A Bridgestoné a TomTom Telematics

2019.02.07.
A tranzakció révén egyesül a világ legnagyobb abroncs- és gumitermékgyártó vállalata, valamint Európa vezető, digitális flottamegoldás-szállítója, ezzel pedig a legnagyobb adatplatform jön létre a hálózatba kapcsolt járművek számára. A TomTom Telematics felvásárlása elősegíti a Bridgestone azon célkitűzésének megvalósítását, hogy a régió vezető mobilitásimegoldás-szállítójává váljon; emellett pedig a két vállalat kínálatának egyesítésével a Bridgestone szélesebb ügyfélkör számára kínálhatja gumiabroncsait és szolgáltatásait. A telematikai adatokhoz való hozzáférés továbbá segíti a Bridgestone virtuális abroncsfejlesztési és -tesztelési tevékenységét, valamint az ezekhez kapcsolódó gumiabroncs-innovációt, amely minden ügyfél számára – így az autógyáraknak is – előnyös lesz. Az új társadalmi, gazdasági és technológiai megatrendek felgyorsítják az autóipar átalakulását, a jövőt immár a hálózatba kapcsolat, autonóm, megosztott elektromos járművek jelentik. Éppen ezért a Bridgestone stratégiai prioritásként kezeli a digitális mobilitási megoldások és flottamegoldások kérdését. A trendet erősíti a személy- és áruszállítás terén a járműflották szerepének előretörése a magántulajdonban lévő járművekkel szemben. A szállítási szektorban jelentkező növekvő kereslet miatt a flottatulajdonosok és -üzemeltetők számára minden korábbinál fontosabb a termelékenység maximalizálása és a teljes tulajdonlási költség minimalizálása. A mostani beruházás a Bridgestone azon törekvésére épít, miszerint a vállalat megerősíti digitális jelenlétét az EMEA régióban. A társaság elsősorban szenzorokból, adatplatformokból és elemzésekből származó adatok gyűjtését lehetővé tevő megoldásokba fektetett. Ennek részeként került sor olyan digitális megoldások és alkalmazások elindítására, mint a Tirematics, a Mobox, a FleetPulse vagy a Bridgestone Connect. A TomTom Telematics a két számjegyű növekedést produkáló adatelemzési szektor egyik vezető vállalata, tökéletesen illeszkedik a Bridgestone stratégiájához, mivel folyamatosan növekvő és jelenleg 860.000 járműből álló bázissal rendelkezik, aminek kétharmadát kereskedelmi járművek alkotják. A TomTom testreszabott piacra lépési rendszerrel és prémium digitális termékekkel rendelkezik, mint például a WebFleet és a NextFleet. Az adatelemzésen alapuló, megbízható, mögöttes technológia nyílt, skálázható, biztonságos, felhőalapú platformra támaszkodik. A hálózat naponta több mint 800 millió GPS-pozíciót, 3,3 millió utat és 200 millió bejövő üzenetet kezel. Platformja segítségével az ügyfelek – például kereskedelmi járműflották, lízingtársaságok vagy vállalati flották – hatékonyabbá tehetik működésüket. A vezetési élményt javító megoldások megkönnyítik az autógyártókkal történő együttműködést is. A TomTom Telematics vezetősége az évek során a nyereséges működés mellett sikerrel és folyamatosan bővítette a társaság ügyfélkörét. A vállalat kiváló növekedési potenciállal rendelkezik a flottamegoldások terén és szoftveres erőforrásaira támaszkodva új üzleti modelleket tud kialakítani. A Bridgestone minden eszközzel és lehetősséggel rendelkezik ahhoz, hogy a TomTom Telematics növekedését felgyorsítsa. Ennek során a társaság kihasználhatja erős márkáját, széles ügyfélkörét, kiemelt beszállítói státuszát a világ vezető autógyártói és flottakezelői körében, valamint az EMEA régióban működő 2.600 helyszínből álló értékesítési hálózatát. A Bridgestone épít majd a K+F terén betöltött vezető pozíciójára is, továbbá a Rómában található, digitális mobilitási megoldások fejlesztésével foglalkozó, ”Digitális garázs” elnevezésű kutatás-fejlesztési központjának tapasztalatait.

Csökken a dízelautók részaránya az EU-ban

2019.02.07.
A tavalyi negyedik negyedévben összességében 273 ezerrel, 7,9 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban mint egy évvel korábban. Dízeles autót 23,6 százalékkal kevesebbet, benzineset viszont 0,8 százalékkal többet, elektromos autót pedig 33,1 százalékkal többet. A dízel autók részaránya így csökkent, a benzineseké és az elektromos autóké pedig nőtt. A negyedik negyedévben fogalomba helyezett új autók 34,1 százaléka volt dízel, míg egy évvel korábban még 41,2 százaléka. A benzines autók részaránya eközben 57,2 százalékra nőtt 52,3 százalékról. A tavalyi negyedik negyedévben 2,7 százalék, egy évvel korábban 1,9 százalék volt a teljesen elektromos autók részaránya a forgalomba helyezett új autók között. A hibrid-elektromos autók részaránya 3,2 százalékról 4,5 százalékra nőtt, az egyéb alternatív hajtású autóké 1,5 százalékról 1,4 százalékra csökkent. Teljesen elektromos autót 86 ezret helyeztek forgalomba 2018 negyedik negyedévében, míg egy évvel korábban 65 ezret, a növekedés 33,1 százalék volt. Hibrid-elektromos autót 31,1 százalékkal többet, 143 ezret helyeztek forgalomba a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 109 ezer után. Az egyéb alternatív hajtású autók forgalomba helyezése 53 ezerről 13,8 százalékkal 46 ezerre csökkent. Tavaly az év egészében 56,7 százalék volt a benzines és 35,9 százalék a dízeles autók részaránya, míg 2017-ben a benzineseké kisebb, 50,3 százalék, a dízeleseké nagyobb, 44,0 százalék volt.  A teljesen elekromos autók részaránya 1,5 százalékról 2,0 százalékra nőtt tavaly az előző éviről, a hibrid-elektromosoké 2,8 százalékról 3,8 százalékra emelkedett, az egyéb alternatív hajtású autóké 1,4 százalékról 1,5 százalékra emelkedett.     Tavaly az egész évben 302 ezer teljesen elektromos autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 38,2 százalékkal többet a 2017-es 218 ezernél. A hibrid-elektromos autók forgalomba helyezése 35,6 százalékkal 579 ezerre emelkedett 427 ezerről. Egyéb alternatív hajtású autót 11,2 százalékkal többet helyeztek forgalomba tavaly mint 2017-ben, 206 ezer után 229 ezret.  Magyarországon 2070 teljesen elektromos autót helyeztek forgalomba 2018-ban az előző évi 1192 után. A forgalomba helyezett hibrid-elektromos autók száma 5642-re nőtt 3539-ről. Egyéb alternatív hajtású autót 2017-ben 34-et, 2018-ban 50-et helyeztek forgalomba. (mti)

Az Opel a legnépszerűbb - már 515 ezer fut belőle a magyar utakon

2019.02.07.
A Belügyminsztérium statisztikái szerint a népszerűségi listán a második helyezett 86 ezerrel van elmaradva az Opel mögött – az előny tehát az első helyen jelentős. „Nagyon komoly bázist jelent a márka számára a hazai Opel autópark és azon dolgozunk, hogy továbbra – és hosszú távon – is megmaradjon az Opel vezető pozíciója a magyarországi népszerűségi listán” – mondta Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. „Ha bázisról beszélünk, ki kell emelni a több évtizedes tapasztalattal rendelkező márkakereskedői- és szervízhálózatot, ez az a megbízható háttér, amely nélkül az Opel nem lehetne ilyen sikeres. Nemcsak új modellek sorával szeretnénk növelni eladásainkat és piaci részesedésünket 2019-ben, hanem szolgáltatásaink bővítésével is: az idei évtől öt év garanciát adunk minden újonnan megvásárolt Opelre.” A 2019-es újdonságok közül elsőként a január közepén a Zafira Life kisbusz mutatkozott be a Brüsszeli autószalonon és megjelentek az első képek és információk az új Vivaro kishaszon járműről is. Mindkettő az év második felében kerül a kereskedésekbe. Haszonjármű fronton további hír, hogy az idén megújul a Movano is, tehát teljesen friss és versenyképes portfólióval – új Combo Cargo, új Vivaro és megújult Movano – kíván az Opel ebben a szegmensben sikereket elérni a magyar piacon. Ami a személyautókat illeti, az év közepén megújul az Astra, érkezik a plug-in hybrid Grandland-X és bemutatkozik a nagyon várt új Opel Corsa, amelynek teljesen elektromos változata is lesz. A további elektromos újdonságokra sem kell sokáig várni: jövőre érkezik az új Mokka rögtön „E” változatban is, illetve elektromos hajtással bővül a Vivaro portfolió.

Szaúd-Arábia is rálép a hidrogén alapú társadalomhoz vezető útra

2019.02.07.
A Saudi Aramco olajtársaság, illetve az ipari gázok és vegyszerek kereskedelmével foglalkozó Air Products közösen teremti meg egy leendő hidrogén alapú társadalom alapjait a Közel-Keleten. A két vállalat már 2018-ban létrehozott egy hidrogént és elektromos energiát előállító vegyes vállalatot, most pedig, az együttműködés következő állomásaként az év második negyedévében üzembe helyezik Szaúd-Arábia első hidrogén töltőállomását. A nagy tisztaságú hidrogént az Air Products saját fejlesztésű SmartFuel technológiáját alkalmazva veszik majd fel a kúton azok az üzemanyagcellás gépkocsik, amelyeket a Toyota biztosít a kísérleti projekthez. Miközben a közel-keleti államok adják a világ kőolajexportjának mintegy harmadát, egyre erőteljesebb az érdeklődés a régióban a fenntartható, zöld energiaforrások és technológiák iránt. Ez akkor is üdvözlendő törekvés, ha nem nemes szándék, hanem önös érdek vezérli az országokat: ugyanis minél kevesebb olajat használnak fel saját maguk, annál többet tudnak exportálni, aminek a nyersolajkészletek kimerülésével egyre nagyobb jelentősége lesz. Ebben az energetikai átállásban kulcsfontosságú szerep jut a hidrogénnek, amelyet a napsütésben rendkívül gazdag térségben hatékonyan és olcsón tudnak előállítani megújuló forrásból (napenergia) származó elektromos energiával. Emellett a hidrogén fosszilis energiahordozókból történő előállítása is valós lehetőség abban a térségben, amely a Föld olajkészletének több mint felével rendelkezik Szaúd-Arábia csak 2018-ban hétmilliárd dollár (1,9 billió forint) értékben ruházott be nap- és szélerőművek fejlesztésébe és telepítésébe, míg az Egyesült Arab Emírségek, amely jelenleg földgázból fedezi a közművek energiaszükségleteinek 98 százalékát, 2050-re energiatermelésének 75 százalékát megújuló forrásokra kívánja átállítani, és nagyságrendileg 50 milliárd dirham (3,8 billió forint) értékű beruházással készül támogatni az ilyen irányú projekteket. Miközben a megtermelt hidrogén 90 százalékát várhatóan ipari szektorokban (olaj- és gázipar, valamint finomítóipar) fogják hasznosítani, a fenntartható módon megtermelt energiaforrás a közlekedést is forradalmasítani fogja.Az átállás részeként az Emírségekben széles körben be kívánják vezetni a hidrogén üzemanyagcellás járműtechnológiát; ennek érdekében Dubajban már 2017-ben üzembe állították a térség első Toyota Mirai flottáját.A Szaúd-Arábiában most induló projekthez szintén a Toyota biztosítja a járműflottát. A 2014-ben bevezetett Miraiszedán a világ legnagyobb számban eladott, piaci forgalomban lévő hidrogén üzemanyagcellás személygépjárműve. A 152 lóerős villanymotorral felszerelt Mirai egy tankolással több mint 500 kilométert képes megtenni, két nagynyomású hidrogéntartálya mintegy hat perc alatt teljesen feltölthető.     

Ősz fejjel lesz buszvezető Kovács Pál - I. rész

2019.02.07.
Nemrégiben, a Príma-díjátadó ünnepségen a Csongrád Megyei Év Vállalkozója elismerést is átadták Szegeden, köztük volt Kovács Pál teherfuvarozó, a Hódtrans Kft. tulajdonosa is. Akinek talán máshogy alakul az élete, ha több beruházás van a '80-as években, de a vízügyi szakközépiskolát végzett földmérő inkább a  Szegedi Volánhoz jelentkezett, hogy megszerezze a hivatásos autóvezetői jogosítványt. Ez 1985-ben sikerült is, miközben a nehézgépkezelői vizsgát is letette. Kovács Pál a Volánnál szerezte meg első hivatásos jogosítványát – Két évet írtam alá a jogosítványért a Volánnak, ott is kezdtem és bár kamionos akartam lenni, akkoriban nehéz volt bekerülni a nemzetközi csoportba – emlékszik vissza. Egy másik cégtől kezdett külföldi utakra járni, majd 1991-ben már magánvállalkozóként megvásárolta élete első vadonatúj kamionját. – Svédországból hoztam egy Scaniát, 180 ezer svájci frankba került, Németországból egy Schmitz pótkocsit 50 ezer svájci frankért, ami ugyan drágának számított, de a márka kínált hozzá nagyon jó fizetési feltételeket egy bécsi pénzintézeten keresztül. Akkoriban a magyar forint kamatok 30 százalék körüliek voltak, ma ettől "padlót fognánk"!  – Már az elején arra törekedtem, hogy ne fuvarszervezőkön keresztül dolgozzak, egy seprűgyár volt az első nagy partner, Svájcba hordtuk az árut Lajosmizséről – emlékszik vissza. Hazafelé sem jöttek üresen, cigarettapapírt vittek az Egri dohánygyárba. Portré a Scania magazinjában Következő kamionjait már túlnyomórészt használtan vette, de mindegyik Scania volt, és ezeket igyekezett saját erőből megvásárolni. Az első alkalmazottat 1992-ben vette fel, ő azóta is a cégnél dolgozik, sőt fia is megfordult a vállalkozásnál. – Akkoriban volt a szállítás aranykora, jól jövedelmezett a szakma, aki elment a pótos IFA-val sört teríteni, tisztességesen megélt belőle – mondja, hozzátéve, a nemzetközi viszonylatban is magasabbak voltak a fuvardíjak a maiaknál és összehasonlíthatatlanul alacsonyabbak a költségek. Ő pedig minden pénzét visszaforgatta a vállalkozásba, és szépen fejlődött is, mert bőven volt munka. Nagy előrelépés volt a cég életében, hogy 1997-ben a Külkereskedelmi Bank hiteléből meg tudta venni a Tisza Volán hódmezővásárhelyi kirendeltségét. Egészen pontosan: kivásárolta az üzletrészt az akkori kft.-ből. Így lett saját komplett fuvarozásra berendezkedett 22 ezer négyzetméteres telephelye, négy kocsiállásos műhellyel, raktárakkal, irodaházzal, nemzetközi, illetve belföldi szállításra alkalmas tehergépjárművekkel, munkagépekkel.  Hamarosan maga is vezetheti ezt a buszt – A Volán kénytelen volt eladni a kft.-ként üzemelő kirendeltségét. Az új törvény nem engedte, hogy állami vállalatnak saját kft.-je legyen, viszont visszabérelt egy műhelyt a helyközi és helyi járatos buszok karbantartásához – tudtuk meg. Kellett saját telephely - amire pályáznia kellett, - mivel 10 kamion felett ez kötelező volt. Kovács Pál addigra már sok hódmezővásárhelyi céggel állt kapcsolatban, számos fuvarmegrendelése volt a városból és környékéről, így jól jött a telephely, viszont megmaradt a Hódtrans cégnév és a logó is. Kovács Pál, mint hadiszállító Törzsgárda: Kovács Pál szerint az üzleti sikernek három titka van. – Az első a vállalkozás alapvető stratégiájának gondos megválasztása –  szabad lehetőségek, megfelelő eszközök vásárlása. A második, hogy tárgyalások alkalmával beleképzelem magam a másik fél helyzetébe, neki mi az érdeke és azt próbálom az enyémmel egyeztetni, ami persze nem mindig sikerül – mondja, hozzátéve, fontos hogy akkor is barátsággal váljanak el. A harmadik nagyon lényeges a dogozók megbecsülése, – megkövetelem a fegyelmet, de próbálok mindig igazságos lenni és lehetőség szerint megfizetni őket, egy stabil, kiszámítható munkahelyet biztosítani – ezt tudják rólam. Kilencven százalékuk több mint 10 éve a cégnél dolgozik.

Passat IQ. Drive

2019.02.07.
A Passat modellekben tartja világpremierjét a Travel Assist rendszere, a Limousine és Variant változatában egyszerre bemutatkozó új Passat ugyanis az első Volkswagen, amely ezen új IQ.DRIVE rendszerrel tetszőleges sebességgel (0 és 210 kilométer/óra között) közlekedhet részben automatizáltan. Mindezeken túl az új Passat ugyancsak világszerte a márka első modelljeként érkezik piacra a kapacitív kormánykerék technikájával, amely a vezető érintését érzékelve egyfajta interaktív interfészként szolgál olyan rendszerek felé, mint a Travel Assist. További újdonság a Passat fedélzetén a vészhelyzeti kormányzás-asszisztens (Emergency Steering Assist), amely szükség esetén fékezési beavatkozással növeli a kitérő manőverek biztonságát. Szinte nappallá varázsolják az éjszakát az új interaktív IQ.LIGHT – LED-mátrixfényszórók, amelyek innovatív világítástechnikája eddig kizárólag a jelenlegi Touareg sorozat tagjaihoz állt rendelkezésre. Az új Passat sorozattal párhuzamosan jelenik meg a modulrendszerű infotainment-koncepció harmadik generációja (MIB3), az okostelefonos alkalmazások interfészeként szolgáló App Connect így a Volkswagennél elsőként kínálja az iPhone-alkalmazások vezeték nélküli integrációját az Apple CarPlay segítségével. A Passat mostantól kívánságra állandó internet-kapcsolatot is biztosíthat az MIB3 révén, az új infotainment-rendszerek ugyanis már alapkivitelben beépített SIM-kártyával készülnek. A valós idejű információkat használó, továbbfejlesztett navigációs szolgáltatások mellett így új technikák és ajánlatok, zenei streaming-szolgáltatások, internetrádió, természetes (online-alapú) hangvezérlés, a Volkswagen We online-szolgáltatásainak zavartalan használata, valamint a jövőbeni felhőalapú hordozható járműbeállítások is megjelennek a választékban. Mindemellett az új Passat nyitására és indítására szolgáló mobilkulcs (Mobile Key) funkciója is rendelkezésre áll az első okostelefon-modellek számára a palettán. Az MIB3 digitális hálózatba kapcsolt egységet alkot az új Digital Cockpit műszerfallal, amelynek digitális műszereit következetesen továbbfejlesztették elődjéhez (Active Info Display) képest. A még kontrasztosabb megjelenítéseket letisztult és igényes grafikák jellemzik, miközben a rendszer funkcióspektruma is új szintre lépett. Egyetlen gombnyomással három különböző kijelzőfelület-konfiguráció választható a multifunkciós kormánykerékről. A hajtásrendszerek kínálata szintén jelentősen fejlődött. A modellsorozat hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtású tagja, a Passat GTE például jóval nagyobb elektromos hatótávval érkezik, ami az új WLTP-ciklus szerint akár az 55 kilométert2) (az NEFZ alapján ez mintegy 70 kilométernek2) felel meg) is elérheti. A Passat GTE emellett elektromos motorja és gazdaságos, turbófeltöltésű benzines erőforrása (160 kW/218 LE rendszerteljesítmény) kombinációjával a kényelmes és biztonságos, hosszútávú túramodell előnyeit is kínálja. A Passat GTE már most teljesíti az új gépkocsik számára csupán 2021-től hatályos Euro 6d kipufogógázszabvány határértékeit, a további TSI- és TDI-motorok pedig egyaránt megfelelnek az Euro 6d-TEMP szabvány előírásainak. Emellett minden új Passat, legyen szó benzin- vagy dízelüzemű motorváltozatról, már egyaránt részecskeszűrővel készül.

5G Barcelona

2019.02.07.
A projekt az 5G Barcelona konzorcium hatókörébe tartozik, és egy  olyan kezdeményezést jelent, amelynek célja Barcelona városának, mint az Európában mértékadó  5G hub terén betöltött szerepének kialakítása. A projekt magában foglalja az 5G Barcelona más tagjainak együttműködését is,  mint például az UPC-ét  és a CTTC-ét. A  megállapodás aláírásánál jelen volt Carlos Grau, a Mobile World Capital Barcelona vezérigazgatója, Christian Stein, a SEAT intézményi kapcsolatokért felelős főigazgatója, Bruno Vilarasau, a Telefónica digitális szolgáltatási és közigazgatási igazgatója, Joan Palacin, a Ficosa fejlett kommunikációs üzleti részlegének igazgatója, Rafael Barnola, az ETRA Bonal vezérigazgatója ésJosepParadells, az i2CAT Alapítvány igazgatója. Az SEAT és a Telefónica által közösen irányított projekt az első lépést jelenti a teljesen önálló, vezető nélküli gépkocsi felé. Az 5G technológia tulajdonságai, mint például az alacsony átfutási idő  és az edgecomputing, azaz egy olyan technológia, amelyik egyszerűsíti az IoT eszközök forgalmát és lehető teszi a valós idejű helyi adatelemezést,  megkönnyítik majd  a kommunikációt  a gépkocsi, a környezetei infrastruktúra és a forgalomban részt vevő többi gépkocsi között. A kísérleti projekt kiterjed az utazás közbeni biztonságra, valamint  az infotainment funkciókra is a nagy felbontású szórakoztató tartalmak letöltése révén.

AUTOBEST-gála: Az Opel Combo Life a „ legjobb autóvétel Európában / 2019“

2019.02.07.
A zsűri megítélése szerint egyetlen vetélytárs sem ad ennyit az áráért, tehát maximálisan jó vétel a Combo Life. Az Opel főnöke, Michael Lohscheller és Xavier Duchemin marketing- és értékesítési vezető utazott Belgiumba, hogy részt vegyen az Autobest gálaestjén. „Új Opel Combo Life egyaránt meggyőzte a vásárlókat és a szakújságírókat“ – hangsúlyozta büszkén Michael Lohscheller a tegnap esti díjátadón. „A kategóriában egyedülálló flexibilitást, komfortot és innovatív technikát sűrítettünk bele a Combo Life-ba, amely kulcsszerepet játszik az idén és a következő években folytatódó termékoffenzívánkban. Az ’Európa legjobb autóvétele’ díj igazolja erőfeszítéseinket.“ „Az autóvásárló, aki a legjobb vételt keresi, sokféle kihívásnak megfelelő járműre vágyik. A kocsinak mindig, mindenre meg kell felelnie – a mindennapi munkában, a családnál éppúgy, mint sokféleképpen használható szabadidő-járműként. Az AUTOBEST-díj világosan megmutatja, hogy az új Combo Life bárki ideális társa lehet“ - mondta Xavier Duchemin. Az Opel Combo Life innovatív műszaki arzenáljából nem hiányzik az adaptív sebességszabályozó, a fáradtságfelismerő, a 180 fokos tolatókamera, a vetített kijelzés és a Flank Guard manőverezési oldalvédelem. Az autó ráadásul egyesíti magában egy személyautó menetkényelmét és dinamikáját a magas tetejű áruszállítók rugalmasságával. A zsűri ítéletében szerepet játszott a csekély fenntartási költség, a jó alkatrész-ellátás és a kereskedések szervizajánlata is. A Combo ötödik nemzedéke összességében maradéktalanul kivívta a szakemberek elismerését. Ezzel a Combo Life a hagyományokhoz hűen felsorakozott az „Európa legjobb autóvétele” díjat elnyert rüsselsheimi kitüntetettek közé. Az elmúlt években ugyanis kétszer is elnyerte az Opel a becses AUTOBEST-díjat: 2007-ben és 2015-ben is az Opel Corsa lett a választás abszolút első helyezettje. Ezt a díjat 2000 óta adja ki az AUTOBEST.

Dizájngyőzelem: Kia mesterhármas az iF-en

2019.02.07.
Az idei mesterhármas immár a harmadik a sorban, hiszen a Kia 2018-ban és 2017-ben is három modellel remekelt az iF-en. Az eredmények ilyen sorozata mindennél ékesebben bizonyítja a Kia formaterveinek kiválóságát, és vele egyszersmind elismeri a márka formatervezésért felelős elnökének és vezető formatervezőjének, Peter Schreyer-nek immár több mint egy évtizedes munkásságát. A Kia 2010-ben szerzett először iF díjat és aztóta minden egyes évben legalább egy modelljével győzött – így már összesen 18 iF kitüntetéssel büszkélkedhet. 2019-ben a Ceed család mindhárom karosszériaváltozata díjat nyert, a már 2018 óta forgalmazott új ötajtós, és a kombi mellett a feltűnő kombikupé vonalú ProCeed is, amelynek forgalmazása csak a közelmúltban kezdődött el. Az új sorozat megjelenésével a modellnév írásmódja is megváltozott - immár Ceed és nem cee’d -, de a jelentése változatlan: Community of Europe, with European Design, azaz az európai közösségnek, európai tervezéssel. A valóban minden ízében európai új sorozat formái a Kia frankfurti központjában születtek, Peter Schreyer és Gregory Guillaume, a márka európai vezető formatervezőjének irányításával. A műszaki fejlesztés a Kia Rüsselsheimi bázisán folyt, a gyártás pedig immár hagyományosan szlovákiai.                                                      A tiszta vonalakkal megrajzolt új Ceed családot a 2018-ban szintén iF díjazott Stinger formái inspirálták. Az ötajtós nem csak szélesebb, de alacsonyabb is elődjénél, miközben utastere hátrébb került, így a megjelenése jóval sortosabb lett. Oldalnézetben a C-oszlopok az oladalablakok felső vonalának elegáns és erőteljes félholdformát adnak. Az elődeinél jóval sportosabb vonalú kombi Ceed Sportswagon minden eddiginél több teret hoz a kompakt szegmensbe: elődjénél hosszabb, így csomagterének alapmérete is különösen tágas (625 l), ezzel magasabb kategóriájú kombikat is megelőz.                                                               A ProCeed formavilága alapjaiban új, hiszen a tömegmárkák közül a Kia kínál először sportkombi karosszériát a kompakt szegmensben. A ProCeed feltűnő és elegáns, miközben praktikumában a kombikkal vetekszik. 1422 mm-es magasságával a legalacsonyabb a mai kompaktmezőnyben, formáját alapvetően határozza meg az erősen döntött hátsó szélvédőben végződő tetővonal. A csomagtérfedélen keresztbefutó egyedi világító él összeköti a LED-es hátsó lámpákat; ilyet eddig még senki sem csinált ebben a kategóriában. A Kia ProCeed és a Ceed is elérhető GT kivitelben, 204 lóerős 1,6 literes T-GDi (közvetlen befecskendezéses, turbós) benzinmotorral. A Ceed család összesen hatféle erőforrása kivétel nélkül teljesíti az új Euro 6d-TEMP norma különösen szigorú emissziós előírásait, a Ceed rendelhető felszereléseivel pedig akár már második szintű önvezető képesség is elérhető.                                                                      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója