Akio Toyoda személyesen kommentálta a Toyota Yaris által elnyert ’Év Autója’ címet

2021.03.23.
A döntéssel a zsűri irányt mutatott, hiszen ahelyett, hogy egy újabb kis sorozatszámú, marginális értékesítéseket produkáló akkumulátoros modell hozta volna el a címet, amely a jelzésértéken túl a valós iparági emissziócsökkentésre nincs érdemi, nagyságrendi hatással, a szakma vezető szakújságírói ezúttal egy olyan autót választottak, amely gyártójának legfontosabb, Európában legnagyobb darabszámban értékesített modellje, amelyet minden második európai ügyfél öntöltő hibrid elektromos meghajtással vásárol, és amely így városi forgalomban akár 50-80%-ban tisztán elektromos üzemben, károsanyagkibocsátás mentesen közlekedik. A Yaris által immáron második alkalommal elhódított címről Akio Toyota, a Toyota világszintű elnöke is személyesen megemlékezett. A Toyota Yaris szűk elitklubhoz csatlakozott azzal, hogy 2000 után 2021-ben is elnyerte az Év Autója díjat – rajta kívül ezt mindössze két másik autó mondhatja el magáról. A részben vagy teljesen elektromos meghajtások vezető fejlesztőjeként ismert, Európában mára több mint 50%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat (HEV) értékesítő japán autógyártó ezzel egyébiránt harmadik Év Autója címét szerezte meg – a Toyota Prius 2005-ben aratott diadalt. Az idei, 58. alkalommal megrendezett megmérettetésen 29 résztvevőből 7 autó került a döntőbe. A győztest március 1-én hirdették ki: a Yaris lett a 2021-es Év Autója. A döntős autók többsége európai gyártók akkumulátoros elektromos (BEV) vagy plug-in hibrid elektromos (PHEV) járműve volt. Vajon az ilyen vetélytársak mellett mi lehetett az, ami a Yarist ennyire népszerűvé tette Európában? Az alábbi, a zsűritagoktól származó idézetek talán megadják a választ.  „Szegmensének olyan kiváló és sokoldalú autója, ami csúcskategóriás biztonsági jellemzőket kínál.” „Egy fontos kategória fontos autója. A 3 hengeres hibrid hajtással a Toyota folytatja azt a munkát, mellyel kompromisszumok nélkül csökkentheti a károsanyag-kibocsátást.” „A Toyota nem elégedett meg azzal, hogy ők készítik a kategória legjobb full hybrid rendszerét. Így hát még jobbá, még hatékonyabbá és még egyszerűbben használhatóvá tették, ráadásul most már vezetni is élvezetes.” „Hatalmas minőségi előrelépés a ’hibridesítésben’ és a hatékonyság növelésében. Ez pedig szinte hihetetlen fogyasztási adatokhoz vezet.” „Valami történt. A Toyota Yaris eddig egy megbízható, takarékos, de kissé unalmas kisautó volt. Az új Yaris immár élvezetesen és kellemesen vezethető, és mégis takarékos és megbízható.” „A hibrid rendszer jól illik a kisautóhoz. A városlakók gyakran nem tudnak otthon tölteni. A Yaris fogyasztása kiváló, és az elektromos hajtást használva nagyon csendes a városi közlekedésben.” „A Yaris a legsokoldalúbb résztvevő ebben a versenyben. Ha a tulajdonos környezetében nincs töltő infrastruktúra, akkor a hibrid  a legjobb megoldás a CO2-kibocsátás csökkentésére.” „A Yarist az alapoktól kezdve újratervezték, és az eredmény egy mutatós kis ferdehátú lett, új platformjának köszönhetően figyelemre méltó menettulajdonságokkal.” A zsűri tehát nagyra értékelte a Yaris élvezetes vezethetőségét, és a hibrid hajtásnak köszönhető takarékosságát. A Toyota Times közelmúltban megjelent cikke szerint 2015-ben, a fejlesztési időszakban a Yaris 2019-re tervezett bemutatását egy évvel későbbre halasztották. A bemutató elhalasztásakor tudták a Toyotánál, hogy ez esetleg hátrányos üzleti következményekkel is járhat a partnerek – például a kereskedők – számára. Ennek ellenére meghozták a döntést, annak érdekében, hogy a készülő autó mosolyt csaljon majd vásárlói arcára. A végeredmény pedig az lett, hogy a késéssel bemutatott vadonatúj Yarist új hibrid rendszerrel látták el, amit az elődmodellénél sokkal, egész pontosan 50 kilogrammal könnyebb karosszériába építettek be.  A 2015-ben meghozott döntés hozzájárult ahhoz, hogy a Yaris kiváló eredményt érjen el az európai megmérettetésen. A zsűritagok vélekedése is jól mutatja, hogy a városi lakosoknak és a töltési lehetőséget nélkülöző autósoknak milyen jó választást jelentenek CO2-csökkentés szempontjából a hibridek. Az európai városi övezetekben a legtöbben lakásokban élnek (ez Japánban és más piacokon is gyakori). Ezek az emberek nehezen tudják megoldani, hogy saját töltési lehetőségük legyen. Az európai Év Autója díj világossá tette, hogy az elektromos járművek elterjedését az emberek hétköznapi életének valós körülményei figyelembe vételével lehet igazán népszerűsíteni. Akio Toyota, a Toyota világszintű elnöke is kommentálta a sikert A Toyota Times megkérte a Yaris fejlesztésében szorosan részt vevő vállalatvezetőt, Akio Toyodát, hogy mondja el véleményét a díjról. Toyoda örömmel osztotta meg gondolatait. „Nagyon hálás vagyok, hogy a Yaris nyerte meg az európai Év Autója díjat, itt ugyanis az autóipar hosszú múltra tekinthet vissza, és az emberek továbbra is szenvedélyesen kedvelik az autókat. Köszönetem minden zsűritagnak, akinek része volt abban, hogy a Yaris nyerje el ezt a díjat. Még nagyobb boldogsággal töltött el, amikor meghallottam a magyarázatokat arról, hogy miért a Yarist ismerték el. Ugyanis a normál Yarist dicsérték a menetteljesítményeiért, nem pedig a sportos GR Yarist, ráadásul a hibrid változatot részesítették elismerésben. Ami az autók villamosítását illeti, a Toyota ezen a téren teljes modellpalettával büszkélkedhet: van HEV (hibrid), PHEV (konnektorról tölthető hibrid), FCEV (üzemanyagcellás hibrid) és BEV (akkumulátoros elektromos) modellünk is. Rendkívül bátorító, hogy egy hibrid nyerte az európai Év Autója díjat, mivel éppen felgyorsítjuk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy elérjük a karbonsemlegességi céljainkat. Továbbra is arra törekszünk, hogy olyan egyre jobb autókat gyártsunk, amelyek boldoggá teszik tulajdonosaikat.  Kérem, ezentúl is kövessék figyelemmel folyamatosan fejlődő hibrid autóinkat. Szívből szeretném megköszönni a Toyota Motor East Japan, a Tohoku üzem, a Toyota Motor Manufacturing France, a GR Factory és mindenki más közreműködését, akik részt vettek a Yaris, a GR Yaris és a Yaris Cross fejlesztésében és bemutatásában. Végül pedig köszönetet szeretnék mondani minden Yaris-vásárlónknak.”  - fogalmaz a Toyota Yaris által elnyert 2021-es Év Autója díj kapcsán Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                             
Címkék: 

Fontos elvtársaknak tilos Kínában Teslát vezetni

2021.03.23.
A kínai kormány számos katonai személynek, köztisztviselőnek és fontos cégek alkalmazottjának megtiltotta a Tesla vezetését. Az autóknak szintén nem szabad bizonyos területeken parkolni.  Kínában fontos elvtársaknak tilos. Fotó: Tesla A kínaiak attól tartanak, hogy az autókba telepített kamerákat kémkedésre lehet használni. A kamerák folyamatosan rögzítik a jármű környezetét, amelyet a sofőr csak korlátozott mértékben akadályozhat meg. A Tesla az adatokat fel akarja használni önvezető rendszerének fejlesztésére. Ennek érdekében az adatokat továbbítják az USA-ba, amely Kína szerint a nemzetbiztonságát fenyegeti. Elon Musk, a Tesla főnöke egy virtuális panelbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy cége bizalmasan kezeli az adatokat.  A világ legnagyobb autópiaca, Kína nagyon fontos a Tesla számára, a vállalat saját üzemet hozott létre Sanghajban. Tavaly a Tesla alig 150 000 autót adott el Kínában – jegyzi meg a német portál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                             
Címkék: 

Hóekébe rohant egy magyar autó Ausztriában, hárman megsérültek

2021.03.23.
Az orf.at beszámolója szerint a Pyhrn autópályán a Bosruck-alagút közelében egy hóekének ütközött egy autó. A 33 éves magyar sofőr megpróbált erősen fékezni, hogy az ütközést elkerülje, de nem tudta megakadályozni.  Ő és két utasa megsérült, ennek súlyosságára azonban nem tért ki az osztrák honlap, csupán annyit ír, kórházba vitték őket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                             
Címkék: 

Ízelítőt adott a Hyundai a KONA N-ből

2021.03.22.
Amint az első álcázatlan képekről kiderül, a sportos crossover kifejezetten dinamikus megjelenéssel büszkélkedhet, amit még hangsúlyosabbá tesz széles, mély kiállása. A Hyundai N almárka és a Hyundai Formatervezési Központ munkatársai közötti együttműködés most először terjedt ki szabadidőjárműre, a fejlesztés gyümölcse pedig egy olyan típus lett, amely erőt sugároz, és élvezetes vezethetőséget sugall. A vadonatúj KONA N a közelmúltban bevezetett új KONA modern dizájnját a vállalat N sportrészlege által alkalmazott merész, dinamikus formanyelvvel kombinálja. Az orr megjelenését a nagyméretű, ikonikus kialakítású légbeömlők sportos kivitele határozza meg, míg a márka új fénykaraktere agresszív, erőteljes kiállást kölcsönöz a Hyundai legújabb nagyteljesítményű modelljének. Az alsó hűtőmaszk karakteres megjelenést kölcsönöz a lökhárítónak: formavilága a repülőgépek dizájnját idézi, az oldalfalakra áthúzódó elem még inkább kihangsúlyozza a modell aerodinamikailag optimalizált formavilágát és nagysebességű dinamikáját. A képet az egyedi kialakítású felső hűtőrácson megjelenő N logó teszi teljessé. Hátul nagyméretű, dupla tetőspoiler gondoskodik a fokozott leszorítóerőről és a vérforraló megjelenésről. A légterelő elemből az N modelleknél szokásos, háromszögletű harmadik féklámpa sem hiányzik. A modell sportos karakterét öblös, dupla N kipufogók hangsúlyozzák, míg az optimális légáramlásról a hátsó lökhárító alsó felén kialakított, nagyméretű diffúzor gondoskodik. A sportos megjelenést fényezett kerékívek erősítik, egyben a KONA N optikai hasmagasságát is csökkentve. A vadonatúj KONA N olyan, az N modellek számára fenntartott, látványos részletekkel is szolgálhat, mint az exkluzív könnyűfém keréktárcsák vagy a küszöböket díszítő piros betétek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Íme a postakocsik új generációja

2021.03.22.
Emlékeznek a múltkori sztorimra Amerika ikonikus postakocsijáról, amit még a Grumann repülőgép gyár tervezett egy Chevrolet terepjáró alapjaira? Akkor még arról írtam a cikkben, hogy a 20 éve szolgáló postakocsiknak egyelőre nem döntöttek a leváltásáról, noha a tendert már kiírták rá. Hiába szánnak további 10 évet a jelenlegi LLV-knek, az utódra már jó előre felkészülnek, hiszen szeretnének egy legalább ennyire tartós igáslovat helyette. Nos, a kérdés előbb megválaszolódott, mint azt gondoltam. Ugyanis a napokban bemutatták az amerikai postakocsik új generációját, ami még a United States Postal Service szerint is az eddigi legdrámaibb modernizálása lesz a flottájuknak. Érdekesség, hogy pályázatot ismét egy harcászati eszközök fejlesztésével foglalkozó cégcsoport nyerte az Oshkosh Defense személyében. Sőt, a névadás is meglehetősen hasonló. Míg a jelenlegi modell LLV neve is egy mozaikszó, ami a Long Life Vehicle-t takarja, addig az utód az NGDV nevet kapta, ami pedig a Next Generation Delivery Vehicle rövidítése. Noha a sorozatgyártásra szánt verzióra még várni kell, néhány előzetes grafikát már mutattak az új postakocsiról. És hát nem egy szépség. Ahogy az elődje sem volt annak mondható. A funkcionalitás itt is előrébb került a szépségnél. Aránytalanul apró orr kialakítása mögött egy hatalmas szögletes dobozt hordoz, hogy maximalizálják a szállítási kapacitását. Szintén méretes lökhárítóira pedig azért volt szükség, hogy az elkövetkezendő éveket komolyabb sérülések nélkül megússzák a posta dolgozói, és persze az alap szerkezet. Megmaradnak a tolóajtók, és javítanak a komforton is, többek között klímával. Illetve most először kapnak légzsákot, kipörgésgátlót és holttérfigyelőt a postakocsik. Mi több, automata vészfékező rendszert és 360 fokos kamerarendszert is beszerelhetnek, ami még a legtöbb civil autóban sem alapvetés. A szerződés szerint az elkövetkezendő 10 év során minimum 50 000, maximum 165 000 postakocsi tervezését vállalta az Oshkosh Defense. Gondolhatnánk, hogy egy ennyire modern autó esetén egyértelmű, hogy nyitnak az elektromosság felé, viszont úgy tűnik, hogy Amerikában nem sietnek ennyire a kérdéssel. Annyit jelentettek be, hogy üzemanyag-takarékos belsőégésű motorral vagy villanymotorral is felszerelhetik – utóbbit akár utólag beépítve. Pontosabbat viszont nem közöltek. Ugyanakkor fokozatos bevezetésük a tervezettnél korábban, akár 2023-ban megtörténhet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nagyot ígért a Seat: megreformálná a spanyol automobil szektort

2021.03.22.
Az elképzelés szerint ezért 2025-ben egy új elektromos városi modellt is piacra dobnak 20 ezer és 25 ezer euró (7,3 millió és 9,1 millió forint) közötti áron, hogy így "az elektromos mobilitás tömegesen hozzáférhető legyen a lakosság számára". A német Volkswagen-csoporthoz tartozó vállalat vezetője emlékeztetett: a múlt nyáron 5 milliárd euró értékű spanyolországi fejlesztési beruházást jelentettek be 2025-ig, hogy felkészüljenek az elektromos meghajtású járművek tömeges gyártására. "Átformáljuk az automobil szektor Spanyolországban" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy mindehhez azonban elengedhetetlen a spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság támogatásának megszerzése még ebben az évben. Mint mondta, Spanyolországban szükség van az elektromos autók vásárlásának ösztönzésére, mivel éves szinten jelenleg az eladások 4,7 százalékát teszik ki ezek a járművek, míg az uniós átlag 10,5 százalék. Emellett meg kell háromszorozni a töltőpontok számát, hogy elérje a 20 ezret az országban. "Ha Spanyolország versenyképes központja kíván lenni az elektromos autóknak, legalább egy akkumulátorgyárat is létre kell hoznia területén" - jelentett ki Wayne Griffiths hozzátéve, hogy a Seat tervei közt szerepel egy akkumulátor-összeszerelő üzem létesítése Martorellben vagy Barcelonában. A cég elnöke beszélt arról, hogy tavaly mintegy 427 ezer gépjárművet értékesítettek, 25,6 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. Céljuk, hogy ismét elérjék a koronavírus-járvány előtti eladási szintet, és pénzügyileg rentábilisak legyenek. Ennek érdekében ebben az évben hatra növelik a hibrid autók kínálatát, és az év második felében bemutatják a Cupra Born-modellt, amely a márka első teljesen elektromos meghajtású típusa lesz. Bejelentette: jövőre megkezdik a Cupra-modellek értékesítést Ausztráliában, és további bővülést terveznek Dél-Amerikában. 2024-ben piacra kerül a Barcelonában tervezett és fejlesztett Cupra Tavascan is, amely a második, 100 százalékban elektromos modellje lesz a márkának. Carsten Isensee, pénzügyi és informatikai alelnök elmondta: a Seat adózás utáni eredménye öt évnyi folyamatos növekedés után 2020-ben 194 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól, amikor viszont 346 millió eurós rekord bevételt könyvelt el. A cég ugyanakkor megőrizte piacvezető pozícióját Spanyolországban, és növelni tudta bevételeit például Németországban, Olaszországban és Törökországban is. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Május végéig élnek az osztrák beutazási szabályok

2021.03.22.
Február 10. óta a regisztrációs és karantén-kötelezettség mellett az országba utazóknak negatív, 72 óránál nem régebbi CoV-teszt-eredményt kell bemutatniuk. Ha ezt a beutazáskor nem teszik meg, a határátlépést követően – de legkésőbb 24 órán belül – egy Ausztriában elvégeztetett teszteredmény igazolásával meg kell tenni.  Gyakori kép Hegyeshalomnál: autóhegyek. A tíznapos karantén kötelezettség a beutazás után továbbra is érvényben marad, és ingyenes teszt – amivel meg lehet szakítani azt, legkorábban öt nap után lehetséges. A teszt érvényességének ideje legfeljebb 72 óra lehet egy PCR-tesztnél, és 48 óra egy antigén-tesztnél. Az ingázók esetében minden héten negatív vizsgálati eredményt kell bemutatni – ez vonatkozik mind a molekuláris biológiai, mind az antigéntesztekre. A Brazíliából és Dél-Afrikából érkező repülőgépek leszállási tilalmát ismét két héttel meghosszabbították, ez most április 4-ig van érvényben, amint azt a Közlekedési Minisztérium bejelentette. A tiltásokat a vírusmutációk terjedésének megfékezésére illetve azok megakadályozására adták ki. A Nagy-Britanniából induló járatok leszállási tilalma azonban vasárnap lejár, és ezt nem hosszabbítják meg. Az olyan intézkedések, mint az „országos tesztelés és a folyamatos oltások", most lehetővé teszik Nagy-Britannia tilalmának feloldását – mondta Magnus Brunner (ÖVP) a Közlekedési és Klímaügyi Minisztérium államtitkára. Nagy-Britannia leszállási tilalma az előző év december 21-én lépett hatályba, ezt követte december 28-án a Dél-Afrikából érkező gépekre vonatkozó, majd a Brazíliából érkező utasszállító repülőgépeket január 25-e óta nem engedik landolni Ausztriában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                             
Címkék: 

Rosszullét után halálos ütközés

2021.03.22.
Menet közben valószínűleg rosszul lett, emiatt letért az útról, oszlopnak ütközött és meghalt egy személyautó vezetője hétfőn Orosházán - tájékoztatta Szombati Andrea, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Várszegi György megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, a mentők a tűzoltók kiérkezése előtt kiemelték a sofőrt az autóból. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! MTI  

Viharálló volt a győri Audi a pandémia idején

2021.03.22.
Alfons Dintner: Minden jó, ha jó a vége Dintner elmondta, stabil pénzügyi eredményekkel zárták az évet, a kihívásokkal teli esztendőben is jól teljesítettek. Ennek a dolgozók is hasznát látják, április fizetésükkel ugyanis fél havi összegnek megfelelő prémiumot kapnak a számlájukra. Az Audi Hungaria erejét mutatja, hogy 2020-ban nagyobb nyereséget ért el, mint az azt megelőző pandémiamentes évben. A vállalat adózott eredménye tavaly 499,1 millió euró (183,524 milliárd forint) volt, 114 millió euróval (52,950 milliárd forint) több, mint 2019-ben. Mindezt 7,518 milliárd eurós árbevétel mellett abszolválták. A koronavírus miatti korlátozások ellenére 1.661.599 motort és 155.157 autót gyártottak Győrben. A belső égésű motorok jelentik továbbra is a gyártás döntő többségét, de kis híján százezres tételt jelentettek az elektromos motorok is. A motorgyártás döntő többségét a belső égésű motorok jelentették.  „2020-ban számos váratlan helyzetet éltünk át, amelyeken az összefogásnak köszönhetően sikerrel túljutottunk. Az elmúlt évben ismét bizonyítottuk, hogy az Audi Hungaria tartósan nagyszerű teljesítményre képes. Vállalatunk kiváló csapatának, valamint az innovatív, piaci igényekhez igazodó termékportfóliójának köszönhetően továbbra is kulcsszerepet tölt be a magyar gazdaságban és a Volkswagen Konszernben egyaránt.  A koronavírus pandémia erősebbé tett bennünket, így további beruházásokkal biztosítjuk vállalatunk sikeres jövőjét“, mondta Alfons Dintner. A tavalyi év sikerei között említette azt is, hogy az Audi győri telephelye a konszernen belül másodikként karbonsemleges lett, miként azt is, hogy elindult a Audi Q3 PHEV gyártása. Markus Duesmann, az Audi AG vezérigazgatója szerint 10-15 éven belül megszüntetik a belső égésű motorok gyártását - hogyan érinti ez Győrt? – tette fel az autoszektor a kérdést az onlinén megtartott évértékelő sajtótájékoztatón. Felvetésünkre Robert Buttenhauser, a vállalat motorgyártásért felelős igazgatósági tagja reagált, s azt mondta, hogy a belsőégésű motorok gyártásának csökkentését 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben a PPE motorok gyártási számának erőteljes növekedésével kívánják ellensúlyozni. Elektromos motorgyártás fellendülőben. Jelenleg már folynak az előkészületek az elektromos meghajtások következő generációjának (prémium elektromos platform – Premium Platform Electric – PPE) gyártásához, amelyek a jövőben a konszern elektromos modelljeibe épülnek be. A PPE gyártás két focipálya nagyságú csarnokban zajlik majd és 700 embernek ad munkát. Dr. Knáb Erzsébettől, az Audi Hungaria személyügyekért és szervezetfejlesztésért felelős igazgatóságának tagjától pedig azt kérdeztük, a nehéz év után mire számíthatnak a dolgozók? Idén 11,2 százalékkal nő a vállalat dolgozóinak a bére – fogalmazott, - Ezt a tavaly megkötött hároméves bérmegállapodás teszi lehetővé, amely munkahelymegtartó garanciákat is meghatározott. Knáb Erzsébet kérdésre azt is elárulta, hogy mintegy 909 koronavírus-fertőzésről tudnak a vállalatnál, a március 18-i adatok alapján 288 aktuális fertőzöttről, 620 gyógyult kollégáról és egy elhunytról számolt be. Megerősítette, hogy ha felkérik, a vállalati oltási terv alapján két hét alatt képesek beoltani a teljes dolgozói létszámot. Audi Q3 plug-in-hibrid:Győrből a világnak 2020 nem csak a pandémia éve lesz az Audi Hungariánál, hanem a siker éve is. 2020-ban az Audi Győrben legyártotta a 38 milliomodik motort és a 1,5 milliomodik autót. Év végén megkezdték a plug-in hibrid modellek gyártását. Ilyen járműből jelenleg napi 120-140 készül – mondta el az onlinén tartott sajtótájékoztatón Les Zoltán járműgyártásért felelős igazgatósági tag. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója