Elkészül a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti autópálya-szakasz

2022.10.30.
A CNAIR 2015-ben a román Straco Group által vezetett konzorciumra bízta az A3-as pálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti 15,7 kilométeres szakaszának megépítését, de a cég a munkálatoknak alig 40 százalékát végezte el, majd pénzügyi gondjai miatt leállt az építkezéssel. A Straco ellen csődeljárás indult, a CNAIR végül tavaly felbontotta vele a szerződést. Az újabb versenytárgyalás nyomán augusztusban a Strabag és a Geiger konzorciumát hirdették ki győztesen, amely áfa nélkül 420,34 millió lejért (35,4 milliárd forint) vállalta, hogy három hónap alatt elvégzi a tervezést, 18 hónap alatt pedig befejezi az építkezést a hiányzó pályaszakaszon. Az útszakaszon két hidat, hét felüljárót és egy csomópontot kell megépíteni. A munkálatokat, amelyekre az építő tíz éves garanciát vállalt, a CNAIR vissza nem térítendő európai uniós támogatásokból finanszírozza. A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban közbeszerzési eljárás és európai uniós támogatás nélkül írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután - az állami finanszírozás akadozása miatt - a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített meg 1,3 milliárd euróért, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. Románia az utóbbi évtizedben elérte, hogy az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és a magyar határ közötti útvonalát az Európai Unió felvegye a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), és így az építkezés európai támogatások igénybevételével folytatódhatott. Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar-román államhatáron áthaladó 5,3 kilométeres szakasz rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között eddig 102 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak. Az Aranyosgyéres és Maroskece közötti hiányzó részen az autósok jelenleg a párhuzamosan haladó E60-as országúton közlekedhetnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A hiány miatt az oroszok állami kézbe vették a váltógyártást

2022.10.30.
A Moszkovszkij Komszomolec napilap szerint a hazai automata sebességváltó gyártókapacitások létrehozása 30 milliárd rubelbe kerülne. A szintén orosz forrásokból történő mechanikus sebességváltó-fejlesztésre csak ennek harmadát, kb. 10 milliárd rubelt kellene költeni – legalábbis első nekifutásra. Konfliktust okoz, hogy miközben a szakértők szerint egy ilyen mértékű fejlesztés átfutási ideje legalább 3-4 év, addig Putyinék két-három éven belül várják az eredményeket. Vita folyik arról is, honnan teremtsék elő a finanszírozáshoz szükséges forrásokat. Az orosz törvényhozás szenátorai szerint a moszkvai minisztertanácsnak jelenleg nincs egyértelmű stratégiája a hazai autóipar támogatására. Albert Karimov ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes a megbeszélésen úgy fogalmazott: az orosz autóipar a szankciók negatív következményei ellenére sokkal jobban érzi magát, mint azt sokan gondolják. Az alkalmazottak száma nem csökkent, bár az autógyárak összeszerelő sorainak többsége áll. Ugyanakkor a dolgozók fizetése 9%-kal is emelkedett. Maxim Szokolov, a vállalat elnöke az AvtoVAZ gyártási kilátásairól beszélt. Három modell gyártását újraindították, de 100-300 alkatrész beszerzése továbbra is bizonytalan. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyártósorok bármikor újra leállhatnak. Az ülésen elhangzott az is, hogy a kormány csökkenteni kívánja a kedvezményes autóvásárlási hitelprogramokat. Korábban 20 milliárd rubelt különítettek el rájuk. Idén az összeg 10 milliárdra csökkent. A jövő évi költségvetés tervezete még szerényebb számot tartalmaz: csupán 5 milliárd rubelt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Első telére készül a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt

2022.10.30.
A közlemény szerint az MKIF Zrt. a téli időszakra csaknem félezer eszközzel, sószóró berendezésekkel, hóekékkel, 145 saját és további 25 bérelt tehergépjárművel készül. A húsz, országszerte megtalálható autópálya-mérnökségen ezekben a napokban történik a felkészített eszközök, gépek szemléje. A mérnökségeken 36 ezer tonna útszóró só, 750 ezer liter síkosságmentesítő oldat, valamint 376 tonna granulátum áll rendelkezésre. Minden anyagból van már lekötött, de még le nem szállított további mennyiség - tették hozzá. Az MKIF Zrt. felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyorsforgalmi utak és a technika felkészítése mellett az autósok szintén sokat tehetnek a biztonságos közlekedésért, a társaság ezért egy felkészülést bemutató és segítő animációs filmet is készített. A MKIF Zrt. szeptember elsején vette át 1237 kilométer meglévő gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től. A társaság a koncessziót a magyar állam által kiírt nyílt uniós pályázaton nyerte el, ennek értelmében az MKIF Zrt. üzemeltetésébe kerültek az M1-es és az M7-es autópálya M0 és az országhatár közötti szakaszai, az M15, M25, M3, M4, M30, M35, M44, M70, M85 és M86 teljes területe, az M8-as autópálya Kisapostag és Apostag közötti szakasza. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Volkswagen Lucyval, az okos szentjánosbogárral oktat

2022.10.30.
A drezdai Transparent Factory-ban először egy új szereplő lépett a rivaldafénybe: Lucy, az okos szentjánosbogár ezentúl támogatja a gyerekek kedvencét, Tabalugát abban a küldetésben, hogy játékosan közelítsen a környezetvédelemhez. A speciálisan kifejlesztett magyarázó videósorozatban a kis sárkány Tabaluga és az okos szentjánosbogár Lucy felfedezi, hogyan élhetnek környezettudatosan. A két szereplő öt epizódban kézen fogja a fiatal nézőket, és felhívja a figyelmüket a táplálkozás, a hulladék, a mobilitás, az áram és a víz kérdéseire. A szórakoztató filmek és a karakterekkel kapcsolatos további információk a tabaluga.volkswagen.de digitális platformon találhatók. Fotók: Volkswagen Az első epizódban Tabaluga megtanulja Lucytól, hogy tudatos táplálkozással hogyan tehetsz sokat a növények és állatok biológiai sokféleségéért. Peter Maffay első alkalommal mutatott be további epizódokat a drezdai régió iskolásainak. A megtervezésében a Volkswagen munkatársai által kulcsszerepet játszó szentjánosbogár Lucy egyébként Maffay októberben megjelenő "The World is Wonderful" című albumán is főszerepet játszik majd. "Tabaluga és Lucy segítenek megmenteni bolygónkat, és elkötelezettek az éghajlatunk mellett" - mondja Peter Maffay, az énekes és a kis sárkány feltalálója. "Meg kell őriznünk csodálatos világunkat a jövő generációi számára, és meg kell mutatnunk a legfiatalabbaknak, mit tehetnek bolygónkért." Achim Schaible, a Volkswagen Deutschland GmbH & Co. KG vezérigazgatója: „A Volkswagen és Peter Maffay hosszú évek óta szoros együttműködést ápol. A gyerekek és a környezet olyan kérdések, amelyek közel állnak a szívünkhöz. Lucyval olyan karaktert hoztunk létre, amely életkoruknak megfelelő és informatív módon elkíséri a gyerekeket, ha kérdéseik vannak a környezettel kapcsolatban.” Maga a Volkswagen is a környezetet helyezi tevékenysége középpontjába. A „Way to Zero”-val a vállalat világos ütemtervet mutatott be a dekarbonizáció felé. Az autógyártó elkötelezett a párizsi klímavédelmi megállapodás és az Európai Unió Green Deal céljai mellett. A Volkswagen 2050-re teljesen klímasemleges akar lenni. A Volkswagen Germany és Peter Maffay 2006 óta dolgoznak együtt különböző projekteken, amelyek a gyermekek javát szolgálják. Korábban elsősorban a gyerekek nagyobb biztonságáért kampányoltak az utakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tovább nőtt a nyilvános e-töltőállomásokon felhasznált energiamennyiség

2022.10.30.
A közleményükben kiemelték, hogy az engedélyköteles töltőberendezések száma 24,8 százalékkal 2031 darabra nőtt egy év alatt; ezeken a töltőberendezéseken 4094 csatlakozó áll az elektromos gépjárművet használók rendelkezésére. A zöld rendszámmal rendelkező autók száma 67 százalékkal 53 ezerre nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest - emlékeztettek a Belügyminisztérium adataira hivatkozva. Az előző év azonos időszakához viszonyítva minden megyében nőtt az elfogyasztott energiamennyiség: Tolna megyében megháromszorozódott, míg Győr-Moson-Sopron megyében, Budapesten, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőtt a legkisebb mértékben - írták. A publikus töltésű villamosenergia 57,6 százaléka Budapesthez és Pest megyéhez kötődik, 5 százalék feletti részaránya van Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyének, míg a többi megye 5 százalék alatti részaránnyal rendelkezik. A háztartási és egyéb nem nyilvános töltési lehetőségek nem szerepelnek a beszámolóban. Az országos és megyei e-mobilitás adatok megtalálhatóak a MEKH honlapján - hívta fel a figyelmet a MEKH a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az autóklub támogatja a pesti alsó rakpartról szóló megállapodást

2022.10.30.
A BKIK közleménye szerint egyik fél sem győzött, viszont a budapesti vállalkozások és a budapestiek nyertek annak az egyeztetési folyamatnak a végén, amely a csütörtöki megállapodás aláírásával zárult. A pesti alsó rakpart fejlesztéséről szóló, a főváros, valamint civil-, érdekvédelmi- és szakmai szervezetek által is aláírt nyilatkozat szerint először csak a pesti alsó rakpart korszerűsítésének azon elemeit valósítja meg a fővárosi önkormányzat, amelyek nem befolyásolják az útszakasz közúti közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét. Valamennyi partner támogatja azt is, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg, a hétvégi rakpartnyitások mellett akár a nyári tanítási szünetben vagy hétköznap esténként, a délutáni csúcsforgalom lefolyása után. Mindemellett Budapest - a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján - monitoringrendszert állít fel a további próbaidőszakok eredményeinek értékelésére. A fővárosi önkormányzat ígéretet tett arra, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában - írták. Kiemelték, az aláírók között szereplő BKIK a Magyar Autóklubbal szoros partnerségben üdvözli a megegyezést. A BKIK szakemberei szerint a budapesti alsó rakpart azonnali, végleges lezárása tovább rontotta volna Budapest gépjárművel történő átjárhatóságát, ezért csatlakozott a Magyar Autóklub széleskörű egyeztetést sürgető kezdeményezéséhez, bevonva a NiT Hungary Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületét, valamint az Országos Taxis Szövetséget is - olvasható a kommünikében. Mint írták, a probléma feltárása érdekében a budapesti kamara online konzultációra hívta a budapesti vállalkozásokat, így a 11 ezer kérdőívet kitöltő vállalkozás érdekeit, valamint rajtuk keresztül a vállalkozások által ellátott szolgáltatásokat igénybe vevő közületeket, vállalkozásokat és magánszemélyeket is képviselhette a fővárossal folytatott egyeztetések során. A MAK közleményében arról írt, hogy már tavasszal, az útszakasz átalakítási terveinek megjelenésekor felvették a kapcsolatot az önkormányzattal, és - egyedüli autós szervezetként - részt vett azon a megbeszélésen, ahol a Duna-partok jövője került terítékre. Az autóklub a kezdetektől egyetértett az élhető, zöld város koncepciójával, a közösségi terek létrehozásával és a település szépítésével, valamint azt is tudomásul vette, hogy szükséges a forgalom csillapítása a belső kerületekben. Ugyanakkor elutasította az észak-déli közlekedési folyosóként használt pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom belvárosba terelését, tekintve, hogy a cél a belső területek tehermentesítése és légszennyezésének csökkentése, valamint a környezet védelme és a forgalom balesetmentes levezetése - olvasható. A MAK álláspontját igazolja - írták - azon közvélemény-kutatás, amely szerint a 11 ezer válaszoló hatvan százaléka elutasította a rakpart lezárását. Kiemelték, az autóklub továbbra is azon munkálkodik, hogy az alsó rakpart fejlesztése az autósok igényeinek és elvárásainak megfelelően folytatódhasson. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A félsorompót letörve hajtott át a piroson a teherautós - fotók

2022.10.30.
A nyomozás adatai alapján a 43 éves szalmatercsi férfi 2022. október 8-án délelőtt tehergépjárművel közlekedett Székesfehérvár belterületén, az Új Csóri úton a városközpont irányába, a külső forgalmi sávban. Haladása során a vasúti átjáró tilos jelzése ellenére nem állt meg, és járműve jobb oldalára rácsukódott a félsorompó, amely az ütközés erejétől letört. A sofőr az általa okozott rongálódást észlelve megállt, azonban a hatóságok értesítése nélkül elhagyta a helyszínt és csak a rendőrség hívására tért vissza a vasúti átjáróhoz. A járművezető, aki a baleset okozásáért elismerte felelősségét gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy látta a fénysorompó tilos jelzését, azonban úgy gondolta, még átér a síneken. Az egyenruhások azon kérdésére, hogy miért nem értesítette a hatóságot azt felelte, hogy azért, mert nem volt pénz a telefonján. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult büntetőeljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta a Székesfehérvári Járási Ügyészség részére.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Látni és látszani: óraátállítás után még fontosabb

2022.10.30.
Október 30-án, vasárnap elkezdődött a téli időszámítás, miután az órákat hajnali háromkor kettő órára kellett visszatekerni. Ez azt jelenti, hogy hamarabb fog sötétedni – a napokban már délután fél öt körül lemegy a nap –, és egyre gyakrabban fordul majd elő, hogy sötétben megyünk haza iskolából, munkából, edzésről. Az őszi-téli időszakban ezért különösen oda kell figyelni a láthatóságra, akár autóval, akár kerékpárral közlekedünk. Íme a legfontosabb tudnivalók, megvalósuljon a látni és látszani elve. A kerékpárral közlekedők feltétlenül ellenőrizzék a bicikli kötelező felszereléseit, különösen azokat, amelyek a láthatóságot szolgálják:  Fehér vagy kadmiumsárga színű fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható első lámpa. Piros színű, legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző hátsó lámpa. Elöl fehér, hátul piros színű fényvisszaverő – hétköznapi nevén macskaszem vagy prizma –, amelyek nem lehetnek háromszög alakúak.  Legalább kettő darab borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma), legalább az első keréken. A küllőprizma helyett vagy mellett használható olyan gumiabroncs is, amelynek két oldalán fehér, fényvisszaverő körgyűrű (reflexcsík) található.  Természetesen a legfontosabb tartozék az első és a hátsó lámpa, mert nélkülük szinte láthatalan a kerékpáros a sötétben. Érdemes már szürkületkor felkapcsolni a bringán lévő lámpákat, de a ködös, borús, esős időben napközben is sokat segít a világítás abban, hogy az autósok könnyebben és hamarabb észrevegyék a bicikliseket.  Ellenőrizzük, hogy megfelelően világítanak-e a lámpák A lámpákat ma már nem kötelező a kerékpárra szerelni, elhelyezhetők a bringás ruháján is, a fényük pedig lehet folyamatosan világító, és villogó is. Ha útnak indulsz, mindig vidd magaddal a lámpáidat is, mert előfordulhat, hogy változik a program, tovább kell maradnod, és közben besötétedik.  Az elemes lámpákat ajánlott rendszeresen ellenőrizni, hogy megfelelő-e a fényerejük, mert ha nem jeleznek, hogy itt az ideje az elemcserének (vagy a tölthető akku feltöltésének), akkor lehet, hogy távolról már csak alig észrevehető fényt bocsátanak ki. Hosszú távon jobb választás USB-n keresztül tölthető, akkumulátoros lámpákat beszerezni, amelyek drágábbak ugyan az olcsó villogóknál, viszont utána évekig elemcsere helyett csak tölteni kell őket. További előny, hogy a legtöbb jelzi, ha lemerülőben van, és sokkal jobb a fényerejük az apró lámpákhoz képest. Arra viszont figyelj, hogy a lámpáddal ne a szembe jövők szemébe világíts, mert úgy elvakítod őket, hanem lefelé, az úttestre irányítsd a lámpád fényét.  Fontos tudni, hogy lakott területen kívül az úttesten éjszaka, vagy rossz látási viszonyok között a kerékpárosnak kötelező a fényvisszaverő ruházat viselése. Ám nem csak akkor érdemes felvenni a láthatósági mellényt, amikor a szabály előírja. A jobb láthatóság érdekében más helyzetekben is ajánlott a kerékpárral közlekedőknek a fényvisszaverő mellény, illetve ruházat viselése.  Fényvisszaverős kiegészítők gyalogosoknak A gyalogosoknak is sokat segíthet az extra láthatóságot biztosító, fényvisszaverő ruházat. Nem csak mellényt lehet felvenni, jól jön egy fényvisszaverő csíkkal ellátott táska vagy kabát, láthatósági karszalag vagy bokapánt is. Különösen annak érdemes ilyet viselnie, aki rendszeresen gyalogol rosszul megvilágított, esetleg járda nélküli útszakaszon, ahol nehezen veszik észre a sofőrök. Gyerekeknél mindenképpen ajánlott, hogy legyenek rajtuk fényvisszaverős holmik.  Nem csak a kerékpárosoknak hasznos a láthatósági mellény Az őszi-téli időszakban a korlátozott látási viszonyok miatt a járművezetők nehezebben veszik észre a gyalogosokat. Erre nem csak a sofőröknek kell ügyelniük, a gyalogosok is legyenek óvatosabbak, vegyék számításba, hogy kevésbé látszanak, ha egy sötétebb helyen próbálnak átkelni az úttesten.   Látni és látszani kampány Az őszi időszakban az autóvezetőknek is fel kell készíteniük a járművüket a megváltozott út- és fényviszonyokra. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén október 17. és december 4. között rendezi meg „Látni és látszani 2022” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra.  A „Látni és látszani” akcióban részt vevő szervizekben az autósok ingyenesen átnézethetik autójuk láthatóságát segítő berendezéseit az ablaktörlő lapátjától az irányjelző lámpáig. A regisztrált optikák pedig ingyenes látástesztet végeznek a kampány keretein belül hozzájuk érkezőknek. Az akcióban szereplő szervizek és optikák listája megtalálható a kampány honlapján. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

2500 új légiutas-kísérőt vett fel az idén a Wizz Air

2022.10.30.
Jelenleg a cégnek csaknem 7000 munkavállalója van, közülük több mint 2000 pilóta, és csaknem 4500 légiutas-kísérő. A járvány miatt 2020-ban dolgozóik 19 százalékát bocsátották el, de ma már 2500-zal többen dolgoznak a Wizz Airnél, mint a válság előtt - közölték. A légitársaságnak 16 országban van bázisa, ezekbe az országokba toboroznak új kollégákat. Magyarországon az idén száznál több új légiutas-kísérőt vettek fel. Ebben az évben a vállalat több mint 600 pilótával növelte a létszámot. Magyarországon várólista van a pilótáknak, ezért  előbb egy külföldi bázison kezdenek az újonnan felvettek, csak később kerülhetnek át a budapesti, illetve debreceni bázisra. Az év hátralévő részében is érkeznek új repülőgépek a légitársasághoz, így folyamatosan bővítik csapatukat, az idén még több mint 450 embert terveznek felvenni. Jelenleg ezret meghaladó útvonalat üzemeltet a Wizz Air, 54 ország több mint 200 városát érintve. A flotta most 171 Airbus A320ceo, A321ceo, A320neo és A321neo típusú repülőgépből áll, ezek átlagéletkora kevesebb mint öt év. A tervek szerint légitársaság repülőgépeinek száma 2030-ra eléri majd az 500-zat. A WizzAir diszkont légitársaság az idén márciussal zárult 2021-2022-es pénzügyi évét 642,5 millió euró veszteséggel zárta, az előző évi 576 millió eurós veszteség után. Bevétele több mint kétszeresére, 1,66 milliárd euróra bővült az előző évi 739 millió euróról. A légitársaság adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) vesztesége 19 millió euróra csökkent az előző évi mínusz 182,8 millió euróról. A 2021-2022-es pénzügyi évében a WizzAir 27,1 millió utast szállított, szemben az előző évi 10,2 millióval. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója