Akkor most mégsem temetjük az egyterűeket?

2023.11.07.
Összesen három elektromos koncepció autót gurított porondra a Nissan a Japan Mobility Show-n, ami tulajdonképpen a Tokiói Autószalon utódja. Mindhárom autó merőben újító formavilágot kapott, ahol a szögletesség mindent elural. Persze a legtöbben a GT-R utódjának tekinthető tanulmánnyal foglalkoznak, de szerintem még érdekesebb, hogy még a Nissan is lát jövőt a luxus egyterűek piacában. Amíg pár éve még temettük a legpraktikusabb csapatszállítókat, hiszen az eladási számaik együtt csökkentek a felső-középkategóriás szedánokkal, addig most úgy tűnik, hogy egyre több gyártó lát bennük fantáziát. A Nissan Hyper Tourer koncepció egy igazán menő egyterű, a kötelező tolóajtókkal, szabadon alakítható ülésekkel, de döbbenetesen szögletes formavilággal, és hatalmas ablak felületekkel, amik persze sokat puhulhatnak a sorozatgyártásig – ha valóban megéri. A tanulmányautóhoz teljes önvezetést és szilárdtest akkumulátorokat képzeltek az alkotók, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy nem az elkövetezendő években tervezik bevezetni. Sőt, még egy olyan mesterséges intellgenciát is bevetettek, ami állítólag figyeli az utasok agyhullámait, szívveréseit és légzését, hogy ehhez hangolja a zenét vagy a hangulatvilágítást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Győrben járt a Volkswagen vezérigazgatója

2023.11.07.
Először járt kinevezése óta Győrben Európa legnagyobb autógyárának vezérigazgatója. Mivel a Győrhöz közeli péri repülőtéren nagy köd volt, Pozsonyban szállt le a VW-gép, onnan autóval hozták az ünnepségre Oliver Blumét. Az ünnepség résztvevői. Balról jobbra: Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja, Bányász-Kázmér Alexandra, az Audi Hungaria munkatársa, Dr. Patrick Heinecke, az Audi Hungaria Pénzügy, IT, Beszerzés és Compliance területekért felelős igazgatósági tagja, Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter, Dr. Oliver Blume, a Volkswagen AG igazgatóságának elnöke, Dr. Gernot Döllner, az AUDI AG igazgatóságának elnöke, Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Prof. Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, Gerd Walker, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanács tagja és az Audi Hungaria felügyelőbizottságának elnöke, Xavier Ros, az AUDI AG személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke, Adamecz Zoltán, a PPE-gyártóterület munkatársa, Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnöke Az Audi Hungaria 30. születésnapja emlékezetes marad, ahogy az elmúlt három évtized oly sok mérföldköve. A mai napon az Audi Hungaria 30 éves jubileumi rendezvényén ünnepélyesen megkezdődött az új elektromos motorgeneráció sorozatgyártása a prémium elektromos platform (Premium Platform Electric, PPE) számára, mely az Audi Q6 e-tron modellsorozatban debütál. Egy 190,2 millió eurós beruházás eredményeként egy meglévő gyártócsarnokban egy teljesen új, 15 000 négyzetméteres gyártóterületet alakítottak ki a PPE-hajtások számára, ahol három műszakos munkarendben 700 munkatárs gyárt naponta mintegy 2 000 elektromos hajtást a PPE-platformhoz. Oliver Blume nem mondott beszédet, jelenléte azonban egyértelmű üzenet: az Audi Hungaria fontos szerepet játszik a Volkswagen konszern életében. A rendezvényen a magyar kormányt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter képviselte. A közel két órás rendezvényről a közeljövőben részletesen is beszámolunk.  

Alaposan átalakítják az M7-es forgalmát

2023.11.07.
Mint írták, a társaság szakemberei szerdán reggel 7 órától várhatóan az esti órákig a két belső sávot zárják le, emiatt sávelhúzással a két külső sávon haladhat a forgalom. Hozzátették, a sztrádán a komplex terelés kiépítésének időszakában, különösen reggel 7 és 9 óra között, de azt követően is jelentős torlódásra kell számítani. Csütörtökön reggel 7 órától, várhatóan az esti órákig a két külső sávot zárják le, ezalatt a forgalom a két belső sávon haladhat, a közlekedők 60 kilométer/órás sebességkorlátozásra és jelentős menetidő-növekedésre számíthatnak - ismertették. A tájékoztatás szerint a Sport utcai csomópont után a bevásárlóközpontok környezetében zajló munkavégzésre előjelző táblákon hívják fel a figyelmet. A Magyar Közút Zrt. a közlekedők számára indulás előtt az Útinform weboldalát, illetve navigációs, közösségi autós alkalmazások használatát ajánlja. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Teszten a Ford Grand Tourneo Connect

2023.11.07.
Az utolsó csavarig újjáépítette a népszerű Caddy családi változatát a Volkswagen, a Ford pedig fogta a kész kocsit, lecserélte a frontját, a kormányát és rátette a picit drágább árcédulát. A Ford Tourneo Connect a korábbi verziónál praktikusabb lett, ráadásul takarékos és felkészült az új, digitális világra. Hétszemélyes, hosszú (Grand) változatban teszteltük 1,5 literes benzinmotorral és kézi sebességváltóval. Hogy néz ki? A Ford Tourneo Connect a Volkswagen moduláris keresztirányú (MQB) platformjára épült, ami jelentős mozgásteret adott a tervezőknek. A nyújtott változat tengelytávja 2970 milliméter, a hétüléses Grand Tourneo Connect hossza 4,868 méter (35,3 centivel hosszabb a rövid verziónál; szélessége 1,855 méter, magassága 1,836 méter, szabad hasmagassága 143 milliméter), ami pont elég arra, hogy hét ülés mögött még rendes csomagtartó (650 liter) maradjon. Ha kivesszük a hatodik és a hetedik ülést, akkor igazi teherautót kapunk (1720 liter a csomagtér ilyenkor), amibe minden befér. Ha költözéshez kell egy hasznos eszköz, kivehetjük az összes hátsó ülést és 3,1 köbméteres raktérben (raktér magassága 1211 milliméter, szélessége 1185 milliméter) garázdálkodhatunk, így kisáruszállítóként számíthatunk a Connectre. Az első ülésektől mérve, mindkét üléssort kiszerelve 2113 milliméter a hosszabb verzió hasznos belső mérete. A vízszintesig dönthető első üléstámlával akár 3 méteres tárgyak is szállíthatók. A maximális raktérkapacitás tengelytávtól függően 2,6, illetve 3,1 köbméter. Az oldalsó tolóajtó 797 milliméter hosszú, könnyű ki- és beszállni a középső üléssorba. A hátsó ajtó hatalmas, nőknek és alacsony növésűeknek nem kedvez a tömege sem, de legalább megvéd az esőtől, ha alá állunk. Beülve Volkswagen környezet fogad minket, utasterét digitális műszerfal uralja, feláras érintőképernyőn vezérelhetjük az interaktív felületeket, a szórakoztató és információs rendszer 6,5-10,25 hüvelykes képátlójú. Tesztautónkban utóbbi tájékoztatott, a VW modellekben megszokott nehéz kezelhetőséggel, láthatatlan csúszkákkal és érthetetlen klímavezérléssel. Hiányoznak például a gyorsbillentyűk az ülésfűtéshez, amelyet a képernyőn keresztül lehet működtetni. Legalább a multimédia jobban működik a kezdeti VW-problémák után. A CarPlay vezeték nélkül is működik. Az ikonok elég nagyok. Kihúzható combtámasz van a hosszú lábaknak, ez fontos, az AGR minősítésű ülések kényelmesek. A Ford Tourneo Connect összesen 19 vezetéstámogató rendszerrel szerelhető fel, van utánfutó asszisztens, amely tolatáskor tesz igen nagy szolgálatot a manőverezésben. Az ügyfelek keresztirányú forgalom figyelővel, illetve oldalvédelmi asszisztenssel is választhatják a kocsit. A sávtartó segéd nagyon agresszív, érdemes kikapcsolni, ha szeretünk nyugodtan, bökdösés nélkül autózni. Ha nem kapcsoljuk ki, idegesítően rángatja a kormányt. Extra nagy, 1,4 négyzetméteres panoráma üvegtetővel igazán világos az utastér, a magasabb felszereltségi szinteknél alap a LED-es első fényszóró, valamint a LED-es hátsó lámpa, a kulcs nélküli indítás, valamint a digitális műszerfal. Bár az utastér hangulata komor (a külső fényezés ugyanakkor rettentő vidám, ez a láva vörös különösen jól áll neki), az újszerűen berendezett miliő tetszetős és igen praktikus, az összeszerelés minőségére nem lehet panasz: németes. Nem egyszerűen baltával faragott műszerfalat kapunk, hanem stílusosan szabdalt, hasznos tárolókkal, üregekkel és a szemnek is szép formákkal tagolt vezetőfülkét. Persze, ettől a Connect még teherautó, hatalmas ajtajai nehezek és a motor lomhaságát csak a kedvező fogyasztás tudja ellensúlyozni. Kellemetlen ugyanakkor, hogy a hátsó két sorban ülők nem tudják leengedni az ablakot (csak oldalra nyíló ablakok vannak 16 510 forint felárért), nagy melegben, nyáron szenvedés lehet nagy családdal a kirándulás. Nem próbáltam ki, de el tudom képzelni. A leghátsó ülések kényelmesek, de felnőttnek ott utazni mégsem leányálom. Eleve hátra bemászni sem könnyű. Isofix csatlakozó van a leghátsó sorban is. Pakolóhely, palacktartó szintén van ott, ahogy elöl és a tolóajtókban is elférnek az öblösebb palackok, de a könyöktámasz alatti rekesz és a kesztyűtartó is befogadó. A második sorban pedig az üléstámlákból asztalkákat lehet kihajtani. A hátsó üléseket megemelték, így hátul is élvezhetik a kilátást, ha már csak oda jutott hely. Hogy megy? A vezethetőség személyautós, a 114 lóerős ezerötös nem csábít száguldozásra. A motor 220 newtonméteres maximális nyomatékát 1750 és 3000 percenként fordulaton kapjuk, a hatsebességes kézi váltóval 12,4 másodperc kell a száz kilométer/órás tempó eléréséhez, a Ford egyterűjének végsebessége 181 kilométer/óra. Fogyasztása meglepően baráti, az üresen 16,5 mázsás Ford Grand Tourneo Connect a több mint 600 kilométeres teszt során 5,9 litert fogyasztott átlagban 100 kilométerenként. A kedvező fogyasztás egyik titka, hogy egyenletes gázpedál állásnál, alacsony motorterhelésnél a második és harmadik hengert kikapcsolva spórol a rendszer. Erről a műszerfalon jelzés árulkodik. A funkció a gázpedál legkisebb érintésére kikapcsol, így ha hirtelen a lovak közé kell csapni, nem érhet meglepetés, a megfelelő tempós visszaváltás után a kocsi magabiztosan gyorsul. Milyen vezetni? Futóműve nem teherautós, ennek megfelelően az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros (hosszlengőkarokkal és Panhard-rúddal vezetett merev hátsó tengellyel) felfüggesztés elfogadható menetkényelmet ad, mondhatni komfortos, ám úthibákon csúnyán elpattog a feneke, a hátsó kerék kátyúkban durván felüt. Kanyarban stabil, de nem érdemes kihívni magunk ellen a sorsot, a Connect nem száguldásra és szerpentinversenyre való. A mereven dolgozó váltóval nem békéltem meg, a fokozatok ráadásul nagyon rövidek, így sokat kell kapcsolgatni, ha haladni is akarunk. Kormányzása könnyű és steril, visszajelzést nem sokat kapunk az útról. Azért szorult belé valamicske élet, könnyen lehet vele manőverezni szűk városi környezetben, ezt a tolatókamera, a radarok, és a méretes tükrök segítik. A lágy felfüggesztés velejárója, hogy pattog rossz úton a kocsi, különösen, ha egyedül, teher nélkül utazunk. Nagyobb sebességnél azonban szépen kisimul, ahogy a táj. Mennyibe kerül? A lengyelországi poznańi üzemben a VW Caddy-vel egy gyártósoron készülő hosszú tengelytávú Ford Tourneo Connect (114 lovas benzinmotorral) legolcsóbban 13,34 millió forintért lehet a miénk, a tesztelt hétszemélyes felextrázott változatért 15,8 millió forintot kérnek el. Kép és szöveg: Biró Csongor  

Megdöbbentő gyártási adatok: itt a szám, hány autót készített 88 év alatt a Toyota

2023.11.07.
Egészen pontosan 88 évvel és két hónappal azután érte el a Toyota a 300 milliós autószámot, hogy a legelső négykerekűjét, a G1-es haszonjárművet a Toyoda Automatic Loom Works Ltd. (a későbbi Toyota Industries Corporation) autóipari termelési részlege legyártotta 1935 augusztusában. 1947-ben készült el a 100 ezredik, 1962-ben pedig az egymilliomodik Toyota, a százmilliós álomhatárt pedig 62 év elteltével, 1997-ben lépte át a vállalat. A második százmillióhoz már csak további 15 évre volt szükség (2012), a harmadik százmillióhoz pedig még kevesebbre, 11-re. Természetesen a 300 milliós összesített darabszám magában foglalja a japán belpiacos és a nemzetközi termelést is: 2023 szeptember végéig összesen 180,52 millió autót gyártott belföldön és 119,6 milliót külföldön a Toyota. Aligha okoz meglepetést bárkinek, hogy a legnagyobb össztermeléssel rendelkező Toyota-modell a Corolla, a sorozat 53,4 millió darabos kumulatív globális gyártást ért el, vagyis eddig nagyjából minden hatodik legyártott Toyota egy Corolla volt a világon. A termelés, különösen Japánban, az 1960-as évek motorizációja során gyorsan bővült, és a Toyota számos új gyártóbázist hozott létre. Később, amikor 1984-ben az Egyesült Államokban, a New United Motor Manufacturing (NUMMI) üzemben megindult a termelés, a helyi gyártás drámai fejlődésen ment keresztül. Aztán 2004-ben indult az IMV Projekt, amelynek keretében három, azonos alapokra épített alvázas járművet, a Hiluxot, a Fortuner SUV-ot és az Innova egyterűt kezdtek el gyártani Ázsiában, Dél-Afrikában és Dél-Amerikában, és ezeket a világ több mint 140 országába szállították hatalmas mennyiségben. Ennek is köszönhetően 2007 óta a Toyota külföldi termelésének éves volumene már meghaladja a japán gyártásét. Jelenleg a japán vállalat 68 jármű- és járműalkatész-gyárral rendelkezik világszerte, ebből 16 található Japánban, 26 Ázsia többi részén, 13 Észak-Amerikában, 3 Dél-Amerikában, 6 Európában és 4 Afrikában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elektromos járművek sokasága Ferihegyen

2023.11.07.
Fotó: Baranyi Róbert / Budapest Airport A közlemény szerint a dízelüzemű berendezésekhez képest a teljesen elektromos földi kiszolgálás gépenként akár 80 százalékkal csökkenheti a szén-dioxid-kibocsátást. A londoni székelyű társaság a világ repülőtereinek és légitársaságainak vezető szolgáltató partnere, amely hat kontinensen, több mint 60 ország több mint 255 repülőterén működik. Évente több mint 4 millió járatot szolgál ki és 2 millió tonnát meghaladó rakományt kezel. A cég fenntarthatósági vezetője, Katy Reid szerint a Menzies Aviation célja, hogy 2045-re karbonsemlegesen működjön és ennek elérésében kulcsfontosságú az együttműködés a Wizz Airrel és a Budapest Airporttal. A Wizz Air az első légitársaság a budapesti repülőtéren, amely teljesen elektromossá alakítja földi kiszolgálását és elkötelezett, hogy 2030-ig további 25 százalékkal csökkentse karbonlábnyomát - idézte a közlemény Yvonne Moynihant, a Wizz Air fenntarthatóségért felelős igazgatóját. A Wizz Air Budapesten 14 keskenytörzsű Airbus A321neo típusú repülőgépet üzemeltet, amelyek jelentős környezetvédelmi előnyöket kínálnak: a zajterhelés és nitrogén-oxid-kibocsátás csaknem 50 százalékkal, a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékkal kevesebb az előző típushoz képest - közölték. Fotó: Baranyi Róbert / Budapest Airport Mike Carlson, a Budapest Airport pénzügyi vezérigazgató-helyettese a közleményben jelezte: a Budapest Airport tíz év alatt 65 százalékkal csökkentette működéséből adódó kibocsátását és jelenleg 43 töltési parkoló biztosítja több mint száz elektromos földi kiszolgáló jármű működését. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 3,99 milliárd eurót tett ki a 2022. április 1-jétől 2023. március 31-ig tartó üzleti évében, míg egy évvel korábban 1,78 milliárd euró volt. A cég az elmúlt üzleti évében 400,19 millió euró veszteséggel zárt, a 2021-2022-es időszakban 18,32 millió euró volt a vesztesége. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nőtt a Waberer's árbevétele az év első kilenc hónapjában

2023.11.07.
A társaság konszolidált árbevétele 2023 harmadik negyedévében az előző évivel azonos szintet, 175 millió eurót ért el, az év első 9 hónapjában a cégcsoport árbevétele éves összevetésben 4 százalékkal, 527,2 millió euróra nőtt. A nemzetközi fuvarozási szegmens első háromnegyed éves árbevétele 3,2 százalékkal 323,7 millió euróra nőtt, az EBIT-je 62,3 százalékkal 5,2 millió euróra emelkedett. A regionális kontrakt logisztika szegmens (RCL) árbevétele 2,7 százalékkal 154,5 millió euróra, az EBIT-je 25,2 százalékkal 13,9 millió euróra emelkedett az év első kilenc hónapjában. A biztosítási üzletág árbevétele január-szeptember között 60,6 millió euró volt, ami 13,6 százalékos növekedés, az EBIT eredmény 40,7 százalékos bővüléssel 14,3 millió eurót tett ki. Az EBIT az idei harmadik negyedévben csoportszinten 8,0 millió eurót ért el az előző évi 9,7 millió euró után. A kilenc havi kumulált EBIT 36,5 százalékkal 33,4 millió euróra növekedett. A rendszeres nettó eredmény 4,1 millió euróról 0,5 millió euróra csökkent 2023 harmadik negyedévben, az év első kilenc hónapjában viszont 26,0 millió euróra emelkedett a bázisévi 8,4 millió euróról. Barna Zsolt elnök-vezérigazgató a cég közleményében kiemelte: az idei negatív makrogazdasági környezet, valamint a szállítmányozói piacot kedvezőtlenül érintő szabályozási változások ellenére is stabil növekedés megerősíti, hogy jó irányba halad a Waberer's Csoport. Hozzátette: a tarsaság fenntartja a korábban megemelt, 40 millió eurót meghaladó éves EBIT eredményvárakozását. A hatékonyság növelése mellett folyamatban van a vállalat legnagyobb raktárbázisának építése, valamint egy vasúti logisztikai akvizíció, és több autóipari tender előkészítése - közölték. A Waberer's a múlt hónapban jelentette be, hogy megvásárolja az MD International szerbiai disztribútorcég 55 százalékos részesedését. A Waberer's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A pénzügyi beszámoló nyilvánosságra hozatala után a papír árfolyama 2920 forinton állt. Az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 1750 forint minimumot és 2880 forint maximumot ért el. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ez a modell volt a britek favoritja októberben

2023.11.07.
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 17,1 százalékkal, 5261-re csökkent, piaci részesedésük az eladásokból 3,4 százalékra zsugorodott a tavaly októberi 4,7 százalékról. Idén októberben 62 ezer 303 új benzinüzemű autót adtak el, ez 9,3 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk ugyanakkor 42,4 százalékról 40,6 százalékra zsugorodott. A hibrid hajtású (HEV) autókból 19 ezer 574 talált vevőre a múlt hónapban, 24,6 százalékkal több éves összevetésben, a piaci részesedésük pedig a tavaly októberi 11,7 százalékról 12,7 százalékra nőtt. A külső áramforrásról tölthető plug-in hibrid (PHEV) autók eladása 9,3 százalékkal, 14 ezer 285-re nőtt éves szinten, piaci részesedésük 6,6 százalékról 9,3 százalékra emelkedett. A csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) száma 15,6 százalékkal, 23 ezer 943-ra nőtt, piaci részesedésük a tavaly októberi 14,8 százalékról 15,6 százalékra nőtt. Az idei első tíz hónapban 1 millió 605 ezer 437 új autót értékesítettek, 19,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A dízeles autók eladása 15,6 százalékkal csökkent 61 ezer 947-re, a benzines autóké 12,9 százalékkal, 658 ezer 249-re nőtt. A BEV autók értékesítése 34,2 százalékkal, 262 ezer 487-re emelkedett, a HEV autóké 27,8 százalékkal, 202 ezer 130-ra bővült, a PHEV autóké pedig 36,7 százalékkal, 113 ezer 278-ra nőtt. Nagy-Britanniában, Európa harmadik legnagyobb autópiacán októberben a három legkeresettebb új autótípus a Ford Puma (4824), a MINI (3779) és a Vauxhall Corsa (3464) volt. Az idei tíz hónapban a három legkelendőbb autó a Ford Puma (42 ezer 136) volt, majd a Nissan Qashqai (34 ezer 952) és a Vauxhall Corsa (33 ezer 641) volt. Nagy-Britaniában 2030-tól már nem lehet új dízeles és benzines autót eladni, egyes hibrid autók esetében ez a határidő 2035. Nagy-Britanniában tavaly 1 millió 614 ezer 063 új autót adtak el, két százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Tavaly a legkeresettebb új autó a Nissan Qashqai volt 42 ezer 704 eladott járművel, amelyet a Vauxhall Corsa (35 ezer 910) és a Tesla Model Y (35 ezer 551) követett. Tavaly a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autókból (BEV) 267 ezer 203 kelt el, ami 40,1 százalék növekedés 2021-hez képest. A hibrid hajtású autókból (HEV) az eladás 27,6 százalékkal, 187 ezer 948-ra emelkedett, ugyanakkor a PHEV-autók eladási száma 11,5 százalékkal, 101 ezer 414-re esett. Az új autók között tavaly a dízel üzemelésűek piaci aránya 5,1 százalékra esett az előző évi 8,2 százalékról, a benzines autóké pedig 46,3 százalékról 42,3 százalékra zsugorodott, miközben például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése 11,6 százalékról 16,6 százalékra emelkedett, a hibrid-elektromosoké (HEV) 8,9 százalékról 11,6 százalékra nőtt, miközben a PHEV hajtásúaké 7 százalékról 6,3 százalékra csökkent. Tavaly a legkelendőbb elektromos autó a Tesla Model Y volt, 35 ezer 551 ilyen jármű kelt el. A második legkeresettebb a Tesla Model 3 (19 ezer 071), a harmadik pedig a Kia e-Niro volt (11 ezer 197). MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Működik az "autót a plázából" ötlet?

2023.11.07.
Társadalmunkat a választás lehetősége köré építettük fel. A választás által kifejezhetjük magunkat, autonómiánkat és függetlenségünket, és ezek képzik a jelenlegi társadalmunk alapját. Ugyanakkor sétáljunk végig bármelyik plázán, valóban azt érezzük, hogy függetlenek vagyunk és választásunkat egyéni döntéseink határozzák meg? Persze, végső soron igen, de hányszor gondolkodtunk el néhány nappal a vásárlás után végignézve bevásárlótáskáinkon: „ezt minek vettem meg?” De ez már nem csak a bevásárlóközpontokban van így, köszönhetően a személyre szabott hirdetéseknek és annak a zseninek, aki megalkotta az internetes sütiket. Ha érdeklődsz valami után online, rákeresel valamilyen termékre, biztos lehetsz benne, hogy a következő hetekben minden egyes oldalon olyan hirdetéssekkel fogsz találkozni, ami azt a bizonyos terméket vagy szolgáltatást reklámozza, amire egyszer érdeklődést mutattál.  Az ICDP rovatban több alkalommal is hivatkoztunk már a Hyundai Rockar-ra, mint az autókereskedelem úttörőjére. A Rockar-nál egészen könnyedén oldják meg, hogy új ügyfeleket vonzzanak, akiknek nincs korábbi tapasztalatuk a márkával, sőt, még csak nem is akarnak autót vásárolni. A „kereskedés” egy bevásárlóközpontban van, relatíve kevés kiállított modellel, így változtatva a hagyományos bemutatótermek zsúfoltságának kényelmetlenségén. Legalább ennyire fontos, hogy a betévedőkre az ott dolgozók eladás-kényszere sem helyes nyomást, mert nincs is. A Rockar dolgozóinak feladata a tanácsadás és útmutatás, eredményességük mérésében pedig nem jut szerep az eladásoknak. Az eredmény? 2015-ben 650 új autót adtak el a Bluewater bevásárlóközpontban található egységükben, azóta pedig nyitottak is két új hasonló „kereskedést”. De hogy csinálták? A válasz egészen egyszerű: nem csináltak semmit. A vásárlók nincsenek körülvéve személyre szabott marketingkampányokkal és nyomulós értékesítőkkel. A döntés rájuk van hagyva, senki sem sietteti őket, de persze bármilyen kérdésükre választ kaphatnak. A Rockar egy, a kereskedelemben igen ritka dolgot biztosít: nyugodt, stressz-mentes környezetet. Nincs nyomás az ügyfélen, ahogy az ott dolgozókon sem – ha az ügyfél úgy dönt, eleget nézelődött, kisétál a nyitott ajtón és átmegy valamelyik cipőboltba, vagy vesz egy új pólót (nem Volkswagent). Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Rockar hatékonyságának kulcsa egyben a legnagyobb gyengeségét is jelentheti. A sikeressége az egyediségében rejtőzik, hiszen sokáig konkurencia nélkül működhetett, azonban ez többé már nincs így. Nemrég beszámoltunk róla, hogy az Opel megnyitotta első (de nem utolsó), hasonló elveken működő „Cayu” egységét. Ráadásul nem az Opel az egyetlen márka, amelyik hasonló koncepcióban gondolkozik, így hamarosan megtudhatjuk, valóban azért működik, mert azt adja az ügyfeleknek, amire szükségük van, vagy csak az újdonság varázsa miatt választják sokan? Pop-up store formájában már sokan próbálkoztak a plázákban való megjelenéssel, de úgy tűnik, ez a megoldás nem csak marketingszempontok miatt lehet megfontolandó. Néhány év és kiderül, általános jelenség lesz-e, hogy bevásárlóközpontokban ruhák és kütyük mellett autót is vásárolhatunk.

Oda-vissza, befutóra: 41 perc alatt háromszor futott bele a traffiba egy autós

2023.11.07.
A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a hétvégén több településen ellenőrizték a közlekedők sebességét. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégákat is meglepte, hogy akadt olyan autós, aki kevesebb, mint egy órán belül háromszor autózott el úgy a sebességmérő előtt, hogy a megengedett legnagyobb sebességet valahányszor átlépte. A háromszori gyorshajtás miatt, mivel először 69, majd 78, végül 76 kilométer/órás sebességgel közlekedett a megengedett 50 kilométer/óra helyett, összesen 156 ezer forint büntetésre számíthat a szabályszegő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója