SCANIA CO2NTROL CUP 2018, a hatékony vezetés versenye

2018.04.09.
Világszerte már több mint 350 ezer hálózatba kapcsolt Scania jármű közlekedik az utakon, és az ezek által szolgáltatott adatok sokféleképpen segítik optimalizálni az üzemeltetést. Többek között a járművek üzemelési paraméterei alapján kiértékelhető a sofőrök vezetési stílusa, nevezhetjük akár művészetnek is, a Scania Járművezető-támogatás (Scania Driver Support – SDS) nevű rendszer pedig valós idejű tanácsokkal segíti a pilótákat abban, hogy a legtöbbet hozhassák ki járművükből. Verseny munka közben A közép-európai Scania CER régió (Csehország, Szlovákia és Magyarország) járművezetői büszkélkedhetnek a Scania Járművezető-támogatás legjobb minősítő eredményeivel nemcsak Európában, hanem világszinten is. Ezért a régió vezetése úgy döntött, hogy versenyt hirdet számukra. A verseny kiértékelése a flottamenedzsment-rendszerből nyert üzemelési adatokon alapul, így a versenyzőknek sehova sem kell elutazniuk, vagyis nem kell feláldozniuk a szabadidejüket. Egyszerűen csak a munkájukat kell végezniük, mint máskor, és persze eközben a legjobb tudásuk szerint kell vezetniük! Fontos alapszabályok A versenyben minden olyan járművezető részt vehet, akinek Scania gépjárműve C200 vagy C300 fedélzeti egységgel van felszerelve (2011 júniusa után gyártott Scania járművek). A megmérettetés három hónapig tart, amely során a vezetők munkáját olyan szempontok szerint értékelik, mint például a Scania Járművezető-támogatás eredménye, az alapjárati üzemelés mértéke és az üzemanyag-fogyasztás. Az objektivitás érdekében a versenyben részt vevő, regisztrált járműveknek havonta legalább 4000 kilométert kell megtenniük. Díjazás A verseny során minden hónapban kiértékelik a hónap legjobb járművezetőjét, akinek jutalma egy 150 euró értékű Scania Truck Gear ajándékutalvány lesz. A SCANIA CO2NTROL CUP 2018 végén a harminc legjobb versenyző meghívást kap egy kötetlen hangulatú, szórakoztató programokat kínáló ünnepségre, ahol értékes Scania Truck Gear ajándékok várják majd a résztvevőket. A verseny három legeredményesebb pilótájának nyereménye pedig egy gyárlátogatás lesz a Scaniánál, Svédországban. A végső értékelés során nemcsak a legjobb járművezetők kapnak díjat, hanem azok is, akik a verseny ideje alatt a legnagyobb fejlődést érték el. Nevezés A jelentkezési határidő: 2018. május 31. A SCANIA CO2NTROL CUP 2018 verseny bővebb részletei és a jelentkezési lap megtalálható a www.scaniacontrolcup.hu weboldalon
Címkék: 

Így vezet a magyar - nemzetközi felmérés

2018.04.09.
A brüsszeli központú, vezetői szokásokat elemző belga központ (ESRA) 2017-es adatokat összesítő jelentése szerint a magyar autóvezetők 11 százaléka ült volánhoz alkoholfogyasztást követően. Hasonló adattal Csehország rendelkezik, amelyet Lengyelország (12 százalék) és Norvégia (13 százalék) követ. A legtöbb alkohollal vezető autósokat regisztráló ország között Spanyolország (35 százalék) Franciaország (41 százalék) és Belgium (42 százalék) található. A felmérés szerint a magyar autósok 62 százaléka lépte túl a sebességkorlátozást tavaly, ezzel Magyarország a harmadik helyen áll Lengyelország (57 százalék) és Csehország (61 százalék) mögött. A megengedett sebességet leginkább Finnországban (84 százalék) és Norvégiában (89 százalék) lépték túl az autóvezetők. Magyarország 51 százalékkal szintén a harmadik helyen áll a túlzott fáradság esetén legkevésbé kormány mögé ülő sofőrök között is. A magyar adatoknál a felmérés szerint Hollandiában (46 százalék) és Nagy-Britanniában (50 százalék) autóztak kevésbé fáradtan, amíg ez az arány Norvégiában (67 százalék) és Olaszországban (70 százalék) volt a legmagasabb. A legkevesebb autós Görögországban (15 százalék), Olaszországban (24 százalék), Lengyelországban és Portugáliában (53 százalék), majd ötödikként Magyarországon (55 százalék) vezetett a biztonsági öv bekapcsolása nélkül. A legtöbben Dániában (82 százalék) és Finnországban (86 százalék) feledkeznek meg bekötni magukat. A vezetés közben mobiltelefonálók aránya Nagy-Britanniában volt a legalacsonyabb (22 százalék), a sorban Hollandia (24 százalék), majd Belgium (26 százalék) következett. A felmérés szerint Magyarországon az autósok 37 százaléka vezetett telefonálva. Eggyel jobb mutatóval Spanyolország (35 százalék), rosszabbal Csehország (41 százalék) rendelkezett. A vezetés közben legtöbbet mobilozó autósokat Olaszországban (55 százalék), Görögországban (61 százalék) és Finnországban (73 százalék) regisztrálták.

Volvo-technikával érkezik Európába a kompakt kínai SUV

2018.04.09.
A 2016-ban alapított, Volvo-technikát használó (a két márka tulajdonosa, a Geely közös) kínai Lynk & Co már a harmadik modelljét mutatta be. A nagy SUV 01 és a négyajtós 03 után most a kisebbik szabadidő-autó, a 02 került sorra. A 02-t a Volvo belgiumi gyárában fogják gyártani, elsősorban fiatal, technológia-orientált európai vásárlók számára. A márka első bemutatóterme Amszterdamban nyílik meg, amit Barcelona, Berlin, Brüsszel és London követ majd. A többi autómárkától jelentősen eltér a Lynk & Co üzleti modellje. Nincsenek alapmodellek és hosszú extralisták, csak egyféle felszereltség létezik, ami mindent tartalmaz, és a kocsihoz havidíjas, előfizetés konstrukcióban lehet hozzájutni, 1-36 hónapig tartó bérlési időszakok léteznek. Amikor nem használja a kocsit a fő bérlő, díj ellenében közösségi autóvá teheti ideiglenesen. A 02 SUV nagyon fejlett információtechnológiával rendelkezik, saját applikációi vannak, nagyméretű érintőképernyőt visel a műszerfalán, van dedikált „share” (megosztás) gombja, és vezeték nélkül tölti az arra alkalmas okostelefonokat. Természetesen állandó kapcsolatban van az internettel és a Lynk & Co felhő szolgáltatásával. A kocsiban a Volvo XC40 kétféle hibrid (normál és konnektoros) hajtáslánca kap helyet hétfokozatú dupla kuplungos váltóval és háromhengeres, 1,5 literes turbós benzinmotorral, de később tisztán valószínűleg elektromos változat is lesz. Az XC40-hez hasonlóan a Volvo CMA platformjára épülő karosszéria 4,49 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,528 méter magas, a tengelytávja 2,7 méter.

Rajtra készen az Audi-csapatok az FIA Túraautó-világkupán

2018.04.09.
Frank Biela, az Audi Sport pilótalegendája és az Audi A4 quattro győzött utoljára FIA túraautó-világkupán: 1995. október 15-én a német profi versenyző és az Audi a franciaországi Le Castellet pályáján biztosította be a pilóta- és a konstruktőri bajnoki címet. Most tehát a címvédés a tét, hiszen azóta nem írt ki az FIA ilyen világkupát. Március 29-én, csütörtökön hivatalos barcelonai tesztnappal zárul az Audi-csapatok felkészülése. Két gárda összesen hat pilótája áll rajthoz 2018-ban az Audi RS 3 LMS volánja mögött. Az Audi Sport Leopard Lukoil Team színeiben a francia Jean-Karl Vernay és a skót Gordon Shedden indul, míg az Audi Sport Team Comtoyou versenyzőgárdájának profi tagja a belga Frédéric Vervisch. Az Audi Sport mindhárom pilótája sikeres professzionális versenyző, akik különböző kategóriákban már nyertek bajnokságot. Jean-Karl Vernay a TCR International Series 2017-es bajnoka, de pályafutása során négy további címet is elnyert. Gordon Shedden három alkalommal végzett a Brit Túraautó-bajnokság élén, míg Frédéric Vervisch egy-egy Forma-3 és Belcar trófeával büszkélkedhet és évek óta versenyez az Audi GT3-autóival. Az Audi-legénységet a belga Denis Dupont, valamint az egyaránt francia Nathanaël Berthon és Aurélien Panis személyében a Comtoyou Racing három privát pilótája teszi teljessé, akik szintén komoly sikerekkel és tapasztalattal rendelkeznek a különböző autósport-kategóriákban. Mindkét csapat fiatal, ambiciózus és egyaránt Belgiumból érkezett. Az Audi Sport Leopard Lukoil Team mögött a 2009-ben részben Vincent Vosse által alapított WRT áll, amely az Audi R8 LMS versenygéppel tíz pilótabajnoki címet, illetve számos további helyezést szerzett és hat 24-órás versenyt nyert meg. Mindezt a Volkswagennel két nemzetközi TCR-cím egészíti ki. Jean-Michel Baert csapata, a Comtoyou Racing csupán 2016-ban jelent meg a versenysportban, s a legjobb Audi privát versenyzővel tavaly harmadik helyen végzett a TCR International Series küzdelmeiben, a télen pedig egy Audi A1 quattro géppel megnyerte a Trophée Andros jégverseny-szériát. „Ezzel a pilóták és a csapat szemszögéből egyaránt elértük céljainkat” – értékelt Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője. „Most négy kontinensen vár ránk izgalmas versenyszezon, amely során pilóta- és konstruktőri világkupa-trófeáért folyik a küzdelem. Magával ragadó, vérbeli túraautó-versenyzéssel szolgálunk, olyan közvetlen kerék-kerék párharcokkal, amilyet rajongóink szeretnek.” Az idény tíz versenyhétvégéből áll, a marokkói nyitány mindjárt az első a négy városi pálya közül, ugyanis Portugáliában Vila Real, Kínában Wuhan, valamint a finálén Makaó futamain szintén keskeny utcákon küzdenek majd a pilóták a századmásodpercekért. A leghosszabb pálya májusban a Nürburgringen várja a mezőnyt, ahol a pilóták a 24-órás futam hétvégéjén a Grand Prix aszfaltcsík és a Nordschleife kombinációjából álló, 25 kilométeres gyűrűn köröznek majd. Magyarországon, Hollandiában, Argentínában, Kínában és Japánban további komoly kihívást jelentő pályák teszik teljessé a versenynaptárt. Egy-egy versenyhétvégén három futamot rendeznek. Mind a hat pilóta az Audi RS 3 LMS volánja mögött áll rajthoz. Az akár 257 kW (350 LE) teljesítményű túraautó az Audi Sport customer racing belépőmodellje, amelyből 2016 vége óta az Audi több mint 130 példányt szállított ki világszerte ügyfeleinek, s amely már az első szezont követően 55 futamgyőzelmet és öt bajnoki címet jegyezhetett. Az FIA WTCR-idényben mind a hat Audi RS 3 LMS hatfokozatú, szekvenciális sebességváltóval indul. Az Audi RS 3 LMS ellenfelei között összesen hat nagynevű, német, francia, olasz, japán, dél-koreai és spanyol volumenmárka versenyautói szerepelnek.   Az Audi Sport customer racing csapatai, illetve versenyzőik Audi Sport Leopard Lukoil Team #52 Gordon Shedden (Nagy-Britannia) – született: 1979. február 15., Edinburgh (Nagy-Britannia); lakhely: Auchterarder (Nagy-Britannia); BTCC-bajnok 2012, 2015, 2016 #69 Jean-Karl Vernay (Franciaország) – született: 1987. október 31., Villeurbanne (Franciaország); lakhely: Luxembourg (Luxemburg); Forma Campus 2005 1. hely, IndyLights 2010 1. hely, ILMC LMP2 2011 1. hely, Porsche Carrera Cup France 2012 1. hely, TCR International Series 2017 1. hely Audi Sport Team Comtoyou #22 Frédéric Vervisch (Belgium) – született: 1986. augusztus 10., Roeselare (Belgium); lakhely: Harelbeke (Belgium); ATS Forma-3 Cup 2008 1. hely, Belcar 2017 1. hely Comtoyou Racing #23 Nathanaël Berthon (Franciaország) – született: 1989. július 1., Beaumont (Franciaország); lakhely: Clermont-Ferrand (Franciaország); Forma Renault France 2009 1. hely, Trophée Andros Eléctrique 2014/15 1. hely, Trophée Andros 2016/17 1. hely #20 Denis Dupont (Belgium) – született: 1993. január 4., Braine-l’Alleud (Belgium); lakhely: Braine-le-Château (Belgium); NASCAR Whelen Euro Series 2014, Magny-Cours 24-órás futam 2016 1. hely, TCR Benelux 2016 és 2017 #21 Aurélien Panis (Franciaország) – született: 1994. október 29., St.-Martin-d’Hères (Franciaország); lakhely: Claix (Franciaország); Forma Renault 2012–2014, Forma Renault 3.5 2015, TCR International Series 2017, Trophée Andros Eléctrique 2017/18 1. hely    
Címkék: 

Fél órával rövidül a Brüsszel-Amszterdam vonatút

2018.04.09.
A tájékoztatás szerint a két főváros közötti menetidő 2 óra 53 perc lesz. A Hollandia és Belgium között közlekedő vonatok száma a korábbival megegyezően, 16 marad naponta, azonban megosztják azokat: tizenkettő közülük Amszterdamot, négy Hágát köti össze a belga fővárossal. Mint közölték, a megváltozott menetrend azokat a vonatokat érinti, amelyek megállnak a zaventemi, Brüsszel nemzetközi repülőterén is. Belgiumban egy újabb megállót is létesítettek, a vonatok hétfőtől megállnak Noorderkempen állomáson is. Az intercity Hollandiában Roosendaal és Dordrecht helyett Breda jobb megközelíthetőségét biztosítja. MTI

Elektromos járművek hatótávolságának növelése… kicsit másképp

2018.04.09.
Kiknek kritikus a hatótávolság? Habár a háztartások körében is megnőtt az elektromos járművet üzemelők száma, de a személy- és teherszállítás területén lehetne nagyobb értékesítési számokat elérni, ott viszont kiemelten fontos, hogy a jármű a lehető legtöbb km-t tudja megtenni egy töltéssel, mivel a „műszak végén” vissza kell jutnia a telephelyre. Ha fuvar teljesítése közben lemerül a jármű, akkor a járművezető munkaideje is kárba megy. A gyakorlatban a furgonok és taxik körét érdemes kiemelni, mivel ők töltik a legtöbb időt a járműben, de a gyakori városi fuvarok miatt elektromos járművet is tudnak üzemeltetni. Mennyi energiát emészt fel a fűtés? A taxik munkaidejük egy részét álló járműben töltik a fuvarra várva, ilyenkor az elektromos járművekben az akkumulátor látja el az állóhelyi fűtést, így álló helyben is jócskán csökken a hatótávolság, ugyanis egy ilyen fűtőelem teljesítménye 5-6 kW is lehet, ami megegyezik a jármű kis sebességű mozgatásához szükséges teljesítményhez, tehát nem elhanyagolható. Átlagos használat (3 kW) mellett, 8 órás műszakkal számolva is 24 kWh energiát emészt fel a jármű fűtése, ami egy alapfelszereltségű Nissan Leaf akkumulátor-kapacitásának mintegy fele, vagyis a 350 km-es hatótávból kb. 170 km lesz.     Hasonló probléma merülhet fel a kisteherautóknál is, ahol gyakran kell megállni, kiszállni, így a fülke is gyakran kihűl. Nem csak a komfort miatt kell fűteni télen, a szélvédő páramentesítéséhez is meleg levegőt használunk. Még 1 kW-os fűtés mellett is majd 10 kWh energiát használunk egy munkanapon, ami kb. 70-80 km utazást jelenthet, ha az energiát az akkumulátorból nyerjük.     Miért kritikus a töltés? Sokakban felmerülhet, hogy a villámtöltéssel megfelezhetjük a napot, és fél óra pihenő után mind a terítő munkát és a személyszállítást is be tudjuk fejezni. Csakhogy a villámtöltés nem ajánlott töltési forma, ugyanis a nagy teljesítményű energiaátvitel rövidíti az akkumulátor élettartamát. Az autógyártók ajánlása szerint minden harmadik vagy minden ötödik töltés lehet villámtöltés, tehát a dolgozó autót nem lehet minden nap félidőben tölteni, nem mellesleg az infrastruktúra sem adott hozzá. Mit tehetünk? A hatótávolságnövelő, úgynevezett „range extender” kiegészítő motorok nem ismeretlenek, sokszor alkalmazzák őket soros hibrid rendszerekben. Ezeknek lényege, hogy egy belső égésű motor hajt egy generátort, ami képes tölteni az akkumulátort, így a hatótávolság megnő. Ez a rendszer költséges és bonyolult, ráadásul a generátorral nehéz is. Lehetőség van arra is, hogy a fűtésből adódó terhelést csökkentsük, ehhez nem kell mást tenni, mint egy dízel állófűtést beépíteni a járműbe. Az állófűtéssel megoldható az utastér és akár a raktér fűtése is anélkül, hogy a hatótávolság csökkenne. Az 1-2 dl/óra tüzelőanyag-fogyasztás azt jelenti, hogy napi 1,5-2,5 liter tüzelőanyaggal megoldottuk a fűtés és a téli hatótávolság-csökkenés problémáját, ami a gazdasági mutatókat tekintve nagyon jónak mondható. Természetesen van egyszeri beépítési költség is, de a fuvarozásban napi 60-80 km elég ahhoz, hogy beruházzanak a cégek.     További előny lehet, hogy az akkumulátorokat is melegíti az utastér, tehát a kályha nem csak szélvédőt páramentesíti és kényelmet biztosít, hanem az akkumulátor élettartamát és maradó kapacitását is növeli. A hatótávnövelés ilyen módja azonban ismét felveti a kérdést: mennyire zöld az elektromos hajtáslánc és mennyi is a károsanyag-kibocsátása…      

Munkások törtek-zúztak a GM-főnök irodájában

2018.04.09.
A munkások dühét az váltotta ki, hogy a cég bejelentette, pénzügyi nehézségek miatt nem fizeti ki a beígért prémiumot. Egy videómegosztóra felkerült az a felvétel, amelynek a munkások székeket dobálnak az irodában, felborítják az asztalt. A portál emlékeztet arra, hogy a GM komoly nehézségekkel küzd Dél-Koreában. Az amerikai gyártó közölte, jogi úton vesz elégtételt a károkozásért. A GM tavaly 132 ezer autót adott el Dél-Koreában, 392 ezer itt készült autót pedig exportált a világ különböző országaiba. A cég árbevétele 12 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója