Kirajzolódik már, hogy egészen más lesz a közeljövő, mint nemrég elképzeltük. Ebbe a ma még átláthatatlan szcenárióba illik bele egy elképzelés, amely fenekestől forgatja fel elképzeléseinket a villanyautózásról.

Legutóbb a dizájn áldásairól volt szó, arról, hogy mit nyertünk az autók praktikumában, kezelhetőségében. Ám vannak e tudományból és művészetből összegyúrt szakterületnek átkos hatásai is, most ilyeneket tűzök gombostűhegyre.

Különös korban élünk, amikor az információtechnika vívmányai mindenkinek lehetőséget adnak tájékozódásra és tömegbefolyásolásra. Tömeghülyítésre is. Érdekes elgondolkozni két rettegett közellenség: a koronavírus és a dízelmotor démonizálásának hasonlóságán.

Az autók eladásának és megvásárlásának legfontosabb szempontja ma már nem mindig a hasznosság, hanem egyre gyakrabban a tetszetősség, a dizájn. Ennek a jelenségnek komoly előnyei vannak, amelyekről most lesz szó, az árnyoldalakat pedig a következő cikkben említem meg.

Az árut fuvarozási láncolat juttatja el a vevőhöz. Mostanában előtérbe került „az utolsó kilométer” problémája. Érdekes eltűnődni rajta egy kicsit, mert önmagában is jelentős kérdés, de még inkább, mint a technikai társadalom működésének tükre.

Akik azt hirdetik, hogy zéró emissziójú a villanyautó, tehát nem terheli a környezetet, elfelejtik vagy elhallgatják a negatívumokat, például a lítiumtermelés katasztrofális hatásait. Most ez utóbbiról gondolkozzunk el!

Ma éljük át az autózás csúcsát, vagy régen jobb volt? Sokféle szempontot lehet összevetni, szórakoztatóan eltűnődve, miben léptünk előre, vagy éppenséggel hátra, az évtizedek alatt?

Toni Schmücker 1975-től 1982-ig volt a Volkswagen vezérigazgatója. Tőle olvastam anno egy megállapítást: akkor érkezik el az autózás csődje, amikor többe kerül az autóval állni, mint menni. Gondolkozzunk el, ott tartunk már, vagy csak öles léptekkel menetelünk feléje?

Figyelemre méltó jelenség, hogy autóipari és autókereskedelmi cégvezetők, szakemberek, illetve autós újságírók is egészen másképp beszélnek, nyilatkoznak meg hivatalosan, mint magánbeszélgetésben. Korunk egyik rákfenéjét vélem felfedezni ebben.

Történelmi korunk végstádiumában járunk. Valami nagyon más jön, és a változás javában tart. Hogyan kellene erre reagálnia az autóiparnak, az autósoknak, és hogyan reagálunk a valóságban?