Sorozatbaleset az M1-esen, forgalomkorlátozásra kell készülni

2025.09.21.
Több egymást követő közlekedési baleset történt 2025. szeptember 21-én 10 óra 30 perc körül, az M1-es autópálya 135-ös kilométerszelvényében Börcs külterületén. A műszaki mentés és a szemle idejére a közlekedők rendőri irányítás mellett egy sávon haladhatnak, torlódásra kell számítani! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem mindig az fizet, aki szabálytalan – így működik az objektív felelősség elve

2025.09.21.
Néhány napja fontos változás lépett életbe a közlekedési szabálytalanságok terén: másképp bírságolnak, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv. Nem számít, hogy ki nem kötötte be magát a kocsiban, ha a VÉDA-rendszer kamerái szabálysértés rögzítenek, az üzembentartónak kell fizetnie a büntetést. A változás nem teljesen újdonság, mert a biztonsági öv használatának elmulasztása már július 5-től az objektív felelősség hatálya alá került. Szeptember 18-án viszont életbe lépett a rendelet, amely a büntetési tételeket is meghatározta: lakott területen belül 20 ezer forint, lakott területen kívül 30 ezer forint, autóúton és autópályán 40 ezer forint a bírság összege.  Mi az objektív felelősség?  A közlekedés területén az objektív felelősség elve azt jelenti, hogy bizonyos szabálysértések esetén az autó üzembentartójának kell felelnie akkor is, ha nem derül ki a járművezető vagy az utasok személye. Sőt, ezt igazából nem is vizsgálják. (Az üzembentartó – ahogy az elnevezés is sugallja – az a személy, aki a jármű üzemeltetéséért felel, sok esetben maga a tulajdonos, de nem mindig.) Ha kamerák rögzítik a szabálytalanságot, az objektív felelősség alapján az üzembentartó kapja a bírságot (Fotó: Police.hu) Az objektív felelősség magához a szabálytalansághoz kapcsolódik, nem ahhoz az emberhez, aki elkövette a kihágást. A bírsággal nem vétkest keresik meg, hanem a kocsi üzembentartóját, és neki kell fizetnie is. Ez elsőre talán furcsán hangzik, de az a célja, hogy a kiemelt szabálytalanságokat minden esetben szankció kövesse, akkor is, ha nem lehet tisztázni, ki vezette az autót. A gyakorlatban ilyen akkor fordul elő, amikor nem rendőr intézkedik a helyszínen, hanem kamerák veszik fel a szabálytalanságot, és rendszám alapján megy a bírság.  Fontos tudni, hogy az objektív felelősség nem csak a biztonsági övre terjed ki. Ezt az elv vonatkozik például a gyorshajtásra, vasúti átjárón való áthaladásra, a piroson áthajtásra, a leállósáv használatára és a behajtási tilalomra.  Milyen kivételek vannak az objektív felelősség alól?  Az üzembentartó mentesül az objektív felelősség alapján kiszabott közigazgatási bírság alól, ha a szabálytalanság előtt ellopták a kocsiját. De csak abban az esetben, ha ezt még azelőtt jelzi a hatóságoknak, hogy megkapta volna a bírságról szóló határozatot.  Arra is van lehetőség, hogy a jármű használója – aki elkövette a szabálysértést – nyilatkozatot tegyen, és ezzel mentesítse a felelősség alól az üzembentartót. Amennyiben az üzembentartó él a kimentés lehetőségével, akkor a bírságot annak fogják kiszabni, akik valójában vezette a járművet.  A helyszíni ellenőrzésekre nem vonatkozik az objektív felelősség (Fotó: Police.hu) Lényeges az is, hogy a helyszíni ellenőrzésekre, valamint az azt követő eljárásra és bírságra nem vonatkozik az objektív felelősség. Ha rendőr megálltja az autót, és megállapítja, hogy a kocsiban utazók közül valaki nem használja a biztonsági övet, akkor mindenkivel szemben külön-külön eljár, és kiszabja a bírságot. Ráadásul ha a sofőr sem volt bekötve, neki még közlekedési büntetőpontot is kioszt.  Életet menthet a biztonsági öv A mostani változást a rendőrség azzal indokolta, hogy európai összehasonlításban Magyarországon sajnos még mindig alacsony a biztonsági öv használatának aránya, a szigorúbb szabály pedig ezen javíthat.  A biztonsági öv életet menthet, de sokan még mindig nem csatolják be Egy 2023-as felmérés szerint a hazai járművezetők 92 százaléka, az első ülésen utazók 90 százaléka, a hátsó utasoknak pedig csupán 65 százaléka csatolja be a biztonsági övet. Bár ez javulás a korábbi évekhez képest, további előrelépésre van szükség, hogy csökkenjen a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek száma. Ebben pedig kulcsfontosságú a biztonsági öv használata.  Az idei év első hét hónapjában biztonsági öv nélkül több mint 40 ember vesztette életét közlekedési balesetben, a sérültek száma pedig meghaladta az 500-at. Pedig a biztonsági öv az egyik legfontosabb védelmi eszköz az autókban. Használatával 50-60 százalékkal csökkenhető a személyi sérülés és a halálozás kockázata, valamint jelentős szerepe van abban, hogy kevésbé legyenek súlyosak a sérülések. A biztonsági öv megakadályozza a test előrelendülését, az autóból kiesést, továbbá az ütközés során fellépő erőket az emberi test legerősebb részeihez, a medencéhez és a bordákhoz vezeti el. A használata életet ment, csatold be mindig te is! Minden negyedik autós így vezet, pedig ez az egyik legveszélyesebb szokás Rengeteg sofőr ezt csinálja vezetés közben, pedig nagyon veszélyes szokás, mert lefoglalja a vezető figyelmét.  

Már rendelhető az első Debrecenben gyártott BMW iX3 – mutatjuk az árát is!

2025.09.21.
A tisztán elektromos meghajtású BMW iX3 sorozatgyártása idén ősszel kezdődik meg a vállalatcsoport legújabb és egyik legmodernebb, Debrecenben újonnan felépített gyárában. A forradalmi BMW iX3 teljesen új formanyelvvel, akár 805 kilométeres hatótávval, 400 kW-os maximális töltési kapacitással, új, a modellt minden eddiginél intelligensebbé és jövőbiztosabbá tevő elektronikai- és szoftverarchitektúrával és a márkától megszokott vezetési élménnyel várja az ügyfeleket. A debütáló modellváltozat, a BMW iX3 50 xDrive első példányait 2026 tavaszától vehetik át a bajor prémiumgyártó ügyfelei, a modell alapára bruttó 27 750 000,-Ft. Az új generációs BMW iX3 egy tisztán elektromos meghajtású Sports Activity Vehicle (SAV), amely először kínál ügyfeleinek ízelítőt a „Színtiszta vezetési élmény” új korszakából. A teljesen új formanyelv karakteres megjelenést kölcsönöz a modellnek, amely hűen tükrözi a technológiai előrelépéseket. A hatodik generációs BMW eDrive technológia, az akár 805 kilométeres hatótávolság és a 400 kW-os maximális töltési kapacitás új mércét állít fel a hatékonyság és a hosszú távú használhatóság terén. Az új elektronikai- és szoftverarchitektúra négy, úgynevezett „szuperagy” nagy teljesítményű számítógéppel teszi az első Neue Klasse modellt minden eddiginél intelligensebbé és jövőbiztosabbá. A „Heart of Joy” hajtáslánc- és menetdinamikai menedzsment technológia páratlan kezelhetőséget és precizitást biztosít, míg a legújabb automatizált vezetési rendszerek az ember és a jármű közötti szimbiotikus együttműködést optimalizálják. A BMW Group új, debreceni üzemében 2025 őszén gördül le a gyártósorról az első BMW iX3 50 xDrive modell, amely 345 kW/469 LE teljesítménnyel és elektromos összkerékhajtással várja az ügyfeleket. Az új BMW iX3 elődjéhez képest messze túlmutató fejlesztési ugrást jelent, amely lényegesen meghaladja egy szokványos modellfrissítés kereteit. A tervezés és a technológia terén elért fejlődés azt a benyomást kelti, mintha az új BMW iX3 modellel egy teljes járműgenerációt átugrott volna a vállalatcsoport. A BMW Group számára az új BMW iX3 bevezetése mérföldkő az elektrifikáció, a digitalizáció és a körforgásos gazdaság felé vezető átalakulási folyamatban. Az új modell a Neue Klasse generáció zászlóshajójaként a legújabb formatervezési és technológiai innovációkat kínálja, amelyek a márka teljes modellpalettáját meghatározzák a jövőben. A Neue Klasse technológiái 2027-ig összesen negyven új modellben és modellfrissítésben köszönnek vissza. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mégsem tudott újraindulni a forgalom vasárnap reggel a Keleti pályaudvaron

2025.09.21.
Fotó: MÁV Mint mondta, szombat este 23.30-kor a kollégáktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a Keleti pályaudvaron minden munkálat befejeződött és a pályaudvar megnyitható, de valamikor a hajnali órákban olyan hiba keletkezett köszönhetően annak, hogy az állomás áramtalanítva volt egy hónapig, hogy az áram visszakapcsolásakor biztosító berendezési zavart tapasztaltak. Az, hogy az éjszaka közepén nyitás előtt néhány órával derül ki az, hogy a pályaudvar hajnaltól nem fog tudni vonatokat fogadni, semmiképpen nem elfogadható, de most az a legfontosabb, hogy mindenki eljutásáról gondoskodjunk - hangsúlyozta a vezérigazgató. Az Országos Haváriaközpont munkatársai a néhány órában azzal foglalkoztak, hogy megszervezzék a közlekedési rendet, hogy rendelkezésre álljanak a pótlóbuszok, pótlóbuszvezetők, mozdonyvezetők és azok a technikai körülmények, amik a szomszéd állomásokon a vonatok megfordítását lehetővé teszik - közölte Hegyi Zsolt. A jelenlegi információink szerint a pályaudvart nap közben meg fogjuk nyitni a vonatforgalom számára. Amíg ez megtörténik, addig az állomás épülete zárva marad. A kollégák ott vannak minden bejáratnál, hogy útba igazítsák az utasokat, és pótlóbuszok indulnak a Kerepesi úti oldalról a szükséges csatlakozások biztosítása érdekében - ismertette a vezérigazgató. Egy biztos, technikai problémák mindig lehetnek, ezeket a kollégák el fogják hárítani. De az, hogy vasárnap az utazások káoszba fulladjanak, azt nem tűrhetjük el. Ma mindenkinek az a feladata a MÁV-nál, hogy a megváltozott forgalmi rend körülményeinek megfelelően mindenkit célba juttassunk - közölte Hegyi Zsolt. Vasárnap hajnalban a MÁV azt közölte, hogy újra megnyílik vasárnap a Keleti pályaudvar, ahol befejeződött az elmúlt időszak legnagyobb műszaki felújítása. Az augusztus 25-én kezdődött mintegy 4,4 milliárd forintos felújítás során a tervezettnél több beavatkozást hajtott végre a MÁV-csoport, a munkálatokkal költségkereten belül maradva, sikerült határidőre végezni - hangsúlyozta közleményében a vasúttársaság. A MÁV saját forrásából megvalósított beruházás eredményeként a Keleti pályaudvaron évekre biztosítható a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma, ezáltal pontosabbá, megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés - írták. A nagyszabású műszaki felújítás során váltókat, felsővezetéket, biztosítóberendezéseket javítottak és síneket, talpfákat, illetve betonaljakat cseréltek. A cél az volt, hogy a Keletiben pontosabban, megbízhatóbban indíthassák és fogadhassák a győri, a hatvani-miskolci, a pécsi és az újszászi-békéscsabai vonalon közlekedő vonatokat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

SUV változatot kap az Ora Cat

2025.09.21.
Úgy került be csakhamar a hírekbe az Great Wall almárkája az Ora, hogy Mini Cooper dizájnnal, és Funky Cat néven debütáltak a brit piacon egy kisautóval. Persze a dizájnon módosítottak annyit, hogy ne lehessen koppintásnak tekinteni, ugyanakkor nem restek ezt a formavilágot még ennél is tovább vinni. Kínában már debütált is az Ora Funky Cat SUV változata. Az ismerős gömbölyű fényszóróval és sziluettel, de nagyobb hasmagassággal, tetősínekkel – és egy szokatlan farral, ahol a fő hátsó lámpa a hátsó szélvédőbe költözött. Ebben a formában inkább emlékezett a Porsche Macanra, ám 4471 mm-es hosszával annál jóval kisebb. Az alapjául szolgáló Catnél persze jóval nagyobb ugyanakkor. Egyelőre nem sokat tudni a technikai részletekről, de a hivatalos dokumentumok 201 lóerős villanymotorról és LFP akkumulátorról szólnak. A fékezési és energiavisszanyerés by-wire módon történik, ezt a megoldást a kínai Feigetech szállítja. A jobban felszerelt változatokra LiDAR szenzort és extra kamerákat szerelnek majd. Kínában egyébként van Good Cat, Lightning Cat és Ballet Cat néven is autó a kínálatukban. Brit eladásait 2026-ban kezdheti és egyelőre hivatalosan nincs tervben, hogy a többi európai piacot is megcélozzák. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kinyílik végre a fekete doboz?

2025.09.20.
Új kutatási projekt indulásáról számolt be nemrégiben a Traffic Technology Today nemzetközi szakmai magazin. A szakportál elmondása alapján a kutatás célja egy mesterséges intelligencián alapuló adatelemző eszköz kifejlesztése, kifejezetten a városi közlekedés támogatására. Az eszköz nemcsak döntéstámogatást nyújtana, hanem átláthatóvá is tennéi a döntési folyamatot. A mesterséges intelligencia (MI) folyamatosan alakítja át az adatelemzési módszereket. Segítségével rövid idő alatt hatalmas adattömegek dolgozhatók fel, és korábban láthatatlan mintázatok is felismerhetők. A közlekedésirányításban ez azt jelenti, hogy a szabályozható változókat sokkal pontosabban lehet beállítani a biztonságosabb, hatékonyabb és környezetbarátabb városi közlekedés érdekében. Azonban amikor a szakembereknek a közlekedés biztonságát érintő döntéseket kell hozni (például egy közlekedési lámpa programját módosítani), nem elég azt mondani: „az MI ezt javasolta”. Ezt hívják „fekete doboz” problémának: az MI döntését nem lehet megmagyarázni. Dr. Alina Patelli, az Aston Egyetem (Birmingham) mesterséges intelligencia szakértője szerint:„Ha megkérdezik, miért úgy terveztél át valamit, és a válasz az, hogy ‘mert az MI így mondta’, az nem elfogadható.” Patelli egy olyan európai konzorcium vezetője, amely egy olyan új eszközt fejleszt, ami nemcsak az adatok elemzésére képes, hanem magyarázatot is ad a döntéseire. Ez óriási segítség a szakemberek és a döntéshozók számára, hogy megértsék a MI mögöttes logikáját, így az MI segítségével előkészített döntések indokai is ismertté válnak, ami nagy segítség a felelős döntéshozatalban. A siker mérése A konzorciumvezető Aston Egyetemmel működő kutatócsoportja a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a siker mérésére szolgáló mutatók meghatározására. „Amikor a kezdeti célokat követelményeket összegyűjtjük az érintettektől, nem elég, ha csak elmondják, mit szeretnének. Tudnunk kell azt is, hogyan fogjuk mérni a bevezetett intézkedések sikerét?” – fejtette ki Patelli. Ezért számszerű és minőségi mutatókat is meghatároznak: például mennyivel csökkennek a balesetek, mennyivel lesz gördülékenyebb a közlekedés, mennyivel mérséklődik a környezeti terhelés az egyes szakmai döntések, fejlesztések, intézkedések hatására. Óriási áttörés jöhet a városi közlekedésirányításban (fotó: oliver hu, Unsplash) Az adatrobbanás kihívása A közlekedésből származó adatok mennyisége óriási, és napról-napra érzékelhetően nő. Az okostelefonok és járművek fedélzeti rendszerei és az út menti szenzorok rengeteg információt szolgáltatnak. Patelli ezt „szinte lehetetlen analitikai kihívásnak” nevezi, mely során megszámlálhatatlan terabájtnyi adatot kell feldolgozni. A cél az, hogy ebből a hatalmas adattömegből értelmes, a mindennapi döntéshozatalban használható következtetések szülessenek. Az elvárásoknak megfelelően az új rendszer képes lesz történeti és valós idejű adatokat is feldolgozni, és nemcsak előrejelzéseket, hanem magyarázatokat is ad majd, amelyeket a döntéshozók közérthető formában tudnak továbbadni a közvélemény felé. Evolúciós mesterséges intelligencia A kutatók egy úgynevezett evolúciós MI-t alkalmaznak, ami folyamatosan tanul az adatokból, és mindig a lehető legjobb, legpontosabb modellt építi fel, vagyis neurális hálózat helyett evolúciós elven működik. Közös tervezés és személyes küldetés A fejlesztés középpontjában a felhasználók (közlekedési szakemberek, várostervezők, döntéshozók) állnak. A csapat a projekt minden szakaszában bevonja őket, hogy az eszköz valóban az ő igényeiknek megfelelően legyen kialakítva. A projekt ütemezése A projekt egy éves tervezési szakasza már lezárult, a szakember gárda elvégezte az alapkutatást, mellyel egyúttal lefektették egy nagyszabású projekt koncepcionális alapjait. Ha sikerül elnyerni az EU Horizon támogatását, a következő szakaszban a platform prototípusát építik meg, és valós környezetben tesztelik majd. Magyar kitekintés A nemzetközi fejlesztésekkel párhuzamosan Magyarországon is egyre hangsúlyosabb téma a mesterséges intelligencia szerepe a közlekedésben. Palkovics László közösségi oldalán kiemelte, hogy a közlekedés jövője az adatokban és az MI-ben rejlik: ezek nem helyettesítik az embert, hanem olyan eszközt adnak a kezébe, amely okosabbá, biztonságosabbá és fenntarthatóbbá teheti a rendszert. Szakemberek a közlekedési innováció motorjaként (forrás: Palkovics László FB oldala) A bejegyzésben Dr. Takács Péterrel, a BKV Zrt. vezérigazgatójával és Dr. Olti Ferenc műszaki szakértővel folytatott egyeztetést ismertette, ahol több konkrét cselekvési irány is megfogalmazódott. Ezek közé tartozik egy adatvezérelt és igényvezérelt közlekedési rendszer lehetőségének kutatás-fejlesztési projekt keretében történő vizsgálata, a KSH bevonásával a mélyebb adatelemzési lehetőségek feltérképezése, valamint az MI bevezetésének lehetősége a napi vállalati működés hatékonyságának növelése érdekében. A siker kulcsát a szakértelem jelenti, ezért az együttműködés bővítése a Gábor Dénes Egyetemmel, a SZTAKI-val és a Pannon Egyetemmel is napirendre került.   Az eredeti cikk az ITS International magazinban jelent meg Tom Stone tollából. Az ITS International egy olyan szakmai magazin, mely intelligens közlekedési rendszerekkel kapcsolatos híreket és kutatásokat közöl. A magyar vonatkozás forrása Palkovics László Facebook-oldala (2025.09.16.) Nyitókép: oliver hu, Unsplash    

Szeptembertől új lendületet kap a használtautó-piac

2025.09.20.
A Das WeltAuto szakértői szerint szeptember az egyik legforgalmasabb hónap a használtautó-piacon, de a vásárlók döntéseit nemcsak a kínálat és az árak, hanem a biztonság és a fenntarthatósági szempontok is egyre inkább meghatározzák. Július végére 2,6 százalékkal 547.241-re bővült a használt autók adásvétele a tavalyi év első hét hónaphoz képest, a több éves trendek alapján szeptembertől idén is élénkülés várható, és továbbra is az Opel, valamint a Volkswagen lehet a legnépszerűbb választás az ősszel, miután mindkét márka eddig kiemelkedő, 10 százalékos piaci részedést szerzett a piacon. A prémium autók közül a BMW, a Mercedes és az Audi is jól szerepelt a januártól július végéig tartó időszakban, ahol a BMW 6 ázalékos piaci részesedést szerzett, az Audi és a Mercedes 5 százalék körüli piaci hányaddal rendelkezik. „Számomra a BMW térnyerése leginkább meglepő, hogy stabilan hozza az ötödik helyet a népszerűségi listán” – jegyezte meg a fentiekkel kapcsolatban Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója, hozzáfűzve: „A 3-as sorozat 10 évnél idősebb modelljei rendkívül kedveltek, különösen a fiatalok körében, ami egyrészt karakteres formájának, másrészt néhánymilliós árának köszönhető. Az adatokból az is látszik, hogy a klasszikusnak mondott prémium márkák, mint az Audi, a BMW és Mercedes, erejük teljében vannak a magyar a használtautó-piacon és ez az elkövetkezendő két-három évben sem lesz másképp.” Míg a nyári hónapokban inkább a nagyobb, hosszabb utazásokra alkalmas autók iránt nőtt a kereslet, szeptemberben a mindennapi ingázás és az iskolába járás határozza meg a döntéseket. A vevők egy része kisebb, városi autót keres, amely gazdaságosan üzemeltethető, míg a családosok biztonságosabb és tágasabb modelleket választanak a gyerekek szállításához. Gazdasági és környezeti nyomás Az energiaárak és az infláció tartósan befolyásolják a vásárlói magatartást. Egyre többen keresnek takarékos, alacsony fogyasztású autót vagy éppen használt hibrid és elektromos járművet. A fenntarthatóság iránti érdeklődés így a használtpiacon is egyre hangsúlyosabb szemponttá válik. A Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója felhívta a figyelmet arra, ha használtan vásárolnák hibrid vagy elektromos autót, akkor vásárlás előtt mindenképpen ellenőriztessük az akkumulátor kapacitást, egy akkudiagnosztikai vizsgálattal, mert annak eredménye jelentősen befolyásolja a hosszú távú megbízhatóságot. A bizalom továbbra is kulcskérdés A magyar autósok többsége tart a bizonytalan előéletű autóktól és a rejtett hibáktól. Ezért szeptemberben, amikor a vásárlási kedv erősebb, az ellenőrzött, átvizsgált járművek iránti kereslet is kiemelkedik. „A szeptember hagyományosan az egyik legmozgalmasabb időszak a használtautó-piacon. Az emberek ilyenkor nemcsak az iskolakezdéshez vagy a munkába való visszatéréshez igazítják a döntéseiket, hanem hosszú távú pénzügyi és biztonsági szempontokat is mérlegelnek. Azt látjuk, hogy a bizalom és az átláthatóság iránti igény erősebb, mint valaha.” – egészítette ki a gondolatait Tóth Péter. A szeptemberi élénkülést követően a piac az őszi hónapokban általában kiegyensúlyozottabb marad, de a vásárlói attitűdök változása – a takarékosság, a biztonság és a fenntarthatóság előtérbe kerülése – tartós trendnek ígérkezik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Villanyos utódot kap a Hyundai Veloster

2025.09.20.
Persze, a Hyundai Veloster kompakt méretű. Ugyanakkor semmi köze nincs a Volkswagen Golfhoz, aminek az ellenfeleként próbálják beállítani. A Veloster mindig is egy furcsa, sportos hangulatú, de nem annyira sportos viselkedésű kupé volt. Jellegzetessége, hogy az egyik oldalon 2, míg a másik oldalon csak 1 ajtaja volt. Egyelőre csak koncepció szinten, de úgy tűnik, hogy ezt a furcsa tulajdonságát a jövőben is megőrizni kívánja a dél-koreaiak kupéja, ami már teljes holdjáró Ioniq külsőt kapott, tehát abban is biztosak lehetünk, hogy tisztán elektromos lesz. Hogy mennyire sikerül már átültetni a sportosságot a villanyos korszakba az a jövő zenéje, minden esetre üdvözölendő, hogy a Hyundai nem engedi el az izgalmasabb modellek kezét sem. Ami meglepő, hogy korábban nem igazán volt felkapott vagy széleskörben értékesített modell Európában a Veloster, most mégis ide kerülhet a gyártása. Már azt is tudni, hogy 4288 mm hosszú, a Concept Three névből pedig arra is lehet következtetni, hogy Ioniq 3 néven fog majd piacra lépni. Abban is biztosak lehetünk, hogy a Kia EV4-gyel való közeli rokonságnak köszönhetően 400 voltos architektúrát várhatunk és igen nagy hatótáv adatokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az új Mitsubishi Eclipse Cross csak nevében japán autó

2025.09.20.
A Mitsubishi bemutatta a második generációs Eclipse Cross-t, amely nem más, mint egy átnevezett Renault Scenic E-Tech Electric, műszakilag semmi köze nincs a 2017-es első Eclipse Cross-hoz. A japán márka egy kulcsfontosságú tisztán elektromos családi modellel gazdagodott, amelyre nagy szüksége volt már Európában. Francia társától olyan stílusbeli változtatások különböztetik meg az 4,47méter hosszú újdonságot, mint a Mitsubishi „Dynamic Shield” hűtőrácsa, amelyet új, csíkszerű nappali menetfények és új LED fényszórók szegélyeznek. A hátsó lámpák ugyanazok maradnak, mint a Scenic-en, de egy új, fényes fekete műanyag panel csatlakozik hozzájuk. A villanyautó utastere új, gyémánt alakú steppeléssel díszített üléseket kapott, de megtartotta a Scenic portré formátumú, Google szoftvert használó, 12,3 colos érintőképernyős infotainment rendszerét, amely Apple CarPlay és Android Auto okostelefon-tükrözést is tartalmaz. Mechanikailag az Eclipse Cross szinte teljesen megegyezik a Scenic-kel, a 87 kWh kapacitású, 400 volt feszültségű nikkel-mangán-kobalt akkumulátorcsomag 600 km-es hatótávolságot biztosít két töltés között. Ez 25 km-rel kevesebb, mint amennyit a francia modell tud. Egyenáramú gyorstöltővel akár 150 kW-tal, váltóáramú csatlakozóval pedig akár 22 kW-tal is újratölthető az akkumulátor. Az elöl elhelyezett villanymotor 218 lóerőt és 300 Nm nyomatékot küld az Eclipse Cross első kerekeire. A kisebb hatótávolságú, 60 kWh-s akkumulátorral szerelt Eclipse Cross várhatóan jövőre érkezik, és valószínűleg a belépő szintű Scenic 170 lóerős motorját fogja használni. Az Eclipse Cross-t a Renault gyártja a franciaországi Douai-ban. Ez a legújabb a Mitsubishi által a cégek szövetségi megállapodása keretében piacra dobott átnevezett Renault-k sorozatában: a belépő szintű Colt egy Renault Clio; az ASX egy Renault Captur; az új Grandis pedig egy Renault Symbioz. A Space Star (korábban Mirage néven forgalmazták) gyártásának leállítását követően a Mitsubishi európai kínálata már csak egyetlen japán gyártású modellből, az Outlanderből áll. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Verstappené a pole pozíció Bakuban, de mögötte meglepetésemberek indulnak

2025.09.20.
A holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 46. pole pozíciója. Verstappen mellől nagy meglepetésre Carlos Sainz Jr., a Williams spanyol versenyzője startol majd a második kockából, míg a harmadik helyről Liam Lawson, az RB új-zélandi pilótája indulhat. A vb-pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri összetörte a McLarent és csak a kilencedik rajthely lesz az övé, elsőszámú riválisa és csapattársa, a brit Lando Norris pedig csupán a hetedik startpozíciót csípte el. Az időmérő edzés első szakaszát kétszer kellett baleset miatt félbeszakítani, majd a leintés pillanatában újfent előkerült a piros zászló, de az már nem befolyásolta az addigra kialakult sorrendet. A második etapban szintén volt egy rövid megszakítás, a végén pedig Lewis Hamilton ért el csalódást keltő eredményt a Ferrarival, a hétszeres vb-győztes brit sztár ugyanis ismét nem jutott be a legjobb 10 közé és csak a 12. helyről startolhat. A harmadik szakaszban aztán öt perc után a másik Ferrari is kiszállt a pole pozícióért folytatott küzdelemből, a monacói Charles Leclerc ugyanis elnézett egy féktávot és a falnak ütközött. Ennek nyomán ötödször lengették a piros zászlót, közben pedig az eső is eleredt. A csapadék hamar elállt, a körözés viszont megint nem tartott sokáig, Piastri ugyanis - talán a szezon során először - nagyot hibázott és a falnak csapta a McLaren elejét. Ismét jött a piros zászló, majd a folytatás, a hátralévő alig négy percben pedig egyedül Verstappen volt képes letaszítani az élről Sainzot, Norris pedig a gyors körében súrolta a falat az autójának jobb oldalával, így igazán jó időt nem tudott futni. Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap 13 órakor rajtol Bakuban. A teljes rajtsorrend: 1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)   2. sor: Liam Lawson (új-zélandi, RB) Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)   3. sor: George Russell (brit, Mercedes) Cunoda Juki (japán, Red Bull)   4. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Isack Hadjar (francia, RB)   5. sor: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) Charles Leclerc (monacói, Ferrari)   6. sor: Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Lewis Hamilton (brit, Ferrari)   7. sor:   Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)   Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)   8. sor: Oliver Bearman (brit, Haas) Franco Colapinto (argentin, Alpine)   9. sor: Nico Hülkenberg (német, Sauber) Esteban Ocon (francia, Haas)   10. sor: Pierre Gasly (francia, Alpine) Alexander Albon (thaiföldi, Williams)   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója