Belga nagydíj: voltak meglepetések a főfutam időmérőjén

2025.07.26.
Norris mellől csapattársa, a világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát egy jó utolsó körnek köszönhetően Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője foglalhatja el. A címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája az utolsó gyors körében hibázott, részben emiatt csak a negyedik rajtpozíciót kaparintotta meg. A pályafutása 100. F1-es versenyére készülő Cunoda Juki ezúttal bejutott az első 10 közé az időmérőn, és a hetedik helyről startolhat a Red Bull-lal, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Ferrari) pályaelhagyás miatt már a kvalifikáció első szakaszában búcsúzni kényszerült és csak 16. lett. A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol. A teljes rajtsorrend: Lando Norris (brit, McLaren) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) George Russell (brit, Mercedes) Cunoda Juki (japán, Red Bull) Isack Hadjar (francia, RB) Liam Lawson (új-zélandi, RB) Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) Esteban Ocon (francia, Haas) Oliver Bearman (brit, Haas) Pierre Gasly (francia, Alpine) Nico Hülkenberg (német, Sauber) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) Lewis Hamilton (brit, Ferrari) Franco Colapinto (argentin, Alpine) Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Miért túrnak Hot Wheels dobozokat felnőtt emberek?

2025.07.26.
Felmérésem, tanulmányom nincs. Tapasztalatom van. El is mesélem, mert szerintem nagyon érdekes jelenség. Szóval, már többször meséltem itt az Autószektoron is, hogy gyerekkoromban különcnek, vagy inkább cikinek számítottam autó szeretetemmel. Mindenki a fociért és a dínókért rajongott, mi pedig édesapámmal rali gyorsaságikra jártunk, otthon pedig kisautókat tologattam. Már, ha volt mit tologatni, ugyanis a 90-es években korántsem volt ennyire menő a felhozatal, mint most. Vadászni kellett a szebb modelleket. Aztán egyszer csak felnőttem, gyerekem lett, családot alapítottam. Hatalmas kisautó kollekciómat már 20-25 éve hátra hagytam, lent porosodnak a pincében. Mígnem egyszer csak, valamikor 2023 végén megragadta a tekintetemet egy rikító zöld Hot Wheels Ford Escort, méghozzá korhű pályaautó bodykittel, lukacsolt ablakokkal. Nem bírtam ott hagyni. Nem fogadta be az agyam, hogy mennyire menő, hogy ma ilyeneket tologatnak otthon a kissrácok. Mindössze 600 forint volt! Majd betámasztom a vitrinbe a maketteim mellé, gondoltam. Ennyit megér. Ott rontottam el a dolgot, hogy ezt a találatomat elküldtem egy kedves kollégámnak, akinek az volt az első kérdése, hogy ugye tudom, hogy HKS festésű Ranger, arany festésű Libery Walk Silvia és egyéb finomságok is vannak most porondon? Nem tudtam. Honnan tudtam volna? És ő honnan tudja? Előtte egy pillanatig sem vettem komolyan a Hot Wheelseket. Leginkább elnagyoltnak találtam őket, és elég kocka vagyok ahhoz, hogy zavarja a szemem, ha valami eltér a valóságtól. Hasonlít a festés, de nem tökéletesen. Hasonlítanak a légbeömlők, de a valóságban nem ott és nem úgy állnak. Szóval ezidáig mindig ott hagytam őket. Ugyanakkor akárhányszor elmentem egy polc Hot Wheels mellett, elkezdték csiklandozni a kíváncsiságomat, hogy milyenek vannak még. Csak küldtem és küldtem a képeket a baráti körben, tőlük pedig az jött vissza, hogy nekik már ezek megvannak, mi több, vásároltak mást is. Hogy mi? Felnőtt férfiak mégis minek tartanának ilyeneket otthon? Ennél sokkal szebbeket kapni, ráadásul léteznek nagyon részletes makett szettek, ahol te magad, a két kezeddel alkothatod meg ezeket. Te fested, te matricázod. Na annak már van értéke, és olyan valóságosra csinálod, amilyenre akarod. Aztán egyszer épp akkor jártam kora reggel egy Lidlben, amikor friss dobozbontás volt. Csak túrtam és túrtam az egymásra dobott Hot Wheelseket és nem hittem el, miket találok. Rothmans festésű 911 Dakar, Transit Supervan, Cadillac Hypercar, Nissan 180SX, Halálos Iramban festésű Supra. Ott ült előttem a polcon vagy 10 kiválogatott autó, és egyiket se tudtam ott hagyni. Ekkor tudatosult bennem, hogy a Hot Wheels nagyon menő autókat gyárt, csak én eddig nem találkoztam velük, mert mindig a lerabolt polcokkal találkoztam, amiken már csak a különböző fantasy autók voltak, amiket még gyerekként sem szerettem. Ezzel sem vagyok egyedül, ugye? Ekkor avattak be a barátok, hogy mekkora is a Hot Wheels kultusz. Mit jelentenek az A, B, C, stb. dobozok. Mi az, hogy Treasure Hunt vagy Chase. Hogy vannak, akik már a raktárból kikérik a dobozokat, hogy átnézzék őket. Egyes dolgozók pedig félreraknak gyűjtőknek autókat. Persze itthon, mint minden, ez is elfajult. Már hallottam olyat, hogy egymás kosarából vesznek ki értékesebb darabokat. Őrület. Én csakhamar eldöntöttem, hogy nem leszek ilyen. Ami szembejön, annak örülök, és csak olyan vásárlok, ami azonnal megfog, amihez kötődöm. Hogy miért? Egy kollégám mondta ki a végső igazságot: mert 600 forintom igazán van jól érezni magamat. Ennél olcsóbban egyszerűen nem lehet kiélni az autó szeretetünket, amit kis korunkban elnyomtak vagy más pénztárcájára voltunk utalva vele. Most megtehetjük. Mert felnőttek lettünk, és hirtelen senki se mondja meg, hogy mire költsük a pénzünket. Annyi kisautót veszünk, amennyit akarunk. Szerintem ez az egyik szempont, amiért felkapottak lettek a Hot Wheelsek a felnőttek körében. Mert egy kicsit újra gyerekek leszünk, annyi különbséggel, hogy most van rá pénzünk is. Illetve van még egy nagyon fontos szempont. A zsákbamacska faktor! Tök izgalmas, hogy nem tudod, mit sodor eléd az élet. Egy teljesen hagyományos Lidl vagy Pepco vásárlásból is lehet kicsattanó öröm, ha olyan kisautót talál az ember. Egy kis gyermeki öröm a felnőtt hétköznapokban. Csak túrsz a kartonok között, és egyszer csak ott van előtted egy Honda Motocompo vagy egy Renault Espace F1. Annyira jó, hogy léteznek. Nem fogod tudni ott hagyni. És ezzel nem vagyok egyedül. Ragadós! Azóta több barátom is elkezdte vásárolni ezeket, sőt, az autózást csak részben érintő kollégáimat is azon kapom, hogy néha-néha előbukkannak egy kisautóval. Mert lelkesítő és olcsó kilengés a szürke hétköznapokból. Nyilván lehet rákészülni a Hot Wheels vadászatra, és ma már bármit be lehet szerezni Vintedről, eBayről, akárhonnan. Én is kipróbáltam, hogy milyen, ha onnan rendeled meg, amit hónapok óta nem találsz a boltban. Elárulom: nem olyan. Hot Wheels-t, vagy bármilyen kisautót „gyűjteni” csakis impulzus vásárlásként érdemes. Illetve én is próbálkoztam Matchboxokkal, amik arányosabbak, szebben vannak fényezve, és sok egyéb márka kisautóival is, de megállapítottam, hogy hiába elnagyoltabb a Hot Wheels, akkor is szebbek a kisautóik a szemnek, amikor ott vannnak a falon vagy a vitrinben. Színesebbek, harsányabbak, messziről vonzzák a szemet. Aki tényleg szépet akar, azoknak ott a MiniGT, a Kaido House vagy a Tarmac Works, de azok méregdrágák és hagyományos boltban nem árulják őket itthon, ezzel pedig elvesztik könnyű gyűjthetőségüket. Mindez addig fog működni, amíg megmaradnak ezen az árszinten a kisautók. Illetve aggodalomra semmi ok. Legutóbb épp egy 5-6 éves forma kissráccal túrtam a Tedi Hot Wheels dobozait, aki nem kapott levegőt, amikor egy-egy értékesebb darabot előszedtünk, és pontosan tudta mindegyikről, hogy melyik van meg neki, milyen színben, vagy éppen a fikciós autók közül melyiknek van különleges képessége, mint nyitható plató vagy elrejtett villáskulcs. Szóval lesz utánpótlás! Az autók nagy részét én is odaadom a kislányomnak játszani, amiket imád, és zsigerből bánik jól velük, pedig előtte sosem mutattam neki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Így kelti új életre a használt akksikat a Peugeot

2025.07.26.
Azok az akkupakkok, amelyeknek kapacitása az eredeti 50-60 százalékára esett vissza, autóban már nem használhatók, hiszen így az autó hatótávja jelentős mértékben csökkenne. Ha viszont ugyanezt az akksit felújítjuk, akkor még évekig szolgálhat áramtároló eszközként. A cél a hulladék minimalizálása, az anyag- és energiafelhasználás csökkentése, és egy olyan gazdasági rendszer kialakítása, ahol a fenntarthatóság és a hatékonyság kéz a kézben jár. A Peugeot válasza erre a kihívásra a Stellantis által létrehozott SUSTAINera programban ölt testet. Ez a dedikált körforgásos üzletág a teljes alkatrész- és járműciklust újraértelmezi. A program egyik központi eleme a REMAN (remanufacturing, azaz újragyártás) kezdeményezés, amely a kopott, elhasználódott vagy hibás alkatrészek – például generátorok, turbófeltöltők és önindítók – teljes körű újjáépítését jelenti. Az alkatrészeket szétszerelik, alaposan megtisztítják, ellenőrzik, újragyártják, majd tesztelik. Ezután az eredeti gyári specifikációknak megfelelően teljes garanciával kerülnek vissza a felhasználókhoz – miközben gyártásuk akár 84 százalékkal kevesebb nyersanyagot igényel, és 30–80 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár. A REMAN program már több mint negyven különböző termékkört és több mint 12 ezer cikkszámot ölel fel, s dinamikusan bővül világszerte. A körforgásos gondolkodás azonban nem áll meg az alkatrészeknél. Az elektromos járművek akkumulátorai különösen érzékeny területet képviselnek: előállításuk erőforrás-igényes, élettartamuk viszont korántsem végtelen. Ezért a Peugeot és a Stellantis aktívan dolgozik az úgynevezett „második élet” (Second Life) alkalmazásokon, amelyek célja, hogy a járművekben már nem használható akkumulátorokat más területen – például az energiatárolásban – hasznosítsák újra. Ennek egyik legfontosabb példája a PIONEER projekt, amelyet az Enel és az ADR (a római repülőtereket üzemeltető társaság) indított el, tudományos partnerként pedig bevonta a német Fraunhofer Intézetet. Ez jelenleg Olaszország legnagyobb és Európa egyik legjelentősebb olyan energiatároló rendszere, amely kizárólag újrahasznosított villanyautó akkumulátorokat használ. A projekt központi helyszíne a római Fiumicino repülőtér, ahol az Enel által fejlesztett 10 MWh kapacitású BESS (Battery Energy Storage System, azaz akkumulátoros energiatároló rendszer) rendszerébe 78 darab, második életét élő akkumulátort építettek be. Mindegyik akksi a Stellantis eCMP platformjára épülő B-szegmensű elektromos modellekből származik (pl. Peugeot E-208 és E-2008), egyenként 50 kWh tárolókapacitással, így összesen 3,9 MWh energiát képesek raktározni. A rendszerhez a repülőtér saját, 31 GWh kapacitású napelemparkja csatlakozik, így a tárolt energia tisztán megújuló forrásból származik. A számítások szerint a projekt egyetlen évtized alatt legalább 16 ezer tonnával csökkenti a létesítmény szén-dioxid-kibocsátását. A PIONEER projekt tökéletes példája annak, hogyan válhat egy korábban leírt, „elhasznált” akkumulátor újra értékes erőforrássá – és hogyan illeszkedik ez a szemlélet a Peugeot hosszú távú fenntarthatósági célkitűzéseihez. A SUSTAINera program nemcsak meghosszabbítja az anyagok életét, hanem újradefiniálja azt is, ahogyan a járműiparra tekintünk. A Peugeot ezzel nem csupán a jövő technológiáira reagál, hanem aktívan alakítja is azt – felelősségteljesen, előrelátóan és bolygónk iránti valódi elköteleződéssel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kapott egy kisebb pofont a cseh autógyártás, de a Skoda lendülete nem tört meg

2025.07.26.
Az első fél év utolsó hónapjában, júniusban viszont 136 268 autó hagyta el a gyárakat, 11,4 százalékkal több, mint 2023 első felében, ami az autóipari szövetség szerint jelzi a pozitív változást. Az elektromos autók gyártása az első hat hónapban 137 százalékkal 146 783-ra emelkedett, az össztermelés 19,6 százalékát tette ki. "A háromnegyed millió autó legyártása és a júniusi adatok azt jelzik, hogy optimistán tekinthetünk az idei második fél évre" - jelentette ki Martin Jahn, az autóipari szövetség elnöke. A legnagyobb csehországi autógyár, a Skoda Auto az első hat hónapban 480 771 személykocsit gyártott, éves szinten 1,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az új elektromos autói száma 108 116 darab, ami 229,5 százalékos növekedés. Az észak-morvaországi Nosovicében működő Hyundai Motor Manufacturing termelése 14,6 százalékkal visszaesett, s a cég csak 150 240 kocsit gyártott. Az elektromos vagy hibrid meghajtású kocsik száma ebből 20 515 volt. A japán Toyota termelése 6,7 százalékkal 116 417 kocsira csökkent. Legyártott autói több mint felét a hibrid meghajtású Yaris HEV modell tette ki. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forma-1: Piastri mindent megpróbált, de 300 fölött esélytelen volt

2025.07.26.
A 27 éves holland pilóta mögött a vb-pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri (McLaren) lett a második, míg a brit Lando Norris (McLaren) a harmadik. Piastri így egy ponttal növelte az előnyét csapattársával és legfőbb üldözőjével, Norrisszal szemben, s kilencpontos különbséggel vezet az összetettben. Közvetlenül a rajt után még nem változott a sorrend az élmezőnyben, az Eau Rouge kanyarkombinációt követő egyenesben viszont a második helyről startoló Verstappen szélárnyékból kibújva meg tudta előzni a pole pozícióból indult Piastrit, míg mögöttük Charles Leclerc (Ferrari) Norrist hagyta le és jött fel a negyedikről a harmadik pozícióba. A folytatásban Piastri nem igazán tudott támadási távolságba kerülni Verstappen mögött, Norris viszont a negyedik körben megelőzte Leclerc-t, és üldözőbe vette az első két helyen száguldó riválist. Piastri hiába volt gyorsabb a kanyarokban, a hosszú egyenesben, 300 felett a Red Bull verhetetlen volt. A hátralévő körökben az élen száguldó trió sorrendje már nem változott, sem Piastrinak, sem pedig Norrisnak nem volt valódi esélye az előzésre, sőt, a támadásra sem. A program 16 órától az időmérő edzéssel folytatódik Belgiumban. Belga Nagydíj, a sprintfutam végeredménye (15 kör, 105,06 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 26:37.997 perc 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 0.753 másodperc hátrány 3. Lando Norris (brit, McLaren) 1.414 mp h. 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 10.176 mp h. 5. Esteban Ocon (francia, Haas) 13.789 mp h. 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 14.964 mp h. 7. Oliver Bearman (brit, Haas) 18.610 mp h. 8. Isack Hadjar (francia, RB) 19.119 mp h. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Másodfokú riasztást adtak ki több megyére, az autósokat is óvatosságra intik

2025.07.26.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint az érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. Az előrejelzés szerint a nap első felében a Dunántúl nyugati, északnyugati részén alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos széllökések, jégeső és jelentősebb mennyiségű csapadék, lokálisan felhőszakadás is kísérhet. A késő délutáni, esti óráktól először inkább a Tiszántúlon, majd délnyugat felől újabb hullámban bárhol előfordulhatnak heves zivatarok az országban. Az erősebb cellákhoz erősen viharos széllökések, nagy méretű jég és felhőszakadás is társulhat. Az esti órákban a zivatarcellák összeszerveződéséhez is kedvezőek lehetnek a feltételek. A zivatarok az éjszakai órákban is kitarthatnak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet. Azt kérik, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk. Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk. Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől. Azt kérik továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Renault szerződést kötött a PETA-val, leállnak az állati bőrök használatával

2025.07.26.
A Renault megállapodást kötött a PETA vezető állatvédő szervezettel, hogy az év végétől nem használnak többé bőrt az autók belső terében. A PETA közleményben azt írta, hogy „a Renault döntése a bőrmentes gyártás mellett azt bizonyítja, hogy a természettudatosság és az innováció kéz a kézben járhat. A mentes anyagok választásával a Renault márka hozzájárul egy olyan jövő építéséhez, ahol az állatokat nem ölik le a luxusért, és hozzájárulnak a bolygó elővilágának megóvásához a jövő generációi számára.” A Renault egyébként már nem használ valódi állatbőröket az Egyesült Királyságban forgalmazott termékeiben; ez csak a külföldi piacokon opció. Az elmúlt néhány évben a francia gyártó úttörő szerepet játszott az organikus és újrahasznosítható anyagok használatában, amelyek a hagyományos kárpitok alternatíváját jelentik. Az Auto Express Autókereső szolgáltatásán keresztül például a Renault 5-ös modell újrahasznosított farmerkárpitozással is rendelhető - ami emlékeztet az 1980-as évek Renault 5 Blue Jeans különkiadására -, míg a kínálat más modelljei, például a Nissan Qashqai versenytárs Renault Symbioz opcionálisan bio-forrásból származó szövetekkel is rendelhetők. Nem a Renault az egyetlen márka, amely vegánbarát belső tereket kínál. A MINI-ben például a nem állati eredetű Vescin bőralternatívát találjuk, míg a Vauxhall, a Tesla és a Kia már mind a marhabőr szintetikus megfelelőit használja. A Polestar viszont alapfelszereltségként műbőrt kínál, de opcióként a fenntartható gazdálkodásból származó Bridge of Weir Nappa bőr is választható. Azt is fontos kiemelni, hogy egyetlen autó sem mentes teljesen az állati eredetű termékektől; visszatérve a MINI-re, a brit cég többek között strucctollat használ, hogy segítsen a megfelelő fényezést biztosítani egyes autóihoz. A gumiabroncsokban és az autók belső anyagaiban használt gumi gyakran tartalmaz faggyút, egyes kenőanyagok pedig állati zsírt tartalmaznak összetevőként. Sok márka, például a Rolls-Royce és a Skoda egyáltalán nem kínál vegán belső teret - az utóbbi ugyan szövetkárpitot kínál, de a kormánykerekeit jellemzően bőrrel díszíti.

KRESZ-tudatlanok sokasága okoz nagy, akár 1,6 milliós károkat

2025.07.26.
Fotó: police.hu Új korszakot hoztak a városi közlekedésben a robbanásszerűen terjedő elektromos rollerek, amelyekre 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kell kötni. Azokra mindenképpen, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 km/h-t, a 25 kg-ot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 km/h-val képesek haladni. Egy évvel a kötelező biztosítás bevezetése után gyorsmérleget készített az Allianz Hungária Zrt. a rollerhasználatból fakadó tanulságokról. Kevés a káreset, de rendkívül magasak a kifizetett kárösszegek A gyors, csendes és könnyen kezelhető járművek már nem pusztán a fiatalok kedvencei: egyre többen választják őket hétköznapi közlekedésre is. A kötelező biztosítás tavalyi bevezetése épp azt a célt szolgálta, hogy akkor is legyen biztosítási védelem, ha egy rolleres balesetet okoz, függetlenül attól, hogy egy gyalogos, egy másik közlekedő jármű vezetője vagy egy parkoló autó tulajdonosa a károsult. Az Allianz egyéves tapasztalatokra épülő adataiból az derül ki: noha az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya a bejelentett gépjármű-felelősségbiztosításokhoz kapcsolódó kárügyek darabszámához viszonyítva nem kiugró, az okozott károk azonban súlyosak lehetnek. Az elmúlt egy évben az átlagosan kifizetett kárösszeg a mikromobilitási eszközök lezárt kárügyeiben 710 ezer forint volt, de előfordult 1,6 millió forintos kárösszeg is. Ezekkel az elektromos eszközökkel nemcsak kárt tudunk okozni, hanem károsultak is lehetünk. Ebben az esetben pedig akár több százmillió forintos kártérítési igény is keletkezhet a bekövetkező igen súlyos személyi sérülések miatt. Fotó: police.hu A főváros a főkolompos a károkban A kárformák megoszlása is beszédes: 92 százalékuk járműben, 5 százalékuk tárgyakban keletkezik, így a személyi sérülések részaránya alacsony (3%). Utóbbiak között könnyű és súlyos eset is előfordult, míg a vagyoni károk főként töréskárok – ezek többségének Budapest a helyszíne. A biztosítások legnagyobb számát vidéken, és nem a fővárosban kötötték, a szerződő magánszemélyek döntően (79 százalék) a 35 év feletti korosztályhoz tartoznak, minden ötödik pedig már az 55. életévét is betöltötte. Használati és közlekedési szokások – tanulnivaló akad bőven A biztosító tapasztalatai alapján az okozók gyakran a KRESZ alapvető szabályait sem ismerik. Ittas vezetés és piroson áthajtás ugyanúgy előfordul, mint zenehallgatás közbeni figyelmetlenség vagy járdán közlekedés. A sokszor parkoló autók mellett vagy kereszteződésekben megtörténő ütközéseknél az sem ritka, hogy az okozó sebesen elhagyja a helyszínt anélkül, hogy adatokat hagyna maga után. Az adatok hiánya olyankor is problémát jelent, ha a károkozó külföldi, és a helyszínen nem tudja hitelt érdemlően igazolni magát. Az is megnehezíti a biztosítás meglétének ellenőrzését, hogy a rollereknek nincs rendszáma, sem központi nyilvántartása. A rendőrség bevonása egyébként általában meghosszabbítja a kárrendezési folyamatot, ami elkerülhető lenne, ha a rolleresek zsebében is mindig ott rejtőzne a gépjárművek kesztyűtartójában tartott baleseti bejelentő, vagy ismertebb nevén kék-sárga kárbejelentő, de használhatják a Magyar Biztosítók Szövetségének e-kárbejelentő applikációját is. Hazánkban egyébként hamarosan érkezik az új KRESZ, amely várhatóan világosabban szabályozza a mikromobilitási eszközökök, így az elektromos rollerezés kereteit. „Egy év tapasztalatai alapján elmondható: a kötelező biztosítás hasznos eszköz a balesetek utóéletének rendezésében, de nem helyettesíti a körültekintő közlekedést” – véli Borbély Krisztián, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója. Szerinte a biztosítás csak az egyik eszköz a biztonságos közlekedéshez, legalább ennyire fontos a körültekintő viselkedés, amely elősegíti a balesetek megelőzését és a közlekedés biztonságának fenntartását. Aki rollerezik, annak nem elég ismernie a közlekedési szabályokat, hanem annak tudatában kell közlekednie, hogy – a gyalogosokhoz és a kerékpárosokhoz hasonlóan – a közlekedés kiemelten védtelen kategóriájába tartozik. Erről árulkodnak a hazai rendőrségi adatok is. Ezek szerint 2024-ben 386 balesetet okoztak mikromobilitási eszközökkel,[1] köztük elektromos rollerekkel. 2025 első öt hónapjában már 181 ilyen esetet regisztráltak, ami az összes baleset 3,5 százalékát teszi ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bemutatkozik a leggyorsabb teljesen elektromos Opel

2025.07.26.
"Az új Mokka GSE a motorsport energiáját viszi az utcára. Miután az ADAC Opel Elektromos Rallye Kupával öt éven át úttörő szerepet játszottunk az elektromos motorsportban, legjobb mérnöki tudásunkat, a rallyban kifejlesztett teljesítményt és kezelhetőséget egy olyan autóba tettük, amelyet a mindennapi izgalmakra készítettünk. Feltűnő formatervével, sportosan precíz kezelhetőségével és kiemelkedő teljesítményével a Mokka GSE arra készült, hogy felkeltse a figyelmet és lázba hozza vezetőjét " - mondta Rebecca Reinermann, az Opel és a Vauxhall marketing alelnöke. OMG! GSE teljesítmény: 207 kW (280 LE), 200 km/h és különleges GSE technológia Az új Opel Mokka GSE mindenekelőtt erős teljesítményével nyűgöz le. A 207 kW (280 LE) csúcsteljesítményével a sorozatgyártású elektromos autó ugyanolyan erős lesz, mint a motorsportban használt társa. A 345 newtonméteres azonnali nyomatékkal pedig ugyanolyan kompromisszumok nélkül gyorsul. Álló helyzetből mindössze 5,9 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet - 200 km/órás végsebességével pedig hamarosan ez lesz a leggyorsabb tisztán elektromos Opel. A Mokka GSE vezetői három különböző vezetési mód közül választhatnak: A „Sport” üzemmódban az elektromos autó a csúcsteljesítményre van beállítva, a »Normal« üzemmódban is eljuthat 180 km/órás sebességig, míg az „Eco” üzemmódban minden beállítás a lehető legnagyobb hatékonyságra van trimmelve. A Mokka GSE 54 kWh-s lítium-ion akkumulátorban tárolja az energiát. Az 1,6 tonnánál kisebb saját tömeg, ami példaértékű egy akkumulátoros-elektromos jármű esetében, és a kifinomult technológia, amelyet szintén a rally prototípus ihletett, mind hozzájárul a kivételes teljesítményhez. Az elsőkerék hajtású Mokka GSE Torsen többtárcsás, részlegesen önzáró differenciálművel, valamint speciálisan tervezett tengelyekkel és új, kettős hidraulikus lengéscsillapítókkal ellátott futóművel rendelkezik. A Mokka GSE minden nagyfeszültségű alkatrésze, mint például a motor, az inverter, az akkumulátor vagy a kábelköteg, a Mokka GSE Rallyból származik. A kormányrendszer, a futómű és a fékek is különösen sportosra lettek tervezve és optimalizálva az Opel elektromos raliversenyzésben szerzett tapasztalataira építve. Az új Mokka GSE magabiztosan közvetíti „belső értékeit” a külvilág felé is. Míg a jól ismert és sikeres Opel Mokka már jellegzetes dizájnjával, új színeivel, új műszerfal együttesével és csúcstechnológiáival is felkelti a figyelmet, az új Opel Mokka GSE már első pillantásra megmutatja, hogy ez lehet még izgalmasabb és érzelmesebb is! A raliprototípus által inspirált GSE-specifikus betétek díszítik a kompakt elektromos autót az első kötényen és a hátsó részen. Az úttal való biztonságos érintkezésről a kifejezetten a Mokka GSE számára kifejlesztett kerék-gumiabroncs kombináció gondoskodik. Az új, aerodinamikailag optimalizált 20 colos könnyűfém keréktárcsák a Michelin Pilot Sport EV 225/40 R20 méretű gumiabroncsokkal kombinálva csak a Mokka GSE-hez kaphatóak az Opelnél. A markán GSE-dizájnú felnik belsejében a sárga GSE-féknyergek tűnnek fel. Végül pedig a sárga és fekete GSE feliratok az elülső és oldalsó részen további egyértelmű jelzései a sportmodellnek. Mindez folytatódik az új Mokka GSE belsejében is, a szürke/fekete, a fehér és a sárga színek dominálnak. A vezető és a másodpilóta speciális Alcantara GSE sportüléseken ül, integrált fejtámlákkal, amelyek optimálisan integrálják a vezetőt a járműbe. Az ülések jellegzetes megjelenését a huzatok közepén húzódó fehér vonal és a sárga varrás adja és az Alcantara ajtóbetétek további bizonyítékai a részletekre való odafigyelésnek. A Mokka GSE számára újonnan kifejlesztett kormányrendszer és a felül és alul lapított kormánykerék közvetlen visszajelzést ígér, míg az alumínium sportpedálok a gyorsítási és fékezési parancsokra várnak. A szükséges információkat a vezető a sokféleképpen testre szabható 10 colos digitális vezetői információs kijelzőn és a központi színes érintőképernyőn kapja meg. Ez tartalmazza a GSE teljesítményadatait, a G-erő kijelzését, a gyorsulási értékeket, az akkumulátor-kezelési adatokat és még sok mást. A kijelzőket is a GSE-re jellemző stílusban tervezték. Az új Mokka GSE-t kívül és belül egyaránt műszakilag magas színvonalú és rendkívül dinamikus kialakítás jellemzi a legapróbb részletekig. Az új Opel Mokka GSE világpremierjéről és piaci bevezetéséről hamarosan további információkkal jelentkezünk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Felébred halottaiból a győri TT: német lesz és elektromos

2025.07.26.
Az auto-motor-und-sport.de cikke. Képernyőfotó Körülbelül 25 év gyártás és három generáció után az utolsó Audi TT 2023 novemberében gördült le a győri Audi gyár összeszerelő soráról. Összesen 662 762 darab készült belőle – írja a német portál. A sportkocsi Bauhaus-dizájnjával ikonná vált. Az R8 gyártásának szinte egyidejű megszüntetésével az Audi jelenleg megtisztította portfólióját az összes sportautótól. Gernot Döllner, az Audi vezérigazgatója azonban vissza szeretne térni ebbe a szegmensbe. Elektromos kétüléses Heilbronnból Döllner a vállalat 2024-es pénzügyi kimutatásainak bemutatásakor a brit médiának elmondta, hogy a jelenlegi időpont egyáltalán nem alkalmas. Az Audi válságban van, és először vissza kell szereznie erős pozícióját fő szegmenseiben. Az ingolstadti vezetőség azonban úgy véli, hogy a következő két évben leküzdheti a jelenlegi gyenge szakaszt. Ahogy a "Heilbronner Stimme" és az SWR is beszámolt róla, most döntés született arról, hogy 2027-től újra gyártanak egy Audi sportautót. A győri Audi kommunikációs osztálya kérdésünkre azt mondta: "sajnáljuk hogy nem építhetünk ismét TT-t. De a győri Audi járműgyártási kapacitása a Cupra Terramarral és az új Audi Q3-assal száz százalékosan kihasznált."  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója