Látványos fotón az új zalaegerszegi e-buszflotta

2023.06.01.
Fotó: MTI/Katona Tibor Az elektromos autóbuszok az életminőséget javítják a levegő- és zajszennyezettség csökkentésével, ettől is élhetőbb város lesz Zalaegerszeg - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a városban. Koncz Zsófia közölte: az új buszok 15-20 éves járműveket váltanak ki, így az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora. Koncz Zsófia hozzátette: a 2015 óta befolyt kvótabevételek egyharmadát, mintegy 80 milliárd forintot fordított Magyarország elektromobilitásra. Idén áprilisban már 70 ezer fölé nőtt a zöld rendszámmal közlekedő autók száma, ezzel 2020 eleje óta több mint négyszeresére emelkedett a környezetbarát járművek mennyisége. A járműipar jövőjében is elkötelezetten részt kíván venni Magyarország, a zalaegerszegi ZalaZONE a legjelentősebb kutatás-fejlesztési infrastruktúra Európán belül is. Számítunk rá, hogy egyre több vállalat és egyetem telepít mellé kapacitásokat - jegyezte meg a politikus. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport vezérigazgatója arról számolt be, hogy a másfél évvel ezelőtti zöld busz pályázatra az elsők között jelentkezett Zalaegerszeg, ahogy az ország- és vármegyebérletek helyi közlekedésben való használatában is a zalai város lesz az első. Ez utóbbiakból csütörtökön értékesítették a 400 ezredik darabot. Kifejtette, hogy a közlekedési társaság 2019 óta 2300 korszerű autóbuszt helyezett forgalomba, Zalában nemrég 39 gázüzemű járművel bővült a flotta. A Volánbusz országszerte összesen 100 új elektromos buszt állít most üzembe, ebből 11 került Zalaegerszegre, mintegy 2,1 milliárd forintos beruházás jóvoltából. A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány. A korábbi dízeles járművekhez képest 360 személyautó szén-dioxid-kibocsátásával azonos, mintegy 650 tonnával kevesebb károsanyag kerül a levegőbe - emelte ki Pafféri Zoltán. Weingartner Balázs, a zöld busz projektet kihirdető HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója egyebek közt azt mondta: egy ilyen új elektromos busz 80 személyautót tud kiváltani a járműforgalomban. Zalaegerszegen az a cél, hogy akár teljesen szén-dioxid-mentes legyen a közösségi közlekedés. Krenner László, a BYD közép-kelet-európai értékesítési igazgatója arra emlékeztetett, hogy a társaság komáromi gyárában készültek a zalaegerszegi buszok. Világszerte 100 ezer - ebből Európában mintegy négyezer - e-busza közlekedik a cégnek, Magyarországon 10 városban 70-nél is több lesz belőlük a közeljövőben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Háromezer méteres dugóban állnak az autók az M7-esen

2023.06.01.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán, Törökbálint térségében - közölte az Útinform csütörtök reggel a honlapján. Azt írták, hogy a 14-es kilométernél sávzárás van érvényben, a torlódás mintegy három kilométeres. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tovább nyomul a kínai cég az Aston Martinnál

2023.06.01.
A kínaiak ezzel a harmadik legnagyobb részvényesek lesznek. A Geelynek tavaly óta van részesedése az Aston Martinban. Lawrence Stroll főrészvényes szerint a Geely "hatalmas potenciált látott az Aston Martin hosszú távú növekedésében és sikerében". A pénz mellett az Aston Martin további előnyökben is részesül: "Mélyen megértjük Kína stratégiailag fontos növekedési piacát, és lehetőséget kínálnak arra, hogy hozzáférjünk technológiájukhoz és alkatrészeikhez" - mondta. Fotó: Aston Martin A sportkocsiiról és luxuslimuzinjairól, valamint a James Bond-filmekről ismert Aston Martin már évek óta válságban van. Az elektromobilitásra való átállás komoly kihívást jelent a kis cég számára, amely évek óta az AMG-től szerzi be belsőégésű motorjait. A DBX SUV túl későn jelent meg az olyan versenytársakhoz képest, mint a Porsche Cayenne. Az új főnök, Tobias Moers, aki nagy reményekkel indult, kevesebb mint két év után lemondott. Tavaly Szaúd-Arábia szuverén vagyonalapja lett részvényes. Ő a második legnagyobb részvényes a Stroll's Yew Tree konzorcium után, őket a jövőben a Geely követi. Az Aston Martinban való részesedése mellett a Geelynek részesedése van a német prémiumgyártó Daimlerben is, és ellenőrzi a Lotus és Volvo Cars autómárkákat. A Geely a Volvóval közösen megépítette a Polestar elektromos autókat gyártó céget.
Címkék: 

Már 4 millióan látták ezt a videót! A lájkokért törte össze a repülőt – túlélte, de a börtönt nem ússza meg

2023.05.31.
Azt hiszem, erre mondják, hogy a hülyeségnek nincs határa. Mert mi lenne a megfelelő kifejezés arra, aki kiugrik egy repülőből és hagyja azt lezuhanni, mindezt videóra veszi azért, hogy még több követője legyen. Szóval, nem mindennapi történetünk főszereplője egy 29 éves amerikai férfi, Trevor Jacob. A fickó neve ismerős lehet a sportrajongóknak, ugyanis snowboardban ő képviselte az Egyesült Államokat a 2014-es téli olimpián. Jacob egyértelműen nem egy unalmas figura, jól megy neki a gördeszkázás, a szörfözés és a motocross, sőt, belekóstolt már a harcművészetekbe is. És szereti mindezt nagy plénum előtt tenni. Szóval, Jacob komolyan elgondolkodott azon, hogy mivel növelhetné még netes nézettségét. Aztán megfogalmazódott a terv, olyat tesz, amit előtte valószínűleg még senki. Kiugrik egy repülőgépből és videóra veszi, ahogy a gép lezuhan. 2021. november 24-én egymotoros, könnyű repülőjét Jacob kamerákkal szerelte fel és szelfibotot is vitt magával. Meg, persze, ejtőernyőt. Körülbelül 35 perccel a felszállás után kiugrott és elkezdte filmezni, amint a gép ereszkedni kezd, majd lezuhan a Los Padres Nemzeti Erdőben, a kaliforniai New Cuyama közelében lévő lakatlan bozótosban. Ezután feltöltötte a videót a YouTube-ra. Aztán december 10-én egy barátjával együtt elrepült a baleset helyszínére és a lezuhant gépet elvontatták egy hangárba, ahol azt szétszerelték és alkatrészeit különböző szemeteskukákban helyezték el. Ennek ellenére, a balesetet követően a kihallgatáson Jacob azt mondta, hogy a repülő motorja meghibásodott, ezért katapultált. Sőt, állította a Szövetségi Légügyi Hivatal nyomozóinak, hogy azt sem tudja, hol van a roncs. Csakhogy, azok sem ma jöttek le a falvédőről, a történet kétségeket ébresztett a repülési szakértőkben. Különösen, hogy Jacob kísérletet sem tett arra, hogy felhívja a légiforgalmi irányítást, amikor állítólag bajba került. A nyomozás során aztán fény derült mindenre. Pár nappal ezelőtt, a mondvacsinált kaszkadőr bűnösnek vallotta magát, amiért hazudott a szövetségi nyomozóknak a balesetről és a repülőgép hollétéről. Ezért, és mert szándékosan megsemmisítette a roncsokat, akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat. Forrás: theguardian.com  

Kilométereken át üldözték a rendőrök az ámokfutó motorost - videó

2023.05.31.
Nem tett eleget a „kötelező haladási irány jobbra” közúti jelzőtábla utasításának egy motoros 2023. május 29-én kora délután Székesfehérváron, a Palotai úton, és a Mészöly Géza utcai kereszteződésben egyenesen továbbhaladt az Új Csóri úti körforgalom irányába - írja a bpiautosok.hu oldal. A szabálysértésen tetten ért járművezető ezt követően a rendőri felszólításnak sem volt hajlandó engedelmeskedni, ezért őt a járőrök megkülönböztető fény és hangjelzéssel követni kezdték. A képre kattintva megnézheti a videót. A motorkerékpáros a Szent Flórián körúton, később a Berényi úton a városból kifelé tartott, majd visszafordult, és az egyenruhások a Csalai út – Nagyszombati út kereszteződésénél állították meg biztonságosan. A rendőri ellenőrzést során az 54 éves székesfehérvári vezető elismerte a szabálysértések miatti felelősségét. Az intézkedés alkalmával az is megállapítást nyert, miszerint a motor alvázszáma és az ahhoz tartozó hatósági jelzés nem egyezett, továbbá a járművet – amelynek hatósági engedélyébe bejegyzett műszaki érvényességi ideje egy éve lejárt – a közúti forgalomból korábban kivonták. A szabálysértéseket halmozó férfival szemben a rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek, míg az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrségre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Áram az utak alatt!

2023.05.31.
A cím riadalmat sugallhat, és bár feszültség van, vész nincs. Sőt, egy remek hírrel jövünk.   Miközben az európai országok sietve készítik elő a fosszilis üzemanyagoktól mentes mobilitáshoz szükséges infrastruktúrát, Svédországban nem kelt riadalmat a 2035-ös dátum, nem kongatnak vészharangot és nem kapkodnak. Már rég kikísérletezték, hogyan lehet megoldani az autók töltését menet közben. És ez részükről nem csak egy koncepció, egy számítógépen futó projekt, hanem maga a valóság. Immáron öt éve. 2018. április 11-én adták át az eRoadArlandát, Svédország első olyan útját, amely menet közben tölti fel az elektromos személygépkocsikat és teherautókat. Az út a stockholmi repülőtér közelében található és két kilométer hosszú. A technológia – igencsak leegyszerűsítve – így néz ki: a forgalmi sáv közepén futó sínhez a jármű egy karral kapcsolódik és amikor mozgásban van, ez a kar továbbítja a sínekben futó energiát az autó akkumulátorába. A sínek 50 méter hosszú szakaszokra vannak osztva, amelyek mindegyike csak akkor kap áramot, ha a feltöltendő jármű áthalad rajta. Amikor a jármű megáll, az áramellátás megszakad. A rendszer képes nyomon követni és felismerni a járműnek szolgáltatott energia mennyiségét. A feltöltés költségeit ezután közvetlenül a jármű tulajdonosának számlázzák ki. A biztonság garantált, mivel az áramot nem az útfelületen, hanem körülbelül 5 centiméterrel az útburkolat alatt vezetik, akár mezítláb is sétálhatnánk rajta. Ráadásul a kivitelezés jóval olcsóbb, mintha hagyományos villamospályát építenének - állítják a svéd szakemberek. Arról nem szólnak a hírek, hogy miként fogják megoldani az előzést, a sávváltást, az autópályáról letérést vagy a lehúzódást például mentőnek utat engedve és még arra sincsenek infók, hogy milyen sebességnél alkalmazható ez a technika és hogy ez a megoldás azt jelenti-e, hogy a villanyautósoknak külön sáv lesz-e fenntartva. Amint élesben tesztelik majd a rendszert, biztosan választ kapun kezekre a kérdésekre is. Az elektromos járművek feltöltésére alkalmas utak nagy lehetőséget jelenthetnek a gyártóknak is, hiszen csökkenthetnék az akkumulátorok méretét, ezzel pedig a gyártási és értékesítési költségeket is. Az autósok is profitálhatnának, hiszen nem kellene időt vesztegetniük a töltőállomásokon, arról már nem is beszélve, hogy mennyivel nagyobb komfortérzetet és biztonságot jelentene, hogy nem kell rizikózni, vajon kibírja-e az akksi a következő e-kútig. A projektet a Svéd Közlekedési Hivatal (Trafikverket) finanszírozza a kormány elektromos útitervének részeként. A technológiát ki akarják terjeszteni annyira, hogy 2030-ig 70%-kal csökkentsék a közlekedési ágazat CO2-kibocsátását. Ezért most egy autópályát alakítanak át állandóan villamosított úttá, a világon elsőként. A kiválasztott autópálya, az E20-as, ami összeköti a Hallsberg és Örebro közötti logisztikai csomópontokat. A projektnek 2025-re kell megvalósulnia. Svédország azt tervezi, hogy 2045-ig további 3000 kilométerrel bővíti elektromos útjait. Forrás: corriere.it, YouTube Képek: YouTube képernyőfotók  

Autópályán borult fel egy kamion, óriási a torlódás - balesetek a délutáni csúcsban

2023.05.31.
Az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon a 90-es Nagyfüged-Ludas és a 78-as Gyöngyös-kelet csomópont között a Borsókúti pihenőhelynél felborult egy kamion. A 81-es kilométernél a főváros felé két sávot lezártak. A forgalmat a pihenőhely gyorsítósávjára terelték. Az ellenkező oldalon a belső sávot zárták le a baleset miatt. Budapest felé már 6-7 kilométeres a torlódás. Aki teheti, a 90-es jelű, Ludas és a 78-as jelű, Gyöngyös kelet csomópontok között a 3-as főúton kerülhet. Az M1-es autópályán, Budapest felé, a Zsámbéki pihenőhelynél egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. A 28-as kilométernél a belső sávot zárták le, a torlódás közel 3-4 kilométeres. Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán az Ócsa csomópont utáni szakaszon a 31-es km-nél és  az Újhartyán csomópont előtt a 40-es kilométernél baleset miatt kell sávzárás, torlódás akadályozza a forgalmat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Érdemes előre megváltani a jegyeket a nyári Adria InterCity-re

2023.05.31.
Azt írták, az egyik legnépszerűbb nemzetközi IC idén június 9-től szeptember 30-ig heti háromszor indul fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy a vonat a főszezonon kívül is heti háromszor közlekedik az előszezonban június 17-ig, majd augusztus 28-tól az utószezonban. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity - tették hozzá. Az IC-re Budapesten (a Keleti pályaudvaron és Kelenföldön) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, Idén az utazás még zavartalanabbá válik a határellenőrzés megszűnésével. A vonat Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. Az Adria IC-n 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, tavaly pedig megduplázódott az utazásszám, 11 900-an választották a vasutat. A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól elérhetőek az ajánlatok. Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára: a gyerekjegy a már 6-15 éves gyerekek számára is igénybe vehető 31 eurótól. A részletes menetrendet, megállási helyeket, valamint az egyes napokon elérhető árakat az utasok az ELVIRA menetrendi kereső felületén találhatják meg, ahol a jegyek is megvásárolhatók - áll a közleményben.

Így nyílik az olló a vidéki és a fővárosi felelősségbiztosítások között

2023.05.31.
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Nyílik az olló a vidéki és a fővárosi autósok között, előbbiek átlagos állománydíja mintegy 46 700 forint, több mint 28 ezer forinttal elmarad a budapesti 74 700 forinttól. Éves szinten 9 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 13, a nem budapesti szerződéseknél pedig 8 százalékkal. Fotó forrása: hirado.hu Ezt lényegesen meghaladó mértékben, 12 százalékkal emelkedtek a kárráfordítások egy év alatt, amilyen dinamika az utóbbi években nem volt tapasztalható. A jelenség hátterében az infláció és a külföldi alkatrészek beszerzésénél a devizaárfolyam-változás játszhatott szerepet. A növekedés azonban összességében még elmarad az infláció mértékétől, ám annak  hatása még  jelentkezni fog, így további díjemelkedésekre van kilátás - jelezte közleményében az MNB. A növekvő díjak és az ennél jóval élénkebb ütemben bővülő kárkifizetések eredményeként az MNB személyautókra számított korrigált kgfb-indexe - amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be - 127 százalékon állt az első negyedévben. A korrigált index 2021 első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll. Ez az index szolgál arra, hogy az árváltozások indokoltságát mérje. Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél jelentős mértékben - a flottáknál kétszámjegyű módon - emelkedtek a díjak. Az egyedi szerződéses taxiknál viszont 1 százalékos, míg a flottáknál 17 százalékos csökkenés látható, miközben az ilyen járművek darabszáma nő. A nagyobb buszoknál (42 fő feletti férőhelyes) egyedi (24 százalék) és flottás szinten is (20 százalék) díjemelkedés látható, ami a korábbi stagnálás után még mindig nem jelentős. A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló központi kgfb tételes adatbázis segítségével. Az MNB hangsúlyozta: a kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója