Tűz pusztított a BMW osztrák gyárában

2023.07.29.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó Állítólag az épülő gyártócsarnok tetején égtek az épület lezárására használt építőanyagok. Mérföldekre lehetett látni a sötét füstpamacsokat. A társasági tűzoltóság és Steyr város tűzoltóságának gyors beavatkozásával még nagyobb károkat sikerült megelőzni Gerhard Praxmarer, a steyri tűzoltóság parancsnoka szerint. A művelet körülbelül két órával a riasztás után ért véget. A céges tűzoltóság és a Steyr tűzoltóság mellett a speciális felszereléssel rendelkező linzi hivatásos tűzoltóságot is riasztották. A károk nagyok, de személyi sérülés nem történt.  

Luxussá válhat a hagyományos autómosás a vízkorlátozások miatt

2023.07.29.
Bár néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hőség és a szárazság miatt Magyarországon is korlátozzák a vízfogyasztást, ez mára a rideg valóság. Idén júliusban a megnövekedett ivóvíz-igényre tekintettel 15 Budapest környéki agglomerációs településen vezették be az intézkedést, ennek értekében tilos volt a házi kertek és közparkok locsolása reggel 6 és este 11 óra között, az utak, járdák vízzel történő mosása, az automata öntözőberendezések működtetése,az úszómedencék feltöltése és az autók tömlős mosása is. Fotó: Greenline Clean  Maróti Árpád szakértő elmondta, ilyenkor a vízközmű-hálózatról üzemeltetett autómosók sem üzemelhetnek. Mint fogalmazott, nem lehet kétségünk afelől, hogy a globális felmelegedés hatására egyre sűrűsödnek és nagyobb mértéket öltenek majd a vízkorlátozások, ami egyben azt is jelentheti, hogy klasszikus autómosóból is kevesebb lesz, hiszen a vállalkozóknak nem éri majd meg a szolgáltatást fenntartani. „Minden bizonnyal Nyugat-Európához hasonlóan előbb vagy utóbb itthon is drágulni fog a víz, ami plusz terhet ró a cégekre. Ehhez társul, hogy míg ha egy autómosónak 100 ezer forint volt az áramszámlája korábban, az most valahol 500 ezer forint és 1 millió forint között mozog. A gépek és felhasznált vegyszerek ára pedig szintén látványosan emelkedik” – mutatott rá. Úgy folytatta, a szolgáltatók ezt minden esetben áthárítják a felhasználókra, ami azt eredményezi, hogy a vizes technikájú autómosók luxussá válhatnak, nagyon gyorsan rendkívüli áremelkedést tapasztalhatnak majd a sofőrök. 100 liter helyett 1 liter fogyasztás Maróti Árpád hozzátette, a klímaváltozás negatív hatásaira régóta figyelmeztetnek a tudósok, de csak akkor vesszük azt komolyan, amikor megtörténik a baj. Az autómosók esetében például már létezik olyan alternatíva, ahol a felhasznált víz 99 százalékát meg lehet spórolni. „Egy hagyományos autómosó 100-150 liter vizet használ el egy autó mosásához, ami ugyanennyi szennyvizet is jelent. A nanotechnológia ezzel szemben lehetővé teszi, hogy egy liternyi folyadékkal lemossunk egy kocsit, ráadásul 3-4-szer kevesebb áramot is fogyaszt mindamellett, hogy a felhasznált alapanyagok 99 százalékban lebomlanak” – fogalmazott a 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Greenline Clean környezettudatos autómosó alapító tulajdonosa. Mint mondta, a nanotechnológia esetében az autók takarítása kézzel történik, ami alaposabb és kíméletesebb, mint gépekkel történő eljárások, mégis nagyjából ugyanannyi időt vesz igénybe a folyamat. A technológia ráadásul házhoz megy: időspórolásra vágyóknak nagyszerű megoldást jelenthet az applikációs megoldás, amelyen keresztül nem csak helyszínre lehet rendelni a szolgáltatást, de azt is megmutatja, hol található a legközelebbi nanotechnológiás mosó. Maróti Árpád közölte, megkérdőjelezhetetlen, hogy a nanotechnológiás autómosásé a jövő. A Greenline Clean csak tavaly újabb öt európai országban kezdett el terjeszkedni és arra törekednek, hogy országos lefedettséggel rendelkezzen a környezetbarát szolgáltatásuk.

Elítélték a teherkocsi sofőrjét, aki Szlovákia történetének egyik legtragikusabb balesetét okozta

2023.07.29.
A tragikus buszbaleset 2019. november 13-án történt Nyitragerencsér (Nitrianske Hrnčiarovce) község kataszterében. A karambolban a busz tizenkét utasa, köztük iskolából hazatérő öt tinédzser vesztette életét. Az áldozatok közül kilencen a magyarok által sűrűn lakott Kolon községből (Kolíňany) származtak. Az autóbusznak egy teherautó ütközött neki, amely váratlanul áttért a szemközti sávba – az ütközést követően az árokba borult. A teherkocsi sofőrjét általános veszélyeztetéssel gyanúsították meg, mivel gondatlanságból okozott súlyos, illetve halálos sérüléseket több személynek. A törvény szerint ilyen esetben 4-től 10 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak. A sofőrt, aki beismerte tettét, valamint sajnálatát fejezte ki a hozzátartozóknak, csütörtökön állították a Nyitrai Járásbíróság szenátusa elé, amely nyolcéves szabadságvesztésre ítélte. Büntetését a leggyengébben őrzött börtönben kell letöltenie, emellett tíz évre eltiltották motorgépjárművek vezetésétől. Az ítélet nem jogerős.

Komoly viharkárok Budapesten: autókra és utakra dőlnek a fák

2023.07.28.
A XIV. kerületi Fogarasi úton és a XIX. kerületi Kazinczy utcában is parkoló autókra zuhant fák miatt kértek a tűzoltóktól segítséget. Az idősek otthona kerítésére hasadt egy hatalmas faág a IV. kerületi Garay utcában. A kiérkezett raj motoros láncfűrész segítségével eltávolította azt. A XI. kerületi Budafoki úton két sávot is elfoglalt egy, a szél által kicsavart fa. A Pest vármegyei Ürömön, az Ürömi úton egy tízméteres faág zuhant az úttestre. Erdőkertesen, a Liszt Ferenc utcában egy eperfa dőlt be az utcáról egy családi ház udvarába. Pilisborosjenőn azért riasztották az egységeket, mert egy fa a villanyvezetékre zuhant, Nagytarcsán pedig két körforgalom között jelentett közlekedési akadályt egy kicsavart fa. Piliscsabán, a Szent László király útján leszakadt és félig a magasfeszültségű vezetékhez ért egy faág. Daru kezdte meg az eltávolítását. Szórványosan ugyan, de az ország más pontjain is okozott kárt a vihar. Egerben, Debrecenben, Jászárokszálláson, Kehidakustányban, Hangonyban is fakidőlések miatt riasztották az egységeket. A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán.

Tényleg, mennyit spórolunk 160-al a Balatonig?

2023.07.28.
Az utak mentén már hosszú évek megtalálhatók azok a közlekedésbiztonsági plakátok, melyek azt hirdetik, hogy emelt sebességgel mennyi időt takarítunk meg. Ezek elég kis számok, miközben talán senki sem számolt utána ezeknek. Tegyük meg mi. Irány a Balaton Egy szezonelemző cikkben olvastam, hogy a Balaton legnépszerűbb üdülőhelye változatlanul Siófok, úgyhogy első neki futásra mi is ide indulunk képzeletben. A Google térkép szerint Budapest 0 km kövétől Siófok központja 104 km-re van. Talán ez az első távolságadat, (kereken 100 km-re kerekítve) amit minden fővárosi kisgyerek megtanul. Ebből a 104-ből nagyjából 90 km-t haladhatunk olyan autópályaszakaszon az M7-esen, ahol 130 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség. Emelt tempónak 160-at választunk, tudni kell, hogy ha ezzel bemérnek, akkor jön csekk Vas Vármegyéből, még akkor is, ha csak a kilométeróra. Laboratóriumi körülmények között Tegyük fel, hogy zavartalanul tudunk közlekedni ezzel a sebességgel és még a VÉDA kapuknál sem lassítunk. Ebben az elképzelt esetben 130 helyett 160-al hajtva tesszük meg az utat, akkor a pályán 42 perc helyett csak 32-t töltünk, vagyis 8 percet spóroltunk. A valóság kicsit más De legyünk reálisak, kizárt dolog, hogy 160-al végig tudnánk döngetni ezen a szakaszon. Egyrészt ez a péntek délutáni, szombat délelőtti balatoni csúcsforgalomban elképzelhetetlen, sőt, kizárt és azzal is számolni kell állni fogunk a dugóban sok ezer másik autóssal együtt. De még ha olyan időszakot választunk is, amikor gyérebb forgalom, akkor is ki fognak jönni elénk, lesznek terelések és egyéb akadályozó tényezők és persze vigyázunk majd a taffipaxok környékén is. Az átlagsebesség így 135-140 km/óra körül alakul majd. Vegyük ehhez hozzá, hogy a 130-at ugyanúgy nem lehet végig tartani, ebből is legfeljebb 115 km/óra átlag jön ki. A gyorshajtással még is marad legalább 20 km/óra előnyünk, ami 90 km-es úton valamivel szerényebb, 7 perces előnyt biztosít. És hosszabb úton? Ha a Balcsi másik végébe kell menni, mondjuk Balatonfenyvesig, akkor természetesen változik a helyzet. Ilyenkor csaknem 145 km-t mehetünk a leggyorsabb útszakaszon. Az előző, realitás közelítő becsléssel ekkor már 12 perces előnyre teszünk szert. OK, vegyük hozzá, hogy M7 lejjebb már eseménymentesebb, akkor negyed órával hamarabb is odaérhetünk. Mit kezdjünk az így ránk szakadt idővel? Negyed órával? Ne vicceljünk már! Ennyit simán elszüttyögünk egy gumimatraccal, vagy a rég nem látott telekszomszéddal pálinkázva pajtikázva a kerítésnél. 15 perc semmire sem elég, cserébe 160-al haladva lépten nyomon veszélybe sodorjuk magunkat és a többieket is. Egy biztosítótársaság hasonló célú közlekedésbiztonsági üzenete óriásplakáton az M3-as autópályán Ugyan, mi történhet? Ugye még emlékszünk az M3-as autópályán történt BMW X5 – Fiat Punto balesetre, ahol a kisebbik autóban utazó 4 személy életét vesztette? A BMW is kb.160-170 km/órás sebességgel ment az ütközéskor és ennyi elég volt, hogy a ráfutásos baleset tragikus következményekkel járjon. Aztán ott vannak a szinte semmiből lecsapó nyári viharok, amikor nagymennyiségű víz kerül az útfelületre. Minél nagyobb a sebesség, minél több a víz és minél kisebb gumiabroncsaink profilmélysége annál nagyobb a valószínűsége, hogy bekövetkezik az úgy nevezett aquaplanning, vagyis amikor a gumiabroncsok felülete nem érintkezik az aszfalttal, hanem vízen fut és a jármű gyakorlatilag irányíthatatlanná válik. Bármilyen egyéb manőver is veszélyessé válhat ekkora sebesség mellett, sőt, sajnos tapasztaltuk, hogy egy bivalyerős autó is ki tud csúszni adott esetben. A sebesség a pénztárcánkat sem kíméli A fogyasztás legnagyobb ellenség a légellenállás, amely sajnos négyzetesen növekszik a sebességgel. Gondolná a kedves olvasó, hogy 130 helyett 160-al haladva már 50%-os többletellenállás, így többletfogyasztás adódik? Pedig így van. Ezért, ha 130-nál az autónk 7 literes fogyasztást produkál, akkor ez 10,5-re ugrik fel 100 kilométerenként. 600 forintos üzemanyagárak mellett ez Siófokig. Így kb. 2.000,- Ft-tal ugrik meg az odaút, és ennyivel a visszaút is. Ez a Balatonon most egy hamburger menü, vagy családi fagyizás ára. Megéri? Teszik fel a kérdést az útmenti plakátok. A kérdés költői, mert a válasz egyértelmű: nem. A nyugodt autópályázást mindig a közlekedés ritmusának felvétele jelenti, akkor is ha elmarad a megengedett legnagyobb sebességtől. Jó nyaralást és jó utat kívánunk minden kedves olvasónknak, további autós tartalmakért pedig kövessék az Autószektor Facebook oldalát!

Verstappen nyerte az időmérét, de Leclerc rajtolhat az élről vasárnap

2023.07.28.
Ami a körülményeket illeti, a vizes F1-es edzés és F3-as kvalifikáció, és a felszáradó pályán startoló majd esőben véget érő F2-es időmérő után a Forma–1-esek 10 perccel elhalasztott kvalifikációja ismét vizes pályán startolt, miközben csökkent az eső intenzitása. Fotó forrása: hirado.hu A versenyzők ennek megfelelően köztes abroncsokon vágtak neki a Q1-nek, és bár az eső nem kezdett rá újra, a körülmények nem javultak olyan gyorsan, hogy ezeket lecseréljék, a zöld oldalfalúak voltak tehát használatban végig az etap alatt. A pálya viszont folyamatosan gyorsult, így ismét a szakasz végén jöttek a legjobb körök. A leggyorsabb Charles Leclerc volt, majd Verstappen és Lewis Hamilton jött. A Q3-ban már a „régi Verstappent” láthattuk: a holland kezdésként második volt a tabellán az első gyors körök után. A listát ekkor Leclerc vezetette, minimális, 128 ezredmásodperces előnnyel a címvédővel szemben. A harmadik helyen Sainz, a negyediken és az ötödiken a McLaren kettőse (Piastri, Norris sorrendben) várta a végjátékot. Ennek során Verstappen ismét megállíthatatlan volt: nyolc tizedet vert a másodikként végző Leclerc-re, vagyis ismét a holland futotta meg a leggyorsabb kört, váltócserés büntetése miatt viszont csak az ötödik helyről vághat majd neki a futamnak. Másodikként Leclerc zárta az időmérőt, a harmadik helyre pedig a hajrában Pérez ugrott. Negyedikként Hamilton végzett, aki szintén az utolsó pillanatokban gyorsult sokat. Saiznak be kellett érnie az ötödik, Piastrinak és Norrisnak pedig a hatodik és a hetedik helyezéssel. Russell nyolcadik volt, majd az Aston Martin kettőse jött Fernando Alonso, Lance Stroll sorrendben. (m4sport.hu) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hogyan védjük meg autónkat a naptól?

2023.07.28.
Emlékszem, gyerekkoromban (nagyjából négy évtizede) simán elég volt a bronzolaj és a gyógyszertárban kapható kakaóvaj a napozáshoz. Mert a cél nem holmi UV-védelem volt, hanem a látványos barnulás és ezek a filléres kencék olyan árnyalatot kölcsönöztek a bőrnek, mintha legalábbis Dél-Franciaország valamelyik kabócáktól zengő luxus strandján napoztunk volna. És ultra faktoros, bőrselymesítő, 48 órán át vízálló krémek nélkül is remekül éreztük magunkat a mi balatoni Riviéránkon. pinterest.com Csakhogy azóta a világ nagyot változott – és nem csak a Naptevékenységet értem ez alatt. Már nincs az életünknek olyan területe, amibe bele ne rondítanának a profitorientált kasztok az új és még újabb legjobb termékek megszerzésére csábítván. Ez persze már jóval túlmutat a szépségiparon. Online és offline is pókhálóként szövik körénk a vágyat az adott percben létező tökéletes termék birtoklására. A testünk, a nyaralásunk, a telefonunk, a lakásunk és az autónk is feszt versenyben van a szomszéd bőrével, vakációjával, mobiljával, kecójával és verdájával. Ha csak az utóbbira fókuszálunk és ha csak egy kicsit is követjük a trendeket, tudjuk, hogy végtelen számú kacatot igyekeznek ránk - illetve az autónkra - sózni. Mi most (is) kilépünk ebből a bűvkörből és ezúttal (is) igyekszünk a józan ész által vezérelt praktikumokra fókuszálni. Ezúttal abban a témában, hogy miként védjük meg autónkat a napfénytől. driverside.com Evidens, hogy az UV-sugarak nem csak a bőrünket károsíthatják, hanem nyomot hagynak nagyjából mindenen. Kiszívják a teraszon szárított ruhák színét, megfakítják a napsütötte szobában a könyvespolc köteteinek gerincét és ugyanilyen hatásúak az autónkra nézve. Hosszú távon a karosszérián és az utastérben lévő műanyag felületeken jól látható következményei vannak az erős sugárzásnak. Hogy ettől megóvjuk autónkat, költhetünk autós napernyőre. amazon.it De fordulhatunk a józan paraszti észhez is és ha nem is lesz a legperfektebb a megoldás, sokat tehetünk az állegmegóvásért a megfelelő parkolóhely kiválasztásával. Ha nem találunk árnyékot és hosszú ideig tartó parkolásról van szó, akkor vegyük figyelembe a nap mozgását keletről nyugatra. Ha ezt szem előtt tartjuk, könnyen meghatározhatjuk, hogy hol lesz a délutáni legmelegebb órákban árnyék. slsc.org Ha még ilyen helyet sem sikerül elcsípnünk, akkor úgy parkoljunk, hogy az autó hátulja legyen a napsugaraknak leginkább kitett rész. Ugyanis a hátsó ablak általában kisebb, mint a szélvédő, így kevesebb sugarat enged át, az utastér hűvösebb lesz és még azt is megakadályozzuk ezzel, hogy a kormánykerék és a vezetőülés átforrósodjon.   anconatoday.it Nyáron kevesebb az eső, sok a rovar és a tengerparti üdülőövezetekben a só a levegőben nagy koncentrációban van jelen. Ebben az időszakban célszerű gyakrabban lemosni az autót (de szigorúan árnyékban!), hogy eltávolítsuk a szennyeződéseket. Az autó nyári napsütés elleni védelmének további eleme a védőviaszok használata, amelyek nemcsak az UV-sugaraktól, hanem a portól, a szmogtól és a rovarmaradványok maró hatásától is megvédik a karosszériát. automobile.it  

Augusztustól tíz regionális vonalon vonathelyettesítő autóbuszok járnak

2023.07.28.
A közleményben kiemelték, az érintett mellékvonalakon a korszerű, légkondicionált autóbuszokkal kiszámíthatóbbá, a korábbinál kényelmesebbé válik az utazás. Hangsúlyozták, a vonatok autóbuszos pótlása megbízhatóságot és minőségjavulást is jelent az érintett vonalakon. A vonatokat helyettesítő autóbuszok lehetőség szerint érintik a vasútállomásokat, vagy a közeli Volánbusz megállóhelyeken állnak meg. Az autóbuszmegállók - néhány kivétellel - a vasúti megállóhelyekhez viszonyítva a lakott területekhez közelebb, vagy a falvak központjában helyezkednek el. Egyes településeken több megállója lesz az autóbuszoknak a vonatokhoz képest, így az eddiginél kevesebbet kell gyalogolni a megállóig, ezáltal sokak számára kedvezőbbé válik a közösségi közlekedés elérése. Fotó: MTI/Máthé Zoltán Kifejtették, az érintett mellékvonalakon forgalomba álló korszerű, légkondicionált autóbuszok az utasoknak kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek lehetővé. A Volánbusz a tíz vonal kiszolgálásához a korszerű és környezetkímélő Credobus Econell 12 típusú, Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott szóló autóbuszait állítja be. Ezek a legújabb beszerzésű autóbuszok légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval rendelkeznek. A közleményben ismertetik, hogy az autóbuszokon a vasúti díjszabás és kedvezményrendszer érvényes, vármegye- és országbérletekkel is igénybe vehetők. Felhívják a figyelmet, hogy a buszokon nem válthatók meg a menetjegyek, azokra csak előzetesen megvásárolt vasúti jeggyel, bérlettel lehet felszállni. Hozzáfűzik: a jegyeket legkényelmesebben online, a MÁV applikációval vagy az ELVIRA menetrendi tervező segítségével tudják megvenni az utazók. A buszokon nem szállíthatók kerékpárok. A közleményben arra hívják fel az utasok figyelmét, hogy utazás előtt tájékozódjanak a járatok indulási idejéről és helyéről. A közutak vonalvezetése miatt ugyanis az autóbuszos menetidők eltérhetnek a megszokottól, ez az indulási és az érkezési időt is befolyásolja. A menetidő legtöbb esetben csak néhány perccel tér el, de a komlói és a tiszaújvárosi vonal esetében 15-25 perccel hosszabb, míg az ipolytarnóci vonalon 10 perccel rövidebb utazási idővel kell számolni. A menetrendek kialakításakor ugyanakkor elsődleges volt a fővonali vasúti csatlakozások megtartása - emelték ki. Az autóbuszos vonathelyettesítő járatok közlekedtetését a jármű- és személyzethiány indokolja, amelyeknek enyhítésére a MÁV-Volán csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat - ismerteti a társaság. A regionális közlekedésben jelentkező járműhiányt az augusztus elsejétől - további intézkedésig - bevezetett közlekedésimód-váltás rövid távon képes valamelyest enyhíteni. Ugyanakkor hosszú távon a MÁV-Volán csoport által kidolgozott járműstratégiában foglaltak megvalósítására van szükséges ahhoz, hogy Magyarország közösségi közlekedése biztosan és versenyképes minőségben kiszolgálható legyen - írják a közleményben. A közleményben kitértek arra, hogy az érintett regionális vonalakon az Építési és Közlekedési Minisztérium - a közlekedési társasággal közösen - monitorozza az utasforgalom alakulását, hogy szükség esetén módosításokat hajtson végre a szolgáltatás lebonyolításában. A Volánbusz pedig az augusztusi tapasztalatokat figyelembe veszi az iskolakezdésig a még kedvezőbb buszmenetrendek kialakítása érdekében. A megváltozó közlekedési rendek, menetrendek már elérhetők a MÁV és a Volánbusz honlapján, továbbá az elektronikus értékesítési és utastájékoztató felületeken (MÁV app, ELVIRA). A érintett 10 regionális vonal térségének lakosságát, utasait hétfőtől a vasút- és autóbusz-állomásokon, megállóhelyeken kihelyezett, valamint a vasúttársaság honlapján is elérhető térképes tájékoztatók is segíteni fogják az eligazodásban - közölte a MÁV-Volán csoport közleményében.

Járműfényezőket képez a szegedi Roncs Autó - hiánypótló

2023.07.28.
A másfél éves képzés szeptemberben indult és februárban végeznek majd az első fecskék az államilag finanszírozott programban – mondja Katona Ferenc oktatásért felelős vezető, aki hozzáteszi, szeptemberben indítják a második évfolyamot, erre már várják a jelentkezőket. Érdeklődőben nem szűkölködnek, az ország minden részéből megkeresték már őket. A felnőttképzést a Szegedi SZC Csonka János Technikummal közösen szervezik, a szakközépiskola részéről az elméleti oktató a szigorú, de következetes Lakos László, míg a gyakorlati részért Bodó András fele, aki több évtizede műveli vállalkozóként ezt a szakmát magas színvonalon. Megtudjuk, húsz fővel indultak, szerencsére nincs lemorzsolódás. A hétfő és a kedd elméleti oktatásé, a szerda és csütörtök pedig a gyakorlaté. Minden fogalakozás délután 4 órakor kezdődik, vagyis munkája vagy vállalkozása mellett is belevághat a képzésbe bárki, ahogy ezt sokan tették is már az elsőévesek közül. Munkanélküliek is jelentkezhetnek az államilag finanszírozott képzésre, amely sikeres vizsga esetén szakmát biztosít, az oktatás ideje alatt pedig ösztöndíj segíti a tanulókat. Kifejezetten erre a célra elméleti és gyakorlati oktatóközpont épült a Roncs Autó Kft telephelyén, a barnamezős beruházás eredményeként  minden igényt kielégítő körülmények között várják a szakmát tanulni vágyókat. Portálunk a nyári szünet előtt látogatta meg az oktatási bázist és egy nagyon jó hangulatú csapattal találkozott. Lelkesen meséltek arról az 1969-es évjáratú állólámpás kupé Mercedesről, ami az együk tanulójuk gyűjteményéből származik és gyakorlati munkadarabként szolgált. – Végigmentünk a munkafázisokon, négy hónapon keresztül készült az autó, itt nem az idő és a gyorsaság számított, hanem az, hogy ezen minden munkafolyamatot megtanultak. Az adott lehetőségekhez képest jó munkát végeztek, így azután adom hozzá a nevemet – mondja Bodó András. A szakoktató egy régi álmát látja megvalósulni ebben a szakképzési együttműködésben. Már több évtizede akart egy műhelybázist, az volt a terve, hogy 10-15 fős szakmunkástanuló képzéssel foglalkozzon. Erre vállalkozásának telephelyén nem voltak adottak a feltételek, ám itt, a Roncs Autó Kft. szegedi, városszéli autóbontójában minden feltétel adott. Úgy látja, itt nincsenek felesleges körök, aki akar, az jön és megtanulhatja ezt az egyre értékesebb szakmát. Hosszú évtizedekig egyszerre jellemzően csak egy tanulóval foglalkozott Bodó András, de szinte mindig volt mellette olyan fiatal, aki tőle akarta megtanulni a szakmát. – Szeretem átadni a tudást, öröm, ha látom, hogy fejlődik a kezeim alatt a tanuló. Nem úgy, mint azok az öreg nénik, akik inkább elviszik a recept titkát a sírba, minthogy megosztanák azt az utánuk jövőkkel – mondja a szakoktató. Gergő fia Ausztriában él, kiváltotta már az ipart és ott dolgozik fényezőként. A legkisebb fia, Ruben is fényező, ő ott dolgozik az édesapja mellett, neki szeretné majd idővel átadni a műhelyt Bodó András. Ruben egyszer-egyszer már helyettesítette is a „mestert” a gyakorlati oktatásban, ami a tanulóknak nem volt ellenére. Szerették, mert – ahogy mondták – az ő kezéből könnyebben ki lehetett venni a szórópisztolyt, mint az édesapjáéból. Az öreg Bodó mindezt hallva azért megjegyezte, hogy volt is utána egy kis megfolyás… A most futó csoportban csak egyetlen hölgy, Szűcs Szilvia képviseli a szebbik nemet, az ősszel indulóban ez a szám azonban minimum megduplázódik. – A következő csapatba két hölgy már beiratkozott – mondja Katona Ferenc oktatásért felelős vezető. Elhangzott, hogy a nők máshogy látják a színt, amit e sorok írója először viccnek vélt. Aztán rövid úton kiderült, hogy ez nem humor, tanítják is az elméleti képzésben. Ebben a szakmában ugyanis komoly elmélet alapozza meg a gyakorlatot. Ehhez elég csak átpörgetni a fényezéstechnikai mini lexikont, melynek első szócikke mindjárt elég komoly: Adhézió. „Atomi és molekuláris vonzóerők hatása szilárd anyagok és/vagy folyadékok közötti érintkezési felületeken, melynek következtében tapadás jön létre. Az adhéziós határfelületek részecskéi között nem jön létre kémiai kötés, … festékbevonatoknál a lemezfelület és az alapozórétegek között adhéziós erők lépnek fel. Az utolsó szócikk azért sokkal egyszerűbb, merthogy a zsírtalanításról szól. „A fényezendő felület mentesítése az olaj- és zsírtartalmú szennyeződésektől…  ehhez speciális oldószereket és TORK 606-ot használnak.” – Mi a professzort kerestük és nem adtuk alább, örültünk, hogy a Bodó András igent mondott. Végig arra hivatkoztunk, hogy ennyivel tartozik a szakmának, neki ez ó az élete, ő az egyik legprofibb a szakmában Szegeden – mondta érdeklődésünkre Dobó József. A Roncs Autó Kft. tulajdonosa hozzátette, az iskola szinten teljesen szabad kezet adott nekik, az oktatáshoz használhatják a Szegedi SZC Csonka János Technikum fényezőkamráját és a fényező szimulátort is. – Bontóként már csak tudjuk, hogy az autóiparban a fényezés és a karosszériajavítás együtt jár, tervezünk is egy karosszériás képzést ennek a mintájára. Jó lenne, ha mások is a legjobb szakembereket győznék meg arról, hogy van jövője a felnőttképzésnek – hangsúlyozza a szakember, akinek cége és munkatársai egyfajta zászlóvivő szerep mellett egyszerre tanítanak és tanulnak is. Úgy oktatnak, hogy közben maguk is tanulnak a diákoktól, a szakmától. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Felborult autó, sérültek, mentőhelikopter és teljes sztrádazár a péntek délutáni csúcsban

2023.07.28.
Dabis Krisztina elmondta: az M5-ös autópálya 59-es kilométerénél felborult autóban négyen megsérültek, közülük két embert mentőhelikopter visz kórházba. A mentési munkák idejére a sztráda szakaszát lezárták.  A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt írta: a kecskeméti hivatásos és a lajosmizsei önkormányzati tűzoltók egy embert feszítővágó segítségével emeltek ki a járműből. Aki teheti, a 67-es jelű Cegléd/Lajosmizse csomópontnál térjen le az 5-ös főútra, majd visszatérni Örkénynél tudnak az autópályára - írta az utinform.hu. Frissítés: Baleset történt az M1-es autópálya 123-as kilométerénél, a Hegyeshalom felé vezető oldalon pénteken kora délután - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Azt írták, hogy Győr külterületén egy nyerges vontató a szalagkorlátnak ütközött, és mindkét forgalmi sávot elállja. A rendőrök a műszaki mentés és a szemle idejére a sztrádát lezárták és forgalmat a 82-es főútra terelik. A katasztrófavédelem azt közölte a honlapján, hogy a balesetben a kamion egyik üzemanyagtartálya megsérült, nagy mennyiségű gázolaj folyt ki az úttestre, felitatásához a közútkezelő segítségét kérték. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója