Seat el-Born: 420 kilométer egy töltéssel

2019.03.05.
Az el-Born az első tisztán elektromos Seat, amely a Volkswagen Csoport Moduláris Elektromos Platformjára (MEB) épült. A tanulmányautó Barcelona egyik ikonikus városrészéről kapta a nevét. A járművet Barcelonában tervezték és a fejlesztették, a gyártása pedig a németországi Zwickau gyárában történik majd. A Seat lesz a második márka, amely egy tisztán elektromos, a Volkswagen Csoport Moduláris Elektromos Platformjára (MEB) épülő járművet mutat majd be. A modell várhatóan 2020-ban mutatkozhat be az egyes piacokon. A Seat el-Born szíve az a 62 kWh kapacitású akkumulátorcsomag, amely akár 420 kilométeres hatótávot biztosít a tanulmány számára a hivatalos WLTP ciklus szerint. Ennek segítségével a 150 kW (204 LE) teljesítményű kocsinak mindössze 7,5 másodpercre van szüksége, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/óra sebességet. A 100 kW egyenáramú villámtöltési lehetőségnek köszönhetően az akkumulátor mindössze 47 perc alatt 80 százalékra tölthető – ígéri a Seat. Az autó belsejében – köszönhetően a tisztán elektromos hajtásrendszernek – a tervezők maximalizálták a térkínálatot, műszaki szempontból pedig a legkorszerűbb megoldásokat kínálja, mint amilyen a digitális műszerfal, vagy a műszerfal közepén elhelyezett 10 colos infotainment kijelző.

Ilyen is van – tiltakozásul épített egy méter autópályát

2019.03.05.
A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó üzletember beszámolt arról, hogy a valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlátokkal és leállósávval rendelkező kétszer kétsávos "gyorsforgalmi" útszakaszt építtetett a kolostorairól híres Voronet és Putna közötti országút közelében. A munkálatokról készült videófelvétel tanúsága szerint az egy méter "hosszú" sztráda mellé a óránként 130 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmeztető táblát is kihelyezték. Mandachi március 15-én, 15 órakor akarja felavatni az "autópályát", és 15 perces demonstrációra – tevékenysége 15 perces megszakítására – buzdít mindenkit, aki hozzá hasonlóan szívügyének tekinti a romániai infrastruktúra-fejlesztés ügyét. Felhívásában azt állítja: Romániában évente kétezer ember hal meg közlekedési balesetben, többen, mint az 1989-es forradalomban, és számításai szerint ő maga is "több mint másfél évet veszített az életéből", vagyis ennyivel többet töltött eddig autóvezetéssel az autópályák hiánya miatt. Forrás: Youtube Mandachi azt állítja magáról, hogy nem politizál, nem tagja semmilyen pártnak vagy egyesületnek, de a Hotnews.ro hírportál úgy tudja: ő pénzelte a "Románia autópályákat akar" feliratú óriásplakátok kihelyezését szerte az országban. A moldvai megyéket Bukaresttel, illetve Erdéllyel összekötő A7-es és A8-as autópálya megépítéséért tavaly májusban több száz gépkocsivezető rendezett autós demonstrációt a román fővárosban. Az erősödő társadalmi elégedetlenségre alapozva a parlamenti ellenzéknek ősszel – a kormánytöbbség támogatását megszerezve – sikerült törvényt is elfogadtatnia az Erdélyt Moldvával összekötő "Egyesülés Autópályájának" megépítéséről. MTI

Két új hathengeres motor az Audi Q8 kínálatában

2019.03.05.
Az új Audi Q8 55 TFSI modell ezentúl háromliteres hengerűrtartalmú, hathengeres motorral is elérhető, amely közvetlen befecskendezésével 250 kW (340 LE) teljesítményre képes. Maximális forgatónyomatéka 500 Nm, amelyet széles tartományban, 1 370 és 4 500 fordulatszám között képes leadni. Köszönhetően turbófeltöltővel szerelt benzinmotorjának, az Audi Q8 álló helyzetből 5,9 másodperc alatt gyorsít fel 100 km/órás sebességre. Legnagyobb sebessége 250 km/óra, amelyet elektronikusan korlátoztak. A másik újdonság a Q8 kínálatában egy újabb motorváltozat a háromliteres dízel erőforrásból. Teljesítménye 170 kW (231 LE), forgatónyomatéka pedig a benzineséhez hasonlóan bőséges, 500 Nm, amely 1 750 és 3 250 fordulatszám között elérhető. Álló helyzetből az Audi Q8 45 TDI 7,1 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, maximális sebessége pedig 233 km/óra. Az Audi Q8 minden motorja a lágy hibrid (mild hybrid) rendszerrel együttműködésben dolgozik, amely a valós üzemanyag-fogyasztást akár 0,7 literrel is csökkentheti 100 kilométerenként. A rendszer legfontosabb elemei a lítiumion akkumulátor és a szíjhajtású indítógenerátor (BAS egység), amely az SUV modell 48 voltos fedélzeti elektromos hálózatát látja el energiával. Lassításkor az indítógenerátor akár 12 kilowatt teljesítménnyel táplálhat vissza energiát, amit az akkumulátor tárol. Ha a vezető elveszi a lábát a gázpedálról 55 és 160 km/óra sebesség között, az Audi Q8 képes 40 másodpercig lekapcsolt motorral vitorlázni. A generátor ezután gyorsan és igen finoman indítja újra a hathengeres aggregátot. A start/stop rendszer működése 22 km/óra sebességnél indul. A nyolcfokozatú tiptronic sebességváltó és a quattro állandó összkerékhajtás a két új motorváltozat esetében is gondoskodik az erőátvitelről. Mindkét Q8 változat a szériafelszereltség részeként 19 col peremátmérőjű kerekekkel és 265/55 méretű abroncsokkal érkezik. A csillapítás-szabályzással kiegészített futómű és az Audi drive select menetdinamikai szabályozórendszer szintén a szériafelszereltség részét képezi, csakúgy, mint a legkorszerűbb infotainment rendszer, az MMI Navigation plus és az Audi virtual cockpit. Az Audi Q8 55 TFSI listaára Németországban 76 300 euró, míg a Q8 45 TDI 73 300 eurós áron érhető el.
Címkék: 

A Volvo sebességkorlátozást vezet be új autóiban

2019.03.04.
A 2020-tól bevezetésre kerülő sebességkorlátozásnak a célja életet menteni. A sebességkorlátozást valamennyi Volvo-típusnál bevezetik, természetesen lesznek kivételek, mint például azoknál az autóknál, amelyeket a rendőrség használ - mondta Hakan Samuelsson. A vállalatvezető szerint a 180 kilométeres óránkénti maximális sebesség önmagában természetesen nem ment életet, de ha csak egy életet is sikerül megmenteni a sebességkorlátozással, már megérte az intézkedést bevezetni. A kínai Geely cég tulajdonában lévő svéd központú Volvo Cars az autópályák biztonságát felügyelő amerikai hivatalnak arra a kimutatására hivatkozik, amely szerint 2017-ben az összes halálos közlekedési baleset 25 százalékáért a gyorshajtás volt a felelős.

Mesél a szakértő – Első autós történetek 1. rész

2019.03.04.
Azt mondják, hogy az autózás, mint álom, vagy mint hobbi egyszerűen kiment a divatból és a fiatalokat egyre kevésbé vonzza a jelenség, mint mondjuk az én korosztályomat (’80-as vagyok) Mégis a használt autók vásárlás előtti helyszíni átvizsgálásával foglalkozó vállalkozásomban majd’ minden hétre jut egy fiatal, aki éppen első autójának megvásárlásához kér segítséget tőlünk. Ha töb autót is hirdető ember parkolóba kéri a szemlét, mi már sejtjük az eredményt Nem régen mutattuk be Renáta történetét a Minivel, akinek óriási mázlija volt, hogy visszavették tőle a hibáktól hemzsegő, régi fényét nagyrészt elvesztett autóját. Persze sokkal nagyobb mázlija lett volna, ha eleve meg sem veszi, mert mondjuk egy előzetes állapotfelvételen annyi hibát sorolunk fel neki, hogy gyorsan le is tesz a kis divatkocsi megvásárlásáról. A lélektani 1 millió forintos határ Lehet nevetni, de az árképzés is érzelmi hatásokat kelt. Egy 999.000,- Ft-ért hirdetett autó, mellé egy jó szöveg és készen is van a megtévesztő hirdetés. Egyik februári ügyfelünk egy Toyota Corolla 1.4 Sport hirdetésére lett figyelmes, nem véletlenül. Részlet az eredeti hirdetésből A kocsit 10.000 Ft-al hirdették egymillió alá, és már a hirdetés címében az állt, hogy az autó gyönyörű. A 14 éves hatchback még csak nem is a kínálat legelejére került, 1,4-es Corolla-kat 2005-ből már 800 ezerért is árulnak, igaz, hogy nincs kilométerhiányuk. 850-ért van fent most is olyan példány, ami a 400.000 km-en is bőven túl van. Hát igen, átkozott központi nyilvántartás… Legalább nem ugrott bele ész nélkül Sokáig úgy éreztem, hogy én azzal, hogy össze tudom írni egy autó extráit és észreveszem a hibáit, semmi különös dolgot nem csinálok. Aztán amikor egyre több reményteljes kollégától búcsúztam el a cégben, rájöttem, hogy igen is érték, amit csinálok. Ránézésre nem gyanús Aki nem foglalkozik napi szinten autókkal, az ne is várja el magától, hogy nem szalad bele az első neppercsapdába. Honnan is tudhatná, hogy „onnan” hiányzik egy alkatrész? Miért is tűnne fel neki, hogy nehezebb a kormányzás a kelleténél, ha nincs viszonyítási alapja. És honnan látná, hogy egy romjaiból összetákolt, bontószökevényt akarnak eladni neki egymillióért? Nem csak a műszer beszélt Általában az történik, hogy a festékréteg mérővel még akkor is kimutatható a korábbi jelentősebb javítás, ha tisztességes iparosmunkáról, szakszerű javításról beszélünk. Hát még akkor, ha egyáltalán nem adnak a minőségre. Az olcsóbb műszerek 1 mm-es festékréteg, pontosabban gittvastagság után kiakadnak, nekünk van 5.000 mikronig mérő műszerünk, de „mesterek” ezt is sokszor majdnem megakasztják. A szemünknek nem hittünk A Corolla jobb hátsó kerékjárati íve egyszerűen szétvált! Úgyhogy itt műszer nélkül is meg lehetett volna mondani, hogy a búrkiflire hajazó alakú lehetett korábban a kocsi, de hogy nagyot kapott és nem vették komolyan, az biztos. Könnyen el tudom képzelni, hogy ha valaki akár hosszabban nézegeti az autót, akkor is előfordul, hogy a jobb hátsó ajtót ki sem nyitják. Pici rendellenesség, de sokat elárul Ilyenkor kettős érzések kavarognak a megbízókban. Egyik szemük sír, mert a megálmodott autó papírjaival aznap már biztosan nem kell okmányirodában sorban állni, másik szemük azonban nevet, mert előrelátásukkal megóvták magukat egy roncs kocsitól. Ja, még egy pluszpont. A hirdetéshez képest 20.000 km-el több volt már a kocsiban, amikor mi megnéztük, bár nem tudom mennyit számít ez 280.000 km-nél, egy olyan kocsiban, ahol hivatalosan 90 ezernél volt utoljára karbantartás… Elírták... Update: a központi ingyenes járműadat lekérdezőben friss adat szerepel, tehát a kocsit eladták. Nem a mi ügyfelünknek... Kerülje el Ön is, hogy átverjék!

Megújul a Skoda valaha volt legsikeresebb raliautója

2019.03.04.
A Fabia R5 2015-ben bemutatott második generációja a cseh gyártó valaha volt legsikeresebb raliautója, mivel már több mint 625 győzelmet szerzett a világ raliversenyein, és sorozatban négyszer hódította el a WRC2 világbajnoki címet is a Skoda számára, de az utóbbi három évben az egyéni vb-címet is fabiás pilóták nyerték meg. Összesen 252 Fabia R5-öst gyártott már le a Skoda Motorsport, ebből 80-at 2018-ban. Tartalom Az utcai modellnek a tavalyi ráncfelvarráskor módosított fényszórói 2019-ben végre a raliautón is megjelennek, de a csehek a lemezek alatt is változtattak az aranytojást tojó tyúkjukon. Például az eredetileg 280 lóerős 1,6 literes turbómotornak a teljesítményét és a gázreakcióit is sikerült javítani. A felfrissített Fabia R5 már több ezer tesztkilométert tett meg murván, aszfalton és hóban. Az FIA 2019 második negyedévében fogja homologizálni a versenyautót, ezért az első példányokat már nyáron átvehetik a Skoda Motorsport ügyfelei. Idén a vb-n a finn tini, Kalle Rovanperä vezeti a gyári autót, de néhány versenyen csatlakozik majd hozzá a tavalyi világbajnok, Jan Kopeczky is.

50 helyett 131-gyel száguldott a motoros

2019.03.04.
Közúti ellenőrzést hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőrök március 3-án, Miskolc belterületén. A járőrök a Lorántffy Zsuzsa utcán 15 óra 33 perckor bemértek egy motorkerékpárral közlekedő férfit, aki a megengedett 50 km/h helyett 131-gyel ment. Az ellenőrzés alá vont motoros pénzbírságot, és 8 közúti közlekedési előéleti (büntetőpontot) kapott. A rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy tartsák be a megengedett sebességhatárokat, közlekedjenek biztonságosan és türelmesen!  

Holtverseny után a Jaguar i-Pace az Év Autója

2019.03.04.
Az érzelemek diadala a racionalizmus felett. Akár így is összegezhető az Év Autója választás eredménye, ahol a "hétköznapi" kocsinak ezúttal esélye sem volt. Így lett pontazonosság a Jaguar i-Pace és az Alpine A110 között, és a zsűritagok szavazatai az előbbit tették feljebb. A Jaguárról itt írtunk, az Alpine modell gyártásának indulását itt regisztráltuk.  Jaguar elektromos SUV-ja és az Alpine A110 sportkocsi egyaránt 250 ponttal zárt, a zsűritagoktól kapott több első hellyel az előbbi modell nyert. A Jaguar azzal győzött, hogy a 60 tagú zsűriből 18 szakújságíró tette az első helyre, míg az Alpine-t csak 16. Ilyen még soha nem volt a verseny történetében, a harmadik Kia Ceed - és az első hétköznapi autó - mindössze három ponttal maradt le az első helyről. A hézköznapiságról még annyit, hogy az egyik olvasott - de nem kifejezetten szakmai - portál is megszavaztatta előzetesen olvasóit, akik történetesen az utolsó két helyre tették a Jaguart és az Alpine-t. Ők a Ceedet hozták ki elsőnek, míg az ezüstöt egyetlen százalék különbséggel a kecskeméti Mercedes A-osztálynak adták.    

A BMW és a Daimler közösen fejleszti ki az önvezetés technológiáit

2019.03.04.
A BMW Group és a Daimler AG egyesíti az automatizált járművezetés technológiai újításainak kifejlesztésére fordított erőit. A két német prémiumgyártó első körben a vezetést támogató rendszerek, az autópályákon aktiválható vezetésautomatizálás és a különféle parkolási megoldások következő generációjának megvalósítására koncentrál, amelyeket a jövő mobilitásának zálogaként egy közösen aláírt egyetértési megállapodás is nyomatékosít. A BMW Group és a Daimler AG hosszú távú stratégia együttműködésként tekint az iránymutató partnerségre, amelynek célja, hogy a következő generációs technológiákat széles körben elérhetővé téve, már a következő évtized közepén sorozatgyártásba küldje. - Vállalati stratégiáink következő logikus lépése, hogy a járműtechnológia területén úttörőnek számító két gyártó iránymutató szaktudását egyesítsük. A BMW Groupnál valljuk, hogy egy rugalmasan előállítható, több modellosztályban is alkalmazható, nem kizárólagos platform kifejlesztésére épülő, hosszú távú együttműködés az automatizált járművezetés tömegtermelésének beindítása szempontjából döntő jelentőséggel bírhat. A két vállalat szaktudásának egyesítésével mindkettőnk innovációs erőssége nő, amely a technológia fejlődését is felgyorsítja – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja. - Az automatizált járművezetés megvalósítása napjaink egyik legforradalmibb kihívása, amelyen az egész Daimler Group nagyon keményen dolgozik – vette át a szót Ola Källenius, a Daimler AG igazgatótanácsának vállalati kutatásokért és a Mercedes-Benz gépkocsik fejlesztéséért felelős tagja. „Mint ahogyan eddig is, a Daimler-nél a biztonság az elsődleges szempont. Az exkluzív, kivételes technológiai megoldások helyett olyan megbízható, teljes körű rendszer kifejlesztését tartjuk szem előtt, amely érezhető hozzáadott értékkel fokozza ügyfeleink életminőségét. A legkiválóbb partnerekkel dolgozunk azon, hogy jelentős mértékben növeljük a járműtechnológia teljesítményét és mindezt biztonságos módon kínáljuk fel ügyfeleinknek”. A tervezett együttműködés számos egyértelmű előnyt tartogat a BMW Group és a Daimler AG számára: a partnerek szaktudásának egyesítésével és a több modellosztályban is alkalmazható járműszerkezeti megoldások kifejlesztésével a technológia jövőbeni generációinak megvalósulása felgyorsul, amelynek következtében az újítások hamarabb megjelennek az utakon, az innovációs átfedések pedig lerövidülnek. A gépkocsi utasainak és a forgalom többi résztvevőjének biztonsága mindkét gyártó stratégiájában abszolút elsődleges szempont, az iránymutató együttműködés kulcspontja éppen ezért a közösen kidolgozott rendszer megbízhatósága. A két német prémiummárka továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy megőrizze iránymutató pozícióját a járműfejlesztés területén.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója