Palkovics: az autóipar a magyar kisvállalkozások gyarapodásához is hozzájárul

2019.11.21.
 Palkovics László szerint a nagy gyártóknak is kedvez, ha belföldi beszállítókkal működhetnek együtt, utóbbiak azonban csak hatékonyan üzemeltethető, automatizált rendszerekkel léphetnek be a legkorszerűbb ipari technológiák piacára. A magyar beszállítók fejlődését ezért a kormány is ösztönzi például a tudásátadás lehetőségeinek megteremtésével és a Beszállítói-fejlesztési Programon keresztül. Utóbbi esetében eddig 9 milliárd forinttal támogattuk a kis és közepes vállalkozásokat - tette hozzá. A tárcavezető szerint a kereslet nemzetközi szintű csökkenését a fejlett technológiák ellensúlyozhatják, hiszen a gyártók elsősorban nem a magas színvonalú magyarországi termelést fogják vissza a piaci ingadozások miatt. Véleménye szerint a belföldi járműipar hanyatlásától azért sem kell tartani, mert az autógyárak mellett Európa legjelentősebb akkumulátortermelése épül ki Magyarországon. Az autóipar idei fejlődéséről szólva megemlítette, hogy az ágazat termelési értéke az első nyolc hónapban meghaladta a 6300 milliárd forintot, és a tavalyi azonos időszakhoz képest 1,3 százalékkal több alkalmazottat, majdnem 169,5 ezer munkavállalót foglalkoztatott a második negyedévben.       Palkovics László a gyártás rugalmasságának fejlesztését tekinti a magyar autóipar következő fejlődési állomásának, hogy az itt működő gyárak egyszerre legyenek képesek hagyományos hajtású és elektromos járművek gyártására. Fejlesztéseiknek pedig - mint fogalmazott - az üzemanyagcellás technológiákra és az energia akkumulátoros tárolására ugyanúgy ki kell terjedniük, mint a belső égésű motorok korszerűsítésére.     A miniszter arra számít, hogy az autóipar hozzájárulásának aránya tovább fog nőni a magyar nemzeti összterméken belül. Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a debreceni BMW-üzem építése bármilyen okból csúszna, hiszen a kivitelezés a terveknek megfelelően halad. Nem késik a ZalaZone építése sem, egyes pályaelemei már most, a teljes átadást megelőzően is használhatók - tette hozzá. (mti)

BMW Motorrad 2020-as motoros ruházat

2019.11.21.
A vadonatúj XRide motoros ruha a hosszú utak ideális öltözéke. A dzseki és a nadrág ízléses marhabőr elemei olyan pontokon helyezkednek el, ahol eséskor szükség van rájuk. Az öltözet ergonomikus kialakítása és a felhasznált speciális anyagok rugalmassága nagy mozgásteret biztosít. A vízálló zsebekkel rendelkező, viaszréteggel ellátott Pure XCursion dzseki és a vízlepergető marhabőrből készült Cruise Comfort csizma kiváló társ a zord időben.  A 2020-as év motorosruházat-kínálatának másik különlegessége a BMW Motorrad Heritage Kollekció, amelynek világpremierjére szeptember 28-án került sor az amszterdami Pure&Crafted Fesztiválon. A tradíciót, valamint a modern és vérbeli motoros öltözetek minden előnyét ötvöző Heritage Kollekció a BMW Motorrad történelmének és a motorozás szüntelen szenvedélyének megtestesült ünnepe. A motorkerékpárok Heritage stílusát funkcionális elemekkel ötvöző darabok hamisítatlan klasszikus motoros megjelenést biztosítanak a motoron és az utcán egyaránt. A számos bukósisakot, motoros ruhát, kesztyűt és csizmát felölelő 2020-as Ride Kollekciót tökéletesen kiegészíti az új, 2020-as Style Kollekció. Ezek számos darabját a motorsport ihlette – ami a különleges BMW Motorrad Iconic Kollekcióra is igaz. Ilyen például az új BMW Motorrad Next 100 Years Kids Bike, ami a legkisebb kétkerekű rajongók számára készült. A teljes kollekció a 2019. november 5-10. között megrendezésre kerülő milánói EICMA 2019 motor show-n került bemutatásra. A 2020-as BMW Motorrad motoros ruházati termékek 2020 tavaszától lesznek kaphatóak.    

A BYD és a Toyota együttműködésre lép

2019.11.21.
A BYD és a Toyota bejelentette, hogy együttműködési szerződést köt akkumulátoros elektromos autók (BEV) közös fejlesztésére. A két fél együtt fejleszt szedánokat és alacsonypadlós SUV-modelleket, valamint akkumulátorokat ezekhez és más járművekhez is. A tervek szerint az új modellek 2020 első félévében Toyota márkanév alatt jelennek meg a kínai piacon. Az 1995-ben alapított BYD akkumulátorgyártóként kezdte, de mára teljes körű energiaszolgáltatásokat és megoldásokat kínáló céggé nőtt, amely az elektromos járművek mellett sok egyéb terméket, pl. nagyméretű akkumulátorcellákat is gyárt. A BYD név a „Build Your Dreams” („Építsd az Álmaidat”) rövidítése, a cég saját fejlesztésű termékei közt szerepelnek elektromos autók fontos alkatrészei is, például akkumulátorok, villanymotorok és egyéb elektronikai berendezések. A BYD volt az első vállalat a világon, amely nagysorozatú plug-in hibrid autókat (PHEV) dobott piacra, még 2008-ban, 2015 óta pedig négy egymást követő évben a BYD világelső volt a BEV- és a PHEV-modellek eladásában. 1997-ben a Toyota a világon először mutatott be nagy sorozatban gyártott hibrid autót (HEV) s azóta az elektromos járművek fejlesztésének úttörőjévé vált. Vezető technológiák egész sorát dolgozta ki, értékes tapasztalatot szerezve a fejlesztésben, a gyártásban és a kereskedelemben egyaránt. A globális felmelegedés megfékezésének érdekében a BYD és a Toyota is keresi a széndioxid-kibocsátás csökkentésének módját, például a BEV-modellek széleskörű használatának előremozdításával. A cél elérésének érdekében a két vállalat hitet tett amellett, hogy a versengést félretéve együttműködnek, így született megegyezés BEV-modelljeik közös fejlesztéséről. A BYD és a Toyota felhasználja azokat az elektromosautó- és akkumulátor-fejlesztési technológiákat, amelyeket eddigi tevékenységük során dolgoztak ki, és együttműködnek olyan BEV-modellek további fejlesztésén, amelyek hozzájárulnak a technológia széleskörű elterjesztéséhez. A BYD-del történő együttműködés egy újabb lépés azon stratégiai együttműködések sorában, amelyek révén a világ vezető autógyártója, a Toyota felkészül az autóipar történetének legnagyobb változást hozó időszakára, amelyet a CASE (csatlakoztatott, autonóm, megosztott, elektromos) technológiák térnyerése indukál. Ezen a szinergia-lehetőségek kiaknázását célzó együttműködések között szerepelnek a Toyota Csoport leányvállalatai közötti átszervezések (DENSO, JTEKT, Yutaka Seimitsu Kogyo) épp úgy, mint a világ két vezető akkumulátorgyártójával, a kínai CATL-lel és a japán Panasoniccal történt közös fejlesztést célzó stratégiai megállapodás, vagy épp a SHARP-pal történő közös fejlesztés az autókban alkalmazható napelemek terén. Ugyanezen célt szolgálja emellett az akkumulátoros elektromos autók fejlesztése kapcsán a Subaruval, a Suzukival és a Mazdával bejelentett együttműködés, vagy épp a Hondát, a Hinot, a Daihatsut, a Subarut, a Mazdát, a Suzukit és az Isuzut magába foglaló, az önvezető technológiák és kapcsolódó szolgáltatások közös fejlesztését célzó megállapodás. Ebbe a sorba tartozik még a Toyota részesedés szerzése a különböző mobilitási szolgáltatókban, az autómegosztóktól a telekocsi szolgáltatásokat kínáló vállalatokig, a legnagyobbaktól (UBER, GRAB) a kisebbekig.

A Bosch az Év innovatív vállalata Magyarországon

2019.11.21.
A Bosch csoport innováció iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy az elmúlt időszakban jelentős forrásokat fordított arra, hogy magas szellemi hozzáadott értékű technológiákat hozzon létre Magyarországon az IoT és a mobilitás területén. Az elmúlt két évben, 2017-2018-ban összesen 126 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, folyamatosan fejleszti budapesti kutatási központját és a leginnovatívabb magyarországi vállalatok egyike. A közel 15 ezer munkavállaló közül 2900 fő dolgozik a kutatás-fejlesztés területén, legtöbbjük a Budapesti Fejlesztési Központban, amely egyre fontosabb helyszíne az elektromos és önvezető autók fejlesztésének, és amely a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési egysége az autóipari mérnökök számát tekintve. „A Bosch magyarországi tevékenységének kétségtelenül meghatározó szerepe van abban, hogy a magyar mérnökök aktívan részt vegyenek a jövő technológiáinak megalkotásában. A jelenleg is zajló, Budapesti Fejlesztési Központ új Campus 2 épületének megépítése világszerte az egyik legnagyobb beruházása a cégcsoportnak, ahol kreatív és inspiráló munkakörnyezetet teremtünk a munkatársaknak” – nyilatkozta Dr. Szászi István a díjátadón. Az új Campus 2 beruházás keretében, összesen 90 ezer négyzetméter alapterületen bővül az autóipari fejlesztésekkel foglalkozó Budapesti Fejlesztési Központ campusa. A beruházás keretében kreatív munkatereknek otthont adó épületegyüttes, egy konferenciaterem, egy nagy autószerelő műhely, laboratóriumok, köztük egy speciális, akár egy teljes autót befogadó, átfogó autós szintű mérésekre alkalmas csúcstechnológiás kamra is megépül. A beruházás kiemelt fontosságú eleme egy 10 ezer négyzetméteres tesztpálya vezetéstámogató rendszerek ultrahang-, radar- és kamera alapú teszteléséhez. „A vállalat 1886-os alapítása óta az egyik legfontosabb értékének az innovációt tartja. Az új kihívásokhoz minden esetben a Boschban dolgozó kollégák áldozatos munkájára van szükség. Szakmai felkészültségük, munkabírásuk és lelkesedésük tette sikeressé a vállalatot. Ezúton is köszönöm az összes kollégámnak, hogy részt vállalt a Bosch csoport sikeressé tételében és annak megőrzésében” – nyilatkozta a díjátadás kapcsán Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője. A vállalatnál 2000 óta folyik fejlesztési tevékenység, az automata váltóvezérlés szoftverfejlesztésével foglalkozó üzletág portfóliójának bővítését követően alakult meg 2005-ben a Budapesti Fejlesztési Központ, amely –29 osztályával és 2700 munkavállalóval – Magyarországot Németország után a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési helyszínévé tette. A Budapesti Fejlesztési Központban számos elektronikus járművezérlő rendszer és mechanikai alkatrész fejlesztését végzik. Ilyenek például az ABS, ESP, légzsák, motorvezérlő és automata parkolási rendszerek, valamint az elektromos meghajtás rendszerek és az elektromos motorok. Fejlesztési területei közé tartoznak még a műszerfalak és a vezetéstámogató rendszerek, amely utóbbiak utat nyitnak az önjáró autók megalkotása felé. A kapcsolódó összes munkafázist itt végzik, ideértve a rendszer- és algoritmusfejlesztést, az elektromos és mechanikus tervezést, a szimulációt, továbbá a megbízhatósági ellenőrzéseket és teszteket is. A Budapesti Fejlesztési Központ mellett Miskolcon a kéziszerszámok gyártásának területén valamint a maklári autóipari vállalatnál 200 fő vesz részt K+F tevékenységben.

Anyukám is érteni fogja – Vissza a márkaszervizbe!

2019.11.21.
A tíz évvel ezelőtti válság talán a járműipart sújtotta a leginkább. Magyarországon például olyan mértékben csappant meg az új autó vásárlás, amire talán senki sem számított. A 2008-ban kezdődött válságot megelőzően 2003-ban 274.389 db új személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon. Ez a szám 2010-ben érte el mélypontját, egészen pontosan 61.324 db járművel, ez 76,5%-os visszaesést jelentett a csúcshoz képest. KSH adatok 2018-ra azonban fokozatosan olyan magasra kúszott az index, hogy új rekordot állított be. Tavaly már 295.431 új autót adtak át és a trend folytatódik, az eddigi adatok alapján 2019-ben sem lesz szégyenkeznivalónk, ami az eladási volument illeti. Ha nincs új kocsi, nem dolgozik a márkaszerviz A visszaesés hátterében természetesen az áll, hogy a családok is elsőként a luxuskiadásokról mondtak le, és mi lenne szembetűnőbb luxuskiadás, mint az új autó vásárlása. Az autóval kapcsolatos egyéb költségeket is megfogták az emberek. A garantált minőségű márkaszerviz beli javítások helyett sokan a független javítókhoz fordultak, sok márkaszerviz ezért bajba is került, sajnos nem volt ritka a bezárt, kiürített javítóműhely látványa sem. Képünk illusztráció A válság elmúlt, havonta újra tízezrével adják át az új autókat, a márkaszervizekben újra felpezsdült az élet. De vannak járműtulajdonosok, akik évek óta nem látogattak el a márkaszervizekbe, őket szeretné új kampányával visszacsábítani a Volkswagen, illetve a konszern minden márkája. Welcome back A Volkswagen szeretné újra márkaszervizeiben üdvözölni az elpártolt VW, Audi, Skoda és Seat tulajdonosokat, ezért a szervizek adatbázisaiból direkt marketing levéllel keresik fel azokat az ügyfeleiket, akik autójukkal legalább két éve nem jártak márkaszervizben. Az ajánlat lényege egy 8.000,- Ft-os állapotfelmérés, amelynek összegét – ha a javítást is velük végezteti az ügyfél – jóváírják a végszámlából. Az állapotfelmérés során elvégzik az autó általános műszaki vizsgálatát, az évszaknak megfelelő kiegészítő méréseket és ellenőrzik a gyártói minőségjavító intézkedések szükségességét is. A felmérés eredményéről értékelőlapot állítanak ki a szervizek. Az akció minden olyan Volkswagen Csoportba tartozó járműre vonatkozik, amely a kötelező szervizlátogatását egy hónappal meghaladta, de várják azokat az ügyfelek is, akik egy hónapnál nem régebben vásároltak használt Volkswagen Csoportos típusú személyautót. Megéri az idősebb autót is márkaszervizben javíttatni Sokszor leírtuk már az Autószektor hasábjain is a márkaszervízben való javítás előnyeit. A dedikált javítóműhelyekben mindig a gyári technológiák szerint javítják és tartják karban az autót. Tudják, hogy mikor-milyen karbantartás van előírva az adott járműre, ha szükséges, az egyes vezérlőegységek szoftverét is tudják frissíteni a legújabb verzióra. Ezen kívül egy márkaszerviz természetesen számlát ad a munkavégzésről, amelyre garanciát is vállalnak. A márkaszervízben javított járművek tulajdonosai élvezhetik a biztonságos autózás és a szakértő háttér nyújtotta előnyöket és nyugalmat. Az akciós kiadvány elérhető a Volkswagen szervizhálózatának honlapján a Welcome Back menüpont alatt, de ide kattintva közvetlenül is elérhető. Mit vizsgálnak át az akció keretében? Ellenőrzik a lámpatestek állapotát és világítás működését, a szélvédők és az ablaktörlők állapotát és persze az ablakmosó fúvókákat is. Az utastérben műszerek, kijelzők és visszajelző lámpák működését figyelik, közben tesztelik a kürtöt, a kárpitok állapotát és a megnézik megvan-e minden kötelező tartozék. A motortérben ellenőrzik a folyadékszinteket: motorolaj, hűtő- és fékfolyadék. Külön figyelmet fordítanak a csövek és vezetékek épségének ellenőrzésére. A futóműnél átnézik a kerekek és a gumiabroncsok állapotát, megmérik az gumik profilmélységét és ellenőrzik a nyomást is. Emeléses vizsgálat keretében nézik meg a fékbetétek és a féktárcsák állapotát, az esetleges szivárgásokat, a futómű és a kormánymű elemeinek állapotát, féltengelyeket és a fékcsöveket is. Nincs kétségem afelől, hogy ennyi információért cserébe nagyon megéri nyolcezer forintot feláldozni, úgy pedig a legjobb döntés, ha ezt még jóvá is írják a későbbi javítás díjából. Országszerte 34 márkaszerviz várja vissza a Volkswagen tulajdonosakat! Cikkünk megjelenését a Volkswagen támogatta.

David Hasselhoff újra beül KITT volánja mögé

2019.11.21.
Amikor a Pontiac 1982-ben piacra dobta Firebird nevű sportkocsi-modelljének harmadik generációját, aligha gondolta, hogy az autó a harminc évvel későbbi autóipari trendek előfutára lesz. Méghozzá egy furcsa sci-fi- elemekre is építő sorozatnak köszönhetően, ahol a főhős „pajtinak” hívja beszélő autóját. A Knight Rider KITT (Knight Iparművek Kétezres) nevű autója egy mesterséges intelligenciával és mindenféle futurisztikus kütyüvel felszerelt Firebird volt. A jó sci-fi ismérve, hogy a fantasztikus technológiák zöme idővel megvalósul és a Knight Rider ebből a szempontból is jól teljesített. Noha az olajvető, a katapultülés és a két keréken egyensúlyozó üzemmód – szerencsére – nem terjedt el, jó néhány más megoldás igen. Michael Knightot alakító David Hasselhoff a HISTORY új filmjében most újra beül KITT-be, de nem bűnözőket kerít kézre, hanem a megmutatja melyek azok a technológiák, amelyeket a fekete szuperkocsiból már a hétköznapi autókban is megtalálhatunk.

A Volkswagen jövőképe

2019.11.21.
„Eltökélten haladunk tovább a Volkswagen Csoport átalakításával, beruházásainkat pedig a jövő mobilitási megoldásaira összpontosítjuk. Ez része a konszernstratégia módszeres és következetes megvalósításának.” – nyilatkozta Hans-Dieter Pötsch, a Volkswagen Csoport felügyelőbizottságának elnöke. „Az elkövetkező években a beruházásainkkal ismét gyorsítunk a tempón. Kínálatunk hibridizációja, elektromos alapokra helyezése és digitalizációja egyre fontosabb területként jelenik meg az elképzeléseinkben. Előnyt kívánunk kovácsolni a méretgazdaságosságból és a lehető legnagyobb szinergiára törekszünk. Az egyre romló gazdasági helyzet fényében dolgozunk a termelékenységünk, hatékonyságunk és költségbázisunk javításán is, ezzel is biztosítva céljaink elérését.” – nyilatkozta Herbert Diess, a Volkswagen Csoport vezérigazgatója. A 68. tervezési kör során a következő 10 évre vonatkozó hosszútávú terveket is módosították. 2029-re a konszern akár 75 tisztán elektromos modell piaci bevezetésével számol, a hibrid járművek száma pedig elérheti a 60 darabot. Az elektromos járművek tervezett darabszáma közel 26 millióra emelkedik, amely nagyrészt annak köszönhető, hogy a tervezéshez hozzávették a 2029-es esztendőt, így egy évvel bővült a tervezési időszak. A Volkswagen 2029-ig közel 6 millió hibrid jármű értékesítésével is számol. A 2029-ig tervezett elektromos járművek közül nagyjából 20 millió a konszern modulrendszerű elektromos hajtáskoncepcióját (MEB) használja majd. A fennmaradó 6 millió jármű nagy részének alapjául pedig a nagyteljesítményű platform (PPE) szolgál. Az elektromos járművek Németországon kívül Mlada Boleslav, Chattanooga, Fosan és Anting üzemeiben készülnek. Ezen kívül pedig a vállalat németországi telephelyein, Zwickau, Emden, Hannover, Zuffenhausen és Drezda gyáraiban gördülnek le elektromos autók a gyártósorról. Az emdeni üzemmel kapcsolatos tervek véglegesek, ezek alapján az elektromos A-SUV (ID.Next) gyártása 2022-ben indul majd. Az ID.Next álcázott változata már bemutatkozott az idei Frankfurti Nemzetközi Autószalonon. A tervezett többmárkás gyártási helyszínnel kapcsolatos döntés várhatóan az év végén születik meg.   *: a kínai leányvállalatok nem szerepelnek a fent említett tervekben. Ezek a leányvállalatok saját forrásból finanszírozzák az üzemeket és termékeket érintő befektetéseket.  

A Scania Rugalmas Karbantartása

2019.11.21.
„A hálózatba kapcsolt nehézkategóriás járművek egyik legnagyobb flottájával rendelkezünk a világon, ami egyértelmű versenyelőnyt nyújt számunkra abban, hogy az egyéni felhasználáshoz igazított, adatalapú karbantartási szolgáltatásokhoz szükséges, műszakilag legkorszerűbb rendszereket kínáljuk” – mondta Niklas Olsson, az értékesítési és marketingrészlegnél a globális szolgáltatáskoncepciók vezetője. A Rugalmas Karbantartás sikerének kulcsát a szervizek jelentik A Scania a Rugalmas Karbantartással folyamatosan figyeli a járművek üzemelési adatait, hogy pontosan meghatározhassa, mikor kell elvégezni a különböző karbantartási feladatokat. A szolgáltatás egyik sarokköve a szervizek szerepe azáltal, hogy előre kapcsolatba lépnek az ügyfelekkel, amikor esedékes a karbantartás. „Jelenleg az 1600 szervizünkből 1200 hálózatba kapcsolt, és a Rugalmas Karbantartás a Scania tehergépkocsik túlnyomó többségéhez elérhető” – magyarázta Niklas Olsson. „De még mindig akadnak fehér foltok, például Dél-Korea és Tajvan is a most sorra kerülő piacok közé tartozik.” Az Egyesült Királyság rendelkezik messze a legtöbb Rugalmas Karbantartási szerződéssel – több mint húszezerrel –, amelyet Németország követ tízezerrel. Dánia is lelkes befogadó 7500 szerződéssel, ami lenyűgöző teljesítmény az ország járműállományának méretéhez viszonyítva. Több adat fokozza a Scania rálátását a járművekre A Rugalmas Karbantartási szerződések növekvő száma révén a Scania folyamatosan finomhangolhatja az elemzéseket az időzített karbantartási szolgáltatásokhoz. „Ahogyan egyre több adatot gyűjtünk, egyre többet tudunk meg a járműveinkről” – mondta Anders Rydell, a Rugalmas Karbantartás termékfelelőse. „Hetente egyszer rutinszerűen megvizsgáljuk és áttekintjük minden egyes tehergépkocsi üzemelését, hogy ellenőrizzük, ez összhangban áll-e a korábbi mintákkal, szükség esetén pedig elvégezzük a korrekciókat.” A Scania jelenleg keresi a Rugalmas Karbantartás továbbfejlesztési lehetőségeit, hogy fokozza az üzemidőt az adatalapú megelőző javításokkal és a járművek egészségi állapotának megfigyelésével. „Egyértelmű stratégiánk a legkorszerűbb technológiát alkalmazni szolgáltatásaink fejlesztéséhez, hogy növeljük ügyfeleink számára az üzemidőt” – mondta Niklas Olsson. Számítási példa A Rugalmas Karbantartás szervizintervallumait választani egy német ügyfélnek az alábbi adatokon alapulhat. Ez az ügyfél egy Scania S 500-ast vezet, átlagosan 86 kilométer/óra utazósebességgel, alapvetően sík domborzatú területeken. A motor kopása és elhasználódása csekély mértékű, akárcsak a levegő- és a részecskeszűrőé. A sebességváltó és a retarder kopása enyhén nagyobb.      

A SEAT új részleget hoz létre, amely elősegíti a városi mobilitást

2019.11.21.
Az új üzleti egység integrálja az összes termék-, szolgáltatás- és platform-alapú mobilitási megoldást. Célja az, hogy 2020-ban piacra dobja az e-robogót, és az új e-Kickscooter koncepció is belekerül ebbe az egységbe, és kiegészíti azt a portfóliót, amely 2018-ban a SEAT EXS-sel kezdődött. A termékskálát a végfelhasználók, a flották és a megosztási szolgáltatások számára tervezték. Ebben a tekintetben a SEAT Urban Mobility részleg továbbra is együttműködik a városi és közigazgatási képviselőkkel a városi mobilitásra tervezett járművek alkalmasságának elemzése céljából, mint például a SEAT Minimó tanulmány esetében, amelyet a Mobil Világkongresszus legutóbbi rendezvényén mutattak be. A SEAT Urban Mobility integrálja a Respiro-t is, azt az autómegosztó platformot, amely jelenleg Madridban működik és a közelmúltban elindult a Barcelona melletti L'Hospitalet de Llobregat városban is. A Respiro fenntartható járműparkkal rendelkezik, amely sűrített földgázzal (CNG) működik, és hamarosan az új elektromos Mii is csatlakozik a járműparkhoz. Az új üzleti egység a startup UFO vállalkozással együttműködve a SEAT által kínált kicksharing szolgáltatást is kezeli, és ezt a SEAT:CODE, a cég új szoftverfejlesztő központja fogja támogatni. A sajtótájékoztatón Luca de Meo, a SEAT elnöke hangsúlyozta, hogy „ez a stratégiai üzleti egység lehetővé teszi, hogy erőfeszítéseinket a felhasználók új mobilitási igényeire összpontosítsuk. A SEAT a Volkswagen-csoport mikromobilitási szakértői központja, ami azt jelenti, hogy célzottan tervezett termékeket fejleszt a Csoport minden márkájának, nem csupán a SEAT-nak. Ezenkívül szolgáltatásokat nyújtunk és megoldásokat is adunk a városi területeken a zaj, a szennyezés és a környezeti-lábnyom csökkentésére, a polgárok életminőségének javítása érdekében.”  

Ma is balesetekkel indult a nap

2019.11.21.
Több autó karambolozott az M7-es Budapestre bevezető szakaszán csütörtök reggel, emiatt jelentős torlódás alakult ki a város felé. Az MTI helyszíni tudósítója nyolc sérült autót látott az Egér úti leágazáshoz közel, a gépkocsik egy sávot foglalnak el. Feketén kezdődött a reggel Sárszentmihály térségében is, ahol három személygépjármű ütközött össze. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. Kerülni a 7-es számú főúton Szabadbattyán érintésével lehet. (mti, police.hu)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója