A távolságtartást tesztelték a római metróban

2020.04.26.
Egyesével engedték be az utasokat a római metrómegállókba, ahol a peronokon matricával kijelölt helyen várták a szerelvények érkezését az olasz fővárosban megtartott tömegközlekedési szimuláción. A főpróba kiemelt helyszíne az egyik legnagyobb tömegközlekedési csomópont, a lateráni Szent János-bazilika melletti metrómegálló volt, ahol két vonal találkozik egymással. Az utasok hosszú sorban, egymástól két méteres távolságra várakoztak a metrómegállóba levezető felszíni lépcsőnél. Egyenként engedték át őket, kizárólag szájmaszkot viselve. A tervek szerint, ahol ez lehetséges, az érkező és távozó utasokat külön útvonalon terelik. A biztonsági távolságot a mozgólépcsőkön is be kell tartani. A peronokra egyszerre legfeljebb kétszáz utast engednek az indulókat és az érkezőket is számolva: a szerelvény érkezésekor hangosbemondó utasítja őket arra, hogy álljanak a peron padlózatán kijelölt matrica-karikákra. Ezekről tudnak felszállni a szerelvényekre úgy, hogy elkerüljék a leszállókat. A szerelvényekbe csak annyi embert engednek, amennyien minden második ülést elfoglalva elférnek. Ez a számítások szerint 120 utast jelent, a járvány előtt szerelvényenkénti 1200-hoz képest. Az utasáramlást a bejáratoknál és a szerelvényeken kijelölt metrószemélyzet irányítja. Az autóbuszokon húsz utas tartózkodhat egyszerre. Az utasszámlálást a járművezetőkre akarták hárítani, de ezt a szakszervezetek elvetették. Megoldás az automatikus utasszámláló rendszer lehet, de a buszvezetők szerint ezzel is nehéz lesz azt mondani a huszonegyedik utasnak, hogy nem szállhat fel. Az érdekképviseletek úgy vélik, az utasszám és a jegyeladás visszaesésével tömegközlekedési munkahelyek kerülnek veszélybe. A járvány utóbbi két hónapjában az utasforgalom több mint hetven százalékkal csökkent. A római közlekedési vállalat a kizárólagos buszsávok megsokszorozását szorgalmazza, hogy minél több jármű legyen forgalomban, ha már kevés lesz a rajtuk utazók száma. A mindennapi élethez való visszatérés május 4-től kezdődik, a kijárási korlátozások fokozatos feloldásával. Az olasz kormány nem nyitja újra az iskolákat, és számos munkahelyen fenntartják a távmunkavégzést. A következő hetekben még nem várható a római tömegközlekedésben korábban megszokott napi több mint félmillió utas. A hatóságok a saját járművek használatát ajánlják, kedvezményes kerékpár, robogó és elektromos roller vásárlást hirdettek, ez azonban csak a forgalmat növeli majd. Az elképzelések között szerepel a tervek szerint május 18-től megnyitó üzletek nyitvatartásának módosítása déli 12-től este tízig a reggeli csúcsforgalom elkerülésére. Giuseppe Sala milánói polgármester szerint a tömegközlekedés újraindítása és az egészségvédelmi előírások betartásának egyeztetése nem ígérkezik könnyű feladatnak. A tömegközlekedés kapacitása csökken, a forgalom pedig nő majd - jelentette ki. Elmondta, hogy az 1,3 milliós városban 1200 metrószerelvény, 1300 autóbusz és 400 villamos közlekedik. "Korlátozott utasszámmal lehetetlenség lesz, hogy mindenki felférjen, és nincsen elég munkatársunk sem arra, hogy ellenőrizzük, mindenki tiszteletben tartja-e az előírásokat, visel-e szájmaszkot" - hangoztatta Milánó első embere.

Tavaly 43 kilométerrel bővült a román autópálya-hálózat

2020.04.26.
A statisztikai intézet közzé tette a tavalyi évre vonatkozó adatokat a romániai infrastruktúra állapotáról. Közölte, hogy a közutak hossza elérte a 86 391 kilométert, ebből 17 873 kilométert tettek ki az országutak, aminek pusztán 4,8 százaléka autópálya. Romániában így az autópályák hossza 866 kilométer a tavalyi 43 kilométeres bővüléssel.      A sávok számát illetően 1923 kilométert tettek ki a négy sávos utak, 290 kilométert a három sávosak és mindössze 35 kilométert a hat sávos utak.      A közutak mintegy harmada, 26 860 kilométer földút. A vastag és közepes vastagságú burkolattal bevont korszerűsített utak 35 százalékának, a vékony útburkolattal rendelkező közutak 43 százalékának a szavatossága lejárt.      A használatban levő vasúthálózat hossza 10 759 kilométer volt, ennek 37 százaléka, vagyis valamivel több mint 4 ezer kilométer villamosított.      A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület január elején közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.

Nem jön létre a Boeing és az Embraer vegyesvállalata

2020.04.26.
A chicagói székhelyű amerikai repülőgépgyártó szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, április 24-e volt a több mint két évvel ezelőtt megkezdet ügylet lezárásnak határideje, amelyet bizonyos feltételek mellett meghosszabbíthattak volna, de a Boeing úgy döntött, egyoldalúan felmondja a vegyesvállalat létrehozására kötött szerződést. A gyártó azzal indokolta a lépést, hogy a tárgyalások eredménytelenül zárultak, mert az Embraer elégtelenül teljesített, de ezt a Boeing nem részletezte. Az Embraer később kiadott közleményében visszautasította a Boeing állításait, azzal vádolva meg az amerikai céget, hogy az a saját anyagi helyzete, és a 737 MAX-ok botrányai miatt nem is akarta már létrehozni a vegyesvállalatot, csak kifogást keresett, hogy elállhasson az üzlettől. A brazil társaság közölte azt is: jogi úton fog kártérítést követelni a Boeingtől. A Boeing és az Embraer 2018 decemberében jelentette be, hogy olyan vegyesvállalatot hoznak létre, amely kereskedelmi repülőgépeket gyártott volna. A Boeing 4,2 milliárd dollárt fizetett volna a brazil társaság egy részéért, az Embraer 20 százalék részesedést szerzett volna az új cégben. Az ügyletet a brazil hatóságok és a részvényesek is jóváhagyták, az Európai Bizottság versenyjogi hatóságként még vizsgálta az ügyet, mert álláspontja szerint torzult volna a verseny a két gyártó egy-egy üzletágának egyesülésével.
Címkék: 

Magyar Lízingszövetség: népszerű a nagycsaládosok autóvásárlási programja

2020.04.26.
A szervezet adatai szerint márciusban 438 szerződést kötöttek, a program tavaly júliusi indulásától kezdve pedig több mint 9 milliárd forint értékű finanszírozást nyújtottak a lízingcégek a hétüléses új autókhoz. Az első három hónapban 1459 új hétüléses - maximum 2,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható - kocsihoz nyújtottak finanszírozást a magyar lízingcégek, a nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavalyi júliusi rajtja óta pedig összesen 3277 járműre kötöttek szerződést - közölte a lízingszövetség. A közlemény idézi Tóth Zoltánt, a szervezet főtitkárát, aki elmondta, hogy egy-egy szerződés esetében az átlagos finanszírozott összeg meghaladja a 2,8 millió forintot. Kedvezőnek nevezte, hogy kevés lízingkérelem nem kapott zöld jelzést a program indulása óta, a jóváhagyott igénylések aránya ugyanis továbbra is kimagaslóan nagy. A lízingszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programja jól működik és sikeresnek mondható a lízingpiac oldaláról is.

Anyukám is érteni fogja – Hogyan működik az ózongenerátor?

2020.04.25.
Természtes, hogy minden eszközt megragadunk arra, hogy a vírust távol tartsuk magunktól. Autónk higiéniai kérdéseiről nemrégi írtunk is egy rövid magyarázó cikket, amit már több mint 15 ezren olvastak három hét alatt és aminek az volt a lényege, hogy alapvetően a vírust mi magunk tudjuk, például a kezünkön bevinni járműveinkbe, de szó esett a tisztítás, fertőtlenítés kérdéséről is. Az ózongenerátor, mint csodafegyver Igen, az ózon sok mindent elpusztít, csírátlanít, fertőtlenít, de fontos tudni hatásának határait. Az otthon végzett portörléssel érdemes összehasonlítani. Az ugyanis nem olyan, hogy letörlöm a polcokat és soha többé nem lesz poros. Az ózon hatása is ilyen. A kezelés után az ózonnal érintkezett felületekről eltűnnek a baktériumok, vírus, megszűnnek a kellemetlen szagok. Ha nincs életképes baktérium, akkor azok nem is szaporodnak, ha nincs aktív vírus, akkor az nem is jelet veszélyt – egy ideig. Ózongenerátor egy jármű ülésén (forrás: sihon-ozone.com) De aztán ugyanúgy indulnak a folyamatok, mint annak előtte. Ha bevisszük a kórokozókat, akkor mindegy, hogy 5 perccel korábban „ózonoztuk” az autót. Ezért nagyon fontos, hogy az autóba szállás előtt, mielőtt mindent összefogdosnánk, tisztítsuk meg a kezünket, időközönként pedig töröljük át autónk kezelőszerveit fertőtlenítő, tisztító, zsíroldó hatású szerrel. Ez utóbbi azért hatásos, mert a koronavírus lipidburkos RNS vírus, ha pedig szappannal, más oldószerrel feloldottuk a zsírburkot, akkor kivégeztük a vírust. Mi az az ózon? Az ózonmolekula (forrás: wikipedia) Háromatomos oxigénmolekula: O3. Előfordul a természetben is, ld. ózonpajzs, de a talajban és a vízben is megtalálható. Erősen mérgező anyag, környezeti hőmérsékleten gáz halmazállapotú. A környezetben pl. villámcsapás hatására jön létre, az úgy nevezett koronakisülés következtében, de ennek a fizikai folyamatnak semmi köze a vírushoz, véletlen, de annál furcsább egybeesés csupán. Ahogy létrejön már bomlik is. Lesz belőle közönséges oxigén (O2), és egy nagyon instabil oxigén atom, ami minden útjába kerülő dologgal igyekszik reakcióba lépni, vagyis oxidálni. Amúgy is használják a javítóiparban És még egy csomó helyen, ahol fertőtlenítésre van szükség, például a kozmetikusoknak is van ózongépük, a kis villámló üveggömb a bőr felületére juttat ózont és fejti ki fertőtlenítő hatását. Az autóknál leginkább a szellőztetőrendszer gombáktól (penésztől) való megszabadítására szokták használni, amelyek előszeretettel vernek tanyát a klímajáratokban, kellemetlen szagokat és egészségügyi kockázatokat okozva ezzel a jármű utasainak. Talán érdemes feleleveníteni, hogyan működnek az autók légkondicionáló berendezései, ide kattintva kiderül, hogyan telepednek meg a nem kívánt mikroorganizmusok a klímarendszerben. Jótékony mellékhatás, hogy az ózonos kezelés kiűzi az egyéb szagokat is, például hatékony a dohányszag eltüntetésében is. Autóklíma elvi felépítése Az ózonos klímatisztítás lényege, hogy a járműben elhelyezett ózongenerátort, bekapcsolt és belső levegő keringtetésre állított szellőzőrendszer (és csukott ajtók, felhúzott ablakok) mellett működtetik nagyjából 20-30 percig. Ennyi idő alatt az ózon megfelelően átjárja és fertőtleníti a felületeket, legyen az üléshuzat, vagy szellőző légjárat. Az autót a kezelés után alaposan ki kell szellőztetni, de az ózon jellegzetes szaga még így is, akár napokig érezhető marad az utastérben. Hogyan működik az ózongenerátor? Az első lépés fizikai elnevezése -mint említettem – furcsán egybevág a vírus köznyelvben használt nevével: koronakisülés. (Van más neve is – csendes kisülés.) Lényege, hogy a környezeti nyomáson lévő gázt egy nagyfeszültségű elektródához vezetik. A feszültség beállítása nagyon fontos. Ennek elég nagynak kell lennie a gázmolekulák ionizációjához, viszont nem érheti el az úgy nevezett átütési feszültséget, mert akkor hangos kisülés, vagy szikrázás jönne létre. A második lépésben azokat az oxigén molekulákat, amelyeket nem sikerült koronakisüléssel ózonná alakítani, azokat ultra-ibolya sugárzással bombázzák, ekkor is ózon keletkezik. Az ózongenerátor működésének módja (forrás: ozonesolutions.com) Az oxigén tudja a fizikát és arra törekszik, hogy visszakerüljön stabil, O2 formátumú állapotába. A három oxigénatomot tartalmazó molekuláról egy atom leválik, kettőből közönséges oxigén (O2) lesz. A harmadik rendkívül instabil, ezért minden útjába kerülő dologgal szívesen lép kémiai reakcióba, oxidálja őket. Így fejti ki fertőtlenítő hatását, és szüntet meg szagokat.

Budapesten motoros rendőrök segítik a kerékpáros közlekedést

2020.04.25.
A járványhelyzet ideje alatt a Bartók Béla és a Tétényi úton kialakított biciklisáv után, már az Üllői úton is alakítottak ki biciklisávot, amely Dél-Pestet és a belvárost köti össze. A Budapesti Rendőr-főkapitányság – együttműködve a Főpolgármesteri Hivatallal – segíti a bicikliseket, és ha kell, lassítja az autóforgalmat annak érdekében, hogy megelőzze az esetleges baleseteket. A motoros rendőrök reggel 8 órától este 8 óráig segítik a közlekedést és betartatják az új forgalmi rendet.

Digitális visszapillantót kap a Lexus ES

2020.04.25.
A rendszert sorozatgyártású autóban a világon elsőként 2018-ban, Japánban mutatták be. A hagyományos visszapillantó tükröt helyettesíti a technológia, amelyben külső kamerák nagy felbontású képet küldenek az utastérben elhelyezett monitorokra. A rendszer bármilyen időjárási viszonyok mellett valós idejű és megnövelt látószögű képet nyújt a vezetőnek az autó mögötti és melletti területről, amivel csökkenti vagy akár megszünteti a holtteret, illetve kanyarodásnál és hátramenetben felnagyított képet szolgáltat. A két ötcolos színes monitor az A-oszlopok tövében helyezkedik el, a hagyományos visszapillantó tükör magasságában, így a vezető megszokott látószögébe esik. Ez azt jelenti, hogy a sofőrnek alig kell változtatnia megszokott visszapillantási rutinján. A kamerák vékony, áramvonalas burkolatban helyezkednek el, és kisebbek, mint a klasszikus tükrök, csökkentve a menetzajt és kevésbé zavarják a kitekintést. Az egységben beépített fűtés is működik, amely megvédi azt a fagytól és a párától, és úgy helyezkedik el, hogy esőcseppek vagy a hó nem homályosíthatja el a képét. Szükség esetén a vezető egy kapcsolóval aktiválhatja a párátlanítót, hogy a monitoron minden körülmények között tiszta kép jelenjen meg. A rendszerbe épített lumineszcens szenzor éjszaka automatikusan csökkenti a Lexus mögött haladó autó fényszórójának vakító fényét. Az irányjelző használatakor és hátramenetben a Digitális Visszapillantó Rendszer automatikusan nagyobb látószögű képet közvetít az autó melletti és mögötti területről, megszüntetve a holtteret és segítve a biztonságosabb manőverezést. A monitor sarkában egy ikon hívja fel a vezető figyelmét a megváltoztatott perspektívára. A rendszer része a holttér-figyelő is. A Digitális Visszapillantó Rendszer segít a helyes pozíció megtalálásában és megtartásában, vezetés közben és parkoláskor automatikusan segédvonalakat megjelenítve a monitoron. Parkolás közben a vonal a hátsó lökhárítótól mért 20 és 50 cm közti távolságot mutatja, az autó többi oldalától pedig 50 cm-es távot jelez. Ezek a vonalak láthatók az élő képen, és megjelennek az autó pozícióját felülről mutató ábrázoláson is. Országúti vezetésnél a rendszer abban is segít, hogy a vezető tartani tudja a többi járműhöz viszonyított biztonságos követési távolságot; ehhez 70 km/órás sebességig 5, 10 és 15 méteres segédvonalat jelenít meg. Nagyobb sebességnél ez 5, 10, 15 és 30 méterre vált.

Újratárgyalhatók a zárt kapus Forma-1-es futamok jogdíjai

2020.04.25.
Joan Fontsere azt nyilatkozta: az egyesült államokbeli vállalat "tudatában van" annak, hogy ha a koronavírus-járvány miatt nézők jelenléte nélkül kell lebonyolítani nagydíjakat, akkor a helyi szervezőkkel kötött szerződéseket újra kell tárgyalni. "Ők is tudják, hogy ez egy kivételes helyzet, és ha a televíziós jogdíjak, valamint a csapatok miatt meg is akarnak tartani néhány versenyt, attól még értik, hogy a mi bevételünk jóval kevesebb lesz" - mondta Fontsere, hozzátéve, jelenleg még csak nem is gondolkodnak abban, hogy közönség előtt rendezzék meg a Spanyol Nagydíjat. "Amikor a katalán kormányzat befektet a Forma-1-be, az nemcsak az eladott jegyekből származó bevétel miatt történik, hanem a gazdasági hatásért is, amit a rendezvény jelent az országnak és Katalóniának" - fogalmazott a Circuit de Catalunya igazgatója. Jelezte, hogy például a szállodáknak és a taxis társaságoknak semmilyen bevételt nem jelent egy zárt kapus F1-es hétvége megrendezése, ez pedig mindent megváltoztat a Liberty Media és a helyi szervező közötti megállapodás tekintetében. A Spanyol Nagydíj a pálya által közölt adatok szerint több mint 160 millió eurót hoz a katalán régiónak, a teljes évre vonatkozó gazdasági hatása pedig megközelíti a 300 millió eurót. Tavaly több mint 160 ezer néző volt kíváncsi a Barcelona mellett elhelyezkedő pályán rendezett Forma-1-es hétvégére. Az idei F1-es szezonból eddig kilenc futamot töröltek vagy halasztottak el, de a sorozat irányítói legutóbb arról beszéltek, hogy 15-18 versenyből álló idényben reménykednek. Az eredeti naptárban 22 állomás szerepelt, Ausztráliába és Monacóba idén már biztosan nem tér vissza a mezőny. Fontsere elmondta, a Spanyol Nagydíj szempontjából minden megoldásra nyitottak, akár két-három egymást követő zárt kapus viadal megrendezésére, vagy módosított lebonyolításra. "Két tényezőn kell csökkentenünk, a költségeken és a kockázaton. Ha kevesebb embert mozgatunk, akkor kisebb a kockázat, és minél kevesebb az aktivitás a versenyhétvégén, annál alacsonyabb az egésznek a költsége. Ez egy kivételes szezon, amelynek során kivételes döntéseket kell meghoznunk" - foglalta össze a lényeget az igazgató. Hozzátette, ők bármikor készen állnak a rendezésre, és biztos abban, hogy európai futamokkal indulhat majd újra az idény. Legutóbb a Kanadai Nagydíjat halasztották el hivatalosan, de az utána következő Francia Nagydíj megrendezésére is kicsi az esély. A július elejére tervezett Osztrák Nagydíjat a helyi szervezők - zárt kapuk mögött - mindenképpen megtartanák, de hivatalos bejelentés még nem történt a spielbergi eseménnyel kapcsolatban. Ausztria után a Brit Nagydíj következne szintén júliusban, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíjra kerülne sor.
Címkék: 

Új név alatt működik a Toyota kölni motorsport fejlesztőközpontja

2020.04.25.
Az egyben szimbolikus jelentőségű lépés révén az európai egység még inkább betagozódik majd a Toyota globális versenyistállója, a Toyota Gazoo Racing tevékenységébe, aminek köszönhetően a korábbinál is intenzív együttműködés és tapasztalatcsere jöhet létre az autógyártó különböző kontinenseken dolgozó versenymérnökei között. A TMG-t eredetileg Andersson Motorsport GmbH néven alapították Kölnben 1979-ben, majd 1993-ban – amikor a Toyota 100 százalékos tulajdonú leányvállalatává vált – kapta meg a mostanáig használt TMG nevet. A vállalat már a kezdetektől fontos szerepet játszott a Toyota motorsport-tevékenységeiben, az elmúlt évek során pedig szorosan együttműködött a Gazoo Racing Company (GRC) munkatársaival, hogy az autóversenyzésben gyűjtött tudást és tapasztalatot a sorozatgyártású GR-modellek fejlesztésében kamatoztassa. A vállalat nevének mostani változása a GRC-vel való, egyre aktívabb viszonyra utal. A TGR-E a jövőben is a Toyota európai motorsport-tevékenységeinek szakmai központjaként működik majd Kölnben, szoros együttműködésben a GRC-vel, fontos részt vállalva többek közt az olyan versenyautók motorjainak megalkotásában, amelyek rajthoz állnak a FIA Hosszútávú Világbajnokságon (WEC), a FIA Rally Világbajnokságon (WRC), illetve segítséget nyújtva a GR Supra GT4 modell fejlesztéséhez. A TGR-E a sorozatgyártású autók megalkotásában is hasznosítja majd a motorsportban megszerzett tudást és tapasztalatot, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a Toyota egyre jobb autókat készítsen. “A motorsport az autógyártók csatájának fontos színtere, és e küzdelem abszolút célja a győzelem. Éppen ezért a TGR Europe vállalatnak profi csapatként kell működnie, amely győztes autókat alkot. Ahhoz, hogy továbbra is nyerésben maradjunk, használnunk kell a kaizent (a folyamatos fejlődés alapelvét), és egyre jobbá kell formálnunk a dolgokat – méghozzá a körülményektől függetlenül. A győzelem érdekében csapatunk továbbra is egyre jobb autókat alkot majd itt, Kölnben.”- fogalmaz Akio Toyoda, a Toyota világszintű  elnöke a névváltozás kapcsán.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója