2017.08.10.

Járműtörténelem rovatunkban az "egyszer volt, hol nem volt" akár visszatérő motívumnak is tekinthető, hiszen olyan járművek kerülnek itt bemutatásra, amik a maguk érájában igazi ikonnak számítottak. Korábban a Honda CR-V, most pedig a Volkswagen Country-ra emlékezünk

2017.08.08.

Ötven év, negyven autó, a leggyorsabb utcai és a legegyszerűbb mezei is belefért Gordon Murray munkásságába.

 

2017.08.05.

Nagyon élcelődően azt mondhatnánk, hogy soha nem jó, ami van. Egy autó ne csak guruljon, hanem repüljön is. Ha már tud repülni, akkor, ússzon is. Nos, ez utóbbi elgondolásokból gyűjtöttünk össze egy csokorral

2017.07.22.

„A [Hahn Arthur és Társai] cég három tagja, Hahn Artur (1878-1955), Neufeld Jenő és Frey Ede az 1900-as évek elején az Első Magyar Gazdasági Gépgyár alkalmazásában állott. 1906-ban történt, hogy a vezérigazgató egy Amerikából jött levelet fordíttatott le Frey Edével, amelyben a Case gyár...

2017.07.21.

Allison T2100 típusú, új váltóval átépítve és FuelSense® 2.0 Max szoftverrel felszerelve London ikonikus emeletes busza készen áll az új emissziós szabványok teljesítésére.

2017.07.02.

A Ford népautója Magyarországon is kapható volt – de a hazai viszonyok között nem számított olcsó járműnek.

2017.07.02.

- A Ferrari olasz luxusautó-gyár szombaton, a németországi Hockenheim városa mellett található Hockenheimring nevű versenypályán ünnepelte a márka hetvenedik évfordulóját.

2017.06.29.

A kerékpár kétszáz évvel ezelőtti feltalálásának alkalmából, a jármű történetéről nyílt kiállítás a kismartoni Projektraum galériában csütörtökön. A tárlaton a ruszti gyűjtő, Johann Schneeberger egyedülálló történelmi darabjait mutatják be.

2017.06.26.

A Közlekedési Múzeum páratlan gyűjteményi darabja volt a főszereplője a Fiumei Úti Sírkert Múzeumok Éjszakája programjának. Szombat óta megtekinthető a frissen felújított Apponyi dísz-halottas hintó új és méltó kiállítóhelyén, a Sírkert pavilonjában. 

2017.06.22.

Nagyon ritka római császárkori kocsisírt tártak fel az egykori Aquincum területén - mondta el Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeumának igazgatója csütörtökön Budapesten.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.05.21
2006-os Civic 1.3 a vásárlás előtti átvizsgáláson. ..
2025.05.21
A dörgicsei Kaáli Autó-Motor Múzeumot sűrűn keresik fel olyan gyűjtők és veterán autó rajongók,....
2025.05.21
A Jeep márkajele visszatér a Juve-mezekre. A torinói futballcsapat és a a Stellantis Europe 69....
2025.05.21
Gyermeknapon a hűvösvölgyi végállomáson 10 és 17 óra között családi programokkal várják a....
2025.05.21
Elkészült Győrben az egymilliomodik Audi Q3-as modell. Mérföldkő – mondják az Audiban. Az, nem is....
2025.05.21
Átvette első, hosszú távú járatok teljesítésére képes Airbus-repülőjét a gyártótól a Wizz Air –....
2025.05.21
Megszűntek a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett szlovák és osztrák korlátozások....
2025.05.21
Formatervében evolúciós fejlődésen ment át, a digitális és hajtástechnológiák terén....
2025.05.21
A magyar quadvásárlók egyre nagyobb arányban keresnek innovatív, megbízható, de ár-érték arányos....
2025.05.21
A rendőrség nem győzi hangsúlyozni, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes....