Betiltották Németországban az Uber bérautókkal és professzionális sofőrökkel működő szolgáltatását

2019.12.19.
A frankfurti tartományi bíróság döntése szerint az Uber az okostelefonra fejlesztett forgalomszervező alkalmazással megszegte a személyszállítási szolgáltatások szabályairól szóló törvényt. A fuvarok közvetítéséhez elengedhetetlen a sofőrök által üzemeltett bérautókkal végzett fuvarozásra szóló engedély, de az Uber nem rendelkezik ilyen német hatósági engedéllyel. A vállalat felfogása szerint az alkalmazás csupán kapcsolatot teremt a leendő utasok és az egyéni vállalkozóként tevékenykedő bérautó-szolgáltatók között, valójában viszont az Uber dönti el, hogy melyik jelentkező kapja meg az adott fuvart, és az árat is az amerikai cég határozza meg. Maga a szolgáltatás sem felelt meg az előírásoknak, ugyanis az ilyen típusú személyszállításnál a sofőrök - a taxisokkal ellentétben - csak a vállalkozás telephelyén, egyéni vállalkozó esetében az illető lakásában fogadhatnak megbízást, a próbavásárlásokkal szerzett bizonyítékok viszont azt mutatják, hogy nem tartották be ezt a szabályt.   A bíróság döntése nem jogerős. Az UberX betiltását számos taxivállalat kezdeményezte közösen. A frankfurti tartományi bíróság tiltotta meg az amerikai vállalat egy másik alkalmazása, az UberPop németországi alkalmazását is, még 2015-ben. Ez az alkalmazás nem professzionális sofőröknek közvetített megbízásokat, hanem magánembereknek, akik a szabadidejükben a saját autójukkal vállalnak fuvarokat. Azonban az Uber egy sor további szolgáltatása továbbra is működik Németországban. Köztük van például az elektromos rollereket és kerékpárokat nagyvárosokban kölcsönző UberJump, és az UberTaxi alkalmazás, amellyel - szabályosan működő - taxit lehet rendelni. (mti)

Mustang, elektromos és még SUV is? Ez a Mach-E

2019.12.19.
Los Angeles-i Autószalon, 2. rész. November 23. Nem győzték elégszer hangsúlyozni a fordosok a beszállítói bemutató alkalmával, hogy valami nagy dobásra készülnek házon belül. A szememben hatalmas elismerésre ad okot, hogy az extrém magas költségrizikójú elektromos autók világába ilyen merészen és nagyot dobbantva lépett be a középkategóriás Ford, mert több prémiumgyártó is más modellek sikereivel billenti helyre a mínuszos villanyosainak mérlegét. A Fordnál amúgy hatalmas darabszámokról beszélünk, ezek nagy részét a szabadidő-autók és truckok teszik ki. Egyszóval a merész húzás mögött nagy darabszám áll vállalati szinten, amely elegendő fejlesztési forrást biztosított 2017-től kezdve, továbbá nagy tapasztalat a SUV-ok terén és persze megkérdőjelezhetetlen hírnév a Mustanghoz kapcsolódóan. Aki nem tesz, nem is nyerhet. És kérem szépen, ez a legjobb recept, berobbanni egy dögös, erős, elektromos szabadidő-autóval a 12-18 millió forintos ársávba, megcélozva a Tesla Model 3 (és később a SUV Model Y) számait. A bemutató és a sorozatgyártás között eltelt idő azonban nagyjából egy év lesz, szóval ezalatt persze bőven fejlődhet a konkurencia, na de nem akarok ünneprontó lenni, mert megnyerőek a számok, és mert ezen a projekten és is sokat dolgoztam. Ha jól emlékszem, már az év elején volt pár prototípus a michigani székhelyű Fordnál a dearborni központban. Vagyis majdnem egy év telt el úgy, hogy semmiről sem lehetett értekezni, csámcsogni, minden titkos volt, és csak nevetve olvasgattuk a lesifotósok találgatásait, akik a motor1.com és a car and driver legnevesebb USA-beli oldalaktól kattogtatták lelkesen a gépeket a Ford épületek környékén, mindenféle kamu álcával szerelt modellekre. Kamu kilincs, kamu kipufogó, kamu tanksapka, mindent elkövettek ennek a külön tudományágnak jártasai, hogy az Escape/Kuga, az F150 truck vagy éppen ez a Mustang Mach-E (ejtsd: makiii) tűnjön csak egy újabb átlagos benzinfaló, púposabb gépezetnek. A Mustang Mach-E nem egyenlő az új Ford Mustanggal. Ezt a félreértést mindjárt az elején szeretném tisztázni. A Mach-E a Mustang sportautó és az Explorer szabadidő-autó egyesülésével született egy sötét és üres raktárban egy viharos éjjelen, amikor a két modell egymás mellett állt, és hatalmas, cikázó villámok csaptak le az épületre, és csoda történt. Röviden ennyi a videó, amit a bevezetéskor játszottak le májusban. Haha. No, de 55 év után elektromos taggal bővült a Mustang-család. A Mustang Mach-E hátsó- és összkerekes kivitelben is rendelhető, egy alap és egy nagyobb hatótávval kecsegtető akkucsomaggal. A hatótáv 400-480 kilométer között változik. A százas sprintek 3,5-4 másodperc körül megvannak a Mustang Mach-E GT és GT Performance Edition csúcsmodellek esetében, vagyis a Porsche Macan Turbo SUV és a 911-es széria közepes modelljei is vesztenek/retteghetnek a pirostól indulva. Hiába, tud dolgozni 429 lóerő és 830 Nm. S noha a tömeg 1,9-2,1 tonna, az Audi, Mercedes és Jaguar aktuális elektromos modelljeit nagyon megalázza a Mustang Mach-E ezzel a gyorsulással. Az alapkivitel egyébként 255 lóerő felett van, a következő lépcső 330 lóerő feletti. Az alap lítium-ion akkumulátor 288 cellából áll, a bővített 376-ból. Mindkét kivitelt -40 Celsius-fokos hidegben is tesztelték. A feltöltésükben segít a Ford töltőrendszerrel, mivel az elektros autó tulajdonosok 80%-ban otthon töltik járgányukat. 240 Volton egy óra alatt 51 „kilométert tankolhatunk”. Az egység telepítésében az Amazon Home a partner. Magához a járműhöz mellékelt töltőkészlettel átlagosan 35 kilométer megtételére elegendő energiát szippanthatunk fel a 240 V-os hálózatról. Vezetés közben az akku pillanatnyi állapotától függően kapunk javaslatot a Mach-E-től, hogy melyik nyilvános töltőt és mikor vegyük célba. Praktikus, de nyilván ez elvárás is manapság. És akkor jön a hab a tortán, az USA legnagyobb töltőhálózata a Fordtól, ahol több mint 12 ezer ponton, közel 40 ezer csatlakozó és gyorstöltők várják a tulajdonosokat, hogy fél óra alatt 10-ről 80%-ra töltsék fel az akkumulátorokat, vagy éppen tíz perc alatt 75 kilométert raktározzhassanak el a cellák. Nem rossz! Itt Amerikában jók a feltételek a Ford számára, hogy a vállalat óriásságát kihasználva, nagy léptékben legyen képes kiaknázni új piaci lehetőségeket. A beltér igen tágas, hátul is elférnek a felnőttek. Elöl mosható raktér (jó 100 literes), hátul nagy csomagtartó fogadja az utasokat (400 liter feletti, persze a 18-20 colos pótkerék nélkül), illetve körülbelül 1400 liternyi poggyász fér be a Mustang Mach-E-be az ülések lehajtásával. A műszerfalon és az ajtókon feltűnnek nagyon ízléses és egyedi szövethez hasonló berakások, de finom puha a bőrözés, és rendben van a minőségérzet. Középen a teslás tablet, de van tekerője azért. A háromféle vezetési mód, a legmodernebb infotainment rendszer, a legújabb vezetéstámogató rendszerek egytől-egyig megtalálhatók ebben a modellben is. Tessék gyorsan rendelni, mert az akkugyártás globális véges mivolta miatt akár sokat is kellhet várni autónkra. Van First Edition is, én a kéket vinném, az tuti! Az USA-ban így néznek ki a felszereltségi szintek: Select                          Standard Range          RWD                           255 HP / 306 LB-FT Select                          Standard Range          AWD                           255 HP / 417 LB-FT Premium                     Standard Range          RWD                           255 HP / 306 LB-FT Premium                     Standard Range          AWD                           255 HP / 417 LB-FT Premium                     Extended Range         RWD                           282 HP / 306 LB-FT Premium                     Extended Range         AWD                           332 HP / 417 LB-FT First Edition                 Extended Range         AWD                           332 HP / 417 LB-FT California Route 1       Extended Range         RWD                           282 HP / 306 LB-FT GT Performance        Extended Range         AWD                           459 HP / 612 LB-FT Egy újabb szép és nagyon versenyképes modell a Fordtól. Micsoda élmény viszontlátni a standon teljes pompájában a Mustang Mach-E-t! Az a sok péntek esti műszerfal alatti matatás, fejenállás, néha 100 órás munkahét, úgy érzem, mind kifizetődött abban az örökké emlékezetes Los Angeles-i pillanatban, amikor megálltam a stand előtt lőni ezt az első képet. További érdekességek hamarosan a Los Angeles-i Autószalonról!

Több sportautót tervezne a Jaguar dizájnere

2019.12.19.
Nem rég kerül a Jaguar formatervező csapatának élére Julian Thomson, mégis arra buzdítja a gyártót, hogy gyártsanak több sportautót. „A Jaguarnak mindig is volt sportautója. Szeretnék többet tervezni, mint egyet.” – tette hozzá Thomson a ráncfelvarrott F-Type bemutatójakor. Ez ugyanis az első autó, ami az ő felügyelete alatt készült. Azonban jelenleg az F-Type az egyetlen sportautó a brit gyártó kínálatában. Azt persze Thomson is elismerte, hogy egy sportautó eladásai sosem fognak felérni egy tömegmodelléhez, viszont az elektromosságtól túlfűtött közegben továbbra is magas kereslet jelentkezhet olyan autókra, amik még az őszinte vezetési élmény jegyében születnek. Állítása szerint az önvezető rendszerek lassan teljesen átveszik tőlünk a stafétát. Thomson a lelkes interjúban még a jövőre is utalgatott, amiben egy tisztán villanyos hiperautót emlegetett, noha pontos teljesítményadatokkal természetesen még nem szolgált.  

Beköszönt az elektromos mobilitás új korszaka

2019.12.19.
A BMW iX3, amelynek sorozatgyártása 2020-ban veszi kezdetét, egy merőben új és hatékony formában váltja valóra a zéró emissziójú mobilitás élményét, miközben a hétköznapokban is kompromisszumok nélkül használható. A forradalmi hajtáslánc-technológia energiaellátásáról gondoskodó akkumulátor energiateljesítménye 74 kilowattóra, amelynek köszönhetően a BMW márka első tisztán elektromos meghajtású modellje a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint egyetlen feltöltéssel több mint 440 kilométer hatótávolságra képes. A károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő Sports Activity Vehicle (SAV) modell a BMW eDrive hajtáslánc-technológia ötödik generációját is elhozza a jelenbe, amely 2021-től a BMW i4 modellben és a BMW iNEXT technológiai zászlóshajóban is helyet kap majd. A tervezőmérnökök így nem csupán az elektromos motort, de az úttörő akkumulátorcella-technológiával felszerelt, nagyfeszültségű akkumulátort is részletekbe menően továbbfejlesztették. A BMW iX3 modellben mindez a márka által fémjelzett, legendás vezetési élményt kivételes hatékonysággal, illetve a saját tömeg és a hatótávolság közötti új egyensúllyal társítja.

Maximális biztonságot kínál az új Peugeot 2008

2019.12.19.
A Safety csomaggal felszerelt, második generációs Peugeot 2008 minden részterületen kiválóan teljesített, és ezzel kiérdemelte a maximálisan adható, ötcsillagos minősítést az Euro NCAP független járműbiztonsági szervezet átfogó vizsgálatán. Az Euro NCAP 1996 óta vizsgálja sztenderdizált és igen szigorú feltételek szerint az Európában hivatalosan forgalomba kerülő új személygépkocsik utas- és gyalogosvédelmi teljesítményét. A szervezet kulcsszerepet játszott abban, hogy az európai jogalkotók kötelezővé tették számos fontos biztonsági rendszer, így a menetstabilizáló elektronika és a keréknyomás-felügyelet alkalmazását az új gyártású személyautókban. Az Euro NCAP évről évre szigorítja vizsgálatának feltételrendszerét, illetve szükség esetén új szempontokat vezet be, igazodva az autóipar folyamatos, egyre gyorsabb tempójú fejlesztéseihez. A jelenleg hatályos, minden eddiginél szigorúbb normák már az olyan, új technológiai rendszerek meglétét, illetve hatékony működését is vizsgálják, mint a gyalogos- és kerékpáros-felismerő automatikus vészfékrendszerek, vagy a járművet a sáv közepén tartó funkció. Ennek fényében különösen elismerésre méltó, hogy a városi szabadidőjárművek kategóriájába sorolt Peugeot 2008 kisautó létére teljesítette az igen magas elvárásokat. Nem véletlenül: a modellhez olyan fejlett biztonsági, illetve félautonóm (részlegesen a vezető beavatkozása nélküli közlekedésre alkalmas) funkciók rendelhetők, amely ma még magasabb kategóriákban sem magától értetődők. A sáv közepén tartó asszisztens vagy a járművet megállásig fékező, majd onnan automatikusan újra elinduló adaptív sebességtartó automata kényelmesebbé, pihentetőbbé és természetesen biztonságosabbá teszi az autót. Ezeket a funkciókat ugyanúgy alapáron kínálja a Peugeot 2008, mint az útjába kerülő járművet vagy gyalogost felismerő, előttük automatikusan fékező rendszert. Ez utóbbi városi sebességnél hibátlanul tette a dolgát, maximális részpontszámot érdemelve ki, ugyanúgy, ahogy az opciós Safety csomag részeként kínált, kerékpárost felismerő rendszer is tökéletesen működött, megakadályozva az ütközést. Mivel ez a biztonsági csomag a modell minden kiviteléhez rendelhető, a Peugeot 2008 minden vásárlója élvezheti a típus Euro NCAP által tanúsított, legmagasabb szintű utasvédelmi színvonalát. Nem a 2008 az első új generációs Peugeot modell, amely ötcsillagos eredménnyel zárta az Euro NCAP vizsgálatát. A Peugeot Traveller 2015-ben, a 3008 / 5008 modellpáros 2016-ban kapott maximális értékelést, míg a Peugeot 508 (2018, 5 csillag) 96 százalékos felnőtt utasvédelmi teljesítményével minden idők egyik legbiztonságosabb középkategóriás típusának számít. Habár az Euro NCAP nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a különböző években vizsgált autók biztonsági teljesítménye – éppen a folyamatosan szigorodó feltételrendszer miatt – nem összevethető egymással, mindenképpen említésre méltó, hogy annak idején a Peugeot 2008 első generációja is ötcsillagos eredményt ért el a tesztsorozaton. A 2013-ban vizsgált modell kora egyik legbiztonságosabb városi kisautójának számított, különösen a gyermek utasvédelem terén mutatott kiemelkedő teljesítményt.  

Több helyen is forgalomnövekedés várható

2019.12.19.
Ausztriában és a német tartományokban december 23-án, hétfőn kezdődik a téli szünet, de egyes nyugat-európai gyárakban már korábban leáll a munkavégzés, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megnövekedett nemzetközi forgalomra figyelmeztet minden közlekedőt a következő hetekben. A nyugat felől érkező tranzitforgalom főként az M1-M0-M5-ös autópályát érinti majd, de például az M0-ás autóút dunakeszi és fóti csomópontjának, valamint az M7-es autópálya székesfehérvári csomópontjának térségében is megnövekedett forgalomra kell számítani. Míg az ország Dunától keletre eső gyorsforgalmi útjai közül az M3-as autópálya Hatvanig tartó szakaszán lehetnek a szokásosnál is telítettebbek a sávok. A közlekedőknek érdemes még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra, hosszabb menetidőre. Az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon tájékozódhatnak a közlekedők, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Az új Opel Grandland X konnektoros hibrid már fronthajtással is kapható

2019.12.19.
Ezáltal a Grandland X az első Opelként áll rendelkezésre kétféle hibrid változatban, mint a teljesítményét négy kerékkel az útra átvivő Grandland X Hybrid4, illetve az ugyanolyan hatékony, elsőkerék-hajtású Grandland X Hybrid. Az új fronthajtású változat 11 690 000 forinttól indul. A fronthajtású autó rendszerteljesítménye 165 kW/224 LE, húzós nyomatéka pedig eléri a 360 newtonmétert. A Grandland X első kerekeit 1,6 literes benzines turbómotor és villanymotor hajtja.  Tisztán elektromos üzemre kapcsolva a Grandland X Hybrid akár 57 kilométert tehet meg CO2-mentesen (WLTP1 szerint; NEDC2: 60-65 kilométer; ideiglenes adatok). Komfortja – mint mindegyik Opelé – elsőrangú: a Grandland X Hybrid maximális stabilitása és kényelmes rugózása az igényes Multilink hátsó hídnak köszönhető. Vezetőjét és utasait a Navi 5.0 IntelliLink nagy, színes érintőképernyője csatlakoztatja. A biztonságot szériában fokozzák olyan asszisztensek, mint az automatikusan vészfékező, gyalogosfelismerő frontális ütközésveszély-figyelmeztetés, a sávtartó asszisztens és a fáradtság-felismerő. Ezekhez járul az elektromos klímakompresszor, illetve fűtés, valamint a regeneráló fékrendszer, amely lassításkor visszanyeri és az akku töltésére használja a mozgási energiát, meghosszabbítva az elektromos hatótávot. Modern hibrid villanymotorral és közvetlen befecskendezésű benzines turbóval Az új Opel Grandland X Hybridet a hibridhajtás követelményeinek megfelelően beállított 1,6 literes, közvetlen benzinbefecskendezésű turbómotor és villanymotor hajtja. A 133 kW/180 LE teljesítményű négyhengeres közepes és nagy sebességeknél dolgozik, a másik lassú és közepes tempónál gondoskodik arról, hogy nulla emisszióval lehessen megtenni a napi ingázások zömét. A villamos hajtás 81 kW/110 lóerejét elektromos nyolcfokozatú automata továbbítja az első kerekekre. A helyzetnek és preferenciáinak megfelelően háromféle menetmód, Elektro, Hybrid és Sport közül választhat az Opel Grandland X Hybrid vezetője. A Hybrid-mód automatikusan biztosítja állandóan a legjobb haladást, nagy hatékonysággal. Városban egyszerűen átkapcsol az autós Elektro-módra – és máris nulla emisszióval közlekedik. Ha nagyobb menetdinamikára van igény, a Sport-mód kombinálja a két motor erejét. A Grandland X Hybrid 8,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, csúcssebessége 225 km/óra. Akárcsak az összkerékhajtású változat, az új Grandland X Hybrid is 13,2 kWh kapacitású lítiumion-akkut hordoz helytakarékosan a hátsó ülések alatt, semmit sem csorbítva az utas- és csomagtéren. Egyszerű és praktikus a szériában hozzá tartozó 3,7 kW-os fedélzeti töltő (opció: 7,4 kW). Mode 3 kábellel és 7,4 kW-os fedélzeti töltővel, a töltőállomástól függően, akár két órán belül is visszanyerhető a teljes kapacitás. A színes érintőképernyő értékes információkat ad hatótávról, töltőáramról és fogyasztási statisztikáról.

Hajrá Toyota Corolla

2019.12.19.
Ambivalens érzéseim vannak a nagytekintélyű nemzetközi Év autója díjjal, amelyet kétségkívül egytől-egyig kitűnő szakemberek ítélnek oda és külön büszkeség, hogy Csikós Zsolt valamint Gajdán Miklós személyében magyarok is részesei a döntéshozatalnak. Ha végig tekintünk az 1964 óta, évente odaítélt elismerés dobogósain, visszatekintve azért találunk furcsaságokat. Rögtön az első 64-es évben leszorította a dobogó legfelső fokáról a Rover 2000-es a Mercedes 600-ast, míg a következő 65-ös évben az Austin 1800 és a második helyezet Autobianchi Primula utasította maga mögé minden idők egyik legnagyobb autó legendáját, a Ford Mustang-ot. Szintén érdekes a 76-os év, ahol az 1307-es Sinca a 3-as BMW-t előzi meg, míg 68-ban az NSU RO80, a később a KGST piacain "Nagy Polskiként" is legendává vált 125-ös Fiatot. Szóval voltak olyan esztendők, amikor a zsűri nyilván valamifajta logika mentén, de óriási bukást produkáló típusokat és nem sokkal később a sikertelenség és/vagy műszaki problémák okozta presztizs veszteség miatt megszünt márkákat díjazott. Már pedig alapvetően az Év autója díj minimális alapkövetelménye azért mégis csak az lenne, hogy az adott típus valamiféle "közönség sikert" is arasson. Kereskedelmi értelemben ugyanis autónak nem egy valaki által kitalált különleges technikai megoldásokkal tűzdelt négykerekűt tekintünk, hanem azt a járművet, ami mindemellett a közönség sikert is hozni tudja.  Képre kattintva galéria nyílik! De legyünk méltányosak, az Év autója díjazott modelljei közül nagyon sok esetben a zsűri rendkívül ügyesen és jövőbe látóan trafált bele azokba a modellekbe amelyeket ma az autóipar legendáiként tartunk számon. A Peugeot 504 1969-ben, a Fiat 127-es 1972-ben, a Ford Escort 1981-ben, a Fiat Uno 1984-ben, a Peugeot 405 1988-ban, a Renault Clio 1991-ben és 2006-ban, a Wolksvagen Gold 1992-ben, a Nissan Micra 1993-ban, a Fiat Panda 2004-ben, a Fiat 500 2008-ban mind-mind az év autója zsűri bölcsességéről, kompetenciájáról, éles, és jövőbelátásáról tanuskodik. Nemrégiben a díj hatvan zsűri tagja a világ minden tájáról leadták voksaikat, amely alapján elkészült az az úgynevezett "szűkített" lista, amely a zsűritagok voksai alapján kijelöli azt a hét modellt, amelyből jövő tavasszal, a világ legnagyobb autókiállításának számító Genfi Autószalon idején a szakújságírók megszavazzák a győztest. A hét esélyes modell az új BMW 1-es, a teljesen újra értelmezett Ford Puma, a minden porcikájában megújult Peugeot 208-as, a Porsche első villanyautója a Tycan, az új Renault Clio, a Tesla legkisebb autója a Modell 3 és az új Toyota Corolla.  Képre kattintva galéria nyílik! Ezúton szeretnék lobbizni és érvelni: a Toyota Corolla mellett. A fenti listán több nagyszerű, több egész elképesztően jövőbe mutató és szintén több, már korábbi generációi nyomán legendává érett modell található. Mégis azt gondolom, hogy az új Toyota Corolla, amely valójában nem is egy, hanem három autó egy, szempontból bizonyosan verhetetlen. Az a sok évtizedes pozitív globális hatás amit a Corolla márkanév alatt futó autók az elmúlt hosszú évtizedekben a világ autóiparára gyakoroltak, az összehasonlíthatatlan nem csak az idei listán szereplő járművekkel de valójában a világ eddigi összes többi négykerekű járművével is. Megygyőződésem szerint az év autója díj presztizsének is jót tenne ha ezt a globális és sok évtizedes hatást elismernék és 2020-ban megkapná a Toyota Corolla immáron 12.-ik generációja - egyfajta életműdíjként is - a rangos elismerést. A Corollák először a világ legmegbízhatóbb autói voltak. Aztán emellett a külsejük is etalonná vált a világ járműiparában. Végül e két nagyszerű tulajdonság mellett elérhető árú és hatékony hybrid hajtásrendszerük révén a környezettudatos, globális motorizáció szimbólumaivá majdhogynem szinonimáivá váltak. Szóval én csak azt tudom mondani, hogy hajrá Toyota, hajrá Corolla! És vélhetően mindezt nem csak én hanem e modell eddigi 44 millió vásárlója is hasonlóképp gondolja.
Címkék: 

Tartsd az irányt!

2019.12.19.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. számos megelőző intézkedést tett már, hogy megakadályozza az autópályán azokat a baleseteket, amelyeket forgalommal szemben haladó autósok okoznak. Eseményfelismerő kamerákat és érzékelőket telepített, amelyek szembehajtás esetén azonnal riasztást adnak, továbbá valamennyi fel- és lehajtónál megerősített jelzésrendszerrel segítik a tájékozódást. Ennek ellenére előfordulnak olyan esetek, hogy rossz irányban hajtanak fel a gyorsforgalmi utakra az autósok, melynek egyik oka számos esetben, hogy egy-egy új építésű útvonal nem szerepel azonnal bizonyos navigációs készülékeken, felületeken. Ezekre a helyzetekre nyújt megoldási javaslatokat a társaság ”Tartsd az irányt!” kampánya. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogyha eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljunk vagy tolassunk vissza. A hazai gyorsforgalmi utakon sűrűn találhatóak különszintű csomópontok, melyeken keresztül biztonságosan lehajthatunk és megfordulhatunk. Ha pihenőhelyet vagy leállóöblöt találunk, álljunk meg és tekintsük át a lehetséges útvonalat, figyeljük a közúti jelzéseket, útirányjelző táblákat. Az optimális útvonal megtervezéséhez kérhetünk segítséget az Útinformtól is a www.utinform.hu oldalon vagy a 06-1-336-2400-ás telefonszámon. Ha észrevesszük, hogy a forgalommal szemben haladunk, semmiképpen ne tolassunk vissza a felhajtóra, ne forduljunk meg és ne hajtsunk keresztbe az úton. Kapcsoljuk be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjunk le a leállósáv szélére vagy forgalmi sávon kívülre és álljunk meg. Vegyük fel a láthatósági mellényt, szálljunk ki az autóból és a korlát mögött várakozva hívjuk fel a 112-es segélyhívó számot. Ha jó irányba haladunk, de hírt kapunk arról, hogy hozzánk közel a forgalommal szemben halad egy jármű, csökkentsük a sebességet, növeljük a követési távolságot a saját és az előttünk haladó autó között, soroljunk be a külső sávba és ne előzzünk. Ha lehet, várakozzunk a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg elmúlik a veszély. Ha mi magunk észleljük a forgalommal szemben haladót, használjuk a legközelebbi, út mentén elhelyezett segélykérő telefont. Ha erről telefonálunk, azonnal tudni fogják, hogy pontosan honnan érkezik a hívás és az illetékesek gyorsabban tudnak intézkedni. Ha nincs ilyen telefon a közelben, hívjuk a 112-es segélyhívó számot. A „Tartsd az irányt!” kampány anyagai megtalálhatóak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. weboldalán (https://internet.kozut.hu/2019/12/17/tartsdaziranyt/) és a hivatalos Instagram (www.instagram.com/magyarkozut), illetve Facebook (www.facebook.com/magyarkozut) oldalain is.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója