A párhuzamos közlekedés útvesztőin

2015.08.26.
Amióta az eszemet tudom, és oktatóként betéve ismerem a KRESZ szabályait mindig is egyféleképpen szólt a többsávos utakon történő közlekedés alapszabálya: TARTS JOBBRA! Egyébként maga a haladással kapcsolatos paragrafus határozza meg, hogy járművel az úton hol és hogyan kell közlekedni. Eszerint: Járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. A mondat második felében olvasott meghatározás - lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni – magyarra fordítva azt jelenti, hogy alapvetően az úttest szélén, párhuzamos közlekedésre alkalmas úton pedig egyszerűen fogalmazva, a jobb szélső sávban kell haladni! Jobbra tartva KELL közlekedni, ami azt jelenti, hogy ez nem egy ajánlás, nem egy lehetőség, nem tetszőleges megoldás, hanem bizony ez egyértelmű kötelezettség. És mivel a gondolat nem úgy zárol, hogy „kivéve a párhuzamos közlekedést”, ezért bizony a kötelezettség többsávos utakon is így van! Egyébként, hogy ebből nem volt eddig nagyobb probléma, az alapvetően annak köszönhető, hogy általában autópályáink mindösszesen két sávval rendelkeztek, így nagyjából megszoktuk, hogy a szélen haladunk, belül pedig előzünk. A gond akkor keletkezett, amikor Székesfehérvár és Budapest között – emlékeim szerint jó tíz éve már – kialakítottak egy harmadik sávot is. Valahogy, azóta nem találjuk a helyünket. Ráadásul már az M0 déli része is három – sőt egy két helyen négysávosra – bővült, a közlekedő emberek pedig elkezdtek nem a szabályoknak megfelelően közlekedni, azaz rendszeresen találkozhatunk a második sávban folyamatosan haladó járművekkel. Ezt a képet még 2006-ban készítettem, már akkor rosszul közlekedett itt mindenki. Sajnos baleseti helyzetek is kialakultak ebből, hiszen amikor két „versenyző” típus utolért egy középső sávban folyamatosan közlekedőt, akkor nem egyszer az egyik belülről, míg a másik kívülről kezdett előzni. Főleg ez utóbbi szabálytalan is és veszélyes is! Gondolom emiatt határozott úgy a közút kezelője, hogy közlekedési táblákkal, mintegy jó tanácsként, figyelmeztetik az érkezőket, hogy JOBBRA TARTS! Maga a KRESZ egyébként így fogalmaz a párhuzamos közlekedéssel foglalkozó fejezetben: Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van (párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest) a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Más forgalmi sávra ráhajtani csak előzés, balra bekanyarodás, illetőleg megfordulás céljából szabad. Innentől nem csak a szabály, hanem jelzőtábla is mutatja nekünk a helyes utat…    

A Rallye visszatérő vendége a Danubiana borászatnak

2015.08.26.
A Binderer testvérek által 1990-ben alapított borászat 4 évvel ezelőtt alakult Kft-vé. A társaság Schmidt Győző magyarországi ügyvezető irányítása mellett kezdetben folyóborok felvásárlásával, kezeltetésével, majd ezek exportálásával foglalkozott. 1995-ben megvásárolták a volt Gyöngyös-Domoszlói ÁG Borászati Üzemét, jelentős beruházásokat hajtottak végre a technológia és az irányított erjesztés fejlesztése érdekében, majd 1997-ben megépült a bonyhádi szőlőfeldolgozó. Két évvel később nyomásimpulzusos vörösborerjesztő tartályok alkalmazásával megkezdték a kékszőlő feldolgozást is, így a magyar borokból még szélesebb kínálatot tudtak biztosítani a nemzetközi piac számára. Szép tájakról gyűjtik a szőlőt a Danubiana borászai A termelés intenzitására jellemző, hogy az első négy évben megháromszorozták a kezdeti 40 ezer hektoliter éves folyóbor értékesítést, mely döntően exportra történt. A borászat a környező borvidékek szőlőiből készíti borait: Gyöngyösön a Mátrai illetve Bükk aljai borvidék, Bonyhádon pedig a Tolnai, Szekszárdi, Pécsi, Villányi illetve a Dél-Balatoni borvidék szőlőit vásárolják meg és dolgozzák fel. A reduktív technológiának köszönhetően a Danubiana borászatban igazán friss, üde és gyümölcsös borok készülnek, melyek főként a nemzetközi piac ízlését és igényeit elégítik ki. A külföldi piacra szánt borok tartályautókban kerülnek kiszállításra a Binderer St. Ursula GmbH bingeni pincészetébe, ahol szintén palackozás után kerülnek a nemzetközi piacra. Elsősorban Németországba exportálnak, emellett jelentős mennyiséget szállítanak Svédországba, Norvégiába, Angliába és Kanadába is. Az exportra történő termelés komoly technológiát igényel A belföldi értékesítés csupán töredékét képviseli az összes értékesített mennyiségnek (10-11 millió liter/év), de a Danubiana eltökélt célja, hogy a hazai piacból is jelentősebb szeletet hasítsanak ki. A belföldön értékesített borok palackozása bérpalackozásban történik. A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.

A szakértő szerint a túlkínálat miatt van mélyponton a kőolaj ára

2015.08.26.
Ez újabb mélypontra lökte az olaj árát, mivel Kína nagyon jelentős szereplő, napi 9 millió hordó olajat fogyaszt - mondta. Hozzátette: 2010 és 2014 között a magas olajárak miatt világszerte rengeteg olajipari beruházás indult, ezek hatására nőtt a kínálat. Véleménye szerint ez akár évekig is alacsonyan tarthatja az árakat. Pletser Tamás szerint a kőolaj árának alakulásában fontos tényező, hogy az Egyesült Államok a következő hetekben dönthet Irán sorsáról. Ha Iránt újra kiengedik a piacra, amire az idei év végén történhet meg, akkor tovább nőhet a túlkínálat, Irán akár napi egymillió hordó többletolajat is piacra dobhat - mondta. Kitért arra is, hogy a palaolaj és palaföldgáz kitermelésre komoly csapást mért a jelenlegi alacsony árszint. Azonban a nagy kitermelők csökkentették termelési költségeiket, a legolcsóbb termelők a mostani árszint környékén termelik ki a palaolajat, illetve a palagázt, így az iparágat nem sikerült az olcsó árakkal megölni - fogalmazott. Az olaj ára hordónként 42,51 dolláron hat és fél éves mélypontot is érintett hétfőn, ehhez képest az európai tőzsdék keddi zárásakor a Brent nyersolajat hordónként 43,57 dolláron jegyezték a határidős piacon. Forrás: MTI

Lezárult az Apollo Tyres magyarországi gyárának finanszírozása

2015.08.26.
A piacvezető abroncsgyártó, az Apollo Tyres bejelentette, hogy sikeresen zárultak a magyarországi zöldmezős beruházásként épülő üzem 300 millió eurós támogatásáról szóló tárgyalások. Az ABN AMRO Bank N.V.-t, a Magyar Export-Import Bank Zrt.-t, a Raiffeisen Bank Zrt.-t, a Standard Chartered Bankot és az UniCredit Bank Hungary Zrt.-t csoportosító nemzetközi bank konzorcium támogatja a vállalatot és biztosítja számára a szükséges hitelt. Az ABN AMRO Bank N.V. dokumentációs ügynöknek, míg a Raiffeisen Bank Zrt. létesítményi és biztonsági ügynök lett kinevezve. A 475 millió eurós zöldmezős beruházás építési munkálatai 2015 áprilisában megkezdődtek. Az első termék várhatóan 2017 elején gördül le a gyártósorról, az üzem több száz munkahelyet teremt. K. Prabhakar, az Apollo Tyres, Hungary ügyvezető igazgatója tárgyalások lezárása után elmondta: „Köszönjük konzorcium-partnereinknek a segítséget, akik biztosították számunkra a projekthez szükséges speciális finanszírozási formát és nagymértékben megkönnyítették a folyamat problémamentes lezajlását.” A legmodernebb technológiákkal felszerelt magyarországi üzem évente 5,5 millió személygépkocsihoz és könnyű tehergépjárműhöz (PCLT) való abroncsot, valamint 675 000 nehéz tehergépjárműhöz való abroncsot fog előállítani, kiegészítve ezzel a hollandiai egységük gyártását, így az Apollo és Vredestein portfóliójuk minden terméke elérhető lesz az európai piacon. Az épülő üzem kevesebb, mint 100 km-re található Budapesttől, kielégíti az Apollo Tyres összes igényét, köztük a potenciális vásárlók, a különböző, eredeti alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalatok közelségét is.  

Terepkombit mutatott be a Lada

2015.08.26.
A magyar piacra novemberben visszatérő Lada tavaly ilyenkor mutatta be a Vesta limuzin változatát tanulmányként, és idénre már a kombi változattal is elkészültek. Nem is hagyományos formában, hanem rögtön az emelt futóműves, műanyag védőelemekkel körbevett terepruhában mutatták be az új tanulmányautót a Moszkvai Terepjáró Kiállításon. A Vesta Cross már nagyon szériaközeli, ezért egyszerre tekinthető a Vesta kombi és a terepkombi előhírnökének. A Vesta Cross orra megegyezik a szedánéval, a különbségeket a C-oszlop mögött kell keresni, de a hátsó lámpa formája is nagyon hasonló. Természetesen a műszerfalon sem változtattak a négyajtós modellhez képest. Az autó a Renault-Nissan szövetség B jelű platformjára épül, ugyanezt kapja meg a Nissan Juke, a Dacia Logan és a Renault Clio is. Új fejlesztésű benzinmotorok mozgatják a Vestát, a gyengébbik 87, az erősebbik 114 lóerős. A Lada Vesta szériagyártása szeptemberben kezdődik Togliattiban, először csak az orosz változat gördül le a szerelősorokról. A nyugat-európai specifikációjú változatok, amelyek Magyarország is megkap majd, csak 2016-re készülnek el, és ebben az évben jelenik majd meg a kombi és a terepkombi kivitel is.  
Címkék: 

Kombiként is bemutatkozott a Renault Talisman

2015.08.26.
A nemrég bemutatott Renault Talisman kombi változata nem hordoz sok meglepetést a limuzinhoz képest, a 4,85 méteres hossz és a 2,81 méteres tengelytáv sem változott. Elöl LED-es fényszórók találhatók a karakteres hűtőrács két oldalán, a szintén LED-es nappali fényeket C-alakban rendezték el. Széria lesz az elektromos csomagtérajtó-mozgatás, amit úgy lehet működésbe hozni, hogy az ember egyszerűen csak belógatja a lábát a hátsó lökhárító alá. Ami meglepetés, hogy a csomagtartó kisebb lett, mint a limuziné: a 608 helyett csak 572 literrel gazdálkodhatnak majd a tulajdonosok, igaz, ezt bőven kompenzálja majd a nagyobb rakodónyílás és a jobb variálhatóság. A raktér hossza 1116 mm, de a hátsó ülések lehajtásával ez 2010 mm-re növelhető, ekkor a befogadóképesség közel 1,7 köbméteres lesz. Természetesen a limuzinhoz elérhető extrák, mint például a masszírozós, hűthető-fűthető ülések, a négykerék-kormányzás, az adaptív csillapítás és a sokféle vezetéstámogató rendszer a kombihoz is rendelhető lesz. A motorkínálat 1,6 literes turbómotorokból fog állni, a benzinesek 150 és 200, a dízelek 130 és (két turbóval) 160 lóerősek, illetve alapmotorként az 1,5 literes dCi is elérhető lesz 110 lóerővel. Hatfokozatú kézi váltó vagy hat, illetve hétfokozatú duplakuplungos automata kapcsolódhat az erőforrásokhoz. A Talisman értékesítése 2016 első felében indul Európában.

Autólopás! MUU-607 Ford Galaxy - ezüstmetál

2015.08.26.
  Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MUU-607 -Gyártmány: Ford -Típus: Galaxy 5a MPV 2014 -Kivitel: 2.0 TDCI 163 LE Titanium FW 7p -Gyártási év: 2014 -Motorszám: TXWAEM72954 -Alvázszám: WF0MXXGBWMEM72954 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 augusztus 24 -Lopás helyszíne - város: BUDAÖRS -Utca, házszám: ARADI U 16.

Autólopás! MKL-324 Skoda Octavia

2015.08.26.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MKL-324 -Gyártmány: Skoda -Típus: Octavia -Kivitel: Sedan -Gyártási év: 2007 -Alvázszám: TMBCS21Z982064053 -Szín: zöld -Lopás időpontja: 2015 augusztus 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Öv u. 26. -Megjegyzés: Jobb első sárvédőn a keréknél kisebb horpadás. A tetején, motorháztetőn karcolások.

Megjelent 3 Kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó pályázat! Itt az idő INNOVATÍVNAK lenni!

2015.08.26.
A három pályázat együttes keretösszege a vártnál jóval magasabb, 71 milliárd forint. Az alábbi kiírásokra nyújthatók be a pályázatok: GINOP-2.1.1-15 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása A pályázat keretében támogatható többek között az ipari kutatás, a kísérleti fejlesztés, valamint járulékos költségként a projekt előkészítésével, megvalósításával kapcsolatos költségek. Támogatási összeg: min. 50 millió Ft – max. 1000 millió Ft Benyújtható: 2015. szeptember 30.-tól Támogatási intenzitás: max. 80 % A pályázatról bővebben ITT olvashat!   GINOP-2.1.3-15 – Iparjog Az „Iparjog” pályázaton 100%-os támogatás igényelhető újdonságkutatási és egyéb iparjogvédelmi kutatási szolgáltatásokra, iparjogvédelmi oltalomszerzéssel és fenntartással kapcsolatos költségekre illetve a szellemi vagyon értékelési szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységekre. Támogatási összeg: min. 1 millió Ft – max. 6 millió Ft Benyújtható: 2015. szeptember 24.-től Támogatási intenzitás: 100 % A pályázatról bővebben ITT olvashat!   GINOP-2.3.3-15 Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás A „Kutatási infrastruktúra megerősítése„  pályázaton 100%-os intenzitás mellett támogatás igényelhető többek között új eszközök, immateriális javak beszerzésére valamint a projekt megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének költségére. Támogatási összeg: min. 50 millió Ft – max. 1000 millió Ft Benyújtható: 2015. október 15.-től Támogatási intenzitás: 100 % A pályázatról bővebben ITT olvashat!   Cél, hogy olyan pályázati anyagokat nyújtsanak be a pályázók, melyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek és szolgáltatások, illetve technológiák megvalósulását célozzák.  Továbbá kiemelt cél a K+F+I együttműködések elterjesztése, valamint a KKV szektor K+F+I lehetőségeinek ösztönzése. Fontos tudni, hogy a pályázatok benyújtása szakaszosan fog történni, ami azt jelenti, hogy a Kormány a benyújtott támogatási kérelmekről az adott értékelési szakasz záró időpontjától számított 30 nap alatt fog dönteni.   A GoodWill Consulting Kft. – Magyarország egyik legjelentősebb pályázatíró társasága – ingyenes pályázati előminősítéssel, ingyenes helyszíni konzultációval és garanciális pályázatírási szolgáltatással áll vállalkozása rendelkezésére!   Hívja információs vonalunkat az 1/321-1173-as telefonszámon és kérje ingyenes, helyszíni konzultációnkat!   Goodwill Consulting Kft. 1162 Budapest, Timur utca 74. Tel.: 1/321-1173; Fax: 1/413-1461 www.gwconsulting.hu, info@gwconsulting.hu

EcoTest győztes a Skoda Octavia G-TEC

2015.08.26.
Az ADAC, a német autóklub évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be Európa autópiacán szereplő típusok értékelésében, elég csak a sűrűn hivatkozott egyedülálló hibastatisztikára, vagy a töréstesztre gondolni. De ezen felül minden vizsgált típus (lényegében minden motorváltozatával) saját mérését is elvégzi. Ez alapján az ADAC néhány évvel ezelőtt létrehozta az EcoTest tabellát, melynek értékelési rendszerében az általuk mért szennyezőanyag kibocsátás és a CO2 kibocsátás szerepel a pontozás alapjaként. A 2012 óta alkalmazott vizsgálati és értékelési módszer alapjául a valós viszonyokhoz jobban alkalmazkodó „útvonal” érdekében nem csak a jelenlegi európai mérési ciklust, az NEDC-t, hanem a jövőben előírássá váló „világciklust”, valamint autópálya használatot is figyelembe vesznek. Ez alapján egy autó különösen környezetbarát és 5 csillagos értékelést kap, ha legalább 90 pontot elér (17 ilyen van, a sort a Toyota Prius zárja). A károsanyag kibocsátás értékelésekor az elektromos autók a 0 helyi kibocsátásra tekintettel maximális 50 pontot kapnak, a CO2 kibocsátás terén azonban már figyelembe veszik az árammix érvényes erőművi kibocsátás értékét. Így a valós energiafogyasztás reális összehasonlításával pontoznak az ADAC szakemberei, figyelembe véve az autó tömegét is. Az EcoTest eredményeként a tíz legtisztább jármű élén 105 ponttal a Skoda Octavia földgázhajtású változata szerepel! A mért fogyasztás egyébként ennél a középkategóriájú autónál 3,7 kg földgáz 100 km-re, ami a környezetbarát jelleg mellett alig utolérhetően alacsony üzemanyagköltséget – Magyarországon átlagosan 14 Ft/km, Európában átlagosan 11,5 Ft/km – is eredményez. A dobogón második helyén szereplő 101 pontos autó a földgázhajtású Mercedes-Benz E200 NGV (a lista egyedüli nagykategóriájú autója), vele pedig pont eggyenlőséggel áll a Volkswagen e-up! tisztán elektromos kisautó. A környezetbarát autók képzeletbeli dobogójának harmadik fokán 100 pontot elérve a VW Golf és az Audi A3 földgázhajtású változatai állnak. Ezek az azonos motorral szerelt típusok 98 és 99 g CO2-t juttatnak a levegőbe km-ként, kevesebbet, mint a negyedik helyezett elektromos hajtású VW e-Golf, mely 102 g-os kibocsátásával szintén erősen környezetkímélő. A negyedik helyen 99 ponttal osztozik a Seat Leon 1,4 TGI, a Seat sikeres földgázhajtású kivitele. 98 ponttal az ötödik két kisautó a sorban, a Skoda Citigo G-TEC – azaz a VW e-up! földgázos változata – valamint a BMW i3 tisztán elektromos hajtású változata. Az első tíz modell közé még 96 ponttal a Nissan Leaf tudott beférkőzni. A tíz legtisztább európai autótípus között tehát hat bio- és földgázhajtású változat szerepel, négy akkumulátoros modellel. A gázhajtás nem csak környezeti hatásában magasodik ki a többi modell közül, hanem gazdaságosságukban is, a kereskedők a palackos változatokat mintegy fele áron kínálják, mint az akkus kiviteleket.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója