Kalapács alá kerül a Peugeot legendás raliautója

2020.05.23.
A koronavírus megfékezését célzó, közösségi érintkezést korlátozó intézkedések miatt a társadalmi tevékenységek túlnyomó részét virtuális csatornákra kellett átterelnünk. A kényszerből erényt kovácsolva a veterán versenyautókra szakosodott Silverstone Auctions megszervezte első távlicitjét, ahol számos egzotikus sport- és luxusautó mellett egy igazi különlegesség: a maga nemében egyedülálló Peugeot 205 T16 E1 B-csoportos rali versenyautó jelenti a legnagyobb vonzerőt. Ez a bizonyos autó 1984-ben készült a Peugeot Sport UK boszorkánykonyhájában, és bár soha nem versenyzett hivatalos gyári színekben, története nem kevésbé színes és izgalmas.  Az S007-es szériaszámú autót egy tehetős amerikai vállalkozó, Jon Woodner rendelte meg attól a Des O’Delltől, akinek első, 1981-es rali világbajnoki címét köszönhette a Peugeot Talbot Sport, és akire Jean Todt csapatvezető a 205 T16 fejlesztését is bízta. Woodner tehetséges raliversenyzőnek számított, és abban bízott, hogy a B-csoportos versenyautó volánja mögött nagyobb sikereket érhet el az amerikai motorsport egyesület, az SCCA által szervezett bajnokságokon. Az S0007 alvázszámú Peugeot 1984 decemberében esett át a tűzkeresztségen, de utána kényszerszünet következett: tulajdonosa 1985-ben nem tudott időt szakítani arra, hogy érdemben részt vegyen a bajnokságban. Annál mozgalmasabb volt a ’86-os évad: Woodner hét ralira is benevezett, és öt alkalommal dobogón zárta a hétvégét. A szezon legizgalmasabb pontja a decemberi Olympus-rali volt, amely abban az évben a WRC naptárában is szerepelt, így az S7-es gyári támogatásban részesült, megkapva a legújabb fejlesztésű alkatrészeket. 1987-ben további három dobogós helyezést hozott a Peugeot, 1988 tavaszán pedig kategóriagyőzelmet ért el. Legszebb eredménye egyben az utolsó is volt: Jon Woodner néhány héttel később repülőgép-balesetben életét vesztette. A T16-os életében nyugalmas évek következtek. Gondos gazdájának özvegye kiváló állapotban őrizte meg, elhárítva a potenciális vásárlók közeledéseit. 2000-ben végül mégis gazdát cserélt az autó: Új-Zélandba szállították, ahol a helyi ralisport egyik legnagyobb alakja, Ron McMillan teljesen szétszedte, majd gondosan újraépítette az S7-est – nem veterán kiállítási tárgynak, hanem eredeti rendeltetésének megfelelően ütőképes versenyautónak szánta. Fődarabjait a kor színvonalára hozták: kicserélték a motorvezérlést, a turbófeltöltőt, a befecskendezést, a kábelkorbácsokat, az üléseket és a biztonsági berendezéseket, valamint átszerelték a felfüggesztést. Az ezt követő években sikeresen szerepelt a Brit Nemzetközösség államaiban szervezett ralikon és túraversenyeken, majd 2005-ben egy korábbi Peugeot gyári versenyző, a brit Kevin Furber tulajdonába került. A versenyautó az azóta eltelt tizenöt év során ugyanabban a hozzáértő gondoskodásban részesült, mint egész pályafutása során: összes gazdája tisztában volt egy B-csoportos versenyautó fenntartásának költségeivel, és azokat nem is sajnálták. Rendszeres résztvevője az óvilág legpatinásabb motorsport-rendezvényeinek, és bár több mint harminc éves, a mai napig megőrizte azt a tiszteletet követelő agresszivitást, ami olyan lenyűgözővé, utánozhatatlanná (és életveszélyessé) tette a rali egykori királykategóriájának képviselőit. Az S0007-es alvázszámú versenyautó hiánytalan dokumentációval, az autót ábrázoló korabeli újságcikkekkel és filmekkel, valamint rengeteg cserealkatrésszel (beleértve azt az ezredfordulón beépített váltót, amelynek a helyére most visszaszerelték az eredeti specifikáció szerinti, hatfokozatú H-sémás sebességváltót) kerül a kalapács alá. A motorsport-történeti ritkaság a várakozások szerint 260-290 ezer angol fontért, azaz nagyságrendileg 105-115 millió forintért cserélhet gazdát a május 23-i online aukción. Bízzunk benne, hogy új tulajdonosa nem dísztárgyként, hanem nemes versenyautóként tekint majd rá. Peugeot 205 T16 Evolution 1 #S0007 műszaki adatok Gyártás éve: 1984 Alvázszám: VF3741R76E5100007 Lökettérfogat 1775 cm3 Hengerek száma 4 Erőátvitel manuális sebességváltó Kormány balkormányos Legnagyobb teljesítmény több mint 355 LE Legnagyobb forgatónyomaték 450 Nm Menetkész tömeg 960 kg   Peugeot 205 T16 A Peugeot 1981-ben, első világbajnoki címének megszerzését követően jelentette be, hogy egy vadonatúj, összkerékhajtású versenyautó fejlesztésébe kezd. „Az autót 1983-ban bemutatjuk, 1984-re homologizáljuk, és 1985-ben megnyerjük vele a rali világbajnokságot.” – jelentette ki Jean Todt, a Peugeot Talbot Sport csapat igazgatója, taktikusan elhallgatva, hogy az autó alapját egy akkor még hétpecsétes titoknak számító új modell: a 205-ös fogja adni. A sajtó képviselői nem sok hitelt adtak szavainak, de az élet igazolta a sportember ambícióit: a Des O’Dell felügyelete alatt kifejlesztett 205 T16 bevezetését követően két éven át uralta a B-csoportot. A csapat legendás pilótái (Ari Vatanen, Bruno Saby, Timo Salonen és Juha Kankkunen) tizenhárom raligyőzelmet könyvelhettek el, 1985-ben és ’86-ban egyéni és konstruktőri világbajnoki címhez segítve hozzá a márkát. A középmotoros, összkerékhajtású autót a nyers sebesség és a kiváló vezethetőség kombinációja tette a B-csoport legyőzhetetlen hősévé. A hengerenkénti négy szelep, a mechanikus üzemanyag-befecskendezés és a 1,5 bar töltőnyomás beállítástól függően akár 400 lóerős csúcsteljesítményt csalogatott elő a percenként 8000-et (!) forgó motorból. A mindössze 960 kilós autó olyan vehemensen gyorsult, hogy egyes pilóták „csőlátásról” panaszkodtak. Fotók: https://www.silverstoneauctions.com/
Címkék: 

Elkészült az első Range Rover, amelyet a távolságtartás betartásával gyártottak

2020.05.23.
A termelés fokozatos, lépcsőzetes újraindításának első lépéseként mindenre kiterjedően áttekintették a gyártósorokat, a fejlesztési részlegeket, az irodákat és a közösségi tereket, majd a közösségi távolságtartásra, a higiéniára és az orvosi vizsgálatokra vonatkozó, hatékony intézkedéseket vezettek be.    A terv célja a munkavállalók testi és lelki egészségének megőrzése. Az új protokoll bevezetése azt jelenti, hogy a dolgozók a munkába érkezés pillanatától fogva számos jelentős változással találkoznak.   Hőkamerával ellenőrzik a munkavállalók testhőmérsékletét, ahol csak lehetséges, két méteres távolságot kell tartaniuk egymás között – és ahol nem, ott személyes védőfelszerelést kell viselniük –, a közlekedési útvonalakat egyirányúsították, valamint szigorították az üzem takarítási előírásait. Ezen túlmenően a Jaguar Land Rover saját készítésű, újrahasznosítható arcpajzzsal látja el minden dolgozóját.    Az üzem területén érvényes, új intézkedéseken túlmenően a vállalat arra kéri dolgozóit, hogy a munkába való visszatérést megelőzően további lépéseket is tegyenek. Ezek keretében ki kell tölteniük egy online klinikai kérdőívet, alá kell írniuk a vállalat egészségügyi szabályzatát, valamint minden műszak előtt meg kell mérniük testhőmérsékletüket.   Ezen a héten a Jaguar és Land Rover nyitrai (Szlovákia) és grazi (Ausztria) üzemeiben is újraindult a gyártás. A wolverhamptoni (Egyesült Királyság) motorgyártó központban a múlt héten ismét megkezdődött az Ingenium erőforrások gyártása, előkészítendő a járműgyártás fokozatos újraindítását. A halewoodi üzemben (Egyesült Királyság) június 8-án indul újra az élet, egyelőre egy műszakban. A Castle Bromwich-i központban a Jaguar Land Rover következő modellévi bevezetéseihez elengedhetetlen, kulcsfontosságú előkészítő tevékenységek zajlanak. A Csangsu városában (Kína), vegyes vállalatként működő gyártóüzemben február dereka óta folyik a munka, miután a korlátozások enyhítését követően az ügyfelek ismét elkezdték látogatni a bemutatótermeket, és az újautó-értékesítés elkezdett visszatérni a normális kerékvágásba. Amint a világ országai egymás után enyhítenek a távolságtartási korlátozásokon, és újra megnyitnak az értékesítési pontok, a vállalat további üzemeiben is újraindulhat a termelés; erről kellő időben tájékoztatást adunk.  

Professzionális konténerekben fertőtlenítik a mentőautókat Székesfehérváron

2020.05.23.
Az önkormányzat pénteki közleménye szerint a koronavírusos betegeket, illetve fertőzésgyanús pácienseket szállító mentőautókat eddig a Börgöndi úti Volán telepen sterilizálták. A koronavírus okozta rendkívüli helyzetben szükségessé vált, hogy ezt a speciális feladatot a székesfehérvári mentőállomáshoz közeli ponton végezhessék el, biztosítva a mentőegységek gyors és folyamatos bevethetőségét. A három részből álló Fejér megyei mentesítő zónát a székesfehérvári mentőállomás mellett alakították ki. Az első egységben kívülről fertőtlenítik a mentőket, a másodikban az ózongenerátoros belső fertőtlenítés, takarítás zajlik, míg a harmadik egységben feltöltik a járműveket védőfelszerelésekkel. A közleményben idézték Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármestert, aki elmondta, hogy a város 18,3 millió forint támogatást biztosított a fejlesztéshez. Megemlítette: olyan megállapodást kötöttek, hogy ha az állam később megfinanszírozná a beruházást, akkor a visszajövő pénzt a mentőállomásra lehessen fordítani. Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója arról szólt, hogy a székesfehérvári egység teljesen egyedülálló az országban, hiszen nincs még egy olyan professzionális rendszer, melyet speciálisan erre a célra fejlesztettek ki. A teljes fertőtlenítő és eszközpótló művelet 45-60 percet igényel - tette hozzá. A tervek szerint a speciális fertőtlenítő egység elemeit a járvány után, hosszú távon más célokra hasznosítják. A mentőautók fertőtlenítésénél használt beállókból ötállásos fedett garázs készül a mentőállomás udvarán, míg a konténereket nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon használnák fel mobil orvosi egységként.
Címkék: 

Elképesztő felelőtlenség: engedte autót vezetni 6 éves fiát egy csengődi férfi

2020.05.23.
A rendőrség lakossági bejelentés alapján indított nyomozást az ügyben járművezetés tiltott átengedésének gyanúja miatt. Az adatok szerint a 37 éves férfi két alkalommal is átadta kocsija volánját fiának. Március 26-án Csengőd külterületén, egy földúton vezetett személyautót a 6 éves fiú, közel két kilométer hosszon, április 2-án pedig a férfi egy másik kocsi vezetését adta át gyermekének, aki koránál fogva alkalmatlan a biztonságos vezetésre - írták. A csengődi férfi szabadlábon védekezik, ellene az iratokat vádemelési javaslattal a napokban adták át az illetékes ügyészségnek.

A Los Angeles-i Autószalon története

2020.05.23.
Az 1930-as években a show továbbra is népszerű volt a válság ellenére, de az autóeladások 1932-es mélypontján mindössze fele annyi modell kelt el, mint három évvel korábban. 1931-ben költözött be először a kiállítás Los Angeles belvárosába. A könnyű megközelíthetőség és a jó parkolási adottságok miatt a szervezők a Wilshire Boulevard és a Fairfax Avenue kereszteződésénél tűzték ki a helyszínt, két nagy sátorban egészen 1935-ig, amikor is a januári mellett Franklin Roosevelt elnök kérésére novemberben tartottak egy második szalont is, mert az év utolsó negyedében mindig csökkent a kereslet az autók iránt, ezért az iparágból sok munkás lemorzsolódott. A téli szünet előtti show-tól azt remélték, ha előrehozzák a következő év elején debütáló modelleket, jobban fel tudják kelteni a vásárlóközönség érdeklődését – új helyszínen, a Pan Pacific Auditoriumban. Egészen 1940-ig itt folytatódott a sorozat, amikor is a második világháború miatt 1952-ig lehúzták a redőnyt. Érdekesség, hogy amikor Európából hazatértek a katonák 1952-ben, arról számoltak be, hogy sokukat megnyerték az európai autók. Többen még importáltak is négykerekűt. Éppen ezért felmerült, hogy az öreg kontinens gyártói is feltűnjenek a kiállításon. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna, és éles kontraszt rajzolódott ki a háború előtti és utáni show-kon: ebben az évben 152 modellt állítottak ki, de az amerikai gyártmányok mellett voltak autók Angliából, Franciaországból és Olaszországból is. A háború utáni pozitív hangulat nemcsak a Los Angeles-i populációra, hanem az autóiparra is kedvezően hatott. Az 1950-es évektől kezdve bevett gyakorlattá vált, hogy híres amerikai művészek és sztárok csatlakoztak az autós kiállításhoz, amely egyre inkább egy összetettebb szórakozási lehetőségként élt tovább, sokkal szélesebb célközönséget megszólítva, még érdekesebbé téve az alapvető ottlétet. Énekesek, táncosok adtak elő, s 1958-tól kezdve szépségkirálynőt is választottak az elkövetkezendő évtized mindegyik bemutatóján. Ezek a tini hölgyek a műsorszámokban szerepeltek, ajándékokat osztottak és a vendégeket üdvözölték. Legutóbb 2019 november végén-december elején rendezték meg ismét a Los Angeles-i Autószalont a varázslatos Kalifornia egyik legszebb városában, ahol egyebek mellett megismerhettük a Toyota és a Ford új irányát, de például az Audi országos premierén is részt vehettünk. Bónuszként elvezettünk Las Vegasba is, ha már csak 4 órányira volt, hogy meggyőződjünk róla, hogy az európai gonosz nyelvek által sokat mondott amcsi autós sztereotípiák hamisak. A nagy amerikai autóshow-k számokban A New York-i Autószalon után (1,071 millió látogató) sorrendben a Los Angeles-i kiállítás következik másodikként (918 043), majd Chicago (398 987), Detroit (380 116), Philadelphia (380 035), Dallas (376 536), Boston (346 994), San Francisco (345 331), Houston (325 143) és Miami (309 685). 2020-tól a januárról nyárra áthelyezett detroiti show miatt például a Ford is előrehozta néhány típusának leleplezését novemberre, Los Angeles-be, noha mi sem mutatott jobban annál, mint mikor a General Motors, a Fiat Chrysler vagy éppen a Ford Michigan államban tudott leplet lerántani, közel a főhadiszállásokhoz.

A Forma-1-es csapatok elfogadták a költséghatár csökkentésének ütemezését

2020.05.23.
A BBC, valamint a motorsport.com szakportál több forrásra hivatkozva számolt be arról, miszerint a csapatok elfogadták a korábban napvilágot látott tervezetet. Ezek szerint jövőre 145 millió dollár lesz a költséghatár, 2022-ben 140 millió, míg a 2023-25-ös időszakban 135 millió. A szakmai tervek közül megerősítést nyert, hogy a műszaki átalakításokat érintő jelentősebb szabályozásokat 2022-ig elhalasztják, és a következő szezonban a csapatok az idei autóikat használják majd. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan még nem erősítette meg a csapatok internetes szavazásának eredményét, de a brit sajtó szerint ez csupán formalitás, és valószínű a jövő héten kerül rá sor. A Forma-1-ben 2021-re vonatkozóan 175 millió dolláros költséghatárt terveztek - ebben nincs benne a pilóták fizetése -, de a koronavírus-világjárvány miatt ezt újra kellett tárgyalniuk a feleknek. Több csapat is jelezte, hogy a 100 millió dollárnál nem sokkal nagyobb összeggel értene csak egyet, míg a Ferrari a tárgyalások során kijelentette, hogy 145 millió dollárnál kevesebből nem szeretne gazdálkodni. A Forma-1-ben a pandémia miatt az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt elhalasztották, míg a monacóit és a franciát törölték. Az első futam így július 5-én az Osztrák Nagydíj lehet, ami után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.
Címkék: 

A Magyar Suzuki már a második műszak indítását tervezi

2020.05.23.
A gyár március 23-án állította le termelését a járványhelyzet miatt, hat hétig állt a munka az esztergomi termelőhelyen, ahol január óta kizárólag mild hibrid járműveket gyártanak. Urbán László vezérigazgató-helyettes elmondta: az európai autóipar a jelek szerint megkezdte a kilábalást a válságból, kapacitások leépítésére gyakorlatilag nem került sor, a gyárak túlnyomó része visszatért a termeléshez. Fél-egy éven belül a vezérigazgató-helyettes szerint helyreáll a normál az élet az iparágban. Ennek tudatában indította el a Suzuki is a termelést április 29-én, amit az tett lehetővé, hogy a menedzsment, a karbantartók és a fejlesztők dolgoztak a leállás ideje alatt is - mondta el. Megjegyezte: a termelési szünet ideje alatt gyártástechnológiai fejlesztést dolgoztak ki, amelyhez a napokban beruházás-támogatási pályázatot nyújtottak be. A második műszak beindítása érdekében a cég megkezdte a munkaerőtoborzást, mintegy 400 dolgozót kívánnak felvenni. A leállás idején ugyanis megváltak a kölcsönzött dolgozói létszámtól. Saját alkalmazottat azonban nem bocsátottak el, a dolgozók juttatásait a leállás ideje alatt sem vágták meg. Fejesné Gyurján Ildikó, a HR-ért, pénzügyekért és az informatikáért felelős operatív igazgató arról számolt be, hogy most megkeresték a korábban kölcsönzött és elküldött dolgozókat, akiknek nagy része immár alkalmazottként térhet vissza a gyárba. Ezzel a dolgozói létszám mintegy 3000-re emelkedik. Urbán László jelezte: a gyár kapacitását megőrzi, a gyártással a piac igényeihez igazodnak, így egyelőre bizonytalan, hogy tudják-e majd tartani az eredeti tervet, amely 2020-ra 165 ezer autó gyártásáról szólt. Megjegyezte: a járvány okozta leállás miatt eddig több mint 10 ezer autóval gyártottak kevesebbet. Kérdésre válaszolva elmondta: az alkatrész-beszállításokban nem volt fennakadás, ez nem hátráltatta a termelést. Novák Gyula termelési igazgató arról tájékoztatott, hogy a termelés újraindításakor minden ajánlást figyelembe vettek, hogy megteremtsék a biztonságos munkavégzés feltételeit. Egyebek között bővítették a beléptetési pontokat, távolabb helyezték egymástól a munkaállásokat, a vállalati személyszállítást biztonságossá tették, maszk viselése kötelező. Az újraindulás előtt oktatást szerveztek, amelynek jelentősége volt a termelés minősége szempontjából is - tette hozzá. A Magyar Suzuki Zrt. nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt, amelyből 280,4 millió eurót tett ki a belföldi árbevétel. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót. A társaság 2018-ban 171 885 járművet értékesített 123 országban, ezek 95 százaléka Esztergomban készült.
Címkék: 

Online keresik a jövő Volkswagenét: #Volkswagendesign2050

2020.05.23.
Aki május 18-ig feltöltötte saját elképzelését az Instagramra, bejegyzéséhez pedig hozzátette a #Volkswagendesign2050 hashtag-et, már részese is a versenynek. A németek egyszerre várják profi autóipari designerek munkáit, de amatőr próbálkozásokat is örömmel vesznek. A három legjobb művet személyesen Klaus Bisschoff, a Volkswagen konszern Design-vezetője fogja kiválasztani, a nyerteseket pedig meghívják Wolfsburg-ba, a csoport központjába.
Címkék: 

Új modulok készültek el a ZalaZONE járműipari tesztpályán

2020.05.23.
Hozzátette: minden évben május 21-én tartják a pálya napját, napra pontosan egy éve az első ütem átadását jelentették be. A második ütem kivitelezése még tart, miközben a harmadik ütem terveit véglegesítik. Kisebb módosításokat kellett végrehajtani az ügyfelek igényei és a kutatók visszajelzései alapján - ismertette. A Magyarországon épülő speciális tesztkörnyezet autonóm járműveknek a világ legmodernebb ilyen jellegű létesítménye - mondta. A tesztpályát a zalai megyeszékhely melletti 265 hektáros területen építik, alapkövét 2017 májusában tették le, az összesen 45 milliárd forintos beruházás befejezése 2021-ben várható. A járműipari tesztpályához kapcsolódó kutatás-fejlesztési területet érintő egyik legfontosabb esemény 2019 szeptemberében a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ átadása volt. A magánberuházásként megvalósult épület nemcsak egyetemi kutatóknak ad otthont, hanem a tématerülethez kapcsolódó iparvállalatok laboratóriumainak is, valamint a helyi egyetemi képzéshez kapcsolódó gyakorlat-orientált duális felsőoktatási képzéseknek. A kialakított tudásbázis keretei között az elmúlt évben kutatási hálózati együttműködés jött létre a ZalaZONE és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Széchenyi Egyetem, valamint 5 nyugat-európai felsőoktatási intézmény részvételével. A ZalaZONE és a BME együttműködése révén kifejlesztésre került egy speciális önvezetőautó-tesztelési módszer (Scenario-in-the-Loop koncepció), ami igazából az autonóm funkcióval ellátott járművek közútra kikerülés előtti, jövőbeli tesztelésének módszerét jelenti. A BME és ZalaZONE másik fontos kutatási területe a dinamikai határon történő vezetés vizsgálata, ami a tudományos kihíváson túl izgalmas eredményeket is produkál. Ilyen például a vezető nélküli jármű önálló driftelése, mely műveletre a világon jelenleg alig néhányan képesek. A ZalaZONE és a Győri Széchenyi István Egyetem között fennálló kooperáció az integrált közlekedési rendszerek kutatására fókuszál, a veszprémi Pannon Egyetemmel kialakított együttműködés pedig elsősorban a helyi egyetemi képzés integrációjára épül. Egy nemrég közzétett bejelentés értelmében a ZalaZONE járműipari tesztpálya mellett létrejövő drón tesztelési és fejlesztési központ hamarosan az autonóm járművek és drónok interakcióját vizsgáló tesztek végrehajtását is lehetővé teszi majd. Hamar Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője elárulta, hogy a FÉKFELÜLET pályamodul, amely 8 különböző tapadási tényezőjű felületen biztosít lehetőséget a tesztelésre. Ezen felületek: sakktábla-felület, 3 féle aszfaltfelület, bazalt, csiszolt beton, vizezett kerámiaborítású szakasz és aquaplaning medence. Mindegyik sáv rendelkezik beépített vizezőrendszerrel, amely lehetővé teszi az elemek egymástól független nedvesítését. A felületek tapadási tényezője 0,1 (vizezett kerámia) és 1 (magas tapadású aszfalt) között változik. A 0,1-es értékű tapadás extrém csúszós, megfelel egy olvadó jég tapadási tényezőjének; míg az 1-es számmal jelölt nagyon magas tapadású jó minőségű aszfalttal egyenértékű. Az olvadó jéggel szemben azonban a vizezett csempe időjárási viszonyoktól függetlenül azonos mérési eredményeket szolgáltat, az ezen végzett tesztek jól reprodukálhatóak. Az aquaplaning a vízátfolyásra nagy sebességgel érkező gumiabroncs felúszási jelensége. Az aquaplaning felület beállítható vízmélysége 2-20 mm közötti, ez lehetővé teszi országúton vagy autópályán gyakran előforduló különböző mélységű vízátfolyások szimulációját. A mérőfelületek hossza egyenként 200 méter. A 750 méteres gyorsítópálya alkalmassá teszi nehézgépjárművek pl. autóbuszok, tehergépkocsik általi használatra is ezt a pályaelemet. A felületek szélessége egységesen 4,50 m, kivéve a bazaltfelület a maga 8 méteres szélességével, mely egyedülálló lehetőséget kínál az európai tesztpályák között arra is, hogy a fékezéses manöverek mellett stabilitásteszteket is tudjanak végezni. Az újfajta kihívásokra, vagyis az önvezető járművek tesztelésére készülve a fékfelület már nem csak a klasszikus fékezéses tesztekre alkalmas, hanem például olyan tesztesetekre is, amikor a jármű nem áll meg, hanem pl. konvojban haladva rossz útviszonyok közötti tapadást szimulálva csak áthalad a fékfelületen és becsatlakozik az autópályára. Ezt a lehetőséget a fékfelület és az autópálya között kialakított összekötő út biztosítja. Érdekesség, hogy a Fékfelület egyik részének csempeburkolata az iparágban standardként kezelt, csak Japánban gyártott csempe. Európában, sőt világszinten is egyedülállónak számít az AUTÓPÁLYA modul, hiszen a már meglévő tesztpályák nem rendelkeznek ilyen környezettel. Jelentősége abban rejlik, hogy az autonóm járművek fokozatos fejlődésében az autópályán – önvezető járműrendszerek szempontjából ingerszegény, városi szituációkhoz képest egyszerűbb környezetben - történő önvezetés az egyik legfontosabb elem, hiszen ez az a közeg, ahol először bevezetésre kerülnek az önvezető funkciók. Hossza 1500 méter, 2x2 sáv leállósávval, 200 méteresen szakaszon a valós útviszonyokat szimulálandó betonburkolattal ellátva. Az autópályás közlekedési szituációk szempontjából fontos elemek a le-és felhajtók, ezekből 2-2 különböző geometriájú kerül kialakításra.  A későbbiekben egy alagutat szimuláló műtárggyal fog még kiegészülni ez a pályaelem, továbbá az északi kanyarban egy, a vizezést lehetővé tevő rendszer beépítése is megvalósul, növelve ezzel a tesztelési funkciók lehetőségét. A tesztpálya egyedülálló elemének számít a klasszikus járműdinamikai pályaelemek mellett megépülő, mesterségesen létrehozott, tesztelési célra szánt valós városi környezetével a SMART CITY ZÓNA. 2019 tavasz óta folyamatosan bővült, így mára a teljes felület kialakításra került. Közel 15 hektáros nagyságával a világon a legnagyobb ilyen jellegű létesítményt alakítottuk ki. Funkcionalitásában sokoldalú pályaelem, mely 5 kisebb szekcióra osztható fel, így lehetőséget biztosítva arra, hogy több pályahasználó, ügyfél egyszerre egymástól függetlenül zavartalanul tesztelhessen. Ezen modulon a valós épületeket tesztelési szempontból fontos tulajdonságokkal rendelkező homlokzati elemek segítségével helyettesítjük, melyek kivitelezése 2020 végéig valósul meg. A városias környezet szimulálása szempontjából fontos, szabadon konfigurálható jelzőlámpás forgalomirányítási rendszer kialakítása valósul meg, a járművek kommunikációját lehetővé tevő V2X rendszerrel együtt. Az 5G technológiát használó celluláris V2X hálózat már jelenleg is elérhető és a teljes pályát lefedő, európai standardoknak megfelelő G5 hálózat pedig 2021 nyaráig kerül kialakításra. Az autópályás szituációk mellett fontos, hogy az országúti környezetben történő viselkedését is meg tudjuk vizsgálni a járműveknek, ezért kialakításra került a 3 km hosszú BELSŐ ÚTHÁLÓZAT, amely legnagyobb részt 2x1 sávos országúti kivitelű, de tartalmaz egy 500 méter hosszúságú 2x2 sávos autóút szakaszt is. Az autópályával együtt ez az országúti tesztelem lehetővé teszi a biztonsági szempontból kritikus teszthelyzetek realisztikus, de biztonságos és zárt környezetben történő tesztelését, amelyek országúton nem engedélyezettek. Fotó: MTI/Varga György
Címkék: 

Túlsúlyos járműszerelvényekre vadásztak a rendőrök

2020.05.23.
A megengedettnél nagyobb többletsúllyal közlekedő járműveket ellenőriztek a szigetszentmiklósi rendőrök május 21-én az M0-s autóút déli szektorában. Hét, a megengedett 10 tonnát meghaladó tömegű tengelysúlyos jármű sofőrjével szemben intézkedtek, összesen 350 ezer forint bírságot szabtak ki a helyszínen. A sofőrök csak a jármű súlyának csökkentése után folytathatták útjukat. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója