Akku-újrahasznosítás

2023.11.13.
Az Európai Unióban nagyjából 250 millió autó fut, ha mindet akkumulátoros-elektromosnak szeretnénk, akkor a járművek (mondjuk) átlagosan féltonnás akkupakkja összesen 125 millió tonnát tesz ki. Honnan szedjünk össze ennyi matériát? A nyersanyagok eloszlása nagyon egyenlőtlen a világon, akárcsak az olajé. Nagy lelőhelyek Kínában és Dél-Amerikában vannak, Kína rátette kezét sok forrásra, már megkerülhetetlen hatalomnak számít. Minden akkugyártó ország, köztünk hazánk is kiszolgáltatott neki. Másrészt, hová lesz ez az óriási mennyiségű anyag, az autók kiselejtezése után? Nem kéne, hogy veszélyes hulladékként szennyezze környezetünket! A megoldás az élettartamuk végére eljutott akkuk újrafeldolgozása, hiszen a forgalomban rengeteg mozgó nyersanyagforrás furikázik – olyan ez, mint egy mozgó bánya… Van is ilyen törekvés, most kettőről lesz szó, egy autógyárról és egy akkumulátorokat gyártó és visszaforgató cégről. A Mercedes-Benz, tízmillió euró nagyságrendű beruházással, a dél-németországi Kuppenheimben létesít egy kísérleti, tudományos kutatást is szolgáló üzemet, hogy beszállítóktól függetlenül gyárthassa a Mercedes-EQ járműveket. A körkörös anyaggazdálkodás innovatív, földrészünkön egyedülállónak mondott technológiája mechanikus és hidrometallurgikus, visszanyerési aránya meghaladja a 96 százalékot. A folyamat első mozzanatát, az akkupakkok szétbontását még idén tervezik beindítani, és néhány hónappal később hozzáfognak a vegyészeti eljárásokhoz is. A hétezer négyzetméteres gyár energiaellátását teljes mértékben napelemekkel, illetve külső zöld-árammal oldják meg. Az invesztíció beleillik a márka fenntarthatósági „Electric Only“ stratégiájába. Különös jelentősége van a lítium, a kobalt és a nikkel (a jövőben grafit is) visszanyerésének. Miközben komoly nehézségeket okozott a Mercedes-Benznek a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború, legalább csökkenthetik függésüket a beszállító láncoktól. Az akkumulátor-újrahasznosítás stratégiai érdek. Mivel teljesen új szakterületről van szó, a Mercedes-Benz együttműködik a német Primobius céggel és az ausztrál Neometals projektfejlesztővel. A tudományos kutatás felöleli a logisztikai rendszert, a használt anyagok kitermelését, és felhasználását új akkuk gyártására. A kísérleti üzem éves kapacitása 2500 tonna. Ebből sok-sok akkumodul készülhet teljesen elektromos hajtású új Mercedesekhez. Másik példánk a Nothvolt AB stockholmi és észak svédországi akkumulátorfejlesztő és gyártó vállalat, egy elektromos járművek lítium-akkumulátoraira specializálódott igazi nagypályás. Ahogy a Villanyautósok cikke írja, van telephelye Lengyelországban, Németországban, Norvégiában és az Egyesült Államokban. Körülbelül háromezer dolgozójával célja 60 GWh/év gyártási kapacitást elérni, több, mint 50 milliárd dollár értékben kötöttek szerződéseket olyan autógyártókkal, mint a BMW, a Volkswagen Group, a Volvo és a Polestar. És vajon honnan szerzik be a nyersanyagot? Természetesen, részben újrahasznosítással: Norvégiában évente 12 ezer tonnányi akkupakkot dolgoznak fel, ami nagyjából 25 ezer elektromos autó akkumulátorának felel meg. Jelenleg a Northvolté Európa legnagyobb elektromos jármű akkumulátor újrahasznosító üzeme, éves kapacitása 125 ezer tonna, 2030-ra 300 ezerre növelnék, amely már 150 ezer akkupakk feldolgozását jelenti. Saját honlapjuk szerint 2030-ra termelésük felét visszaforgatott akkuk anyagából állítják majd elő. A kimustrált energiatárolók tömegének 95 százalékát nyerik ki, nagy tisztasággal. Első lépésként kisütik az akkukat, hogy ne okozzanak bajt később, és fel is használják az elektromos energiájukat, a gyártás későbbi fázisaiban. A második lépés az akkupakkok bontása, csavarkötések oldása, lemezburkolatok felvágása és cellák szétszedése, ezekre robotokat használnak. Utána aprítják, őrlik az anyagot, aztán elkülönítik a műanyagot, a burkoló fémeket a tulajdonképpeni célanyagoktól, ezeket szétválogatják. A finom por halmazállapotú eredményt „fekete masszának” nevezik. Most jön a lényeg, a hidrometallurgiai „hydromet” fantázianevű eljárás, a vegytiszta összetevők szélválasztása. Ezeket már lehet is szállítani új akkumulátorok gyártásához. Magyarország igyekszik az e-mobilitás akkugyártó nagyhatalmává felnőni. Ennek biztosan lesz felvevőpiaca, jövője, de ugyanakkor függővé tesz minket az importtól, amely helyzet a mai felfordult, háborús világban akár zsarolhatóvá is tehet minket, de mindenesetre függővé válhatunk a világpiaci nyersanyagáraktól. Hogy biztosabban állhassunk saját lábunkon, meg lehetne fontolni egy akkumulátor újrahasznosító üzem létesítését, alkalmasint egy e technológiában már tapasztalatokat, tudást szerzett, és referenciákat felmutatni képes partner bevonásával. Megfelelnénk egy EU-direktívának, miszerint az e-mobilitás akkumulátorait abban az országban kell visszaforgatni, ahol készültek. Ne csak egy irányban dolgozzunk, hanem valósítsuk meg e téren is a körkörös gazdaságot.

10 város került be a Toyota a városi mobilitás innovációját ösztönző 9 millió dolláros díjazású globális kihívásba

2023.11.13.
A Toyota Mobilitási Alapítvány (Toyota Mobility Foundation) a Challenge Works és a World Resources Institute együttműködésével bejelentette a 9 millió dolláros Fenntartható Városok Kihívásának szűkített listáját. A 2023 júniusában induló globális mobilitási kihívás célja, hogy segítsen a városoknak felkészülni a jövőre, és világszerte emberek millióinak életét változtathatja meg. A városok úgy jelentkezhettek a kihívásra, hogy azonosították azokat a területeket, amelyeken az innováció segíthet a biztonságos, megfizethető és inkluzív közlekedési módokhoz való hozzáférés bővítésében, az adatok erejének kihasználásában, hogy összekapcsolt és rugalmas mobilitási ökoszisztémákat hozzanak létre, valamint a környezeti hatások csökkentésében alacsony széndioxid-kibocsátású és megújuló megoldások révén. A nevezési időszak alatt több mint 200 pályázat érkezett be a világ 46 országának több mint 150 városából. A pályázatokat a következők alapján értékelték: a kihívás hatása, a kérdés nyitott innovációs megközelítések iránti fogékonysága, a városon belüli kapacitás és a pályázat fókusza. A szűkített listán Brazília, Kolumbia, India, Olaszország, Malajzia, Mexikó, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok városai szerepelnek. Fotó: Toyota A 10 kiválasztott város a következő Bengaluru, India Bengaluru az előrejelzések szerint az ázsiai-csendes-óceáni térség leggyorsabban növekvő települése lesz, és a világ második legzsúfoltabb városa, ahol gyakoriak a közlekedési balesetek. Az egyre növekvő város innovatív módszereket keres a közúti biztonság fokozására az olyan közlekedésbiztonsági problémák, mint a hibás közlekedési jelzések és a balesetveszélyes területek tömeges azonosítása révén. Detroit, Egyesült Államok Az első iparvárosként ismert Detroitban nehézipari és kereskedelmi árufuvarozási tevékenység folyik. A nagy gépjárműforgalom súlyos egészségügyi és környezeti problémákhoz, különösen rossz levegőminőséghez vezetett. E problémák leküzdése érdekében Detroit célja, hogy a globális kereskedelem bővülésével a növekvő árufuvarozási kibocsátást kezelje. Fortaleza, Brazília Fortaleza az elmúlt 10 évben forradalmasította városi mobilitási rendszereit. Vannak azonban még leküzdendő kihívások, például az alacsony jövedelmű közösségek tömegközlekedéshez való hozzáférése. Most a város keresi a módját annak, hogy a közlekedést megfizethetőbbé és hatékonyabbá tegye. Medellín, Kolumbia Az „örök tavasz városának” is nevezett Medellín hegyvidéki terepe és lejtős utcái jelentős mobilitási kihívásokat jelentenek a fogyatékkal élők és az őket gondozók számára – akiknek többsége nő és alacsony jövedelmű munkavállaló. A régió integrált megközelítéseket keres a mobilitás inkluzívabbá és hozzáférhetőbbé tételére. Mexikóváros, Mexikó Mexikóváros történelmi központja nemcsak a világörökség része, hanem a város legnagyobb kereskedelmi központja is. Örökségi státusza azt jelenti, hogy a városképen vagy az infrastruktúrán nehéz jelentős változtatásokat végrehajtani. A városnak innovatív módszereket kell találnia közlekedési rendszereinek javítására, hogy azok megfeleljenek a lakosok igényeinek. New Orleans, Egyesült Államok A francia és spanyol kreol építészetéről és gazdag kultúrájáról ismert „Big Easy” hatalmas kihívással néz szembe: a gyorsan erősödő hurrikánok előtti evakuálással. Mivel a gyorsan erősödő hurrikánok egyre többször fenyegetik a part menti közösségeket, New Orleans városa és az érdekelt partnerek innovatív megoldást keresnek a veszélyeztetett lakosok evakuálásának kihívására, mivel a hurrikánok egyre veszélyesebbé válnak, sokkal rövidebb idő alatt. Seberang Perai, Malajzia Bizonyítékok utalnak arra, hogy Seberang Peraiban már a neolitikum óta létezett település. Napjainkban az ipari parkok nagy mennyiségű energiát fogyasztanak és nagy mennyiségű károsanyag-kibocsátással járnak, ami egészségügyi kockázatot jelent a közeli közösségek számára. A Seberang Perai-i Batu Kawan Ipari Park terjeszkedésével a város célja, hogy a helyi vállalkozásokkal és iparral együttműködve csökkentse a karbonlábnyomot és a szállítmányozás környezeti hatásait. Varanasi, India A világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városában, Varanasiban az elmúlt években exponenciálisan nőtt az e-riksák használata. Az ágazat azonban jelenleg rendkívül szervezetlen és rosszul szabályozott. A város keresi a hatékonyság optimalizálásának módjait, az útvonalak egyenletesebb elosztásával a városban. Velence, Olaszország Velence kivételes történelmi és kulturális öröksége egy egyedülálló, szárazföldből és vízből álló környezetbe illeszkedik. Az elmúlt években a városvezetés forrásokat fektetett be a városon belüli fenntartható mobilitási lehetőségek növelésére. Velence városának kihívása a kulturális, technológiai és működési akadályok leküzdése a fenntartható közlekedési lehetőségek javítása és a fenntarthatóbb választások irányába történő viselkedésváltoztatás ösztönzése érdekében. York, Egyesült Királyság York a hagyományok és a csúcstechnológia tökéletes keveréke, viking múltjával és római gyökereivel, az ősi York városa a meglévő és jövőbeli innovációkat igyekszik felhasználni a város mobilitásának jövőbiztosítására. A város a széttagolt tömegközlekedési, közösségi és magán közlekedési módokat egyetlen, egységes flottává kívánja egyesíteni, hogy növelje a megközelíthetőséget, a megfizethetőséget, valamint csökkentse a kibocsátást és az utazási időt. A kiválasztott városok meghívást kapnak egy kapacitásépítő akadémiára, és támogatást kapnak a kihívás tervének kidolgozásához, valamint más innovatív városi csapatok szélesebb hálózatának részévé válnak. A nyílt innovációs kihívások gyakran fejlődnek és alakulnak a folyamat során, mivel a város egyedi igényeit egyre jobban megértik. A szűkített listáról három várost választanak ki, hogy elindítsák saját városi kihívásukat, 2024 közepén pedig felhívást tesznek közzé globális innovátorok számára, hogy dolgozzanak együtt a nyertes városokkal. Az innovátorok lehetnek hazaiak – a kiválasztott városban vagy országban élők –, de érkezhetnek a világ bármely pontjáról is, de mindenképpen a nyertes városokra alkalmazható és rájuk szabott megoldásokkal kell előrukkolniuk. Az egyes városok elődöntős innovátorairól 2024 végén születik döntés, a 2026-ban kihirdetett győztes városok és innovátorok pedig 9 millió dolláros támogatásban részesülnek, hogy tesztelhessék és bevezethessék megoldásaikat.  „Ez a lista jól mutatja, hogy a világ minden részén a különböző méretű városok a legkülönfélébb mobilitási kihívásokkal néznek szembe. Láthatjuk, hogy ezek a városok már most is erőfeszítéseket tesznek közlekedési rendszereik javítása érdekében, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy a Fenntartható Városok Kihívás következő szakaszában közvetlenül támogathatjuk majd őket.” – avat be Ryan Klem, a Toyota Moblitási Alapítvány programigazgatója.  „Ezek a városok különböző területeket emeltek ki, ahol az innovációnak megvan a lehetősége arra, hogy a mobilitási rendszereket fenntarthatóbbá, rugalmasabbá és hozzáférhetőbbé tegye. A Fenntartható Városok Kihívás összehozza a városokat és az innovátorokat a városlakókkal, hogy a nyílt innováció révén a valós világ kihívásaira testre szabott megoldásokat találjanak.” – teszi hozzá Kathy Nothstine, a Challenge Works jövőbeli városokért felelős vezetője. „A közlekedési rendszerek biztonságosabbá, fenntarthatóbbá és megfizethetőbbé tételével a városok javíthatják a munkahelyekhez és az oktatáshoz való hozzáférést, és javíthatják az emberek egészségi állapotát. A Fenntartható Városok Kihívás hozzájárul a világ minden táján a városokban élő emberek életminőségének javításához.” – árulja el Ben Welle, a WRI Ross Center for Sustainable Cities integrált közlekedési és innovációs igazgatója. A Fenntartható Városok Kihívást a Toyota Mobilitási Alapítvány finanszírozza, és a Challenge Works és a World Resources Institute együttműködésével jött létre. A Challenge Works nemzetközi szinten vezető szerepet tölt be a kihívási programok kidolgozásában, hogy új gondolkodásmódot ösztönözzön és kreatív megoldásokat találjon a társadalom előtt álló problémákra. A World Resources Institute egy globális kutatószervezet, amely partnerekkel együttműködve olyan gyakorlati megoldásokat dolgoz ki, amelyek javítják az emberek életét és biztosítják a természet virágzását. A Toyota Mobilitási Alapítvány A Toyota Mobility Foundation (TMF) szervezetet 2014 augusztusában hozta létre a Toyota, hogy támogassa egy olyan mobilabb társadalom kialakítását, amelyben mindenki szabadon mozoghat. Az alapítvány példázza a Toyota folyamatos elkötelezettségét a folyamatos fejlődés és az emberek tisztelete iránt. A Toyota szakértelmét és technológiáit felhasználva támogatja az erős mobilitási rendszereket, miközben felszámolja a mobilitásban tapasztalható egyenlőtlenségeket. A TMF egyetemekkel, kormányokkal, nonprofit szervezetekkel, kutatóintézetekkel és más szervezetekkel együttműködve dolgozik, és az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaihoz (SDG) igazodó programokat hoz létre a mobilitási problémák megoldása érdekében világszerte. A múltban a TMF számos kihívást szervezett, köztük a globális Mobility Unlimited Challenge-et, a malajziai CATCH-t, a brazíliai InoveMob Challenge-et és az indiai STAMP Challenge-et. A TMF-ről és annak irányításáról a toyotamobilityfoundation.org weboldalon tudhat meg többet. A Challenge Works A Challenge Works globális vezető szerepet tölt be a nyílt innovációs kihívások megtervezésében és megvalósításában, amely a legkülönfélébb innovatív gondolkodókat ösztönzi a sürgető problémák megoldására és a változás elindítására. A legígéretesebb megoldásokat induló finanszírozással és szakértői támogatással jutalmazzák, és az az innováció, amelyik a legjobban vagy a leggyorsabban oldja meg a problémát, elnyeri a fődíjat. Ez a megközelítés kiegyenlíti a versenyfeltételeket a bármilyen háttérrel vagy tapasztalattal rendelkező innovátorok számára, hogy találékonyságukat a társadalmi hatás érdekében kamatoztassák. A Nesta, az Egyesült Királyság társadalmi jót szolgáló innovációs alapítványa által alapított társadalmi vállalkozás, amely eddig 87 kihívást valósított meg, és több mint 124 millió fontot osztott szét a nyertes innovátorok között. Látogasson el a challengeworks.org weboldalra. A World Resources Institute A World Resources Institute (WRI) egy globális kutatószervezet, amelynek irodái vannak Brazíliában, Kínában, Kolumbiában, Indiában, Indonéziában, Mexikóban és az Egyesült Államokban, illetve rendelkeznek afrikai és európai regionális irodákkal is. A WRI 1700 munkatársa a partnerekkel együttműködve olyan gyakorlati megoldásokat dolgoz ki, amelyek javítják az emberek életét és biztosítják a természet virágzását. Tudjon meg többet: WRI.org és az X (korábban Twitter) @WorldResources fiókjának követésével.  

Frankfurt am Main 20 km/órás sebességkorlátozást vezet be a belvárosban

2023.11.13.
Kevesebb autó legyen Frankfurt belvárosában. A város számos utcában 20 km/órás sebességkorlátozást vezet be. És további intézkedések következnek – írja a Spiegel. "A továbbiakban nem szabad parkolóházból parkolóházba autózgatni vagy autóval pózolni a városközpontban" - mondta Wolfgang Siefert (zöldek) a közlekedési osztály vezetője a Német Sajtóügynökségnek. Ha kevesebb autó van az úton, akkor javul a tartózkodás minősége. Nem egy autómentes városközpont a cél, hanem inkább egy autószegény. Fotó: frankfurt.de/a város hivatalos honlapja. Fotó: Stefan Maurer A limit december elején érkezik a tőzsde városába, majd blokkokban valósul meg – mondta Siefert. A területet forgalomcsillapított üzletterületté nyilvánítják. A terv az, hogy a mellékutcákban korlátozzák a sebességet. A főutcákon – például a Berliner Straße-n – minden a megszokott marad. 2022 óta Frankfurt am Main is tagja a „Livable Cities and Communities” kezdeményezésnek, amelyben mára több mint 900 város, közösség és kerület fogott össze. Többek között nagyobb teret követelnek a sebességkorlátozásra. További intézkedéseket terveznek Frankfurtnak a 20 km/órás sebességkorlátozás mellett más tervei is vannak. Az utcákban is megszűnnek a parkolóhelyek. „Ha autóval szeretne bejönni Frankfurt belvárosába, továbbra is megteheti, majd behajthat egy parkolóházba” – mondta az osztályvezető. Továbbra is lesznek mozgássérült parkolóhelyek és taxi parkolóhelyek, valamint több kiszállítási és rakodózóna. A parkolóhelyeket bővíteni kívánják a kerületekben, így a továbbiakban nem lehet ingyenesen parkolni. Ennek eredményeként mindenkinek jobban kell közlekednie, beleértve azokat is, akik az autókra támaszkodnak – mondta Siefert. A tervek szerint a többi mellékutcát is kerékpárbaráttá alakítanák, kezdetben ideiglenesen, ahogy az más helyeken már megtörtént. Ezzel kapcsolatban sok a kritika. Siefert azt mondta, kérdésesnek tartja, hogy a kritikusok vannak-e többségben. Ezt kell mutatniuk a következő évben a kísérő elégedettségi felmérések eredményeinek. „Számos üzenetet is kapunk, amiben ez nagyon üdvözlendő” – mondta a zöld politikus. Mindig kell a meggyőzés. Nem zárható ki azonban a fejlesztés sem. Az intézkedések a klíma védelmét szolgálták, vonzóbbá tették a köztereket, és biztosították, hogy végre minden közlekedési mód egyenlő elbánásban részesüljön – mondta Siefert. Nem kerülhetjük el az újratervezést – fogalmazott.

Fenntarthatósági díjat kapott a CATL alapítója és elnöke, dr. Robin Zeng

2023.11.13.
A Contemporary Amperex Technology Co., Ltd. (CATL) az innovatív energiaipari technológiák fejlesztése terén világszerte elismert piaci szereplő. Dr. Robin Zeng, a vállalat alapítója és elnöke november 9-én Münchenben a Nobel Fenntarthatósági Csúcstalálkozó keretében vehette át a „Nobel Sustainability Trust Outstanding Contribution Medal and Certificate” fenntarthatósági díjat. Dr. Zenget a fenntartható energiatermelés népszerűsítésében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért jelölték a rangos díjra. Vezetése alatt, a 2011-ben alapított CATL a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb akkumulátorgyártójává vált az elektromos járművek piacán. A vállalat a kezdetektől élen járt az energiatárolással kapcsolatos fejlesztésekben, miközben magas színvonalú termékekkel és szolgáltatásokkal járult hozzá a világ éghajlatvédelmi törekvéseinek támogatásához. „A CATL 2011-es alapítása óta elkötelezett a kitűzött fenntarthatósági célok elérése iránt, amelyek jól illeszkednek Kína és a világ éghajlatvédelmi törekvéseihez. Vállalatunk célja a szén-dioxid-semlegesség elérése, melynek köszönhetően még több fenntartható megoldást fejlesztünk és kínálnunk partnereink és az elektromos járművek felhasználói számára. Ez a mozgatórugója minden technológiai innovációnknak” ─ mondta dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke köszönőbeszédében. A CATL világszerte 13 gyártóbázis és 5 kutatási és fejlesztési központ működtetése során széles körű tapasztalatokat szerzett az iparágban. A vállalat nagy hangsúlyt helyez a fenntartható gyártásra, zöld energiatermelésre és a környezetbarát logisztikai folyamatokra. A világon egyedüliként a CATL két gyára rendelkezik Lighthouse-elismeréssel az akkumulátoriparban és már négy akkumulátorgyárában elérte a karbonsemlegességet, amellyel aktívan támogatja a nemzetközi közösség által kitűzött karbonsemlegességi célokat. A CATL célja, hogy a jövőben debreceni üzemében is bevezesse a környezetbarát gyártási technológiát és hasznosítsa a zöld logisztika terén szerzett tapasztalatait. A díjjal a CATL innovációs erőfeszítéseit is elismerik, ami a vállalat egyik legfontosabb alapértéke. A CATL idén augusztusban mutatta be szupergyorsan tölthető Shenxing akkumulátorát, mely 10 perces töltéssel 400 km-es hatótávolságot képes biztosítani. A Qilin akkumulátor, amelyet a TIME magazin a 2022-es év legjobb innovációjának választott, egyetlen feltöltéssel több mint 1000 km-es hatótávolságot biztosít. Az energiatárolási ágazatban a CATL folyadékhűtéses energiatárolási megoldásai 20 éven át biztosítják a biztonságos és megbízható működést, jelentősen javítva a megújuló energiával kapcsolatos alkalmazások gazdaságosságát és hatékonyságát. A dr. Zeng által alapított vállalat tevékenységével aktívan hozzájárul az e-mobilitás elterjedéséhez és a globális energiaátállás megvalósulásához azáltal, hogy világszerte elérhetővé teszi kiváló minőségű energiatárolási technológiáját. Az SNE Research legfrissebb adatai szerint a cég globális piaci részesedése 2023 első felében elérte a 34%-ot. A CATL termékei jelenleg 55 országot és régiót fednek le világszerte, az elektromos járművekbe szerelhető CATL akkumulátorok száma mára meghaladta a 400 GWh-t. Így a világon minden harmadik elektromos járművet CATL akkumulátor hajt. A „Nobel Sustainability Trust Outstanding Contribution Medal and Certificate” fenntarthatósági díjat idén dr. Robin Zeng mellett John Kerry vette át. Az Egyesült Államok elnöki klímaváltozási küldöttje és korábbi külügyminisztere 2015-ben kulcsszerepet játszott a Párizsi Megállapodással kapcsolatos tárgyalásokban. A fenntarthatósági díjat a Nobel Sustainability Trust támogatja. Az alapítvány célja a fenntartható gazdasági növekedés előmozdítása, amely megóvja bolygónk ökoszisztémáját. Az évente megrendezésre kerülő Nobel Fenntarthatósági Csúcstalálkozó rangos és nagy érdeklődéssel várt esemény, amely különböző területek befolyásos vezetőit és szakértőit hozza közös platformra.  
Címkék: 

Újabb elektromos pickup-koncepcióval jelentkezett a Toyota

2023.11.13.
Alig egy hónapja jött a hír, hogy a Toyota a világ egyik legismertebb modelljét bővítheti újabb szegmens felé azaz pickupot csinálhat a Corollából. Ez első meredeknek tűnik, de azt figyelembe véve, hogy a szedánként indult modell mára már SUV-crossover modellnek is adott platformot és nevet a Corolla Cross személyében, már sokkal barátságosabban figyelhetjük a Toyota ezen terveit. A pickupok az SUV-k mellett amúgy is az észak-amerikai piac meghatározó és vezető szegmense - és egyre inkább az európai piacé is. Ami azonban még meglepőbb, hogy a jövő csütörtökön nyíló 2023-as Tokiói Autószalonon egy másik pickupot is bemutat a japán gyártó, ez viszont új név alatt fut: ez lesz az EPU. A Toyota háza táján már egy ideje szó van arról, hogy új platós modellel örvendeztetik meg a vásárlókat, a Corolla-felvetés mellett a Tacoma modell is megérett egy új generációra és a pletykák szerint jöhet is valami újdonság, a bejelentett EPU-koncepció azonban csak még inkább zavarja a dolgokat. Az EPU - bár a gyártó nem hitelesített - nagy valószínűséggel az electric pickup (máshol, japánoknál sokszor pick-up) szavak rövidítéséből nyerte a nevét, egy a Tacománál kisebb, nagyjából ötméteres modell lesz, dupla kabinnal, azaz négy ajtóval és öt főnyi ülőhellyel. Hogy ez most a Corolla-alapra épülő modellel azonos, vagy éppen a híres Tacoma utódja, nagy kérdés, bár utóbbi igencsak valószínűtlen, egyrészt azért, mert a modellnévváltás nem tenne jót a cégnek, hiszen a Tacoma eladásai szárnyalnak - épp nemrég kapott külön kiadású modellt -,  másrészt azért sem valószínű, hogy az EPU Tacoma-utód, mert lényegesen kisebb, így olyasmi lehetne, ha megvalósul, mint a Ford Maverick, vagy a Hyundai Santa Cruz. Az EPU olyan modellekkel kerülne egy kategóriába, mint a Maverick vagy a Santa Cruz. (Forrás: Toyota) A Toyota egyelőre nem sok mindent osztott meg a modellről, pár képen és egy-két részleten kívül nem sokat tudni, így az sem bizonyos, milyen platformja lesz az elektromos modellnek. Hogy az EPU egyet jelent a Corlla-alapú pickuppal, nagy kérdés, de amíg be nem mutatják csütörtökön a modellt, ez nem is fog kiderülni. Egy bizonyos, az EPU elektromos platformra épül, tengelytávolsága 3,35 méteres, amely szintén a kifutó Tacoma-generáció modelljei alá esik, viszont valamivel több, mint a lehetségers rivális Ford Maverické, ami 3,07 méter. Ez a tengelytáv magyarázza azt a kissé fura elrendezési arányt, amely a modell testét jellemzi: az EPU hátsó tengelye sokkal hátrébb helyezkedik el, mint az egy kompakt pickupnál megszokott. Nem mindennapi koncepció-dizájn, mindennapi dizájn Az EPU nem egy átlagos koncepcióautó. Az EPU egy átlagos autó. Külsőre hiányzik róla minden olyan részlet, elem vagy éppen giccs, amely a koncepcióautókat jellemzi. Semmi extravagáns dizájn, amely elüthetne az átlagos járművektől, nincs semmi kirívó ötlet, amelyet a tervezők rábiggyesztettek volna a kocsi külsejére, csak, hogy felhívják a figyelmet, hogy: lám, ilyet is tudunk!, ami a koncepcióautók igencsak szokásos jellemzője. Az EPU azonban úgy néz ki, mint egy már gyártásban lévő modell, vagy ami éppen a sorozatgyártás indulása előtt áll. Persze a modell eleje elég futurisztikus, letisztult és a most kapható modellekhez képest sokkal inkább azt a hatást kelti, hogy ez a jövő autója, mégis, minden más ugyanolyan, mint például a Tacomán, vagy a Hiluxon. A LED-fényszórók dizájnja igencsak kiemelkedő, főleg az egyszerű, logó nélküli Toyota felirat kontrasztjának fényében, és az a tény is fontos, hogy az autó orrán a fényszórók alatt nincs légbeömló nyílás. Emiatt is kelti a letisztultság legmagasabb érzését, de erre a modell külsejének többi része is rájátszik. Külsőre letisztult, egyszerű, mint egy olyan autó, amelynek gyártása már eldöntött ügy. (Forrás: Toyota) Oldalt négy sima ajtó, a testbe simuló kilincsekkel, egyszerű oldalsó fények. A plató nélkül a modell nagyon is hajaz az új Priusra, mivel ez a modell is ezt a puritán stílust követte. Nos, a Prius megjelent, így talán az EPU-nak is lehet esélye. A plató sem rejteget sok mindent, a hátsó, vízszintes irányú fényszórók azonban szintén ütősre sikerültek, és ismét az egyszerú Toyota feliratot fogják közre, amely alapján mindenki tudja, mit is vezetünk. A belső némileg több futurizmust és technológiai újítást rejt, mint az egyszerű külső. A manapság elengedhetetlen, hatalmas fedélzeti képernyő mellett szintén megjelenik a puritán letisztultság, itt azonban keveredik a jövővel. Az űrhajókabin szó ismét jól jön az EPU esetében is, mivel a vadászgép-kormányokra hajazó yoke kormánykerék - amit így nem is lehet keréknek nevezni - felett az egész műszerfal egy teljes képernyő. Mellette hatalmas, íróasztal-szerű helyen tárolható szinte bármi, akár egy laptop is, de még így is marad bőven hely az utasoknak is. Puritán és futurisztikus belső, vadászgép-kormánnyal és íróasztal-nagyságú hellyel. (Forrás: Toyota) A EPU dizájnja erősen eltér attól a másik ötlettől, amit a Toyota korábban mutatott be és amelyet a Tacoma új generációjának terveznek, ez alapján tehát valószínű, hogy a cég két új pickupot is piacra akar dobni az elkövetkezendő egy-két évben. Persze az biztos, hogy a Tacoma nem európai piacra érkezik majd és mivel az EPU méretei erősen a Maverick-Santa Cruz mezőnnyel hasonlíthatóak össze, amelyek szintén a tengerentúli piac alsó pickupjai, így ez a modell sem valószínű, hogy megszokott látvánnyá válhat az itthoni utakon. Mindenesetre rengeteg újdonságra lehet számítani Toyotáéktól és az eddigi képek alapján mindegyik ötlet innovatív és futurisztikus, valami, ami igazán ráférne a mostani piacra. A Tokiói Autószalonon biztosan kiderül még pár dolog az EPU-ról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Letörte a vasúti sorompó rúdját majd elhajtott - keresik

2023.11.13.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság 15070/802/2023. bűnügyi számon közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Fotó: police.hu Egy eddig ismeretlen személyazonosságú járművezető közlekedett egy ismeretlen hatósági jelzésű tehergépjáművel a 41-es számú főúton Vásárosnamény irányából Nyíregyháza felé Nyírmada térségében 2023. november 9-én 12 óra körül. A járművezető a főút 39-40. kilométerszelvények között található vasúti átjáróban a fényjelző berendezés tilos jelzése ellenére behajtott, és az éppen lezáródó félsorompót letörte. A járművezető a cselekmény elkövetése után megállás nélkül tovább hajtott Nyíregyháza irányába. A rendőrség kéri, hogy aki érdemleges információval rendelkezik a járművezetőről, vagy a baleset körülményeiről az jelentkezzen személyesen a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságon, vagy telefonon a 06-42-524-600-as számon. Bejelentést tehet a 112-es központi segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is.

4+1 gyakori tévhit a kgfb-ről

2023.11.13.
1. A kgfb csak a másik vétlen autóst védi A kötelező gépjármű-felelősség biztosítási szerződést minden gépjármű tulajdonosnak, illetve magyarországi telephelyű üzembentartójának kötelező megkötnie és azt rendszeresen fizetnie, hogy ha a gépjárművel egy másik autósnak kárt vagy személyi sérülést okoz, az biztosan kifizetésre kerüljön. Az Allianz tapasztalatai szerint a leggyakoribb kgfb káresemények közé tartoznak a nem megfelelő követési távolság megválasztásából adódó, ún. „utoléréses” ütközések, az elsőbbség adás hiányából, valamint a szabálytalan sávváltásból adódó karambolok, továbbá a figyelmetlen tolatás vagy parkolás miatti balesetek. Talán kevesen tudják, hogy bár károkozóként a saját kárunkra nem nyújt védelmet a kgfb, vétlen utasaink személyi sérülésére és személyes használati tárgyaira viszont igen. Ezen felül léteznek a kgfb szerződésekhez kapcsolódó olyan extra szolgáltatások, amelyek alapján a biztosított mint károkozó és az utasai számára is kártérítés jár személyi sérülés esetén, vagy amelyek segítséget nyújtanak baleset vagy járműmeghibásodás esetén. 2. Nincs különbség gfb és gfb között, ezért elég csak az ár alapján dönteni A kgfb kiválasztásakor az autótulajdonosok jórésze még mindig a legolcsóbb ajánlat mellett dönt, mivel azt gondolják, őket úgysem védi ez a járműbiztosítás. Az első pontban azonban már láthattuk, hogy ez nem teljesen így van. Mivel a kgfb nem kizárólag a másik fél kárára nyújt fedezetet, de adott esetben saját utasaink számára is védelmet biztosít, érdemes utánanéznünk, hogy a kiválasztott biztosító milyen megbízható háttérrel rendelkezik és milyen szolgáltatást biztosít, milyen kárrendezési szolgáltatást nyújt, milyen határidőket vállal, milyen kárrendezési hálózattal rendelkezik és milyen lehetőségek vannak a kár bejelentésére, nyomon követésére. Ráadásul kgfb és kgfb között is van különbség, ezért is fontos, hogy ne egy kötelező minimum elvárásként tekintsünk erre a biztosításra, hiszen a legolcsóbb opció nem feltétlenül nyújt kellő védelmet. A különböző biztosítók kgfb kínálata többek között pont abban térhet el egymástól, hogy tartalmaz-e bármilyen kiegészítő, extra szolgáltatást  vagy külön kell fizetni ezekért. „Ezek az extra szolgátatások lehetővé teszik, hogy a kgfb saját magunk számára is segítséget nyújtson. A már említett, közlekedési baleset fedezettel például a biztosító abban az esetben is fizet, ha a vezető vagy utasai, illetve kísérői szendvednek sérülést, a jogi segítségnyújtás szolgáltatás akkor nyújt segítséget, ha a közlekedési baleset miatt vagy az adásvételi szerződéssel kapcsolatban jogi tanácsra van szükségünk, az assistance szolgáltatás keretében pedig baleset vagy járműmeghibásodás esetén a biztosító megszervezi a jármű helyszíni javítását, vagy ha ez nem lehetséges, az autó és az utasok elszállítását” – teszi hozzá Töreky Gábor, az Allianz Hungária Zrt. gépjármű-biztosítási termék- és portfóliómenedzsment osztályának vezetője. „Az Allianznál már az alap kgfb csomag is díjmentesen biztosítja ezeket a szolgáltatásokat, melyek egyre növekvő népszerűségét az is mutatja, hogy a tavalyi évben közel 5600 assistance hívást fogadtunk, idén júliusig pedig már ennél is többet”. 3. Minden biztosító ugyanazokat a kedvezményeket kínálja A legjobb ajánlat megtalálásához nézzünk alaposan utána, mit és hogyan fedeznek az egyes kötelező gépjármű-biztosítások és milyen szolgáltatások járnak hozzájuk. Fontos, hogy ne csak mintaszámítások alapján tájékozódjunk a díjakról, hanem személyre szabottan kalkuláljuk ki az összeget. A kgfb árat általánosan befolyásoló tényezőkön túl, mint például hogy mennyivel növekedtek a kárkifizetések, a díjat befolyásolják a gépjármű műszaki adatai, de szempont az üzemben tartó életkora, a balesetmentes közlekedéssel eltöltött éveinek száma, a jogosítvány megszerzése óta eltelt idő, valamint az is, hogy jellemzően milyen településen használják a járművet. A legjobb ár eléréséhez a biztosítók által önállóan meghatározott kedvezményeket is igénybe vehetik mind az új, mind a meglévő ügyfelek. „Ilyen árcsökkentő tétel lehet, ha online kötjük meg a szerződést elektronikus fizetési módot és kommunikációt választva, amelyhez további kedvezményt kapunk, ha éves díjfizetési gyakorisággal rendezzük a díjat, illetve nálunk például azért is díjkedvezmény jár, ha valaki megnézi a tudatos járművezetésről szóló videónkat. Az együttkötési kedvezményekkel is érdemes tisztában lenni, vagyis, ha a kgfb megkötésekor rendelkezünk például bizonyos – a díjtarifában meghatározott - casco vagy lakásbiztosítási csomagokkal, akkor is lefaraghatunk a díjból. Ezenkívül az élő szerződéssel rendelkező ügyfelek a biztosítási évfordulókor egyes – a díjértesítőben megjelölt – adatok frissítésével is csökkenthetik a következő biztosítási időszakra kalkulált díjat, amit online és személyesen is elintézhetnek” – magyarázza a szakértő. 4. Ha van kgfb, nem érdemes cascót kötni Az autótulajdonosok egyre gyakrabban tapasztalják, hogy az infláció, valamint az alkatrész- és nyersanyaghiány miatt egyre többe kerül az autók fenntartása. A KSH statisztikái szerint 2023. augusztusában a fogyasztói árindex a járműalkatrészek esetén 15,1 százalék, a járműjavítás, -karbantartás esetén pedig 19,4 százalék volt. A kgfb önmagában nem fedez minden kárt baleset bekövetkezésekor, ezért akkor járunk a legjobban, ha kiegészítő vagy casco biztosítással is bebiztosítjuk magunkat. Ezek nélkül ugyanis egy-egy ilyen káresemény hatalmas összeggel növelheti tovább az anyagi terheinket. „Jó példa erre az őszi fokozott vadveszély miatt a vaddal történő ütközés, amely során a károk átlagos értéke akár a milliós nagyságrendet is elérheti. Ezt a kgfb nem fedezi, viszont az állattal való ütközés fedezetet is tartalmazó gépjármű-biztosítás, vagy a töréskárra is kiterjedő, teljes körű casco szerződés már igen. Kiemelten fontos tehát, hogy a magas autófenntartási költségek ellenére ne a gépjármű-biztosítás díján spóroljunk, hanem a lehető legátfogóbb védelemre törekedjünk” – hangsúlyozza Töreky Gábor. A gépjármű-biztosítást nemcsak egyszerűbb és olcsóbb, hanem célszerűbb is például cascóval együtt kötni, hiszen így egyedi igények szerint választhatók ki a megfelelő casco fedezetek, amelyek teljesebb körű védelmet nyújtanak. A két szerződést online, egy kalkulációval meg lehet kötni és így egy szerződésben, azonos díjfizetési móddal és gyakorisággal, azonos évfordulóval könnyebben lehet kezelni a járműbiztosítást. +1. Magunknál kell tartani a befizetési bizonylatot Bár egy jogszabály változás miatt már évek óta nem kötelező, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító szerint sokan még mindig azt hiszik, hogy a kötelező biztosítás befizetését igazoló feladóvevényt vagy más típusú igazolást, például banki bizonylatot magunknál kell tartani, mert egy közúti ellenőrzés során a rendőr elkérheti tőlünk. Ma már azonban a rendőrség elektronikusan, a központi nyilvántartásból kérdezi le, hogy az adott gépjármű rendelkezik-e érvényes és hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással.    

4 éves közutas kislány énekel a havas napokért

2023.11.13.
Fotó: Magyar Közút Bár az időjárás még javában az ősz jegyeit hordozza, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-én téli üzemmódra állt át. Péntektől 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában rendelkezésre áll, és ha az időjárás is úgy dönt síkosságmentesít és hóeltakarít a kezelésébe tartozó 31 ezer kilométernyi közúthálózaton. Amint kilátásban van az igazi tél, a társaság beszámol minden tervezett intézkedéséről és felszereléséről, addig is álljon itt egy pár adat a számok szerelmeseinek.  A Magyar Közút 80 mérnökségén, 19 megyei és központi irányításán keresztül több mint 2600 munkatárs dolgozik idén a téli üzemben. Ehhez 709 hóekével felszerelt teherautó, 175 rakodógép és 124 hómaró is társul majd. Rendkívüli időjárási helyzetekben pedig országosan 651 úgynevezett lehívható munkagépet is bevethet majd a közútkezelő.

Vége: az Audi Hungariánál legördült az utolsó legendás Audi TT a gyártósorról

2023.11.13.
Az Audi Hungariánál 1998-ban indult a járműgyártás az Audi TT Coupé sorozatgyártásával. Az idén 25. jubileumát ünneplő modell számos változatban, kizárólag Győrben készült. A 25 év alatt összesen 662 000 darab TT Coupé és TT Roadster modellt készítettek a győri munkatársak. Az Audi Hungaria járműgyárában a tavalyi évben több mint 170 000 autó készült. Jelenleg az Audi Q3 és Q3 Sportback modellek gyártása mellett gőzerővel zajlik a felkészülés az új győri modell, a CUPRA Terramar gyártására.  
Címkék: 

A Tevva és a ZF együttműködik a regeneratív fékrendszeren

2023.11.13.
A Tevva bejelentette, hogy befejezte a regeneratív fékrendszer fejlesztését a 7,5t-os akkumulátoros-elektromos teherautóján. Ennek része volt a globális Tier 1 beszállítóval, a ZF-fel való együttműködés annak érdekében, hogy az elektronikus fékrendszerét (EBS) integrálják a Tevva elektromos teherautóinak zéró emissziós rendszerébe. A ZF elmondta, hogy a Tevvával együttműködve adaptálta EBS-ét a Tevva 7,5t-os akkumulátoros elektromos teherautóba való beépítéshez - amely regeneratív és sűrített levegővel működő fékek keverékét használja, hogy a vezetők számára extra biztonságot és reakciókészséget nyújtson. A ZF szerint a rendszer elektronikusan továbbítja a vezető lassítási kérését a fékrendszer összes komponenséhez, hogy lerövidítse a reakcióidőt, kiegyensúlyozza a fékerőket, valamint könnyű fékezést és hatékony fékkezelést biztosítson.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója