesztkörnyezetet biztosítani a hazai és a nemzetközi autóipari szereplők számára. A projekt keretében egy szenzorokkal gazdagon felszerelt közforgalmi útszakasz kialakítása világviszonylatban is egyedülálló lehetőséget kínál majd az intelligens infrastruktúrák, valamint a részben vagy teljesen önvezető járművek fejlesztéséhez. Ez az esemény a több napos mérési sorozat a projekt első mérföldköve lesz, amely során a kutatók a lezárt intelligens útszakaszon közlekedő, speciális eszközökkel felszerelt személy- és tehergépjárművek segítségével tesztelik a kooperatív környezetérzékelés előnyeit, 5G technológiára épülő adatkommunikációs lehetőségekkel támogatva.

Sávosan növekvő parkolási díjat javasol a belvárosba a főpolgármester

2020.06.19.
Az első negyedórában ingyenes, azt követően pedig sávosan növekvő díjakat tartalmazna a belvárosba tervezett parkolási díjrendszer - mondta a főpolgármester csütörtökön, a budapesti Városháza Facebook-oldalán közvetített, Budapest Restart című beszélgetéssorozat negyedik adásában. Karácsony Gergely hangsúlyozta, azért tartja szükségesnek a progresszív díjazási rendszer bevezetését a Belvárosban, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek, könnyebben lehessen parkolni a városban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a parkolás ingyenessé tétele ezzel éppen ellentétes hatást váltott ki, hiszen sokan hetekig egy helyen hagyják az autójukat, emiatt pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált a parkolás. A főpolgármester kitért arra is, nem mindenhol, vagyis nem "fűnyíróelv" alapján akarják csökkenteni a sebességkorlátot, hanem csak azokon a helyeken, ahol azt a közlekedés biztonságának növelése, vagy a zajterhelés, illetve a légszennyezés csökkentése indokolja. Karácsony Gergely elmondta, a budapesti és az agglomerációs közlekedést a jelenleginél sokkal jobban össze kell "fésülni". A főpolgármester a kormányt dicsérve megjegyezte, a közlekedés szempontjából is jó irányt jelenthet a rozsdaövezetben épülő lakások áfakedvezménye.

Az illegális gyorsulási versenyek ellen lépett fel a rendőrség

2020.06.18.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a június 11. és 13. között tartott akció során 24 járművezető lépte túl a megengedett sebességhatárt, volt olyan autós, amelynek vezetője a megengedett 70 helyett 126 kilométer/per órás sebességgel hajtott a Soroksári úton. Egy 18 éves sofőrről kiderült, hogy soha nem volt vezetői engedélye; őt a Nagykőrösi úton állították meg a rendőrök, amikor 50 helyett 106 kilométer/órás sebességgel vezetett - írták. Tizenegy helyszíni bírságot szabtak ki, ebből hét esetben engedély nélküli átalakítás miatt, négy ember pedig közigazgatási bírságot kapott. A rendőrök a Várkert Bazár és a Lurdy ház környékén is fokozottan ellenőrizték a közlekedőket, és kiemelt figyelmet fordítottak a "jogellenes gyorsulási futamok" visszaszorítására - olvasható a közleményben.(mti)

Hármat kívánhatsz!

2020.06.18.
A mindennapok elérhető megoldásává teszi az Opel a villanyautózást, a nagy múltú márka immár három villanyos, illetve villamosított járművet kínál. Egy divatos városi kisautót, egy mindentudó, nagy teljesítményű szabadidő-autót és egy városi áruszállítót.   2019 különleges éve volt az Opelnek. A márka nemcsak az autógyártásának 120. évfordulóját ünnepelte, hanem rákapcsolt modellpalettájának villamosítására. Bemutatták a Corsa villanyautót, valamint Grandland X szabadidő-autó konnektoros hibrid változatát. Mindkét modell már kapható nálunk is, az elektromos mobilitás nagyágyúja, a villanyos Vivaro pedig még az idén megérkezik. 2024 pedig itt a nyakunkon: addig minden Opel modell elérhető lesz vagy tisztán elektromos, vagy hibrid változatban. Hibrid SUV Az összetéveszthetetlen fekete géptetős Grandland X Hybrid4-et 1,6 literes benzines turbómotor és két villanymotor összesen 300 lóereje hajtja. Ha esetleg nem ismerjük majd fel a fekete motortetőről, a szélvédő tetején világító kék fénycsík láttán biztosak lehetünk abban, hogy az autó elektromos módban közlekedik. Az Év Zöldautója 2020 díjjal kitüntetett Grandland X Hybrid4 147 kW (200 lóerő) teljesítményű, 1,6 literes benzines, négyhengeres turbómotorját speciálisan hibrid járműhöz hangolták. Az egyenként 81-83 kW kifejtésére képes két villanymotort 13,2 kilowattos lítiumion-akku táplálja. Az első nyolcfokozatú automatikus váltón át dolgozik rá a fronthajtásra, a 166 newtonméter nyomatékú másodikat differenciálművel a hátsó hídba építették be, hogy mindenféle útviszony esetén biztos tapadást nyújtson. Az 1,6-os benzines gép főképp közepes és nagy sebességnél dolgozik, míg az elektromos hajtás lassúbb menetben. A vezető négyféle menetmód közül választhat: elektromos, hibrid, összkerék-meghajtás és sport. Az első automatikusan állítja be a leghatékonyabb hajtásmódot. Teljesen feltöltött akkumulátorral akár 57-59 kilométert is megtehet az autó a WLTP-menetciklus szerint, nulla emisszióval. Teljesen elektromos módban 135 kilométer/óra a maximális sebesség, fölötte automatikusan bekapcsolódik a benzinmotor. Végsebessége 235 kilométer/óra, sport módban álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 6,1 másodperc alatt gyorsul fel. A töltési idő 7,4 kW-os fedélzeti egységgel falitöltőről, vagy nyilvános oszlopról egy óra ötven perc, 3,7 kW-ossal négy óra, sima hálózati csatlakozóból tankolva (1,8 kW) hét óra tíz perc. Csomagtartója 390 literes, padlószintig megegyezik a belső égésű változatéval, a padló alatt pótkerék helyett egy kis üreget találunk a töltőkábelnek. A csomagtér maximális térfogata ledöntött ülésekkel 1528 liter. A Grandland X az első Opelként áll rendelkezésre kétféle hibrid változatban, össz-, és elsőkerékhajtással. A fronthajtású autó rendszerteljesítménye 165 kW (224 lóerő), legnagyobb nyomatéka 360 newtonméter. Tisztán elektromos üzemre kapcsolva a Grandland X Hybrid akár 57 kilométert tehet meg szén-dioxid-mentesen. Corsa-e Az új Corsa-e az elektromobilitás legjavát adja. A WLTP-ciklus szerint mért 330 kilométeres hatótávjával alkalmas mindennapi használatra az ötajtós jármű. 50 kilowattórás, 345 kilogrammos PSA-összeszerelésű akkumulátorát akár 30 perc alatt gyorstöltéssel (100 kilowattossal) 80 százalékra lehet feltölteni (11 kW-os falitöltőről ez 5 óra 15 perc). Hajtóművének teljesítménye 100 kW (136 LE), nyomatéka már álló helyzettől 260 newtonméter. Nulláról 50 kilométer/órára 2,8 másodperc alatt sprintel, a 100-as tempó eléréséhez 8,1 másodpercre van szüksége. Végsebessége 150 kilométer/óra. Tömege 15 mázsa, csomagtartója alaphelyzetben 267 liter, ledöntött ülésekkel ez 1042 literesre bővíthető. Az új Corsa-e számos magasabb kategóriákban természetes extrát tesz elérhetővé, ilyen a az adaptív, vakításmentes LED-mátrix világítás, amelyet először kínál kiskocsihoz az Opel. Összesen nyolc fénydiódát vezérel nagyfelbontású, legújabb generációs frontkamerája; a fénykéve automatikusan és folyamatosan alkalmazkodik a mindenkori közlekedési helyzethez, illetve környezethez. Jelentős biztonsági plusz a többféle modern asszisztens is. A jelzőtábla-asszisztens új, csúcstechnikájú kamerája több információt gyűjt be, például dinamikus LED-es kijelzésektől. A navigációs készülék a monitoron mutatja a tárolt sebességlimiteket. Újdonság továbbá a holttér-figyelő, a távközradar és a szenzorvezérlésű oldalvédelem. Ezekhez olyan rendszerek járulnak, mint a holttér-figyelő és a beparkolást segítő többféle rendszer. Villanyos mindenes Az új Opel Vivaro-e a német márka első tisztán elektromos áruszállítója. A Vivaro-e háromféle hosszúságban és többféle karosszéria-változatban készül, így munkaeszközként a legmagasabb igényeket is kielégíti – a hagyományos hajtású furgonokhoz képest is kompromisszumok nélkül. Rendelése nyár elejétől indul, ősszel pedig meg is érkezik az első vevőkhöz. Az új elektromos furgon éppolyan variálható és flexibilis, mint bármelyik egyéb Vivaro is. Maximális teherbírása alig marad el az összehasonlítható hagyományos könnyű haszonjárművekétől: a Vivaro-e 1275 kilogrammot képes elvinni, majdnem annyit, mint a Cargo S kétliteres dízelmotoros testvére (1405 kilogramm). Ezenkívül a Vivaro-e a szegmens egyetlen elektromos áruszállítója, amely opcionálisan rendelhető gyári vonóhorgával utánfutót is vontathat – egy tonna súlyig. A vevő kétféle méretű lítiumion-akkumulátor közül választhat, igényei szerint: a 75 kWh kapacitású akár 330 kilométerre elegendő, az 50 kWh-s pedig 230-ra, a WLTP szerint. Az Opel sokáig nem kér a kínai akkumulátorokból, saját elemek gyártásba kezd a Totallal és a PSA anyavállalattal közösen. A tervezett akkumulátor-gyártó üzemek kiemelkedően magas energiasűrűséggel rendelkező járműipari akkumulátorokat fognak gyártani, a gyártás 2023-ban indul. A Vivaro esetében már a tervezéskor gondoltak az elektromos változatra is, így az akkukat úgy lehetett beépíteni a raktér alá, hogy ne korlátozzák a raktérfogatot. Az új Vivaro-e különösen hatékony, mert lassításkor motorfékezéssel nyer vissza energiát. 100 kW (136 LE) teljesítményével és már álló helyzettől kifejtett 260 newtonméteres nyomatékával autópályán is jól érzi magát, csúcssebességét elektronika korlátozza le 130 kilométer/óránál. Felvillanyozó múlt A Corsa-e és a Grandland X konnektoros hibrid már az utakon fut és az teljesen elektromos hajtású Opel Vivaro, illetve az elektromos hajtást is kínáló Mokka utód még az idén bemutatkozik. 2021-ben az Opel elektromos flottájához csatlakozik a Combo-e, a Zafira Life-e és az Astra utódja is. 2024-ig minden Opel személyautónak és kishaszon járműnek lesz elektromos változata. Az Opel elektrifikációja ugyanakkor sokkal régebb óta, pontosan öt évtizede tart, azóta folyik az elektromos hajtásrendszerekkel kapcsolatos kutatás és fejlesztés – Rüsselsheim az autóipar egyik villamosítási úttörője. Már 1968-ban, a Kadett B Stir-Lec tanulmányautó olyan műszaki megoldást, a hatótáv növelőt mutatott be, amelyhez hasonló évtizedekkel később az Opel Amperán jelent meg. Három évvel később Georg von Opel, a cégalapító unokája, 1971-ben hat villanyautó-világcsúcsot állított fel 188 kilométer/órára képes Opel Elektro-GT kísérleti járművével. Nagy lépéssel vitte előre a kutatást az Opel Impuls program, 1990 és 1997 között. A Kadetten alapuló Impuls 1-et 16 kW-os mellékáramkörű egyenáramú motor hajtotta, folyékony elektrolitos nikkel-kadmium akkuval. Hatótávja 80 kilométert ért el, sebessége 100 kilométer/órát. Az Astra Caravan-alapú Impuls 2 32 darab ólomakkumulátor-cellája két 45 kW/61 LE összteljesítményű váltóáramú aszinkron-motort látott el energiával. Az Impuls 3 pedig az Opel első nagyléptékű villanyautós kísérleteként valósult meg 1993-tól 1997-ig. Tíz darab Impuls 3-ból álló flotta futott tesztüzemben a keleti-tengeri Rügen szigetén, több mint 300 ezer kilométert téve meg. Öt elektromos Astrát láttak el nikkel-kadmium akkuval (45 kW/61 LE), öt továbbit nagy energiájú nátrium-nikkelklorid típusúval (42 kW/57 PS). Mind a tíz Impuls 3-ba váltóáramú aszinkron-motort építettek. 1995-ben hozta be az Opel az elektromos mobilitást a haszonjárműves szegmensbe, a Combo Plus koncepciójárművel. Az Impuls 3-hoz hasonlóan ez is nagy energiájú nátrium-nikkelklorid akkut és 45 kW-os váltóáramú aszinkron-motort kapott. A HydroGen1 hozta be 2000-ben az Opel első tüzelőanyag-celláját egy Zafirába. Váltóáramú motorja hidrogénből nyert árammal fejtett ki 55 kW/75 LE teljesítményt, illetve 251 newtonméter nyomatékot. A teljesítménycsúcsokat puffer-akkumulátor hidalta át. 2001-ben húsz darab HydroGen3 modell került tesztelő ügyfelekhez. 60 kW/82 lóerővel 160 kilométer/órás sebességet értek el. Teljesen emisszió-mentesen közlekedett a negyedik generációs tüzelőanyag-cellás HydroGen4 is, kipufogócsövéből csak vízgőz távozott. Környezetkímélő működése 440 darab, sorba kapcsolt cellának volt köszönhető, amelyekben hidrogén vegyült a levegő oxigénjével. Égés nincs, csak elektrokémiai reakció, amely áramot fejleszt. A teljesítmény tartósan 73 kW/100 LE, csúcsértéke 94 kW/128 LE. 2011-ben aztán jött a nálunk használt autóként igen népszerű Opel Ampera, az első mindennapi használatra és utazásra alkalmas négyszemélyes villanyautó. A körülményektől függően 40-80 kilométeres elektromos hatótávot 16 kWh kapacitású lítiumion-akku biztosítja, amely 111 kW/150 LE teljesítményű elektromos motort táplál. Amint lecsökken az akku töltöttsége egy meghatározott szintre, automatikusan beindul a 63 kW/86 lóerős benzinmotor, hogy hajtsa az áramellátó generátort. A folyamatos energiaellátás gondtalan autózást tesz lehetővé – nem kell útközben tölteni, a hatótáv több száz kilométer. Az Ampera megelőzte korát, és elnyerte a „2012 Európai Autója” kitüntetést. 2017-ben következett az Opel Ampera-e. A szegmensben vetélytárs nélküli 423 kilométeres tisztán elektromos WLTP szerinti hatótávjával valódi bajnokként tündökölt premierjén, a Párizsi Autószalonon. Laposan az aljában elhelyezett akkumulátora helyet hagy öt utasnak és egy ötajtós kompakt kocsiéhoz mérhető csomagtartónak (381 liter). Cikkünket az Opel Magyarország támogatta.

Máris itt az új 5-ös Alpina

2020.06.18.
Még csak pár napja leplezték le az 5-ös BMW ráncfelvarrott változatát, de az Alpina máris felvonultatta a saját nagy hűtőmaszkos B5 és D5 S sorozatát. Az egyértelmű változások mellett, mint a legendás arany oldalcsík, vagy éppen a sűrűküllős felniszett, újra rajzolták a lökhárítókat és még nagyobbak lettek a légbeömlők. Négy kipufogóvégig meg sem álltak, a szedán és kombi változatban is elérhető sportváltozatok Alpina Blue és Alpine Green fényezésekben is elérhetőek lesznek. Kézzel varrott a bőrkormány, a digitális műszercsoportra pedig Alpina logókat animáltak a BMW helyett. Természetesen minden részlet személyre szabható, nem csoda, hogy ezek is sorszámozott modellek lesznek. A B5 változatban 613 lóerőt teljesít majd a 4,4 literes V8, amivel 3,4 másodperc alatt lesz százon, míg a végsebessége 330 km/h. Le sem tagadhatnák, hogy az Autobahnra hangolják autóikat. A D5 S modellek 402 lóerősek – a háromturbós 3,0 literes hathengeres motort húzták ennyire. Minden Alpina különlegessége, hogy az összkerékhajtás erejét inkább a hátsó tengelyre eresztik, és ez most sem lesz másképp. A legfrisebb Alpinák már rendelhetőek, az első példányokat októberben szállíthatják.  

Startol az e-tron performance motorok sorozatgyártása az Audi Hungariánál

2020.06.18.
„Az elektromos meghajtások performance motorcsaládja új szintre emeli a sportos e-tron S-modellek menetdinamikáját, amelyeket a világon egyedülállóként három győri motor hajt. Büszke vagyok a projekt elhivatott munkatársaira, akik ebben a kihívásokkal teli időszakban a sorozatgyártás elindítását példaértékű csapatmunkával, rugalmasan valósították meg”, mondta Thoralf Hanschel, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja. Az Audi e-tron és az Audi e-tron Sportback modellek S változatát három győri elektromos motor hajtja, amelyek közül kettő a hátsó tengelyen helyezkedik el. Az erőforrások együttes teljesítménye 320 kilowatt, amely boost üzemmódban átmenetileg akár 370 kilowatt is lehet és 973 newtonméter maximális forgatónyomaték állhat a vezető rendelkezésére. Ennek köszönhetően mindkét elektromos hajtású modell 4,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h sebességre. Az intelligens hajtásszabályozás nemcsak a menetbiztonságot, hanem a menetdinamikát is új szintre emeli, hiszen a hátsó kerekek egymástól függetlenül is meghajthatók. Az elektromos összkerék-meghajtáshoz elektromos vektoros nyomaték-szabályozás (Torque Vectoring) társul, aktív és teljesen változtatható nyomaték-elosztással a hátsó tengelyen. Az Audi e-tron S-modellek meghajtása két különböző aszinkronmotor koncepciójára épül, amely már az e-tron modellcsalád gyártásának kezdetekor a tervek között szerepelt. A nagyobb e-motort, amely az Audi e-tron 55 modellben a hátsó tengelyt hajtja, most az első tengelyre építették, míg a kisebb e-motor párjával együtt az új modellek hátsó tengelyére került. A hátsó tengely twin motorját egy külön erre a célra kialakított kompakt szereldében gyártják 15 szerelőszigeten.

Rendőrök elől menekült, balesetet szenvedett

2020.06.18.
A járőrök 19:20 körül egy Škoda Superb-re lettek figyelmesek, amint megfordul a villamossíneken, holott a közúti közlekedés szabályai ezt tiltják. A rendőrök az autós után eredtek, az viszont gázt adott és megpróbált előlük meglógni. A járőrök fény- és hangjelzéssel szólították fel a sofőrt megállásra, ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta, menekülés közben pedig a közlekedés többi résztvevőit veszélyeztette azzal, hogy túllépte a megengedett sebességet, valamint áthajtott a piros jelzésen. Egy kereszteződésben vélhetően a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött egy oszlopnak, amelynek következtében a kocsi kigyulladt. A rendőrök kiszabadították a kocsi sofőrjét és utastársát, és biztonságos távolságba vitték őket a járműtől. A tüzet poroltókkal sikerült eloltani. A sofőr azt állította, hogy azért kezdett menekülni a rendőrök elől, mert korábban eltiltották motorgépjárművek vezetésétől, a rendőrségi adatbázis azonban ezt nem igazolta. A sofőrt és utastársát kórházba szállították. Az ámokfutót tettéért három évre eltilthatják motorgépjárművek vezetésétől, emellett 150-től 800 euróig terjedő összegre bírságolhatják - írja a www.parameter.sk, amelynek oldalán videón is megnézheti az esetet.

A büntetőfékezést gondoljuk messze a legveszélyesebbnek

2020.06.18.
A nem reprezentatív felmérésben résztvevők több mint kétharmada (67 százalék) állította, hogy napi rendszerességgel találkozik erőszakos autóssal. Az életkorral egyenes arányban nő azok száma, akik agresszivitást tapasztalnak a hétköznapokban a közlekedés terén: a fiatalok 56, a középkorúak 72, az idősebbeknek pedig már a 76 százaléka napi szinten tapasztalja az autóvezetői erőszakosságot.   Másokat erőszakosabbnak látunk magunknál. Kisebbségben voltak azok (47 százalék), akik úgy nyilatkoztak: viselkedtek már durván egy-egy közlekedési helyzetben. A nőknél ez az arány mindössze 27 százalékos volt. Az agresszív vezetés mindenhol jelen van. A válaszadók 14 százaléka szerint inkább településen belül, 22 százalékuk válasza alapján inkább azon kívül, 64 százalékuk szerint mindkét helyen találkozhatunk erőszakosan közlekedőkkel.   Arra a kérdésre, hogy a gyorsabb autók vezetői agresszívebbek-e, 55 százalékban volt igen a válasz. Hasonló a helyzet a drágább kocsik esetében is: a válaszadók 62 százaléka szerint az ilyen autókat vezetők erőszakosabbak. A kutatás visszaigazolta azt a sztereotípiát is, miszerint a drágább és gyorsabb autók erőszakos vezetői fizikálisan inkább, műveltségüket nézve azonban már kevésbé mondhatók kimagasló teljesítményre képesnek. A saját szóhasználaton alapuló, önkéntes válaszadás szerint az „agresszív közlekedés” hallatán egyébként a legtöbbször a „veszély”, a „baleset” és a „BMW” szavak jutnak a kérdőívet kitöltők eszébe. Az agresszív közlekedés kiváltó okai közül pedig a türelmetlenséget, a fölényeskedést, mások viselkedését, illetve a stresszt jelölték meg a legtöbben.     ( a kép illusztárció)   Bartal Tamás úgy látja, hogy egyszerre vagyunk önkritikusak és nosztalgikusak. A NÚSZ vezérigazgatója szerint a kutatásból kiderül: amíg a válaszadók enyhe többsége (52 százalék) erőszakosabbnak látja a magyar autósokat a külföldieknél, addig a nagy többség (69 százalék) úgy véli, régebben kulturáltabban vezettek az emberek, mint manapság.   A válaszadók a különböző közlekedési szituációk közül a büntetőfékezést gondolták a legveszélyesebbnek: 95 százalékuk érezte nagyon veszélyesnek az ilyen manővert. Sorrendben ezt követte a valaki elé történő „bevágás” (86 százalék), a másikra történő „rátapadás”, vagyis a nem megfelelő követési távolság (67 százalék), a leállósáv indokolatlan használata (61 százalék), valamint az indexelés nélküli közlekedés (58 százalék) nagyon veszélyesnek értékelése. Az indokolatlanul lassú haladást (38 százalék), a jobbra tartás figyelmen kívül hagyását (23 százalék), a levillogást és ledudálást (22 százalék) és a buszsáv „elfoglalását” (17 százalék) már csak a kisebbség gondolta nagyon veszélyesnek. 

Új Opel Zafira-e Life

2020.06.18.
Az új Zafira-e Life emissziómentes, csendes utazással kombinálja a „guruló klubszoba“ erősségeit, az élvezetes vezetést, a háromféle hosszúságú karosszériát és az akár kilenc ülést. Ezekhez járul, hogy a Zafira-e Life legtöbb változatának magassága kisebb 1,90 méternél, így behajthat mélygarázsokba, ami különösen fontos szállodai vendégszállító feladatkörben. Ráadásul rendkívüli extraként vonóhorgot is kínál hozzá az Opel, ezzel felszerelve akár 1000 kilogrammot is húzhat maga után az autó. 100 kW/136 LE teljesítményével és az álló helyzettől kezdve kifejtett 260 newtonméter azonnali nyomatékával a Zafira-e Life felülmúlja a legtöbb elektromos nagyterűt. Csúcssebessége 130 km/h-ra korlátozott, ami kíméli az akkumulátort, növeli a hatótávot, ugyanakkor laza suhanást tesz lehetővé az autópályákon is megfelelő tempóban. A vevő kétféle méretű lítiumion-akku közül választhat. A 75 kWh2 kapacitásúval osztályelső 330 kilométer a hatótáv (ideális például hosszabb üzleti utakhoz vagy családi nyaralásokra), az 50-essel pedig maximum 230 km, a WLTP1 mérés szerint. Az akkumulátor minden esetben vízhűtéses, és 27, illetve 18 modulból áll. Mivel az elektromos változat már a tervezés kezdeti fázisában fontos volt, az akkukat a poggyásztér korlátozása nélkül sikerült elhelyezni a csomagtér alatt. Az akkucsomag pozíciójákból adódóan lejjebb viszi a jármű súlypontját, ami előnyösen hat a menettulajdonságokra: különösen kanyarban és oldalszélben teszi kellemesebbé, stabilabbá az utazást. Modern rekuperáló fékrendszerével lassításkor és fékezéskor öntöltéssel energiát nyer vissza a Zafira-e Life, ezáltal működése még hatékonyabb. „e” mint egyszerű: okosautó-szolgáltatások az OpelConnect-től, és számos töltési opció A Zafira-e Life feltöltése éppoly egyszerű, mint a vezetése – otthoni fali töltőről, nyilvános oszlopról, villámtöltőről, illetve akár hagyományos konnektorról is feltölthető. A töltőkábelek és fali töltők választéka minden eshetőségre kínál megfelelő megoldást, így a vezető mindig kihasználhatja a legjobb lehetőséget. A Zafira-e Life egyenáramú villámtöltő oszlopról alapfelszereltségként 100 kW-tal tölthető; az 50 kW-os akkucsomag esetében ez mindössze 30 perces töltési időt jelent 0-80 százalékig. A még nagyobb, 75 kW-os akkuhoz is csak 45 perc szükséges. Aki inkább rövid utakat tesz meg, bármilyen nyilvános töltőoszlophoz odaállhat, ilyenkor a töltési időt az áramforrás paraméterei, illetve az alapfelszereltségű 7,4 kW-os vagy az opcionális 11kW-os fedélzeti töltőegység határozzák meg. Mindegyik töltési folyamat hatékony és kíméletes, az akkura az Opel 8 év garanciát ad.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója