Amerikában is viszik a Lamborghinit, mint a cukrot

2023.08.14.
Az olasz márka eddig összesen 1625 autót szállított le Amerikában, ami 7 százalékos növekedést jelent 2022 első félévéhez képest. A Lamborghini V10-es motorral hajtott Huracánjainak első félévi kiszállításai az Egyesült Államokban jelentősen, 62 százalékkal nőttek, a vásárlók körében népszerű az STO és a Tecnica kivitel is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sárban ért véget a komikus autós üldözés

2023.08.14.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte egy korábbi ügy vizsgálatát. Egy ideiglenes hatósági jelzéssel ellátott autóra figyeltek fel a rendőrök Zirc belterületén 2022. december 3-án délelőtt. A sofőr, amint észlelte őket, másfelé vette az irányt, majd egy erdei földúton a sárba ragadt járművével. Az egyenruhások igazoltatták a 29 éves járművezetőt, illetve ellenőrizték a személygépkocsi adatait. Az intézkedés során megállapították, hogy a legfeljebb fél évre szóló ideiglenes forgalmi rendszámot még 1994 második negyedévében adták ki, műszaki érvényessége pedig 2022 februárjában lejárt. A sofőrt a rendőrök ezután előállították a Zirci Rendőrőrsre, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lezárták az M6-ost

2023.08.14.
Bejelentés érkezett, hogy augusztus 14-én nem sokkal délelőtt háromnegyed 10 után egy külföldi kamion rakománya kigyulladt az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán Dunaföldvár térségében. Az autópálya érintett szakaszát a mentési munkálatok idejére teljes szélességében lezárták. A forgalmat a 83-as kilométerszelvény (Mezőfalvai lehajtó) közelében leterelik az autópályáról a 6-os főútra. Visszatérni az autópályára a Paks-Észak csomópontnál lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ferraris-cicás tortával köszöntötte a Macskaárvaház támogatóját Kiss Norbi

2023.08.14.
Az egész napos állatvédelemi, közösségi munkában Norbi hívására részt vett a Kápolnán élő világhírű hegedűművész, prímás, Báder Ernő, aki a kezdetektől segíti az autó versenyző állatvédelemi központját, de Kiss Norbi barátai: Szikora István nehézsúlyú bokszoló, olimpikon, Ráki Csaba és Kovács Attila egri üzletemberek, Kücsön Gyula a sarudi Élményfalu ötletgazdája, Szalóki Peter Kápolna alpolgármestere,  és a Szurkolók az állatokért mozgalom tagjai is kivették részüket a Macskaárvaház környezetének rendbetételéből és a macskaszobák takarításából.  Aki elfáradt, egy kis macskasimogatással töltődhetett, vagy kutyasétáltatással lazíthatott, mert a Macskaárvaháznak Titusz és Nina személyében immáron  két mentett kutyusa is van.  Kiss Norbi kápolnai Macskaárvaházának öönkéntes napján zajló munkát egy ünnepi meglepetés is megszakította: az állat és természetvédő civil szervezet legkomolyabb támogatója, Szomszéd Lajos egri üzletember éppen ezen a napon ünnepelte ötvenedik születésnapját, de ennek ellenére már előre jelezte: feleségével, Ágnessel részt vesznek az önkéntes napon. Így aztán Kiss Norbi is felkészültén érkezett: az üzletember kedvenc autómárkájára és az állatvédelem iránti elkötelezettségére utalva Ferraris-macskás tortával köszöntötte az állat és természetvédelem lelkes mecénását. Szomszéd Lajost egyébként nemrégiben egy egész ország megismerhette, amikor az országos sajtó is hírt adott róla: a Macskaárvaház szomszédságában folyó Tarna patakot kiszivattyúzó, azóta már büntetőeljárás alá vont borászat által veszélyeztetett vizes élőhely megmaradt élővilágának védelmében,  nagy mennyiségű víz vásárlását támogatta a helyi vízmű szolgáltatónál, hogy a megmaradt állatokat megmentsék a biztos haláltól.  Szomszéd Lajos a születésnapi köszöntő és Soltész Gergő, az Ostoros Bor tulajdonosa által ajándékozott vegán borokkal koccintás után, bejelentette: a Macskaárvaház kifutójának felújításával, valamint anya nélkül maradt újszülött állatoknak berendezett bébi macska szobával segít bővíteni a Macskaárvaházat.     

Robottaxik sorozatgyártásába kezd a Toyota

2023.08.14.
Több mint egymilliárd jüanos, azaz mintegy 50 milliárd forintos befektetéssel új vegyesvállalatot hoz létre a Toyota Motor Corporation, a GAC-Toyota, valamint a világ egyik legnagyobb robotjármű-fejlesztő specialistájaként jegyzett Pony.ai. Az év vége előtt munkához látó cég feladata, hogy előkészítse és megkezdje a Toyota és a Pony.ai közös fejlesztésű robottaxijainak sorozatgyártását. A Toyota négy évvel ezelőtt kezdte meg együttműködését a Pony.ai vállalattal; 2019 óta több százmillió dolláros befektetéssel segítette a kínai és észak-amerikai érdekeltségekkel egyaránt rendelkező cég fejlődését. A 2020 őszén 5,3 milliárd dolláros piaci értéket képviselő, és ezzel már akkor a szegmens egyik legértékesebb szereplőjének számító Pony.ai mára az autonóm mobilitás egyik legnagyobb globális szakértőjévé vált. A Toyota támogatását élvező start-up tavaly decemberben kapta meg a kínai hatóságok engedélyét a robotjárművek vezető nélküli, közúti tesztüzemére. A cég ezt követően Kína legnagyobb városaira terjesztette ki működését. Jelenleg négy metropoliszban: a 23,4 millió lakosú Sanghajban, a 18,8 milliós Pekingben, valamint Sencsenben és Kantonban (12,7, illetve 11,6 millió lakos) futnak nyilvánosan igénybe vehető, sofőrmentes Pony.ai robottaxik. Míg Kína mindig is élen járt a robotjárművek fejlesztése terén, az elmúlt időkben tovább növelte technológiai előnyét az ázsiai ország. A világ többi részén ugyanis a törvényi szabályozások és megkötések nem teszik lehetővé a járművek biztonsági pilóta nélküli üzemeltetését, ez pedig a technológia fejlesztését és széles körű elfogadását egyaránt gátolja. A Toyota kínai autonóm mobilitási ambíciói egy szélesebb körű lokális technológiai stratégia részét képezik. Ennek keretében a vállalat átszervezi tevékenységeit a hatalmas országban, elmélyíti és felgyorsítja helyi fejlesztési tevékenységeit, és a hajtástechnológiák mellett különböző innovatív, integrált megoldásokra koncentrál. Ezek között említhetők az autonóm mobilitási rendszerek, vagy az az intelligens vezetői környezet (smart cockpit), amely mesterséges intelligencia alkalmazásával biztosít minden eddiginél kifinomultabb, testre szabott felhasználói élményt. Az autógyártó meggyőződése, hogy az újdonságokra fogékony kínai piacra kifejlesztett megoldások globális szinten is előmozdítják az autóipar fejlődését, nem utolsósorban a kutatási, fejlesztési és gyártási tevékenységek költséghatékonyságának növelése révén. A Toyota idén áprilisban jelentette be, hogy rövid időn belül két új, akkumulátoros elektromos modellel bővíti kínai modellpalettáját. A bZ Sport Crossover Concept és a bZ FlexSpace Concept tanulmányautók által megelőlegezett járműveket helyi autógyártó partnereivel (FAW Toyota és GAC Toyota) együttműködésben fejleszti és vezeti be a Toyota már 2024-ben. A nagyfeszültségű elektromos jármű-architektúrák elterjedése szorosan összefügg a nagy számítási kapacitást igénylő, új generációs mobilitási technológiák, így az önvezető autók fejlődésével. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Lezárták a Ferihegyi Repülőtérre vezető út balesettel érintett szakaszát – képekkel frissítve

2023.08.14.
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. augusztus 14-én 8 óra 41 perc körül Budapest XIX. kerületében, az Üllői út 199. számnál két gépkocsi és egy mentőautó ütközött össze. Az elsődleges információk alapján személyi sérülés történt. A rendőrök a műszaki mentés idejére lezárták a Ferihegyi Repülőtérre vezető út Határ úti felüljáró és a KÖKI Bevásárlóközpont közötti szakaszát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Villanyoszlopnak ütközött egy busz, belógtak az elektromos vezetékek az utastérbe

2023.08.14.
Villanyoszlopnak ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz Berentén, az Esze Tamás utcában. A baleset következtében az oszlop kidőlt, a vezetékek belógnak a térbe. A jármű vezetője beszorult, a kazincbarcikai hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével mentették ki, egy utast pedig kisegítettek a buszból. A hatósági beavatkozás idejére lezárták az érintett útszakaszt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jövőbeli formavilágát mutatja az Opel

2023.08.14.
Most épp az Opel nyúlt vissza ehhez az ősi módszerhez az Experimental koncepcióval, ami mindent magán hordoz a kor divatából. Elektromos is, kupé is, SUV is. Mindent kipipáltak, mégis felismerhetően Opel, hiszen továbbra is magán hordozza azt a retrofuturisztikus formavilágot, amit még a Mokkával és az Astrával kezdtek el. Ugyanakkor az ikonikus Vizor „hűtőrács” vékonyabb, benne pedig még vékonyabban húzódnak meg a fényszórók. Nem csak a lámpatestek, de a jelvény is kivilágított, hátul pedig nem csak vízszintesen, de függőlegesen is meghúzódnak a féklámpák. Lecsapott tetejének, nagy felnijeinek és szögletes formai jegyeinek köszönhetően sportos, mégis letisztult. Ahogy azt sejteni lehetett, ezt már a Stellantis új STLA padlólemezére tervezték, aminek négy alváltozatára fog épülni a márkacsoport minden modellje a jövőben. Villanyautóként komoly figyelmet kapott az aerodinamika, legyen szó a hátsó diffúzorról vagy az egyéb légterelőkről. Feltűnő még, hogy a tükröket kamerákra cserélték, és nincsenek kilincsek. Odabent egy kijelző sem találunk, helyettük vannak viszont hologramos kivetítők, amik az autó többi eleménél kicsit messzebbre mutatnak a jövőbe. Ha a Peugeot-ból indulunk ki, az alul-felül lecsapott kormányból még lehet is valami, de az biztos, hogy nem fog egyhamar eltűnni a műszerfalban, ahogy ennél a tanulmánynál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

„Jelentős időveszteséggel kell számolni” – vasárnap esti csúcs, belassult a balatoni sztráda

2023.08.13.
Az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Balatonvilágos és Székesfehérvár között, az erős forgalom miatt, szakaszosan torlódik a forgalom. Jelentős időveszteséggel kell számolni – írta az Útinform. Másutt is akadnak fennakadások. A 10-es főúton, Pilisvörösvár belterületén, egy motoros egy személyautóval ütközött össze. A 20-as km-nél félpályán halad a forgalom. Az M4-es autóúton munkavégzés miatt szűkítették le a Budapest felé vezető oldalt. Az M0-ás csomópont közelében lassabb haladásra, torlódásra kell számítani, valamint Üllő és Vecsés előtti szakaszon is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ez a legnagyobb Formula átverés

2023.08.13.
Igazi megszállottak, akiknek mindegy, hogy benzin, vagy áram hajtja, lényeg, hogy menjen az autó, és nem is akárhogyan. Leírva könnyű, de a valóság nagyon más. Korlátozott idő, korlátozott anyagi források, amit ráadásul a hallgatóknak kell összekalapozniuk, ők mégis minden évben belevágnak az autóépítésbe, folyamatos fejlesztésbe. És korlátozott versenyzési lehetőség, mert a neve Formula Student East, de igazából világbajnoki rendezvény, melynek népszerűséget jelzi, hogy döntőjére minden évben három-négyszeres a túljelentkezés, idén negyven ország közel háromszáz csapatából 84 kapott indulási lehetőséget és bokszot a Hungaroringen. A mezőnyben a németek vannak a legtöbben, de érkeztek egyetemisták az USA-ból, a magyarok hét autóval álltak rajthoz: a legrégebbi és legsikeresebb BME Formula Racing Team és a győri Arrabona Racing Team mellett megjelent a BME Motorsport, a Civis Rcing Team, a KEFO Motorsport és az Obuda University Racing Team, egy kivételével valamennyien benzinmotoros géppel versenyeztek, a BME FRT elektromos és elektromos-önvezető autóval is indult. A versenysorozatot 1981-ben a tengerentúlon hozták létre mérnöki és gazdasági tanulmányokat folytató diákoknak, hogy egy olyan formula versenyautót konstruáljanak, amelyet nem csupán megépítenek, de a piaci bevezetésére vonatkozó koncepcióját is elkészítik. Egy ilyen életszerű projekt egész éves munkát, kitartást, innovatív hozzáállást, elméleti és gyakorlatorientált felkészülést követel a csapatok tagjaitól. A Formula Student tehát kipróbált, agilis szakembereket nevel, ebből pedig a mozgalmat támogató iparvállalatok is profitálnak. 2023. augusztusának első hetében hetedik alkalommal, rendezték mag a Hungaroringen a Formula Student East nemzetközi hallgatói konstrukciós versenyt, melyen saját fejlesztésű, belsőégésű, elektromos és önvezető járműveikkel indult a mezőny. A háromezer egyetemista nem mellékesen komoly támogatók előadásain keresztül ismerhette meg a szponzorcégek tevékenységét. Nyitányként autósport szakmabeliek is megszólaltak, a cégfőnökök prezentációjából pedig az is kiderült, hogy aki belekóstolt, az többé nem tud leszokni róla. Pláne, ha aktív csapattag is volt. Mint a Jaguar Land Rover Hungary termékmenedzsere, Garaba Ákos aki műszaki egyetemistaként volt némi köze a Formula Racing Teamhez, napjainkban pedig egyik vezetője a 340 főt foglalkoztató fejlesztési központnak, ahol az önvezetés, a elektromos hajtás ás a járműdinamikai területen dolgozik több egykori formulás mérnök, akik már hallgatókorukban szoros kapcsolatba kerültek a járműiparral. A versenysportszakmát képviselő Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autó-és Motorsport Szövetség elnöke szerint nem csak nevében Formula az egyetemisták versenysorozata, ami azonnal érezhető a Hungaroringen is, a boksz utcai hangulatból. Nem véletlenül, hiszen versenyautót tervezni, készíteni, vezetni nagy élmény. És itt még működik az autósport klasszikus bajtársiassága, ezért is szereti a Formula Studentet és ezért is próbálja az MNASz elnöke még szorosabbra fűzni a fiatalok és a profik közötti kapcsolatot, amit megválasztásakor is ígért. A versenyautó technikai eszköz, amit működtetni kell, és amihez pénz kell, sajnos állami forrásból egyre kevesebb. Az MNASZ elnöke szerint eredményes az együttműködés a győri egyetemmel és folyamatosan a többivel is építik a szorosabb kapcsolatot. A fiataloknak is folyamatosan követni kell az Nemzetközi Autószövetség (FIA) szabályváltozásait, újak kialakítását. Mostanság formálják a klasszikus kategória szabályozását és a lehetőségét, ami persze veszélyt is rejt a 350 lóerős teljesítményű Lada szörnyetegek esetében. Az MNASZ jelenleg is együttműködik ebben a témában az Egyesült Királyságbeli testvérszervezettel, mert ott is sok Ford Escort Mark sorozatú gép működik még. Ezek szabályozása mellett aktuális téma az elektromos és autonóm versenyautózás. A cél, hogy az új szabályok életszerűek legyenek és amiket szigorúan, de mosolyogva be kell tartatni. És hogy ne vesszen el a lényeg, vagyis a pilóták legyenek gladiátorok, miközben nagy kérdés, hogy mennyire hogy mennyire avatkozzanak be a biztonsági automatikák a vezetésbe. Kiss Dávid, a Járműmérnökök Egyesületének elnöke szerint egy nagy átverés a Formula Student, mert látszólag szórakozás, pedig inkább kemény tanulás, tudásgyűjtés, ami egy életen át kamatozik. Mert igazi kihívás: a fiatalok egyetlen fehér papírról indulva egy év alatt komplett autót építenek, amivel versenyeznek. Közben az egyetemi éveik alatt a motorsport olyan üzleti modellt teremt, ami a hétköznapi autógyártásban nem biztos, hogy mindig használható, de fontos, mert a hallgatók is szeretik a technika és a gladiátorok küzdelmét. A Formula Student egyébként is nagy változások előtt áll, mivel folyamatosan kivezetik a piacokról a belsőégésű motorokat, egyre népesebb az elektromos hajtásúak és hibridek mezőnye, miközben terjed az autonóm vezetés. Ez persze hosszú folyamat és a Formula Studentben is még sokáig a benzinesek dominálnak majd, mert sok csapatnak nagy tehertétel a hibrid/ÉV technológia. Az autonóm esetében pedig érdemes bevezetni a szimulátoros versenyt. A jelenlegi közel százas csapatszámok már kinőtték a pályákat, de közben a Hungaroring is bővül, ami újabb lehetőséget jelent még népesebb nemzetközi versenyek rendezésére, ahol kiállítják majd a magyar termékeket, prototípusokat. Idén először előadássorozatban mutatkoztak meg a magyarországi járműipar jelentős szereplői. A nyitó prezentációt a Knorr Bremse vezérigazgatója, Frank Péter tartotta, utána Thorsten Pfeffer mutatta be a győri Audi Hungaria jármű és motorgyártó tevékenységét, terveit, fejlesztéseit. Idén is sok fizetős néző látogatottak ki a Formula Student Eastre, melyen volt gyorsulási verseny elektromos- és belső égésű kategóriában a Hungaroring célegyenesében, Skid Pad verseny a Porsche Parkolóban, Autocross időmérő az 1-es kanyarban. Magyar siker A BME Formula Racing Team a Hungaroringen megrendezett Formula Student Easten megszerezte az Endurance és a Dynamic overall első helyét, illetve az elektromos kategória összesített megyedik helyét. Szóval jól sikerült a bemelegítés a hazai futamra, hiszen korábban a Red Bull Ringen rendezett Formula Student Ausztria Endurance kategóriájában harmadikok, összesítettben negyedikek lettek. A Formula Student East 2023 támogatói: AE, Audi Hungaria, Bosch, Garett, HUMDA, Hungaroring, Jaguar Lan Rover, Knorr-Bremse, RVSz, Scraping Robotics, Széchényi Egyetem, UNINNO. FotóK: AE, FRT, LSB és a Szerző felvételei További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója