Nyugdíjas nő kerékpárral üldözte az autótolvajt

2017.01.10.
A nő számon kérte a férfin az autólopást, s követelte, hogy adja vissza - írja az orf.at. Az eset Villachban, Ausztriában történt január hatodikán. A férfi annyira meglepődött a nő számonkérésén, hogy cigarettavásárlás után bankkártyáját a nő kezébe nyomta és elszaladt. Az amatőr tolvajt a kártya alapján hamar megtalálta a rendőrség, autólopás miatt kell felelnie. A bátor és talpra esett nyugdíjas nem csak autóját kapta vissza, hanem sajtósztár lett Ausztriában, mint a nő, aki kerékpárral üldözte a tolvajt.  Aki egyébként egy helybeli férfi, munkája nincs, s így akart autóhoz jutni. 

BKV: a Siemens vizsgálja a 4-es metrón történt üzemzavarokat

2017.01.10.
Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a közlekedési társaságot, hogy sajtóhírek szerint múlt héten utasokkal együtt túlfutott a 4-es metró Kelenföldön. A BKV Zrt. válaszában azt írta, a 4-es metróvonalon ez elmúlt időszakban több hibaesemény történt, ami a PPE-rendszer üzemzavara miatt következett be. "A PPE feladata, hogy a peronról a vágányzónába esetlegesen beeső utasok védelmében a vonatot megállítsa, illetve az utasokra veszélyt jelentő nagy feszültséget lekapcsolja. Ezek a hibák jellemzően periférikusak, például a számítástechnikai rendszerelemek áramellátásában beálló pillanatnyi kimaradások, amelyre a rendszer - a magas szintű biztonság érdekében - az utasforgalom leállításával válaszol" - írta a BKV. Hozzátették: a hibákra jellemző, hogy legfeljebb 1-2 perces zavart okoznak, de az utasbiztonságot semmilyen módon nem befolyásolják. Az eseteket jelezték a Siemens felé, aki azonnal megkezdte a hibák okainak feltárását. A problémát a BKV garanciális hibának tekinti. A Siemens jelenleg is dolgozik a hiba elhárításán, bővebb információt csak a vizsgálatok lezárulta után áll módunkban nyújtani - tette hozzá a közlekedési társaság. A BKV kiemelte azt is, hogy saját üzemeltetői tapasztalatai, illetve a nemzetközi tapasztalatok is egyértelműen azt mutatják, hogy az automata üzemmód - többek között az emberi mulasztás lehetőségének kizárásával - lényegesen biztonságosabb a hagyományos vonatvezérlésnél. MTI

Átmenetileg szünetel a dunai kompjárat Mohácsnál a hideg miatt

2017.01.10.
Csóka István elmondta, a folyó vízfelületének 50-60 százalékán 10-20 centiméter vastagságú jégtáblák úsznak, ezért az utasok és a vízi járművek biztonsága érdekében leállították a közlekedést. Amint az időjárási körülmények megengedik, a járatokat újraindítják a Duna-parti város kompkikötője és Mohácsi-sziget között - tette hozzá.
Címkék: 

Lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát

2017.01.10.
Megkezdődik 2017. január 12-étől a Pesti rakpart fejlesztése projekt következő üteme a déli szakaszon, a Dráva utca és a Margit híd között. Az eddigi forgalmi rend még nem változik, az autósok észak-dél irányban egy sávon haladhatnak. Parkolni azonban már nem lehet az alsó rakpart ezen szakaszán a munkálatok ideje alatt, várhatóan május végéig - áll a BKK tájékoztatásában. A BKK közlése szerint a Budapest Főváros Önkormányzatának célja a budapesti rakpartok komplex közterületi megújítása, a Duna-partok élhetőségének javítása. A projekt a 2017. évi FINA vizes világbajnokságra időzítve a Margit híd és az Árpád híd közötti partszakasz rendezését tűzte ki célul, csatlakozva a világbajnokságnak helyszínt adó Dagály Fürdő környezetében megvalósuló sétány kialakításához. A Kossuth Lajos tér és a Margit híd közötti szakaszt a világbajnokság után újítják meg. A tervezett gyalogos sétány és az északi szakasz új kerékpárútja biztosítja a közvetlen gyalogos és kerékpáros kapcsolatot a Dagály Fürdő és a belváros között - írta a BKK.

Kisméretű elektromos tanulmányautóval jelentkezett a Honda

2017.01.10.
A Honda is bemutatott egy önvezető villanyautót a Las Vegas-i CES kiállításon, amelyet elsősorban városi használatra szánnak. A Smartoknál is kisebb városi kocsi használatát úgy képzeli el a japán gyártó, hogy ha a tulajdonosnak épp nincs szüksége rá, akkor egy közösségi autómegosztó szolgáltatás járművévé válna, elmenne önállóan az utasaiért, és elvinné őket a célállomásukra, vagyis pénzt keresne a gazdájának. A NeuV képes áramot visszatáplálni a 20 kilowattórás akkumulátorából a város elektromos hálózatba, ha nem használják. A mindössze 2,9 méter hosszú miniautó lehet 2+2 üléses, vagy szimplán 2 üléses, de csomagtartóval, amelyben kialakítottak egy helyet a Honda elektromos gördeszkájának, amellyel az utolsó pár száz métert érdemes megtenni parkolás után. Hagyományos műszerfal helyett ebbe is egy szélesvásznú érintőképernyőt építettek be, amelyet az utas is könnyen használhat, a kormánynak egyetlen küllője sincs, láthatóan inkább kapaszkodásra, mint irányításra tervezték. A NeuV figyeli a vezető viselkedését és hangulatát,és a tanácsait, ajánlásait is mindig ehhez igazítja. Nagy hangsúlyt fektettek a tervezők arra, hogy jól ki lehessen látni a kocsiból: hatalmasak az üvegfelületek, a szélvédő ívelt, az övvonal pedig 45 fokos szögben emelkedik.
Címkék: 

Megduplázta autóeladásait a McLaren

2017.01.10.
A McLaren utcai autós részlege 99,3 százalékos növekedést könyvelhetett el 2016-ban, és már harmadik éve stabil nyereséget termel. A növekedés főleg a legolcsóbb modell, az 570S megjelenésének köszönhető, ami nagyon felpörgette az eladásokat. Az összes értékesítésből 2031 darabot tett ki a sportautó széria, amely az 570GT-ből és az 570S-ből áll. A drágább szuperautó széria, amely a 650-es és a 675-ös típusokból áll, 1255 példánnyal járult hozzá az értékesítési eredményhez. 2016-ban 3286 sportautót értékesített a brit gyártó, míg egy évvel korábban csak 1654-et. A McLaren 3000 autó értékesítésére számított, vagyis 10 százalékkal meghaladta a teljesítménye a saját elvárásait. Tavaly még azért is volt ok az ünneplésre Wokingban, mert elkészült a cég 10 ezredik autója, egy kerámiaszürke 570S modell. Idén további nagy növekedésre lehet számítani, mert tavaly év végén kezdődött meg az 570S-nél is olcsóbb 540S értékesítése. „2016 remek év volt a McLaren Automotive számára. Egy éve még arra számítottunk, hogy enyhe növekedéssel zárjuk a 2016-os évet, ehhez képest az eredmény a legoptimistább elképzeléseinket is felülírta” – nyilatkozta Mike Flewitt, a cég ügyvezetője. A márka legnagyobb piaca Észak-Amerika, ahol az autók harmada, 1139 darab talált gazdára. A McLaren 2022-ig 15 új vagy felújított modellt fog bemutatni, közülük az első, a 650S átdolgozott változata a márciusi Genfi Autószalonon debütál.
Címkék: 

Párizs főpolgármestere tovább korlátozná a gépkocsiforgalmat

2017.01.10.
A legnagyobb vitát a szocialista városvezetőnek az az elképzelése váltotta ki, amelynek értelmében a Párizst kelet-nyugati irányban átszelő Szajna felső rakpartján és az azzal párhuzamos, forgalmas Rivoli utcában megszüntetnék a gépkocsiforgalmat. Az alsó rakpartról már tavaly nyáron teljesen kitiltották a járműveket, ott csak gyalogosan és kerékpáron lehet közlekedni. A korlátozás mintegy ötven százalékkal megnövelte a gépkocsival munkába járók reggeli és esti menetidejét a városban. A tervek szerint 2018-tól a felső rakparton is kizárólag elektromos tömegközlekedési járművek közlekedhetnének. A Bastille teret a Concorde térrel összekötő Rivoli utcában valóságos forradalmat tervez a városvezető. Anne Hidalgo a jelenleg egyirányú autós közlekedést kétirányú kerékpárúttá változtatná. "Ez a bevásárló útvonal az autós forgalom hatásaitól szenved, zajos, szennyezett, gyakran nehéz, sőt veszélyes gyalogosan átkelni rajta" - vélte a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak adott interjúban a főpolgármester, aki bevásárló- és sétálóutcává téve varázsolná vissza a Rivoli utca vonzerejét. A Louvre múzeuma előtt található Carrousel térre sem engedné be többé az autóforgalmat a főpolgármester. Csak a buszok és a taxik hajthatnak majd el a jövőben az üvegpiramis előtt. A főváros népszerű III. és IV. kerülete pedig már jövőre sétálónegyeddé változhat. Az önkormányzat tervei szerint a Marais-ba kizárólag az ott lakók hajthatnak majd be gépkocsival, illetve a tömegközlekedési járműveknek engedélyezik az áthaladást. Ez a korlátozás jelenleg csak vasárnap érvényes az egykori zsidónegyedben. A kerékpárutak hosszát pedig 2020-ig az egész városban a duplájára növelik. Mindezen korlátozások mellett Anne Hidalgo fokozatosan kitiltaná a legszennyezőbb járműveket a fővárosból.  Az autós közlekedés korlátozását a mostani polgármester elődje, Bertrand Delanoe kezdte el 2001-ben a buszsávok létrehozásával és az első villamosok forgalomba állításával, valamint a Szajna bal partjának sétálónegyeddé tételével és a helyenként óránként 30 kilométeres sebességkorlátozással. Mindennek köszönhetően az elmúlt 15 évben Párizsban 30 százalékkal csökkent a gépkocsiforgalom, és a helyiek elsősorban a tömegközlekedési járművekkel közelednek. Az áthaladó forgalom és az elővárosokból érkező autósok ugyanakkor rendszeres légszennyezettségi problémákat okoznak. A rossz minőségű levegő hivatalos adatok szerint évente legalább 48 ezer halálesethez vezető megbetegedést okoz Franciaországban. Anne Hidalgo a légszennyezettség elleni harcot és a dízelautók 2020-ig történő kitiltását mandátuma egyik fő céljává tette. Példaként említette az interjúban Lyont és Bordeaux-t, azt a két nagy francia várost, amelyek már kiűzték a folyóik, a Rhone és a Garonne partjairól a gépkocsiforgalmat, és visszaadták a rakpartokat a városlakóknak. A kerékpáros közlekedésben pedig Amszterdamot és Koppenhágát tartja követendő modellnek. MTI
Címkék: 

Bemutatkozott a legnagyobb Audi SUV

2017.01.10.
Az Audi legnagyobb szabadidő-autója műszakilag szoros rokonságban áll a két éve bemutatott Q7-essel, de annál sportosabb karosszériát kapott, a tető például kupésan lejt hátrafelé. Bár az utastérben csak négy ülése van, a Q8 tanulmány 5,02 méteres hosszával és 2,04 méteres szélességével nagyobb a hétszemélyes Q7-nél, a csomagtere 630 literes. Nem csak nagyobb, de agresszívebb kinézetű is az új karosszéria, ami már az orr-részen is érződik. Soha ekkora singleframe maszk nem volt még Audin, a rács méreteit még hat függőleges krómozott léc is hangsúlyozza. A fényszórók a legfejlettebb mátrix lézer technológiát használják, alattuk pedig hűtőnyílásokat vágtak, de a lökhárítóban is van két hatalmas nyílás. Automatikusan nyílnak ki az ajtók, érintésre, az ablakok a sportos küllem miatt keret nélküliek. A Q8 23 colos felniken gördül, melyek mögött 20 colos kerámia féktárcsák lapulnak. A tanulmányban egy konnektoros hibrid hajtáslánc dolgozik a háromliteres V6-os benzines turbómotorral, a villanymotort a nyolcfokozatú automatikus váltó házába rejtették el. Összesen 449 lóerőt és 700 Nm-t tud leadni a komplex hajtásrendszer, ami 5,4 másodperces százas sprintidőhöz és 250 km/h-s végsebességhez elég. A 17,9 kilowattórás akkujával a kocsi akár 60 kilométert is meg tud tenni tisztán elektromos hajtással, hibrid módban pedig ezret, ekkor állítólag csak 2,3 liter a fogyasztás, amit azért illik fenntartással kezelni, mert ezt az európai ciklus szerint mérték, ami nagyon engedékeny a konnektoros hibridekkel. A Q8 tanulmány hátra nyomatékvektor szabályozást kapott, ami az ívbelső kerekek fékezgetésével valósul meg, a futóműben adaptív légrugók felelnek a komfortos futásért és a stabilitásért. Utóbbiak akár 90 mm-rel is fel tudják emelni a kocsit, ami terepen rendkívül hasznos. Az Audi elárulta, hogy a Q8 szériaváltozata már 2018-ban gyártásba kerülhet a Pozsonyi üzemben.  

Afgán menekült rongált meg egy rendőrautót

2017.01.10.
Megvert egy 16 éves fiút egy 21 éves afgán férfi Bécsben, a rendőrséget a helyiek riadóztatták - írja az orf.at A kiérkező rendőröket szidta a férfi, különösen az egyik rendőrnőt, ezért bevitték a kapitányságra. Amikor lenyugodott, kiengedték, a testi sértés miatt indított eljárás nem indokolta az őrizetbe vételt. Az utcára lépve azonban dühében beverte egy ott álló rendőrségi autó szélvédőjét. Újra őrizetbe vették, s alaposan átvizsgálták. Marihuánát találtak nála, s rongálás miatt is felelnie kell. Ezúttal azonban már nem úszta meg, tartósan a bécsi rendőrség vendégszeretét élvezheti a magáról megfeledkezett afgán, aki menekültként tartózkodik Ausztriában. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója