MOL: "BBB mínusz"

2017.11.16.
A Mol közleményében ismerteti: az S&P indoklása szerint a befektetési kategóriába sorolás annak a következménye, hogy a Mol jelenlegi és előre jelzett hitelmutatói a társaság erős teljesítményének és a támogató iparági környezetnek köszönhetően javulnak. A nemzetközi hitelminősítő szerint a Mol demonstrálta az integrált üzleti modell nyújtotta előnyöket, megvalósította költségoptimalizáló programját, melynek köszönhetően fenntartható módon növekszik a nyereségesség, és növelte az iparági ciklus változásának jóval kevésbe kitett kiskereskedelmi és petrolkémiai üzletágak súlyát. A stabil kilátás az S&P azon várakozásait tükrözi, miszerint a Mol erős hitelképességi mutatókat képes fenntartani, amit a pozitív működési cash-flow támogat, miközben a társaság továbbra is aktívan fektet be a vegyiparba. Simola József, a Mol csoportszintű pénzügyi vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint azt mondta, nagyon örülnek az S&P felminősítésnek, ami által a Mol csatlakozott a teljes mértékben befektetési kategóriába sorolt cégek elit klubjához. "A felminősítés hűen tükrözi a külső környezet változásainak ellenálló, integrált üzleti modellünk és pénzügyi stabilitásunk nyújtotta előnyöket. Magas minőségű, alacsony költségű eszközeink segítségével továbbra is erős eredményeket fogunk elérni, és 2030-as hosszú-távú stratégiánk segítségével a Mol-t vezető vegyipari céggé és Kelet-Közép-Európa meghatározó kiskereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává formáljuk" - idézi Simola Józsefet a közlemény. MTI

Száguldozó magyar motorost fogtak az osztrák rendőrök

2017.11.16.
Sokba kerül a gyorshajtás a 45 éves magyar motorosnak, aki a Geschriebenstein Straße-n a B 56-os úton Gaas und Kulm ( Güssing járás)  között alaposan túllépte a sebességet.  Gyorshajtás miatt eljárást indított ellene az osztrák rendőrség.  Ausztriában gyakori, hogy a rendőrök álcázott autóval indulnak a szabálytalankodók nyomába, így bukott le a magyar férfi is nyugati szomszédunknál.

Anyukám is érteni fogja – Gondolattól a slusszkulcsig

2017.11.15.
A cikk írásának pillanatában 9 hét van hátra karácsonyig. Aki új slusszkulcsot szeretne a fa alá tenni, annak nagyon gyorsan akcióba kell lendülnie, mert minden szempontból megfelelő és a legkisebb kockázatot magában hordozó használt autó vásárlásához idő kell, de nézzük, hogy mennyi! A folyamat eleje: a gondolat megszületése Az egész autóvásárlás úgy indul, hogy valahol az ember fejében legbelül megfogalmazódik a gondolat: kellene egy másik kocsi. Ennek sok oka lehet. A meglévő autó egyre több időt tölt a szervizben és ezek a látogatások egyre többe kerülnek, plusz bosszantó, hogy alacsony a kocsi rendelkezésre állása. Ez egy idő után oda fajul, hogy Budapestről Nyíregyházára már nem is merünk elindulni, de a velencei tóhoz menet is imára kulcsoljuk a kezünket, nehogy éppen most egy a fene az autót. Közben kávé, utána gerinctorna ajánlott A másik klasszikus ok – bár ez egyre ritkább – hogy valaki olyan akar autót, akinek előtte nem volt. Ez a verzió annyiból kacifántosabb, hogy a leendő autótulajdonos semmiféle tapasztalattal nem rendelkezik és sötétben tapogatózik a használt autó piacon. Nem csak a típusok ismeretének hiánya nehezíti a feladatot, hanem a használt autó kereskedések aknákkal tele őserdeje is félelmet keltő. Óvatos éjszakai internetezgetés Férfitársaim, valljuk be, azt, hogy le szeretnénk cserélni a kocsit, először nem mondjuk meg az asszonynak, hanem – mint régebben a felnőtt filmeket – titokban kezdünk böngészni, amikor a család már alszik. Jó ideig csak álmodozunk, számolgatunk, később leszállunk a földre és a reális anyagi lehetőségeink keretein belül keresgélünk. Nos, akinél ez a lépés nem történik meg, az még egyszer üljön le a családi költségvetés mellé, mert jól tudjuk, hogy nem megvenni lesz művészet az autót, hanem fenntartani. Csábító a 18 colos kerék, de ki bírja az „körbegumizni”, akár csak 6 évente is? Típusok, évjáratok, motorváltozatok szűkítése Amikor az anyagi részt tisztába tettük, vagyis tudjuk, mennyi pénzünk van az akcióra, akkor megrajzolódnak a határvonalak. Például a nagyobb autóból csak öregebbre futja, a kisebből pedig lehetne fiatalabbat venni. Sok-sok döntés vár ránk, ezek között van, hogy benzines, vagy dízel, esetleg már hibrid legyen az új választott. Ilyenkor elhagyjuk egy kicsit a használt autó hirdetési portálokat és megnyitjuk az Autószektor, olvasgatjuk a teszteket, leírásokat, járművizsgálati esettanulmányok, és persze forgatjuk az „Anyukám”-rovatot, hogy megokosodjunk, mi-hogyan működik. Végül a kör bezárul Ha ügyesek voltunk, akkor a szűkítés annyira jól sikerül, hogy a végére csak egy típus, annak egy adott motorkivitele marad a kalapban. Ha kellőképpen népszerű modellt választunk, akkor még a felhozatal is bőséges lesz, ha ritkább típus áll közel szívünkhöz, akkor abból a néhányból kell mazsolázni. Például 1.4 TSI Golf hatost keresünk 2010-ből, akkor több mint húsz autót kell átnéznünk a hirdetések alapján, ha viszont 10 éves Alfa Romeo Brera-t szeretnénk, akkor dízelből egy, benzinesből 4 találat adódik. Az autóvásárló hete Az autóvásárlás egy projekt, az az ideális, hogy ha ezzel a szemlélettel fordulunk rá, és rászánjuk a megfelelő időt és energiát. Az ideális az lenne, ha minden autókereső kivehetne egy szét szabadságot, amikor semmi mással nem foglalkozik, csak a kereséssel és a személyes megtekintéssel. De ez nem így van, hiszen mi már akkor is bemegyünk dolgozni, ha betegek vagyunk, még hogy holmi autókeresésre szabadságot vegyünk ki… Hétközben a már említett éjszakai böngészéseken kívül, a munkaidőből is le-lecsippentve szemezgetünk a kínálatban. Nyomtatjuk a hirdetéseket, karikázunk, kihúzunk, félreteszünk és végül lesz mondjuk három, akit érdemesnek találunk arra, hogy felhívjuk. Ebből egy (természetesen az, amelyiket a legjobban szeretnénk) már nincs meg, mire a tárcsázunk, a másik kettő tegyük fel, hogy versenyben marad. Sok türelem és hideg élelem ajánlott a kereskedés-túrákhoz Ezzel el is jött a hétvége. Végre van egy kis szabadidő, hát szombaton nyakunkba vesszük várost és felkeressük a hirdetés szerinti helyszíneket. Mindig hangsúlyozom, hogy vásárlás előtt, aki teheti, ezt a lépést ki ne hagyja! Nagyon fontos a személyes tapasztalatgyűjtés, mert ha – teszem azt- beleülve, vagy mellette állva mégsem olyan rokonszenves a kocsi, akkor megette a fene az egészet. A szimpátia nem csak az autóval fontos, hanem annak eladójával is. Ha emberileg nem találunk hangot a kereskedővel (vagy adott esetben az eladó magánszeméllyel) akkor eleve rossz szájízzel fogunk neki látni az üzletkötésnek, és ebből ritkán sül ki jó dolog. Minden rendben, de az ördög soha nem alszik Odamentünk, minden tetszett, szimpatikus az eladó, rendezett, tiszta a kereskedés, szerintünk jó a kocsi. Az átlagos használt autó vásárló ezen a ponton már ritkán torpan meg, a kereskedő is dörzsöli a tenyerét. Igen, hosszú hetek teltek el, mire minden egybevágott és szemtől szemben állunk a lehetőséggel. Már csak egy kézfogásnyira van, hogy a miénk legyen a kocsi. Annyira elfáradunk az egész procedúrában, hogy szeretnénk már pontot tenni az ügy végére. De a tudatos vásárló nem siet, nem kapkod. Fel kell tenni a 10 pontos kérdést az eladónak: Nem bánja, ha egy szakemberrel is átnézetem az autót, mielőtt belevágunk? Ha erre kitérő, netán hepciáskodó választ kapunk, akkor indulhatunk is kifelé. Az esetek túlnyomó többségében azonban ennek nincsen akadálya, maximum arról nem tud biztosítani az eladó, hogy a kocsi még akkor is ott lesz, amikor mi visszamegyünk a szakértőnkkel. Na, erre kínál remek megoldást egy olyan összeg letétele, amelyhez a megállapodás tartalmazza, hogy ha ne adj Isten a szakértő vizsgálat olyan tényezőt talál, ami miatt a vevőjelölt eláll a vásárlástól, akkor az összeg visszajár, cserébe pedig egy ésszerű határidőn belül tartják nekünk az autót. Fontos a vizsgálat Egy teljes körű helyszíni vizsgálat során általában sok minden kiderül még az autókról, amikről a kereskedők akarva-akaratlanul nem számoltak be. A mérlegelés joga és az alku pozíciója a vevőjelöltnél van, ha nincs valami katasztrofális hír az állapotlapon, jöhet a tárgyalás. Egy a sok nehezen észrevehető hiba közül (a képen fiatal Passat CC szakadt ajtótömítése látható) Egyébként minél idősebb és/vagy olcsóbb autót keresünk, annál tovább tart a sok leharcolt darab között igazgyöngyöt találni és az átvizsgálás fontossága is egyenesen arányos a kocsik korával. „Lepapírozzuk” Időt kell még szánni arra is, hogy a megállapodás után mi, vagy megbízottunk (aki sok esetben némi pluszpénzért maga a kereskedés) elintézze nekünk a kocsi átíratását, eredetiségvizsgálatát, adott esetben rendszámozását, vagy műszaki vizsgáját. Nem mondom, vannak olyan profik, akik ezt tényleg 1-2 nap alatt lezongorázzák, de inkább az egy hét a mérvadó. Adjuk össze! Az álmodozás és elhatározás időszakát most ne számoljuk, tegyük fel, hogy eldöntöttük: kocsit akarunk venni. Aki hatékonyan keres és tudja, hogy mit akar, az egy hét alatt szűkít megfelelően. Aki kicsit lassabb, bizonytalanabb, akinek mindennek utána kell néznie a szakirodalomban, az akár három hetet is eltölt mire rájün egyáltalán, hogy milyen autót keres. Vegyük ezt átlagosan 2 hétnek. A harmadik hét rámegy a személyes bejárásra, az elvitt autók feletti csalódottságérzet leküzdésére, az új hirdetések felkutatására. A negyedik héten már van a tarsolyban 1-2 kocsi, viszont a felkért szakértőnk csak 3-4 nap múlva tud jönni, ezzel el is telik egy újabb hét. ideális esetben a negyedik héten leszurkoljuk az összespórolt pénzünket és megindul az ügyintézés. Ha sehol nem akad el a folyamat, akkor a hatodik héten öröm-boldogság, autóátvétel. Ha becsúszik valami, mert lebetegedik az ügyintéző, áramszünet van az okmányirodában – és ki tudja milyen egyéb akadályok jönnek – akkor újabb hosszú napok telnek el a birtokba vételig. OK, miénk a kocsi Aki használt autót vesz, az téved, ha arra gondol, hogy átvétel után azonnal indulhat az európai körutazás. A tudatos vásárlók első útja a szervizbe vezet, ahol elvégezteti az alapvető karbantartásokat és műhelykörülmények között is átnézeti a kocsit, sőt, amit kell azt ki is javíttatja rajta. A jó szervizek viszont nem tudnak előre fogadni. Nem ritka a három hetes várólista sem, de két hetes átfutásra legalább számítani kell. A javítás általában egy napot vesz igénybe, de ha sok minden összejön – teszem azt, vezérlést is szeretnénk cseréltetni, ami erősen ajánlott ilyenkor – akkor ez a folyamat is húzódhat. A főszezonban sokáig kell várni, mire bejutunk a gumishoz Ráadásul ez az évvégi időszak eléggé speciális. A ünnepek előtt nem csak a szervizek vannak leterhelve, de a gumis műhelyek előtt is hosszú a sor. Arról nem is beszélve, hogy a megvásárolt kocsin nem megfelelő abroncsok vannak, akkor még azzal is kell számolni, hogy időbe telik megvenni (megrendelni, kivárni) és felszereltetni a verdát. Aki karácsony előtt megbízható kocsit szeretne, az jobb, ha azonnal nekilát a folyamatnak, mert egy tisztességesen kivitelezett autóvásárlás gondolattól a slusszkulcsig legalább egy hónap. Kapkodva pedig ezt nem érdemes csinálni! Sok sikert mindenkinek.

A Lamborghini méregdrága sportautót ajándékozott a pápának

2017.11.15.
Pápamobilnak nem jó a Lamborghini? Teszi fel a kérdést a bild.de, amely beszámol Ferenc pápa szerdai programjáról. A Lamborghini gyár - amely az Audi-konszernhez tartozik - egy hófehér színű autót adott a pápának. Végsebessége 325 km/óra, 2.9 másodperc alatt éri el a százas tempót. A Vatikán közölte, a pápa a londoni Sotheby's aukciósházon keresztül érékesíti az ajándékot, a befolyt összeget pedig egyebek mellett olyan nők megsegítésére fordítják, akiket emberkereskedők prostitúcióra kényszerítettek.  Az autó értékét növeli, hogy a pápa a motorháztetőt ellátta monogramjával. A kocsi új ára 183 ezer euró, pápai autogram nélkül.  Ferenc pápa dedikálta az ajándékot. Fotó: bild.de

A SEAT eladásai 23,3 százalékkal nőttek októberben

2017.11.15.
Alig két hónap van hátra a 2017-es évből, és a SEAT kiszállításai 14,4 százalékos növekedést értek el január és október vége között világszerte. Ez alatt az idő alatt a márka 395 100 járművet értékesített, ami 49 600 darabbal több, mint 2016 azonos időszakában (345 500). A SEAT értékesítés és marketing területekért felelős ügyvezető alelnöke, Wayne Griffiths kiemelte: “Ez az október igazán kiváló hónap volt, ami jól mutatja azt a pozitív trendet, amit az egész év során tapasztaltunk. Masszív növekedést jegyeztünk, főként a márka pilléreinek köszönhetően; az Ibiza, a Leon és az Ateca mellé most az új Arona is felzárkózott, amitől azt reméljük, hogy a továbbiakban is hozzájárul majd ahhoz, hogy megtartsuk a növekedési lendületünket. Emellett az eladási teljesítményünk jelentős hatással van részesedésünkre jelentősebb piacaink többségében. A SEAT jelenleg az egyik leggyorsabban növekvő márka Európában”. A SEAT kiszállításai világszerte határozottan bővülnek, köszönhetően a kétszámjegyű százalékos növekedésnek a márka főbb európai piacain januártól október végéig: Németország 84 100 jármű; +13,6% Spanyolország 81 200; +21,5% Egyesült Királyság 48 400; +19,5% Franciaország 20 300; +13,0% Ausztria 15 200; +16,1% Lengyelország (9 200; +22,8% Svájc 8 500; +35,3% A SEAT történetének legnagyobb termékoffenzívája most az új Arona crossoverrel folytatódik. Az első darabokat már ki is szállították a megrendelőknek, és a várakozások szerint a típus a továbbiakban is segíthet fenntartani az emelkedő trendet a márka eladásainál. Az Arona csatlakozik az újdonság Ateca, a Leon és az Ibiza hármasához, amelyek bemutatkozására az elmúlt 18 hónapban került sor. A SEAT 2018-ban egy akár hétszemélyesre is bővíthető szabadidő-autó bemutatásával tovább bővíti termékportfólióját. Az új jármű a tervek szerint 2018 utolsó negyedévében érkezik meg a kereskedésekbe. A SEAT első három negyedévben elért pénzügyi eredményei jól tükrözik a növekvő eladásokat. Az év első kilenc hónapjában a cég működési nyeresége 12,3 százalékkal nőtt 2016 azonos időszakához képest; jelenleg 154 millió eurónál tart, a nagyobb eladott mennyiségnek és a nagyobb profithányadnak köszönhetően, ami a gazdagabban felszerelt modellek, és az olyan felsőkategóriás autók eladásának tudható be, mint az Ateca. Ehhez mérten az árbevétel is 11 százalékkal emelkedett január és szeptember között, és elérte a 7 milliárd 255 millió eurót.

Bővíti szentgotthárdi gyártókapacitását az Ames

2017.11.15.
Az MTI jelentése szerint Szijjártó Péter elmondta: a spanyol Ames vállalat az acél és fémgyártás területén Spanyolország legnagyobb vállalata, az Európai Unióban a negyedik a porkohászat területén. A vállalat négy országban - Spanyolországban, Magyarországon, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban - rendelkezik termelői kapacitással. A bővítés után a szentgotthárdi gyár lesz az Ames legnagyobb termelő egysége. A vállalat nagy autóipari vállalatok beszállítója, ezért az itt gyártott fém és acélipari termékek iránt jelentős piaci érdeklődés lesz - tett hozzá. Szijjártó Péter ismertette, a szentgotthárdi gyár termékeinek mintegy 90 százaléka exportra kerül, így az Ames vállalat hozzájárul a magyar export sikereihez is. A miniszter szerint reális, hogy a magyar kivitel az idén az év végére elérje a 100 milliárd eurót a tavalyi 93 milliárd eurós rekord után. A külgazdasági miniszter megismételte, hogy az autóipar adja a magyar gazdaság gerincét. Tavaly a magyar autóipar minden idők legmagasabb termelési értékét érte el 7900 milliárd forinttal. Az idén az első kilenc hónapban további 1 százalékos bővülést könyvelt el az ágazat, és további növekedést vetít előre, hogy a foglalkoztatottak száma az autóiparban 11 százalékkal emelkedett az elmúlt negyedévben, így Magyarországon összességében 168 ezer ember dolgozik az ágazatban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Cesar Molins, az AMES Hungaria Kft. vezérigazgatója a cég beruházását bejelentő sajtótájékoztatón MTI Fotó: Balogh Zoltán Cesar Molins, az Ames Hungaria Kft. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy lehetőséget látnak piacuk növekedésére, ezért bővítik a szentgotthárdi gyárukat, és hozzák létre a legnagyobb termelő egységüket. Az Ames cég közölte: a magyarországi üzemüket 2014 nyarán nyitották meg Szentgotthárdon, ahol mechanikus megmunkálást végeznek a Spanyolországból érkező félkész termékeken, az új gyáregységükbe teljes porkohászati folyamatot, modern technológiát telepítnek. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2016-os üzleti évben az Ames Hungaria Kft.-nek több mint 363,5 millió forint volt a nettó árbevétele, ez több mint 170,7 millió forinttal haladta meg a cég előző évi árbevételét. Az Ames Hungaria Kft. a tavalyi üzleti évet 12,8 millió forint veszteséggel zárta, szemben az előző évvel, amikor 51,04 millió forint nyereségre tett szert. Az átlagos foglalkoztatotti létszám tavaly 31 volt.

Ez történik, ha autóversenyzők terveznek kocsit

2017.11.15.
A Toyota Camry-vel már hosszú évek óta versenyez Észak-Amerika első számú motorsport-szériájában, a NASCAR-ban. Annak a Camrynek persze semmi köze nincs az utcai verzióhoz – de vajon miért ne köthetnék mégis össze a kettőt? Miért is ne lehetne a NASCAR-pilóták utcai Camryje ugyanolyan látványos, mint szolgálati autójuk? Ebből a merész ötletből született meg az a négy autó, amely egyszerre demonstrálja a Toyota motorsport iránti elkötelezettségét és a tuningpiacon kínált átalakítási lehetőségek korlátlan voltát. Négyet a Toyota egy-egy versenyzője, Denny Hamlin, Kyle Busch, Daniel Suarez és Martin Truex, Jr. alakított át saját szája íze szerint, míg a negyediket Rutledge Wood televíziós kommentátor, a Top Gear USA egykori műsorvezetője álmodta meg. Rutledge Wood Camry Utóbbi messze a legradikálisabb: a lila-arany fényezés és az aranyszínű felnik mellett 3D nyomtatóval megvalósított, extrém karosszériakiegészítők távolítják el a szériakivitelű Camry stílusától az autót. Új a motorházfedél és a diffúzor, lecserélték a lökhárítókat, az oldalsó kötényeket és a fényszóróházakat. Amilyen agresszív az autó megjelenése, annyira visszafogott a műszaki tuning: sportosabb futóművet és kipufogót szereltek az autó alá. A képet barna bőrbelső teszi teljessé. Denny Hamlin Camry Valamivel visszafogottabb megjelenést, viszont annyival szigorúbb technikai tuningot adott autójának a 37 éves Denny Hamlin, aki minden idők legszorosabb futamgyőzelmével (egy századmásodperces előnnyel nyerte meg a 2016-os Daytona 500-ast) írta be magát a NASCAR történelemkönyvébe. A fekete, fehér és piros színekben pompázó karosszéria szélesítése nem öncélú, hiszen egyedi, 10 col széles felniket szereltek a kocsira. A beltérben négypontos övekkel szerelt Recaro kagylóülések várnak, a műszaki színvonalat különleges szívórendszerrel és leömlővel növelték, valamint lecserélték a futóművet és a fékeket. Kyle Busch Camry Kyle Busch neve még Európában is ismerősen cseng: fiatal kora (32) ellenére a NASCAR egyik legsikeresebb pilótája, három szériában közel ezer futamon indult az elmúlt 15 év során. Nem csoda, hogy Camryje maga a megtestesült magabiztosság, a fekete fényezést polírozott fém tetőlemez egészíti ki: mintha csak egy elegáns szmokingot látnánk, amire a fekete-fehér bőrülések is rájátszanak. Az elegáns megjelenés kíméletlenül ütőképes technikát rejt. Martin Truex és Daniel Suarez Camry A fennmaradó két autó mintha a jin és a jang megtestesítője volna. A veterán Martin Truex, saját versenyautója előtt tisztelegve kívül-belül éjfekete kivitelű szedánt állított össze (a fekete árnyalatát hatszor keverték ki, mire elégedett volt a végeredménnyel), míg az újonc Daniel Suarez a hófehér karosszéria és a harsány piros bőrülések mellett döntött. Mindkét autót egyedi szívórendszerrel, Toyota Racing Development kipufogóval és sportfutóművel szerelték fel.

Halálos baleset történt Albertirsánál

2017.11.15.
Csámpai Attila közölte: a baleset a főút 54-es kilométerénél történt, a karambol következtében mindkét gépjármű az árokba sodródott. A ceglédi tűzoltók feszítő-vágóval szabadították ki a roncsból a személyautó vezetőjét, de a mentők már nem tudták megmenteni az életét.   Összetört teherautó és személygépkocsi Albertirsa határában, miután összeütköztek a 4-es számú főúton 2017. november 15-én. A balesetben a személyautó vezetője életét vesztette. MTI Fotó: Lakatos Péter András Tamás megbízott Pest megyei rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a helyszínelés idejére a főút érintett szakaszát lezárták, a forgalmat a 405-ös útra terelik. MTI Fotó: Lakatos Péter

Brexit-hatástól tart az autóipar

2017.11.15.
A londoni alsóház üzleti bizottsága kedden meghallgatta a Honda és az Aston Martin autógyár vezető tisztviselőit, valamint a brit autógyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT) vezérigazgatóját. Patrick Keating, a Honda európai üzletágának - Honda Motor Europe - kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója a bizottsági meghallgatáson elmondta: a japán autóipari csoport nagy-britanniai gyártóüzeme naponta kétmillió részegységet importál Európából 350 kamionnal, és a gyár raktáraiban a gyártás minden adott fázisában mindössze egyórányi részegység-készlet van. Keating szerint, ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem jön létre megállapodás az Európai Unióval az akadálytalan áruforgalom folytatódásáról, és a kontinensről érkező behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme egy-egy órányi gyártási folyamatra vetítve 850 ezer font (300 millió forint) halmozott veszteséget okozna a Hondának a tovagyűrűző fennakadások miatt. Theresa May brit miniszterelnök többször is kifejtette azt a célkitűzését, hogy a kereskedelmi forgalom Nagy-Britannia és az EU-ban maradó 27 ország között a brit EU-tagság megszűnése után is "szabad és súrlódásmentes" maradjon. Keating azonban a keddi londoni parlamenti meghallgatáson kijelentette: az európai vámunión kívül "nem létezik olyasmi, hogy súrlódásmentes kereskedelem". A Honda vezető európai képviselője ezzel arra utalt, hogy a konzervatív párti brit kormány az EU-tagság megszűnésével együtt ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is. A brit kormány ugyanakkor átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokra törekszik az EU-n kívüli legnagyobb kereskedelmi partnereivel. A keddi londoni alsóházi meghallgatáson a brit Autógyártók és -kereskedők Szövetségének vezérigazgatója, Mike Hawes mindazonáltal kijelentette: a brit autóipar olyan mélyen integrálódott az Európai Unió beszállítói hálózatába, hogy nem sok hasznát látná más térségekkel kötött bármiféle szabadkereskedelmi megállapodásnak. Hawes szerint ugyanakkor a brit autógyárakban előállított járművek részegységeinek 44 százaléka származik nagy-britanniai beszállítóktól, de mivel ők is sok mindent importálnak, a tényleges arány közelebb van a 25 százalékhoz. Mark Wilson, az Aston Martin brit autógyár pénzügyi igazgatója a bizottsági meghallgatáson azt mondta: ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül távozik az EU-ból, a brit járműtípus-engedélyeket kiállító hivatal (Vehicle Certification Agency, VCA) igazolásainak jogi érvénye megszűnhet az Európai Unióban. Wilson szerint mivel az Aston Martin csak Nagy-Britanniában termel, és nincs jelen más EU-országokban, ez akár a gyártás kényszerű leállását is jelenthetné.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója