- Elárverezik Josip Broz Titónak, Jugoszlávia egykori örökös elnökének egyik jachtját, mert "feleslegessé vált" - jelentette be a Twitteren a kormány.
Egyre kevesebb az egykori NDK-ban gyártott modell az utakon, ám jó néhány autó szoborként, a kevésbé szerencsés darabok hirdetésként, vagy donorként élnek tovább.
Korábbi kudarcuk ellenére megint tisztán hazai és globálisan eladható modellről álmodnak a törökök.
- Hatvan éve, 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga
A teherautó-rajongó John nyomozásba kezdett, hogy megtaláljon és beszerezzen egy ritka veterán Scania 141-es tehergépkocsit.
Magyarországon is összeszereltek Ford autókat! Az eseményre az 1930-as évek végén került sor, s a járműveket leginkább taxiként hasznosították.
Az autó a szabadság és mobilitás jelképe, a magyarok is mindig vágytak mindkettőre, de sokáig csak kevés valósult meg álmaikból.
Anno 1949-ben mutatták be a VW Typ2-t, azaz a Volkswagen Transporter kishaszon-járművet. Jóllehet a hadiipari tapasztalatok alapján kézenfekvő lett volna már akkor az összkerékhajtású modell megépítése is, de ez még sok-sok évet váratott magára
Henry Ford és fia, Edsel örökre megváltoztatták a mezőgazdasági termelést, amikor éppen száz éve, 1917-ben megtervezték és árusítani kezdték a Fordson F-Modell nevű traktort.