A Hyundai i10 és Grand Santa Fe első helyezést ért el az AutoBild díjkiosztóján

2018.04.06.
"Az AutoBild e két elismerésével az olvasók és a vásárlók a Hyundai-t választották meg a különböző szegmensek legmeggyőzőbb és legmegbízhatóbb termékeinek. A Hyundai erőssége az ügyfélközpontúság. “Ez a vonzó formaterv, a kiváló minőségű anyagok és a legújabb technológiák ötvözését eredményezi, mindezt megfizethető áron." - nyilatkozta Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékfejlesztésért felelős alelnöke. A városi autók árérzékeny szegmensében a Hyundai i10 legyőzte versenytársait az "ár-érték arány" kategóriában, a szavazatok 65,05 százalékának megszerzésével. Csupán néhány héten belül ez az eredmény az i10-nek már a második elismerése: 2017 végén az AutoBild az i10-et nevezte meg az év "legjobb import autójának". A Hyundai Grand Santa Fe megismételte az i10 sikereit a nagy SUV-ok szegmensében, szintén az első helyen végezve az “ár-érték arány" kategóriában. Ez a modell a szavazatok 56,45 százalékát szerezte meg. A legnagyobb példányszámban eladott európai autós magazin, az AutoBild olvasói több mint 70 ezer szavazatot adtak le. A széles körű márkavizsgálat részeként az olvasók 14 különböző szegmens 38 márkáját értékeltek.

Inter Cars – Q-Service a teherautóknak is

2018.04.06.
Lapunk hasábjain többször bemutattuk már az Inter Cars égisze alatt működő Q-Service hálózatot, de egy kivételével, mindig csak a személyautóknak nyújtott szolgáltatásokkal foglalkoztunk. Most a Q-Service Truck hálózat általános bemutatása következik. Pont, mint a személyautóknál, csak „nagyban” Az országokon átívelő, nemzetközi szervizhálózat mintájára az Inter Cars elkezdte megszervezni a teherautók és vontatók független szervizekből álló, de mégis egységes képet mutató és azonos színvonalat nyújtó javítói hálózatát. A 2017-es esztendő végére 14 hazai partnerrel rendelkező Q-Service Truck hálózat szinte az összes márkát lefedi. A szervizekben olyan teljes körű szolgáltatást nyújtanak, amely minden meghibásodásra megoldást ad.  Legyen szó mechanikus, vagy elektromos javításokról, járműdiagnosztikáról, klíma-, vagy gumijavításról, a kötelező karbantartások elvégzésétől a vizsgára felkészítésen át a mosás-takarításig minden szolgáltatás elérhető a QS-Truck pontokon. Fontos az egységesség Akár csak a személyautóknál, a Truck hálózat tagjai is egységes megjelenéssel várják ügyfeleiket. Hasonló követelményrendszert támasztanak a teherautószervizekkel szemben is, mint a személyautós ágazat tagjaival. Nem csak arculatukban hasonlítanak egymásra a szervizpontok, de az ügyfélváró, a parkoló és minden egyéb, az ügyfelek kényelmét és a hatékony ügyintézést szolgáló adottság rendelkezésre áll. Ha áll az autó viszi a pénzt, ha megy, akkor hozza Piri András, az Inter Cars projektvezetője szerint a haszongépjárműveknél az a legfontosabb, hogy a lehető legkevesebb állásidejük legyen. Akár időszakos karbantartásról, akár váratlan meghibásodásról van szó, amíg áll a teherautó, nem termel pénzt és ez a lehető legnagyobb veszteség egy üzemeltetőnek. Könnyű a csatlakozás és az indulás Az újonnan csatlakozó szervizek egy kb.  egymillió forintos induló csomagot kapnak ajándékba. Ez azt jelenti, hogy a szervizt nem terheli külön költség, hogy megfeleljen az arculati feltételeknek, hanem a táblákat, brossúrákat, szoftvert, de még a munkaruházatot is biztosítja az Inter Cars. A tagok pedig hozzák a szakmai tudást és tapasztalatot A teherautós szegmensben a gyártók féltve őrzik a javítási módszereket, még sokkal jobban, mint a személyautóikét. Ezért a Q-Service tagok azzal erősítik a legjobban a hálózatot, hogy saját, eddig megszerzett tapasztalataik a rendszerbe beépülnek. Így a hálózatban megtalálható lesz a valódi tudással rendelkező, felkészült szervizpont, a tagszerviz pedig új ügyfeleket szerezhet a franchise előnyök kihasználásával. A tagok pedig egymást is segítik. Az ernyőszervezet által szervezett találkozók, workshop-ok alkalmával nem csak a járműjavításban szerzett tudást oszthatják mg egymással, hanem az üzletszervezésben is segíthetik egymást a Q-Sevice tagok. Oktatások Persze nincs a véletlenre bízva a tagok szakmai továbbképzése. Országos szinten elismert kutatók és tanárok tartanak rendszeresen oktatásokat a Q-Service tagok részére. Piri András szerint a teherautójavítók pontosan tudják, mennyire fontos az oktatás és a megfelelő szakmai tudás megszerzése, ezért egy-egy meghirdetett oktatás a vártnál is hamarabb telik meg. Idén már még több oktatással állnak a tagok rendelkezésére például fékrendszerek és diagnosztika témában. Működik a bónuszrendszer A személyautós szegmensben már ismert és bevált bónusz rendszer működik a Truck hálózatban is. Minél több alkatrészt rendelnek az Inter Cars-tól, annál több pontot gyűjthetnek a szervizek, amelyeket aztán garázstechnikai berendezésekre, munkaruhára, vagy akár szerszámokra válthatnak. Marketing Az Inter Cars adja a marketinget. A Q-Service Truck hálózat népszerűségének növelése az anyacég feladata. A csatlakozott tagok arra is számíthatnak, hogy a meglévő ügyfelek mellett újak is megjelennek majd a szervizben. A weboldalon a jogi információk és egyéb segédanyagok a Truck hálózati tagok számára is elérhetőek. Ha érdekli egy megbízható, minőségi szolgáltatást nyújtó tehergépjármű szerviz az Inter Cars Q-Service Truck hálózatot üzemeltető kollégái szívesen adnak felvilágosítást. Információt a www.q-service.hu weboldalon mindenki találhat.  

Ma bőg fel először a Lexus sportgép motorja az idei GT3 szezonban

2018.04.06.
Az Emil Frey Lexus Racing remek hangulatban várja az idei szezont. Az International GT Open versenyen elért harmadik helyezést és a Lexus RC F GT3 számára sikeres bemutatkozó idényt követően a svájci csapat a belgiumi Zolderben megrendezendő Sprint Cup futamon kezdi meg jövő héten az évadot. A téli  hónapokban elvégezett tesztek után a csapat alig várja az izgalmas versenyeket.  A Emil Frey Lexus Racing csapat már szinte a rajtrácson állva várja a Blancpain GT versenysorozat idénynyitó futamát. Eddigi története során a csapat először vesz részt a teljes Sprint Cup versenysorozaton: ez egy új formátum, ahol az egyórás sprintek tökéletes kivitelezése maximális összpontosítást igényel. A négy kilométeres Zolder pálya hiányosságait sikerült helyrehozni az első versenyhétvégére. A Genk közelében fekvő, tíz kanyarból, három sikánból és két hosszú egyenesből álló egykori Formula 1-es pálya – ahol szinte lehetetlen előzni – mind a gépek, mind a pilóták szempontjából igen technikásnak számít. „Reálisan szemlélve az esélyeket, elégedettek lehetünk, ha az első tízben végzünk.” – véli vélekedett Jürg Flach, az Emil Frey Lexus Racing műszaki főnöke. „A Lexus valóban nagyon jó autó, de még nagyon kezdők vagyunk a Blancpain GT versenysorozaton, illetve a Pirellihez kapcsolódó beállítások terén is. Szeretnénk a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.” Az utóbbi hetek tesztelései során a csapat egyetlen komoly gondot sem tapasztalt az autóval kapcsolatban. „Elsősorban arra koncentráltunk, hogy megtaláljuk az ideális beállításokat az első zolderi futamra.” - folytatja Hannes Gautschi, az Emil Frey Lexus Racing műszaki koordinátora.  „Nem csak a futómű finomhangolásán dolgoztunk, mivel immár Pirelli abroncsokat használunk a tavalyi Michelin helyett, de az olyan területekkel is foglalkoztunk, mint a kipörgésgátló és a kormányzás. Most az a szándékunk, hogy a műhelyben ellenőrizzük az autók legapróbb részleteit is, hogy biztosan zökkenőmentes legyen zolderi bemutatkozásunk a Blancpain GT versenysorozaton.” A csapat tavaly csak egy Lexus RC F GT3 géppel versenyzett, idén viszont már két japán versenyautóval neveztek be a teljes versenysorozatra, hogy jobb eséllyel szerezzenek pontot a futamokon. „Mindig jobb két vasat tartani a tűzben, mert ha az egyik autónak ki is kell állnia, a másiknak még marad esélye pontot szerezni.” mondta – mutat rá Lorenz Frey, a Emil Frey Lexus Racing csapatfőnöke. „Ráadásul két autó révén több információt is szerezhetünk, hogy megtaláljuk az egyes pályákhoz ideális beállításokat. Mindazonáltal reálisan látjuk céljainkat, és tisztában vagyunk vetélytársaink erősségeivel. Idén sokkal nehezebb dolgunk lesz, mert rendkívül kiélezett lett a verseny. Továbbra is hiszünk termékünkben, és erőteljes csomagot állítottunk össze. Mind a 14-es, mind a 114-es rajtszámú Lexushoz nagyon erős pilótákat szereztünk, és már nagyon várjuk, hogy kiderüljön, miként sikerül helytállnunk az első versenyhétvégén.” Albert Costa Balboa, pilóta, 14-es rajtszámú autó (spanyol) „Idén minden újdonság számomra: újak a csapattársak, új a bajnokság. A Lexus is új autónak számít, és még meg kell találnunk a megfelelő beállításokat.  Tavaly Michelin abroncsokat használtunk, idén pedig Pirellivel versenyzünk majd a Blancpain GT versenysorozaton. De hiszem, hogy a csapat jó munkát végez majd. Mivel újoncok vagyunk ebben a bajnokságban, nem érezzük a nyomást, hogy mindenáron. azonnal futamokat kell nyernünk. Lépésről lépésre mélyedünk el az új kihívásban, és remek eredmény lenne, ha az első tízben tudnánk végezni. Számomra az a legfontosabb, hogy jól szerepeljek, ne hibázzak, és mindig kihozzam a maximumot az autóból. Alig várom már, hogy elkezdődjön a versenyidény.” Christian Klien, pilóta, 14-es rajtszámú autó (osztrák) „Idáig jól ment a felkészülés a téli tesztelés alatt. Már a kezdetektől nagyon jól érzem magam az új autóban. Ebben az idényben nagyon jó termék áll rendelkezésünkre, és kifejezetten versenyképesek vagyunk. Első alkalommal versenyzek majd a Sprint Cup futamain, amit nagyon várok már, mert a sprintek során a pilótával és az autóval is mindennek teljesen rendben kell lennie az adott pillanatban. Versenytársaink kivételesen erősek, a versenyek pedig rövidek és egyértelműek. Úgy gondolom, hogy mindkét autónkhoz erős pilótáink vannak, és izgalmas idény vár ránk.” Stéphane Ortelli, pilóta, 114-es rajtszámú autó (monacói) „A zolderi pályán sok a kérdőjel számunkra,  mert újoncok vagyunk a bajnokságban, míg vannak csapatok, amik már több mint öt éve indulnak a Sprint Cup futamokon. 2013-ban megnyertem a Sprint Cup sorozatot, és a zolderi futamon is győztem. Úgy gondolom, hogy jól megy majd nekünk, mert az évnek ebben a részében hidegebb az idő, és az autónk súlyelosztása előnyt jelent majd  számunkra. Idáig nagyon elégedettek vagyunk a tesztelés eredményeivel és a Lexus tapadásával. Azt mondanám, hogy túlzott optimizmus lenne az első ötbe várni magunkat, de biztos vagyok abban, hogy az első tízben benne leszünk. Jó lenne, ha mindkét futamon szereznénk pontokat; akkor nagyon motiváltan várhatnánk a második versenyt Monzában, ahol már jól ismerjük a pályát.” Norbert Siedler, pilóta, 114-es rajtszámú autó (osztrák) „Nagyon sokra tartom a Lexust, de azt is tudom, mennyire sokat számít ezen a futamon a kiegyensúlyozott teljesítmény. Nagyon kell igyekeznünk, ha az élmezőnyben akarunk versenyezni.  A Blancpain GT versenysorozat az egyik legkomolyabb megmérettetés a világon. A Sprint Cup futamokon az időmérő edzés döntő jelentőségő, hiszen a futamok csak egy órásak, ezért nagyon fontos a rajtrácson elfoglalt hely. Óriási tapasztalatom van már itt, mivel 2015 óta indulok ezen a versenysorozaton, és 2015-ben nyertem is két futamot csapattársammal, Marco Seefrieddel.”  
Címkék: 

Wifit telepít kirándulóparkokba a Toyota

2018.04.06.
Egy keserű bölcselet szerint, ha a fákon ingyen wifi teremne, már rég megmentettük volna az esőerdőket. A Toyota számára mindig is fontos volt a környezet aktív védelme, a természetközeli tevékenységek népszerűsítése – kiemelt támogatója például az USA legnagyobb közösségi önkéntes parkszépítő programjának, a National Public Lands Daynek, amelynek keretében milliók ragadnak ásót és gereblyét, hogy kicsinosítsák a lakóhelyük közelében lévő nyilvános parkokat. Manapság persze nem elég, ha egy park tiszta és rendezett, az embereket (főleg a fiatalokat) egyre nehezebb olyan helyre csábítani, ahol nem áll rendelkezésre szélessávú internetkapcsolat. Ezért a Toyota Motor Corporation, valamint az észak-amerikai közparkokat kezelő hatóságok és szervezetek olyan hosszú távú együttműködésbe kezdtek, amelynek keretében az autógyártó wifi-hálózatot épít ki és tart fenn a legnépszerűbb közösségi zöldterületeken, ezzel olyan látogatókat is a természetbe csábítva, akik eddig esetleg kelletlenül mozdultak ki a modern civilizációból. Évente mintegy 27 millió látogató keresi fel a programba bevont parkokat; számuk a remények szerint az online szolgáltatások megerősítésével tovább növekedhet. És ha már az internettel kicsábították az embereket a természetbe, akár oktatni is lehet őket: a Toyota által támogatott hálózatok közvetlen hozzáférést biztosítanak a parkokkal kapcsolatos alapvető információkhoz, tájékoztatást nyújthatnak a felhasználóknak a parkok programjairól, és elősegíthetik önkéntesek toborzását.

Volkswagen Crafter teszt: nagy haszon

2018.04.05.
Hogy néz ki? A Crafterből négy alapmodell, három hosszúság és három tetőmagasság rendelhető. A modell erőssége a variálhatóság. A kétliteres dízelmotor változataival, a különböző hosszúságú és magasságú, platós/zárt változatokból mintegy hetvenféle Crafter létezhet, és akkor még buszokról nem is beszéltünk... Itthon azért szűkebb a kínálat. A 3,64 méteres tengelytáv 3,45 méteres rakteret enged meg, az általunk kipróbált verzió az egyik legnépszerűbb változat. Kívülről és belülről is baltával faragták, de így van jól. Utastere kinézetében is jelzi, hogy személyautósra vették a figurát. Rendezett minden, a kemény, rideg anyagok hatalmas tárolókat, rekeszeket és polcokat rejtenek, sokszor a szó szoros értelmében: kissé kusza a szélvédő alatti rész. Az utastér háromszemélyes, az ülések kellően szélesek és merev tartásúak. A két kartámaszos, hidraulikus rugózású vezetőülés igen kényelmes. Az oldalsó ülések tágas rekeszt rejtenek, egy bevásárlókocsi tartalmát simán elnyeri az üreg. Lábtere hatalmas és sík, kabinja minden irányú tágasságával emelkedik ki a mezőnyből. A Crafter vezetői környezete ergonomikus, átlátható és komfortos lett. A parkolásnál a sofőr segítségére lehetnek a nagy felületű, osztott visszapillantó tükrök, melyek elektromosan nyithatók és csukhatók. Bár nem a csúcs felszereltségű változatot tettük próbára, mégis meglepett, hogy mennyi személyautós tulajdonságot és vezetősegédet zsúfoltak bele. A kategóriában elsőként alkalmazott elektromechanikus szervokormánynak köszönhetően az új Crafter kínálatában olyan aktív vezetői segédrendszerek egész sora jelenhet meg, mint például a vontatmány-stabilizáló funkcióval kiegészített ESP, a követési távolság automatikus szabályzása (ACC), a másodlagos ütközésvédelem, az oldalszél-asszisztens vagy éppen a vontatmánnyal végzett manőverezést segítő berendezés. Az USB-dugaljakat eldugták a szélvédő alá, ahogy a pohártartók sem szerencsés helyre kerültek, a műszerfal szélén az üveg alatt hamar felmelegszik a hideg frissítő. Hasznos, hogy a sofőrülés alatt találunk egy 300 wattos 230 voltos konnektort. A raktérvilágítást elölről is kapcsolhatjuk, a LED-es izzók egy kicsit égetik a szemeinket. Beszéljünk egy kicsit a raktérről is, hisz csakis ezért vesznek az emberek, a vállalkozások Craftert. A tesztelt változat raktere 11,3 köbméteres, a raktér hossza 3450 milliméter, teljes szélessége 1832 milliméter, szélessége a kerékdoboknál 1380 milliméter, magassága 1961 milliméter, rakodási magasság 570 milliméter. Az oldalsó tolóajtó mérete: 1311x1822 milliméter, a hátsó ajtó mérete 1552x1840 milliméter (a 270 fokos ajtónyitás feláras, több mint 200 ezer forintba kerül), a Crafter fordulókör-átmérője 13,6 méter. A jármű külső méretei: 5986x2040x2335 milliméter, a 3,5 tonnás kisteherautó hasznos teherbírása 1414 kilogramm. Hogy megy? Az általunk tesztelt változatban 140 lóerős (103 kW) erőforrás dolgozott. Könnyedén mozgatta az üresen 2086 kilós testet, végsebessége elméletileg 162 kilométer/óra, bevallom ezt a tulajdonságát nem ellenőriztem, már 130 kilométer/óránál is kapkodni kellett a vitorlákat a nagy szélben. Az Euro 6-os motorhoz alapáron jár a stop-start és a gázolaj mellett AdBlue adalékot is tankolnunk kell néha. A hatsebességes váltó könnyedén, akadozásmentesen kapcsolható, áttételezése optimális. Az egyes rövid, de ezt a teherautóktól megszokhattuk, bár kettesből is indulhatnánk, egyszer lefulladtam így. Meglepő, hogy nem dudáltak rám, van azért tisztelete a fehér behemótnak. Milyen vezetni? Ha leszámítjuk a magasságát és a hosszát, pont olyan vezetni, mint egy személyautót. Az első kilométerek kocsiból átszállva elég stresszesek, de ha odafigyelünk, nem lesz baj. A kormányzás pontos, jól fordul a Crafter, a forgalomra pedig jól rálátunk, így van időnk felkészülni a váratlan helyzetekre. Üresen hajtottuk, így pontos képet nem kaptunk a fogyasztásáról, a mintegy 400 kilométeres teszten 7,7 literes átlagfogyasztást mértünk 100 kilométerenként. Mennyibe kerül? Bár Craftert kapunk már nettó 6 millió forint alatt is, az általunk tesztelt, felextrázott (holttérfigyelő, koccanásgátló, távtartós tempomat, parkolási asszisztens stb.) változatért nettó 10 milliót is elkérnek. A Volkswagen 4 év vagy 200 ezer kilométer garanciát vállal minden új Crafterre. Az átrozsdásodási garancia 12 évre szól. Kép és szöveg: Biró Csongor

Kettős öröm érte a magyar Audi-pilótát

2018.04.05.
Keszthelyi Vivien túraautós pályafutása során, 2014-től napjainkig 73 versenyen 60 dobogós helyezést ért el. Tavaly előtt, mindössze 15 évesen a 2000 köbcentiméter alatti túraautó kategória abszolút országos bajnoka volt, az elmúlt évben pedig az Audi Sport TT Cup versenyzőjeként a nemzetközi versenysorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett. Nem is csoda, hogy az ingolstadti márka már két éve támogatja, és most, hogy már közúton is vezethet, egy tűzpiros, 190 lóerős Audi Q2-t vehetett át. A kétliteres TFS motor mellett a quattro hajtás gondoskodik a dinamikus és biztonságos utazásról. A kocsi átadása alkalmával mutatták be Vivien új versenyautóját, az Audi R8 LMS GT-t. Az elsőkerék-meghajtású autókat felvonultató Audi Sport TT Cup sorozat után idén az 5,2 literes R8 LMS GT hátsó kerekeire özönlő csaknem 500 lóerő óriási kihívást jelent a fiatal pilóta számára, hiszen a teljesen eltérően viselkedő autóval újra meg kell tanulnia a verseny-vezetést. Az új sorozat mezőnye a túraautózás csúcsát jelentő, szintén hátsókerék-meghajtású, s hasonló teljesítményű autókat felvonultató német túraautó bajnokság, a DTM futamaival azonos helyszíneken és egy időben versenyez majd. Így a széria május elején Hockenheimben rajtol el, június első hétvégéjén pedig a magyar szurkolók a Hungaroringen is láthatják debreceni születésű pilótát. Az utánpótláskorú versenyző az Audi Sport versenyzőakadémiájának növendékeként az elmúlt idényben az elsőkerék-meghajtású versenyautók között erősnek számító Audi Sport TT Cupban indult. Ezt követően az akadémia és a pilótát menedzselő szakemberek döntésének értelmében Keszthelyi Vivien idén – szintet lépve – a GT-kategóriában folytatja a versenyzést. Az Audi R8 LMS GT Cup során összesen 12 versenyen, hétvégénként két időmérőn és két teljes értékű futamon versengenek majd a pilóták, ami rengeteg lehetőséget nyújt a tapasztalatszerzésre. Vivien célja ugyani a DTM-ben való versenyzés, ami eddig egyetlen magyar autóversenyzőnek sem sikerült.    

Etanolra hangolt Prius hibrid

2018.04.05.
Brazília talán a világ első országa volt, ahol megvalósult a megújuló forrásból származó, alternatív üzemanyag kultúrája. Az 1970-es években, kormányzati és gazdasági kezdeményezésre indult be a cukornád alapú etanol üzemanyag gyártása; az ország mára a világ első számú etanol-exportőre, az újautó-forgalmazásban pedig a flexi-fuel (benzin-etanol) üzemű járművek 50 százalékot meghaladó arányban részesednek a benzines gépkocsik eladásaiból. Nem véletlen, hogy Brazília az az ország, ahol elkészítették a világ első benzin-etanol üzemű hibrid gépjárművét. A Prius Hybrid FFV (flexi-fuel vehicle) küldetése kettős: egyrészt bevezetésével még népszerűbbé kívánják tenni a hibrid technológiát a hatalmas országban, másrészt még a Toyota Prius eleve kedvező (európai kivitelében akár 83 g/km) CO2-kibocsátásához képest is drasztikusan csökkenteni lehet vele a közlekedés környezeti terhelését, tisztán etanol (E100) üzemben a Prius Hybrid FFV teljesen szénsemlegesen közlekedik. A kormányzati és oktatási intézmények, valamint a brazil cukornádszövetség (UNICA) bevonásával megvalósult projekt a Toyota „Környezetvédelmi Kihívás 2050” programjának szerves részét képezi, és hozzájárul ahhoz, hogy a program célkitűzéseivel összhangban a Toyota globális CO2-kibocsátása 2050-re a 2010-es értékek egytizedére essen vissza. A program további céljai a járművek szénsemlegességének egész élettartamukra vonatkozó megvalósítása, beleértve a nyersanyagok előállítását és a gyártást, valamint hogy 2030-ra 5,5 millió darabra növelje részben vagy teljesen elektromos üzemű járműveinek éves eladását.

Elektromos Volkswagen Pikes Peak-on

2018.04.05.
A Volkswagen először októberben beszélt az elektromos versenyautóról, és merészen kijelentették, egy céllal született meg: hogy rekordidő alatt teljesítse a Pikes Peak hegyi versenyét. Az elektromos járműveknek elég jól ment az elmúlt időben Colorado leghíresebb (legalábbis autós körökben) hegyén.2015-ben az első és második helyen is elektromos autó végzett, majd 2016-ban Rhys Millen átlépte a 9 perces álomhatárt egy átalakított elektromos eO-val, az első elektromos járművel, ami 8 perc 57.11 másodperc alatt teljesítette a versenyt. A Tesla SP90D pedig a sorozatgyártott elektromos járművek rekordját tartja 11 perc 48 másodperces idővel. És a Volkswagen nemrég elnevezett I.D. R Pikes Peak-je pontosan azért épült, hogy mindet kenterbe verje. Kevés információ van a négykerékmeghajtású versenyautóról, de a cég nyilvánosságra hozott néhány látványtervet, hogy kiegészítse a misztikus sziluettet, amit tavaly osztottak meg. A Volkswagen számára a Pikes Peak nemcsak a versenyzésben számít fontos lépésnek, de az egész elektromos jármű stratégiája szempontjából. Korábbi bejelentések szerint 2025-re 20 teljesen elektromos autót lesz a gyártó kínálatában, és a versenyek értékes talajt jelenthetnek a technológiának, ami beléjük kerül. Utoljára egy kétmotoros Golffal vettek részt a Pikes Peak versenyen 1987-ben. (miferfiak.hu)

Gépjárműimportőrök: csaknem 30 százalékkal bővült a magyar autópiac

2018.04.05.
Erdélyi Péter szerint a dinamikus bővülés hátterében többek között az áll, hogy a deviza alapú forinthitelek nagy számban kifutottak és a fogyasztók a felszabadult kapacitásokat autóvásárlásra fordították. Emellett új gépjármű értékesítést generálhattak az alacsony kamatú gépjármű, illetve személyi hitelek is.  Kitért arra is, hogy márciusban az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik között 201 tisztán elektromos meghajtású jármű található, a becslések szerint számuk idén elérheti a 2500-at. (mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója