Tavaly több mint félmillió használt járművet helyeztek forgalomba Romániában

2018.01.11.
A használt gépkocsik forgalomba helyezése azért ugrott meg ilyen látványosan, mert a bukaresti kormány tavaly februárban eltörölte a környezetszennyezési adót, így a használt gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen olcsóbbá vált. A kabinet valamilyen formában vissza akarja vezetni az adót, de a környezetvédelmi minisztérium még nem tette közzé az erről szóló tervezetet. A használt gépkocsik mellett 10,7 százalékkal, 105 083-ra nőtt a forgalomba helyezett új autók száma. Ezek közül a legtöbb, csaknem 30 ezer Dacia volt, amely továbbra is piacvezető. Romániában két szövetségbe tömörülnek az autógyártók. Ezek közül az autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA) szokta közölni az eladott új autók számát. A decemberi és a tavaly egész éves adatokat még nem hozták nyilvánosságra. A járműgyártásról eddig a két nagy piaci szereplő közül az egyik eredményei ismertek. A legnagyobb gyártónak számító, a francia Renault tulajdonában levő Dacia tavaly 2 százalékkal kevesebb, 313 883 járművet állított elő az előző évi 320 457-hez képest. Romániában az amerikai Ford gyárt még autókat. (mti)

A Thor Trucks bemutatta a Tesla Semi ellenfelét

2018.01.11.
A teherautó 36,287 kg terhet tud szállítani, azonnali nyomatékot produkál és a lítium-ion akkumulátorának köszönhetően egy töltéssel 482 km távot képes megtenni.Az ET-One a Thor társalapítóinak, Dakota Semler és Gio Sordoni fejéből pattant ki, és a fejlesztéshez szükséges összeget teljes egészében Semler egyéb kereskedelmi tevékenységéből származó bevétel fedezte. Emiatt a gyártó partnereket keres, akikkel piacra dobhatná a járművet. A top sebessége 113 km/h, regeneratív fékrendszerrel működik, és főként rövid utakra tervezték – egy teljes feltöltés 90 percet vesz igénybe. A Tesla Semi szintén rövid utakra lett tervezve, ahol az alapmodell 80,000 tonnát tud szállítani, akár 480 km-es távolságra. Emellett a Tesla további verzióival akár 805 km is megtehető.  Egy hasonló dízel teherautóval összehasonlítva a Thor szerint az ET-One fenntartásának költésege mérföldenként 60%-kal lesz kisebb, az „üzemanyaga”pedig 70%-kal lesz olcsóbb. Természetesen semmilyen olyan anyagot sem bocsát ki, mint egy dízel teherautó. Egyelőre ennyit lehet tudni a specifikációkról, és nagyjából 2019-re várható az első ET-One érkezése, aminek ára 150,000-250,000 dollár körül alakul a jármű kialakításától függően. A Tesla ára 150,000 és 180,000 dollár között fog mozogni. (miferfiak.hu)

Új légi járatokat remélnek Sármelléken a kormány 6,6 milliárdos fejlesztése révén

2018.01.11.
Papp Gábor (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy 2016 decemberében kormányhatározat biztosított 6,6 milliárd forintot a Hévíz-Balaton Airport infrastrukturális és technológiai fejlesztésére. Ez a beruházás légijárat-fejlesztéseket is hoz, így a tervek szerint 2020-ig több menetrendszerinti járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában megújult repülőtér. A hévízi polgármester elmondta: a múlt évben több tényező miatt is csökkent a sármelléki leszállóhely utasforgalma. A 2016-os 23,5 ezer után tavaly 20 ezer utast regisztráltak, alapvetően a németországi városokból indított járatok, valamint a jelentős kisgépes forgalom adta a repülőtér utasforgalmát. A csökkenés okai között szerepel, hogy az utazási iroda csődje miatt nem tudták elindítani tavaly nyáron a heti török chartereket, illetve a korábbi évinél jóval kevesebb moszkvai gép érkezett, mert Bécsben jelentősen bővítették az orosz járatok számát - ismertette Papp Gábor. A városvezető azt is hozzáfűzte, hogy a sármelléki légi forgalom nem befolyásolta a hévízi vendégforgalmat, az előzetes adatok ugyanis azt mutatják, hogy tavaly mintegy 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a fürdővárosban, vagyis folytatódott a 2011 óta tartó éves átlagos 12 százalékos növekedés. A vendégek száma szinte minden ország esetében nőtt vagy stabilizálódott, egyedül az oroszok töltöttek kevesebb időt a fürdővárosban, nem egészen 4 százalékos csökkenést mutatva.   Papp Gábor kitért arra is, hogy a 6,6 milliárdos technológiai beruházás mellett jelentős lökést ad majd a repülőtér és környezete fejlődésének a Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között húzódó R76-os gyorsforgalmi út idén induló építkezése, mert a leendő út a sármelléki repülőteret is érinti. A zalai megyeszékhelyen már épülő járműipari tesztpálya miatt már most vannak olyan külföldi cégek, amelyek bázist nyitnának Sármelléken. A személyforgalmat illetően idén várhatóan tovább erősödik, akár új felszállóhelyek beiktatásával a Németországból érkezők forgalma, de a komoly érdeklődés miatt régóta tárgyalnak norvég és izraeli járatok indításáról is. Mindezen felül szintén évek óta tervezik a londoni menetrend szerinti összeköttetést, ami a legoptimálisabb esetben az év második felében indulhatna el - jelezte Hévíz polgármestere. (mti)

2018-ban a Ford Performance is segíti az M-Sport Ford World Rally Team munkáját

2018.01.11.
A világ egyik legeredményesebb autóversenyzőjének tartott, és ezért a Brit Birodalom Rendjének tisztjéül választott Malcolm Wilson vezetésével működő, az angliai Dovenby Hallban működő M-Sport Ford World Rally Team csapat 2018-tól kezdve értékes technikai támogatásra is számíthat a globális Ford Performance részlegtől, amit Mark Rushbrook, a globális motorsport-tevékenységekért felelős igazgató irányít. A Ford a 2017-ben nyújtott műszaki és pénzügyi hozzájárulások után immár még nagyobb befektetésekkel támogatja az M-Sport Ford World Rally Team munkáját, hogy a csapat a 2018-as WRC-szezonban – és természetesen a későbbiekben is – ütőképes maradjon. A Ford határozottabb támogatása fontos szerepet játszik abban, hogy az M-Sport megtarthatta a 2017-es FIA WRC egyéni bajnokát, Sébastien Ogiert. Ő és a feltörekvő tehetség, Elfyn Evans a csapat kulcsfigurái, akik navigátoraikkal, Julien Ingrassiával és Daniel Barrittal 2018-ban is rajthoz állnak majd a Ford Fiesta WRC-vel. “A Ford és az M-Sport 20 éves együttműködése már a rallysport minden szintjén páratlan sikereket eredményezett, amelyekre nagyon büszkék vagyunk; emellett pedig világszerte megalapozta a Fiesta hírnevét a rallyversenyzők körében,” nyilatkozta Rushbrook. “Tavaly a vadonatúj Fiesta kifejlesztésével támogattuk az M-Sportot, és az autó bajnoki címeket szerzett a csapatnak. Már izgatottan várjuk, hogy 2018-ban még komolyabban segíthessük a munkájukat.” A Ford már 1997 óta folyamatosan az M-Sport partnere. A Ford által kiválasztott rally-specialistaként az M-Sport gyártja a Ford versenyautókat a rally több géposztálya számára is, a FIA R2-től kezdve egészen a sportág csúcsát jelentő WRC-ig. A világon jelenleg több mint 400 darab, az M-Sport által fejlesztett Ford Fiesta versenyez a rallysportban. “Az évek során mindig élvezhettük a Forddal való együttműködés fantasztikus előnyeit, most pedig hatalmas örömmel tölt el minket, hogy a márka 2018-ban még nagyobb mérvű támogatással segít nekünk megvédeni a világbajnoki címünket,” mondta el Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető igazgatója. Sébastien és Elfyn részvételével újra ütős gárdával léphetünk pályára, a magasabb szintű műszaki támogatás pedig lehetővé teszi a Ford Fiesta WRC sikeres továbbfejlesztését. A verseny szorosabbnak ígérkezik, mint valaha, de biztos vagyok benne, hogy együttes erővel és partnereink támogatásával ugyanazt a remek teljesítményt nyújtjuk majd, ami már 2017-ben is diadalra vitt minket.” A Ford 1,6 literes EcoBoost benzinmotorjával hajtott Ford Fiesta WRC rallyautó a vadonatúj Fiestára épül, amely már Európa-szerte kapható, és a kínálatban ugyanúgy szerepel a stílusos Fiesta Titanium, mint a Ford Performance izomautói által inspirált Fiesta ST-Line és a gazdag felszereltségű Fiesta Vignale. A 200 lóerős, 1,5 literes EcoBoost motorral felszerelt és válaszható üzemmódokkal vezethető vadonatúj Fiesta ST 2018-ban már kapható lesz a márkakereskedésekben.

A korszerű autóipar kulcskérdés a magyar gazdaság jövője számára

2018.01.11.
A tárcavezető kiemelte, hogy a legkorszerűbb technológiák magyarországi bevezetéséhez szükség van a hightech vállalatok szerepvállalására, ezért a japán GS Yuasa 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházását a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette.  Makoto Yoda, a GS Yuasa vezető tanácsadója ismertette, hogy a miskolci lesz az első üzem Japánon kívül, ahol a vállalat lítiumionos akkumulátorokat fog gyártani. A csaknem 29 millió eurós befektetéssel az első szakaszban 51 munkahely jön létre, az építkezés februárban kezdődik.Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a munkahelyteremtésben ma már nem az új álláslehetőségek száma, hanem az általuk termelt hozzáadott érték, a technológiai színvonal és az innovációs tartalom a legfontosabb. Ezt az új minőséget Magyarország a kézzelfogható közelségbe került teljes foglalkoztatottság mellett érheti el - tette hozzá.  A miniszter közölte, hogy 2016-ban a kormányzati támogatáson keresztül 71 beruházással 3,2 milliárd euró, 2017-ben 96 beruházással rekordösszegű, 3,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra. Az így létrejött munkahelyeken az átlagbér tavaly előtt 255 ezer forint, tavaly pedig 304 ezer forint volt, ami azt bizonyítja, hogy növekvő fizetések mellett is lehet versenyképes befektetési környezetet teremteni - tette hozzá. Magyarországon 170 japán cég 26 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést - mondta Szijjártó Péter.  A GS Yuasa beruházása helyszínének kiválasztását Miskolc jól szervezett infrastruktúrájával, a képzett helyi szakemberekkel és a város vezetése által nyújtott támogatással indokolta Makoto Yoda. A cég vezető tanácsadója elmondta, hogy az elmúlt évek éghajlatváltozása sürgetővé tette a széndioxid-kibocsátás mérséklését, ez pedig az autóipart is új kihívások elé állította. A rendelkezésre álló idő szűkös, de a károsanyag-kibocsátásra megoldást jelenthetnek az elektromos autók, a lítiumionos akkumulátoroknak pedig ezek meghajtásában kiemelt jelentősége lehet.  Kiss János, Miskolc alpolgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a városnak a GS Yuasa beruházásához hasonló termelőkapacitásokra és 21. századi technológiákra van szüksége a térség újraiparosítása, a régi iparágak felváltása érdekében. Az önkormányzat a beruházók fogadása érdekében fejlesztette a város infrastruktúráját, ennek köszönhetően 2010 óta 5 ezer új munkahely jött létre Miskolcon - tette hozzá. Kiemelte, hogy a borsodi megyeszékhely tavaly demográfiai fordulóponthoz ért, 27 év után először nem volt elvándorlási vesztesége. Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban megközelítőleg 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele a 2017 márciusával zárult üzleti évben csaknem 3 milliárd dollár volt. A kiotói székhelyű cég magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017. október 30-án jegyezték be. (mti)

Modern autókhoz modern értékesítést!

2018.01.11.
Vegyünk például egy műszaki áruházat: ha akarunk venni egy új tv-t vagy mobiltelefont, több választási lehetőségünk van: megrendelhetjük online az adott lánc webáruházában, besétálhatunk a legközelebbi egységbe, vagy rendelhetjük az adott terméket az áruházlánc valamelyik digitális boltjából, vagy ha gyorsítani szeretnénk a folyamaton, kérhetjük a terméket a digitális boltba, ahova jelentősen gyorsabban kiszállítják, mintha házhoz kérnénk. Made Of Cloud Ideális esetben a különböző csatornák között tökéletes az átjárhatóság, a vásárlás bármelyik lépésénél dönthetünk úgy, hogy inkább más módon folytatnánk a vásárlást. Az autóvásárlás jelentősen több lépésből áll, mint például egy televízió vásárlása és a lépések döntő többsége továbbra is a hagyományos módon, személyesen, egy kereskedésben zajlik. Ugyanakkor az ICDP 2017-es felmérése alapján az ügyfelek 20%-a ha tehetné, online véglegesítené a rendelést és annak pénzügyi vonzatait. Persze ezt nem tennék akármilyen partnerrel: Vagy közvetlenül a gyártótól, vagy egy megbízható márkakereskedőtől. Az utóbbi években megnyíló lehetőségek mögött elsősorban előbbiek álltak, a kereskedések – szűkösebb anyagi lehetőségeik miatt – még nem igazán teszik lehetővé a vásárlás bizonyos lépéseinek interneten keresztül történő megtételét. Wards Auto Az ilyen lehetőségek megnyitása gyakran a marketing része, limitált szériás, egyedi modelleket kínálnak eladásra online, a rendelést pedig a foglaló bankkártyával történő kifizetése után véglegesíthetjük is. Otthon, a kanapéból. Így történt a francia sportautó, az Alpine feltámasztásánál 2017-ben, vagy a Volvo XC90 limitált szériás modelljénél még 2014-ben. CBT Van példa sokkal kiterjedtebb online vásárlási lehetőségre is, a Dacia az Egyesült Királyságban, a Smart pedig Olaszországban teszi lehetővé, hogy a honlapon konfigurált autót azonnal meg is rendeljék az érdeklődők. Mások, mint a Citroen és a Peugeot Franciaországban a kereskedőknél álló bemutató és raktári autók vásárlását könnyítik meg, bár egyelőre csak a foglaló kifizetése történik online, a véglegesítéshez a vásárlók kénytelenek elmenni az adott kereskedésbe. Ezekben a koncepciókban közös, hogy a vásárlás online kezdődik, de szinte minden esetben offline ér véget, tehát a teljes mértékben az interneten történő vásárlás kora még nem jött el és talán soha nem is fog. Ugyanakkor van, aki már tovább jutott: az autóipari innovációban mindig is élen járó Rockar kereskedői hálózattal közösen indította el online platformját a Mitsubishi, érdemes megnézni, mennyire egyszerűvé tették a vásárlást (www.buy.mitsubishi-cars.co.uk). Az első vásárló                                                                                        Mitsubishi Matters De akarunk-e online autót vásárolni? A legtöbben minden bizonnyal nem. A cél nem az, hogy be se tegyük a lábunkat egy kereskedésbe, hanem hogy ne kelljen minden egyes teendőt személyesen intézni. Miért ne fizethetnénk ki a foglalót online? Miért ne foglalhatnánk időpontot a tesztvezetésre, egy erre alkalmas platformon keresztül? Bizonyos esetekben, mint a limitált modellek, amelyeknél az alapverziót már jó eséllyel ismerik az érdeklődők, valóban van létjogosultsága egy teljes mértékben online vásárlási folyamat létrehozásának, hiszen ezekben az esetekben nem feltétlenül van szükség tesztvezetésre, hiszen az alapmodellt az érdeklődők már nagy valószínűséggel kipróbálták és az alapján döntöttek a limitált szériás modell megvásárlása mellett, de egy hagyományos modell esetében nincs az virtuális teszt vagy 360 fokos kamera, ami helyettesíteni tudná az autó kipróbálását. Persze, a vásárlási folyamatoknak fejlődniük kell és kényelmesebbé kell válniuk, de biztosak lehetünk benne, a kereskedésekben még hosszú időn át szeretettel fogják várni a tesztvezetésre jelentkezőket. Ki tudja, talán előbb vagy utóbb ez lesz az elsődleges feladatuk.  

NGM: a járműipar mellett más iparágak is meghatározóvá válnak

2018.01.11.
A KSH legfrissebb közlése szerint az elmúlt év novemberében az ipari termelés 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan index szerint egyaránt. Pomázi Gyula hozzátette: tavaly novemberben az ipar belföldi értékesítése 2,0 százalékkal, az ipari export volumene pedig 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az NGM által az MTI-nek eljutatott közlemény szerint a feldolgozóipari alágak 2010-től számított teljesítményét tekintve még mindig a járműipar a legsikeresebb, hiszen a 2010-es bázishoz képest az ipari termelés 36,7 százalékkal emelkedett ezen belül a járműgyártás csaknem megkétszerezte termelését. A termelés további növekedését jelentős mértékben támogatják a kormányzati intézkedések: a kapacitásbővítő beruházások ösztönzése és az Irinyi Tervben megvalósuló fejlesztések mellett az ipari termelés növekedését fokozhatja a 9 százalékra csökkentett társasági adókulcs is - olvasható a tárca közleményében. (mti)

Samsung DRVLINE™ platform: lépés az önvezető jövő felé

2018.01.11.
A DRVLINE™ felület egy nyitott, moduláris és skálázható hardver és szoftver alapú platform, amely az autógyártók számára jelent értékes megoldást. A felület képes a legmagasabb szintű technológiát integrálni az új járművekbe, miközben lefekteti a jövő autóparkjának alapjait. A Samsung mostani közleményét a vállalat számos nagy horderejű bejelentése előzte meg a tavalyi évben. Egy 8 milliárd dollár értékű akvizíció során felvásárolta a csatlakoztatott technológiákkal foglalkozó HARMAN vállalatot, és megalkotta a közös autóipari stratégiai üzletágat, létrehozott egy 300 millió dolláros autóipari innovációs alapot (Samsung Automotive Innovation Fund), valamint egy sor beruházást hajtott végre és lépett különböző partnerségekre annak érdekében, hogy előmozdítsa az együttműködést az autóipar területén. Sok hardveres és szoftveres önvezető felület arra kényszeríti a felhasználót, hogy egy bizonyos technológiát alkalmazzon, ezáltal megfosztja őt a későbbiekben a választás szabadságától. Ezzel szemben a DRVLINE™ platformot úgy tervezték, hogy a gyártók együttműködésben testre szabhassák a szoftvert, az egyes elemeit szükség szerint akár kicserélhetik másra. Ez biztosíték arra is, hogy a platformot a jövőben is használni fogják, ami a gyorsan változó technológiák korában elengedhetetlen. A gyártók értékesíthetik az egyik legfejlettebb önálló technológiát, míg újabb és újabb innovációkat építhetnek bele, hogy elérjék az ötös szintű automatizációt. A Samsung elektronikai tapasztalatainak és az IoT, valamint beágyazott rendszerekben való jártasságának köszönhetően a DRVLINE™ platformot a legmodernebb technológiák és elemek alkotják, amelyek képesek a 3-as 4-es és 5-ös szintű automatizációra. A Samsung és a HARMAN által gyártott új ADAS első kamerarendszer tökéletesen megfelel a New Car Assessment Program (NCAP) különféle szabványainak, mint például a sáv elhagyásakor adott figyelmeztetés, a figyelmeztetés lehetséges ütközésre, a járókelőket érzékelő technológia, és az automatikus vészfékezés.       

A Continental elhozza a vezeték nélküli töltőállomásokat

2018.01.11.
A Continental AG nemrég bejelentette, hogy januárban a CES-en fogja leleplezni saját verzióját a technológiából, valamint a fedélzeti töltőrendszerükkel még nagyobb rugalmasságot fognak kínálni az elektromos járművek tulajdonosainak.Az induktív töltőrendszerek, amelyeket a BMW, a Mercedes, vagy más nagy autógyártók és kis startupok mutattak be, mind újraírhatják az elektromos járművek piacát. Ahelyett, hogy az autókat egy dugaszolóaljzathoz csatlakoztatnák, az elektromos járművek tulajdonosai egy tányérra helyezhetik el az autót, ahol az elsődleges tekercs a mágneses indukció révén vezeték nélkül továbbítja az energiát az autóban lévő másik töltőtekercsbe. A Continental szerint a 11kW-os induktív rendszere töltés során percenként egy kilométer megtételéhez elegendő energiát képes átadni az autónak. A rendszer emellett a „mikronavigáció” segítségével automatikusan képes lesz a töltőállomások fölé vezetni az autó, tízszer nagyobb pontossággal, mint egy átlagos parkolási asszisztens.A CES show-n emellett bemutatkozik a cég AllCharge rendszere is. Ez lényegében integrálja a dedikált frekvenciaváltót, az elemet, amely átalakítja a váltóáramos töltőállomást az elektromos járművekhez szükséges egyenáramra egy módosított hajtásláncban. Az eredmény, ahogy a Continental merészen fogalmaz, egy univerzális fedélzeti töltő, ami “bármilyen töltési pontot használhat a töltési sebesség, a feszültség vagy a feszültség típusától függetlenül”, és 10 perc alatt elegendő energiát biztosít 300 kilométernyi úthoz. Ez igazán nagyon szólna. És az AllCharge rendszernek van egy másik előnye is: egy mobil energia bankká alakítja az elektromos járművet, mert a beépített frekvenciaváltó a DC-t AC-re is átalakíthatja, amely az eszközök töltésére is használható. A Continental azt mondja, hogy az AllCharge gyártása 2022-ben kezdődhet meg. Az induktív töltőrendszer első, korai verzióját pedig a CES-en bemutatták be Las Vegasban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója