Százötven Fiat 500-as ünnepelte a gyár születésnapját a Lupa-tónál

2024.07.16.
Szikrázó napsütés, vízpart, nápolyi pizza, finom kávé, este pedig party! Így kell telnie egy olaszos nyári napnak, és ezt pontosan tudja a Fiat is, aki háromnapos Dolce Vita napokra invitálta a márka rajongóit a Lupa-tóra. Mintegy 150 darab Fiat 500-as kisautó gyűlt össze a budakalászi tó partján, hogy együtt ünnepeljék a márka 125-dik születésnapját. Egy évfordulót, amit a legtöbb újonnan megjelenő villanyos autógyár start-up csak szeretne megélni. És pont ez a Fiat varázsa. Amit, úgy tűnik, sokan értünk. 1899-ben gördült le az első Fiat 4 HP a gyártósorról, azóta pedig Olaszország legnagyobb autógyártója lett a Fiat, aminek a nevéhez megannyi innováció kötődik. Egészen a 80-as évekig számított a Ford és a GM után a világ harmadik legnagyobb autógyárának a torinói márka, amelyik még a klasszikus módszer szerint, tényleg maga préselte, fejlesztette, gyártotta autóit, a beszállítókra a legkevésbé hagyatkozva. Persze ma már más idők járnak, de egy ilyen múltú gyárnak egyszerűen mindig lesz hova visszanyúlnia. Valahonnan, valahova tartanak, ezért egy új Panda (vagyis Grande Panda), illetve egy vadiúj modell, amilyen a 600-as bemutatkozása még akkor is nagyobb hír lesz, mint egy friss kínai villanyautó, ha már korántsem beszélhetünk akkora gyártóról, mint fénykorában. Élmény volt először megtapogatni az új Fiat 600-as városi crossovert, amiből mild hybrid és tisztán elektromos is kiállításra került a Lupa-tó partján. Mintha direkt vízpartra rajzolták volna a szempillás fényszóróit és színes karakterét. Mindez persze nápolyi pizzával a kézben volt igazi élmény, amit maga Szabi a pék szolgáltatott. Szabadfi Szabolcs hivatalosan hazánk legjobb pizzasütője, a kóstolás után pedig ezt én is alá tudom írni. Ennyire légies, mégis ízletes tésztát még sosem kóstoltam, a minőségi feltétek pedig remekül kiegészítették egymást: a legfontosabbak ezek közül a füstölt mangalicasonka, a mascarpone krém és a berni mártás voltak, amivel még sosem találkoztam pizzán, de a hétvége óta rendesen hiányzik. Hazaféle még tettünk egy sétát a 150 darab Fiat 500-ast/Abarth 595-öst soroló parkolóban, hogy elcsodálkozzuk, mennyiféle karakter, stílus fér bele ebbe az apró testbe. Volt itt párducmintás, versenyre hangolt és teljesen hétköznapi változat is. Jól megfértek egymás mellett a klasszikus és új modellek is. Egy biztos, minden tulajdonos kötődni tud a kisautójához, ehhez pedig szükség van a színes múltra és az őszinte, utánozhatatlan karakterre is. Amiből egyre kevesebb van az autóiparban, de a Fiat még tartja a fáklyát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Járhatatlan az M1-es!

2024.07.16.
Teljes szélességében lezárták kedden az M1-es autópályát a komáromi lehajtónál, miután egy kisfurgon és egy kamion karambolozott a Budapest felé vezető oldalon - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A kisteherautóba egy ember beszorult, őt a komáromi hivatásos és az ácsi önkormányzati tűzoltók emeltek ki. A helyszínre mentőhelikopter is érkezik. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egyszerre három sztráda állt be a forróságban: háromszor három kilométeres a dugó

2024.07.16.
Az M1-es autópályán, Budapest felé, a Komárom-Kisbér csomópont előtt egy kamion és egy kistehergépkocsi ütközött össze. A 83-as kilométernél a külső sávon törmelék akadályozza a forgalmat. A baleset mögött 2-3 kilométeren torlódik a forgalom. Az M3-as autópályán, Gödöllő térségében, a 32-es és a 34-es kilométerszelvények között jelenleg munkavégzés miatt irányonként csak egy-egy sáv járható. Vásárosnamény felé a torlódás meghaladta a 3 kilométert. Aszfaltoznak az M5-ös autópályán, Inárcs térségében ismételten átépítik a terelést. Budapest felé a 29-es és 34-es kilométer között jelenleg csak egy sáv járható. A torlódás 3 kilométeres. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Egy újítás a Peugeot-tól, amelynek a szállítók és a lakóautósok is örülni fognak

2024.07.16.
Bár a Boxer már régi szereplője a könnyű haszonjárművek piacának, szűnni nem akaró népszerűsége annak köszönhető, hogy a Peugeot folyamatosan fejleszti a strapabíró munkagépet. A Boxer legfrissebb változatán például finom optikai változtatásokat hajtottak végre; átrajzolták a hűtőmaszkot, az első lökhárítót és a külső visszapillantó tükröket. A módosítások célja a Boxer légellenállási együtthatójának javítása volt. Ennek áldásos hatása akkor érezhető igazán, amikor hosszabb távon, jellemzően autópályán dolgozik a Peugeot teherhordója, hiszen minden megtakarított liter üzemanyag ára a vállalkozás vagy a felhasználó kasszájában maradhat. Részben ugyanezt a célt szolgálja a Boxer jelentős műszaki újdonsága, az új, nyolcfokozatú automatikus váltó is. A jól megválasztott áttételeknek köszönhetően ugyanis a Boxer minden forgalmi helyzetben gazdaságosabban és kényelmesebben üzemeltethető. Autópályán, nagy sebességgel való haladás közben a hosszú áttételeknek köszönhetően a motor alacsonyabb fordulatszámon dolgozik. Ez egyfelől mérsékli a fogyasztást, másfelől csöndesebb működést garantál. Az áruk terítésében havonta sok ezer kilométert vezető sofőrök pedig lelkesen igazolják, hogy a nap végére mennyivel kevésbé fáradnak el egy csöndesebb fülkében. Városban az új váltó legnagyobb előnye, hogy felmenti a sofőrt a kuplungolás és a fokozatok kézi kapcsolása alól, ami sűrű forgalomban, nagyvárosi dugóban kifejezetten fárasztó, nehéz munka, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gyakran szűk belvárosi utcákban kell terelgetni egy testes áruszállítót. A nyolcfokozatú automatikus váltó bevezetése tehát egyfajta pozitív spirált indított be a Boxer esetében; nagy tempójú haladáskor egyrészt mérsékli a fogyasztást és a vezető zajterhelését, másrészt fokozza a biztonságot, hiszen a kevésbé fáradt, fittebb sofőr biztonságosabban vezet. Az új váltómű mindemellett a vezetési élményt is jelentős mértékben javítja. Az egység része egy hidraulikus nyomástároló, amely egyfelől simábbá és gyorsabbá teszi a fokozatok kapcsolását, másfelől finomabban működik általa a start-stop rendszer is. Az új, nyolcfokozatú automatikus váltó mellett a korábbi hatfokozatú manuális is a kínálatban marad. Az automata kivitelt a Peugeot 2,2 literes, legendásan tartós BlueHDI dízelmotorjának két erősebb és megújult verziójához lehet megrendelni. A 140 és 180 lóerős változatok (hasonlóan a belépőmodellnek számító, csak kézi váltóval rendelhető 120 lóerős géphez) teljesítik az Euro 6-os emissziós norma követelményeit. A tiszta és gazdaságos működés mellett a Peugeot legendás HDI erőforrásai rendkívül erősek is. A 180 lóerős csúcsmodell például 450 Nm nyomatékot ad le, ami 80 Nm-rel több, mint a Boxerben eddig elérhető legerősebb kézi váltós változaté. A szegmens egyik legjobb teljesítményű motorja várhatóan különösen népszerű lesz a piacon, hiszen jelentős terhelhetősége révén a Peugeot Boxer össztömege elérheti akár az 5 tonnát is. Ez pedig csak tovább fokozza majd a Boxer népszerűségét a lakóautók piacán, hiszen eddig is sokan választották kiindulási pontnak a Peugeot legnagyobb áruszállítóját – akár dobozos, akár padlólemezes kivitelben - a lakóautós átalakításokhoz. Ezt az átütő sikert azért érte el a Peugeot a Boxerrel, mert széles konfigurációs opciókat kínál vásárlóinak. A Boxer kétféle tengelytávval - 3.45 m és 4.04 m -, valamint négyféle felépítéssel érhető el, az utasfülkéből is létezik egy és két üléssoros. Az automatikus váltó érkezésével és a külső enyhe frissítésével együtt a Boxer számos modern kiegészítőt is a fedélzetén tudhat: a rögzítőfék elektromos, de elérhető kulcs nélküli nyitás és zárás, 10 colos érintőképernyő, vezeték nélküli telefontöltő, a vezető fáradtságára figyelmeztető rendszer, valamint automatikus vészfékező funkció gyalogos- és kerékpáros-felismerő funkcióval. Az új felszereltségi tételek mellett a Boxer megőrizte azokat az erényeket, amelyek eddig is sikeressé tették. Az 5,4 és 6,4 méter közötti hosszúságú áruszállító rakterének kapacitása 10-től 17 köbméterig terjedhet, terhelhetősége pedig a szegmens élmezőnyében van. Erős és takarékos dízelmotorjai Euro 6-os emissziós besorolást kaptak, a forgalmazó pedig 2+2 év vagy 200.000 km garanciát vállal a Boxerre. Ám a Peugeot nem kizárólag a belső égésű motorokkal szerelt áruszállítók mezőnyében jár élen. A Boxer és a Peugeot két másik áruszállítója, a Partner és az Expert is része a francia márka elektrifikációs törekvéseinek és átütő sikereinek. Az európai könnyű haszonjárművek piacán a Peugeot E-Partner, E-Expert és E-Boxer alkotta trió vezeti az értékesítési listákat. Az E-Boxer például 110 kWh-s akkumulátorával, 270 lóerős teljesítményével 400 km fölötti hatótávolsággal bír. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Furcsa dolog történt a gyorsasági kamion Eb-n az ötszörös magyar Európa-bajnokkal

2024.07.16.
Fotó: Kiss Norbert Facebook-oldala A 39 éves szombathelyi pilóta a szombatihoz hasonlóan a vasárnapi időmérő edzésen is a legjobb volt, ezzel a szezon nyolcadik kvalifikációján sem volt nála gyorsabb. A hétvége harmadik - vasárnapi első - versenyén azonban a rajtnál kicsit beragadt az 1-es rajtszámú MAN kamion, így Kissnek nem sikerült első helyen elfordulnia az első kanyarban. A címvédő ugyanakkor hamar üldözőbe vette az élen álló hatszoros Eb-győztes riválisát, a hazai közönség előtt szereplő Jochen Hahnt, aki viszont kemény ellenfélnek bizonyult. Kiss többször is kereste a lehetőséget az előzésre, láthatóan gyorsabb is volt, mint ellenfele, de nagyon sokáig nem tudott előzni. A magyar versenyző aztán az utolsó kör kezdetén egy nagyon bátor, de hibátlanul kivitelezett manőverrel, nagyon későn fékezve a belső ívre tette kamionját, és helyzeti előnyét kihasználva megelőzte Hahnt, aki, miután a boxutcába hajtást követően kiszálltak kamionjaikból, szó szerint meghajolt a címvédő előtt. A hétvége késő délután megtartott - részben fordított rajtrácsos - negyedik viadalán Kiss a nyolcadik helyről rajtolt, s negyedikként ért célba. Idei fölényét jól mutatja, hogy a szezon 16. viadalán fordult elő először, hogy a magyar versenyző nem állhatott fel a dobogó valamelyik fokára. Összetettben Kiss 233 ponttal áll az élen, második Hahn 178-cal, harmadik pedig a szintén német Sascha Lenz 131-gyel. A gyorsasági kamion Eb hosszabb szünet után a csehországi Mostban folytatódik augusztus 31-én és szeptember 1-jén. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Videó: Suzuki Vitara 6. rész

2024.07.16.

Kiderült, mennyibe kerülnek itthon az új, háromajtós MINI Cooperek

2024.07.16.
A magyar kortárs művészeti életben meghatározó szerepet betöltő Hungarian Art and Business (HAB) művészeti tér adott otthont az új, háromajtós, benzinmotoros MINI Cooper modellek hazai bemutatójának. A részletes márkaprezentációt követően a sajtó képviselői a MINI Cooper C és MINI Cooper S modellek mellett a modellcsalád tisztán elektromos változatait is kipróbálhatták egy esztergomi túra során. A MINI Cooper ötödik generációja karizmatikusságát maximálisan megtartva áll ki az egyszerűség mellett. Jellegzetes karosszériaarányai a brit prémiumgyártó legendás történelmét idézik és a látványos hűtőráccsal együtt összetéveszthetetlen kisugárzást garantálnak. Az utasteret minimalista kialakítás, megannyi digitális innováció és átfogó felhasználói élmény jellemzi. Az utastér a MINI hamisítatlan stílusjegyeire, a minimalista kialakításra és az új anyagokra összpontosít. Az átfogó felhasználói élményről olyan technikai innovációk gondoskodnak, mint a MINI 9.0 operációs rendszer, az új MINI vezetési üzemmódok (MINI Experience Modes) és a megannyi digitális funkció. Az új háromajtós MINI magával ragadó hajtáslánc-palettája egy háromhengeres és egy négyhengeres, kiváltképp hatékony benzinmotorral bővül, amelyek a márka által fémjelzett gokartos vezethetőség jól ismert formáját váltják valóra. Az új MINI Cooper minimalista formanyelve lélegzetelállító letisztultság mentén hordozza a márka hagyományos értékeit. A 115 kW / 156 lóerő maximális teljesítményre és 230 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, háromhengeres benzinmotorral dolgozó MINI Cooper C 7,7 másodperc abszolválja a 0-100-as sprintet. A 150 kW / 204 lóerő maximális teljesítmény és 300 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, négyhengeres benzinmotorjával az új MINI Cooper S 6,6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra. A háromajtós MINI ötödik generációja károsanyag-kibocsátás nélküli változatban is elérhető: az ikonikus, háromajtós MINI új kiadása tisztán elektromos meghajtással, kétféle teljesítményszinttel hódítja meg az utakat. A MINI modellcsaládjának következő tisztán elektromos nemzedéke már álló helyzetből az ügyfelek rendelkezésére bocsátja a hajtáslánc-technológia csúcs forgatónyomatékát. Az új MINI Cooper E modellben mindez 135 kW, az új MINI Cooper SE modellben pedig 160 kW maximális teljesítménnyel társul. Mindkét újdonság késlekedés és váltási megszakítások nélküli gyorsulásra képes. Az optimális úttartás és súlyelosztás érdekében a mérnökök a nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátort a modell padlólemezébe építették be, amely egyúttal a nóvum stabilitását és agilitását is fokozza. A háromajtós MINI ötödik generációjával a brit prémiummárka újradefiniálja a márka által fémjelzett vezetési élmény fogalmát, miközben a könnyed nagyvárosi mobilitás immár több mint 60 éve sikeres receptjét is következetesen őrzi. „Az idén teljesen megújuló MINI kínálat alappillére a Cooper modell, mely először háromajtósként jelenik meg a piacon, de rögtön több benzines és elektromos kivitelben. Ahogy az első 1959-es Mini is, a nóvum is letisztult, karizmatikus, a lényegre fókuszáló belsővel és go-kart szerű vezetési élménnyel párosul, melyet akár elektromos kivitelben is tökéletesen hoz az újdonság. Hamarosan érkezik az 5-ajtós Cooper, később lesz Cabrio modell, illetve ősszel megérkezik az Aceman is – így a MINI kínálja majd az egyik legfrissebb palettát a piacon, így reméljük, hogy a hazai sikereink is tovább folytatódnak” – mondta el Németh Balázs, MINI márkavezető az esemény alkalmával. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Magyar Nagydíj: ingyenes szurkolói autóbuszjáratokat indít a Volánbusz

2024.07.16.
Forrás: Hungaroring Média A közlemény szerint a Magyar Nagydíj alkalmából F1 Travel Pass néven is megvásárolható Pest Vármegye24 napijegy a MÁV-VOLÁN-csoport minden érintett helyközi járatán érvényes, a Budapesti Közlekedési Központ járataira pedig a 30 napos Pest vármegyebérletet érdemes megváltani. A MÁV-VOLÁN-csoport a Budapestre utazóktól azt kéri, hogy a gördülékenyebb hazajutás érdekében Gödöllőn a Volánbusz különjáratairól a MÁV-START modern és klimatizált motorvonataira szálljanak át, melyek 30-40 perc alatt érnek a Keleti pályaudvarra, ezzel is tehermentesítve a MÁV-HÉV várhatóan telített szerelvényeit. A jegyvásárláshoz érdemes a MÁV-applikációt használni, az utazás megtervezéséhez pedig az EMMA (emma.mav.hu), a vadonatúj térképes útvonaltervező nyújt segítséget - írták. Közölték azt is, hogy a Magyar Nagydíjat érintő minden információ elérhető a https://www.mavcsoport.hu/F1 linken. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mától már csak kötelező biztosítással használható sok e-roller

2024.07.16.
A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére. A díjak mértéke azonban biztosítónként még úgy is jelentős mértékben szóródik, ha nem vesszük figyelembe azokat a több százezer forintot is elérő éves összegeket, amiket nyilvánvalóan azok a biztosítók hirdettek, meg, amelyek egyelőre nem kívánnak rolleres ügyfeleket szerezni. Ennek elsődlegesen az lehet az oka, hogy jelenleg még hiányoznak az ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét sem lehet pontosan meghatározni. „Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében (az ellenőrzés várható gyakorlatáról még nem rendelkezünk információval), hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni – emelte ki Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. – A kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat szinte bizonyossá teszi, hogy előbb-utóbb mindenki átél kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel. A kötelező biztosítás azonban csak a másoknak okozott károkat téríti, így a rollereseknek érdemes balesetbiztosítás megkötésével a saját biztosítási védelmükről is gondoskodni.” A hatályos törvényi előírások szerint a roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel. Ezt közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással. A személy- és haszongépkocsikkal szemben, megfelelő egyedi azonosító hiányában, ezekről a járművekről nincsen központi biztosítási nyilvántartás. Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről. Az e-rollerekre a járművek tömege és tervezett sebessége függvényében kell biztosítást kötni: 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerek az érintettek, 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyik. Egyelőre azonban az sem tisztázott, hogy a hatóságok a helyszínen hogyan állapítják majd meg, hogy az adott járműnek mi a tervezett sebessége. A FBAMSZ szakértője hozzátette: „A jelentős mértékű díjeltérések miatt a rollerek tulajdonosainak mindenképpen célszerű a különböző ajánlatokat összehasonlítaniuk, amire a biztosítási alkuszok egyszerűen és gyorsan elérhető kalkulátorai akár online, akár személyes formában rendelkezésre állnak.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Török BYD gyár nyílik

2024.07.16.
Törökország egyre különlegesebb átmenetet jelent Európa és a keleti világ között, amióta kitört az ukrán-orosz háború. Ez eleinte csak abban volt tettenérhető, hogy az oroszok egy jó ideje csak isztambuli átszállással tudnak Európába utazni, ahol még boldogan fogadják az orosz járatokat. Ugyanakkor a most kivetett EU-s vám a Kínából importált elektromos autókra egy újabb fontos szerephez juttathatja Törökországot. Az extra tarifára reagálva máris bejelentette egy 1 milliárd dolláros villanyautó és PHEV gyár építését a BYD Törökországban, a Mansina régióban. Mintegy 150 000 autós gyártási kapacitással számolnak évente, a gyártás pedig 2026 végén kezdődhet meg, 5000 dolgozóval. Ezzel a BYD kikerülheti az Európai Bizottság által kiszabott 27,5%-os vámot. Egyébként Törökország szintén külön vámot szabott ki a Kínából importált autókra, nem csak az elektromosokra, hogy megvédje saját Togg autógyárát, azonban ők nem tétováztak egységes 40%-ot dobni minden kínai gyártóra. Törökországból viszont vám nélkül importálhatóak az autók Európába. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen típusokat fognak gyártani Törökországban, és milyen lesz a villanyautó/PHEV arány. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója