Teszt: elégedett ember villanyautója

2024.07.13.
Hogy néz ki? A Volvo EX30 hossza 4,2 méter, szélessége 1,8 méter, magassága 1,6 méter, tengelyek közötti távolsága 2,65 méter, szabad hasmagassága 0,165 méter, fordulókörének átmérője 10,7 méter, légellenállási együtthatója 0,28. Csomagtartója nem túl nagy, alaphelyzetben 318 literes (lehajtott hátsó ülésekkel 904 literes), az üresen 19 mázsás kocsi orrában is van tároló, de az csak 7 literes, az egyik kábel begyűrve épp befér. Vontatásban nem gyenge, 1,4 tonnás fékezett utánfutót húzhat hivatalosan. Jól néz és tetszik az Zeeker X és a Smart 1 platform testvére, legyen szó a külsejéről vagy a belsejéről. Kívül-belül szép. Ritkán mondok ilyent, de igaznak érzem. A mohasárgának nevezett fényezés feltűnő, a fém ajtóbehúzó, a svéd dizájn legjobb mestereit idéző utastéri megoldások, a melegséget árasztó gyapjú ülések és újrahasznosított anyagokból készülő kárpitok pedig kedvemre valók. Az élére állított, 12,3 hüvelyk képátlójú tablettől persze frászt kapok, de ez a nemszeretemadigitálisvezérléstigazigombokatakarok attitűd nem vezet semmire, tudom. Mégsem könnyű az autó fedélzeti menüjének a kezelése. Csak egy példa: a külső (keret nélküli) visszapillantó tükröket is innen a középső (nincs is más) Google alapú kijelzőn kell beállítani. Nem könnyű művelet. Plusz minden mást is. Isten hozta 2024-ben! Szoftveres fennakadást a rövid, kevesebb, mint egyhetes teszt során nem tapasztaltam, de ahogy olvasom, rengeteg szoftverfrissítést adnak ki a kocsihoz, mert van baj vele rendesen. A többfunkciós könyöklő igen praktikus, mondanom sem kell, hogy a kesztyűtartót is a képernyőt nyomogatva nyitjuk - nem hagyományos megoldás. Az ablakemelők is ezen kaptak helyet (hogy szidtuk régen emiatt a Daciát), a négy ablakot összesen két gombbal húzhatjuk le, Volkswagenekből ismerős ez a megoldás (nem túl praktikus). Az autó nyitása és zárása, sőt elindítása is érintésmentes. Ha a közelébe érünk üdvözöl és nyílik, távozáskor záródik - ha nem merült le az elem a gyufás skatulya méretű és formájú kulcsban. Nincs indítógomb, menetválasztóval indulunk, előre vagy hátra, a parkolóállást a kormány jobb oldalán található kapcsoló végének megnyomásával tudjuk aktiválni. Az utastér hátul kissé szűkös, nagyobb családoknak nem alkalmas az autó, vagy ha igen, összébb kell húzni a lábakat. Az ülések kényelmesek, az autó szaga mesés, letisztult, üde, befogadó, otthonos. A környezetvédelmet tényleg komolyan gondolták a kínai Geelynek hasznot termelő svédek: az autóban használt műanyagok hatvan százaléka (volumenben) korábban más módon szolgálta az emberiséget, többségük italos palack formájában. Az alumíniumötvözetek negyede, és egyes források szerint az acélok 17 százaléka is újrahasznosított. Hogy megy? 200 kilowatt, azaz 272 lóerő maximális teljesítményt ad a Volvo, az egymotoros változatban a  legnagyobb nyomaték 343 Nm. A farmotoros Volvo álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 5,3 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 180 kilométer/óra. Elméleti hatótávja 480 kilométer, valós használatban 400-450 kilométer kiautózható a teljesen feltöltött akkuból, autópályán és klímával/fűtéssel ennél jóval kevesebb. A 250 kilométeres, főleg városi teszt során 16 kilowattórát fogyasztott klíma nélkül a Volvo 100 kilométerenként. Alapáron 11 kilowattal táplálható váltakozó áramú töltőn, de felárért 22 kilowattos opció is választható (a tesztelt Ultra felszereltségben ez alapáras). Egyenáramon legfeljebb 153 kilowatt teljesítménnyel tölthető. Milyen vezetni? Mivel hátsókerék-hajtású, a vezetési élmény garantált ekkora teljesítmény mellett. A kormányzás feszessége két fokozatban állítható, a fékek jól és határozottan adagolhatók. Kényelmes az elöl MacPherson, hátul ötlengőkaros futóműve, nem ráz, erőszakos kigyorsításokat és a városi eszement szlalomozást is bírja. Városon kívül azonban már nem annyira májer a kocsi, kanyarokban erősen dől a puha futómű, az első szerpentinen kiderül, hogy nincs összhangban a temérdek lóerő a felfüggesztés hangolásával. A volvósok nem variáltak, az autóban nincsenek menetmódok, erősebb regeneratív visszatöltés (B fokozat), egypedálos üzemmód. Csak beülünk és hajszoljuk az elektronok segítségével a kilométereket. Vigyorgó arccal, az élettel elégedetten. Mennyibe kerül? Az állami támogatást jól használta ki a Volvo, pont akkor vezették be az EX30-ast, amikor végre a kormányzat meghirdette a kedvezményes céges vásárlást. Jól is fogy az autó, a legnépszerűbb támogatott modellek közt van annak ellenére, hogy nemrég árat emeltek a svédek. A kocsi alapára egy motorral és a nettó 49 kilowattórás lítium-vasszulfát akksival 15,13 millió forint, a nagyobb, nettó 64 kilowattórás lítium-nikkel-mangán-kobalt elemmel 17,23 millió forint, kétmotoros változatban 19,73 millió forint. A tesztelt Volvo EX30 Single Extended Ultra változat alaphangon 19,93 millió forintba kerül. Kép és szöveg: Biró Csongor    
Címkék: 

Frontális ütközés: egy gyermek is életét vesztette a balesetben

2024.07.13.
Az egyik gépkocsiba két ember is beszorult, akiket a makói hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsból.  Hangai József mentőtiszt tájékoztatása szerint a balesetben egy felnőtt, valamint egy gyermek a helyszínen életét vesztette.  A mentésirányítás összesen 5 egységet riasztott a helyszínre.  A mentők 3 súlyos és egy könnyebb sérültet láttak el a helyszínen, majd sérülteket kórházba szállították - írja a webradio.hu.

Hőség - Folytatják a vízosztást a nagyobb vasút- és autóbusz-állomásokon

2024.07.13.
A vizet a készlet erejéig tudják biztosítani, ezért arra kérik az utasokat, hogy elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy más szomjoltó folyadékkal induljanak útra. Fotó: MÁV-csoport Budapesten a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvaron a peronoknál, vidéken a miskolci, debreceni, nyíregyházi, szegedi, szolnoki, győri, pécsi állomáson az ügyfélszolgálaton, a tapolcai, zalaegerszegi, veszprémi, celldömölki, békéscsabai, kecskeméti, nagykanizsai, siófoki, fonyódi állomáson a pénztárban kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozók - tájékoztattak. A Volánbusz vidéken Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen oszt ásványvizet - ismertetik a közleményben. MTI

Csak kilépő irányba használható a röszkei közúti határátkelőhely

2024.07.13.
A Nyugat-Európából szabadságra induló vendégmunkások miatt jelentős a forgalom a határátkelőhelyek ki- és belépő oldalán. A torlódás elkerülése végett az utazóknak azt javasolják, hogy a kisebb határátkelőhelyeket válasszák. A rendőrség honlapján olvasható adatok szerint a Szerbiába tartó autósoknak a röszkei autópálya- és közúti határátkelőhelyen, valamint az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen egyaránt két órát kell várakozniuk. A tiszaszigeti közúti határátkelőhelyen egy, a kübekházi határátkelőhelyen félórás a várakozás. Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfó oldalán (www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), illetve a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak. MTI

Székesfehérvár Rallye: Öt év után újra aszfalton

2024.07.13.
Öt év után újra aszfalton rendezik meg a Székesfehérvár Rallye-t, ahol a versenyzőknek két nap alatt 11 gyorsasági szakaszt és közel 134 versenykilométert kell teljesíteniük. Az elmúlt tíz év tíz leggyorsabb ORB-futamát tartalmazó listán négyszer is szerepel az aszfaltos székesfehérvári verseny. A 2018-as megmérettetés a második leggyorsabb futam volt a 133.1 km/h-s átlagsebességével. "Eddig murvás terepen zajlott a Székesfehérvár Rallye, de most öt év után újra aszfalton versenyzünk, így kicsit fel kellett frissítenem a régi emlékeket. Alapvetően jók lesznek a pályák, ugyan első nap háromszor kell teljesítenünk az oroszlányi gyorsaságit, ami monotonnak ígérkezik, de a városi szuperspeciálon szeretnénk kiszolgálni a nézőket és látványosan autózni. Nem lesz könnyű verseny, akár gyorsról gyorsra is változhat a pályák tapadása, amire előre készülünk. Megpróbáljuk a legjobb beállításokat megtalálni és jó tempót autózni. Nagyon meleg lesz hétvégén, így ezekre a körülményekre is próbálunk fizikálisan felkészülni" - mondja Turán Frici. Friciék a verseny előtti csütörtökön egy sajtótájékoztatót is tartottak a Castrum Hotel**** Székesfehérvárban, ahol a Székesfehérvár Rallye kiemelt nézői pontjairól és a biztonság fontosságáról is beszéltek. “A szervizpark a Sóstói Stadion parkolójában kapott helyet, itt mindenki testközelből láthatja az autókat, a látványos, szórakoztató szuperspeciált pedig a város elvárásai alapján a Palotai úton rendezzük meg szombaton este 19.20 órától” - tájékoztat Lakatos Róbert, főszervező. "Kicsit sajnáljuk, hogy hétvégén a vegyes pályák mellett végül csak aszfalton versenyezhetünk, mert nagyon szeretjük a fehérvári murvás gyorsasági szakaszokat, de ebből kell kihoznunk most a maximumot. A céljaink nem változtak, szeretnénk nyerni és növelni a bajnoki pontjaink számát. Úgy érezzük, felkészültek vagyunk, meglátjuk ez mire lesz elég az erős mezőnyben. Igazi klasszikus, tempós szakasz az oroszlányi, valamint Pusztavám is izgalmasnak ígérkezik a csúszós, fehér aszfaltjával. Biztos, sok néző kilátogat majd a versenyre, várjuk már a hétvégét" - teszi hozzá Zsiros Gabi.  

Ez az Audi valaha volt legerősebb benzines autója

2024.07.13.
Miután az Audi Q8 és az SQ8 is ráncfelvarráson esett át tavaly ősszel, most a kategória csúcsán álló RS Q8-on volt sor, ami a fejlesztéseket illeti. A lendületes SUV egy új, 'Performance' verziót is hozott magával, ami hasonlóan az RS4, RS5, RS6 és RS7 Performance-hoz, egy még erősebb verziója, a már alapvetően bivalyerős RS Q8-nak.  Az RS Q8 Performance az Ingolstadtban készülő benzines modellek csúcsát célozta meg. Az elképesztő, 631 lóerős teljesítményével még a szívó V10-es motorral rendelkező - időközben megszüntetett - Audi R8-at is felülmúlja. Az új városi terepjáró egy továbbfejlesztett ikerturbós, 4 literes V8-as motorral lesz felszerelve, ami elegendő ahhoz, hogy mindössze 3.6 másodperc alatt elérje a 100 km/órás sebességet. Az autó végsebessége pedig a hírek szerint 305 km/óra lesz. Frank Stippler, verseny-és fejlesztőpilóta 7 perc és 36,69 másodperc alatt teljesített egy kört a nürburgringi Nordschleifén, amellyel letaszította a tróntól a Porsche Cayenne Turbo GT-t, amelynek 7 perc és 38,92 másodperc volt a körideje, így több mint 2 másodperccel sikerült javítania az SUV-k rekordját. Stippler egyébként nemrég a 2025-ös Audi RS3 Sedannal is rekordot döntött a Nürburgringen, a leggyorsabb sorozatgyártású kompakt autó kategórájában, ahol a BMW M2-t sikerült több. mint 5 másodperccel megelőznie.  A német autógyártó továbbra is forgalmazni fogja az RS Q8-at, amelynek V8-as motorja "mindössze" 591 lóerős teljesítményre lesz képes, amellyel 3,8 másodperc alatt érhetjük el a 100 km/órás sebességet, ami csak 2 tizedmásodperccel marad el az új verziótól. Ezen variációnak a végsebessége elektronikusan 250 km/órára van korlátozva, viszont a korlátozást feloldva akár 280 km/óráig vagy 305 km/óráig is kitolhatjuk az autó végsebességét.  A dinamikus duó is örökölte azon stílusváltoztatásokat, amelyeket tavaly láthattunk a Q8-on és az SQ8-on is, viszont a hűtőrács mintázata más dizájnt kapott, mint a 2023 őszén megjelent típusok. Az új minta még agresszívabb kinézetet biztosít az RS-modelleknek, amit tovább erősítenek az autó hátulján látható ovális csúcsok. A Performance modell egy új fejlesztésű, könnyebb kipufogót is kapott, csökkentett ellennyomással és mélyebb hangzással. Az opcionálisan választható RS sport kipufogórendszerével pedig még nagyobb zajra képes az autó.  Az RS Q8-nak elegáns kinézetet biztosít a mátrix LED-es fényszórója, valami a lézeres távolsági fényszóró is, míg az OLED hátsó lámpák öt testreszabható fényjelzéssel rendelkeznek. Ha kalandvágyónak érzi magát az ember, az Audi egy matt arany 23 colos felnit is kínál 295/35-ös gumikkal. Kerámiafékeket felár ellenében rakhatunk csak rá, amiket 440 mm-es első és 370 mm-es hátsó tárcsákkal szállítanak le. A festést illetően pedig 3 opciónk van: "Shakir arany", "Ascari kék" és "Chili vörös". Sárvédő szélesítőt sajnos nem lehet az autóra rakatni, mivel a Volkswagen Csoport szerint, ha az igazán prémium SUV-élményre vágyunk, akkor ott a drágább és prémiumabb kategóriát képviselő Lamborghini Urus. A csúcskategóriás Q8 modellek természetesen sportülésekkel rendelkeznek, a nagyobb kényelem érdekében pedig az adaptív légrugózás alapfelszereltség, és akár 3,5 hüvelykkel is állítható a menetmagasság. Van még az autóban elektromechanikus aktív menetstabilizátor és hátsókerék-kormányzás is. Az Audi RS Q8 141.900 eurós árcédulával - kb. 56,2 millió forint - indít Németországban, míg a továbbfejlesztett Performance modell 155.700 eurótól - kb. 61,7 millió forint - lesz kapható, június 27-étől. 

A Messer és a Toyota Tsusho a hidrogénmobilitás fejlesztésére közös vállalatot alapít

2024.07.13.
A Toyota Tsusho Europe SA és a Messer SE & Co. KGaA saját erősségeiket hozzák be az újonnan létrehozott közös vállalatba: a Toyota Tsusho Europe, a Toyota Tsusho Corporation százszázalékos tulajdonú leányvállalata, mint a mobilitási értékláncok üzleti fejlesztésének elismert szereplője, a Messer pedig mint a világ legnagyobb magántulajdonban lévő, több évtizedes hidrogén tapasztalattal rendelkező ipari, orvosi és különleges gáz szakértője. A SympH2ony tiszta hidrogénen alapuló flottamobilitási megoldásokat kínál, beleértve a zéró károsanyag-kibocsátású járműveket, hidrogéntöltő állomásokat és hidrogénellátást, opcionálisan on-site (helyszíni) H2 gyártással, valamint a megbízható működéshez szükséges szolgáltatásokat, mindezt az ügyfél egyedi igényeihez igazítva. A flotta által megtett kilométerek alapján történő elszámolás lehetősége kiszámítható működési költségeket biztosít. A SympH2ony Bad Soden-i székhelyén, Németországban a Messer és a Toyota Tsusho Europe képviselői, köztük az igazgatósági tagok június 26-án hivatalosan is zöld utat adtak a közös vállalatnak. "Lehetőséget kínálunk a magán- és közösségi flottaüzemeltetőknek, hogy biztonságosan elérjék a kibocsátásmentes mobilitással kapcsolatos céljaikat. A SympH2ony segít leküzdeni az olyan akadályokat, mint a technológiai bizonytalanság, a bonyolult kereskedelmi és szabályozási folyamatok és a finanszírozási háttér elérhetősége. Ezzel a szakértő támogatással a flottaüzemeltetőknek lehetőségük van arra, hogy stratégiai szempontokat előtérbe helyezve cselekedjenek, és jelentős lépéseket tegyenek a zéró kibocsátású üzemeltetés felé, miközben továbbra is az alaptevékenységükre összpontosíthatnak. “– mondta Tim Evison, a Messer SVP Clean Hydrogen igazgatója. Kenji Yamanaka, a Toyota Tsusho Europe Next Mobility vezetője hozzátette: "A SympH2ony olyan helyszíni megoldásokat épít ki és üzemeltet, amelyek lehetővé teszik az európai flottaüzemeltetők számára, hogy a fosszilis tüzelőanyagoktól való mai függőségtől a kibocsátásmentes jövő felé mozduljanak el."    A Messer szinte a kezdetektől, több mint 125 évvel ezelőtti alapítása óta dolgozik hidrogénnel. Ma a világ legnagyobb üzemanyagcellás járműflottáit támogatja hidrogénszállítással és a hidrogéntöltés terén szerzett széleskörű tapasztalatainak alkalmazásával. A Messer megújuló, alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogént állít elő, és egyedi, szabadalmaztatott fejlesztéseken dolgozik a hidrogénmobilitás elősegítése érdekében.  A Toyota Tsusho Corporation egy globális vállalat, amely világszerte számos üzleti szegmensben, például a mobilitás, zöld infrastruktúra és körkörös gazdaság területén tevékenykedik. Napjainkban a Toyota-csoport leányvállalatainak egyikeként hidrogén ökoszisztémát fejleszt, hogy hozzájáruljon a szén-dioxid-semlegességhez. Európában a vállalat székhelye Toyota Tsusho Europe néven Belgiumban található, és itt, valamint Csehországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Magyarországon, Lengyelországban, Spanyolországban, Törökországban és az Egyesült Királyságban működik. Mintegy 1300 embert foglalkoztat a régióban.  

A Bridgestone Tatabánya futói a 2024. évi párizsi olimpiai játékokon

2024.07.13.
A Bridgestone nemcsak a profi sportolók támogatásában jeleskedik, hanem munkatársai fizikai és mentális jóllétét is kiemelten fontosnak tartja. A tatabányai gyár dolgozói számára szervezett kedvezményes programok, közös szurkolások és sportrendezvények kiváló alkalmat teremtenek a csapatépítésre és az egészséges életmód népszerűsítésére. A párizsi olimpiai- és paralimpiai játékokkal való együttműködés különleges lehetőséget biztosít a kollégáknak, hogy személyesen is jelen legyenek a világ egyik legrangosabb sporteseményén. Mivel a Bridgestone a Marathon Pour Tous hivatalos partnere, így a tatabányai gyár futói is részt vehetnek a tömeg-maratonfutáson. A szervezők ugyanis – idén először – kiterjesztik az olimpiai élményt a nagyközönség számára a civil résztvevőknek szervezett futórendezvényekkel. A 2024-es Paris Mass Participation Marathon keretein belül a világ minden tájáról érkező amatőr sportolók ugyanazon az útvonalon futhatnak majd éjszaka, mint ahol az olimpiai maraton is zajlik. A Bridgestone Tatabánya tíz futója – köztük Topolcsik Melinda, a gyár ügyvezető igazgatója – már javában készül a megmérettetésre; maratoni és 10 kilométeres távon is indulnak majd, amelyet az ötkarikás játékokkal párhuzamosan, júliusban tartanak majd. Emellett az egyik magyarországi futónak, Kollár Zsuzsannának lehetősége lesz személyesen kísérni az olimpiai lángot a festői szépségű Sens városában. „A párizsi olimpián való részvétel különleges lehetőség számunkra arra, hogy testközelből is megtapasztalhassuk az olimpia szellemiségét és inspirációt meríthessünk belőle. Mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy a tatabányai gyárat és hazánkat képviselhetjük a Marathon Pour Tous-on. Izgatottan készülünk a futásra, ami nemcsak a sport iránti szenvedélyünket tükrözi, hanem azt is, hogy milyen fontos számunkra a közösségei- és a csapatszellem” – mondta el Topolcsik Melinda, a tatabányai gyár ügyvezető igazgatója.    

Nem húzta be a kéziféket, elgázolta a saját autója

2024.07.13.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó. A férfit  Bécs városa bízta meg azzal, hogy végezzen munkát egy játszótéren Am Wolfersberg környékén. 14 óra körül megállt a réten és kiszállt. Nem sokkal ezután a jármű gurulni kezdett. Helikopterrel szállították kórházba „A 61 éves férfi valószínűleg egyfajta rövidzárlati reakcióként a teherautó után rohant, és a jármű mögé futott” – mondta a balesetről Markus Dittrich rendőrségi szóvivő. Egy szemtanú látta, amint a férfi elesett, és elgázolta a jármű. Súlyos sérüléseket szenvedett, többek között a mellkasán, emellett traumás agysérülést is megállapítottak nála. A mentőszolgálat sürgősségi orvosi ellátásban részesítette a 61 éves férfit, mielőtt a bécsi mentőhelikopter kórházba szállította.  

Síngörbítő hőség – a vonatokat és a pályát sem kíméli a rendkívüli meleg

2024.07.12.
Fotó: MÁV A vasúttársaság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelte: a MÁV-Volán-csoport minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy kezelje a rendkívüli forróság okozta problémákat, fenntartsa a vasúti közlekedés folyamatosságát és biztosítsa a megfelelő körülményeket az utazáshoz. "Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával, hanem úgynevezett légjavító-berendezéssel felszerelt, ezek a korábbi készülékek azonban a 35 fokos vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak. A több napon át tartó rendkívüli forróság közepette történő maximális kihasználtság mellett pedig - az időszakos karbantartás ellenére is - növekszik a meghibásodás esélye" - jelezték. Arra kérik a kritikus hőségre érzékeny, egészségileg veszélyeztetett utasokat, hogy a hőségriasztás ideje alatt csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak. Akik számára pedig a Volánbusz helyközi buszai párhuzamos megoldást kínálnak, használják ki a vármegye- és országbérletek előnyeit, az érintett buszok 84 százalékán ugyanis klímaberendezés működik. Fontos, hogy az utasok mindig elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útnak - hangsúlyozták, hozzátéve, napközben a forgalmasabb busz- és vasútállomásokon továbbra is vizet osztanak a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt. Kiemelték, a vasúttársaság üzemirányítói igyekeznek minél gyorsabban reagálni, ha a rendkívüli időjárási körülmények miatt operatív beavatkozásra van szükség. Lehetőségükhöz képest intézkednek szerelvénycserével, másik szerelvény vagy pótlóbusz beállításával. Emellett folyamatosan vizsgálják a járművek klímaberendezéseinek beállítását, a klímákon rendkívüli tisztításokat végeznek és lehetőség szerint soron kívül javítják a rendkívüli terhelés miatt bekövetkező meghibásodásokat. Kitértek arra, a klíma miatti panaszok kivizsgálása után legtöbbször az derül ki, hogy a kérdéses készülékek működtek, csak a technikai korlátjaik miatt nem voltak képesek olyan mértékben lehűteni a levegőt, hogy az az utasok többségének komfortos legyen. Fotó: MÁV Utazásra a reggeli és esti órákat javasolták, és felhívták a figyelmet arra: az újabb gyártású IC-, EC-kocsikban, a többcélú teres bisztró- és prémiumkocsikban, valamint a klímás motorvonatokban (FLIRT, KISS, Talent, Uzsgyi, Desiro) a klímaberendezések hatásfoka jellemzően az igényeknek megfelelő. Kitértek arra, hogy a síneket is deformálhatja a hőség. Ha ennek előjelei mutatkoznak, akkor a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet be. A felsővezetékek a nagy meleg hatására megnyúlnak, így nő a felsővezeték-szakadás, az áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata. A MÁV karbantartó szakemberei folyamatosan készen állnak arra, hogy elhárítsák a vasúti hálózatban keletkező hibákat - áll a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója