Hollandiába települ az összevont Fiat-Chrysler

2014.01.30.
Az új konszernnek adózási okokból Hollandián kívül Nagy-Britanniában is lesz egy központja. A Fiat 2013-ban kizárólag a többségi tulajdonában lévő Chrysler hozzájárulásával tudott 1,95 milliárd euró nyereséget elérni. 2014-ben ennél alacsonyabb profitra számítanak, elsősorban a latin-amerikai piacok gyengesége miatt. A cég azt is bejelentette, hogy a 2013-as év után nem fizet osztalékot, mert növelni akarja tőketartalékát a Chrysler felvásárlása után.A Fiat és a Chrysler teljes fúzióját követően az egész konszern új név, a "Fiat Chrysler Automobiles" és új logó, az FCA alatt, teljesen átszervezett struktúrában működik majd tovább. "A Fiat Chrysler Automobiles létrehozásával új fejezet kezdődik a konszern életében" - mondta John Elkann, a Fiat igazgatótanács elnöke. "A különbözőségeinket kemény és céltudatos munkával erősségünkké formáltuk át és eltávolítottuk az útból a nemzeti és kulturális ellenállásból származó akadályokat" - tette hozzá Sergio Marchionne, a Fiat és a Chrysler vezérigazgatója.Az FCA döntésével olyan más nagy globális konszernek, mint az Airbus, a Renault-Nissan és az Ikea példáját követi, amelyek szintén Hollandiában hozták létre központjukat.
Címkék: 

Zuhant a Shell negyedéves profitja

2014.01.30.
A nettó nyereség a kutatási költségek emelkedése, az  összesített termelés csökkenése, és a finomítói üzletág  haszonkulcsának visszaesése miatt zsugorodott. A Shell nyersolaj-kitermelése 5 százalékkal esett vissza, napi  3,25 millió hordóra. Nigériában több olajkútnál leállították a  termelést biztonsági kockázatok miatt, ez már önmagában 2 százalékos  kiesést jelentett. Ehhez jöttek még hozzá karbantartási munkálatok,  illetve néhány olajmezőnek a vártnál korábbi kimerülése. A Shell már napokkal ezelőtt figyelmeztette a befektetőket, hogy  ne számítsanak jó negyedéves adatokra. A cég új vezetője Ben van  Beurden szerint még mindig stabil alapokon áll a vállalati  stratégiájuk, de 2014-ben arra fognak koncentrálni, hogy javítsanak  a pénzügyi mutatókon. A Shell 0,45 dollárra emelte a 2013 utolsó negyedévi  részvényenkénti osztalékát, 2014 első negyedéve után előreláthatólag  0,47 dollár részvényenkénti osztalék lesz.
Címkék: 

BMW xDrive Challenge: a játék folytatódik

2014.01.30.
A háromdimenziós grafikai megoldásokat felvonultató, az előző generációhoz képest megújult iOS alkalmazás az iPad mellett már iPhone-on is elérhető, népszerűsége pedig a kedvelt modellekkel való versenyzés lehetőségén túl az egyszerű kezelésből és az élvezhetőségből fakad. A játékosok négy teljesen élethűen megrajzolt BMW xDrive modell (BMW X1, BMW X3, BMW X5 és BMW X6) közül választhatnak maguknak autót a versenyzéshez, amelyeket a kihívások során megszerzett BMW érmékért fejleszthetnek tovább vagy alakíthatnak át a saját ízlésük szerint.A versenyek változatos helyszíneken és éghajlati körülmények között zajlanak, egy-egy futam hossza pedig legfeljebb 1 perc, így egy izgalmas játék hamar lejátszható. A programban való eligazodást Bruno Spengler, a BMW DTM csapatának versenyzője segíti, aki a vezetésre vonatkozóan is hasznos tanácsokkal látja el a játékosokat. A Facebook segítségével lehetőség nyílik ismerősök, vagy akár véletlenszerűen kiválasztott más online játékos elleni versenyzésre is, valamint gyorsan és egyszerűen közzétehetők az elért eredmények.Az alkalmazás a játék mellett egyúttal lehetőséget kínál a felhasználók számára, hogy könnyedén, online foglaljanak időpontot BMW tesztvezetésre.BMW xDrive: megnövelt vezetési dinamika és optimális tapadás minden helyzetbenA Magyarországon nagyon népszerű BMW xDrive összkerékhajtásban az elektronikus szabályzású, lamellás tengelykapcsoló villámgyorsan, fokozatmentesen és teljes mértékben variálhatóan osztja el a hajtónyomatékot az első és a hátsó tengely között, mégpedig mindenfajta menethelyzetben. Mindez az 50:50 százalékostól egészen a 0:100 százalékos arányig terjedő tartományon, fokozatmentesen működik. A rendszer azonnal felismeri, ha szükségessé válik a pillanatnyi nyomatékeloszlás megváltoztatása, és rendkívül rövid időn belül reagál, rendszerint még az egyes kerekek esetleges kipörgését megelőzően. Szélsőséges tapadási viszonyok között az xDrive gyorsabban és hatékonyabban működik, mint a szokványos összkerékhajtású rendszerek.A BMW xDrive önműködően, gyorsan és biztonságosan működik, így minden helyzetben, mindegyik keréken pontosan a lehető leghatékonyabb előrehaladáshoz szükséges vonóerő jelenhet meg. Egyenetlen, havas és jeges útfelületen a BMW xDrive maximális tapadást valamint gyors és biztonságos gyorsulást biztosít, a dinamikus kanyarvételek során pedig az xDrive minden időpillanatban optimális mértékű nyomatékot küld az egyes tengelyekre, így mérsékelve jelentősen az alul- és túlkormányozottságot. Normál egyenesfutás során viszont az xDrive a BMW modelljeire jellemző hátsókerék-hajtású karakter megőrzése érdekében 40:60 arányban osztja el a nyomatékot az első és a hátsó tengely között. 
Címkék: 

Oktatói instrukciók a télben

2014.01.30.
- Lassabban! Az útviszonyokhoz igazítani a sebességet!- Sokkal nagyobbra méretezni a követési távolságot!- Biztonsági tartalékot képezni az oldaltávolság tartásában is!- Jeges az úttest. Könnyebb lett a kormányzás. - Érzed?- Minimumra csökkent a kerék és az út kapcsolata!- Megváltozott a gumiabroncsok menetzaja. - Hallod? - Autónk nem a megszokott módon mozog. - Érzed?- Kerüljük a hirtelen, gyors mozdulatokat. Lassabban!- Finoman lassítani, óvatosabban gyorsítani!- A szokásosnál előbb kell adni az irányjelzést!- Nedves az úttest! Csillog a víztől és a jégtől!- De másféle csillogása van a víznek, mint a jégnek. - Látod? - Sokszor pedig a látszat csal! A hókása alatt jég is lehet!- Jeges úton a fékút hatszorosára is megnövekedhet! - Tudtad ezt?- Lassabban! Legyen biztonsági tartalékunk!Forrás: tanulovezeto.eu 

40 felett a nők aktívan beleszólnak az autóvásárlásba

2014.01.30.
A férfiak jobban kihasználják a megszerzett jogosítványt: 96 százalékuk szokott autót vezetni, de a vezetői engedéllyel rendelkező hölgyek négyötöde is rendszeresen volánhoz ül, legtöbben saját tulajdonú gépkocsiba. A férfiak 15 százaléka, a hölgyek mindössze 5 százaléka jár vállalati autóval. Az autóvezető hölgyek 66 százaléka számára az autó csupán egy eszköz, közel egyötödük azonban azt állította, hogy az autó a kedvenc használati tárgya, 15 százalékuknak pedig maga a valóra vált álom.Tanácsod adnak és vitatkoznakA Nők Lapja Café felmérése arra is rávilágít, hogy az autóvezető nők négyötöde úgy gondolja, hogy az autóvásárlásnak a háztartáson belül közös döntésnek kellene lennie. Ennek kapcsán az elmúlt 5 évben több mint harmaduknak kérték ki a véleményét családon belül valamint ismerősök, barátok körében. Közel harmaduk pedig már vitatkozott is a kiszemelt autó márkájáról, típusáról vagy áráról. Bár az autóvezető nők négyötöde szerint téves elképzelés, hogy a gyengébbik nemet csak az autó színe érdekli, a legutóbb vásárolt autó paramétereinek kiválasztásánál mégis a színválasztást érezték leginkább saját hatáskörüknek. Különösen igaz ez azokra a nőkre, akik rendszeresen vezetik is a családi járgányt. A hölgyek saját bevallásuk szerint a gépkocsi márkájának, formájának (kombi, egyterű, stb.), valamint extráinak kiválasztásakor befolyásolják igazán a végső döntést. Még a technikai paraméterek kapcsán sem adják át a stafétát a férfiaknak: a legutóbbi vásárláskor az autó teljesítményének és üzemanyagának meghatározásába a nők felének volt beleszólása. 40 az új 30Az autóválasztással kapcsolatban 40 éves kor felett jön meg igazán a hölgyek önbizalma. „Autók terén elmondhatjuk, hogy a 40 az új 30. A negyedik x felett járó autós hölgyek ugyanis önállóak, határozott elképzelésük van, egyre inkább feladatuknak érzik a vásárlás előtti tájékozódást, sőt egyharmaduk maga keresi meg a saját vagy a családi autó árát" – jellemezte a korosztályt Jakab Kriszta a Nők Lapja Café vezetőszerkesztője. Agresszió és biztonságÖtből három autóvezető hölgy azt állítja magáról, hogy van annyira jó sofőr, mint a férfiak, mégis közel felük biztosabban vezet, ha egyedül ül az autóban. Bár háromnegyedük számára vezetés közben a legfontosabb a biztonság, mégis 42% állítja, hogy bizonyos helyzetekben igenis agresszív sofőr. * A Sanoma Media Budapest 2013 őszén végzett online kérdőíves felmérése a 18-59 éves magyar internetező nők és férfiak körében. A kérdőívet mintegy 2500 fő töltötte ki.  

Céginfo.hu: csaknem 32 ezer céget alapítottak tavaly

2014.01.30.
Részvénytársaságból és kft.-ből kevesebb alakult, betéti társaságból viszont sokkal több, ami részben a dohány-kiskereskedelmi rendszer átalakulásával lehet összefüggésben - olvasható a Céginfo.hu MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.A legnépszerűbb cégforma tavaly is a kft. volt, ebből 2013-ban 27 136 alakult, míg egy évvel korábban 32 469, részvénytársaságból pedig az előző évi 401 után 351 indult.Tavaly 2841 betéti társaságot alapítottak, négy és félszer többet, mint  2012-ben, amikor 623 ilyen cég alakult. A Céginfo.hu szerint a növekedés összefüggésben állhat a dohány-kiskereskedelem átalakításával megjelenő új piaci szereplőkkel. Erre abból következtetnek, hogy adataik szerint 701 tavaly alapított betéti társaság nevében szerepel a "trafik", a "tabak" vagy a "dohány" kifejezés, míg 2012-ben mindössze 20 ilyen bt. volt.Az adatokból az is kitűnik, hogy továbbra is Budapest és a központi régió a magyar cégvilág középpontja. A fővárosban alapították a részvénytársaságok csaknem kétharmadát és az összes vállalkozás negyven százalékát. Pest megyével együtt a régió súlya még nagyobb: Közép-Magyarországon kezdte el működését az rt.-k 72 százaléka, és összességében a vállalkozások több mint fele. Az alföldi régiókban volt viszonylag magas a cégalapítási hajlandóság, míg a legkevesebb céget a Dél-Dunántúlon alapították 2013-ban. Megyék szerint a főváros és Pest megye után Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében alakult a legtöbb új cég. A lista végén Nógrád megye áll, az új vállalkozások mindössze 1 százaléka jött létre itt.MTI
Címkék: 

Érdemes Budapestre telepíteni a cégközpontokat

2014.01.30.
A közlemény szerint az IFK a DTZ közreműködésével készített elemzést a témában, amely megállapítja: a Budapesten élő 25 és 40 év közötti korosztály 45 százalékának van felsőoktatási diplomája. A keresett mérnök-informatikusok száma folyamatosan bővül, évente 1100-an kezdik meg tanulmányaikat ezen a szakon.Az uniós tagállamok között az egy órára jutó átlagos munkaerőköltség 25,8 euró, míg Magyarországon 8 euró volt 2013 harmadik negyedévében.A fővárosban egy négyzetkilométerre 9 tömegközlekedési megálló jut, ez közel duplája a prágainak és a bécsinek - emeli ki a közlemény, miként azt is hangsúlyozzák: a magyar főváros közvetlen összekötéssel kapcsolódik a régió többi fővárosához, Európa csaknem minden városa megközelíthető innen repülővel.A 2009-ben alapított IFK tagjai: Ablon Ingatlanfejlesztő Kft., AIG Lincoln Gazdasági Fejlesztési Kft., Biggeorge's-NV Zrt., Budapest Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt., Codic Hungary Kft., ECE Projektmanagement Kft., Futureal Development Zrt., Graphisoft Park SE; Horizon Development Kft.,  OTP Ingatlan Zrt., Prologis Hungary Management Kft, Skanska Magyarország Ingatlan Kft., Talentis Group Trigránit Fejlesztési Zrt., valamint a WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt.MTI

Folytatódott az Autós Nagykoalíció Autós Akadémiája

2014.01.29.
Köszöntőjében Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke ajánlotta a hallgatóság figyelmébe a Katasztrófavédelem okostelefonokra letölthető VÉSZ programját, amely percről-percre friss hírekkel szolgál az autósoknak.-Potyognak az autók az árokba, a fizikai törvényeit nem lehet legyőzni, a célunk pedig változatlan, aki reggel elindul, este épségben haza is érjen – fogalmazott Knezsik István.Elsőként Urbán Péter Mitől téli a téli abroncs? címmel tartott előadást.Urbán Péter előadása-Tarlós István hozott egy szabályt, a taxiknak november 1-től téli gumival kell közlekedniük? De miért csak a taxiknak? Nem volt szabályozva, mi a téli abroncs? Nincs az EU-ban sem egységes szabályozás – jelentette ki Urbán Péter, aki elmondta azt is, az USA-ban a téli gumit hegycsúccsal, hópehellyel a közepén jelölik. EU-ban 2015-től vérható szabályozás nálunk viszont már bekerült, s ebben az értelemben megelőztük az EU-t.- Az új magyar jogszabály a nyáritól eltérően 4 mm minimális mintamélységet határoz meg a téli gumiabroncsok részére (átmérőtől függetlenül). Ez összhangban van a tervezett EU-s jogszabály előirásaival.A négy évszakos abroncsokról elmondta: A 4 évszakosnak hívott abroncsok, bár a megfelelő jelölésekkel rendelkeznek, a jogszabály szerint és technikai értelemben nem téli abroncsok. Ezeket a termékeket a gyártók általában csak az enyhébb éghajlatú (minimum hőmérséklet csak ritkán esik -2 C° alá) piacokra készítették, de a gazdasági válság következtében mindenütt elterjedtek. A 4 évszakos abroncsoknak csak a mintázata téli, anyagkeverékük viszont általában kissé modósított nyári keverék, így hideg időben nem képesek ugyan azt a teljesítményt nyújtani mint az igazi téli társaik. Használatukat a gyártók egységesen csak azoknak ajánlják akiknek az autó használata nem napi szükséglet.A téli gumi nem a gumigyártók biznisze, hanem biztonsági kellék – fogalmazott Urbán Pégter, aki szerint a német példa lehetne nálunk is a követendő út.   A téli gumi nem kötelező, de a rendőr megmondhatja, bizonyos útszakaszon csak az mehet, akinek van téli gumija, a biztosító pedig úgy dönthet, mivel nem volt téli gumi, ez a kár az autós kára.Dr. Varga VilmosMásodikként dr. Varga Vilmos c. egyetemi docens a Dízel részecske szűrés (DPF) szükségszerűsége és technikája címmel tartott előadást.-A dízelmotor kipufogógázban lévő valamennyi szilárd rész (por, korom, fémkopadék stb.) tömegének jellemzésére összefoglalóan a részecskék (angolul: particulate matter,  PM)  elnevezést használják Rendeletekben a "szennyező részecske" kifejezés minden olyan anyagot jelent, amelyet – kompresszió gyújtású motor kipufogógázából tiszta levegővel való hígítás után –  325 K (52 °C)-hőfoknál nem nagyobb hőmérséklethez előírt jellemzőjű szűrő gyűjt össze – hallhattuk a laikusok számára is érthető definíciót az előadótól.A koromképződésről elmondta: A korom-képződés három fő oka: Hideg, folyékony és előkészítetlen hajtóanyag (gázolaj) befecskendezése a lángfrontba. Oxigén hiány és helyi kedvezőtlen keverékképzési feltételek. Hirtelen nyomás-, vagy hőmérséklet csökkenése az égéstérben.A DPF regenerálásáról és tisztításásáról megtudtuk:  Regenerálásnak nevezik a részecskeszűrőből a korom eltávolítását kiszerelés nélkül. A regenerálás jelenleg a koromtartalom elégetésére korlátozódik. Tisztításnak nevezik a hosszabb idő után összegyűlt, nem égethető részecskék eltávolítását. A tisztítás elvégezhető a szőrőbetéten ellenáramú levegő, vagy mosófolyadék átáramoltatásával.Mi lesz az Euro 6 és Euro VI után? – tette fel a kérdést az előadó, majd választ is adott: 2016-ban új szabályozás lesz! Új mérési módszerek, új határértékek. DPF-nél a részecske tömeg mérése helyett a részecske számának előírása, típusvizsgálatnál. 2017-től az Otto-motorokhoz is alkalmazni kell a részecskeszűrést.Harmadikként Sebestyén Ádám, a Reál Garant Versicherung AG területi vezetője „A gépjármű garanciabiztosítás Magyarországon, NE VÁSÁROLJ HASZNÁLTAUTÓT GARANCIA NÉLKÜL címmel tartott előadást. A cégről elmondta: A Zurich biztosítót 1872-ben alapították. Székhelye Svájcban, Zürichben található. A vállalat világszerte több, mint 60.000 munkatársat foglalkoztat. A Fortune‘s Global 100 vállalatainak több mint felének a Zurich kínál biztosítási megoldásokat. A vállalat a világ 170 országában nyújt kockázati megoldásokat.Sebestyén ÁdámAz előadó kifejtette a jótállás, garancia, illetve a szavatosság kérdéskörét: - A jótállás azt jelenti, hogy a kereskedő, gyártó garantálja, hogy bizonyos időtartamon belül a termék kifogástalanul fog működni, és ez alól a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítani tudja, hogy a vevő rendeltetésellenesen használta a terméket. Szavatossággal az eladó azért vállal felelősséget, hogy az eladáskor hibátlan terméket adott át a vevőnek, tehát nincs olyan rejtett hibája, amely csak később fog kiderülni. Szavatosság keretében nem a kereskedőnek, hanem a vevőnek kell bizonyítania, hogy ő vétlen a meghibásodásban, az már eladáskor benne volt az áruban, de az átadáskor, a szerződés teljesítésekor még nem lehetett észlelni azt.Testreszabott szolgáltatásokat kínálunk a gépjármű importőrök és márkakereskedések részére – fogalmazott Sebestyén Ádám . - Az érintettek mindegyike érdekelt a garancia hosszabbításában. Az ügyfelek, importőrök, kereskedések igényeihez igazodunk.Varga RóbertVégezetül Varga Róbert, a a Premium Relations Kft. ügyvezető igazgatójaTóbiás és Balambér kalandjai avagy közlekedésbiztonsági prevenció a gyakorlatban címmel, honlaponkon is olvasható történetet elevenítette fel az ötlet megszületésétől a kivitelezésig. Tóbiás és Balambér hangoskönyv 3-7 évesek számára, amelyről részletesen itt olvashat.Az előadásokról tévéfelvétel készült, amelyek elérhetőségi lehetőségeiről tájékoztatjuk olvasóinkat.      
Címkék: 

Több mint ezer jármű lesz látható az Autó, Motor és Tuning Show-n

2014.01.29.
Kattintson a képre a galériához!Fotó: Besenyei GergelyAz AMTS - Autó, Motor és Tuning Show Magyarország meghatározó autós-motoros rendezvénye, mely több nagy múltú kiállítás és show összefogásaként jött létre. A Budapesti Vásárközpont öt pavilonját és külterét tizenegy ország több, mint  ezer járművével és 215 kiállítójával tölti meg a szezonnyító fesztivál, összesen 80 ezer négyzetméteren, folyamatos autós-motoros és színpadi programokkal, bemutatókkal karöltve.Az AMTS nyolc különálló rendezvényt, a Carstyling.hu Tuning Show 2014-et, Budapest Motorfesztivált, Gymkhana Országos Bajnokságot, az Épített Motorok és Autók találkozóját, a Devil's Motor Show-t, a Budapest Tattoo Expo 2014-et, a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítást és a Hungarian Stunt Riding Championship-et foglalja magában. Mind a nyolc kiállítás egy helyen és egy időben, egyazon belépőjeggyel lesz látogatható.„Az AMTS nem egy réteg rendezvény a tuning őrülteknek, hanem felöleli az autózás és a motorozás széles spektrumát, a kísérőesemények és programok szinte mindenkinek tartogatnak érdekességeket” - mondta Dégen Imre, az AMTS főszervezője.  Kattintson a képre a galériához!Fotó: Besenyei GergelyKnezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a következőket tette hozzá: „Az elmúlt száztíz évben egy kis ország sok nagy alkotót adott a világ járműgyártásának. Az AMTS forgatagába teljesen új színt hozó kortörténeti kiállítás szervezője, az Autós Nagykoalíció őszintén hisz abban, hogy minden magyar ember büszkén gondolhat arra, hogy honfitársaink milyen nagymértékben voltak és vannak jelen a technológia csúcsát képviselő járműipari fejlesztésekben. A kiállítás korhű hangulat mellett, számos látnivalót érintve kalauzolja végig a látogatót az 1900-as évek elejétől napjainkig, a járműgyártás hazai vonatkozású csodáin. Ahogy az ANK a teljes életút mentén fogja össze tagjait, úgy mára az AMTS is a veteránautóktól a jövő autójáig kínál látnivalókat. Ezért lett főtámogatója a rendezvénynek az ANK, és hivatalos lapja a www.autoszektor.hu”A január 28-i sajtótájékoztató résztvevői voltak:Tárnok Zsolt, álomautók magyar tervezője.A külföldi projektek mellett az idei AMTS show keretein belül mutatkozik be Tárnok Zsolt első teljes egészében saját projektje, a BMW e30-as szériához tervezett teljes bodykit, a TM concept30. Itt láthatja először a nagyközönség testközelből az elkészült prototípust, amely később a szériagyártás alapjául fog szolgálni.Szűcs László, a Dräxlmaier Hungária Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója„A Bugatti Veyron az egyik nagy referenciánk, de szinte az összes BMW enteriőrje a mi kezünk nyomát viseli, csakúgy mint a Mercedeseké, a Porsche Panameráé, az összes Jaguaré, Cadillacé.”Koós Pál,  Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskola témavezetőjeA Mercedes-Benz Design és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kapcsolata az egyetemi design-oktatás elengedhetetlen része és kiegészítője lett, a MOME Formatervező Tanszéke számára pedig kiemelt jelentőségű, hogy a Mercedes-Benz partnere lehet. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója