Bottas nyerte az időmérőt

2019.04.13.
Az összetettben élen álló 29 éves versenyzőnek ez az idei első, egyben pályafutása hetedik pole pozíciója, Sanghajban most először startolhat az élről. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton indulhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé (Ferrari) lesz. Vettel csapattársa, a monacói Charles Leclerc negyedik lett, így a rajtrács második sorából a két Ferrari startol. Érdekesség, hogy a harmadik sort a két Red Bull, a negyediket a két Renault, az ötödiket pedig a két Haas foglalhatja el. A thaiföldi Alexander Albon autója a harmadik szabadedzésen, két órával az időmérő előtt a célegyenesre vezető kanyarban megcsúszott és a falnak csapódott. A Toro Rosso annyira összetört, hogy Albon nem tudott részt venni az időmérőn, ezért az utolsó helyről lesz kénytelen rajtolni. Az 56 körös Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik futamát vasárnap 8.10 órától rendezik meg. A rajtsorrend: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Sebastian Vettel (német, Ferrari) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull) Pierre Gasly (francia, Red Bull) Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) Nico Hülkenberg (német, Renault) Kevin Magnussen (dán, Haas) Romain Grosjean (francia, Haas) Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Sergio Perez (mexikói, Racing Point) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) Lando Norris (brit, McLaren) Lance Stroll (kanadai, Racing Point) George Russell (brit, Williams) Robert Kubica (lengyel, Williams) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) MTI

Nem lesz könnyű a hétvégén Budapesten autózni

2019.04.13.
A közlemény szerint a városvédő futás miatt szombaton 10 és 16 óra között lezárásokra kell számítani a Margitsziget környéki budai és pesti utakon, vasárnap kora reggeltől délig a rakpartoknál, délután pedig újból a Margitsziget térségében. A lezárások érintik a BKK egyes járatait is. A 4-es és a 6-os villamos szombaton 15.10 és 15.40 között egyik irányban sem áll meg a Margit hídon. A 15-ös és a 115-ös autóbuszt egy szakaszon a Váci útra terelik, a 26-os busz egész nap rövidebb szakaszon, az Árpád híd és a Zenélőkút között, de sűrűbben jár, míg a 34-es és a 106-os busz délután az Árpád híd felé nem áll meg a Margitsziget/Árpád híd megállóban. Vasárnap a lezárások miatt rövidített útvonalon jár a 19-es, a 41-es, a 47-es és a 49-es villamos, valamint a 16-os, a 26-os és a 109-es busz, két szakaszra osztva közlekedik a 2-es villamos, módosított útvonalon az 5-ös, a 9-es, a 105-ös és a 178-as busz, valamint a 83-as troli. Az Élet menete miatt vasárnap 16.30 és 19.30 között a 15-ös és a 115-ös autóbusz, valamint a CITY járat a Kiskörúton át közlekedik, a 2-es villamos pedig csak a Közvágóhíd és a Boráros tér, valamint a Széchenyi István tér és a Jászai Mari tér között jár.

A Toyota és a Panasonic akkumulátor-gyártó céget alapít

2019.04.13.
A Toyota Motor Corporation és a Panasonic Corporation együttesen fejleszt, kutat és gyárt prizmatikus lítium-ion akkumulátorokat, szilárdtest akkumulátorokat és jövőbeli energiatároló egységeket. A közös tevékenység célja az egyre inkább elektrifikált hajtások továbbfejlesztése. A Toyota szakértelmével és piaci adataival járul hozzá a nagylépétű projekthez elektromos autó oldalról, míg a Panasonic akkumulátorgyártóként hozza tudását. A közös vállalat 2020-ban kezdi meg működését, és 51%-ban Toyota, míg 49%-ban Panasonic tulajdon lesz.

Megvan, hol dolgoznának szívesen a magyarok

2019.04.12.
Immár hatodik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legvonzóbb munkáltatóit. A Randstad Employer Brand Research 2019-es eredményei alapján ismét az autóiparból került ki a nyertes, így tavalyi sikereit folytatva idén is a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató. A magyar munkavállalók értékelése alapján második helyen végzett a LEGO, míg bronzérmes lett az IBM. „Azok a vállalatok kerültek ki abszolút nyertesként a versenyben, akik elmondhatják magukról, hogy a pénzügyi stabilitás mellett a legújabb technológiai újításokkal is tartják a lépést, valamint jó a megítélésük, hírnevük, munkáltatói márkájuk” – fűzte hozzá Baja Sándor. Saját szektorában különdíjat érdemelt ki a K&H, az MVM, a Sanofi-Chinoin, a Hunguest Hotels, a Procter&Gamble, a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Telekom és a Kühne + Nagel. A legismertebb munkaadó a Spar lett. A szektorok versenyének élén az IT végzett, melyet az SSC, majd a telekommunikáció követ. Felértékelődő munkahelyválasztási elvárások A Mercedes kecskeméti gyára A munkahelyválasztást befolyásoló három legfontosabb faktor rangsora változatlan tavalyhoz képest. Továbbra is a fizetés a leghangsúlyosabb tényező, majd ezt követi a kellemes munkahelyi légkör és a hosszú távon biztos állás megléte. „A munkavállalók ezzel szemben a munkáltatói ajánlatokat elsősorban a cég pénzügyi stabilitása, a biztos állás és a fejlett technológiai háttér mentén észlelik. A munkáltatók által kínált és a munkavállalók által elvárt különbségek feltárása ezért fontos szempontokat nyújt egy versenyképes munkáltatói márka kialakításához” – részletezte az eredményeket Baja Sándor. A munka-magánélet egyensúlyának, a munkahely elhelyezkedésének, a sokszínű, támogató légkörnek, a társadalmi felelősségvállalásnak és a szolgáltatások, termékek minőségének a szerepe például felértékelődik: évről évre dinamikusan nő jelentőségük a munkavállalók szemében. A fluktuációt tekintve a megkérdezett munkavállalók 23 százaléka váltott tavaly munkahelyet. „Ha figyelembe vesszük, hogy összességében a foglalkoztatottak 34 százaléka tervez 2019-ben továbblépést, akkor kifejezetten fontos, hogy megfelelő megtartási stratégiával csökkentsük az elvándorlást” – fűzte hozzá Baja Sándor.  A munkahelyváltások fő indikátorai a munkabérrel és karrierúttal kapcsolatos problémák vagy a remélt, jobb lehetőségek. A maradás mellett leginkább a fizetéssel való elégedettség, a jó munkahelyi légkör, valamint a biztos állás a legfőbb érvek. A munkavállalók 28 százaléka dolgozna szíve szerint saját vállalkozásában, míg 20 százalékuk lenne multinacionális cég alkalmazottja. Előbbi cégformánál a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmasság, míg utóbbinál a kiszámíthatóbb, fix jövedelem és a stabil munkahely a szimpatikus tényező.   Mi kell az X-nek, miért marad az Y-generáció? A fiatalabb munkavállalókat biztosítani kell a karrierépítési lehetőségekről és a fejlődési potenciálról ahhoz, hogy ne kezdjenek el új kihívásokat keresni. Az Y-generációt a kellemes munkahelyi légkör, az X-et és Z-t pedig a biztonság és a kedvező fizikai elhelyezkedés tudja maradásra bírni. Mindezek mellett míg a Z-seknek fontos a sokszínű, befogadó csapat, addig az Y-korosztály inkább a karrierépítési lehetőségeket keresi. Az X-generáció tagjainak értelemszerűen a munka-magánélet egyensúlya kerül fókuszba, míg az 55 év felettiek a pénzügyi stabilitást szeretik. „Elengedhetetlen tényező a toborzásnál, hogy generációra szabottan szólítsuk meg a potenciális munkavállalót, hiszen ugyanaz az ajánlat az egyiknek vonzó, a másiknak viszont nem kecsegtető”– magyarázta Baja Sándor. A top 3 legvonzóbb munkáltató Magyarországon 2018-ban a Randstad Employer Brand toplistája szerint: (Zárójelben a 2018-as helyezések) 1 Mercedes-Benz (1.) 2. LEGO (7.) 3. IBM (2.)   Különdíjak: Legvonzóbb munkaadó – Pénzintézet: K&H Legvonzóbb munkaadó – Energetika és közműszolgáltatás: MVM Legvonzóbb munkaadó – Gyógyszer- és vegyipar: Sanofi-Chinoin Legvonzóbb munkaadó – Kiskereskedelem és HORECA: Hunguest Hotels Legvonzóbb munkaadó – FMCG: Procter & Gamble Legvonzóbb munkaadó – Telekommunikáció: Magyar Telekom Legvonzóbb munkaadó – Szállítmányozás és logisztika: Kühne + Nagel Legvonzóbb munkaadó – Információ Technológia: Nokia Legvonzóbb munkaadó – Szolgáltatások: Szerencsejáték Zrt. Legismertebb munkaadó: Spar A verseny szabályzata alapján nívódíjban részesülnek azok a vállalatok, amelyek kategóriájukban 5 éven belül háromszor nyertek. Ők a versenyen kívül, nívó díj kategóriában kapnak külön elismerést. Idén a MOL-nak gratulálhatunk.  

Sportos vagy terepes? Skoda Kodiaq páros teszt

2019.04.12.
Hogy néznek ki? Hatalmasnak tűnik a Kodiaq, bár papíron mégsem akkora, nem is értem, hogy lehet ilyen tágas öt méter alatt. 4,697 méteres hosszúságával, akár hétüléses utasterével és kategóriája legnagyobb csomagterével a Skoda Kodiaq a cseh autógyártó első nagyméretű szabadidő-autója. Szélessége 1882, magassága 1676 (tetősínekkel együtt), tengelytávja pedig 2791 milliméter. Belterének hosszúsága 1793, könyökmagasságban mérhető szélessége elöl 1527, hátul 1510 milliméter. Elöl 1020, míg hátul 1014 milliméteres fejtér áll rendelkezésre, a hátsó lábtér térdmagasságban pedig akár 104 milliméter lehet. A Scout változat 4706 milliméter, 9 milliméterrel hosszabb, mint a Kodiaq alapmodell. A Kodiaq nem akar többnek látszani, mint ami, az összeszerelés minősége kiváló, de nem prémium, ahogy az utastérben használt anyagok is megfelelnek a saját kategóriájának. Kis nyiszogás, enyhe zörgés néhol hallatszik - megjegyzem: mindkét tesztautó túl volt már a sokadik teszten és 25 ezer kilométeren. A Scout fékei enyhén daráltak lassuláskor, állítólag a teszt előtt kapott új fékbetéteket, talán ezért. A Scout (felára 360 ezer forint) távolról ezüstszürke ablakkeretéről, külső tükreiről és tetőlécéről ismerszik fel, belül meglepően otthonos az alcantara bőrkárpit és a kőrisfa hatású műanyagbetétek alkalmazásával. A Sportline kivitelről messziről árulkodik a fekete hűtőrács, az elektromosan állítható, fűtött és behajtható visszapillantó tükrök fekete háza és az egyedi tervezésű hátsó lökhárító. A tetősínek opcionálisan fekete színben is elérhetőek. Ezen kívül a hátsó ablakok színezett üveget kaptak. A modellváltozat sportüléseire ezüst öltésekkel varrott alcantara/bőr üléshuzatot húztak, az ezüst színű, rozsdamentes acélból és alumíniumból készült pedálok pedig kiemelkednek a fekete beltérből. A Scouttal ellentétben ebben a kormányról is kapcsolhatjuk a sebesség fokozatokat a háromküllős bőrborítású kormánykerék mögött. Központi kijelzőjén olyan egyedi információk jeleníthetők meg, mint az olaj- és vízhőfok, a köridő, a gyorsulási erők és a turbó töltőnyomása. A Scout kijelző olyan speciális adatokat is megjelenít, mint a kormányzási szög, az iránytű, a magasságmérő illetve az olaj- és vízhőfok. Mindkét változatban az első ülések mellett a kormány is fűthető, az ülések elektromosan állíthatók, memóriafunkcióval. A hátsó ülés sokrétűen variálható: 60:40 arányban osztva lehajtható, hosszirányban már alapkivitelben 18 centiméteres hosszon állítható és támlájának dőlésszöge is egyénileg változtatható. 313 ezer forintért hétüléses lehet a Kodiaq, a csomagtartó padlójából kihajtható hatodik és hetedik ülés alaphelyzetben gyerekeknek valók, isofix-csatolójuk azonban nincs. A háromzónás klímaberendezés opcionális, az elektromechanikus kézifék külön gombbal aktiválható. A már ismert okos megoldások (esernyő az ajtóban, jégkaparó a tanksapka alatt) mellett hasznos az ajtók peremvédője, amely előfeszített rugóival az ajtó nyitásakor önműködően kiemelkedik, így akadályozva meg, hogy az ajtó fémpereme a garázsfalhoz vagy a szomszédos parkoló autóhoz érjen. Az ajtó becsukásakor a védőléc ismét alaphelyzetébe áll vissza. Kívánságra rendelhető a hátsó ajtók elektromos gyerekzárja, a járművön belüli kommunikáció, illetve alvást segítő fejtámlák is kaphatók. 720 (öt üléssel, héttel 270-630 liter) és 2065 liter (lehajtott hátsó üléstámlával) közötti térfogattal a Kodiaq kategóriája legnagyobb csomagterével szolgál. Ha az opcionális lehajtható támlájú utasülés is a felszereltség része, akár 2,80 méter hosszú tárgyak is szállíthatók az utastérben. Extrafelszereltségként elektromos csomagtérajtó is kapható, amely további opcióként lábmozdulattal és az utastérben található gombbal is nyitható, illetve zárható. Jól jött ez mindkét autónál, szerencsére kis akrobatikával is működött. Tesztautóink vontatni is tudnak, a kipróbált hajtásképletek révén akár 2,5 tonna össztömegű utánfutót húzhatnak, amelyhez elektromosan kireteszelhető vonófej áll rendelkezésre. Hogy mennek? A 2.0 TDI csúcsváltozata a piros Sportline változatban 140 kilowattot (190 lóerő) és 400 newtonmétert küld a főtengelyre. SCR-katalizátorral szerelik, az AdBlue folyadékszintről elektronikus úton tájékoztat a fedélzeti számítógép (a teszt közben meg is jelent a figyelmeztetés, hogy 4000 kilométerre elegendő az adalék. Párszor még figyelmeztet, de ha nem töltjük fel a tartályt, az utolsó figyelmeztetés után megáll a motor). A gyengébb motor 340 newtonméteres nyomatéka már 1750-es fordulattól érkezik és háromezres fordulatig használható, ennél a 190 lóerős 60 Nm-rel tud többet. Be kell valljam, nem számítottam rá, de ez a különbség igenis érezhető. A Sportline sokkal élénkebb, fickósabb, míg a Scout komótosabb. A terepes modell 10, míg a sportos verzió 9 másodperc körül teljesíti a százas sprintet, mindkettő végsebessége meghaladja a 190 kilométer/órát, a Sportline sofőrje akár 210-zel is repeszthet. Tömegük is hasonló: 18-19 mázsa. Mind a Scout, mind a Sportline változatban alapfelszereltség a hétfokozatú, dupla kuplungos automatikus váltó, a Haldex összkerék-meghajtás, a LED-es fényszórók és hátsó lámpák, és az adaptív lengéscsillapítás szabályzás, valamint az azzal járó menetdinamikai kapcsoló, amelynek öko fokozatában szabadonfutó funkció is rendelkezésre áll. Ez 20 kilométer/óra felett gázelvételkor önműködően üresbe teszi a sebességváltót, a kocsi pedig vitorlázik. A havas útra tervezett üzemmód (snow) a menetmód-választó rendszer egyik eleme. Ebben az üzemmódban az asszisztens rendszerek segítenek alacsony tapadású felületeken haladni. A kipörgésgátló (ASR) például a jobb tapadás érdekében csökkenti a kerekek kipörgését, a szervokormány pedig felkeményedik. Az automatikus 4x4-es rendszer szíve az elektronikus szabályozású lamellás tengelykapcsoló. Intelligens és gyors működésű, központi szabályozóegysége folyamatosan számítja a hátsó tengely számára ideális pillanatnyi forgatónyomatékot (ám legfeljebb csak a nyomaték felét képes hátra küldeni), hogy megelőzze a jármű feletti irányítás elvesztését. Motorfék-üzemben és kis terhelés mellett a hajtás üzemanyagtakarékos módon csak az első tengelyre összpontosul. Mindkét kocsiban található offroad gomb. Ha megnyomjuk, azon kívül, hogy feljön a kijelzőn a terepes menü a magasságmérővel, iránytűvel és kerékszögmérővel, automatikusan bekapcsol a lejtmenetvezérlő, aminek sebességét a gázpedállal tudjuk szabályozni. Milyen vezetni? A McPherson-rendszerű első felfüggesztések részben alumíniumból készülnek. A négykaros, acél hátsó felfüggesztések elemei egymástól elkülönítve veszik fel a hossz- és oldalirányú erőket. Az elektromechanikus rásegítésű szervokormány steril, kevés visszajelzéssel szolgál a kerék-útfelület kapcsolatról. Az adaptív lengéscsillapítás-szabályzás elektromos szelepeivel szabályozza a pillanatnyi menethelyzetnek megfelelően a lengéscsillapítók működését. Komfort módban úgy hullámzik a kocsi, mint egy óceánon hánykolódó tutaj, sport módban már izgalmasabb a vezetése, a váltó is közreműködőbb, ugyanakkor rossz úton kellemetlen a csillapítás. Sokkal finomabb lenne a futómű, ha nem 19-es malomkerekeken futna a kocsi, de mindkét modell ilyeneket kapott, a téli gumikat a Pirelli gyártotta. Terepen nem próbáltam ki, de nem is odavaló, hasmagassága 18,7 centi (a Scouté 7 milliméterrel nagyobb), terepszöge elöl 19,1, hátul pedig csupán 15,3 fok. A 19-es kerekei és a rajtuk feszülő 235/50-es gumik az aszfaltot szeretik. Városi forgalomban behemót, szűk utcákban úgy viselkedik, mint maci a málnásban. Fogyasztása baráti: jól meghajtva 6,8 litert fogyasztott 100 kilométerenként a mintegy 800 kilométeres tesztúton a Sportline, a Scout még kevesebbel is beérte: a mintegy 600 kilométeres teszten 6,1 litert fogyasztott 100 kilométerenként. Előbbi hatótávja több mint 870-900 kilométer, utóbbival én megkockáztatnám az ezer kilométert is. Mennyibe kerül? A Kodiaq nemcsak méretében magasodik a többi Skoda fölé, hanem árában is. Mindkét tesztautónk gazdag ellátmánnyal csábítja a tehetős vásárlókat. Mindent megadnak, ami szem-szájnak ingere. A biztonságot sem érheti kritika. Az alapkivitelhez tartozó, városi vészfék funkcióval kiegészített koccanásgátló radarérzékelőivel ismeri fel az autó előtt gyalogosokkal vagy más járművekkel adódó veszélyes helyzeteket. Amennyiben szükséges, figyelmezteti a vezetőt és adott esetben enyhén lassít, szükség esetén vészfékez. A városi vészfékfunkció 34 kilométer/órás tempótól aktív. Az extrák sorából kihagyhatatlan a sávtartó automatika, a táblafelismerő rendszer, az aktív parkolóasszisztens, a háromzónás légkondi, a nagy és érintőképernyős navigáció, a kétrészes panorámatető, sőt, 575 Watt összteljesítményű, 10 hangszórós Canton hifi és 230 voltos csatlakozó is volt még az autóinkban. A 15 millió forint körüli árról további extrák tehetnek: behajtható vonóhorog, láblendítéses ajtónyitás, érintéses nyitás, gombos indítás, tetőablak, vezeték nélküli mobiltöltés. Hogy melyiket választanám? Általában a nagyobb motor és kisebb teljesítmény pártján vagyok, de a két kipróbált modell közül a Sportline tetszett jobban. Határozott, erős, fürge, jobb vezetni, nem fogyaszt sokat és még egy köbméter deszkát is elvisz. Kép és szöveg: Biró Csongor

A ŠKODA az első negyedévben 307 600 járművet szállított ki és ezzel növeli a globális piaci részesedését

2019.04.12.
Alain Favey, a ŠKODA AUTO értékesítési és marketing igazgatósági tagja szerint: „A kulcsfontosságú növekedési piacokra előrejelzett kihívások ellenére is a globális piaci részesedésünk az első negyedévben stabil maradt. Ez az ígéretes évkezdet bizonyítja, hogy vonzó modellválasztékunk világszerte jó fogadtatást kapott. Különösen büszkék vagyunk az új ŠKODA SCALA kompakt modellünkre, amely az első piacokra ebben a hónapban kerül bevezetésre.” Nyugat Európában a ŠKODA 4,4 százalékos növekedéssel 55.700 autót szállított ki márciusban (2018 március: 53.400 autó). Az év első három hónapjában a cég növelte ügyfél-kiszállításait a régióban összesen 137.900 darabra – ez 5,8 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest (2018 január-március: 130.300). Márciusban Németország megmaradt a cég második legnagyobb egyedi piacának 17.700 ügyfélautó kiszállításával. Az autópiacon tapasztalható általános visszaesés ellenére a ŠKODA 3,6%-os növekedést regisztrált az előző évhez képest ( 2018 március: 17.100 jármű). Az év első negyedévében a ŠKODA 7,5 százalékkal 48.000 autóra növelte kiszállításait Németroszágban (2018. első negyedév: 44.600 autó). Januártól márciusig két számjegyű növekedést ért el Franciaországban (8.400 autó, +12,4%), Svájcban (6.100 autó, +40,8%), Hollandiában (5.200 autó, +16,7%), Dániában (4.800 autó, +38,8%) és Portugáliában (400 autó, +12,4%). Közép-Európában márciusban a ŠKODA 18.500 járművet szállított ki az ügyfelek részére (2018 március: 19.800 jármű, -6,6%). Az év első negyedévében az autógyártó összesen 52.300 járművet szállított az ügyfelek részére (2018. január-március: 56.900 jármű, -8,1%). A teljes autópiac ebben a régióban is csökken. Márciusban a ŠKODA 8.000 járművet szállított a cseh belföldi piacon (2018 március: 8.500 jármű, -5,7%). Az év első három hónapjában a gyártó 22.000 darabos kiszállítást ért el (2018 első negyedévében: 25.400 jármű, -13,4%). A tendenciával ellentétben a ŠKODA két számjegyű növekedést ért el Szlovéniában, ahol a gépjárműgyártó januárban és márciusban 2.300 gépkocsit szállított ki az ügyfeleknek (2018 első negyedévében: 2.000 jármű, + 14,0%). Kelet-Európában Oroszország kivételével a ŠKODA márciusban 4.500 szállítást regisztrált (2018 március: 3.900 jármű, + 14,4%). Az év első negyedévében 11.000 kizállítással a ŠKODA 12,5% -os növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest (2018. január-március: 9.800 jármű). A ŠKODA két számjegyű növekedést ért el Szerbiában (1.900 jármű, 22,6%), Ukrajnában (1.600 jármű, + 45,9%), Bulgáriában (1.100 jármű, + 21,5%) és Kazahsztánban (200 jármű, + 164,2%). Oroszországban a ŠKODA márciusban jelentősen növelte kiszállításait az előző év azonos időszakához képest, 7,3% -os növekedést ért el 7000 kiszállított járművel (2018. március: 6.500 jármű). Az év első negyedévében a gépjárműgyártó 18.400 járművet szállított ki és 9,1% -os növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest (2018 első negyedévében: 16.900 jármű). Márciusban a ŠKODA 20.500 járművet szállított ki Kínában, a legnagyobb egységes piacra (2018 március: 28.100 jármű, -27,0%). Az első negyedévben a gyártó összesen 64.300 szállítást regisztrált az ügyfelek részére (2018 január-március: 79.200 jármű, -18,8%). Indiában a ŠKODA AUTO márciusban 1.500 járművet szállított, ami 3,0% -os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest (2018 március: 1.500 jármű). Az év első negyedévében a cseh autógyártó 7,8% -os visszaesést mutatott az előző év azonos időszakához képest, 3.900 szállítással (2018. első negyedév: 4.200 jármű). A ŠKODA AUTO kiszállításai 2019 első negyedévében (darab, kerekítve, modell szerint; +/- százalékban, 2018 februárjához képest): ŠKODA OCTAVIA (92.500; -12,5%) ŠKODA FABIA (49.100; -10,1%) ŠKODA RAPID (42.300; -13,8%) ŠKODA KAROQ (35.800; 109,0%) ŠKODA KODIAQ (35.700; -6,1%) ŠKODA SUPERB (28.200; -24,8%) ŠKODA KAMIQ (csak Kínában értékesített: 12.300; -) ŠKODA CITIGO (csak Európában értékesített: 11.300; + 15,5%) ŠKODA AUTO kiszállítások 2019 márciusában (darab, kerekítve, modell szerint; +/- százalékban 2018 márciusához képest): ŠKODA OCTAVIA (34.100; -10,8%) ŠKODA FABIA (20.500; -3,9%) ŠKODA RAPID (13.500; -25,8%) ŠKODA KAROQ (13.700; + 59,3%) ŠKODA KODIAQ (13.100; -8,2%) ŠKODA SUPERB (10.600; -23,4%) ŠKODA KAMIQ (csak Kínában értékesített: 3.300; -) ŠKODA CITIGO (csak Európábanértékesített: 5.000; + 20,4%)    
Címkék: 

Telematikai megoldás azonosítja be a veszélyes utakat

2019.04.12.
A vizsgálat során feltárt utak Avignonban, Béziers-ben, Párizsban, Saint-Denis-ben és Strasbourgban találhatóak. A Masternaut nem nevezi meg a pontos pozíciójukat, kivéve egyet, Wesselonne felé, Strasbourgtól nyugatra. „Meglepő, hogy néhány kereszteződés meglehetősen biztonságosnak tűnik, jó belátással és széles úttal” – mondja a telematikus. Ezzel azt sugallja, hogy a telematikai adatok segíthetnek az utak biztonságossá tételében. Nyugodtnak tűnik, de rettenetesen veszélyes - és ezt a Masternaut telematikai megoldása is megállapította (forrás: flotauto.com)

A Transporter 6.1 zárt kisáruszállító és dupla fülkés platós változatban debütál a „bauma 2019” vásáron

2019.04.12.
Április 8. és 14. között több, mint félmillió látogatót várnak 200 országból a vásárra, amelyen világ minden részéről érkező szakemberek megismerkedhetnek a Volkswagen Haszonjárművek új Transporter 6.1 modelljével. Az új Transporter 6.1 a karosszériaváltozat tekintetében páratlan kínálattal érkezik Münchenbe: platós kivitelben, kombi modellként és szimpla vagy dupla fülkés platós verzióban is megtekinthető. Ezzel a széles kínálattal a Volkswagen Haszonjárművek a legkülönbözőbb igényekre is a tökéletes járművet biztosítja, választ kínálva ezzel az összes előforduló egyedi szállítmányozási kihívásra. Megnövelt biztonság az új vezetéstámogató segédrendszereknek köszönhetően A Volkswagen Haszonjárművek célzottan választotta a 6.1 jelölést a Transporter hatodik generációjának ehhez az átfogóan megújított változatához, hiszen az itt alkalmazott műszaki változtatások messze túlmutatnak a hagyományos modellfrissítésen. Erre kitűnő példa a hidraulikus szervokormányzás helyett alkalmazott elektromechanikus rendszer, amely olyan összetett változtatás, hogy azt általában egy termékcsaládon belül csak a teljesen új generációs modell érkezésekor lépik meg a gyártók. Az elektromechanikus kormányzásnak köszönhetően a vezetéstámogató rendszerek teljesen új spektruma vált elérhetővé, amelyekkel – a még könnyebb kezelhetőség mellett - tovább javult a termékcsalád modelljeinek biztonsága. Az új vezetéstámogató rendszerek között helyet kapott a Lane Assist sávtartó rendszer (amely aktívan segít a járművet a haladási sávban tartani), a Park Assist (amely lehetővé teszi az automata kormányzással történő parkolást), az oldalsó védelem (amely figyelmeztet, ha veszélyesen közel kerülünk bármilyen akadályhoz vagy gyalogoshoz), a parkolóhelyről való kiállást segítő funkció (Rear Traffic Alert) és a vontatmánnyal végzett manőverezést segítő berendezés, a Trailer Assist. Az új rendszerek széles kínálatát gazdagítja a navigációs rendszerrel kombinált dinamikus táblafelismerő rendszer (Road Sign Display). A platós és a Kombi kivitelek alapfelszereltségéhez tartozik az új oldalszél-asszisztens, amely erős széllökések hatására – például hídon haladva - automatikusan stabilizálja a Transporter 6.1. futását. Szintén a szériafelszereltség részeként szerepel a másodlagos ütközésvédelem és a Hill Start Assist visszagurulás gátló rendszer a kínálatban. Tökéletes részletek, amelyek egyszerűbbé teszik a hétköznapok feladatait Mindezek mellett – köszönhetően a teljesen újratervezett fülke új elemeinek – a hétköznapok feladataihoz is ideális társ az új Transporter 6.1. Ilyen újdonság a vezetőülés közelében kialakított 230 voltos aljzat és az utasoldali kétszemélyes üléspad alatt található zárható rekesz. Ezen kívül a hosszú szállítandó áruk elhelyezését is újragondolták a mérnökök, így azok mostantól az utasoldali dupla üléspad alatt is áttolhatók. Ez megnöveli a raktér maximálisan kihasználható hosszát, amely így 2 450 milliméterről 2 800 milliméterre emelkedik, a hosszú tengelytávú modelleknél pedig 2 900 milliméterről 3 300 milliméterre változik. A Transporter 6.1 szintén a szériafelszereltség részeként rendelkezik egy külön raktérzáró rendszerrel. Ez lehetővé teszi, hogy a raktér teljesen el legyen zárva a fülkétől. Első lehetőség: kizárólag a raktér van zárva („Postás üzemmód”), második lehetőség: kizárólag a fülke van zárva („Műhely üzemmód”). A későbbiekben érkezik a „Futár csomag”, amely különösen ellenálló kivitelben készül, főleg azoknak az alkatrészeknek a tekintetében, amelyek igen nagy igénybevételnek vannak kitéve, mint például a generátor, az akkumulátor és a féltengelyek. Tovább bővített szériafelszereltség a még nagyobb hozzáadott értékért A Transporter 6.1 alapfelszereltsége tovább bővült. Új elemként bekerült a szériafelszereltségbe az elektromos ablakemelő, a központi zár, az elektromosan állítható, fűthető külső tükör, az új H7 fényszórók, az energiahatékony LED technológiát használó belső világítás és a Bluetooth kapcsolódást kínáló Composition Audio rádiórendszer. Műszerfal: összeköttetésben a jelen és a jövő világával A Volkswagen Haszonjárművek következetesen hozzáigazította a Transporter 6.1 munkaállomását a digitális világ követelményeihez. Jelenleg opcionálisan elérhető a harmadik generációs moduláris információs és szórakoztató rendszer (MIB3), amely teljesen új alkalmazások és online szolgáltatások használatát teszi lehetővé. Az információs és szórakoztató rendszerek legfontosabb eleme a beépített SIM-kártya (eSIM). Ez az eSIM új, internet alapú funkciók és szolgáltatások széles skáláját nyitja meg. Hatékony dízel erőforrások 90 és 199 lóerő között A Transporter 6.1 forgalmazása hatékony, 2,0 literes turbódízel motorokkal (2.0 TDI motorok 66 kW / 90 LE, 81 kW / 110 LE és 146 kW / 199 LE teljesítményszintekkel) indul. Mindegyik megfelel az Euro-6d-TEMP kibocsátási szabványnak. A 110 kW és 146 kW teljesítményt kínáló motorváltozatok opcionálisan összkerékhajtással (4MOTION) is elérhetőek lesznek. Az ABT-vel való partnerség révén a T6.1 akár nulla helyi kibocsátású járműként – közel 1,2 tonna hasznos teherbírással - is megvásárolható lesz (82 kW / 112 LE teljesítménnyel). Az akár 77,6 kWh kapacitású akkumulátorok 400 km-nél nagyobb hatótávolságot (NEDC ciklus alapján) tesznek lehetővé - így a jármű ideális a városi kereskedelmi feladatokhoz. 

Mercedes autóbuszokat adott át az Inter Traction Electrics Kft. a VOLÁN-nak Debrecenben

2019.04.12.
A VOLÁN Buszpark Kft. 17 milliárd forintot meghaladó értékben összesen 201 darab modern, a mai kor elvárásait is kielégítő autóbusz beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást 2018 nyarán. A pályázaton sikerrel szerepelt az Inter Traction Electrics Kft. és a Merkantil Bank közös ajánlata, amelynek keretében határidő előtt adták át az 50 Mercedes-buszt. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az új Mercedes buszok átadásakor azt mondta, a korszerű, versenyképes közösségi közlekedésnek utasbarátnak, innovatívnak, fenntarthatónak, integráltnak és rugalmasnak kell lennie. Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója