30 éve halt meg Juan Manuel Fangio, a Forma-1 legendája - PORTRÉ

2025.07.19.
1911. június 24-én született az argentínai Balcarce városkában, szülei Olaszországból vándoroltak ki. Az autók bűvöletében élő Fangio katonai szolgálatának letöltése után autószerelő műhelyt nyitott, vállalkozása tette lehetővé, hogy versenyeken indulhasson. 1939-ben egy saját tervei alapján átalakított Chevrolet gépkocsival már több versenyen győzött, 1940-ben harmadikként ért célba az egyik legnehezebbnek tartott, ezermérföldes argentin versenyen. A második világháború megakasztotta ígéretes pályafutását, csak 1947-ben ült ismét versenyautó volánja mögé. Már 37 éves volt, amikor először indult európai versenyen és csaknem negyvenévesen, 1950-ben kezdte Forma-1-es pályafutását - maga a sorozat is ekkor indult útjára. Vetélytársaihoz képest matuzsálemi korban került a versenyek forgatagába, de a "dongalábú", ahogy a hazai szurkolók hívták, hamar alkalmazkodott a számára szokatlan pályákhoz. A Forma-1-ben akkoriban szinte ismeretlen fogalom volt a biztonság, a versenyzőket szinte semmi sem védte, igaz, a kocsik is lassabbak voltak. Először az Alfa Romeo szerződtette, amit az olasz csapatba olasz versenyzőket követelő itáliai sajtó hazaárulásnak minősített. Fangiót nem zavarta a negatív fogadtatás, de megjegyezte, az apja olasz volt és hazájának érzi Olaszországot is. Az első évben az összetett pontverseny második helyén végzett, a következő évben már világbajnok lett. Az Alfa Romeo 1952-ben kiszállt a száguldó cirkuszból, így Fangio egy Maserati volánja mögé ült át. A monzai versenyen súlyos balesetet szenvedett, eltört egyik nyakcsigolyája is, az évad hátralevő részét lábadozással töltötte, majd 1953-ban a Maseratival a második helyen fejezte be az évadot. Második világbajnoki címét 1954-ben a Mercedes csapat pilótájaként szerezte meg, ahová idény közben igazolt át, s 1955-ben hét versenyből négy megnyerésével ismét ő végzett a pontverseny élén. A Mercedes istálló sikerei csúcsán - nem lévén több bizonyítani valója - kivonult a versenysorozatból. Fangio így 1956-ban a Ferrari versenyzője lett, az autóbalesetben elhunyt, kétszeres világbajnok Alberto Ascari helyét vette át a csapatnál. Három futamgyőzelmével és második helyezéseivel negyedszerre is megnyerte a világbajnoki sorozatot, utoljára - immár ötödik alkalommal - 1957-ben lett világbajnok, ismét a Maserati versenyzőjeként. A nürburgringi versenyen mutatott teljesítménye, amellyel bebiztosította végső győzelmét, a Forma-1 egyik legendája lett. A verseny felénél egy katasztrofális kerékcsere után 50 másodperces hátrányba került, de sorra állította fel a körrekordokat, az egyikben 11 másodpercet vert rá a többiekre, az utolsó körben pedig az élre állt és három másodperces előnnyel világbajnok lett. Az 1958-as évad már nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de izgalmakban ekkor is volt része: a Kubai Nagydíj előtt a diktatúra ellen harcoló Fidel Castro gerillái elrabolták. Bántódása nem esett, egy nap múlva el is engedték, de a versenyt ki kellett hagynia. Utoljára a Francia Nagydíjon indult, de rosszul beállított kocsijával egyre jobban lemaradt, így félő volt, hogy utolsó versenyén lekörözik a "Maestrót". A versenyben vezető Mike Hawthorn azonban tisztelete jeléül a célvonalhoz közeledve lassított, így Fangio végül negyedikként, de körhátrány nélkül ért célba. A kocsiból kiszállva csak ennyit mondott: "Befejeztem". Fangio szoros kapcsolatban maradt a Mercedes gyárral, a cég argentínai képviselője, haláláig tiszteletbeli elnöke volt. Régi versenyautóival gyakran vett részt bemutató versenyeken, 1990-ben helyet kapott az autósport legendáinak csarnokában. Nemcsak kivételes vezetői képességei miatt, hanem sportemberként is mércét állított minden utána következő autóversenyzőnek. Neve olyan a Forma-1-ben, mint Peléé a futballban. Öt világbajnoki címét nyolc év alatt nyerte, ma is egyetlenként négy különböző csapattal. 24 futamgyőzelme 52 verseny alatt jött össze, azaz szinte minden második versenyét megnyerte, ilyen győzelmi mutatóval senki sem dicsekedhet. Az 52 nagydíjból 48-szor indult az első sorból, ami 92 százalékos teljesítmény, s máig ő a legidősebben, 46 évesen és 41 naposan világbajnoki címet nyert versenyző. Bár a német Michael Schumacher és a brit Lewis Hamilton hét-hét vb-címével megdöntötte a rekordját, összehasonlításnak nincs értelme, annyit változtak azóta a szabályok és az autók. Legnagyobb vetélytársai is elismerték, hogy Juan Manuel Fangio más kategóriát képviselt, csodálták helyzetfelismerését és állóképességét. Sztár volt, de nagyon szerény ember maradt, versenyzői hitvallása ez volt: "Mindig azt kell hinned, hogy a csúcsra fogsz jutni, de sohasem szabad azt hinned, hogy már ott vagy". Nyolcvannégy éves korában, 1995. július 17-én hunyt el Buenos Airesben. Szülővárosában, Balcarcéban nyugszik, ahol múzeum őrzi emlékét, különböző versenypályákon hat szobra áll. képek: Daimler AG További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Új modellekkel erősítené az elektromos autók hazai eladását a Kia

2025.07.19.
A dél-koreai márka magyarországi importőr cégének vezetője szerint a szegmenst láthatólag nagy mértékben az állami támogatási program mozgatja: a forgalomba helyezett elektromos autók 85-90 százaléka céges vásárlás, és ennek mozgatórugója a támogatási rendszer. Nagy Norbert emlékeztetett arra, hogy tavaly még csaknem 50 százalékkal bővült a belföldi ev-piac, az idén az első fél évben azonban épp csak meghaladta a 12 százalékot a növekedés. Egyidejűleg a teljes új személyautó-piac növekedése is mérséklődött, 2024-ben elérte a 13 százalékot, az idén eddig mindössze 4,3 százalékos a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint. A Kia a sikeres EV3 mellett nagy reményeket fűz a napokban bevezetett, Ceed-méretű EV4-hez és az év végén érkező EV5-höz (képünkön) is. A cég idén 900-950 elektromos jármű forgalomba helyezésével számol, a többi elektrifikált (hibrid és plug-in hibrid) modellel együtt 1200-1300 eladott autóval. A teljes éves eladás a belsőégésű modellekkel együtt elérheti a 7300-7400 darabot. A tavalyi eredményhez képest 5-6 százalékos növekedést az elnök szerint a jó ár-érték arányú modellek alapozzák meg. Nagy Norbert rámutatott: valamennyi gyártó modelloffenzívában van, ugyanakkor szembe kell nézni az európai piacon sorra megjelenő kínai márkák teremtette versennyel is. Az új helyzetben a hagyományos európai gyártók visszaszorulása tapasztalható, de ezek a gyártók a Kiától is szívnak el vevőt - fűzte hozzá. A Kia márka jelenleg 29 értékesítési ponttal és 32 szakszervizzel rendelkezik Magyarországon, legújabb kereskedése július elején nyílt meg Kaposváron. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ferrari: aki manuális váltót akar, vegyen használt autót

2025.07.19.
A Ferrari kifejezetten érdekes márka. Árul hajót, de manuális váltós autót nem. Persze minden joga megvolt, hogy a 2012 California modellel nyugdíjazta a három pedálos kivitelt. Két vagy három kabrió van a gyártó rezüméjében összesen, amit hagyományos váltóval árultak, de nem is az a fő ok, amiért nem árulnak többé ilyen modellt. Michael Leiters, a gyártó volt technológiai főnöke 2016-ban azt magyarázta, hogy egyszerűen nincs olyan manuális váltó, amely felülmúlhatná a cég duplakuplungos automatáját. Az indoklás persze nem állítja meg a fanokat attól, hogy követeljék a jó öreg manuális váltót. A Ferrari most egyszerű megoldással állt elő az ilyen rajongók számára: vegyenek használt autót. Enrico Galliera, a Ferrari marketing- és kommunikációs főnöke azt válaszolta arra a kérdésre, hogy tervezik-e visszahozni a manuális váltót: Már most is van nekünk, rengeteg klasszikus autónkban. Vegyenek egy klasszikust és restaurálják. [...] bátorítjuk a rajongókat, hogy felfedezzék a klasszikus autók vezetésének élményét. Ajánljuk a Corsa Piloti programot klasszikusokkal is, mivel sokan már nem is tudják, hogyan kell manuálisat vezetni. Ez egy fonots élmény, amit jelenleg a klasszikusainkkal tudunk ajánlani. Persze a remény hal meg utoljára. Néhány kiváltságos modell esetében a Ferrari nem zárta ki, hogy esetleg manuális váltóval is elérhető legyen néhány száz példányban. Gianmaria Fulgenzi, a Ferrari termékfejlesztő csapatának főnöke korábban azt mondta, hogy egy igazán prémium modell esetében "játszhat" a három pedálos kivitel. Az Icona sorozat modelljeit említette, amelkyben jelenleg olyan autók szerepelnek, mint a Monza SP1/SP2 és a Daytona SP3. Fulgenzi szerint azok, akik meg tudnak fizetni egy ilyen multimilliárdos értékű járművet, "már eleve kérik [a manuális kivitelt]. Bár a manuális váltó általánosságban szorul vissza a prémium sportautók piacán, vannak még üdítő kivételek. A Porsche 911-esének különkiadását nagy rajongás fogadta, amikor manuális váltóval is megjelent. A Ferrari is hasonló népszerűségre számíthatna, mivel a kliensek valószínűleg hajlandóak lennének nagy összegeket fizetni a manuális váltóért is, mivel kőkemény befektetés is lehet a jövőre nézve, mivel tényleg egyre ritkább. A másik oldalról viszotn a gyártó álláspontja is érthető, mondom úgy, hogy hatalmas imádója vagyok a hagyományos váltónak. Mégis, a Ferrari új autókat mutat be és már jelenleg is 2027-ig előremenőleg tele van rendelésekkel, amelyeket nem tud teljesíteni, mivel a tavalyi évet rekordszámú eladással zárta. Emellett az egyre szigorúbb biztonsági- és vezetést segítő rendszerek még drágábbá teszik a manuális autók fejlesztését és még nem is beszéltünk az emissziós szabályozásokról. Az pedig egyszerűen érthető, hogy az automata váltóval szerelt modellek jobban megfelelnek ezeknek az előírásoknak, mint az emberi vezérlésű váltós társaik. Európában pedig minden egyes gramm számit. De a lehetőség mindig ott van. Egy utolsó, nagy, drága manuális Ferrari? Mindenképpen egy erős talán. Minden csak azon múlik, hogy hány gazdag szeretne még gazdagabb lenni egy ilyen befektetéssel, és mennyire hajlandóak belenyúlni a zsebükbe, hogy a kategória utolsó ilyen modelljét megszerezzék. Képek forrása: Ferrari

Solberg mindenkit meglepett Észtországban, egy nap után vezeti a ralit

2025.07.19.
Oliver Solberg pénteken látványos módon tért vissza a rali-világbajnokság legfelsőbb kategóriájába, amikor az Észt-ralin 12,4 másodperces előnyt szerzett az üldözők előtt. A Toyota Gazoo Racing beugró versenyzője megdöbbentette a mezőnyt azzal, hogy három leggyorsabb időt ért el pénteken a villámgyors murvás utakon Dél-Észtországban, és az első teljes nap végén vezeti az összetett állást.   „Vezetni a ralit, megnyerni néhány gyorsasági szakaszt, és ezt a fantasztikus érzést élvezni az autóban... Tudjátok, ez a nap teljes mértékben a szórakozásról szólt” – mosolygott Solberg. „Nem is tudom, mit mondjak – ez volt életem legjobb napja. Már az is egy álom volt, hogy vezethettem ezt az autót, de hogy vezetem a ralit és nyertem néhány szakaszt, az nagyon szórakoztató volt. Remek élmény vezetni ezt a kocsit. A múlt héten teszteltünk, és a kényelmes érzést át tudtuk vinni a ralira is. Minden szakaszon tanulok, de sikerült egy tiszta ritmust kialakítanom. A mögöttem lévő versenyzők holnap jobb rajtpozíciót kapnak, és nem vagyok biztos benne, hogy a korlátozott tapasztalatommal készen állok-e arra, hogy még keményebben nyomjam a gázt, de megpróbálom ugyanazt tenni, mint ma, és meglátjuk, mi sül ki belőle.” A 23 éves versenyző, akinek navigátora a brit Elliott Edmondson, az első WRC-s gyorsasági szakaszgyőzelmét a Peipsiäärán szerezte meg, majd az ismételt futáson is megismételte remek teljesítményét, és 8,5 másodperces előnnyel érte el a pénteki nap közepére időzített szervizt a 2019-es WRC-bajnok Ott Tänak előtt. A nap közepi beállítási változtatások segítették Solberget abban, hogy délután nagyobb tapadást érjen el, így növelhette előnyét a hazai hőssel szemben, aki korábban szintén szerzett két gyorsasági-győzelmet. Tänak – aki a legutóbbi versenyen, Görögországban diadalmaskodott – több ezer rajongó buzdítását élvezte, de így sem sikerült megszorongatnia a jóval kedvezőbb rajtpozíciójú Solberget. „Annyira laza a talaj, egyáltalán nincs tapadás” – mondta. „Megtettem mindent, amit tudtam, de jelenleg ez a helyzet.” Thierry Neuville harmadik lett, mindössze 1,8 másodperccel lemaradva csapattársától, Tänaktól. A belga csütörtök este a szuperspeciál után vezetett, de elismerte, hogy egész nap „küzdött” Hyundai i20 N Rally1 balanszával és tapadásával. A Toyota versenyzője, Kalle Rovanperä, aki korábban háromszor nyert Észtországban, 5,9 másodperces lemaradással a negyedik helyen végzett Neuville mögött. „Ez nagyjából a maximum, amit ezzel az autóval és a jelenlegi érzésünkkel elérhetünk” – reflektált a finn versenyző, aki egész évben küszködik az új Hankook abroncsokkal. Adrien Fourmaux reggel még lassú volt, de miután a beállítások módosításával javult autója stabilitása, visszatért és megnyerte a Kambja 2 gyorsasági szakaszt délután. A napot összességében az ötödik helyen zárta, két tizedmásodperccel Kacuta Takamoto előtt, aki reggel időt vesztett egy túlcsúszás és átbeszélő-problémák miatt. Elfyn Evans, a bajnokság éllovasa, aki ezért elsőként indult és „takarított” a pályákon, a tapadással küzdött és a nyolcadik helyen végzett, megelőzve toyotás kollégáját, Sami Pajarit, akinek reggelét egy rejtélyes műszaki hiba nehezítette. Mārtiņš Sesks és Josh McErlean a Ford Pumákkal zárta a top 10-et, 18,6 másodperces különbséggel. Grégoire Munster a 11. helyen végzett egy nehéz nap után, amelyen fékproblémák, defekt és kisodródás volt a menü. Szombaton az Észt-rali leghosszabb napja következik, több mint 125 kilométer versenytávval kilenc gyorsasági szakaszon.   Az állás péntek este: 1 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR YARIS Rally1) 1h06m33.4s 2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +12.4s 3 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +14.2s 4 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +20.1s 5 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +29.8s 6 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +30.0s 7 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +41.4s 8 Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +1m05.1s 9 Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +1m11.4s 10 Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +1m30.0s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újabb féléves csúcson a belföldi használtautó-piac

2025.07.19.
Komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 907 ezres csúcsa is - közölte a JóAutók.hu pénteken az MTI-vel, a DataHouse előzetes adatai alapján. A használtautó piactér ismertette: folyamatosan nő a belföldi személyautó-állomány. Tavaly év végén ez az érték már közelítette a 4,3 milliós határt, ami 13 százalékkal magasabb az öt évvel korábbinál, és több autóból szokványos piaci körülmények között is több jármű cserél gazdát. A piaci aktivitást növelő további tényező, hogy a lakosság egy része ebben az időszakban folytatta az előző években elmaradt autóbeszerzéseinek pótlását. Ezt a vásárlók jelentős részben a hazai használtautó-piacon hajtották végre. Az első fél évben emelkedett a forgalomba helyezett új autók, illetve a külföldről behozott használt autók száma is, az előbbi 4, míg az utóbbi 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az így lecserélt autók is zömmel a hazai használtautó-piacon jelentek meg. Az adatok szerint a belföldi használtautó-piacon az idei első hat hónapban is hat márka autói biztosították a teljes forgalom 49 százalékát. Az első helyen továbbra is az Opel áll 10,4 százalékos részesedéssel, de a Volkswagen 10,2 százalékos részarányával mára jelentősen megközelítette a listavezetőt. A harmadik helyen idén változás történt, a Ford beérte a Suzukit és néhány tucatnyi autóval elé is került, mindkét márka mintegy 8-8 százalékot tudhat magáénak a féléves forgalomból. A BMW az ötödik 6,4 százalékos részesedéssel, a hatodik helyen pedig jelenleg a Toyota áll 5,6 százalékos részaránnyal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Újra megnyílik a Range Rover Ház Mykonoson

2025.07.19.
A tavaly felavatott exkluzív helyszín a brit márka stílusában a dizájn, az innováció és az elegancia közös ünnepét testesíti meg, amelyet kiválasztott ügyfelek és vendégek számára terveztek. A Range Rover modern luxusfilozófiája egy kortárs építészet egyik gyöngyszemeként nyilvántartott villában kel életre, amely tág tereket kínál szórakozásra és a mindennapokra, beleértve két feszített víztükrű medencét. Egyedi kőarchitektúrájának és kiváló lokalizációjának köszönhetően a Range Rover House-ból Mykonosz szigetének egyedülálló panorámában gyönyörködhetnek a vendégek. Születésének 55. évfordulója alkalmából a Range Rover House Mykonoszon ikonikus modellek választékával ünnepli a márka örökségét, az 1970-es évek korai járműveitől a kortárs modellekig, beleértve a debütáló Range Rover SV Fifty-Five-ot, amelyből mindössze tíz darab készült. A Range Rover House Mykonoszon lehetőséget kínál az ügyfeleknek arra is, hogy exkluzív vezetési élményekkel megtapasztalják a legújabb Range Rover modellek kiváló adottságait, mind közúton, mind terepen.

Négy személyautó és egy motor ütközött - hat kilométeres a péntek esti sztrádatorlódás

2025.07.18.
- A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki menést. Az egység áramtalanítja a járműveket. A sztráda érintett szakaszán forgalomkorlátozásra lehet számítani - írta a katasztrófavédelem. Az Útinform legfrissebb, 9 órási híre szerint a forgalom a leálló sávon halad, a torlódás 5-6 km. Valamint az M0-s autóútra is visszatorlódnak a gépjárművek a csomópont előtt több km-en. Van baj máshol is, az M3-as autópályán, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, a Gyöngyös és a Nagyfüged közötti terelés előtt, araszolásra kell készülni az erős forgalom miatt. Piliscsaba belterületén, a 10-es főúton, három személygépjármű összeütközött. A 26-os km-nél a forgalom félpályán halad. A 71-es főúton, az M7-es autópálya csomópontjánál baleset történt. A 3-as km-nél félpályás korlátozás van érvényben.  

Négy személyautó és egy motor ütközött - péntek esti sztrádatorlódás

2025.07.18.
- A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki menést. Az egység áramtalanítja a járműveket. A sztráda érintett szakaszán forgalomkorlátozásra lehet számítani - írta a katasztrófavédelem. Az Útinform legfrissebb híre szerint a forgalom a leálló sávon halad, a torlódás 5-6 km. Valamint az M0-s autóútra is visszatorlódnak a gépjárművek a csomópont előtt több km-en. Van baj máshol is, az M3-as autópályán, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, a Gyöngyös és a Nagyfüged közötti terelés előtt, araszolásra kell készülni az erős forgalom miatt. Piliscsaba belterületén, a 10-es főúton, három személygépjármű összeütközött. A 26-os km-nél a forgalom félpályán halad. A 71-es főúton, az M7-es autópálya csomópontjánál baleset történt. A 3-as km-nél félpályás korlátozás van érvényben.

A Stellantis leállítja hidrogénhajtású járműprogramját

2025.07.18.
A korlátozott hidrogén-utántöltő infrastruktúra, a magas tőkeigények és a mérsékelt fogyasztói érdeklődés miatt a vállalat nem tervezi, hogy az évtized vége előtt hidrogénüzemű könnyű haszongépjárműveket vezet be. Ezért a Stellantis idén már nem dobja piacra új hidrogénüzemű Pro One járműcsaládját. A Stellantis új Pro One járműcsaládjának tömeggyártása idén nyáron kezdődött volna a franciaországi Hordainban (közepes méretű furgonok) és a lengyelországi Gliwicében (nagy furgonok). Ez a döntés „nincs hatással a Stellantis gyártóüzemeinek személyi állományára” – áll a közleményben. A hidrogéntechnológiával kapcsolatos kutatási és fejlesztési tevékenységeket más projektekre irányítják át. A hidrogénszegmens jelenlegi helyzete komoly pénzügyi kihívásokat is jelent számos érdekelt fél számára. Ebben az összefüggésben a Stellantis tárgyalásokat kezdett a Symbio részvényeseivel a jelenlegi piaci következmények felmérése ügyében, hangsúlyozva, hogy a lépést a Symbio érdekeinek védelmében tették meg.  „Mivel a vállalat a CO2-kibocsátásra vonatkozó szigorú európai előírásoknak való megfelelés érdekében mozgósítja erőfeszítéseit, a Stellantis úgy döntött, hogy leállítja hidrogén üzemanyagcellás technológia fejlesztési programját” – közölte Jean-Philippe Imparato. A Stellantis európai régiójának operatív igazgatója hozzátette: „A hidrogénpiac továbbra is egy rés-szegmens, ahol középtávú gazdasági fenntarthatóságra nincs kilátás. Világos és felelősségteljes döntéseket kell hoznunk versenyképességünk biztosítása és ügyfeleink elvárásainak való megfelelés érdekében az elektromos és hibrid személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek terén indított offenzívánkkal.”

Még feketeöves sofőrök is beleszaladnak ebbe

2025.07.18.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság június 13-án (péntek 13-án…) tette közzé a legutóbbi drónnal végzett közúti ellenőrzés képanyagából összevágott kisfilmjét. Nézzük meg, aztán beszéljünk róla! Bevallom én is azért kaptam fel a fejemet, mert szégyen, de első pillanatban össze sem állt, hogy mi itt a probléma. De hát a semmire nem büntetnek a rend éber őrei, úgyhogy érdemes kicsit elemezni, miért szabálytalanok ezek az autósok és sokak kedvéért azt is, mi indokolja az útszakaszra meghatározott szabályozást. A témában azóta Zách Dániel cikke is megjelent a Telexen. Ebben szakértő is megszólal az esettel kapcsolatban és véleménye szerint „nem korrekt eljárás előzni tilos táblát kitenni arra helyre, ahol eleve terelőnyilak jelzik az autósoknak, hogy el kell hagyniuk a lassítósávokat és be kell sorolniuk a szélső sávon haladók elé vagy mögé.” Hozzáteszi: mivel a megszűnő sávok lassítósávnak minősülnek, amelyeket nem lehet figyelembe venni az útszakasz párhuzamos közlekedésre alkalmasnak nyilvánításakor, így az ott történő elhaladások, jogi értelemben valóban előzésnek minősülnek. 20 éve kint vannak a táblák A Telex megkereste a Magyar Közút Zrt-t is, akik válaszukban leírták, hogy a szóban forgó útszakaszon a 2000-es évek elejétől van kint a jelzés. Hozzájuk azóta sem érkezett panasz a szabályozással kapcsolatban (na, majd most… - a szerk.) Az ellenőrzés helyszíne a Googe Earth-ön Egy másik – neve elhallgatását kérő – szakértő megjegyzi, hogy az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló kormányrendeletet értelmében tilos egymásnak ellentmondó közúti jelzések kihelyezése. Itt vetik fel, hogy a közút részéről nincs minden közlekedési szituáció kellőképpen átgondolva, hiszen mi van akkor, ha a tovább haladó forgalmi sávban a forgalom feltorlódik? Akkor a megszűnő sávokat már ne is töltsék fel az autók, mert akkor előznének? Ebben azért van valami, még akkor is, ha az adott útszakaszon nem jellemző, hogy a tovább haladó sáv bedugulna. Vitatható büntetések Arról nincs információm, hogy a megállított autósok milyen mértékű büntetést kaptak. Az előzni tilos tábla hatálya alatti előzés büntetési tétele helyszíni bírság esetén 10.000,- Ft, de jár mellé három előéleti „büntető” pont is. Persze megúszhatták figyelmeztetéssel is, ami talán a Mátyás királyi adtam is büntetést meg nem is esete lenne. Pillanatkép a videóból, a Mercis tényleg tökön-paszulyon keresztül előzött, teljesen indokolt a bünti Nem szerencsés, hogy az ország akár több ezres nagyságrendben előforduló hasonló útszakaszain alig-alig találunk ilyen szabályozást. Hogyan készüljön fel ilyesmire egy autós? Nagyon naívan azt felelhetnénk, hogy sehogyan, ott a tábla, ne előzzön. De ez a szituáció annyira szokatlan, és annyira másképp magyarázza magát az útszakasz, hogy egyáltalán nem csodálkozom, hogy rendre beleszaladtak az autósok. Mindenhol ugyanannak a szabálynak kellene lennie Ez a megszűnősáv-előzni tilos kombó megzavarja a sofőröket. Bár a hatályos KRESZ keretei közé be lehet tuszkolni ezt a szabályozást, az útburkolati jelek és a táblák utasításai mégis ellentmondást mutatnak. Azt szoktuk meg, hogy az előzni tilos táblával indul a záróvonal is, így a két jelzés egymásnak megfeleltethető. Egy ilyen szituációban az útszakasz lehetővé teszi, hogy gyorsítással soroljunk be a tovább haladó sávba és lássuk be, csábító is, hogy egy lassabban haladó járművet még a párhuzamos közlekedésre alkalmasnak tűnő szakaszon letudjuk. Alapvető tanácsunk most is a nyugodt, előrelátó vezetés. Nehéz „kiölni” az emberekből a versenyszellemet, a haladni akarást, mégis azt kell mondani, ha ilyen helyzetbe kerülünk ez a szabályt is tartsuk be, még akkor is, ha indokolatlannak tűnik. Mert járművezetőként ez a dolgunk, aztán majd elemezgetünk a neten, mint most is.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója