Ezek a legkeresettebb autók a Redditen

2021.03.07.
Különböző szempontok alapján értékelte ki az Auto Finesse csapata – akikkel egyébként még mi is találkozunk a 2019-es Wörthersee kalandunk során –, hogy jelenleg mely autómodellek a legfelkapottabbak a Redditen, ami lassan mérvadóbb közösségi oldalnak növi ki magát, mint a Facebook. Figyelembe vették, hogy mely autók kapták a legtöbb upvote-ot, ami tulajdonképpen az ottani lájknak feleltethető meg, és ami alapján egy bejegyzés feljebb kerül a többinél. Ezen felül megvizsgálták a kommentek számát és a továbbosztásokat is az r/Autos, r/CarPorn és r/cars témakörök alatt. Összesen több mint 4 millió bejegyzés alapján állapították meg, hogy 757 795 upvote-tal a Ferrari egyértelműen a legfelkapottabb autómárka jelenleg, míg 689 592-vel a Ford követi. Harmadik a Porsche 604 086-tal, negyedik a Lamborghini 577 187 upvote-tal, míg az ötödik a Toyota lett 464 536-tal. Almodell szinten már más a helyzet: így már egyértelműen a Ford GT számít a legkeresettebb autónak jelenleg 310 838 upvote-tal, messze mögötte lemaradva a Porsche 911-el. Egyébként még a Toyota Supra, a Ferrari F40 és a Ford Mustang jutottak be modellnév szinten a top 5-be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Felfüggesztik a közlekedési vizsgákat Magyarországon

2021.03.07.
A kormányzati járványügyi intézkedésekkel összhangban határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV) - tájékoztatta a társaság az MTI-t. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi (drón-) területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is. A befizetett vizsgadíját senki sem veszíti el, a vizsgák új időpontjáról az érintettek a képző szervezetektől kapnak tájékoztatást - közölte a KAV. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Csőkorlát fúródott a buszba, meghalt egy utas

2021.03.07.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 70 éves karancslapujtői lakos ellen - írja a police.hu. A 70 éves, karancslapujtői sofőr tavaly november 9-én délelőtt 11 órakor vezette Karancslapujtő felől Karancsberény felé a buszt, amikor az útpadkára hajtott és egy betonhíd korlátjának ütközött. Az ütközés következtében a szalagkorlát fölé szerelt csőkorlát az utastérbe fúródott, és egy utast megsebesített. A baleset során a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően meghalt. A hatóság tagjai a 70 éves gépjárművezető ellen folytatott eljárást befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Pár perce fokozott ellenőrzést léptetett életbe a rendőrség

2021.03.07.
Az országos rendőrfőkapitány 2021. március 7-én 00.00 órától 2021. szeptember 6-án 24.00 óráig Bács-Kiskun megye, Csongrád-Csanád megye és Győr-Moson-Sopron megye közigazgatási területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Éktelen sztori: kézifékkel a mosóban

2021.03.06.
Pózolás a Galaxyn                                  Forrás: Ford Motor Company  Micrabiológia Szeretem, ha tiszta, de sajnos nem mindig sikerül időben és sorban állás nélkül megúsznom az autómosást. Pontosabban csak akkor állok be, ha nem kell várni. Pláne sokat. Most csak egyetlen kocsi áll benn, én kinn, és várok, miközben a mögöttem álló Micra vezetője udvariasan megkérdezi, hogy be kell-e húzni a kéziféket a mosóban. Megtisztelő, hogy kinéz belőlem egy szakavatott választ, de kicsit csodálkozom is, hogy hol a csavar, mert gyanúsan egyszerű a válasz és rávágom, hogy nagyon is be kell húzni a rögzítő féket. Kicsit töpreng, majd ezt mondja: De hát nincs kiírva, hogy be kell. Tényleg nincs kiírva. Parkolunk, parkolgatunk? Ezen már hosszabban elgondolkozom és megpróbálom meggyőzni, hogy miért fontos mindig használni a rögzítőféket és esetleg sebességbe is tenni a parkoló autó váltóját, különösen lejtőn, még akkor is, ha nincs is kiírva. A hölgy megköszöni és elgondolkodik. Én is, bár nekem inkább meglepető, sőt, ijesztő, hogy autóstársaink nemhogy gyatrán és hanyagul, de sokszor helypazarlón, olykor bunkón parkolnak, meg veszélyesen is, ami tudatlanságukból és felelőtlenségükből adódik. Lazítás a Corsa mellett                                                      Forrás: Opel Halálos vétek Több olyan hírt hallattunk régen és a közelmúltban is, hogy saját autója gázolta halálra a vezetőt, amikor kipakolt a kocsiból, vagy garázskaput nyitott, de nem használta a rögzítő féket. Az sem ritka, és sokkal veszélyesebb, ha mindezt úgy intézi, hogy a kocsiban hagyja kulcsot és közben a motor is jár. Ami felhívás keringőre, hiszen így pillanatok alatt lehet autót lopni és rengeteg kárt okozni járművekben, épületekben, a személyi sérülésekről már nem is beszélve. Az anyagi veszteségről és az egyéb következményekről már nem is beszélve. Kárrendezés helyett Mivel a hiányzó kulccsal nem tud elszámolni a károsult, így az ellopott autóra nem téríti a kárt a biztosító, az okozott sérülésekről már nem is beszélve. Ha finoman fogalmazunk, akkor ez a nem kellő gondosság esete, ha durvábban, akkor felelőtlen ostobaság. Nem kevésbé veszélyes az sem, amikor a végállomáson várakozó busz szabadul el a lejtőn, mert nem tettek alá rögzítőéket, ami különösen a fizika törvényei miatt veszélyes. Szóval a kisebbik baj, hogy szabálytalan, a nagyobbik, hogy a féktelen autó parkolás közben is ölhet embert, embereket.   Szöllősy Ferenc 1936-os fotója a Fortepan kollekciójából   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Júniusról augusztusra halasztják a Le Mans-i 24 órás autóversenyt

2021.03.06.
A legendás viadalt tavaly a koronavírus-járvány miatt szeptemberben, zárt kapuk mögött tartották meg. Az idei verseny az eredeti június 12-13-i dátum helyett így augusztus 21-22-én lesz. "Bár nehéz volt ezt a döntést meghozni, mégis ez a helyes" - mondta Pierre Fillon, a szervező Automobile Club de l'Ouest elnöke. Hozzátette, elképzelhetetlennek tartják, hogy egymást követő két évben zárt kapuk mögött rendezzék meg a viadalt, különösen azért, mert az új versenyautók, az úgynevezett hypercarok az idei futamon mutatkoznak be a versenypályán. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztonságos körülmények között, az összes szükséges egészségügyi intézkedést betartva, nézők előtt tudjuk megrendezni a versenyt" - nyilatkozott Fillon. Az idén 89. alkalommal kerül majd sor a Le Mans-i 24 órás viadalra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A nap karikatúrája:Ezer csók

2021.03.06.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az Európai Parlament hozzászól az évtized közlekedésbiztonsági tervéhez

2021.03.06.
Várhatóan márciusban tesz közzé jelentést az Európai Parlament a következő évtizedre érvényes EU-s közúti közlekedésbiztonsági stratégiájával kapcsolatban. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) hangsúlyosan támogatja az EU-s és globális célkitűzéseket a közúti halálozások és sérülések további felezésére vonatkozóan 2030-ig. Emellett szeretnék az EU intézményi kapacitásának növelését az olyan közúti biztonsági kérdések kezelésére, mint a sérülékeny úthasználók (gyalogosok, kerékpárosok, stb.) közlekedésbiztonságának javítása, valamint az autonóm járművek szabályozásának menedzselése. Itt vitatják meg a közlekedésbiztonsági kérdéseket (Forrás: AI generált illusztráció) Az Európai Parlament jelentése az Európai Bizottság még 2019 júniusában közzétett tízéves közlekedésbiztonsági tervéhez kapcsolódik, valamint a 2020. decemberében kihirdetett fenntartható és intelligens mobilitás stratégiát. A parlament jelentéssel kapcsolatos munkáját Elena Kountoura, az EP„Baloldal” csoportjának görög képviselője és korábbi turisztikai miniszter vezeti . Az ETSC számos területen fog tanácsokat adni az EP-képviselőknek, különös tekintettel azokra az intézkedésekre, amelyek a leghatékonyabban segítik elő a sérülések és halálesetek számának csökkentését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Március 22-ig szünetel a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatain a személyes ügyintézés

2021.03.06.
A társaság igazodva a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló kormányrendeletben foglaltakhoz, március 8-tól március 22-ig felfüggeszti ügyfélszolgálatain a személyes ügyintézés lehetőségét. A pandémia miatti rendkívüli helyzetre tekintettel az említett időszakban a NÚSZ Zrt. minden ügyfélszolgálati szolgáltatása intézhető lesz elektronikus levelezés útján, úgy, mint a rendszám-, felségjelzés- vagy díjkategória elírás korrigálása, az úthasználati jogosultság átírása másik járműre, pótdíjmaximalizálás és pótdíjamnesztia kérése, vagy a pótdíjfizetési kötelezettség éves jogosultság vásárlásával történő kiváltása. Március 8-tól az ügyintézés menetéről minden ügytípusra vonatkozóan olvasható tájékoztató a társaság weboldalán, a nemzetiutdij.hu oldalon, ahol a bizonyos esetekben az ügyintézéshez szükséges meghatalmazások is elérhetőek lesznek. Az e-matricás rendszert érintő esetekben az ugyfel@nemzetiutdij.hu, míg a HU-GO elektronikus útdíjat érintő ügyekben az ugyfel@hu-go.hu címre várják az ügyfelek megkereséseit. Munkatársaik a leveleket beérkezési sorrendben dolgozzák fel, és a lehető legrövidebb időn – de legfeljebb 30 napon – belül válaszolnak az ügyfelek megkereséseire. A társaság telefonos ügyfélszolgálata belföldről és külföldről a +36 (36) 587-500 telefonszámon érhető el. Ügyintéző munkatársaink magyar nyelven a hét minden napján 0-24 órában, míg angol nyelven szintén minden nap, német nyelven pedig hétköznap 8-16 óráig fogadják a hívásokat. A NÚSZ Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy a személyes ügyfélszolgáltatás átmeneti felfüggesztése nem mentesíti az ügyfeleket az ügyintézés felelőssége, illetve az úthasználati jogosultság megvásárlásának kötelezettsége alól. Továbbá fontos tudni azt is, hogy a pótdíjas esetekben a részükre elektronikus úton küldött megkeresés nem bír halasztó hatállyal a pótdíjfizetési felszólító levelünkben foglalt fizetési határidőre vonatkozóan. A NÚSZ Zrt. e-matrica vásárlásához a mobiltelefonra optimalizált ematrica.nemzetiutdij.hu, a HU-GO e-útdíj rendezéséhez pedig a hu-go.hu internetes oldalát ajánlja. kép: NÚSZ ZRt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Katalizátortolvajokat fogott el a rendőrség

2021.03.06.
Egy szekszárdi férfi tett feljelentést 2021. március 4-én, mert a telephelyén tárolt autókról a katalizátorokat levágták és elvitték. A nyomozók az esettel kapcsolatban két személyt állítottak elő, akik a telephelyen béreltek műhelyt. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint az elkövetők legalább hat autóról vágták le és lopták el a katalizátorokat, míg egy autóról megkísérelték ellopni azt. Az egyik elkövető elmondta a rendőröknek, hogy hova rejtette el az ellopott alkatrészeket, melyeket a nyomozók le is foglaltak. Az Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a két férfi ellen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója