Megfordult az M1-es autópályán, aztán már ott sem volt, amikor miatta történt baleset + videó

2025.09.30.
Alig két hete az M1-es autópálya Lébényhez közeli szakaszán rögzítette az alábbi eseménysorozatot. Egy fekete Skoda sofőrje az átterelt szakaszon lassít, megáll, majd teljesen szabálytalanul megfordul. Mögötte azonnal lassul, majd szinte rögtön meg is áll a forgalom. Gyakorlatilag kialakult egy fantomdugó. És innen vesz még ijesztőbb fordulatot a történet: a harmónika hatás miatt az érkező autók egyre hirtelenebbet fékeznek. Többen a szembe jövő sávba menekülnek, miközben az egész okozója szépen elhagyja a helyszínt és lemegy az autópályáról. Ő már sehol sincs, de az események ezután még durvábban alakulnak.   A szabálytalan megfordulás után nem telik el 30 másodperc (!) sem és olyan ráfutásos baleset történik, amely során az egyik autó kereke kiszakad a helyéről! Csodával határos módon személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős! Az MKIF a rendőrök számára most is eljuttatta a felvételt, de legalább ennyire fontos az is, hogy: autópályán indokolatlanul lassítani, megállni, megfordulni nem csak hogy életveszélyes, tilos is! mindig tartson megfelelő követési távolságot, hogy legyen esélye megállni, ha bármi, akár ilyen eset is történik! ha baleset, műszaki hiba miatt ki kell szállni az autóból, mindenki vegyen fel láthatósági mellényt! A korlát védelmébe húzódva kérjen segítséget és ott is várja meg azt, csak annyi ideig maradjon a pályán, ameddig az feltétlenül szükséges További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kampányt indított a Continental a példamutató közlekedésért

2025.09.30.
A Continental már második éve indít országos figyelemfelhívó kampányt, hogy a balesetveszélyes viselkedésformák és a lehetséges következmények bemutatásával fejlessze a közlekedésbiztonságot a hazai utakon. A vállalat ezúttal arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülők vezetési szokásai közvetlen hatással vannak gyermekeik jövőbeli közlekedési kultúrájára – sok esetben a rossz beidegződéseket, veszélyes viselkedést akaratlanul is továbbörökítve. Ahogy mi közlekedünk, úgy fognak a gyerekeink is A kampány fókuszában azok a mindennapi közlekedési szabálytalanságok állnak, amelyek a szülők számára sokszor már észrevétlen, megszokott rutinná váltak. Azonban a gyerekek – akik „szivacsként” szívják magukba szüleik viselkedését – ezeket a mintákat is továbbviszik. Így a rossz példák fennmaradása hosszú távon is veszélyt jelent a közlekedés biztonságára. Főként azért érdemes szembesíteni a közlekedőket a rossz közlekedési szokásaikkal, mert ezek gyakran olyan természetesek, hogy már észre sem veszik őket: az agresszív vezetési stílus, a buszsáv szabálytalan használata vagy a volán mögött is előkerülő okostelefon pedig éppen ilyen gyorsasággal válnak normálissá a mögöttük utazó gyermekek számára. „A gyerekek elsősorban a szülői mintákon keresztül ismerik meg a körülöttük lévő világot – nem csak otthon, hanem az utakon is. Ha ők azt látják, hogy a közlekedési szabályokat rugalmasan értelmezzük, vagy figyelmetlenek vagyunk, akkor ezt fogják természetesnek tekinteni. Éppen ezért szeretnénk minden szülőt emlékeztetni: a felelősségünk túlmutat saját biztonságunkon, hiszen a következő generáció jövőjét formáljuk a példamutatásunkkal” – Horti-Dávid Adrienn, a Continental délkelet-európai regionális marketingmenedzsere. A rádióban és óriásplakátokon is találkozhatunk a fontos üzenetekkel A Continental legújabb közlekedésbiztonsági kampánya több csatornán keresztül szólítja meg a közlekedőket. A reggeli és esti csúcsforgalomban futó, útinformnak „álcázott” rádióhirdetésekben gyerekhangok szembesítik a hallgatókat szüleik – számukra normálisnak tűnő – káros vezetési szokásaival, míg Budapest forgalmas csomópontjaiban óriásplakátok figyelmeztetnek a veszélyes viselkedésformák továbbörökítésére. Októbertől digitális felületeken is találkozhatunk a figyelemfelkeltő üzenetekkel, melyek elkészítésében a Bold kreatív ügynökség is közreműködött. A Continental innovációi révén hosszú évek óta szolgálja a biztonságos közlekedést, mostani kampánya pedig emellett arra is emlékeztet, hogy a balesetmentes autózás a mindennapi döntéseinken is múlik. A vállalat ennek keretében arra buzdítja a szülőket, hogy felelősségteljes magatartással, jó mintát adva járuljanak hozzá a közlekedésbiztonság javításához Magyarországon – a mostani és a jövő generációi számára is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Két díjjal is jutalmazták a kecskeméti Mercedes-Benz gyár környezetvédelmi projektjét

2025.09.30.
Mind a Portfolio.hu Green Awards, mind a Trade magazin Fenntarthatóság szimbóluma versenyén díjjal jutalmazták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár partifecske-költőfal kialakítását célzó környezetvédelmi kezdeményezését. A környezetvédelmi projekt célja, hogy egy biztonságos költőhely kialakításán keresztül támogassa a madarak fajfenntartását és segítse a populáció tanulmányozását. Az utóbbi években jelentősen megfogyatkozott a partifecske-állomány, a megmentésükre indult projekt sikeres megvalósítását pedig két díjjal is jutalmazták: elnyerte a Trade magazin versenyén a Fenntarthatóság szimbóluma elismerést CSR környezeti kategóriában, valamint kiérdemelte a Kuratórium Különdíját a Green Cloud és a Portfolio Csoport Green Awards 2025 versenyén. A kezdeményezés a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereinek közreműködésével valósulhatott meg. Az első madárgyűrűzés 2024-ben zajlott a Mercedes-Benz Gyár területén, így idén az első összehasonlító adatok természetvédelmi szempontból is nagy jelentőséggel bírnak, ugyanis a gyűrűzés által nyert információ segít a populáció nyomon követésében. Az idei madárgyűrűzési eseményen nemcsak a vállalat munkatársai, hanem a kecskeméti Mercedes-Benz Általános Iskola és Gimnázium diákjai is részt vettek, sőt a gyerekek aktívan be is kapcsolódtak mind a megfigyelésbe, mind az ismeretterjesztő tevékenységekbe. A projektnek köszönhetően pedig legalább 10 évre biztosított a partifecskék költése a gyárnál. E kezdeményezés mellett számos további fenntarthatósági projekt és intézkedés valósult meg a kecskeméti gyárban az elmúlt években. A vállalat célul tűzte ki a zöld területek ökológiai értékének növelését. Így jött létre például egy 150 fából és 350 cserjéből álló liget, emellett a gyár egész területén találunk madáretetőket és odúkat is. A meglévő területeket koncepcionálisan átalakítva a Mercedes-Benz kecskeméti üzeme több teret tud biztosítani a különböző állat és növényfajoknak. Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyártásért felelős igazgatója: „gyárunk alapítása óta nagy figyelmet fordítunk arra, hogy munkatársaink környezettudatosságát hosszú távon támogassuk. Lenyűgöző, hogy mennyi kollégánk törekszik saját ötleteivel, lelkesedésével – a gyártáshoz kapcsolódó mindennapi feladatok ellátása mellett is – aktívan védeni környezetünket. Büszke vagyok arra, hogy ez a csapatszellem és elkötelezettség idén kétszeresen is elismerést nyert. Az olyan környezetvédelmi projektek, mint a partifecske költőfal építése, biztosítják, hogy hosszú távon is jó példát tudjunk mutatni a felelős működésben.” Stefanie Maihöfer, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. fenntartható infrastruktúráért felelős igazgatója: „a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár fennállása során mindig kiemelt figyelmet fordított a fenntarthatóságra – legyen szó az energiafelhasználásról, a vízgazdálkodásról vagy éppen a környezet biodiverzitásához való hozzájárulásról. Az évek során rendre sikerrel értük el kitűzött, gyakran ambíciózus céljainkat is. Ezért is nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tavalyi CSR Hungary 2024-en nyert díjunkat követően idén a szakmai zsűrik két esetben is kitüntették a projektünket.”   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Teljes a Mini elektromos kínálata

2025.09.30.
A teljesen megújult Mini modellpaletta – amely az év elejére vált teljessé a Mini Cooper Cabrio és a Mini John Cooper Works modellek érkezésével – kiemelkedően pozitív fogadtatásban részesült Magyarországon. Az év első öt hónapjában 321 Mini talált gazdát Magyarországon, ami időarányos rekord a márka történetében. A teljesen elektromos hajtáslánccal szerelt Mini modellek aránya 9 százalékról 24 százalékra nőtt hazánkban az idei január-május időszakban (a 2024-es eladásokhoz mérve). A Mini Electric Day keretében, egy nyárindító balatoni program során jelentette be a BMW Magyarországhoz tartozó képviselet, hogy idén a márka támogatását élvezi a Strand Fesztivál augusztus 20-23. között, Zamárdiban.    
Címkék: 

Montezemolo elárulta, hogy kit igazolna le azonnal a Ferrarihoz

2025.09.30.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappent igazolná le Luca di Montezemolo, aki 1991-től egészen 2014-ig volt a maranellói sportautógyár elnöke, de már az 1970-es években sportigazgatóként dolgozott a vörösöknél. A 78 éves olasz szakember erről Londonban, saját életrajzi dokumentumfilmjének csütörtök esti bemutatóján beszélt. "Azt kell mondjam, hogy manapság számomra óriási fölénnyel Verstappen a legjobb. Még a legutóbbi, bakui versenyen is, nehéz körülmények között, egyszer sem engedte ki a kezéből az irányítást és végig gyors volt. Soha nem hibázik" - áradozott a 27 éves holland versenyzőről Montezemolo. Kijelentette, ha most irányítaná a Ferrarit és bárkit választhatna a mezőnyből, egyértelműen és azonnal Verstappen mellett döntene. "Sainz és Leclerc párosa jó volt a Ferrarinál. De nem kérdés, hogy Verstappen messze a legjobb" - mondta, és egyáltalán nem tett említést a Ferrarinál az idény eleje óta versenyző hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonról, valamint a jelenlegi csapatfőnök Fred Vasseurről sem. "Ha holnap reggel megbízást kapnék a Ferraritól, egy hét alatt világossá válna a számomra, hogy kit milyen másik pozícióba helyezzek át" - mondta Montezemolo a csapatmunka kialakításának fontosságáról beszélve. A szakember az 1970-es években Niki Lauda vb-címei idején Enzo Ferrari felkérésére volt sportigazgató az olaszoknál, majd 1991-ben elnöke lett a sportautógyártó vállalatnak. A dokumentumfilmben Montezemolo arról is beszél, hogy a háromszoros vb-győztes brazil Ayrton Senna napokkal az 1994-es imolai halála előtt személyesen járt nála Bolognában. Elárulta, Senna a Ferrarihoz akart szerződni, és ha ez bekövetkezett volna, akkor a német Michael Schumacher soha nem lett volna a maranellói istálló versenyzője. Ennek következményeként szerinte a Forma-1-es vb története is egészen másképpen alakult volna. Schumacher 2000 és 2004 között zsinórban öt vb-címet nyert a Ferrarival, összességében pedig hétszeres világbajnokká vált. Montezemolo azt is elmondta, a mai napig megnéz minden egyes F1-es futamot, és ezt általában egyedül teszi. Hozzátette, az elmúlt években két televíziót tört össze mérgében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

3D-nyomtatott gumiabroncsot és gömb formájú kereket mutatott be a Hankook

2025.09.30.
A fenntartható koncepciójú gumiabroncsot rétegenként, 3D-nyomtatóval állítják elő. Újrahasznosított és megújuló nyersanyagokon alapszik, valamint organikus futófelületi kialakítással rendelkezik, amelynek formája a természetes hatékonysági irányelvekre épül. A prototípust tervezői partnerrel, a Harvestance-szel együttműködésben, az Ntop tervezőszoftver segítségével fejlesztették ki. A koncepció célja az erőforrás-hatékony gyártás, a tartósság és az egyszerű újrahasznosíthatóság. Az újragondolt mobilitás: Robotplatform gömb alakú kerekekkel A PathCruizer kétüléses mozgókabin, amelyet a WheelBot 2 robotplatform működtet, szintén korszakalkotó. Speciális gömb alakú kerekeket használ, amelyek minden irányba képesek gördülni. Ez lehetővé teszi a PathCruizer számára az oldalirányú és átlós mozgást, valamint a helyben fordulást – ideális a precíz manőverekhez a reptéri folyosókon, vagy rugalmas közlekedési eszközként a városi közlekedési csomópontokban. A Hankook a technológiát a CALMANTECH robotikai startuppal közösen fejlesztette. Helyben fordulás, derékszögű fordulás vagy átlós mozgás – a következő videó bemutatja a PathCruizer manőverezhetőségét:   Vezető partnerek a kutatás és az ipar területéről A projektek a Hankook által létrehozott “Design Innovation Project” részét képezik, amely 2012 óta működik együtt világszerte elismert designiskolákkal, többek között a Cincinnat-i Egyetemmel, a londoni Royal College of Art-tal és a németországi Pforzheim Egyetemmel. Olyan ismert technológiai partnerek, mint az LG Electronics, a Rainbow Robotics és a CALMANTECH további szakértelemmel járulnak hozzá a projekthez. A projekt sikere nemzetközi formatervezési versenyeken, mint a Red Dot, az iF és az IDEA Award is megmutatkozik, ahol a projektek már elismerést nyertek. A korábbi koncepciók között szerepel intelligens Hexonic gumiabroncs az önvezető autókhoz, az aerodinamikailag optimalizált Aeroflow nagysebességű gumiabroncs és a moduláris mobilitási platformok. Ezek a projektek rámutatnak a Hankook innovációs vezető szerepére a gumiabroncs-iparban. A Hankook Design Innovation Day évente megrendezett fórum, amelynek célja az innováció, a design és a fenntarthatóság metszéspontjában álló új mobilitási technológiák bemutatása és a technológiai partnerekkel való kapcsolatok erősítése. Az eseményt a Hankook dél-koreai Pangyo-ban található székhelyén, a „Technoplex”-ben rendezték meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Toyota globális eladásai 2,2 százalékkal nőttek augusztusban

2025.09.30.
A Toyota Motor rámutatott arra, hogy augusztusban már a nyolcadik egymást követő hónapba nőtt az értékesítése az erős külföldi kereset hatására. A külföldi eladások 4,4 százalékkal 748 ezer 694-re emelkedtek, ami rekordszámnak számít ebben a hónapban. Ezen belül a cég autóiból 225 ezer 367-et adtak el az Egyesült Államokban, 13,6 százalékkal többet a tavaly augusztusinál. A belföldi eladások 12,1 százalékkal, 96 ezer 269-re csökkentek. A globális termelés 4,9 százalékkal, 744 176 járműre emelkedett, ezzel a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek föl éves szintű növekedést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Citroën arra kérte az Egyesült Királyságban élő C3-tulajdonosokat, hogy inkább ne vezessék autóikat

2025.09.30.
A Citroën nagyon szigorú hangvételű „stop-drive” figyelmeztetést adott ki az új C3 és C3 Aircross tulajdonosainak. A cég felfedezte, hogy mindkét autó egyes brit változatai fékrendszeri problémával küszködhetnek, ami a fékek nem megfelelő működéséhez vezethet. „Rendszeres minőség-ellenőrzési folyamatunk során egy vizsgálat feltárta, hogy bizonyos jobbkormányos Citroen C3 és Citroen C3 Aircross modellek pedálházának szerelvénye nem felel meg a megfelelő előírásoknak, és fennáll a fékhatás elvesztésének kockázata” – áll a közleményben. „Ha ez bekövetkezne, az automatikus vészfékezés (AEB) és az elektronikus rögzítőfék továbbra is teljes mértékben működőképesek maradnának. „”Stop-drive” akciót indítunk az érintett Citroen C3 és C3 Aircross modellek összes ügyfelének védelme érdekében. Az ügyfelek csereautót kapnak, amíg járművüket ellenőrzik, és szükség esetén javítják” – tették hozzá. A Vauxhall Frontera is érintett ugyanabban a fékpedál-box problémában, de mivel még senki sem vette át az új SUV-ját, ezekre nem vonatkozik a „stop-drive” figyelmeztetés. Ez nem az első visszahívás, amelyet a Citroen idén végrehajtott. 2025 elején a Mk2 C3, a 2010-2012-es C4, a 2009-2019-es DS3, a 2010-2013-as DS4, a 2010-2015-ös DS5 és a 2010-2017-es C Zero tulajdonosainak visszahívási értesítést küldött a Takata légzsákok problémája miatt. „A Stellantis továbbra is elkötelezett amellett, hogy gyorsan, átláthatóan és felelősségteljesen járjon el a probléma megoldása érdekében” – tette hozzá a nyilatkozat. „Ha bármelyik ügyfélnek aggályai vannak, vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal vagy a helyi kereskedővel” – írják.
Címkék: 

Nem is hinnéd, milyen menő okosparkolási rendszer működik Budapesten

2025.09.29.
Sok fővárosi, vagy odalátogató nem is sejti, hogy Budapest belvárosának egy részén milyen menő parkolóhelykereső szolgáltatás működik, ráadásul teljesen ingyen. Pedig autóval érkezve, a város egyik legnagyobb kihívása a kocsi szabályos leparkolása, ami jelentős mértékben megnöveli az eljutási időt. Inkább közösségi közlekedéssel Mielőtt bemutatnánk a rendszer működését, érdemes egy dolgot leszögezni: a belvárosi részekre a legtöbb esetben bölcsebben tesszük, ha bármi mással megyünk, de nem autóval. A parkolás nem csak macerás, de drága is, a keringéssel feleslegesen szennyezzük a környezetünket, az egész pedig összességében tovább tart, mintha bringával, gyalog, vagy a közösségi közlekedési eszközökkel utaztunk volna. Néha elkerülhetetlen Vannak olyan szituációk, amikor kénytelenek vagyunk a belvárosba is kocsival menni. Be kell ugrani egy boltba, el kell hozni valamit, amit csak kocsival lehet, vagy éppen betegért megyünk és nincs választásunk. Ekkor az okos autós jó negyedórát is ráhagy az utazásra, mert tisztában van vele, hogy a parkolóhely megtalálása nem lesz egyszerű. És sokszor felmerül a kívánság: oh, bárcsak tudnám, melyik utcában van szabad parkolóhely, bárcsak valaki ideszólna telefonon, hogy melyik házszám előtt tudok éppen leparkolni. De erre is van már megoldás A projekt még 2018-ban indult a Smart Lynx céggel a főváros 5. kerületében. A cég honlapja összefoglalja a belvárosi fejlesztést. A próbaidőszak alatt 135 szenzort helyeztek el a közterületi parkolóhelyeken. Ezt követően évente váltakozó ütemben bővítették a rendszert, amely 2021-re érte el a teljes lefedettséget. Aktuális parkolási helyezet a belvárosban (Parker applikáció) Sok más funkciója mellett a valós idejű információk a Parker applikációban érhetők el, amely működik Android és iOS rendszereken is. A XIII. kerület Újlipótváros negyedében is korábban, 2019-ben indult az együttműködés. Idén nyáron újabb 576 érzékelőt telepítettek a környéken, így összességében 1.426 parkolóhely valós idejű foglaltságát tartja nyilván a rendszer. A lakosok és a környékre érkezők nem csak az említett applikációban, de a XIII. kerület saját alkalmazásában is hozzáférnek az értékes információkhoz. A legtöbben észre sem veszik az apró szenzorokat Érdekes kicsit a műszaki tartalommal is foglalkozni. Természetesen a parkolóhelyek foglaltságának egyenkénti nyomonkövetésére, mint egyes helyet fel kellett szerelni szenzorokkal. Hasonlókkal találkozhatunk parkolóházakban is, ezek vezérlik a közlekedőutakról is jól látható lámpákat, amelyek szabad parkolóhely esetén zölden, foglaltaknál pedig pirosan világítanak. Foglaltságérzékelő szenzor az útburkolatban (Forrás: bp13.hu) A közterületi parkolóhelyek fölé azonban csaknem lehetetlen a felső érzékelők kiépítése, ezért a szenzorokat az útburkolatba építik be. A két különböző technológiával működő érzékelők – és szükség esetén a kapcsolódó AI rendszer – 98-99%-os biztonsággal képes meghatározni, hogy az adott parkolóhely foglalt, vagy szabad. A mérési eredmények csaknem függetlenek az időjárási viszonyoktól. A szenzorok az alacsony adatforgalmú eszközök közötti mobilkommunikációs rendszeren, az úgy nevezett NB-IoT hálózaton kommunikálnak. Az egyes érzékelők egy beépítésre szolgáló hüvelybe kerülnek, átlagos élettartamuk meghaladja az 5 évet. Egyébként  a rendszer már nem csak Budapest egyes részein működik, hanem Pécs városában is, illetve egy hipermarket lánc egyik Budapesti áruházának parkolója is bekapcsolódott a rendszerbe, ahol a parkolót P+R-ként használók és a vásárlók külön kezelése is megoldódott. Parkoló autók a Tátra utcában (Forrás: bp13.hu) Nem csak gyorsabb, tisztább is A szolgáltató úgy számol, hogy a már telepített rendszer egészét nézve, felhasználónként és parkolási manőverenként 10-10 percet spórolnak az autósok, így ennyivel kevesebb ideig is van üzemben a jármű. Ez – belsőégésű motorral szerelt járművek esetén legalábbis – éves szinten 185 tonna szén-dioxid kibocsátás spórolható meg. Nem csak önmagában a szám impulzív, hanem, hogy a rendszer alkalmazásával ez a kibocsátás csökkenés éppen a legszennyezettebb belvárosi részeken valósul meg.

Az autóipar jövője Párizsban: fókuszban az innováció és a technológia az EQUIP AUTO 2025 kiállításon

2025.09.29.
Tech Village: innovációs központ a szakma szívében A 7.1-es pavilonban debütál a Tech Village, ahol az autóipar kulcsszereplői – gyártók, beszállítók, startupok, technológiai cégek – mutatják be legújabb megoldásaikat. A látogatók interaktív bemutatókon is részt vehetnek, például: VALEO: önálló parkolási rendszer élőben BREMBO: technológiai bemutató és tréning központ REVOLTE: akkumulátor-javítás és elektromos jármű szervizelés MAHLE: diagnosztikai és karbantartási megoldások tesztelése a WORKSHOP HEROES VAN fedélzetén PURFLUX, bilstein, FMS Incendie és mások: látványos, gyakorlati demók Tech Academy: oktatás, jövőkép, kapcsolatépítés A Tech Academy a rendezvény szakmai fórumaként működik, amely az iparági szereplők közötti párbeszédet és tudásmegosztást ösztönzi. A programban előadások, kerekasztalok és interaktív szekciók szerepelnek, többek között az alábbi témákban: ADAS rendszerek és javítási kihívások Akkumulátorok javíthatósága és újrahasznosítása Kiberbiztonság és adatvédelem a járművekben Elektromos járművek töltőinfrastruktúrája és támogatási lehetőségek Kína hatása az európai szervízpiacra Nők az autóiparban – karrierépítés és LinkedIn branding Fókusz 2025: Járművilágítás a középpontban Külön programblokk foglalkozik a jövő világítástechnikájával: LED, intelligens fényszórók, szabályozási kérdések – az OSRAM, VALEO, DVN és más szereplők részvételével.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója