800 embert küld el az autóipari beszállító

2022.07.01.
Fotó: Vitesco Az autóalkatrészeket gyártó Vitesco jelentősen le akarja szűkíteni nürnbergi üzemét, és az 1160 állásból mintegy 800-at meg akar szüntetni a következő négy évben. A regensburgi csoport ezt szerdán jelentette be. Az alkalmazottakat kedden tájékoztatták – mondta a szóvivő. A cég közleménye szerint a nürnbergi üzemnek automatizáltabbnak és hatékonyabbnak kellene lennie. A lépésre azért van szükség, hogy megtarthassuk a termelést Németországban és Nürnbergben – hangsúlyozta a cég. A Vitesco, a Continental egykori leányvállalata, világszerte mintegy 37 000 alkalmazottat foglalkoztat. Hogy hosszú távon versenyképes maradhasson, a Vitesco fokozatosan megszünteti az egyes termékeket, például a sebességváltó-vezérlőket, és új termékportfóliót vezet be magasabb automatizálási fokú és optimalizált fix költségekkel. . Az üzemi tanács felháborodott Az általános üzemi tanács elítélte az eljárást. Nürnberg az egyetlen német Vitesco-gyár, amelyet nem fenyeget a bezárás a technológia fokozatos kivonási forgatókönyvek miatt – mondta Torsten Buske elnök. "Bármilyen keserű is, sajnos nagyon úgy tűnik, mintha a Vitesco Technologies menekülne Németországból.

Bécsben nem kutyameleg, hanem lómeleg van

2022.07.01.
A Verein gegen Tierfabriken” állatvédő egyesület régóta küzd azért, hogy 35 fok helyett már 30 fok elérésekor ne hajthassanak ki a fiákerek. A hét első napján Bécsben a belvárosban a hőmérséklet meghaladta a 35 fokot, így a turisták kénytelen voltak lovas kocsi helyett egyéb eszközt választani a városnéző túrához. Mivel a hőség folytatódik Bécsben (is), a héten már aligha lesznek láthatóak Bécs hagyományos közlekedési eszközei. Fotó: Facebook/fiaker in wien További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Használtteszt - Peugeot 508, tartozni szeretne valahová

2022.06.30.
Csak egy szép sedan A gyártás kezdetén még különleges volt a nagyot nőtt francia, főleg ebben a fekete színben. De mára azért eléggé beleszürkült az utcaképbe. Bár nekem tetszik az oldalnézete: letisztult, harmonikus forma, olyan, mint egy klasszikus autó, hosszú orral, arányos utascellával, és egészséges csomagtartóval. Lehet, csak az SUV kontúrtól megcsömörlött énem mondatja ezt velem, de ez még a klasszikus iskola szerint épült fel, legalábbis a formai elemei azok. A kedvenc nézetem a hátsó rész, ahol van egy kis 407 coupe utánérzet, és nagyon hangsúlyosak a hátsó lámpák: franciásan különleges és esztétikus. A 407-es elődhöz képest markánsat növekedett az autó, hiszen 10 centiméterrel lett nagyobb. De így sem hatalmas, főleg a Mondeo, vagy Insignia méreteihez képest. Belül viszont közel prémium Elképzelem, ahogy az újként meglepte a franciás slendriánsághoz szokott közönséget a németes letisztultság, és az általánosan jó anyagminőség. Mindez mára megkopott ugyan, de nagyon látszik, hogy hová pozícionálták. Amiben az a legjobb, hogy nem csak üres lózungok, hanem már a kilincs megfogásától, a vezetői pozíción át, az indításig mindez meg is alapozza ezt a benyomást. Nagyon szép a világos velúr belső, és úgy tűnik, hogy a bőven több mint 200.000 kilométert meghaladó futás után is egyben maradt, bár a vezetőülés ülőlapján, és oldalán már elindult a bolyhosodás. Viszont maga az ülés kiválóan tart, és még most is olyan, mint amit újként annyian megjegyeztek: kemény tömésű. Engem egyáltalán nem zavart, de a süppedős velúr fotelekhez szokott közönséget meglepheti. Nagyon tetszenek a műszerfal, és a műszeregységek háttérvilágításai is. Semmi sem túlságosan hivalkodó, hanem minden egyszerű, és elegáns, így a 407-es anyaghasználatához képest főleg megvan benne a határozott előrelépés. Hely pedig bőven van, négy személynek teljes értékű utazóautó, egész jó zajszigeteléssel. Jó motorok, utazóautós futómű A tesztelt autóban egy 1.6-os dízelmotor dolgozik. Ez elsőre parányinak tűnhet egy ekkora karosszériához, viszont nem az, sőt, egész kellemes utazóautót varázsol belőle. Mert az autó terepe a hosszútávú autópályás használat. Itt a nyomatékos motornak hála lazán tartjuk a megengedett sebességet, és még erőtartalékunk is lesz. Az 1.6 HDI motor indítás után hidegen azért hallatja a hangját, de érezni, hogy ezen is dolgoztak a mérnökök, és megkapta a motortér, illetve az utastér is a megfelelő zajszigetelést, így annyira nem bántó a fülnek. A katalógus adatait böngészve semmi vágyakozás nem indult meg bennem, hiszen a nyomaték (240 Nm) és teljesítmény (112 LE) adatok mellett is olyan számok szerepeltek, amik megkérdőjelezték bennem azt, hogy ezt a nagy testet bármilyen dinamikával tudná mozgatni. De látható, hogy szigorúan hétköznapi használatra, minden sebességhatárt betartva, és azon belül használva elég. Ráadásul így a fogyasztásával is sokat spórolhat gazdájának a parányi gázolajos. Aminek szűk a használható nyomatékgörbéje, hiszen 2-2.500-as fordalatszám tartomány környékén jön meg az ereje, és nem is sokkal később kéri a következő fokozatot. Meg kell viszont dicsérnem a futóművet, aminek hangolása a feszes, lágy metszetben inkább az előbbi felé közelít, kicsit meg is lepődtem, mert az előd 407-ből inkább a franciás hajózós ringatózás maradt meg. Sajnos hátul nem volt lehetőségem utazni a rövid tesztnapok alatt, így csak a felhasználók véleményére támaszkodhatok, akik dicsérik a második sor kényelmét is, bár többen megjegyzik, hogy ott már jobban érződnek az úthibák, és tapasztalható az ebből adódó billegés, dőlés is. Én a vezetőülésből mindezt sokkal tompábban érzékeltem.  Még forszírozott tempóban sem kezdte el túl hamar darálni az elejét, kiszámítható maradt, nem esett le az útról, tehát a hajtás valóban levett a lábamról. Érdekesség, hogy az autó tömege 1,4 tonna, én picit nehezebbnek éreztem. Mennyit kér a korosodó francia prémium? Új korában 7,5 millió forint környékéről indult az autó, tehát ha a tíz évvel ezelőtti viszonyokat nézzük, megkérték az árát. Cserébe viszont sokat is adott első tulajdonosának. Mára viszont abba a korba került, hogy ha van egy kis elhivatottságunk a PSA modellek felé, akkor igenis élhető, és olcsóbb alternatívát jelenthet az 508-as a német prémiumok mellett. Azt viszont jó tudni, hogy bőven 200.000 kilométeres futású darabokat találhatunk a használt piacon, amik nagy része lehet, hogy céges középvezetői autó volt, aminek megvannak az előnyei is, hiszen a szervizelése legalább valameddig pontos volt, viszont a gondoskodó, féltő tulaj hiányát megérezhetik a fő alkatrészek. A túlnyújtott olajcsere periódus, a turbó, vagy akár a kéttömegű lendkerék mind-mind jelenthetnek már ebben a korban valós rizikót a megvásárlás után. Ezekre mindenképpen tartalékolni kell 3-500.000 Ft-ot, mert ha kéri, akkor bizony vastagon fog a ceruza a modern dízelmotorral hajtott autók esetében. Emellett átlagos a karbantartási igény, de a vezérlés, folyadékok cseréje természetesen az első dolog vásárlás után. Ha pedig nem használnánk napi rendszerességgel autópályán az autót, akkor érdemes mindenképpen ezt, a kisebb gázolaj erőforrást választani, mert ennek elég a havi egy hosszabb út, ami alatt emelt fordulatszámmal segíthetjük a részecskeszűrő regenerálódását. Nagyon meglepődtem azon, hogy a bár a futómű szinte rozsdamentes volt, de az első sávédőnél már találtam rozsdakezdeményt, ami később jelenthet problémát. Az árak kétmillió forinttól indulnak, és a futásteljesítmény, illetve évjárat függvényében léphetünk a hárommillió forinthoz, ahol már ígéretes, követkethető előélettel rendelkező darabokat is találhatunk. A tudatlan, „csak franciát ne” hurrogók miatt nagyobb az autó értékvesztése, de aki csak egy kicsit is utána néz, az láthatja, hogy az elmúlt évtizedben mennyit fejlődött az oroszlános márka is, így már megbízhatóságban, tartósságban, és minőségben is megközelítik az etalonnak számító kategóriatársakat. Kifejezetten örülök, hogy kicsit tovább tudott nálam maradni az autó, mert így szépen levetkőzhettem az előítéleteimet. Nem azonnal láttam át az 508 lényegét, de a teszt végére talán sikerült. Kevesebb fut belőlük az utakon, ha számít, hogy kicsit egyedibb autóval közlekedjünk. A motorja megbízható, és gazdaságos, így az üzemeltetési költségei kiszámíthatóak. Lesz benne elegendő hely, amire mindig szükség lehet. Ötcsillagos töréstesztjével a biztonság is garantált benne. Egy viszont biztos, mégpedig az, hogy kell hozzá valamennyi márkahűség. Ha ez meglenne, akkor nem vagyok benne biztos, hogy az autó nem tudna kiénekelni egy 308 volánja mögül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Felmentették az M3-ason történt tömegszerencsétlenség vádlottját

2022.06.30.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott nő az általa vezetett személygépkocsival 2016. december 17-én éjjel, az M3-as autópályán, a belső sávban haladt Budapestről Debrecen felé, 110-120 kilométer/órás sebességgel. Ugyanabba az irányba, a külső sávban 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy utazási társaság autóbusza két sofőrrel és nyolcvan utassal. Csapadék nem esett, de párásodás miatt az út nedves, a hőmérséklet pedig kevéssel fagypont alatti volt. Az autópálya mezőkeresztesi szakaszánál a vádlott elhaladt a busz mellett, amikor az autója megcsúszott, a busz előtt átsodródott a külső forgalmi sávba és a szalagkorlátnak ütközött. Az autóbusz sofőrje balra kormányozott, de nem tudta elkerülni az ütközést. Az emiatt a baloldali szalagkorlátnak ütköző autóbusz az oldalára borult. Ezután az autópályán érkező járművek közül több is egymásba sodródott. A balesetben öt ember meghalt, többen maradandó fogyatékosságot, illetve 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, 21-en pedig könnyebben megsérültek. A törvényszék szerint az első fokon eljáró Mezőkövesdi Járásbíróság részletes tanú- és szakértői bizonyítást folytatott le, az időjárási- és útviszonyokat kellő alapossággal feltárta, és a bizonyítékok mérlegeléséből okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a gépkocsi megcsúszása által előidézett súlyos kimenetelű baleset a vádlottnak nem róható fel. A vádlott ugyanis nem számíthatott az útburkolat hirtelen, előre nem látható változására, a lokálisan kialakult jéghártya-képződést nem láthatta előre. Az autópályán addig jegesedést sem a vádlott, sem a közlekedés más résztvevői nem észleltek, és ilyen körülményre a közút kezelője sem figyelmeztette az arra haladókat. A baleset helyszínéig megtett több mint 100 kilométernyi útszakaszon tapasztaltak alapján nem merült fel a sebességcsökkentés szükségessége - írták. Ezt támasztották alá a vádlott után a helyszínre érkező járművek vezetői is, akik közül egy, megengedettnél jelentősen alacsonyabb sebességgel haladó autó sem tudta elkerülni az ütközést - tették hozzá. A stabilitásvesztés oka az eljárásban nem volt feltárható, a jeges útfelületen a szakértői vélemények alapján akár enyhe fékezés is okozhatta - közölték. A vádlott esetében tehát bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, ezért a törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ingyen töltéssel kínálja új modelljét a kínai Hozon Auto

2022.06.30.
A Neta márka története meglehetősen rövid: négy éve dobta piacra a Hozon Auto. Ez alatt az idő alatt hatalmas előrelépés történt a fejlesztésekben. Jelenleg a márka kínálata a V Pro és az U Pro modelleket tartalmazza. A kínai Automobiles portál szerint a Neta különleges feltételeket garantál ügyfeleinek. A vásárlók választhatják az ingyenes otthoni töltést, vagy az évi 1000-2000 kWh töltést a márka töltőpontjain. Az új modell, a Neta S egy nagy, 4980 mm hosszú szedán. Még feltűnőbb a szélessége - 1980 mm. A tengelyek közötti távolság pedig valamivel kevesebb, mint 3 méter - 2980 mm. Ami a külső dizájnt illeti, feltűnőek a Lamborghinik stílusában nyíló ajtók, a szűkített fényszórók, a ferde motorháztető, valamint a nagyméretű légterelő. Az autó belsejében 3 kijelző képernyő is helyet kapott. A tökéletes hanghatást 21 hangszóró garantálja. A shanghai gyár moduláris, modern platformjának köszönhetően a modell különféle motorokkal és hajtástípusok szerelhető. A motor lehet EREV hibrid vagy teljesen elektromos. A hajtás pedig első, hátsó vagy négykerék. Jelenleg csak az S Yaoshi speciális változatát lehet megvásárolni, amibe egy teljesen elektromos 462 LE-s motort szereltek. Az ára meglehetősen borsos: 51 ezer dollár. Az elektromos autó 3,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra. Maximális sebessége 170 km/h-ra, ami meglehetősen jónak mondható egy villanyautó számára. Hatótávolsága alapból eléri a 650 km-t, de a cég már most beígért egy hátsókerék-meghajtású változatot, ami egy töltéssel 715 km-re lesz képes. A hibrid változat már 1100 km-t tud megtenni, amiből 200 kilométert tisztán elektromos hajtással.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az európai légiközlekedési problémák Budapesten is éreztetik hatásukat

2022.06.30.
A repülőtér-üzemeltető jelezte:  a Liszt Ferenc repülőtér járatai közül viszonylag keveset, hetente 10-et, 15-öt törölnek üzemelési okokból. Előfordul, hogy a fölhalmozódott késések miatt a fogadó repülőtér az utolsó járatot már nem tudja fogadni, így az már nem is száll föl, máskor pedig azért nem indulnak el gépek, mert a földi kiszolgálás akadozik, vagy sztrájkolnak a dolgozók. A közleményben felhívják a figyelmet: indulás előtt érdemes tájékozódni, hogy szükség esetén időben át lehessen jelentkezni másik járatra. A menetrendi változások a Budapest Airport honlapján is követhetők, az utasok viszont nem a reptér üzemeltetőjével, hanem a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot. A közleményben kitértek arra is, hogy értékelték a vasárnap éjszaka kialakult helyzetet, amikor a lassú poggyászkirakodás miatt több órát kellett várniuk az utasoknak, akiktől egyúttal elnézést kértek. Azt ígérik, hogy mindent megtesznek a hasonló helyzetek elkerülésére. Hozzátették, hogy napi szinten egyeztetnek a földi kiszolgálókkal, és igazodnak a folyamatosan változó helyzethez. A magyar főváros repülőterén jelenleg nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő nem nőtt, utasbiztonsági ellenőrzés során most is legfeljebb 10 percet kell várakozni - írták. Továbbra is ajánlott indulás előtt 2 órával korábban érkezni rövid távú járatok esetén, tengeren túli repülésnél viszont 3 órát javasolnak. Parkolóhelyet érdemes előre foglalni, mert a nagyobb forgalomban nehezebb helyet találni - tették hozzá.  
Címkék: 

Elfogadta az üzemanyagok árkompenzációjáról szóló sürgősségi rendeletet a román kormány

2022.06.30.
A július 1-től három hónapig hatályos jogszabály értelmében azoknak a kereskedőknek, akik üzemanyagáraikat (az áfát is beleértve) 50 banival csökkentik, 25 banit megtérít az állam. Az árkompenzáció idején a töltőállomások totemoszlopain a kedvezményes árat, a kútoszlopokon és a könyvelésben viszont a kompenzáció nélküli árat kell feltüntetni. Az árcsökkentést a kiadott nyugtán is meg kell jeleníteni. A három hónapos árkompenzáció idején az "indokolatlan" áremeléseket nyerészkedésnek minősítik és büntetik. Bukarestben az árcsökkentés előtt csütörtökön literenként 9,16 lej (735 forint) volt a legolcsóbb gázolaj és 8,56 lej (687 forint) a legolcsóbb benzin. A kormányülést követően Virgil Popescu energiaügyi miniszter rámutatott: a rendelet alkalmazása nem kötelező a kereskedők számára, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy a nagy hálózatokkal rendelkező társaságok mindegyike önként alkalmazni fogja az árkompenzációs mechanizmust, így a benzinkutak 80-90 százalékánál csökkenni fognak az árak, míg a többiektől elpártolnak a vevők. A sajtótájékoztatón Mihai Diaconu, a pénzügyminisztérium államtitkára elmagyarázta, hogy az árkompenzációs mechanizmushoz csatlakozó forgalmazóknak az adóhatósághoz beküldött kimutatásaikban kell jelezniük, milyen mennyiségben és értékben adtak el árkedvezményes üzemanyagot. A kompenzáció úgy valósul meg, hogy eladott literenként 25 banival csökkentik az illető cég által befizetendő adót, vagyis annyival kevesebb nyereségégadót, vagy áfát kell befizetniük az államnak. Az államtitkár elmondta: becsléseik szerint a három hónapos időszakra meghirdetett üzemanyagár-kompenzáció 800 millió lejbe (64 milliárd forint) kerül a román költségvetésnek. Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett: az intézkedés nem növeli a költségvetési hiányt, mert több üzemanyag fog fogyni, vagyis több adó, és jövedéki adó fog befolyni az államkasszába. Dan Carbunaru kormányszóvivő újságírói kérdésre válaszolva elmagyarázta: a kormánynak nem szükséges veszélyhelyzetet hirdetnie ahhoz, hogy a nyerészkedés megfékezését célzó, két hete kiadott jogszabályt alkalmazni lehessen: a most elfogadott sürgősségi kormányrendelet elegendő jogalapot teremt ahhoz, hogy az árkompenzációban részt vevő és az állami támogatással esetleg visszaélő cégeket, vagy magánszemélyeket a versenytanács, vagy a fogyasztóvédelem megbírságolhassa. A kedvezményes árú üzemanyag viszonteladása kihágásnak minősül és cégek esetében 50 ezertől 500 ezer lejig, magánszemélyek esetében 5500-tól 11 ezer lejig terjedő bírsággal sújtható - figyelmeztetett a kormányszóvivő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ősszel zárhatja le a Renault Hungária akvizícióját az AutoWallis és partnere

2022.06.30.
Az AutoWallis és a portugál Salvador Caetano csoport tavasszal jelentette be, hogy közösen vásárolják fel a Renault Hungária Kft-t. A tranzakció versenyhivatali jóváhagyáshoz van kötve, az ezzel kapcsolatos eljárás elindult, de a folyamat a közlemény szerint az AutoWallis-on és a Salvador Caetanon kívül álló okok miatt elhúzódik. Az eredeti tervek szerint július 1-től kerülhettek volna a márkák importőri jogai az AutoWallishoz és partneréhez, de a jelenlegi információk alapján ez idén ősszel valószínű - jelezték. Az AutoWallis Nyrt., a Renault csoport és a Salvador Caetano csoport között létrejött háromoldalú megállapodás alapján az AutoWallis és a Salvador Caetano csoport 50-50 százalékos részesedéssel AutoWallis Caetano néven létrehozott egy új vállalatot, amely a versenyhivatal engedélyét követően felvásárolja a Renault, Dacia és Alpine márkák magyar importőri jogát birtokló Renault Hungária Kft-t. A közlemény szerint a két autókereskedelemmel és mobilitási szolgáltatások nyújtásával foglalkozó vállalat így egyenlő hányaddal lesz tulajdonosa a 2021-ben 70,3 milliárd forint árbevételű magyar értékesítő vállalatnak, ha a tranzakció zárásához szükséges összes feltétel teljesül. Az AutoWallis árbevétele 2021-ben 121 százalékkal 195 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 244 százalékkal emelkedett, meghaladta a 7,82 milliárd forintot. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis részvényei 99,8 forinton zártak kedden, a papír az elmúlt egy évben 91 forint minimumot, és 135 forint maximumot ért el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az új CITROËN C4 X & Ë-C4 X szakít a bevett normákkal

2022.06.30.
A Citroën bemutatja a klasszikus középkategóriás szedánok és SUV-k stílusos, vonzó és megfizethető új alternatíváját - írja a márka közleménye. Az új C4 X és ë-C4 X formatervében egy elegáns fastback, egy korszerű SUV és egy 4,60 m hosszú, tágas négyajtós modell időtlen sziluettje egyesül. A most debütáló két modell várhatóan jelentősen hozzá fog járulni a Citroën nemzetközi értékesítéseinek növekedéséhez, különösen a Közel-Keleten és Afrikában. A C4 X és az ë-C4 X az új Citroën C5 X-en bevezetett MyCitroën Drive Plus intuitív infotainment interfészen keresztül a legmodernebb kapcsolódási szolgáltatásokat kínálja. Az ë-C4 X változat egyben az energetikai átállás felgyorsulását is jelzi. A stílus, a kényelem és a helykínálat lenyűgöző kombinációját megvalósító, teljesen elektromos és nulla károsanyag-kibocsátású modell a piacon egyedülálló alternatívát képvisel. A 100 kW-os, 136 lóerős villanymotorral felszerelt ë-C4 X WLTP szerinti hatótávolsága a 360 km-t is elérheti, és 100 kW-os egyenáramú töltés esetén 10 perc alatt 100 km hatótávnak megfelelő villamos energiával tölthető fel. Mindkét modell nagy hangsúlyt fektet a helykínálatra és általában a jó közérzetre: a fedélzeti élményt nagyban meghatározza a bőséges hátsó térdtér, az 510 literes tágas csomagtartó és a városi környezetbe éjjel-nappal korlátlan behajtást biztosító, csendes és vibrációmentes elektromos motor. A többek között Advanced Comfort üléseket és Citroën Advanced Comfort felfüggesztést kínáló exkluzív Citroën Advanced Comfort program jóvoltából mindkét modellt kimagasló fedélzeti komfort jellemzi. A piac függvényében a C4 X motorválasztéka három Citroën PureTech benzinmotort és egy dízelmotort, az ëC4 X-é pedig egy 100%-ban elektromos motort foglal magában. Az utóbbi számos európai piacon az egyetlen elérhető erőforrás lesz.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója