Súlyos tömegbaleset, mentőhelikopter és teljes útzár az M7-es autópályán

2024.02.25.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap délben közölte a police.hu-n, hogy a rendőrök befejezték a helyszínelést a Balaton felé vezető oldalon és feloldották a forgalomkorlátozást. A balesetekben 15 jármű volt érintett. Fotók: Németh Tamás - BalesetInfo Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére tudatta, hogy a balesetekhez 2 mentőhelikopter és 16 mentőautó érkezett. Egy férfi életét vesztette, 4 embert (köztük egy gyermeket) súlyos sérülések, 14 embert (köztük egy gyermeket) könnyebb sérülések miatt láttak el. A sérülteket a székesfehérvári kórházba szállították. Az Útinform már reggel jelezte, hogy az M7-es autópályán, a Velencei tó térségében sokfelé rosszak a látási viszonyok. A belátható útszakasz hossza helyenként 100 méter alá is csökkent, a rendőrség ezt emelte ki a baleseteket előidéző körülmények közül. Korábban írtuk: Több, különálló közúti közlekedési baleset történt 2024. február 25-én reggel az M7-es autópálya 44-es kilométerszelvényében, Velence térségében, feltételezhetően a sűrű köd következményeként kialakult rossz időjárási és látási viszonyok miatt. A balesetekben több tucat jármű érintett, egy halálos áldozata is van a tömegkarambolnak. A képre kattintva megnézheti a hiradó tudósítását A rendőrök teljes pályás útlezárás mellett végzik a helyszínelést és a műszaki mentést. Mindkét irányban több kilométeres a torlódás - írta a police.hu. A főváros felé vezető oldalon az 50-es km-nél Pákozdnál, míg Letenye irányába a 42-es km-nél, a kápolnásnyéki kihajtónál kiterelik a forgalmat. Aki teheti, már a 30-as km-nél lévő martonvásári kihajtónál letérve, a 7-es főúton kerülhet. - Fokozott figyelemmel közlekedjenek és tartsanak nagyobb követési távolságot! - kéri az Útinform. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI értesülését megerősítve azt közölte: a baleset helyszínére számos mentőegység, köztük mentőhelikopter is érkezett, a mentés, a sérültek ellátása folyik. A képre kattintva megnézheti a Katasztrófavédelem videóját. Forgalmi akadályra máshol is kell számítani, az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé vezető oldalon a burkolatot tisztítják. A 24-es és a 23-as km között a külső sávot lezárták. A 47-es főúton, Berettyóújfalu térségében egy személygépkocsi árokba hajtott. A 33-as km-nél félpályán, irányonként váltakozva halad a forgalom. Az M30-as autópályán, a 33-as km-nél a Miskolc-észak csomópont és a 40-es km-nél lévő Szikszó csomópont között garanciális javítási munkát végeznek. A két csomópont között mindkét oldalt lezárták, a forgalmat a 3-as főút felé terelik. A munkavégzés várhatóan több hónapig is eltarthat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kompakt lesz a Sony harmadik autója

2024.02.25.
Egyre több tech iparból érkező cégóriás száll be az autógyártásba, köszönhetően a villanyhajtások elterjedésének. Ott van például a Xiaomi, amelyik a több mint ígéretes SU7 sportszedánnal próbál szerencsét, de elsők között jelentkezett be a Sony is. Sokáig keresték a megfelelő társat terveikhez, sokáig a szomszédos Steyr gyár is szóba került, de végül a Hondával közösen kezdik meg az Afeela projektet. A Sony és a Honda együttműködése Ohioban, az Egyesült Államokban fogja 2026 első negyedévétől gyártani az első szedánjait, míg 2027 első negyedévében a Vision-S 02 koncepció által előrevetített SUV érkezhet meg a gyártósorokra. Ez a két modell tehát már ismert volt, de a Sony ígért egy harmadik elektromos autót is, amiről most derültek ki további információk. Nem sokkal azután, hogy a General Motors és a Honda közös, megfizethető villanyautós projektje kudarcba fulladt, úgy tűnik, hogy a Sonyval közösen hoznák létre az új belépőmodellt, ami egy megfizethető, C-szegmensbeli kompakt lenne. Azonban erre a modellre egészen 2028 második feléig várnunk kell. Noha nagyon távolinak tűnik az időpont, manapság egyre megszokottabb, hogy a gyártók ennyire előrevetítve tesznek ígéreteket az érkező modelljeikről. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Különleges díszkivilágítást kap a hónap végéig Megyeri híd

2024.02.25.
A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége, a RIROSZ a ritka betegséggel élő emberek gyógyításáért dolgozik. Február 29-e a Ritka Betegségek Világnapja, amit a közösségért munkálkodók azért hívtak életre, hogy felhívják a figyelmet az érintettekre - olvasható a közleményben. Mint írják, ennek részeként több középület, köztük idén a Magyar Közút kezelésében lévő Megyeri híd is speciális díszvilágítást kap: szombat és február 29. között alkonyattól hajnalig kék, zöld, rózsaszín és lila színekben látható a híd, ezzel is támogatva a fontos ügyet. A tájékoztatás szerint ritka betegségnek olyan kórképeket neveznek, melyek kétezer lakosból kevesebb mint egy főt érintenek. Általában súlyos, az életet és az életkilátásokat nagyban befolyásoló, 50 százalékban gyerekeket, többnyire csecsemőket érintő betegségek. Hét-nyolcezer ilyen betegség van összesen, melyeket a rutin hiánya miatt nagyon nehezen és csak sokára ismernek fel. Az ilyen betegségben szenvedők esélyeinek javítására hívta életre a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége a világnapi eseménysorozatot. Mára már több mint száz országban láthatóak a négy színnel kivilágított középületek, idén ehhez csatlakozik többek között a Budapest melletti, az M0-s autóúton található Megyeri híd is. A Közút szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy a hídon leállósávban nem szabad megállni, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni. Aki fotózni szeretne, az ne vezetés közben tegye, hanem a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatti részen keresztül pedig biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a helyszínre - olvasható a közleményben. Továbbá azt is kérik a közútkezelő munkatársai, hogy óvatosan, a követési távolságot betartva, a többi közlekedőre figyelve haladjanak át a hídon, ezt a pályán található digitális kijelzőkön is külön jelzik majd. A közútkezelő dunakeszi mérnökségének szakemberei pedig a forgalom zavartalan lefolyását és a leállósáv szabályos használatát is rendszeresen ellenőrzik majd az útellenőri szolgálatukon és a hídon található forgalomfigyelő kamerákon keresztül - áll az összegzésben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megasztrájk a német közlekedésben: több ezer busz-, metró- és villamosjáratot törölhetnek

2024.02.24.
Fotó: BVG, Sven Lambert "A sztrájk hétfőtől március 2-ig, szombatig tart" - áll a szolgáltatási szektor munkavállalóit képviselő Verdi (Vereinte Dienstleistungsgewerkschaft) szakszervezeti szövetség közleményében. "Az egyes szövetségi államokban ebben az időszakban különböző napokon - főként egész napos és többnyire többnapos - sztrájkokra kerül sor" - tették hozzá. Amint azt a szakszervezet csütörtökön Berlinben bejelentette, a munkabeszüntetést hétfőtől szombatig különböző helyeken és napokon tervezik, a fő sztrájknap pedig március elseje, péntek lesz. Bajorország az egyetlen szövetségi tartomány, amely nem érintett. A figyelmeztető sztrájkok valószínűleg több ezer busz-, metró- és villamosjárat törléséhez vezetnek majd. Az elővárosi vonatok többségét a sztrájk nem érinti, mivel azokat általában a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn üzemelteti, amely jelenleg a Verdi helyett a mozdonyvezetők szakszervezetével, a GDL-lel tárgyal új kollektív szerződésről. Christine Behle, a Verdi alelnöke szerint a sztrájkokra nyomásgyakorlás miatt van szükség a tárgyalások beindítása érdekében. A Verdi egyebek mellett rövidebb munkaidőt szeretne kiharcolni a munkavállalóknak anyagi veszteségek nélkül, valamint hosszabb pihenőidőt a műszakok között, illetve több szabadnapot vagy magasabb fizetést a szabadnapokra. A Verdi az akcióval a munkavállalók terheinek csökkentése mellett a tömegközlekedési munkahelyeket is vonzóbbá kívánja tenni. A német tömegközlekedési vállalatok általában tartós munkaerőhiánytól szenvednek, különösen buszvezetőket tudnak nehezen találni. A jövő hétre meghirdetett sztrájk már a második a helyi tömegközlekedésben Németországban az idén. A Verdi február 2-án több helyen megbénította a helyi tömegközlekedést. A szakszervezet szerint akkor több mint 80 város és mintegy 40 járás volt érintett. A jövő hétre meghirdetett figyelmeztető sztrájk következményei valószínűleg régiónként nagyon eltérőek lesznek. Berlinben például a munkabeszüntetés alatt várhatóan nem közlekednek a metrók, buszok és villamosok. A Verdi szerint a figyelmeztető sztrájkban való részvételre mintegy 90 ezer munkavállalót szólítottak fel. A február 2-i sztrájk különösen Észak-Rajna-Vesztfáliát érintette, ahol a 90 ezer munkavállaló egyharmada dolgozik. A Német Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (VDV) szerint 2030-ig az egész ágazatban mintegy 80 ezer munkavállaló fog nyugdíjba vonulni. A VDV szerint az autóbusz- és vasúttársaságoknál különösen magas a baby boomerek - azaz a háború utáni időszak korosztályából származó alkalmazottak - aránya. A szövetség becslése szerint 2030-ig mintegy 110 ezer új munkavállalót kell majd felvenni. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Teszt: van élet 91 lóerővel?

2024.02.24.
Hogy néz ki? A tavaly frissült Renault Clio hossza 4050 milliméter, szélessége 1798 milliméter, magassága 1440 milliméter. Az olyan részletek, mint a cápauszony antenna, a 100 százalékban LED-es fényszórók, a külső zár nélküli csomagtérajtó (bénáztam is miatta sokat) és a Renault-modelleket jellemző fényjegyek mind a márka modernségét hangsúlyozzák, valamint növelik a minőségérzetet. A külsőn alig változtattak a korábbi generációshoz képest, a látványos LED-nyíl figyelemfelhívó, az utastér maradt, amilyen volt. Picit javult az anyag- és összeszerelési minőség. Az elegáns kormány kompakt, a műszerfal jól látható a vezető számára. A hosszított ülésfelületnek és az ergonomikusabb kialakításnak köszönhetően kényelmesek az ülések – gerinctámasz azonban nem érhető el. A hátsó traktus felnőttekre szűken szabott, ott inkább gyerkőcök utazhatnak hosszabb távon. A sebességváltó természetes és kényelmes pozíciót kapott a középkonzolon, van is vele dolgunk, szereti és kéri a kapcsolgatást a Clio. Egyetlen tárolórekesz kapott helyet a konzol alsó részén, a pohártartók nem teljes értékűek. A tekerős klímapanel a Daciából érkezett, az ülésfűtés két fokozatú, de már az első is éget. A vezető felé fordított képernyő a Renault Easy Link online rendszerben egyesíti az összes multimédiás, navigációs, információs és szórakoztató funkciót. Az opciós, 9,3 hüvelykes tableten a navigációt nem használtam, inkább az immár vezeték nélkül is csatlakozó Apple CarPlay révén Waze-zel terveztem meg az útjaimat. A csomagtér állítólag 382 literes (VDA szerint mérve 317 köbdeciméter), amelyet 26 liternyi tárolókapacitás egészít ki az utastérben. A feláras dupla padlórendszer egyszerűsíti a mindennapos bepakolást, a hátsó ülések lehajtásával majdnem sík felület nyerhető (a kibővített raktér 1069 liter, a hokis táskám csak lehajtott állapotban fért be), a csomagokat ugyanakkor magasra kell emelni. Meglepetésemre sikerült bepréselnem a biciklimet, így nem maradt el az első szép tavaszi napon a szokásos 30 kilométeres köröm a budai oldalon. A hátsó ajtókilincs megtalálása időigényes, nem természetes a mozdulat, ahogy kaparásszuk az ajtót nyitás előtt. Hogy megy? Azoknak a vezetőknek, akik gazdaságos járművet keresnek főleg városi használatra, a 65 lovas, háromhengeres szívó 1,0 SCe motor a leginkább ajánlott. Aki ki szeretne merészkedni a városon kívül is, annak érdemes az erősebb, turbós, 91 lovas változat mellett dönteni – csak félmillió forint a felára. A legújabb technológiákat használja, mint például az elektromos vezérlésű szeleppel ellátott turbókompresszor, a hengerfejbe részlegesen integrált kipufogó-leömlő, kettős változó hidraulikus szelepvezérlés vagy a hengerek speciális acélbevonata (bore spray coating). Bár 160 newtonméteres maximális nyomatékával nem túl acélos, de a hétköznapokban elégséges, főleg városban és országúton. Hangja egy ló prüszköléséhez hasonló, mókás, amikor elmegy mellettünk tempóval egy ilyen háromhengeres Clio. A teljesítményt azonban meglehetősen komótosnak érezzük. A hatfokozatú kézi sebességváltóval legalább egy fokozatot kell visszavennünk, ha lassabb forgalmat akarunk megelőzni, vagy meredek emelkedőn kapaszkodunk. A tesztelt Clióval egyenértékű, 95 lovas Skoda Fabia 1.0 TSI fickósabb. Alapjáraton kissé remeg a motor, levegőért kapkod, ilyenkor a vibrációt érezni az utastérben is. Leginkább takarékos módban használtam, hogy átéljem a belépő cliósok élményét, nagyjából 60 lóerős ilyenkor a kicsike. Nem volt vészes, csak akkor kapcsoltam vissza normál üzemmódba, amikor a helyzet megkívánta a dinamikusabb hozzáállást. Cserébe tényleg alig fogyasztott a kocsi: a kora tavaszi kellemes időjárásban 5 liter alatt tartottam a fogyasztást, 4,8 liter lett az átlagom 100 kilométerre vetítve. Az üresen 11 mázsás Renault Clio TCe90 álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 12,2 másodperc alatt jut el, legnagyobb sebessége 180 kilométer, ami több, mint a 145 lovas hibrid verzióban. Milyen vezetni? Futóműve korrekt, stabil és jól uralható határhelyzetben is, masszív, pontosan összerakott autó benyomását kelti, sokkal inkább kompakt, semmint kisautós a vezethetősége és irányíthatósága. Rossz úton is megfelelően csillapít az elöl MacPherson, hátul pedig csatolt lengőkaros konstrukció, amelynek a hangolása alapvetően kellemes és nyugodt. Ha hajszoljuk, lendületesen kanyarodik, a karosszéria dőlése kordában tartható. A kormányzás közvetlenebb és pontosabb reakciót ad, mint például a már említett Fabiában vagy éppen a Corsában. A Volkswagen Polo ugyanakkor határhelyzetben jobb és kiszámíthatóbb tapadást kínál. A fékekre nincs panasz, pedig hátul dobok lassítják, az alufelniket utánzó dísztárcsák egészen jól néznek ki. Ügyfélbarát módon dolgoznak a vezetősegédek, nem zaklatnak, a háttérben teszik a dolgukat. A Clio nagyon csendes, a mérnökök külön erőfeszítéseket fordítottak arra, hogy korlátozzák a zavaró zajokat. Mennyibe kerül? A Renault Clio minden szempontból felnőtt: garanciája öt évre (vagy 100 kilométerre) szól. Szerencsére van olcsóbb változata is, a 65 lóerős belépő modell authentic felszereltséggel, készletről 5,99 millió forintért vihető haza. Kép és szöveg: Biró Csongor
Címkék: 

Verstappen: már hálás vagyok édesapámnak

2024.02.24.
Forrás: Honda A 26 éves holland sztár az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban azt mondta, édesapja módszerei nem működtek volna mindenkinél, mert minden gyerek másképp nő fel és különböző személyiséggel rendelkezik. "Nekem viszont pontosan erre volt szükségem. Persze néha azért szóvá tettem, hogy miért kell állandóan ilyen komolynak és szigorúnak lennie, most viszont már hálás vagyok érte" - fogalmazott Verstappen, aki az elmúlt három idényben sorozatban három vb-címet nyert. "A gyerekkori felkészítésem miatt már nem tudott meglepni mindaz, ami később jött, a Forma-3-ban, vagy az első Forma-1-es években" - tette hozzá a holland pilóta, aki kiemelte, édesapja felkészítésének köszönhetően nem okozott neki nehézséget beilleszkedni az élsport mezőnyébe, mert a gokarttól kezdve "a lehető legkeményebb, ám egyben legjobb nevelést" kapta. "Ennek eredményeként teljes mértékben fel voltam készülve mentálisan a Forma-1-re és a nehézségekre" - hangsúlyozta a vb-címvédő. A Max Verstappennel készült exkluzív interjú teljes egészében vasárnap este 20 órakor lesz látható az M4 Sporton. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ingyen jogsi jár a menekülteknek!

2024.02.24.
Magyarországon a B kategóriás vezetői engedélyt a tanuló nem ússza meg 300 ezer forint alatt. A jogosítvány alaphangon kerül ennyibe, abban az esetben, ha a delikvens az elméleti és a gyakorlati vizsgán is első alkalomra átmegy és utóbbihoz elegendő számára a kötelező 30 órás vezetés. Ami persze csak azoknak elég, akik már kellő gyakorlatot szereztek „feketén” a prérin és esetleg kisebb forgalmú utakon kalózkodva. A többség félmilliót vagy annál is többet leperkál, mire az áhított jogosítvány a kártyatartójába kerülhet. Ezt az összeget egy átlag magyar megérzi, egy fiatal meg pláne, aki esetleg az első munkahelyén kapott fizetéséből rakosgatja össze a jogsira valót. Egy menekült pedig többnyire nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ezt bevállalja. Hát rajtuk, mármint az utóbbiakon kíván most segíteni a kormány. Nem, nem a magyar. Az (azt gondolom, jogosan) komoly felháborodást váltana ki. Az olaszok azok, akik ilyen el- és befogadóak. Most azt találták ki, hogy 100 menekült nőnek biztosítják a lehetőséget, hogy ingyen jogosítványt szerezzen. Azok pályázhatnak, akik tartózkodási engedéllyel rendelkeznek vagy humanitárius okokból tartózkodnak Olaszországban. A gyakorlati helyszín Nápoly városa lesz. A Közlekedési Minisztérium által finanszírozott projekt célja, hogy hozzájáruljon a hazájuk elhagyására kényszerült nők integrációjához, a közúti viselkedési szabályok megtanulásával és az olasz nyelv elmélyítésével elősegítsék teljes beilleszkedésüket az ország társadalmi életébe. Paolo Colangelo, az Autósiskolák Szüvetségének elnöke szerint ezzel a lépéssel a menekült státusszal rendelkező nők önállóbbak és emancipáltabbak lesznek, ezért gondolkodhatnak abban, hogy más döntéseket hozzanak, mint amelyeket rájuk kényszerítettek és szabadabb jövőt építhetnek a munka, a szociális élet és a család szempontjából. Forrás: sicurauto.it  

MNB: a kgfb a tavalyi utolsó negyedévben már alig drágult a személyautóknál

2024.02.24.
A közlemény szerint az éves díjnövekedés - a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt - a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt. Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban, márpedig e fékeződés is kedvezően hat a díjak változására - tették hozzá. Kifejtették, hogy a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagos állománydíja 0,3 százalékkal, szerződésenként kevesebb mint 400 forinttal nőtt 2024 utolsó negyedévében a korábbi időszakok 1-7 százalékos mértékeivel szemben. Mind a díjak, mind a kárkifizetések növekedésénél egyértelműen látszódik a lassulás - derült ki MNB friss negyedéves Kgfb-indexéből. A személyautók éves országos átlagdíja így 2023-ban 53 ezer forint alatt maradt. A budapesti autósok átlagdíja - alapvetően a tavalyi év első részében mért magasabb díjnövekedési ütem miatt - 12 százalékkal, a vidéken élőké 11 százalékkal emelkedett egy év alatt - írták. Úgy folytatták, hogy kárkifizetésekre a biztosítók a tavalyi utolsó negyedévben 0,7 százalékkal fordítottak többet, mint 2023 júliusa és szeptembere között. Éves szinten összességében 7 százalékkal bővült a kárráfordítások mértéke, ami szintén fékeződést jelez - közölték, hozzátéve, hogy a kártérítések növekedésének lassulása visszafoghatja a díjak emelkedését is. Az egyéb járműkategóriák esetében az egyedi járművek többségénél egyszámjegyű, a taxiknál, nagyobb autóbuszoknál és teherautóknál viszont 10-16 százalék között volt az éves díjemelkedés mértéke. A flottás járművek szinte mindegyikénél kétszámjegyű éves díjnövekedés volt látható, ezen belül a nagyobb buszoknál - ahol ugyanakkor menet közben jelentősen csökkent az állomány, tehát változott az összetétel - 74 százalékkal nőtt a díj 2023-ban - közölte az MNB. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Milyen autókat vesznek a sógorok?

2024.02.24.
Júliusban 17 ezer 566 új autó került az osztrák utakra, ami 9,4 százalékos növekedést jelent 2022 júliusához képest. Ugyanakkor 11,7 százalékos csökkenés 2021 júliusához képest (19 ezer 902 autó), 29,1 százalékos csökkenés 2020 júliusához képest (24 ezer 784 autó) és 44,2 százalékos zuhanás 2019 júliusához képest, amikor 31 ezer 454 új autót regisztráltak. Az év eddig eltelt időszakában 144 ezer 256 autó talált gazdára, ami 15,7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A Volkswagen (-0,2 százalék) alulteljesít, piaci részesdése 12,8 százalékra esett vissza, szemben az idén eddig elért 14,5 százalékkal A Skoda (8,9 százalék javulás) 10,5 százalékos részesedésre illeszkedik a piachoz, a rangsorban következő három autógyártó pedig jelentősen meghaladja az általános növekedést. A BMW 44 százalékkal, az Audi 34,6 százalékkal, a Seat pedig 53,8 százalékkal nőtt. A Mercedes-Benz küszködik (1,1 százalék plusz), a Toyotának jól megy (44,2 százalék emelkedés), de az igazi meglepetést a Cupra mutatta be, amely még sosem volt nyolcadik az ausztriai autópiacon (51,4 százalékos megugrás) és tavaly május után (10. hely) másodszor szerepel az osztrák top 10-ben. Cupra Formentor VZ5 A modelleket tekintve a Skoda Octavia (24 százalék növekedés) fej-fej mellett uralja a listát 3,3 százalékos részesedéssel, szemben a 2. helyezett Toyota Yaris/Cross (25,2 százalék plusz) 2 százalékos részesedésével. A Dacia Sandero (-37,2 százalék) júniushoz képest 15 helyet javítva a 3. helyen áll, de éves szinten visszaesett, mivel 2022 júliusában még vezette a rangsort. A VW Transporter (62 százalék kiugrás) a negyedik helyre ugrott, míg a VW Golf (-19,5 százalék) az 5. helyre esett vissza. Erős hónapja volt a Skoda Enyaqnak (29,1 százalék javulás, előkelő számára a 6. hely, főleg hogy tavaly ilyenkor még csak a 17. volt), de nem olyan erős, mint a BMW X1 (602,6 százalékos elrugaszkodás), amely a 7. helyre emelte. A Tesla Model Y (474,5 százalék javulás) a nyolcadik helyre esett vissza, de még így is kiemelkedő növekedést ért el az előző évhez képest. Tesla Model Y Figyelemre méltó a Cupra Leon (852 százalék plusz), a Seat Leon (443,9 plusz) és a BMW X3 (59,1 plusz) szárnyalása. A Cupra és a Seat Leon eladásainak összevonásával a Leon a második helyre kerülne 2,6 százalékos részesedéssel az ausztriai top 10-ben. Top 50 márka Ausztriában 2023 júliusban Hely Márka 2023. július rész vs 2022. július 2023 rész vs 2022 1 Volkswagen 2248 12,8% -0,2% 20,885 14,5% 19,9% 2 Skoda 1844 10,5% 8,9% 14,272 9,9% 27,5% 3 BMW 1338 7,6% 44,0% 9,944 6,9% 15,7% 4 Audi 1218 6,9% 34,6% 9,973 6,9% 24,6% 5 Seat 1086 6,2% 53,8% 8,199 5,7% 25,2% 6 Mercedes 1005 5,7% 1,1% 7,296 5,1% 10,1% 7 Toyota 770 4,4% 44,2% 6,006 4,2% 17,1% 8 Cupra 666 3,8% 51,4% 4,441 3,1% 37,7% 9 Dacia 664 3,8% -36,9% 5,414 3,8% 24,1% 10 Kia 644 3,7% 26,3% 5,472 3,8% 5,1% 11 Renault 608 3,5% 93,6% 5,404 3,7% 14,9% 12 Hyundai 561 3,2% 23,3% 5,289 3,7% -7,1% 13 Peugeot 552 3,1% -33,0% 3,331 2,3% -25,4% 14 Ford 522 3,0% -42,1% 5,667 3,9% -13,1% 15 Opel 420 2,4% -10,4% 3,491 2,4% -0,1% 16 Mazda 409 2,3% 44,5% 3,855 2,7% 12,8% 17 Tesla 366 2,1% 646,9% 5,261 3,6% 117,8% 18 Suzuki 364 2,1% 45,0% 2,384 1,7% 17,1% 19 Fiat 266 1,5% -43,5% 2,483 1,7% -6,1% 20 MG 256 1,5% 120,7% 1,603 1,1% 196,3% 21 Nissan 232 1,3% 57,8% 1,409 1,0% 26,7% 22 Citroen 205 1,2% -63,7% 2,489 1,7% 5,8% 23 Volvo 203 1,2% -13,2% 1,760 1,2% 4,8% 24 Mini 175 1,0% -28,3% 1,224 0,8% -8,3% 25 Mitsubishi 173 1,0% 284,4% 1,289 0,9% 21,5% 26 Porsche 137 0,8% -3,5% 1,075 0,7% 22,3% 27 Land Rover 116 0,7% 31,8% 726 0,5% 14,7% 28 Jeep 94 0,5% -30,4% 560 0,4% -38,9% 29 Honda 82 0,5% 60,8% 436 0,3% -40,0% 30 Polestar 81 0,5% 125,0% 440 0,3% 31,3% 31 Alfa Romeo 55 0,3% -36,8% 706 0,5% 91,3% 32 BYD 52 0,3% új 364 0,3% új 33 Jaguar 40 0,2% 11,1% 245 0,2% 6,1% 34 Subaru 25 0,1% -10,7% 226 0,2% 8,1% 35 Lexus 20 0,1% 100,0% 162 0,1% 3,8% 36 Fisker 18 0,1% új 23 0,0% új 37 Smart 16 0,1% 300,0% 46 0,0% -17,9% 38 DS 13 0,1% -13,3% 143 0,1% -2,7% 39 Ferrari 6 0,0% -14,3% 77 0,1% 5,5% 40 McLaren 3 0,0% 200,0% 26 0,0% 2500,0% 41 Chevrolet 2 0,0% n/a 13 0,0% 160,0% 42 SsangYong 2 0,0% -33,3% 7 0,0% -30,0% 43 BAIC 2 0,0% új 4 0,0% új 44 Maserati 1 0,0% -83,3% 30 0,0% 87,5% 45 Aston Martin 1 0,0% -75,0% 22 0,0% -15,4% 46 Bentley 1 0,0% -75,0% 18 0,0% -25,0% 47 Lamborghini 1 0,0% -50,0% 16 0,0% -38,5% 48 Ineos 1 0,0% new 10 0,0% new 49 Lotus 1 0,0% 0,0% 5 0,0% -28,6% 50 Morgan 1 0,0% n/a 1 0,0% 0,0% Top 26 modell Ausztriában 2023 júliusában Hely Modell 2023. július rész vs 2022. július 2023 rész vs 2022 1 Skoda Octavia 574 3,3% 24,0% 4366 3,0% 100,7% 2 Toyota Yaris/Cross 358 2,0% 25,2% 2609 1,8% 17,5% 3 Dacia Sandero 342 1,9% -37,2% 2153 1,5% -14,3% 4 VW Transporter 311 1,8% 62,0% 1774 1,2% -31,9% 5 VW Golf 306 1,7% -19,5% 2944 2,0% 36,6% 6 Skoda Enyaq 284 1,6% 29,1% 1751 1,2% 70,3% 7 BMW X1 274 1,6% 602,6% 2171 1,5% 100,8% 8 Tesla Model Y 270 1,5% 474,5% 4019 2,8% 106,4% 9 Seat Ibiza 266 1,5% 52,0% 1993 1,4% 18,6% 10 VW T-Roc 245 1,4% 39,2% 1991 1,4% 8,9% 11 Skoda Karoq 238 1,4% 19,0% 1997 1,4% 45,2% 12 Cupra Leon 238 1,4% 852,0% n/a n/a n/a 13 Fiat 500 sorozat 226 1,3% -29,2% 1645 1,1% -8,5% 14 Seat Leon 223 1,3% 443,9% n/a n/a n/a 15 Cupra Born 221 1,3% -25,3% 1686 1,2% 13,5% 16 Seat Ateca 220 1,3% 22,9% 2322 1,6% 98,5% 17 Peugeot 2008 216 1,2% -6,9% n/a n/a n/a 18 VW Tiguan 212 1,2% -47,0% 2304 1,6% 26,4% 19 BMW X3 210 1,2% 59,1% n/a n/a n/a 20 Seat Arona 208 1,2% 14,3% 2108 1,5% 36,8% 21 VW Caddy 197 1,1% -5,3% 2260 1,6% 59,0% 22a VW ID.4 178 1,0% -10,1% 1416 1,0% 98,0% 23 Skoda Fabia 177 1,0% -49,4% 1817 1,3% -26,4% 24 Kia EV6 162 0,9% 184,2% n/a n/a n/a 25 Dacia Duster 148 0,8% -64,8% 1664 1,2% 28,6% 26 VW Polo 147 0,8% -22,6% 1867 1,3% -12,9% Forrás: Statistik Austria  
Címkék: 

Csúnya csattanás a körgyűrűn, kamion és autó ütközött – mentők, rendőrök, tűzoltók a helyszínen

2024.02.24.
Összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi Ecser külterültén, az M0-ás autóút 48-as csomópontjának közelében, az M3-as autópálya felé vezető oldalon. A balesethez fővárosi hivatásos és ecseri önkéntes tűzoltók vonultak ki, és a megérkeztek a társhatóságok is. A tűzoltók áramtalanították a járműveket. A külső sávot lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója