Első helyezésével 38-ra növelte FIM vb-címeinek számát, ugyanis immáron 19-szer avatták bajnokká a szabadtéri helyszíneken zajló TrialGP-n és 19-szer a fedett pályás X-Trial sorozatban. A Triál királya évtizedek óta tarol a versenyeken, mégsem mutatja fáradtság jeleit, sőt mintha egyre jobb formában lenne.
Bármily hihetetlen, 2007 óta áll a sportág csúcsán, és senki nem volt képes letaszítani trónjáról. Páratlan technikai felkészültségét és egyensúlyérzékét kihasználva a motorozás teljesen új szintjeit ismertette meg a világgal, és igazi bajnokként tette egyre magasabbra a lécet évről évre.
Ő a legjobb, ez vitathatatlan, miként az is szinte biztosra vehető, hogy ilyen nyerő sorozata senkinek nem lesz ebben a szakágban. És valljuk be, ez aztán nem egy könnyű sport! A triálversenyzőknek egy speciális pályán kell végig menniük, ami lehetetlennek tűnő ugratások sokaságát, függőleges falak megmászását és egészen meghökkentő akadályok leküzdését követeli meg a pilótáktól és erre a célra épített motorjaiktól.
A triálgépek nem hasonlítanak a többi motorhoz. Alacsonyak, nincs ülésük, kerekeik nagy átmérőjűek, tengelytávjuk pedig viszonylag rövid, így egészen különlegesek körvonalaik. A Bou által használt Montesa Cota 4RT az azonos néven értékesített, bárki által megvásárolható alapmodellre épül.
Fejlesztését a HRC és a Montesa Honda közösen végzi, egyebek mellett erősebb motorral segítve a 70 kg-os szöcske mozgását a nehéz, összetett pályákon. A PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően a teljesítményleadás karakterisztikája mindig az adott terepviszonyokhoz igazítható. A folyamatosan tökéletesített 4RT Bou minden győzelmében alapvető szerepet játszott 2007 óta.
Toni Bou pályafutása 1999-ben, 13 éves korában indult be igazán, mikor a kerékpáros triál-vb megnyerését követően úgy határozott, hogy motoron is kipróbálja magát. Alig két esztendőre rá, 2001-ben már a Spanyol Junior Triálbajnokság aranyérmét akasztották a nyakába, 2003-tól pedig a világbajnokság futamain is rajthoz állt. Első vb-címeit 2007-ben szerezte, abban az évben, mikor a Honda Montesa HRC-hez csatlakozott – a szabadtéri és a fedett pályás mezőnyben is diadalmaskodott.
A világbajnoki címek mellett 11-szer nyert összetettben a szabadtéri spanyol bajnokságban, és 18-szor segített a spanyol csapatnak, hogy megszerezze a – kétnapos, országok között zajló – Trial des Nations aranyérmét.
Legyen szó bármely motorsportról, ezek az eredmények valóban felülmúlhatatlannak tűnnek, de vajon miből meríti rendkívüli erejét a legendás Toni Bou?
– A rengeteg gyakorlás és az alkalmazkodóképesség tette sikeressé az évek során – árulta el a Repsol Honda HRC csapat vezetője, Takahisa Fujinami. – Mindegy, hogy szabadtéren vagy fedett pályán zajlik-e a verseny, igazodik a körülményekhez, ráadásul döbbenetesen jó stratéga. Ösztönösen értelmezi a pályákat, és mindig látja, melyik a legjobb útvonal, miként azt is, hogyan érdemes helyezkednie a motoron, hol ajánlott kicsit erőt gyűjteni és honnan kell elugrania. Olyan, mintha ezek vele született tulajdonságok lennének – teszi hozzá a gárda irányítója.
Az első világbajnoki cím 2007-es megszerzése óta majdnem két évtized telt el teljes veretlenségben, de Bou figyelme nem lankadhat, mert a fiatal versenyzők egyre ügyesebbek és sokuk szeretné elrabolni a Triálkirály koronáját. – Mindig olyan keményen dolgozunk, amennyire csak lehet – meséli a legenda. – Fontos, hogy a sérüléseket megfelelően kezeljük, mert a kor előrehaladtával egyre lassabb a gyógyulás, ezen a területen vannak a fiatalok a legnagyobb előnyben. Továbbra is szeretnék versenyben maradni az ifjú pilótákkal szemben, ez a motivációm egyik forrása – fűzi hozzá.
Mik lehetnek a céljai egy olyan embernek, aki már mindent megnyert? Természetesen, hogy még több mindent megnyerjen! Ahogy Bou fogalmaz: „Muszáj mindig nyernem, Persze a valóság talaján állunk, tudjuk, hogy egyszer véget ér majd a dal. Ezért is kell kiélveznünk minden egyes napot. Visszanézek, és mindent látok, amit elértünk... egyszerűen hihetetlen. Szeretném továbbra is élvezni a sportkarrieremet.”
Bou kiemelte, hogy bár ő megy végig a pályákon, nem lenne ilyen teljesítményre képes, ha nem állna mögötte kiváló csapata.
„Nagyon sokat számít, hogy a csapatom bízik bennem. Megnyugtat ennek tudata. Úgy gondolom, kiérdemeltük egymás bizalmát az évek során, és ez a remek kapcsolat teszi igazán élvezetessé a közös munkát. Tudjuk, hogy a bukás mindig benne van a pakliban, és akár veszíthettünk is volna az elmúlt években, de ilyen a sport. Szerencsések vagyunk, hogy ebben a hihetetlen élményben lehet részünk. Nagyon hálás vagyok a Hondának és a Repsolnak.”
De vajon mi a helyzet a csapattársakkal? Nem lehet könnyű olyan emberrel egy csapatban, aki legyőzhetetlennek látszik. Nos, a jelenlegi csapattársa, Gabriel Marcelli azt mondogatja, hogy Bou legjobb. Szerinte Bou-val szembe szállni, olyan mintha falnak mennénk. Ő a legjobb, és nagyon-nagyon nehéz legyőzni. Ez minden egyes nap arra motiválja a bajnokot, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából. Szóval ez a helyzet segíti jobbá válni. Nem csak neki, hanem vélhetően a többi pilótának is.
Mi lehet a következő lépés a bajnokok bajnokának? Hát nem a pihenés... Bou ismét rajthoz áll majd spanyol színekben a Trial des Nations versenyen, amit az olaszországi Tolmezzóban tartanak 2025. szeptember 20 és 21. között. És utána? Fejest ugrik az X-Trial 2026-os évadába, ami október 4-én veszi kezdetét Andorrában, Bou szülőhelyén. Ott hazai közönség előtt mutathatja meg, hogy mire képes, egyszersmind – remélhetőleg – repülőrajtot vehet a következő világbajnoki cím irányába.
– A triálban nincsenek határok – összegzi Bou. – Csak egyet szeretnék: fejlődni magamhoz mérten. Mikor megnyered a világbajnokságot, az mindig nagyon különleges pillanat. Azokon az estéken nehéz elaludni, utána viszont már csak az újabb győzelmekre gondolsz – osztja meg gondolatait.