Belsőégésű áron kínálna PHEV-eket Európában a BYD

2024.05.22.
Ahogy a legtöbb Európában frissen megjelenő kínai gyártó, úgy a BYD is kizárólag teljesen elektromos autókat hozott az európai piacokra, holott rendelkeztek plug-in hybrid és belsőégésű motoros autókkal is hazai piacukon. Nem csoda, hiszen még egy éve is szárnyaltak a villanyos eladások, és senki sem jósolta volna meg az EV piac most tapasztalt lassulását. Csak 2024 első negyedévében 10%-os növekedést értek el a konnekotoros hibridek Európában, miközben a tisztán elektromos autók eladásai visszaestek. Erre több európai gyártó is reagál, köztük a Ford vagy a Volkswagen, és minél előbb reagálni szeretne a BYD is, aki tavaly elsőként jött ki a hatalmas kínai piac eladásaiból. Még idén bevezetik Európában a Seal U DM-i SUV plug-in hybrid változatát és egy újabb PHEV követheti a következő évben, mondta el Michael Shu, a BYD Europe igazgatója a Financial Timesnak. Decemberben ráadásul megnyitják első európai személyautó gyárukat itt Szegeden, ahol az elektromos autók mellett plug-in hybrideket is gyártanának az európai piacra, ezzel megkerülve a tervezett hatalmas vámdíjakat, amiket erősen elleneznek a kínai-fókuszú német autógyártók is. Ezzel elérhetnék, hogy akár a belsőégésű versenytársakkal azonos áron kínálhassák PHEV-jeiket. Egyébként az MG mögött a BYD volt a második legeladottabb kínai márka Európában: mintegy 15 644 autót értékesítettek a régióban – mind elektromos volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezekre a megyékre adtak ki figyelmeztetést felhőszakadás miatt szerdára

2024.05.22.
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére a HungaroMet. Szerdán a reggeli és a délelőtti órákban az ország keleti, északkeleti felén, harmadán, esetleg még nyugaton, északnyugaton fordulhat elő villámtevékenység egy-egy intenzívebb záporos gócban. Délután az északkeleti, keleti harmadban, ezen belül nagyobb eséllyel a Gyöngyös-Szeged vonalának szélesebb környezetében, illetve a nyugati, valamint a délnyugati határszélen ismétlődő jelleggel újabb zivatarok alakulhatnak ki, melyeket felhőszakadás (ált. 15-30 mm, lokálisan néhol >30 mm), apró szemű jég (< 2 cm) és szélerősödés kísérhet. A késő esti órákra a zivatarok lassan fokozatosan lecsengenek, jelentősen csökken a számosságuk. A katasztrófavédők javasolják, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jelentős késések a vihar miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

2024.05.22.
Az induló járatok esetében késések, akár törlések is várhatók, a Budapestre érkező járatok esetében pedig szintén késésekre, illetve divertálásokra (kitérő repülőtérre való leszállásokra) lehet számítani - áll a közleményben. Mint írták, a Berlinből és Stuttgartból Budapestre tartó gép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és kitérő városokban landoltak. Jelenleg a repülőtér működése folyamatos, azonban a földi kiszolgálás a villámlás és a heves zivatar miatt lelassult.

Takarékosan autózna városban?

2024.05.21.
A brit What Car? magazin újautótesztjeinek évek óta része egy olyan fogyasztásmérés, amely elvileg minden hatósági normánál pontosabban határozza meg a járművek tényleges üzemanyag-fogyasztását. A program bevezetése óta új autók százait tesztelték a Real MPG (szabad fordításban tényleges fogyasztás) séma szerint, és ezeket az eredményeket összesítve időről időre közzéteszik, hogy mely aktuális vagy már kifutott típusok teljesítettek legjobban a vizsga egészén, illetve azok egyes, jól körülírható közlekedési helyzetet (városi, országúti forgalom, autópálya-használat stb.) szimuláló szakaszain. Az aligha meglepő, hogy a városi körön csupa hibrid modell végzett az élen; a Top 10-ben a legtorkosabb modell sem fogyasztott többet 3,92 liternél 100 kilométeren. Az sem feltétlenül váratlan, hogy távol-keleti gyártók típusai teljesítettek a legjobban – az európai gyártók többsége átugrotta a full hibrid technológiát, és rögtön plug-in hibrid vagy tisztán elektromos modellekre koncentrált. Arra már kevésbé lehetett számítani, hogy a legjobban teljesítő modelleknek csupán egy része jön a városi méretosztályból, a toplistán kompakt, sőt, középkategóriás típusok is szerepelnek bőven – köztük szabadidőjárművek is. Ez utóbbi valójában nem akkora ellentmondás, mint gondolnánk, hiszen a városban elérhető sebességek mellett még nem növeli a légellenállást – és azzal együtt a fogyasztást – a magas építésmód. Az alábbi táblázat magáért beszél, néhány kommentet azonban érdemes hozzáfűzni. Egyrészt, a negyedik helyen álló Suzuki Swace valójában szintén a Toyota érmeinek a sorát szaporítja, hiszen egy átcímkézett Toyota Corolla kombiról van szó. Így végső soron a legjobb tíz között hét Toyota konstrukció szerepel. Másrészt a lista élén álló Toyota Yaris Cross nem csupán városi forgalomban felülmúlhatatlanul takarékos, hanem a Real MPG tesztprogram fennállásának abszolút legtakarékosabb személyautója. A táblázatban a Real MPG mérési program többi részeredményét, valamint viszonyítási alapként a WLTP szabvány szerinti átlagfogyasztást is feltüntettük.                                                                                                                                                          

Leleplezések zárt körben

2024.05.21.
Ördög Ibolya bevezetője a szokásosnál is színesebbre sikeredett, ahogy a márka kínálata is. „Nem vagyok már mai csirke, de most jó Madámként négy újdonságot mutatok be. Mindenki megtalálja kínálatunkban a megfelelő partnert. Itt van a ráncfelvarrt i30-as és megszokott szeretőnk, az 1,5 literes benzines szívómotoros, aztán itt várakozik a csini Tucson, ami még szerethetőbb lett. És nem csak külső jegyei alapján.” Ja, és ne feledkezzünk meg a két igazi újdonságokról, itt van az Ioniq 5N, meg az európai piac másik sikermodellje, a Santa Fe. A modellek részletesebb ismertetése előtt a hazai piaci helyzetről is beszélt a Hyundai magyarországi igazgatója, Kovács Pál. Nem könnyű időszakon van túl az ágazat, az autóipar próbálta megoldani az ellátási gondokat. A magyar piacon az idén értékesített 2200 Hyundai nyolcvan százaléka Tucson és i30-as modell volt. Éves szinten 2024-ben 120 ezer új személyautóval lehet számolni itthon, ami 5 százalékos bővülést jelent. Ezután jöttek sorban a fazonigazított modellek és az újdonságok. Az i30 PE 2-eskódú autón minimálisak a változások, azokat is inkább a még tisztább EURO6-os motor, a másfél literes szívóváltozat teljesítménye 96 lóerő. Szeptembertől kötelező az intelligens táblafelismerő beépítése. Na jó, azért külsőleg is történ némi fazonigazítás, módosított a homlokfal és új fazonúak a keréktárcsák. Az európai piac legsikeresebb SUV-modeljén, a Tucson negyedik generációján nem sok minden változott. A kínálatban szerepel hibrid és plugin hibrid változat, jó hír a klasszikusok kedvelőinek, hogy továbbra is marad a dízelmotor. Okosodott a plugin hibrid, mely a zöld zónákban automatikusan elektromosra vált, így is védve a kijelölt lakóterületek levegőjét. Belül nagyobb kijelzőt és több rakodóhelyet kapott. A fényezés új színekkel, beltér változatosabb kárpitokkal, valamint bőr- szövet kombinációkkal bővült. Az új digitális kulcs nehezebben másolható, vagyis kódja már nem lopható le távolról, miközben a több felhasználós családokon belül megosztható, ami könnyíti a flottás használatot. Intelligens fényszóró rendszere 23 szegmensű, a sok variáción belül másképp világít szembejövő, vagy előttünk haladó autó esetében. Ja, és figyelmezteti a sofőrt, ha kocsi bezárása után gyereket, kutyát felejtett az utastérben. Éjjel és nappali is jól látható a szélvédőre vetített (headup) kijelző. Továbbra is marad a Tuscon jellegzetes lézervágott nappali menetfénye. A logó a hátsó szélvédőre került, így nőtt az ablaktörlő és a lapát hatékonysága. Sokak szívét megdobogtatja és akinek telik rá, az biztosan áldoz az IONIQ 5N modellre, mely akár menetközben, gombnyomásra sportos módra hangolja futóművét, hangját. A dedikált N módok között háromféle hangzás közül lehet választani: az egyik a klasszikus belső égésű motort idézi, de akad a tárban futurisztikus és szuperszonikus is. A műszerfal nyolc különböző környezetbarát anyagból, többek között újrahasznosított gumiból készül. Nem változott a három méteres tengelytáv, de néhány centivel hosszabb és szélesebb lett az Ioniq 5N, melynek teljesítménye akár 650 lóerősre kapcsolható, így 3,4 másodperc alatt gyorsul százra. Automatikus hűtőrendszere hatékonyabb, ahogy megállása is: performance fékrendszere 40 cm átmérőjű féktárcsákkal működik. Az új 21 colos felni alig nehezebb a 19-esnél, tömege 14,5 kg. A stabilitást növelték a gyártási technológiával, melynek részeként a több hegesztési pont merevebbé tette a karosszériát. A pilóták munkáját könnyíti az erősebb nyomatékú kormányrásegítés, miközben elektronikus rendszer figyeli az akkutöltöttsége. Az N sportolókat szolgálja a drift hajtásmód, a rajtautomatika. A pilóta 11 -féle nyomatékelosztó mellett választhat a drag, track mód, a race, az endurance vagy a sprint és hétköznapi kanyarvadász beállítás közül, miközben a Nürburgingen is folyamatosan követheti az akku tartalékait. Lehet három küllős kormánnyal és kamerás visszapillantóval rendelni, de ezt eddig sem választották a vevők. Jó hír, hogy fizikai gombokkal kapcsolható az ülésfűtés Annak, aki csak a külsőre ad, annak ott az N Design csomag. Az első Santa Fe 2000-ben jelent meg, legújabb generációja teljesen megújult. Erre a modellre azrt is szükség volt, mert több Tuscon flotta rendeléshez nagyobb felső vezetőhöz illő és tehetősebb családoknak is megfelelő modell kellett, olyan, aminek ára barátságosabb a vetélytársakénál, miközben sportosan elegáns. Néhány pillatatra feltűnt a kivetítőn két titkos újdonság: az elérhető árú A-szegmensű elektromos SUV mellett nem kevésbé lesz érdekes a 2025-ös mini-van. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyar Országos Rallye Bajnokság - Aszfalton folytatják Turán Friciék

2024.05.21.
A Rallye1 mezőnye legutóbb négy évvel ezelőtt versenyzett ebben a térségben. Az ORB1 kategóriában 43, az ORB2-ben 31, az ORB3-ban 30, míg a Historic géposztályban, ahol klasszikus versenyautók állnak rajthoz, 18 páros méretteti meg magát. "Miskolc és Diósgyőr utoljára négy éve szerepelt az ORB1 versenynaptárában, és sajnos akkor egy tragikus baleset árnyékolta be a futamot. Lelkileg minden bizonnyal nehéz lesz újra itt versenyeznünk és rossz érzésekkel fogunk rajthoz állni a mályinkai szakaszon, ugyanis itt veszítettük el Tóth Zsolti navigátor barátunkat" "A pályák jók, bár a térképek szerint sok lassító lesz, ami a szakaszok szépségéből ugyan elvesz, de a nézők biztonsága miatt elengedhetetlen. A szép környezet és a miskolci szurkolók szeretete minden bizonnyal kárpótolni fog bennünket. A murvás veszprémi futamból kiindulva most is erős csatára számítok, - annak ellenére, hogy néhányan hiányoznak, mert épp külföldön versenyeznek - szoros az élmezőny, hat-hét páros is esélyes a dobogós helyezésekre. Ahogy mindig, most is optimistán várjuk a szombati rajtot, szeretnénk jól autózni, tempósan versenyezni és kihozni magunkból a maximumot" - kezdi Turán Frici. "Egy hosszabb teszttel melegítettünk, ami azért is fontos volt, mert sok idő után újra aszfalton versenyzünk majd és ehhez mérten a Polo beállításain is változtattunk. Az aszfalt mindig gyorsabb és pontosabb vezetést követel meg mint a murva, de sokat autóztunk ezen a felületen, mondhatjuk, hogy nagy rutinnal rendelkezünk. A Diósgyőr Rallye pályái között csupa legendás gyorsasági szakaszt találunk, tempós, kanyargós utak váltogatják egymást" - teszi hozzá Zsiros Gabi. Turán Friciék a murvás Veszprém Rallye-t abszolút második helyen zárták és ezt a jó formát szeretnék megőrizni az első aszfaltos futamon is. "A szezonkezdet jól sikerült, de itt nem állunk meg, hosszú a bajnokság és egy pillanatig sem érezhetjük, hogy megnyugodhatunk. Kiélezett küzdelemre számítok, ahol akár másodperceken, sőt olykor tizedmásodperceken is múlhat a siker. Mi mindent beleadunk, a csapatunk és a Polo felkészült, hétvégére az időjárás is tisztának ígérkezik" - zárja Frici. A verseny központja a DVTK Stadion lesz, ahol a szervizpark, valamint a pénteki rajt- és célceremónia is helyet kap. A versenyzőknek szombaton 6 gyorsasági szakaszt és több mint 64 versenykilométert kell teljesíteniük, míg vasárnap szintén 6 gyorsasági szakasz és közel 79 versenykilométer vár rájuk. A szervezők több kiegészítő, családi programmal is készülnek.  

Ez nem a Silvia a Halálos Iramból

2024.05.21.
Hatalmas, szűnni nem akaró kultusz lengi körbe a 90-es évekbeli, 2000-es évek eleji japán belpiacos autókat. Sokan a Halálos Iramban filmeknek tulajdonítják, hogy ugrásszerűen növekedett a kereslet a JDM sportautók iránt, amiket épp az első hollywoodi filmek időszakától lehetett legálisan importálni az Egyesült Államokba. Nem a Skyline-ok és Suprák értéke lőtt magasba, de a Nissan Silviáké is. Gondoljunk csak a még szögletes S12-r2, vagy a már modern kort idéző S15-re, mindegyik remek verseny- vagy driftautó alap és hobbiautónak sem utolsók a híres SR20 motorokkal. Most azonban egy gyönyörű, 1965-ös Nissan Silvia emlékeztet minket rá, hogy a japán sportkupé története ennél sokkal tovább nyúlik vissza. Az első Nissan Silviát 1964-ben leplezték le, a kor szellemében még X-alakú létra alvázzal, amit az eredeti Fairlady (még nem a Z-sorozat) alól örökölt. Ez volt tulajdonképpen a japánok Lancia Fulviája, aminek a dizájnjáért maga Albrecht Graf von Görtz felelt, akihez például a csodálatos BMW 507 vagy a talán még csodálatosabb Toyota 2000GT is követhető. Bár mai szemmel már az első Silvia is egy krómozott szobornak hat, igazából a felsorolt két autónál egy sokkal morcosoabb, letisztultabb vonalat vitt. Hosszú motorterében egy dupla karburátoros, 1,6-literes, négyhengeres benzinmotor dolgozott 90 lóerővel, míg az autó mindössze 1 tonna volt. Mivel az első Silviákat nagyrészt szabadkézzel rakták össze, ezért nincs belőlük két egyforma, ráadásul mindössze 554 darabot gyártottak az aktív három éve alatt. Ezeknek mindössze a 10 százaléka került ki Japánból, elsősorban Ausztráliába. A most árverésre bocsájtott darabot 2005-ben importálták be az Egyesült Államokba és a Bring a Trailer árulja éppen. Drift autónak nem éppen megfelelő, de arra igen, hogy emlékeztessen mindannyiunkat a japán autógyártás aranykorszakának hajnalára. És persze arra is, hogy mit jelentett régen: kupé sportautó. Kicsi, könnyű, de gyors és pontos vezethetőség. Borzasztóan kellene! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nem viszik a BYD-t a németek

2024.05.21.
Annak ellenére, hogy a 29 éve alapított BYD hazájában és több külföldi piacon komoly sikereket ért el, Németországban nehezen jut ötről a hétre. Németországban a környezetbarát közlekedés nagyon is népszerű, így nem lehet a BYD autóeladásainak kudarcát az elektromos autók iránti megcsappanó globális keresletre fogni. Autóipari szakértők szerint Németországban az elmúlt hónapokban regisztrált BYD autók száma kiábrándítóan alacsony volt, mindössze 160 autót állítottak forgalomba. Az „üvöltően” alacsony szám sokat elmond arról, hogy a kínai autógyártónak milyen nehézségekkel kell szembenéznie, ha be akar törni a német piacra, és birokra akar kelni olyan patinás hazai márkákkal, mint a Mercedes-Benz, a BMW, az Audi vagy a Volkswagen. Pedig a sencseni székhelyű autóipari óriás komoly próbálkozásokat tett a német piac meghódítására: ilyen volt például a mintegy háromezer BYD-t szállító Explorer No.1 gépkocsiszállító teherhajó érkezése február végén a bremerhaveni kikötőbe. A monstrum gyomrából érkező BYD-k európai „partra szálllása” bejárta a világsajtót, szimbolikusan jelezve az öreg kontinensnek a kínai autóipar hódító körútjának kezdetét, amely várhatóan akkor vesz lendületet, amikor előreláthatólag két-három év múlva legördül a Szeged mellett épülő BYD üzem gyártószalagjáról az első autó. Az Explorer No.1 csak az első fecske a a kifejezetten járműszállításra tervezett, nyolc monstrehajóból álló flottából, amely hatékony eszköz lesz a BYD-export növeléséhez. Kezdetben a német hatóságok félelmeiket fejezték ki az olcsó kínai elektromos autók érkezése miatt. Ezek a félelmek azonban alaptalannak bizonyultak, mivel szakértők szerint a BYD érkezése nem volt jelentős hatással a német autóipar versenykörnyezetére. A nagy német gyártók nem veszítettek ügyfeleket, és nyereséget termeltek a hazai piacon. Iparági elemzők szerint ez a helyzet a közeljövőben valószínűleg nem is fog jelentősen megváltozni, akár jönnek kínai autók, akár nem. A BYD erőfeszítései és az elektromos autóiban rejlő potenciál, és a járművei olcsósága ellenére a kínai autók iránt egyelőre nincs jelentős kereslet a német fogyasztók körében, s emiatt a vállalat korlátozza az eladásokat az országban. A BYD az Elon Musk vezette Tesla riválisa a világelsőbbségért vívott küzdelemben az elektromos autók eladásaiban.  Az amerikai óriásnak a múlt hónap elején sikerült visszaszereznie az elsőbbségét, miután a tavalyi év végén alulmaradt a kínai riválisával szemben. A BYD bevételei jelentős mértékben, 47 százalékkal csökkentek az év első három hónapjában tavalyi év utolsó negyedévéhez képest, ami elsősorban a kínai piacon tomboló árháborúnak a következménye. Az eladott autók darabszámában ez úgy mutatkozott meg, hogy a kínai vállalat valamivel több mint 300 ezer elektromos autót értékesített az év első három hónapjában, 2023 utolsó negyedévében pedig  több mint félmilliót, ami rekord volt a BYD történelmében.    

Turbulenciába került a londoni járat: 1 halott, 30 sérült

2024.05.21.
Az osztrák portál cikke. Képernyőfotó A Boeing 777-300ER repülőgépen 211 utas és 18 fős személyzet volt. A gépet a thaiföldi fővárosba, Bangkokba terelték, ahol a délelőtti órákban landolt. A légitársaság azt is közölte, hogy a thaiföldi helyi hatóságokkal együttműködve orvosi segítséget nyújtanak. Egy csapat is úton van Bangkok felé. "Elsődleges feladatunk, hogy minden lehetséges segítséget megadjunk a repülőgép fedélzetén tartózkodó összes utasnak és a személyzet tagjainak" - áll a közleményben. "A Singapore Airlines legmélyebb részvétét fejezi ki az elhunyt családjának" - közölte a légitársaság a Facebookon.  

Megrongálta a sorompót majd elhajtott

2024.05.21.
Fotó: police.hu A Győri Rendőrkapitányság 08010/2054/2024. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt egy ismeretlen gépjárművezető ellen.  Mosonszentmiklóson, a Radnóti Miklós utcában, a Béke utca felől a Vasút sor irányába közlekedett egy ismeretlen sofőr gépjárműjével 2024. május 15-én 15 óra körül. A járművel egy vasúti átjáróhoz érve oda úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos (piros) jelzését, és a mozgásban lévő csapórúdnak ütközött, amely ennek hatására letörött. A balesetet követően az ismeretlen sofőr a járművel adatai hátra hagyása nélkül hajtott el. A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9026 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója