Nézze meg a 45. Tokiói Autószalon újdonságait!

2017.10.25.

A Tokiói Autószalonra mindig érdemes odafigyelni és nincs ez másként idén sem, amikor már a 45. sorszámot viseli. Világpremierek, koncepciómodellek sora és persze elektromobilitás, minden mennyiségben. Nézegesse az MTI fotóiból készített galériánkat!

Galéria képek: 

Jó negyedévet zárt a Fiat Chrysler

2017.10.25.
A vállalat kedden közölte, hogy a harmadik negyedévben az üzemi tevékenység eredménye (EBIT) 17 százalékkal 1,76 milliárd euróra emelkedett. A nettó nyereség 910 millió euró volt, 50 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az árbevétel ugyanakkor a kedvezőtlen árfolyamhatások, így a font leértékelődése miatt 2 százalékkal 26,4 milliárd euróra csökkent.

Körözött Mazdát fogtak Röszkén

2017.10.25.
Egy bosnyák állampolgárságú férfi október 24-én 5 óra körül egy osztrák honosságú Mazda sofőrjeként akarta az országot elhagyni a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Az intézkedés során kiderült, hogy a forgalmi engedélyben szereplő és a személyautón lévő alvázszám nem egyezik, valamint a gépkocsin lévő osztrák hatósági jelzést nem a járműre adták ki. Az ellenőrzés megállapította, hogy az autót eredetileg Szlovéniában helyezték forgalomba és az szerepel a Schengeni Információs Rendszerben. A magyar rendőrök a Mazdát lefoglalták. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.  

Idei negyedik különböző pilótapárosát veti be a Toro Rosso

2017.10.25.
Az olasz istálló hétfőn jelentette be, hogy a soron következő versenyhétvégén az új-zélandi Hartley mellett ismét lehetőséget kap a francia Gasly, aki Malajziában és Japánban rajthoz állt már a csapat színeiben. Múlt hétvégén, az Egyesült Államok Nagydíján az orosz Danyiil Kvjat volt az akkor debütáló Hartley társa, akit gyenge eredményei miatt korábban elküldött az istálló. A Toro Rosso a szezont a Kvjat, Carlos Sainz Jr. kettőssel kezdte, a spanyol pilóta már a Renault versenyzője.

Veszteséges volt a General Motors a harmadik negyedévben

2017.10.25.
A legnagyobb amerikai autógyár kedden bejelentette, hogy 3 milliárd dolláros veszteséget ért el a szeptember 30-án zárult három hónapban, ami alapvetően az Opel/Vauxhall értékesítéséből eredő 5,4 milliárd költségből fakad. Ezt a tételt leszámolva a GM adózás előtti profitja részvényenként 1,32 dollár volt, ami meghaladja az elemzők által várt 1,11 dolláros részvényenkénti nyereséget. A GM vezetése megerősítette korábbi profit-előrejelzését, és azt ígérte, hogy csökkenti a raktárkészleteit. Az értékesítésre váró járművek száma szeptember végén 76 napra elegendő készletet biztosított az amerikai piacon, csökkent az egy hónappal korábbi 88 naphoz képest, és várhatóan az év végére érik el a 70 napos célszámot. A General Motors arra számít, hogy idén és jövőre is stabil marad az amerikai autópiac, éves szinten 17 millió új könnyű gépjármű talál majd gazdára. A New York-i tőzsdén zárás előtt 3 órával 2,57 százalékos pluszban, 46,31 dolláron forgott a General Motors. Az árfolyam idén közel 30 százalékkal emelkedett, részben az önvezető járművek fejlesztésére tett erőfeszítések elismeréseként. Az elemzői prognózis szerint egy-két éven belül piacra kerülhetnek az első robot taxik.

Életműdíjat kapott Fa Nándor az 50. Fair play-gálán

2017.10.25.
Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte: kevés ország van, amely fél évszázados múlttal rendelkezik, ha a fair play elismeréséről van szó. Hozzátette, idén rekordot jelentő 50 ajánlás érkezett, s közülük tizenkét sportágban több mint húsz trófeát vagy diplomát osztottak ki. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere videoüzenetében hangsúlyozta: ezen a napon olyan sportembereket díjaztak, akik tevékenységükkel túlmutattak a sporton, és ezzel példaképekké váltak. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke videoüzenetében kiemelte: különleges alkalom, hogy a hazai fair play-bizottság 50. születésnapját ünnepelheti. A testület tevékenysége kibogozhatatlanul összefonódik a MOB-éval, s a becsületes versenyzés elismerésének mindkettőnél fontos szerep jut - jelentette ki. A díjazottak közül a 64 éves Fa Nándor az első magyar, aki a Vendée Globe verseny keretében egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet. 1985-től először a Szent Jupát (Gál Józseffel), majd az Alba Regia és a Budapest névre keresztelt, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, 2014-től pedig a Spirit of Hungary vitorlással vágott neki az óceánoknak. Ezzel a hajóval indult el 2016-17-ben harmadszor is a Vendée Globe földkerülő szólóversenyen, ahol a mezőny harmadik legidősebbjeként a nyolcadik helyen ért célba. Ezt követően jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől. A bizottság indoklása szerint az emberi teljesítőképesség határait feszegető Fa Nándor a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, aki teljesítményével beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.
Címkék: 

Külön termék lesz az autóáram

2017.10.25.
A gazdasági napilap cikke szerint néhány helyen már most is kérnek pénzt az elektromos autók töltéséért, de ott az eladók kiskaput használnak: becsomagolják az áram árát a parkolási díjba. Kiskapu az is, amikor az otthoni töltés árát az egyetemes szolgáltatási tarifával fizetteti meg a szolgáltató. Ezek egyelőre megengedhetők, de később nem lesz rájuk mód. Az NGM-ben készülő törvény életbeléptetésével Magyarország az uniós direktíváknak tesz eleget. Definiálja például a szükséges fogalmakat, meghatározza az állami, illetve önkormányzati jogköröket és kötelezettségeket. A direktíva fő elvárása az, hogy átlátható és átjárható, összehasonlítható legyen az idő-, illetve a mennyiségalapú töltés elszámolása. Arra azonban nem tér ki, hogy az elektromos autók áramának értékesítését hogyan kell fizetős, kereskedelmi szolgáltatássá tenni.

„Restartolás”

2017.10.24.
A szinte mindig mosolygós tekintet mögött céltudatos ember áll, akit eltökéltsége és a benzingőz iránti szeretete, akár a „fellegekig” is repíthetett volna. Azonban a sors keze – a szó átvitt és valós értelmében is – közbe szólt, így ez a szerelem egy kis vargabetű után más aspektusból került megvilágításba. Autoszektor (ASZ.): Hogy őszinték legyünk nem volt túl tág terünk az előzetes aknamunkát illetően, már ami a személyedet illeti. Gimnázium, majd a Corvinus Egyetem marketingszak szinte sebészi pontossággal behatárolja az irányultságod. Pestiesen szólva, már csak azt kell megkérdeznünk, hogyan csatlakozott be az életedbe a jóértelembe vett „autóipar”? Kazi Róbert (K.R.): Egyfelől Szeged kertvárosi utcáiban rengeteg kilométert beletettem a pedálos Moszkvicsomba. És persze rengeteg matchboxom is volt, később pedig elektromos autópályám. Másfelől ott volt a nagyapám, aki Csepelen és Pannónián motorozott, így a benzingőz már az ötvenes években elkezdte átjárni a családot. Harmadrészt mióta az eszemet tudom mindig volt otthon autónk. Nálunk egy vasárnapi ebédnél rendszeresen visszatérő téma volt a férfiszakasznál az autókról folytatott diskurzus. Édesapám szerint legalább harminc gépkocsija volt, így a KGST ipar összes márkája megfordult a családban, mire megvettük az első nyugati autónkat. Természetesen volt egy Volkswagen Bogarunk is, ami – nem hazabeszélve – a legmélyebb hatással volt rám. Kazi Róbert ASZ.: Ezt hallva semmi meglepő nincs a pályaválasztásoddal kapcsolatban… K.R.: Igen… Ugyanakkor gyerekkori impulzusok ide vagy oda, tizenévesként mégsem az autók felé fordultam - vadászpilóta akartam lenni. Ebben az olvasatban tehát inkább kerozinfüggőségről beszélhetünk. 14 évesen az egyik középiskolai honvéd kollégiumba jelentkeztem, amelyiknek az volt a feladata, hogy felkészítsék a „pilótapalántákat” a Kilián György repülőtiszti főiskolára. E mellett jártam úgymond hagyományos gimnáziumba is. Mondhatni minden meseszerűen ment, egészen a főiskolai felvételi utolsó orvosi vizsgálatig, ahol a pszichológus „felfedezte”, hogy balkezes vagyok, így nem vezethetek vadászgépet. ASZ.: Sokak szemében anno a katonaság az évek elpazarlása volt, téged vonzott az egyenruha, ezért akartad ezt választani? K.R.: Ha ez vonzott volna, akkor az említett helyzet ellenére is maradok a kötelékben. De nagyon csalódott voltam, hogy szinte mindennel repülhetek, csak vadászgéppel nem. Az pedig kifejezetten bosszantott, hogy már korábban is tudhatták, láthatták, hogy balkezes vagyok, így megéreztem ebben egyfajta manipulációt is. Ami nem szólt másról, mint hogy a honvédség innentől kezdve tulajdonképpen bármit megtehet velem, átképezhet, átvezényelhet, bárhova beoszthat. Ezt nem akartam! Szóval viharos gyorsasággal leszereltem. ASZ.: Újratervezés? K.R.: Igen. Már a gimnáziumban is a matek, fizika állt hozzám közel, és ha már az előzőekben szóba került a családi ráhatás, édesapám gazdasági végzettségű, így jött a Corvinus és a marketing szakirány. Ebben az időszakban rendszeresen szerveztek állásbörzéket a kampuszon. Így ötödévesként itt ismertem meg azt a céget, ahol később elhelyezkedtem. Nagyon komoly referenciákkal rendelkeztek és bővíteni akarták a portfóliójukat, ehhez építettek akkor csapatot. Színes és érdekes munka volt, és nem csak a high-tech miatt – animációs filmek gyártásával foglalkoztak –, hanem azért is, mert rengeteg ügynökséggel és marketingessel kerültem kapcsolatba. Később tulajdonképpen ez inspirált arra, hogy kipróbáljam magam az ügyféloldalon. A Porsche Hungaria mellett volt még egy lapkiadói lehetőség is, de előbbi mellett döntöttem. Itt mint kereskedői marketinges helyezkedtem el a Volkswagen márkán. Később, részben a válság miatt a kereskedői és importőri marketinges funkciói összemosódtak, így lett egyszemélyi feladat a marketing. A.SZ.: Lépjünk át a jelenbe. Az elmúlt időszakban – Mici Mackó után szabadon – volt egy „kis fekete felhő” a márka fölött. Értelemszerűen nem akarom előhúzni a gumicsontot, hiszen nem ezért, illetve nem erről beszélgetünk most. De az tény, hogy ez a krízis marketing és kommunikációs szempontból is kihívást jelentett, nemcsak anyavállalti szinten, hanem importőri oldalon is. Te, hogy élted ezt meg? K.R.: Egy olyan intenzív időszakról van szó, amit a legtöbb marketinges kolléga csak szakkönyvekből ismer. De az ilyen fajta személyes tapasztalatoknál sokkal fontosabbnak tartom az egész iparágat érintő változásokat, melyeknek élére állnánk a válság nélkül is. Hiszen a Volkswagen innovatív és környezettudatos márka. Az volt az általad körbeírt esemény előtt is – elég csak a CityStromer és BlueMotion modelleket, vagy a Think Blue filozófia jegyében indított nemzetközi és hazai programjainkat említeni. Persze a kialakult helyzet a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt adott bizonyos fejlesztéseknek. Ezen innovációk pedig nemcsak a gyártási folyamatot és a termékportfóliót, de az értékesítést és marketinget is érintik. A.SZ.: Kétségtelen, hogy egyfajta műszaki forradalom részesei vagyunk, te hogy kapcsolódsz ki? K.R.: Ha eltekintünk a konvencionális válaszoktól, akkor azt mondhatnám, hogy haza viszem a munkámat. Ugyanis évekkel korábban szert tettem egy Bogárral, majd tavaly még egyre, ezeket igyekszem rendbe hozni. Szerencsére az apósom autószerelő, így a feltételek is adottak a restauráláshoz.  

Kétszáz felett repeszt a távirányítású GT-R

2017.10.24.
A Nissan a valóságost a virtuálissal egyesítve létrehozta minden videojáték rajongó álmát, a PlayStation 4 DualShock4 játékvezérlővel távirányítható Nissan GT-R /C-t. A távirányítós szupersportautót helikopterből követve, többször 210 km/h-t meghaladó sebességet diktálva vitte körbe a silverstone-i pályán a GT Academy korábbi győztese, a NISMO színeiben versenyző Jann Mardenborough. A nagy hajtásról készült videó itt látható. Mardenborough leggyorsabb köre (1:17:47) során a GT-R /C 122 km/h-s átlagsebességet, illetve 211 km/h-s csúcssebességet ért el – az ezzel összehasonlítható, sofőrrel a kormány mögött elért átlagsebesség 134 km/h körül van a 2,6 km hosszúságú pályán. A GT-R /C-be összesen négy robotot építettek be, melyek a kormányt, a sebességváltót, a fékeket és a gázpedált mozgatják. A csomagtartóban elhelyezett hat számítógép másodpercenként akár százszor képes módosítani a kezelőszervek állását. A kormánykerék pozícióját például 65 000 fokozatban érzékeli a rendszer. „A kormányzást, a gázadást és a fékezést egyaránt olyan intelligensen, finoman irányíthatóan konfigurálták, hogy az autó viselkedését a kanyarokban és a gyors egyenes szakaszokon való kigyorsításoknál is jól érzékeltem. 200 fölötti tempóval vezetni egy életnagyságú, távirányítású GT-R-t Silverstone-ban, az autót egy helikopterről üldözve – felejthetetlen. Ez valóban az innováció élménye.” – értékelt a pilóta. Mindennek az Európában október 18-án boltokba kerülő Gran Turismo Sport megjelenése adott apropót és az, hogy a legendás szimulátor az idén húsz éves.

Első lehet a Lexus?

2017.10.24.
Az Egyesült Államokban, amely Kína rohamos térnyerése dacára még mindig a legnagyobb prémium piac a világon, jó ideje kemény konkurenciaharc folyik a kategória dobogós helyeiért. A Lexus, a BMW és a Mercedes-Benz karnyújtásnyira van egymástól, az éppen aktuális sorrendet leginkább a jól időzített termékbevezetések határozzák meg – írta közleményében a Lexus. A márka szerint a legutóbbi, harmadik negyedéves adatok alapjána Mercedes némileg veszített lendületéből, amellyel 2016 végén magához ragadta az első helyet. Akkor megelőzte nemcsak az addig vezető, ám a Lexus remek finise nyomán harmadik helyre csúszó BMW-t, de magát a Lexust is. A harmadik negyedévében a Lexus nagyon megközelítette az év eleji erős teljesítményével ezüstéremre pályázó BMW-t. "Ugyanakkor több jel is mutat arra, hogy a következő időszakban a Lexus lehet az a márka, amelyik a legnagyobb ütemben tudja fokozni jelenlétét." – bizakodnak a cégnél. Mindezt közleményük szerint többek között arra alapozzák: „A több mint nyolcvan éves szakmai múlttal rendelkező U.S. News & World Report értékelése szerint a sportosságtól eltekintve minden objektív és szubjektív téren többet kínál német ellenfeleinél a japán márka. Másrészt pont az amerikai (és amúgy a teljes globális) piacon húzókategóriának számító szabadidőjárművek között két nagyon fontos újdonsággal, az UX városi crossoverrel, valamint az RX hétüléses kivitelével készül hamarosan előrukkolni a Lexus. Ezek még idén bemutatkozhatnak, és amint kezdetét veszi gyártásuk és forgalmazásuk, az hónapok alatt megfordíthatja az erőviszonyokat, és visszaadhatja a Lexus számára a piacvezető pozíciót.”

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója