Visszatér a Ford Focus!

2026.06.15.
Ezt a mondatot nagyon régóta vártam. Pontosan azóta, amikor a Ford bejelentette, hogy leállítják közkedvelt autóik gyártását. A Ford európai Nagy Hármasa hatalmas népszerűségnek örvendett itthon is, így sokan megsiratták a Fiesta, a Focus és a Mondeo távozását. A Ford azóta megbánhatta a döntést, miszerint csak a nagy SUV-kre fognak támaszkodni a kontinensen. Azonban a cég újragondolta ezt a stratégiát és 2028-ban új modelleket fognak piacra dobni, köztük egy szupermini Fiestát, újgenerációs Pumát és igen, egy új Focust! Ilyen lesz a Focus. (Kép forrása: Auto Express) Sajnos az örömben elég sok az üröm is, mivel a Focus egy C-szegmenses crossover lesz, így inkább egy felfújt hatchback lesz a modell, mint valódi szalonautó. Azonban a cég elmondta, hogy az autó rengeteget fog meríteni a márka versenysportos történelméből, mint például a négypontos fényszóró dizájnja, illetve az izmos, vagány elemek. Azonban mégis vakmerőség volna hatchbacknek nevezni az autót, így nem a Golf ellenfele lesz majd az új Focus, hanem inkább a T-Roc-é, vagy akár a Nissan Quashqai, a Toyota C-HR vagy a Cupra Formentor. A modell hibrid lesz, azt azonban egyelőre nem tudni, pontosan milyen: hagyományos, plug-in vagy range-extenderes. Ez attól fog függeni, hogy, hasonlóan utóbbi Ford-modellekhez, milyen más gyártókkal való szövetség alapján épülnek-e. A Ford egyelőre nem beszélt erről pontosan. Jim Baumbick, a Ford Europe igazgatója így nyilatkozott: Ezek nem csak megegyezések, ezek stratégiai karok. A legjobbakkal állunk össze, hogy gyorsan és hatékonyan haladhassunk, és megszállottak vagyunk a termékünkkel kapcsolatban, azért, hogy érzéki, összetéveszthetetlen Ford-modelleket készíthessünk. Rengeteg új modellt ígér a Ford. (Kép forrása: Auto Express) Bár a más gyártókkal való együttműködést nem feltétlenül fogadták meleg szívvel a vásárlók, vannak modellek, amelyek kifejezetten jól sikerültek. Egyébként a Focus mellett egy D-szegmenses modell is érkezik 2029-ben, amely a jelenlegi Kuga utódja lesz. A nagy SUV így a 2027-ben Európába érkező Bronco mellé társul majd ebben a szegmensben, bár annak két kifejezetten más oldalára fókuszálva. A palettán helyezkedik el még ezek mellett az Explorer és Capri is, mindkettő elektromos SUV-ként, amelyek a fent említett, kevésbé jó fogadtatású Volkswagen-együttműködések gyümölcsei. Christian Weingartner, a Ford ügyvezető igazgatója erről másképpen vélekedik, szerinte "A Volkswagen-partnerség nagyon jó" és tervezik is folytatni ezt az irányt, mivel "Beleszólhatunk minden fejlesztésükbe és a platfrom jobbá tételébe, és ezt is szeretnénk tenni". Ez pedig a Fiesta. (Kép forrása: Auto Express) Hogy jó-e az irány, nagy kérdés. A Ford nagymúltú gyártó, az amerikaiak közül szinte az egyetlen márka, amely igazán meg tudta vetni a lábát a kontinensen, és erős, sajátos, európai identitást alakított ki. Most nem térnék ki az Opel GM-érájára, vagy épp az átmatricázott Chevy-Daewoo-kombóra. Nem. A Ford egészen az ötvenes évektől napjainkig konzisztensen jelen van a picaon, sokáig vezető szerepben. Ma ez határozottan nincs így. 2019-ben egymilliónál is több Fordot regisztráltak Európában. 2025-ben 426 459-et.   Pedig ilyen volt. (Kép forrása: Ford) Az új modellek felőli döntés pedig egyértelműen ezt igyekszik küszöbölni. Ilyen volt a Puma és Capri nevek visszahozatala is. Most ugyanez a Focus-szal és Fiestával. Itt az a kérdés, hogy lesz-e több a jól csengő, rég nem látott barátként üdvözölt nevek mögött? A Pumánál volt, a Caprinál kevésbé. Forma alapján a Fiestában lehet, a Focus-ban kevésbé. Meglátjuk.  

Tízmillió alatt érkezik Magyarországra a Škoda új elektromos SUV-ja

2026.06.15.
Az Epiq a márka kompakt szabadidő-autója, amely a városi és családi használat igényeire szabott méretével, praktikumával és korszerű technológiájával széles vásárlói kör számára lehet vonzó. A több mint 4,1 méter hosszú Škoda Epiq öt személy számára kínál kényelmes helyet, miközben akár 475 literes csomagterével a kategória egyik legpraktikusabb szereplője. „Azoknak azonban, akik már most a legújabb elektromos Škodára váltanának, van egy jó hírünk: a nagyobb akkumulátorral felszerelt Epiq Essence, Selection és First Edition változatok már most megrendelhetők – hangsúlyozta Kelemen-Tűz Gabriella, a Škoda márkaigazgatója. – Az Epiq tökéletesen megtestesíti mindazt, amit a Škoda ma jelent: okos megoldásokat, praktikumot és kiemelkedő értéket.” A modell a Škoda új Modern Solid formanyelvét képviseli, fejlett vezetéstámogató rendszerekkel, modern digitális szolgáltatásokkal és a márkától megszokott Simply Clever megoldásokkal. A nagyobb akkumulátoros változatok a mindennapi használaton túl hosszabb utazásokhoz is megfelelő hatótávolságot kínálnak. Az új Epiq - bemutatójáról itt olvashat - fontos lépés a Škoda elektromos modellkínálatának bővítésében, és egyben új belépési pontot teremt azok számára, akik elérhető árú, mégis sokoldalú elektromos autót keresnek. Forrás: dasblog.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A BYD is fejleszt humanoid robotokat

2026.06.15.
A cég ügyvezető alelnöke, Li Ke elmondta: a BYD már aktívan fejleszti az emberszabású robotokat, és úgy látja, ebben az iparágban a gyártási kapacitás, valamint a szoftveres és hardveres képességek jelentik majd a verseny kulcsát. A vállalat érvelése szerint az autóipar és a robotika között sokkal nagyobb az átfedés, mint azt elsőre gondolnánk. A modern járművekben használt technológiák – érzékelők, elektromos aktuátorok, akkumulátorok, számítástechnikai platformok és mesterséges intelligencia – mind alapvető építőkövei egy humanoid robotnak is. Emellett az autógyártók jelentős tapasztalattal rendelkeznek a nagyléptékű gyártásban, az ellátási láncok kezelésében, valamint a biztonságkritikus rendszerek fejlesztésében. Li Ke hangsúlyozta: ezek a közös alapok lehetővé teszik, hogy a BYD az autóiparban megszerzett tudását viszonylag könnyen ültesse át a robotikába. A BYD stratégiai gondolkodását jól mutatja, hogy nem feltétlenül zárt ökoszisztémában képzeli el a jövőt. Li Ke szerint a vállalat egy nyílt platform kialakítását is fontolgatja. Ez azt jelentené, hogy a BYD saját fejlesztésű robotokat gyártana, másrészt együttműködne más robotikai vállalatokkal is. Érdekes elképzelés, hogy a humanoid robotok értékesítése a jövőben akár a meglévő autókereskedői hálózaton keresztül történhetne. Ha a robotok valóban eljutnak a háztartási termékek szintjére, a BYD már kiépített infrastruktúrája komoly versenyelőnyt jelenthet a piacon. A vállalat egyelőre nem közölt konkrét részleteket a kereskedelmi bevezetés időpontjáról, a fejlesztések műszaki paramétereiről, illetve a beruházások nagyságrendjéről. A projekt vélhetően még korai szakaszban van, de illeszkedik a szélesebb kínai iparági trendbe. Egyre több autógyártó fordul a robotika felé, felismerve az autóipar és a mesterséges intelligenciával támogatott robotrendszerek közötti konvergenciát. Írtunk például arról, hogy a Chery már konkrét termékkel is megjelent: nemrég online értékesíteni kezdett egy humanoid robotot, amely 0,7 kWh-os  akkumulátorral rendelkezik. A Xpeng szintén aktívan építi fel robotikai stratégiáját, amelyet szorosan összekapcsol a mesterséges intelligencia és az autonóm vezetési rendszerek fejlesztésével.  
Címkék: 

Fotókiállítás a Hungaroring 40 évvel ezelőtti megnyitójának emlékére

2026.06.15.
Gyulai Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a megnyitón A megnyitón Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy annak idején, 1986-ban szocialista építőipari vállalatok rohamtempóban, tíz hónap alatt építették meg a mogyoródi pályát, amelyet egy motorversennyel avattak fel, majd az első Forma-1-es futamra több mint 200 ezren látogattak ki. Hozzátette: sokan mondják, egy hollywoodi sztorinak is beillik, hogy annak idején miként került a világszerte népszerű autóverseny a vasfüggöny mögé, Magyarországra, majd politikai és társadalmi berendezkedéstől függetlenül hogyan tudott azóta folyamatosan itt maradni. "Ez a képsorozat felvillantja azt a negyvenéves történetet, amelyről egy riportfilm is készül, ezek is a részei annak a programsorozatnak, amellyel szeretnénk a jubileumról megemlékezni" – fogalmazott Gyulay Zsolt, aki szerint a Magyar Nagydíj a szűkülő európai mezőnyben is biztos pontnak számít, és ennek a turizmus és az országimázs szempontjából is óriási a jelentősége. Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a közelmúltban véghez vitt átfogó fejlesztésnek köszönhetően ma a Hungaroringnek van a világon az egyik legjobb boxutcarendszere és paddockja. Büszke arra, hogy tavaly Silverstone-t és Melbourne-t megelőzve elnyerték a legjobb szurkolói élmény díját, továbbá, hogy 2032-ig szóló szerződésük van, amely biztosítja a Magyar Nagydíj helyét a Forma-1-es versenynaptárban. Faluvégi Péter, az 1. Magyar Nagydíjon még csak sportbíróként dolgozó versenyigazgató is felidézte néhány Forma-1-es élményét. Többek között azt, hogy a rendezők annak idején Szokol rádiókon Földy Attila közvetítéséből értesültek a verseny legfrissebb fejleményeiről, és hogy a pálya szélén korábban kocka alakú szalmabálákat alkalmaztak a mai gumifal helyett. Bojtor Máté, az év elején megalakult Millenáris Klub projektvezetője arról beszélt, hogy szeretnének erősebb kapcsolatot kiépíteni a Millenáris és a látogatók között. Céljuk, hogy ne csak egy rendezvényhelyszín, hanem egy biztos találkozási pont legyenek az emberek életében, és ebbe a koncepcióba jól illik bele a mostani tablókiállítás, amely szerinte egyaránt szól sportról, történelemről és az emberi kapcsolatokról. Fotók: MTI/Hegedüs Róbert A "40 éves a Hungaroring" című, 30 tablón, stílszerűen 40 képből álló jubileumi fotókiállítás hétfőtől az idei, július 26-i Forma-1-es futam végéig tekinthető meg a Millenáris parkjában, akár esténként is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Volkswagen-DFB hírességek sétánya: Schweinsteiger és Kane is felkerült

2026.06.15.
Bastian Schweinsteiger Fotó: Volkswagen A DFB (Német Labdarúgó Szövetség) és a Volkswagen két újabb kiemelkedő nevet ad hozzá a DFB Kupa Hírességek Sétányához: Bastian Schweinsteiger előtt történelmi kupahősként tisztelegnek majd. Harry Kane-t a szurkolók a 2025/26-os szezon kupahősének választották. Hamarosan nyomot hagy a Hírességek Sétányán. Bastian Schweinsteiger éveken át formálta a DFB Kupát kivételes teljesítményével, szenvedéllyel és emlékezetes utolsó pillanataival. Hét kupagyőzelemmel a verseny történetének egyik legsikeresebb játékosa. „Ezt a díjat nemcsak személyes megtiszteltetésnek tekintem, hanem elismerésnek is minden csapat, edző és szurkoló számára, akikkel ezeket a pillanatokat átélhettem” – mondta Bastian Schweinsteiger. Harry Kane-t a 2025/26-os szezon kupahőseként tisztelik. Teljesítményével és döntő góljaival az angol válogatott játékos lenyűgözte a szurkolókat és a szakértőket egyaránt. Lábnyomait hamarosan halhatatlanná teszik a DFB Kupa Hírességek Sétányán. A DFB Kupa Hírességek Sétányát 2013-ban alapította a DFB (Német Labdarúgó Szövetség) és a Volkswagen. A berlini Olimpiai Stadionban található, és a DFB Kupa kivételes személyiségeit tiszteli, akik a pályán és azon kívül is formálták a versenyt. A futballrajongók egyedül döntik el, hogy melyik kupahős a díjazott. Minden évben online szavazással választhatnak egy történelmi kupahőst egy szakértői testület jelölései közül. A legutóbbi szezonban lezárult aktuális kupahős is szerepel a listán. A már ismert játékosok, mint például Günter Netzer, Arjen Robben, Kevin De Bruyne és Thomas Müller is a díjazottak között van, most pedig Bastian Schweinsteiger és Harry Kane is csatlakozik hozzájuk.  

Júliusban indul az Adria InterCity - éjszakai járat

2026.06.15.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint az Adria InterCity idén is közvetlen kapcsolatot biztosít Magyarország és a horvát tengerpart között. Felhívták a figyelmet, hogy a járat egyik legfontosabb előnye, hogy az utazás éjszaka történik, az utasok az esti indulást követően másnap reggel érkeznek Splitbe, így az utazás ideje alatt pihenhetnek. A MÁV-csoport közleménye szerint az első Adria InterCity július 3-án indul Budapestről Splitbe, a visszaúti első járat pedig július 4-én közlekedik. A férőhelyek száma korlátozott, ezért a MÁV-csoport a jegyek mielőbbi megváltását javasolj az utasoknak. A közlemény szerint a vonaton étkezőkocsi biztosít vacsorázási és reggelizési lehetőséget. Az utasok fekvőhelyes vagy hálókocsis elhelyezés közül választhatnak, így a szolgáltatás családok, fiatalok, párok, baráti társaságok és egyedül utazók számára egyaránt vonzó alternatívát jelenthet. A MÁV közölte, a jegyárakat nem terheli külön poggyász- vagy adminisztrációs díj, az utasok pedig annyi kézipoggyászt vihetnek magukkal díjmentesen, amennyit maguk is el tudnak szállítani. A pontos árak az utazás időpontjától, a választott komfortfokozattól és a foglalás időpontjától függően változhatnak. Jelezték, a tavalyihoz hasonlóan idén ősszel is kedvezményes utazási lehetőséget kínálnak iskolai csoportok számára az Adria InterCity járatain. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében azt mondta, az Adria InterCity az egyik legjobb és leginkább környezetbarát lehetőség a horvát tengerpart elérésére azok számára, akik nem autóval vagy repülővel szeretnének utazni. A tárcavezető jelezte, tavasszal még bizonytalan volt a járat idei indulása, mivel a korábban használt háló- és fekvőhelyes kocsik egy része a dunakeszi járműjavítóban rekedt, azok "a szokásos fővizsgákon beragadtak és egyszerűen működésképtelenek". Elmondta, a problémát bérelt nyugat-európai kocsik forgalomba állításával sikerült megoldani, így a járat a nyári szezonban légkondicionált fekvőhelyes és hálókocsikkal közlekedhet. Hozzátette, a nyári időszakban az Isztria felé közlekedő nemzetközi vonat is elérhető lesz.  

Így csenik el az új autó konstrukciókat a konkurensek

2026.06.15.
Szerző: Bánffi Tibor Napjainkra kiéleződött a verseny a konkurens autógyárak között. Különösen  éles a helyzet Kína, az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Bár sokáig  Kína volt a fő koppintó, a felgyorsul kínai fejlesztések, úttörő találmányok     következtében egyre inkább a figyelem az amerikai és európai gyártók fókuszába  került. A szellemi tulajdon védelmének hagyományos módja a szabadalom, az ipari  minta és védjegyoltalom. A gyártók szigorú titoktartási szerződéseket alkalmaznak, a legféltettebb információkat titkosítják. A konkurensek napjainkra  számtalan rafinált módszert dolgoztak ki az új típusok „feltérképezésére”,  amelyekre az alábbiakban mutatunk példákat. Főbűnösnek a kínaiakat kiáltják ki, de feltételezhető, hogy az ipari kémkedést a gyártók jelentős része alkalmazza. Gyakori, hogy belső munkatársakat és fejlesztőmérnököket magas fizetéssel  csábítanak el a konkurens cégekhez. A kiszemelt személy a fejében lévő tudására  építenek. Ennek tárgya lehet például műszaki megoldás, szoftver, és egyéb szellemi termék. Napjainkban elterjedt a digitális adathalászat és kibertámadás, mivel a modern  járművek fejlesztése szinte teljes egészében digitálisan, számítógépes   tervezőprogramokra épül. Célpontot jelentenek a kisebb alkatrész-  beszállítók,  melyek, kevésbé védett hálózatukon keresztül könnyebben juthatnak információhoz. Az ipari kémkedés a legősibb módszer. Ebben az esetben a prototípusokról készült  fényképek és videók alapján a szakemberek következtetni tudnak az új technikai  megoldásokra, technológiákra. A versenytársak megvásárolják a konkurens cég legújabb típusát, és azt  darabjaira bontják, az utolsó csavarig kielemezik az anyagminőséget, az alkatrészek felépítését és a gyártási technológiát. Az adatok elemzése ugyan legális, de a  megszerzett információk adaptálása, értékesítése mint saját termék, már kimeríti a szabadalombitorlás fogalmát, melynek bizonyítása költséges folyamat. Egy teljesen új autómodell fejlesztési ráfordítása elérheti az 1.500-2.000  milliárd Forintot. Ennek tükrében „érthető”, hogy egyes autógyárak a  költségkímélő, nem a tisztességes utat választják. A lopás igazolása hosszadalmas  bírósági eljárás. Nem tudni, hogy a háttérben milyen alkuk születnek, nem  nyilvánosak. Végezetül az alábbiakban néhány ábrát mutatunk ahol az eredeti típus és a klón szembetűnő hasonlóságot mutat. Nem utalunk az autómárkára, mert nem az  célunk, hogy bárkit megbélyegezzünk. csak példának szántuk. Eredeti autók és klónjaik Az ábrákat a ChatGPT generálta.  

Ezek várják az Audi Q9 utasait - fotók a prémium exkluzivitásról

2026.06.15.
Az akár három üléssorral is rendelhető Q9 meghatározó jellemzője a tágasság – és ez az ülések kialakításában is megmutatkozik. Amennyiben business class kategóriához méltó kényelmet keres, válassza a hatüléses elrendezést. Itt a középső sor két különálló, elektromosan állítható ülésből áll, amelyek mind az ülőfelület, mind a háttámla középső részében aktív szellőzéssel rendelkeznek – ez a business classra jellemző kényelmi szint. Az Audi történetében most először valamennyi ajtó elektromosan működtethető – olyan kényelmi funkció ez, amelyhez hamar hozzá fog szokni. Az ajtók nyitása és zárása minden esetben egyszerű és intuitív – akár kulccsal, akár a myAudi appal, az MMI-vel, a fékpedállal vagy a biztonsági öv csatjával történik. A nagy nyitási szögnek köszönhetően a beszállás mindig egyszerű – akár nehéz bevásárlószatyrokkal vagy babakocsival is. Emellett az akadályfelismeréssel ellátott, átfogó környezetérzékelő-rendszer leállítja az ajtó nyitását, amennyiben nem áll rendelkezésre elég hely – ez főként szűk parkolókban praktikus. Ez a funkció a közúti biztonság javításához is hozzájárulhat, például a közeledő kerékpárosok vagy más közlekedők észlelésével. Az új SUV belső terében a világítás teremti meg igazán a hangulatot. Az utastér szélességére a Q9 valamennyi változatában a műszerfal és az ajtók kontúrfényei hívják fel a figyelmet. A teljes hangulatvilágítás az első ajtókon az alapfelszereltség része, a hátsó ajtók esetében pedig rendelhető extra. Az Audi MMI panoráma-kijelző alatt és a középkonzolban elhelyezett indirekt világítás finom lebegő hatást kelt. Az ambient light package plus részeként elérhető dinamikus interakciós fény (IAL) egy folytonos LED-fénycsík, amely a beltér teljes szélességén végighúzódik. Az Audi tökéletes harmóniát teremt az interakciós fény és a megújult Bang & Olufsen prémium hangrendszer 4D hangzása között. A rendszer a korábban bemutatott 3D hangrendszerre épül, amely a fejtámlákban elhelyezett hangszórókon keresztül privát hívásokat, navigációs hangutasításokat és térhatású hangzást kínál, anélkül, hogy a többi utast zavaró hanghatások érnék. Forrás: dasblog.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb baleseteket szomszédunkban

2026.06.15.
A hatóság adatai szerint minden tizedik közúti baleset az ittas vezetéshez köthető, a halálos kimenetelű balesetek 25-30 százalékát pedig alkoholos befolyásoltság alatt álló járművezetők okozzák. Tavaly 31-en haltak meg olyan balesetben, amelyet alkohol vagy kábítószer hatása alatt álló sofőr idézett elő. Ez a szlovéniai közutakon regisztrált halálos áldozatok mintegy harmadát jelentette. Az idei év első öt hónapjában 493 balesetet okoztak ittas vezetők, 12 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A halálos áldozatok száma ugyanakkor nőtt: május végéig 11-en vesztették életüket ilyen balesetekben, míg tavaly ugyanebben az időszakban öten. A súlyos sérültek száma valamelyest csökkent, a könnyebb sérülteké pedig ötödével volt alacsonyabb, mint tavaly. Az ittasan balesetet okozó sofőröknél mért átlagos véralkoholszint az idén 1,41 ezrelék volt, szemben a tavalyi 1,37 ezrelékkel. A rendőrök május végéig csaknem 165 ezer alkoholszondás ellenőrzést végeztek: 3479-szer pozitív lett az eredmény, 116 sofőr pedig megtagadta a vizsgálatot. A kábítószer hatása alatt vezetők tavaly 84 balesetet okoztak, ami az összes közúti baleset 0,8 százaléka volt, ugyanakkor a tragikus kimenetelű balesetek hét százalékáért voltak felelősek. Az idén május végéig 29 baleset okozójánál mutattak ki kábítószer-használatot. Ezekben a balesetekben egy ember halt meg. A közlekedésbiztonsági ügynökség szerint Szlovéniában továbbra is gondot jelent az alkoholfogyasztással szembeni nagyfokú társadalmi tolerancia és az alkohol könnyű hozzáférhetősége, a kiskorúak számára is. A szlovén közegészségügyi intézet adatai szerint 2024-ben a regisztrált alkoholfogyasztás 10 liter tiszta alkohol volt minden 15 évnél idősebb lakosra vetítve, ami meghaladja az európai átlagot. A hatóság egész évben megelőző programokat tart, és támogatja azokat a civil kezdeményezéseket is, amelyek az alkohol, a kábítószerek és a közlekedés összeegyeztethetetlenségére hívják fel a figyelmet. Szlovéniában az általános megengedett véralkoholszint 0,5 ezrelék, a kezdő és hivatásos vezetőkre ugyanakkor zéró tolerancia vonatkozik. Hétfőn országos közlekedésbiztonsági akció kezdődik Szlovéniában, amelynek keretében a rendőrség vasárnapig fokozottan ellenőrzi, fogyasztottak-e alkoholt vagy kábítószert a járművezetők. Az ellenőrzések pénteken lesznek a legintenzívebbek, amikor nemzetközi ellenőrzési maratont tartanak.  

2022 óta először nyert a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

2026.06.15.
Több mint 350 ezer néző tekintette meg a helyszínen a világ egyik leghíresebb autóversenyét, amely az utóbbi évek egyik legszorosabb és legkiszámíthatatlanabb csatáját hozta a gyári csapatok között a Hypercar kategóriában. A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége (Nyck de Vries, Kobajasi Kamui és Mike Conway) egy váratlan taktikai húzásnak és a remek versenytempónak köszönhetően nyerte meg az év legfontosabb és legnagyobb presztízsű futamát a Hosszútávú-világbajnokságon (WEC), és ezzel átvette a vezetést a világbajnokságon négy ponttal. Már a gyártók között is a Toyota vezet a dupla pontot adó 24 órás után, az előnye 36 pont a második helyezett BMW előtt. A Brendon Hartley, Hirakawa Rió és Sebastien Buemi által vezetett 8-as testvérautó pedig harmadikként ért célba, pedig sokáig vezetett. A 7-es Toyota 381 kör, vagyis közel 5200 km megtétele után mindössze 10,913 másodperces előnnyel győzött a 20-as BMW előtt, amelyet Robin Frijns, Rene Rast és Sheldon van der Linde vezetett. Érdemes tudni, hogy 7-es Toyota sikeréhez a magyar Adamek Levente, a Toyota Racing rutinos hidraulika-szerelője is nagyban hozzájárult, ugyanis egy kollegája sérülése miatt a szokásos munkája helyett ezúttal a kerékcserék lebonyolítását bízták rá a versenyen, amit hibátlanul el is végzett (Adameknek egy ideig ez volt az utolsó Le Mans-ja, ugyanis a következő szezontól már az Audi Forma-1-es csapatában fog dolgozni). A hátulról rajtolt Toyoták egy zseniális taktikai húzásnak köszönhetően törtek előre az első óra végén, a japán csapat ugyanis a szokásos 50-55 perc helyett mindössze 30 perccel a verseny kezdete után mindkét autóját kihívta a boxba egy korai kiállásra, és kevés üzemanyaggal tankolta fel őket, hogy ne kelljen forgalomban menniük, és a saját tempójukat tudják futni. Amikor a többi Hypercar 20-25 perccel később szintén kiment tankolni, a 8-as Toyota már átvette a vezetést, míg a 7-es szintén bejutott a legjobb 10 közé, mert a „légüres térben”, senki által nem zavartatva sorra futották a verseny leggyorsabb köreit. Az éjszaka folyamán a 8-as számú autó maradt a Toyota vezető esélyese, annak ellenére, hogy Hartley az első biztonsági autós újraindítás után kicsúszott a pályáról, és áthajtásos büntetést kapott a teljes pályás sárga zászlós periódus (FCY) alatti szabálysértésért. Amikor a 8-as számú Toyota reggel további időt veszített a fékjavítás miatt, a 7-es számú átvette a vezetést, bár kis különbséggel, mivel a biztonsági autó semlegesítette a különbségeket. A verseny újraindításakor már csak három gyártó (BMW, Cadillac, Toyota) négy autója tűnt esélyesnek a győzelemre. Ekkor még a 20-as számú BMW vezette a versenyt, a 12-es számú Cadillac előtt, amely korábban egy FCY szabálysértés miatti áthajtásos büntetést kapott. A 7-es számú Toyota kezdetben harmadikként ment a testvérautó előtt, mielőtt Hartley egy gyorsabb megállással elé nem került. Mivel a 20-as számú BMW-vel elvesztette a vezetést Robin Frijns egy rosszul sikerült boxba bevezető kör miatt, a két Toyota az élre állt, amikor Hartley és De Vries is megelőzte Norman Nato Cadillac-jét. Heves csata bontakozott ki a két Toyota között a vezetésért, mielőtt egy LMP2-es autóval történt incidens miatt ismét FCY lépett életbe. Hartley már a sárga zászlók megjelenése előtt kiement a boxba, amivel jól járt, mert az üzemanyagból szintén kifogyó De Vries a sárga zászlós időszakban csak vészhelyzeti szervizelésben részesülhetett (kevés benzint tankolhatott), ezért nem sokkal később ismét ki kellett állnia egy teljes, kerékcserével egybekötött teljes tankolásra, amivel sok időt vesztett. Amikor a verseny folytatódott, a 7-es Toyota már kényelmesen vezetett. Bár De Vriest az utolsó előtti órában pályalevágás miatt vizsgálták a sportfelügyelők, végül felmentették, így Kobayashi 11 másodperces előnnyel hozta be a piros-fehér autót a célba. Ez a Toyota első győzelme Le Mans-ban 2022 óta, és összességében a hatodik. Conway és Kobajasi is a második győzelmét aratta a Circuit de la Sarthe-on, míg De Vries az első itteni diadalát ünnepelte. A 8-as Toyotában Buemi az utolsó órában lemaradt a testvérautó mögött, és a leintés előtt nem sokkal Frijns is megelőzte a 20-as BMW-vel, így a harmadik helyen futott be a svájci, 20 másodperccel a győztes csapattárs, és 10 másodperccel a BMW mögött. A 12-es Cadillac, amely a verseny több szakaszában is vezetett, végül nem volt elég gyors ahhoz, hogy az utolsó órákban is dobogós helyezésért küzdjön, korábban pedig ugyanaz a FCY fogott ki rajta, mint a 8-as Toyotán. Nato, Will Stevens és Louis Deletraz végül 32 másodperces hátránnyal a negyedik helyen fejezték be a versenyt. Hajnalra a Cadillac gyakorlatilag egyetlen autóval maradt versenyben, miután a gyári Jota csapat által nevezett 38-as V-Series.R szervokormány-problémákkal küzdött hajnali 4 óra után. A probléma többszöri megoldási kísérlete után a Sebastien Bourdais, Earl Bamber és Jack Aitken által közösen vezetett autó végül kiállt. Pedig a 38-as addig a vezető helyért folytatott küzdelem egyik résztvevője volt. A Ferrari elszenvedte első vereségét Le Mans-ban, mióta 2023-ban visszatért a sportautó-versenyzés élvonalába: a legjobb egységük, Alessandro Pier Guidi, James Calado és Antonio Giovinazzi csupán ötödikként ért célba az 51-es számú gyári 499Pvel. A fejlesztéseket nem hozó olasz gyártónak ezúttal hiányzott a nyers tempója ahhoz, hogy a győzelemért harcoljon, ráadásul Pier Guidi az ötödik órában ütközött a 9-es Protonnal is (egy balkanyarban nekicsúszott oldalról) amiért áthajtásos büntetést kapott. Az 50-es Ferrari vasárnap reggel műszaki problémák miatt esett ki végleg, miután már az éjszaka folyamán kiszállt a győzelemért folyó versenyből. Az utolsó Le Mans-ját futó Alpine az este remek tempót mutatott, de a 35-ös A424-essel Ferdinand Habsburg, Charles Milesi és Antonio Felix da Costa végül csak a hatodik helyen tudott végezni. A 36-os másik kék autó több kört is veszített az első stabilizátorrúd meghibásodása miatt, Jules Gounon, Frederic Makowiecki és Victor Martins végül a 10. helyen ért célba. A tavalyi győztesek, Ye Yifei, Robert Kubica és Phil Hanson csak a hetedik helyen végeztek a privát AF Corse Ferrari csapat sárga autójával, miután az utolsó 15 percben még ki kellett állniuk a boxba. Az Aston Martin egy visszafogott második Le Mans-i 24 óráson van túl, Harry Tincknell, Tom Gamble és Ross Gunn a 007-es Valkyrie-vel nyolcadikként ért célba. A brit gyártó másik autóját alig több mint egy órával a vége előtt gurították be a garázsba, és végül a javítások után a 14. azaz az utolsó helyen végzett az állva maradt indulók között. A Peugeot az egész verseny alatt a Hypercar mezőny végén tanyázott, annak ellenére, hogy a francia gyártó ismét megbízható autót szállított a 24 órás futamra. A Loic Duval, Malthe Jakobsen és Theo Pourchaire által vezetett 94-es Peugeot 9X8 négy körrel lemaradva a 11. helyen ért célba, míg Paul Di Resta, Stoffel Vandoorne és Nick Cassidy a 93-as testvérautót a 12. helyre vezette. Az újonc Genesisnek (a Hyundai prémiummárkája) sikerült egy autóval célba érnie Le Mans-i debütálásán, a 19-es GMR-001, amelyet Mathieu Jaminet, Paul Loup Chatin és Daniel Juncadella vezetett, a 13. lett. A 3,2 literes V8-as motorral hajtott versenyautó kétszer is megállt az éjszaka folyamán műszaki problémák miatt, de mindkétszer sikerült újraindulnia és befutnia a célba. A 17-es rajtszámú Genesis a jobb első felfüggesztés meghibásodása miatt esett ki.   GT3 A TF Sport csapat 33-as Corvette-je meggyőző győzelmet aratott az LMGT3 osztályban, Jonny Edgar, Ben Keating és Nicky Catsburg révén. Bár az Aston Martin és a Lexus korai esélyesként indult a versenyben, a Corvette az éjszaka folyamán az élre tört a gyári pilóta, Catsburg néhány gyors etapjának köszönhetően. A 78-as Lexus lett a második, és a 23-as Aston Martin a harmadik. Végeredmény: További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója