A Volkswagen megduplázza oroszországi motorgyártását

2019.03.31.
A termelés felfuttatása érinti a Volkswagen 1,4 literes turbómotorját, illetve az 1,6 literes motort is. A cél az, hogy az oroszországi gyár a motorok jelentős részét exportálja. Az 1,6 literes motorok, amelyek jelenleg 90 és 110 LE változatban készülnek, megfelelnek az Euro-5 szabványnak. A vállalat 11 modelljébe ezek a motorok kerülnek. Köztük van három orosz gyártású modell: a VW Polo, a Skoda Rapid és a Skoda Octavia. A Volkswagen már jelenleg is exportál a Kalugában gyártott motorokból. A 2018-ban összesen legyártott 161 ezer motorból 44 ezret adtak el külföldre, főleg a spanyolországi összeszerelő üzemekbe. A vállalat azt tervezi, hogy 2019-ben a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Spanyolország, Mexikó és Dél-Afrika lesznek a motorexport fő célállomásai. A vezető orosz gazdasági napilap, a Kommersant az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium becslésére hivatkozva azt írta: a Volkswagen beruházásának összege 12 milliárd rubelre rúg. Ezzel szemben a VW bejelentette, hogy 40 milliárd rubelt fektet be az adózási kedvezményekkel támogatott beruházásba. A minisztérium közölte, tárgyalások folynak az oroszországi leányvállalattal egy sebességváltókat gyártó üzem létrehozásáról. A VW egy taktikus közleményben erre úgy reagált, hogy a cég kész mérlegelni minden lehetőséget, de a sebváltók gyártása a jelenlegi gazdasági környezetben nem tűnik életképes ötletnek.

Dráma a Korzika-ralin: Evans az utolsó szakaszon bukta el a győzelmet

2019.03.31.
Elfyn Evans több mint 11 másodperces előnnyel kezdhette meg vasárnap a Korzika-rali utolsó szakaszát, miután a napi nyitó szakaszon 16 másodpercet vert Thierry Neuville-re, és visszavette tőle a vezetést. Úgy tűnt, már zsebben érezheti a győzelmet, de aztán egy jobb első defekt miatt másfél percet vesztett az utolsó gyorsaságin, így végül sajnos meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Neuville így megszerezte saját maga és a Hyundai első idei győzelmet (és karrierje során a 11.-et), és a diadallal mindkét világbajnokságban, az egyéniben és a csapatban is átvették a vezetést a kékek. „Micsoda hihetetlen hétvége és milyen fantasztikus eredmény! Nagyon sajnálom, ami Elfynnel és Scottal történt, remek csatát vívtunk, és kétségkívül ők voltak a gyorsabbak ezen a hétvégén” – nyilatkozta Neuville a verseny után. „Nagyon fontos pontokat kaparintottunk meg, de a jutalma a kemény munkának, amit a csapat végzett az elmúlt hetekben. Talán nem mi voltunk a leggyorsabbak, de az autó aszfaltos teljesítménye határozottan javult, ami azt mutatja, hogy a jó irányba tartunk a fejlesztésekkel” – tette hozzá. Neuville előnye mindössze 2 pont a tabellán Sébastien Ogier előtt, aki ezúttal a második lett. A hatszoros világbajnok francia így viszonylag sok ponttal zárta a versenyt, mégsem lehet elégedett, mert egyetlen gyorsaságit sem tudott megnyerni a Citroënnel, holott tavaly fölényesen győzött itt még Forddal. Sok beállítást kipróbált, de egyik sem működött igazán, viszont egy apró megpördülést leszámítva hibátlanul vezetett, ami miatt megérdemelte a második helyet. Az utolsó napon fékproblémákkal küzdő Dani Sordo lett a negyedik Hyundai-jal, a spanyol egyetlen gyorsaságit tudott nyerni az egész versenyen. Mögötte Teemu Suninen a Fordját az ötödik helyre hozta be. Idén először fejezett be versenyt a fiatal finn, először nem hibázott, ami elvárás is volt a csapat részéről felé a sok autótörés után. Ott Tänak lett a hatodik, ezzel az elsőről a harmadik helyre csúszott vissza a világbajnokságban. Az észt versenyét a szombati defekt pecsételte meg, akkor vesztette el a vezetést. Ogier-hez hasonlóan csapattársa, Esapekka Lappi sem tudott összebarátkozni a kanyargós aszfalton a Citroën C3 WRC-vel, a finn csak a hetedik lett, pedig komoly hibát nem követett el, és defektet sem kapott. Sébastien Loeb csalódást keltő produkciója (pénteken és szombaton is kicsúszott, megrongálta a Hyundai-t) csak a nyolcadik helyre volt elég. Kris Meeke lett a kilencedik egy defekt és egy kicsúszás után, bár a Power Stage-et megnyerte, így pluszban 5 bónusz ponttal vigasztalódhatott. A vasárnapi első szakaszon nagyon lassan ment, hogy kímélje a gumikat a Power Stage-re, ami ismét jó taktikának bizonyult. Jari-Matti Latvala volt a legpechesebb mindenki közül, pénteken és szombaton két defektet is kapott, vasárnap meg ki is csúszott egyszer a Toyotával, de hozzá kell tenni, egyébként sem volt meg a tempója és az önbizalma a 2015-ös Korzika-rali győztesének. Végeredmény, Korzika-rali: 1 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 3h22m59.0s 2 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Citroen Total WRT Citroen 40.3s 3 Elfyn Evans, S.Martin M-Sport Ford WRT Ford 1m06.6s 4 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m18.4s 5 Teemu Suninen, M.Salminen M-Sport Ford WRT Ford 1m24.6s 6 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 1m40.0s 7 Esapekka Lappi, J.Ferm Citroen Total WRT Citroen 2m09.1s 8 Sebastien Loeb, D.Elena Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 3m39.2s 9 Kris Meeke, S.Marshall Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 5m06.3s 10 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 6m44.6s   Az egyéni világbajnokság állása: 1 Thierry Neuville 82 p 2 Sebastien Ogier 80 3 Ott Tanak 77 4 Elfyn Evans 43 5 Kris Meeke 42 6 Esapekka Lappi 26 7 Sebastien Loeb 22 8 Dani Sordo 16 9 Jari-Matti Latvala 15 10 Teemu Suninen 14  
Címkék: 

ORFK: korszerű mentőhelikopterek állnak szolgálatba hétfőn

2019.03.31.
A Készenléti Rendőrség három mentőhelikoptert adott át üzemeltetésre az Országos Mentőszolgálat tulajdonában lévő Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek. A helikopterek közül kettő vasárnap Budaörsről szállt fel, hogy elfoglalja állomáshelyét a szentesi, illetve a debreceni légimentő bázison, a harmadik a budaörsi bázison állomásozik. A magyar tulajdonú helikoptereket modern mentéstechnikai eszközökkel, lélegeztető, újraélesztő, valamint ultrahang készülékekkel, a korábbiakhoz képest fejlettebb radar- és navigációs berendezésekkel, robotpilótával szerelték fel, alkalmasak éjszakai és kötéltechnikai légi mentésre is. További hat mentőhelikoptert 2019 decemberéig ad át a Készenléti Rendőrség a légimentőknek - olvasható a közleményben.

Cserbenhagyás: egy órán belül elfogták a halálos gázolás elkövetőjét

2019.03.31.
A feltételezett elkövető 2019. március 30-án 23 óra 45 perc körül a Szerb utca 150. szám előtt ütött el egy fiatal nőt, aki egy ott parkoló autóból szállt ki. A nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A férfi segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A terület körzeti megbízottai a hely- és személyismeretüket felhasználva egy órán belül azonosították, majd elfogták és előállították a sofőrt. A férfit, aki a gyanú szerint vezetés előtt alkoholt és kábítószert is fogyasztott, a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. Ellene halálos közúti baleset okozása vétsége, segítségnyújtás elmulasztása bűntette, valamint kábítószer birtoklása vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Már tesztelik a Mars-helikoptert

2019.03.31.
Az 1,8 kilogramm súlyú jármű a tervek szerint 2021-ben érkezik a vörös bolygó felszínére egy marsjáróhoz erősítve. Néhány hónappal később fogják munkába állítani és elvégezni vele az első, mintegy 90 másodpercig tartó tesztrepüléseket – olvasható a NASA honlapján. A tesztrepülések többségének célja, hogy demonstrálják, miként lesz képes működni a Marson, hogyan működik a vörös bolygón uralkodó hőmérsékletek közepette. Képes-e a helikopter túlélni a marsi hideget és működőképes maradni, amikor éjszakánként akár mínusz 90 Celsius-fokra süllyedhet a hőmérséklet. Fotó: NASA "Az első marsi repülésre készülve mintegy 75 percet repültünk egy helikoptermodellel, amely igen hasonló volt a mi helikopterünkhöz. A marsi repülésre szánt helikopterrel végzett minapi teszt volt azonban a valódi durranás. Látnunk kellett, hogy megfelelően működik-e" – idézte MiMi Aungot, a Mars Helicopter-program pasadenai projektmenedzserét a NASA közleménye. A Földön mindennapos helikopterrel repülni, de teljesen más a több százmillió kilométerre lévő Mars légkörében. "A marsi légkör sűrűsége csak egy százaléka a Föld légkörének" – magyarázta Aung. Hogy tesztrepüléseiket hasonló körülmények között végezzék a tudósok a JPL űrszimilátorát, egy 7,62 méter széles vákuumkamrát használtak, amelyet szén-dioxiddal, a vörös bolygó légkörének fő alkotóelemével töltöttek meg. "A helikopter működtetése igen ritka légkörben csak az egyik kihívás. El kellett vennünk a Föld gravitációjának kétharmadát is, mivel a Mars gravitációja jóval gyengébb" – mondta Teddy Tzanetos, a helikopter tesztrepüléseinek vezetője. A helikoptert 2020 júliusában tervezik a marsjáróval útnak indítani egy Atlas V hordozórakéta fedélzetén a floridai Cape Canaveralról . A tervek szerint 2021 februárjában fognak megérkezni a vörös bolygóra.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai – Itt a motoros szezon!

2019.03.31.
Napról napra kellemesebb az idő, a tavaszi napsütés pedig olyan közlekedőket is kicsalogat az utakra, akik hónapokig téli álmot aludtak. Nemrégiben megmutattuk nektek, hogyan készítsétek fel a kerékpárotokat az idei első biciklitúrára. Ám ilyenkor nemcsak a bringásoknak, hanem a motorosoknak is elkezdődik a szezon, ezért összeszedtük a biztonságos motorozással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, valamint azokat a teendőket, amelyeket minden motorosnak érdemes elvégezni, mielőtt tavasszal kigurul az utcára.  Tedd rendbe a motorodat A legfontosabb, hogy alaposan nézzük át vagy szervizben vizsgáltassuk át a motort, hiszen hónapokig a garázsban pihent. Ezekre figyeljünk: Ellenőrizzük a gumik állapotát. Figyeljünk oda a megfelelő guminyomásra, ugyanis ez nagy mértékben hozzájárul a tapadáshoz, és a balesetek elkerüléséhez. Vizsgáljuk meg a kopó alkatrészeket, állítsuk be a folyadékszinteket, ellenőrizzük a világítást, a kormányt. Töltsük fel az akkumulátort, és ellenőrizzük az üzemanyagtartályban áttelelt benzint is. Ne csak a szezon kezdetén, hanem egész évben gondoskodjunk a motor megfelelő állapotáról. Készítsd fel magadat is Tavasszal nemcsak a járművét, hanem magát is fel kell készíteni a motorosnak. A 4-5 hónap kihagyás után még a legtapasztaltabbak is kieshetnek a gyakorlatból. Ezért ilyenkor nem szabad az ősz végi lendülettel nekivágni az első útnak, hanem lassabban, megfontoltabban, türelmesebben közlekedjünk, amíg újra visszajönnek a régi reflexek.   Az első néhány tavaszi motorozásál ezekre figyelj:   Az alapvető mozdulatokat érdemes forgalomtól elzárt területen, például egy tanpályán felfrissíteni. Gyakorold az intenzív lassítást és a gyors irányváltásokat, utóbbit akár bólyákkal is. Ne egy hosszú túra legyen az első utad! Tegyél rövidebb, bemelegítő utakat, amelyek fokozatosan felkészítenek. A szezon kezdetén az úttest hőmérséklete még alacsony lehet, a gumik tapadása nem ideális, ami miatt a motor könnyebben kicsúszhat. Vezess lassabban, kevésbé dinamikusan a szezon kezdetén, a kanyarokban különösen légy óvatos. A motorozás a testedet is igénybe veszi, jóval fárasztóbb, mint az autóvezetés. Figyelj oda az erőnlétedre is, egy kis edzéssel nemcsak a motorozás lesz könnyebb, de az egészségednek is jót teszel. Vedd figyelembe, hogy a többi közlekedőnek idő kell, míg hozzászoknak az ismét megjelenő sok motoroshoz az utakon. Emiatt legyél sokkal körültekintőbb, keresd a szemkontaktust.   A motorosokat nem védik olyan biztonságtechnikai megoldások, mint az autósokat, ezért egy esetleges ütközésnél vagy esésnél a testük közvetlenül sérül. A kötelező bukósisak mellett szerencsére egyre jobb védőfelszereléseket lehet kapni, amelyek nagyban csökkenthetik a komoly sérülések kockázatát, sőt akár meg is menthetik a motoros életét.   Elengedhetetlen a jó motoros cipő vagy csizma, a kesztyű, és nagyon hasznosak a különböző protektorok, illetve egy védőelemekkel felszerelt motoros dzseki. Arra azonban figyelni kell, hogy a védőruházat ne legyen kényelmetlen és ne akadályozza a mozgást.     A motorosok testi épsége azonban a többi közlekedőtől is függ. Tavasszal azért is veszélyesebb a motorozás, a téli hónapok alatt az autóvezetők „elszoktak” a motorosoktól, és a szezon elején kevésbé számítanak rájuk az utakon. Ezzel azt autósoknak is tisztában kell lenniük, és óvatosabbnak kell lenniük ilyenkor. Sávváltáskor például alaposan körül kell nézni, mert a jóval fürgébb motorok egy szempillantás alatt melléjük kerülhetnek. A piros lámpánál a motorosok előremehetnek az álló kocsisor között, az autósoknak ezért számítaniuk kell a sorok között közlekedő motorosokra is.   Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!  

A Kia "Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának" hivatalos autós partnere

2019.03.31.
A 2019. december 7-ig tartó átfogó országos szűrőprogramban a Kia standjával is találkozhatnak az érdeklődők. A Kiát ma már a világ egyik vezető elektromos autó gyártójaként ismerik, egyre növekvő palettával a hibrid, a plug-in hibrid és az elektromos autók szegmensében is. 2018-ban minden nyolcadik Európában eladott autónk elektromos meghajtású volt, szemben a 2017-es tízből egy aránnyal. A Kia modelljei közül az Optima plug-in hibridként is kapható, a Genfi Autószalonon bemutatott, megújult Niro hibrid és plug-in hibrid változatban is elérhető. Emellett a tisztán elektromos változata is hamarosan megérkezik, melynek 455 km-es hatótávjával már semmilyen kompromisszumot nem kell kötni. A szintén Genfben debütáló e-Soul csak tisztán elektromos hajtással és két, választható akkucsomaggal készül, és akár 452 km megtételére is alkalmas lesz. A Kia átfogó fejlesztési programjának köszönhetően 2025-re az elektromos modellek száma 16-ra emelkedik: öt új hibrid, öt új plug-in hibrid, és öt tisztán elektromos villanyautó is érkezik, 2020 után pedig várható az első üzemanyagcellás Kia megjelenése is. „Elkötelezettek vagyunk a zöldülő autózás és a károsanyag-kibocsátás csökkentésének irányába, ezért fontos volt számunkra egy olyan kezdeményezés mögé állni, amely szintén ezt a filozófiát képviseli, mi több, jóllétünket és egészségünket is védelmezi. A szűrőprogramban való részvételünkkel az a célunk, hogy minél jobban megismerjük az emberek véleményét a környezettudatos autózásról, és hogy felmérhessük, milyen lépésekkel tudjuk segíteni a zöld és környezetbarát autózás jövőjét.” – mondta Nagy Norbert, a Kia Motors Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-ben kezdte meg működését 74 szakmai szervezet összefogásával Európai Uniós irányelvek alapján. Ez a magyar társadalomért életre hívott Program fontos szerepet tölt be, és segít, hogy minél több magyar állampolgár életkortól, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül megismerje saját egészségi állapotának alakulását és még időben felismerje a megelőzés fontosságát.

Zuhannak a Boeing részvényei

2019.03.31.
Megrendítette a Boeing vállalatot az Ethiopian Airlines Boeing 737 Max 8-as típusú repülőgépének nemrég történt katasztrófája. A gép Etiópia fővárosából, Addisz-Abebából a kenyai Nairobiba tartott, ám felszállás után hat perccel eltűnt a radarokról, majd Addisz-Abebától mintegy 45 kilométerre földnek csapódott, darabokra tört és kiégett – számolt be a katasztrófa részleteiről James Macharia, Kenya közlekedési minisztere az M1 Világ című műsorában. A gépen utazó 157 személy – 149 utas és a 8 főnyi személyzet – életét vesztette. Az utasok közül tizenkilencen az ENSZ-szel kapcsolatban álló nemzetközi szervezeteknél dolgoztak. Az eddigi közlések szerint az áldozatok között 32 kenyai, 18 kanadai, 9 etióp, 8 olasz, 8 kínai, 8 amerikai, 7 brit, 7 francia, 6 egyiptomi, 5 holland, 4 indiai, 4 szlovák, 3 osztrák, 3 svéd, 3 orosz, 2 izraeli, 2 marokkói, 2 lengyel, 2 spanyol, valamint 1-1 belga, dzsibuti, indonéz, ír, mozambiki, nepáli, nigériai, norvég, ruandai, szaúd-arábiai, szerb, szlovén, szomáliai, szudáni, togói, ugandai és jemeni állampolgár volt. Még tart a nyomozás A repülőgép két fekete dobozát Franciaországba küldték vizsgálatra. A nyomozás hivatalos eredményérére még várni kell, a szakértők szerint azonban az eddig talált bizonyítékok alapján az etióp gép katasztrófája nagyon hasonlít arra a tavaly októberi balesetre, amelyben az indonéz Lion Air légitársaság egy szintén 737 Max 8-as gépe zuhant le. Az indonéz légi katasztrófát sem élte túl a gép egyetlen utasa sem. A szakértők szerint az, hogy fél éven belül két ugyanolyan típusú Boeing zuhant le, típushibára utalhat. A hírre rekord gyorsasággal reagáltak a világ államai. A Reuters hírügynökség adatai szerint a katasztrófáig a világon összesen 371 Boeing 737 MAX típust tartottak üzemben, és a katasztrófát követő napokban ezek nagy részét a földre parancsolták. Helyes döntés volt a földre parancsolni a gépeket – jelentette ki Tewolde Gebremariam, az Ethiopian Airlines vezérigazgatója. Hozzátette, ezt igazolja az egész világ, ugyanis egyetlen emberéletet sem tehetünk kockára. Zuhanni kezdtek a Boeing részvényei Két indonéz légitársaság le is mondta rendeléseit a Boeing vállalatnál, Kína pedig a cég riválisától, az Airbustól rendelt 300 új gépet. E hírek hatására a Boeing részvényeinek ára zuhanni, az Airbusé emelkedni kezdett. A 737-es típus nagyon fontos a Boeingnek, ugyanis ez termeli a cég profitjának nagy részét – tájékoztatott Tim Hepher, a Reuters légi közlekedési szakértője. Továbbá ez a típus alkotja a légitársaságok járműparkjának gerincét. Azt is elmondta, pár másodpercenként száll fel egy 737-es valahol a világon, ezért ez a típus a repülőgépipar és a Boeing jövője szempontjából is jelentősen meghatározó. Vizsgálják az amerikai légügyi hatóságot is Az Egyesült Államokban még az FAA, az amerikai légügyi hatóság ellen is vizsgálat indult az ügyben, hogy a hivatal kellő gondossággal járt-e el, mikor engedélyezte a kérdéses gépek üzembe helyezését. Egyes szakértők szerint a Boeingek katasztrófáját az MCAS nevű szoftver okozta. A gép emelkedését szabályozó automatika valószínűleg rosszkor lépett működésbe, és felszálláskor lenyomta a gép orrát. Ezt a pilóták elvileg korrigálhatták volna, ha ismerik a szoftver működését, ám sem a pilóták egy része, sem az FAA vezetői nem tudtak arról, hogy a Boeing a 737 Max gépek új típusainál lecserélte a szoftvert. Tewolde Gebremariam szerint teljesen mindegy, hogy NG vagy a MAX szimulátorát használták, mert egyik típus szimulátorai sem szimulálják az MCAS-t. Az MCAS ugyanis még egészen új. A repülőgépek kézikönyvét sem írták át A repülőgépek kézikönyvét sem írták át, az etióp gép fekete dobozának vizsgálatakor derült ki, hogy a pilóta hiába kereste, nem találta a könyvben a hiba orvoslásához szükséges manőver leírását. Az etióp tragédia után a Boeing lecserélte a 737 Max 8-as és 9-es típusú gépek használati utasítását, és a cég szakemberei az MCAS frissítésén dolgoznak, az amerikai légitársaságok pilótáinak és kiképzőinek közreműködésével.

Neuville átvette a vezetést Korzikán, miután Tänak bajba került

2019.03.31.
A szombati utolsó szakaszt, a maratoni hosszúságú, 47 km-es Castagnicciát Elfyn Evans (Ford) 11,5 másodperces előnnyel kezdte meg, de utána már 4,5 másodperces hátrányban volt Thierry Neuville-hez (Hyundai) képest, mivel a belga begyújtotta a rakétákat, és 16-ot adott neki ezen az egyetlen gyorsaságin. Evans egyébként az utolsó előtti szakaszon állt az élre, amikor a korábbi elsőnek, Ott Tänaknak meg kellett állnia lecserélni egy defektes kereket a Toyotán (amivel 2 percet vesztett). „Reggel nem találtuk a jó ritmust, nem tudtuk annyira keményen nyomni a gázt, ahogy szerettük volna. Délutánra kicsit megemeltük az autó hasmagasságát, és utána már képes voltam támadni minden gyorsaságin” – nyilatkozta Neuville. „Tudtam, hogy az úton kell tartanom az autót, de amikor az érzés jó, akkor anélkül is tud az ember nagyon gyorsan menni, hogy nagy kockázatokat kéne vállalnia” – tette hozzá a belga. „A délután jól kezdődött, de utána lejtmenetben kerültünk. Sokkoló volt, hogy olyan sok időt kaptam az utolsó gyorsaságin. 3-4 másodperc még elfogadható lett volna, de a 16 az nagyon sok. Most csak annyit tehetek, hogy ezt elfelejtem, és a holnapra koncentrálok” – nyilatkozta a csalódott Evans. Sébastien Ogier több mint 40 másodperc hátrányban volt Evans mögött, amikor megkezdte a felzárkózást annak köszönhetően, hogy megváltoztatták a beállításokat a Citroën C3 WRC-n, és a módosítások beváltak. A szombati utolsó gyorsaságin átvette a harmadik helyet Dani Sordótól, a különbség köztük most 5,1 másodperc. Az ötödik helyet Evans fordos csapattársa, Teemu Suninen áll 42 másodperccel Sordo mögött. A finn több kisebb problémával küzdött, és vasárnap sem lazsálhat, mivel Tänak csak 22 másodperccel van mögötte, és támadni fog. Esapekka Lappi csak a hetedik helyen áll a második Citroënnel, a finn egész hétvégén lassú volt, és nem igazán értette, miért. Sébastien Loeb áll mögötte a harmadik Hyundai-jal, aki ismét hibázott a túl alulkormányzottan viselkedő i20 WRC-vel: becsúszott egy kisebb árokba és meg is pördült, de szerencséjére az autója csak kisebb sérüléseket szerzett. Kris Meeke és Jari-Matti Latvala áll az eredménylista alján, utóbbinak ismét kereket kellett cserélnie, amivel 2 percet vesztett. Vasárnap már csak két gyorsasági és összesen 51 km vár a mezőnyre, az utolsó szakaszon, a Power Stage-en szokás szerint bónusz pontokat lehet majd szerezni. Korzika-rali, az állás két nap után: 1 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 2h56m50.0s 2 Elfyn Evans, S.Martin M-Sport Ford WRT Ford 4.5s 3 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Citroen Total WRT Citroen 44.8s 4 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 49.9s 5 Teemu Suninen, M.Salminen M-Sport Ford WRT Ford 1m32.1s 6 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 1m54.5s 7 Esapekka Lappi, J.Ferm Citroen Total WRT Citroen 1m59.3s 8 Sebastien Loeb, D.Elena Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 3m21.4s 9 Kris Meeke, S.Marshall Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 3m55.9s 10 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 6m35.4s  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója